Idén áprilisban jelent meg Kecskés László "Magyar polgári jog - Általános rész II. A személyek joga" című tankönyve, a Dialóg-Campus Kiadó gondozásában.
A személyek joga a polgári jogon belül egy viszonylagosan elkülönülő joganyagot alkot, amelyet általában a polgári jog általános részében vagy ahhoz szorosan kapcsolva szokott a jogirodalom tárgyalni. A szerző célja az, hogy a magyar polgári jog teljes általános részét adhassa tanítványai kezébe. Ennek a teljes általános résznek a második fele készült el először, amelyet a szerző "A személyek joga" cím alatt adott ki.
A rendszerváltást követően a személyek jogában alapvető változások történtek. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Ptk. vonatkozó részét többször is, és alapjaiban módosították. Új jogi személyek kerültek be a Ptk.-ba, valamint a természetes személyekre vonatkozó joganyag is más megvilágításba került. A legtöbb változás mégis a jogi személyekre vonatkozó anyagban történt, ahol is alapvető a szemléletváltozás az állam jogalanyiságának megítélésénél. A magyar jogászok nagy része ugyanis hozzászokott ahhoz a szocialista megközelítéshez, amely az államot a jogi személyektől elkülönítetten ún. különös jogalanyként kezelte a polgári jogi jogalanyok között. A szerző művében nagy figyelmet szentel az állam jogalanyiságának, a témát már 1985 óta behatóan vizsgálja.
A tankönyv megírása és szerkesztése során két tényező hatott a szerzőre: a kiindulási pontot az határozta meg, hogy a személyek joga a polgári jogon belül relatíve elkülönül. A másik körülmény az volt, hogy a személyek joga a magyar polgári jogban laza szövésű konzisztens rendszert alig mutat, olyan elemei is vannak, amelyek szerepeltetése a személyek jogában megkérdőjelezhető (pl. élettársak, építőközösség, társasház közösség, polgári jogi társaság)1.
A személyek jogának oktatása során a szerző - aki tanszékvezető egyetemi tanár - észlelte, hogy a magyar jogi felsőoktatásban szükség van egy olyan könyvre, amely a kérdéskört a lehető legszélesebb módon vizsgálja, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy a Ptk. újrakodifikálása során valószínűleg alapvetően változni fog a joganyagnak ez a része. Éppen ezért a mű szerkesztése során a könyv egyes témáit nem azonos arányban szerepeltette. A célja ezzel az volt, hogy előkészítse az újabb kiadásokat, amelyek során majd az újabb tételes jogi változások tükrében az egyes fejezeteket a változásokra tekintettel átdolgozza, és értékeli.
A mű műfaját tekintve tankönyv, de szerkesztésében eltér a hagyományos tankönyvi szerkezettől. Nem tartalmaz olyan kiemeléseket, felsorolásokat, amelyek a tankönyvekre klasszikusan jellemzőek, hanem tanul-mányszerűen fűzi egymás után a szerző a fejezeteket, és ezek mutatják be a személyek jogára vonatkozó joganyagot. Ezzel a módszerrel a tankönyv megfelel a kor elvárásainak. Manapság ugyanis a hatályos joganyagot a hallgató, illetve az olvasó számítógépes adatbázisból egy gombnyomással előhívhatja, ezért a tankönyveknek nem azt a célt kell szolgálni, hogy bemutassák a meglévő joganyagot, vagy az ahhoz kapcsolódó bírósági gyakorlatot, hanem azt, hogy a témát minden oldalról körüljárva megismertessék az olvasóval azokat a körülményeket, amelyeket figyelembe kell venni egy adott jogszabály alkalmazásánál. A szerző az olvasókat inkább gondolkodásra próbálja kényszeríteni, mintsem hogy azt segítse elő, hogy a hallgatók gyorsan és köny-nyen bemagolják az anyagot, aztán hamar el is felejtsék. Ez a fajta hozzáállás Kecskés professzor egész oktatói tevékenységére jellemző. Arra tanítja meg a hallgatókat, hogy elsajátítsák azt a jogi gondolkodást, ami majd később a gyakorlati életben is segíti őket.
A mű három nagy részre, fejezetre tagolódik. Az első fejezet "Az ember mint jogalany ", a második "A jogi személyek", a harmadik pedig "A jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyok" címet viseli.
"Az ember mint jogalany" című részben a szerző foglalkozik a klasszikusan ideülő témákkal, a jogképességgel, a cselekvőképességgel, illetve a jogképesség megszűnésével, a holtnak nyilvánítással. A fejezet érdekessége azonban az, hogy olyan témákat is taglal, amelyek a korábbi tankönyvekben nem jelentek meg. Nagy teret szentel a szerző a méhmagzat életjogának. Itt részletesen foglalkozik az Alkotmánybíróság abortuszhatározataival, illetve a vonatkozó joggyakorlattal. A szerző megállapítja, hogy a méhmagzat életjogáról a mai polgári jog tételes joga sehol sem beszél.2 A méhmagzat jogképességéről viszont igen. A szerző szerint az ember jogképessége nem a jogrendszerből, nem is a jogszabályokból, és nem is a jogalkotó akaratából folyik, hanem az ember ,ember'-volta miatt jogképes. A szerző részletesen elemzi mind a két alkotmánybírósági határozatot, és vizsgálja az ember biológiai és jogi fogalma közötti viszonyt. A kérdésben, mégpedig a méhmagzat életjogának kérdésében nagyon határozottan állást foglal, amit a vonatkozó rész címe is kifejez: "A méhmagzat ember". Az alkotmánybírósági határozatokból a szerző azt a következtetést vonja le, hogy "az állam nem tett meg mindent azért, hogy jó lelkiismerettel felszabadítsa a méhmagzatot". Szerinte a várható társadalmi hatások miatt nem merte az állam megtenni ezt a lépést. "A dogmatikai megítélésen mindez nem változtat - elméletben. A gyakorlat azonban a második abortuszhatározat óta egyértelműen igazodhat a jelenlegi helyzethez: a magzat a magyar jog szerint ma nem ember. A jogfejlődésének útja azonban már látható. " A vonatkozó bírósági gyakorlatot is megtaláljuk a tankönyvben, elsősorban az ún. "dávodi esetet". A szerző az eset részletes bemutatásával felhívja a figyelmet a bizonytalankodó joggyakorlatra.
A fejezet második nagy része a cselekvőképességgel foglalkozik. A szerző nagyon jól elkülöníti azokat a jognyilatkozatokat, amelyeket a cselekvőképtelen, illetve a korlátozottan cselekvőképes személyek tehetnek. A Ptk. egészéből kigyűjti a témához illő joganyagot. A már említett jognyilatkozatok jól elkülönülnek a tankönyvben, ami segíti a joghallgatók tanulását, ugyanis gyakran összekeverik, hogy melyik nyilatkozatot ki teheti meg, és kinek a jóváhagyása szükséges ehhez.
Az első fejezet harmadik része a jogképesség megszűnésével a holtnak nyilvánítással foglalkozik. A szerző feldolgozza a vonatkozó bírósági gyakorlatot, első-sorban a holtnak nyilvánítás feltételeivel kapcsolatban.
A második fejezet a jogi személyekkel foglalkozik. Első részének címe: " Dogmatikai oda-visszák az, állam jogalanyisága körében ". A szerző szerint az állam civiljogi jogalanyiságának tudományos igényű definiálását Magyarországon az egypárti szocializmus utolsó évtizedében az tette szinte lehetetlenné, hogy teljes zűrzavar uralkodott az állami tulajdon fogalmának megítélésénél. Arra az egyszerű kérdésre sem tudtak egyértelmű választ adni a szakértők, hogy ki az alanya az állami tulajdonnak. Az állam vagy az állami vállalatok?3 A kincstár jogalanyisága a magyar jogban a harmadik évezred küszöbére sem tisztázódott. Az elmélet adósságai és a tételesjogi szabályozás ellentmondásai rendkívül bántóak.4 A szerző arra vállalkozott, hogy ezen szövevényes és ellentmondásos jogterületen elkülönítse a kincstár polgári jogi jogalanyiságát, illetve meghatározza az államot mint jogalanyt, mint jogi személyt. A szerző először a fiskus intézményével foglalkozik, végigkíséri történeti szempontból a fiskusra vonatkozó joganyagot a római jogtól kezdődően a német jogfejlődésen át az angol és francia jogfejlődésig.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
