A technikai változások folytán a mindennapi életünket átszövő társadalmi viszonyok egyre komplexebbé váltak. Ennek következtében a jogi problémák kereteinek meghatározása, a releváns tények észlelése és értelmezése, és végső soron a probléma megoldása során is felmerülhetnek olyan kérdések, amelyekre más szakmák szabályaiban találhatóak meg a válaszok. A más szakmákhoz tartozó kérdésekkel való összefonódás miatt a jogi probléma megoldására feljogosított bíróságoknak, hatóságoknak szükségük van arra, hogy a hiányzó szakértelmüket pótolni tudják. Ebben nyújt segítséget az igazságügyi szakértés, mely során az igazságügyi szakértő szakmai képesítése és tapasztalata felhasználásával feltárja a jogvitához kapcsolódó szakmai tényállást, és a felmerülő szakkérdésekre szakvéleményében választ nyújtva közreműködik a jogvita megalapozott eldöntésében.
Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy a magánszakértés tekintetében a szakértői joganyagban eredetileg található kevés jogszabályi rendelkezésből hogyan és milyen okok miatt jutottunk el odáig, hogy a hatályos szakértői joganyag kiterjedtebb szabályozása mellett a magánszakértésre vonatkozóan már a polgári eljárásjogi kódex is tartalmaz szabályokat, és ez milyen hatással van a magánszakértés jogi természetének megítélésére.
Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: új Szakértői törvény) 2016. június 15. napján történő hatálybalépését megelőzően két törvény adta meg az igazságügyi szakértői működés alapvető jogi kereteit: az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: régi Szakértői törvény), valamint az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény. Utóbbi törvény az igazságügyi szakértői kamara mint köztestület működésével, valamint az igazságügyi szakértő etikai eljárásával kapcsolatos szabályokat tartalmazta.
A 2006. január 1. napjától hatályos régi Szakértői törvény az igazságügyi szakértő feladataként deklarálta, hogy a bíróság, az ügyészség, a rendőrség és a jogszabályban meghatározott más hatóság kirendelése, vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését.[1] Bár úgy tűnhet e rendelkezés általános megállapítást tartalmazott, a régi Szakértői törvény különböző rendelkezéseinek vizsgálata alapján eltérő következtetést vonhatunk le a magánszakértésre jogosult szakértői entitásokkal kapcsolatban. A régi Szakértői törvény 2. § (1) bekezdés a) pontjában a természetes személy igazságügyi szakértőre bevezetett igazságügyi szakértő rövidítés, valamint az igazságügyi szakértő jogaira és kötelezettségeire vonatkozó alcímben található szabályok jellege azt a következtetést támasztják alá, mely szerint az igazságügyi szakértői tevékenységre feljogosított entitások közül megbízás alapján csupán a természetes személy igazságügyi szakértő készíthetett szakvéleményt. Ezt az álláspontot igazolja az is, hogy kirendelés esetén a törvény konkrétan felsorolta, hogy a kirendelő hatóság a szakvélemény elkészítésére természetes személy igazságügyi szakértőt, szakértői intézményt, cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságot vagy külön jogszabályban igazságügyi szakértői tevékenység végzésére feljogosított állami szervet, intézményt, szervezetet is kirendelhetett, addig a megbízásra vonatkozó bekezdésben a törvény kizárólag "igazságügyi szakértőről", tehát - a 2. § (1) bekezdés a) pontjában található rövidítésre tekintettel - természetes személy igazságügyi szakértőről rendelkezett.[2]
A régi Szakértői törvény meghatározta továbbá, hogy mely személyi kör számára adhat szakvéleményt az igazságügyi szakértő: természetes és jogi személynek, illetve jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezetnek is. Szűkítő felté-
- 39/40 -
telként csupán annyit tartalmazott a szabályozás, hogy a megbízás alapján történő eljárás nem akadályozhatta a kirendelések teljesítését, valamint nem lehetett azokkal összeférhetetlen.[3]
A megbízás alapján történő szakvéleményadás jogosultságának természetes személy igazságügyi szakértőre történő korlátozására vonatkozó állásponttal ellentétes volt a régi Szakértői törvény azon rendelkezése, mely szerint az igazságügyi szakértői intézmények is felhatalmazást kaptak az alapfeladatukon kívüli egyéb igazságügyi szakértői tevékenység végzésére. Utóbbit csak abban az esetben végezhettek, ha az az ellátási kötelezettségüket nem veszélyeztette, azonban ez a tevékenység kirendelés vagy megbízás alapján egyaránt történhetett.[4]
Figyelemre érdemes a régi Szakértői törvény rendelkezése, mely szerint az egyetemek igazságügyi orvostani intézeteire az igazságügyi szakértői intézményekre vonatkozó szabályait megfelelően alkalmazni kellett, tehát az egyetemek igazságügyi orvostani intézetei is adhattak megbízás alapján szakvéleményt.[5]
A többi igazságügyi szakértői tevékenységre feljogosított entitás megbízás alapján történő eljárási jogosultsága tekintetében nem szerepelt jogszabályi rendelkezés a régi Szakértői törvény eredeti hatályállapotában.
A régi Szakértői törvény 16. § (1) bekezdése kimondta, hogy a szakvélemény tartalmával összefüggésben a szakértő nem utasítható. Ennek a szabálynak kiemelt jelentősége volt a magánszakértés szempontjából, hiszen a magánszakértő megbízási szerződés alapján fejti ki tevékenységét az eljárással érintett személy felkérésére. E megbízási jogviszonynak pedig fogalmi eleme a megbízó érdekeinek szolgálata, aki az ügy uraként meghatározza a magánszakértő feladatait, az általa megválaszolandó kérdések körét, rendelkezésre bocsátja az ennek teljesítéséhez szükséges adatokat, iratokat, valamint viseli ezeknek költségeit is.
A régi Szakértői törvény az igazságügyi szakértői tevékenységet végzők díjazásánál különbséget tett a tekintetben, hogy a szakvélemény megalkotására milyen okból került sor. Azokban az ügyekben, amelyekben a hatóság hivatalból folytatott le bizonyítást, vagy a bizonyítás hivatalból történő elrendelésének is helye lett volna, az egyes vizsgálatok elvégzéséért felszámítható díjat (munkadíjat és költségeket) jogszabály, az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet (a továbbiakban: Díjrendelet) határozta meg. Egyéb ügyekben a természetes személy igazságügyi szakértő, a cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaság és az igazságügyi szakértői intézmény a szakértői díjat maga állapíthatta meg.[6]
A díjat évente, a tárgyévet megelőző év december 1-jéig az Igazságügyi Minisztériumnak be kellett jelenteni, amelytől a tárgyévben a bejelentő nem térhetett el. A rendelkezés logikájából adódóan olyan esetben, ha a szakértő megbízás alapján, még bármely eljárást megelőzően járt el, a díjazására szükség szerint nem a Díjrendelet rendelkezéseit kellett alkalmazni, az kötelmi szempontból szabad megállapodás, a szakértői joganyag szempontjából a szakértő szabad megállapításának tárgya volt. Ugyanez volt a helyzet természetesen az eljárásban kérelemre folyatott bizonyítás esetében is.[7]
A régi Szakértői törvénynek az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXV. törvénnyel beiktatott, 2009. október 1-jén hatályba lépő módosítása következtében a törvény magánszakértésre vonatkozó rendelkezései egyértelműbbé váltak. A törvény a természetes személy igazságügyi szakértőkön kívül expressis verbis felhatalmazta a cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságot, az igazságügyi szakértői intézményt és az igazságügyi szakértői testületet a megbízás alapján történő szakvéleményadásra, a szakértői intézményekre vonatkozó ellátási kötelezettség elsőbbségének fenntartásával.
Emellett kiegészítésre került a szabályozás egy olyan rendelkezéssel, mely szerint a megbízás alapján végzett szakértői tevékenységre a törvény rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kellett. A módosítás értelmében mind a kirendelés, mind a megbízás alapján eljáró szakértőre ugyanazon törvényi szabályok vonatkoztak a továbbiakban, amennyiben a rendelkezés természete engedte annak magánszakértés esetén való alkalmazhatóságát.
Ennek megfelelően a régi Szakértői törvény A szakértő jogai és kötelezettségei, a szakértő kirendelése alcím egységes rendelkezése szerint a szakértőt[8] a tevékenysége során tudomására jutott tényekre és adatokra nézve titoktartási kötelezettség terhelte, az ügyre vonatkozó tényekről és adatokról csak az ügyben eljáró hatóság, továbbá törvényben meghatározott szerv (személy) részére nyújthatott tájékoztatást.
Mind kirendelés, mind megbízás esetén a cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaság, az igazságügyi szakértői testület és - az önálló tevékenységként és az egyéni vállalkozóként végzett tevékenysége tekintetében - a természetes személy igazságügyi szakértő köteles volt a szakértői tevékenységéről, annak figyelemmel kísérése céljából nyilvántartást vezetni a törvény 3. számú mellékletében meghatározott adattartalommal.[9]
A szakértő a kirendelő bíróságtól, hatóságtól, valamint a felektől a szakvélemény elkészítéséhez szükséges további adatok, felvilágosítás közlését, iratok, vizsgálati tárgyak rendelkezésre
- 40/41 -
bocsátását kérhette.[10] Már itt érdemes kiemelni azt a tényt, hogy a hivatkozott rendelkezés csupán a szakértő oldalán teremtette meg a jogot az adatok és iratok megismerésére, azonban nem járt egyúttal a felek oldalán annak a kötelezettségnek a megteremtésével, hogy az említett adatokat és iratokat a felek a szakértő részére rendelkezésre is bocsássák.
A szakértői díjazással kapcsolatban módosítás csupán annyiban történt, hogy a szabályozásból kikerült az a rendelkezés, amely az eseti szakértő és a külön jogszabályban feljogosított állami szerv, intézmény, szervezet díjazását minden esetben a Díjrendeletre utalta. Ennek következtében a 2009. októberi módosítást követően valamennyi igazságügyi szakértői tevékenységre feljogosított személy, szerv esetén a bizonyítás hivatalbóli volta számított a díjazás megállapítása vonatkozásában.
A magánszakvélemény jogi természetével kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy bár a régi Szakértői törvény fennállása alatt hatályos eljárási kódexek csak a kirendelt szakértő által készített szakvéleményt ismerték el bizonyítási eszközként, addig a bírói gyakorlatban a magánszakértő által készített szakértői vélemény perbeli elfogadottsága és jogi értékelése terén egymástól eltérő álláspontok alakultak ki.
A Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoportja által 2014. december 19-én kiadott A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban című Összefoglaló Véleményben található, Molnár Ambrus kúriai tanácselnök által készített tanulmány szerint a bírói gyakorlatban a következő öt csoportban összefoglalható megoldási lehetőségek merültek fel a magánszakértői vélemény értékelésével kapcsolatban.
1. A magánszakértői véleményt nem bizonyítékként, hanem legfeljebb az azt beszerző fél személyes előadásaként, szakmai véleményeként lehetett figyelembe venni a perben. E jogi álláspont szerint sérti a peres felek mellérendeltségének és egyenjogúságának elvét, ha az egyik fél a bíróság és az ellenérdekű fél tudta, illetve közreműködése nélkül szerez be szakértői véleményt.[11]
2. Átmeneti megoldásként értékelhető az a felfogás, mely a magánszakértői véleménynek a fél előadásaként történő minősítése mellett, ahhoz a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleményével kapcsolatban valamilyen következményt fűzött. Tekintettel arra, hogy bár a szakértői vélemény valamely fél részére készült, az eljárásnak azonban szabályszerűen a részévé vált, ennek következtében olyan szakmai álláspontként vehető figyelembe, amelyet a bizonyítékok körében értékelni szükséges.[12]
3. A határozatok következő csoportja szerint a magánszakértő véleménye a perben csak a beszerző fél személyes előadásaként, szakmai véleményeként vehető figyelembe, másrészt azonban a fél magánszakvéleményével alátámasztott előadása alkalmas lehet arra, hogy a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő által készített szakvéleményt aggályossá tegye. Továbbá arra is, hogy annak bizonyító erejével konkuráljon, azt leronthassa.[13]
4. A magánszakértői véleményben foglaltakat nem csupán a fél személyes előadásának tekintették, hanem a bizonyítási eszközök közé sorolták.[14]
5. Végül voltak olyan határozatok is, amelyek a magánszakértői vélemény bizonyítékként történő elfogadása mellett vizsgálták annak bizonyító erejét és a kirendelt igazságügyi szakértői véleményhez való viszonyát.[15]
Tekintettel arra, hogy a gyakorlati alkalmazás során felmerült problémákat már nem lehetett a hatályos törvény módosításával orvosolni, valamint a nagy eljárási kódexeket érintő kiterjedt jogalkotási munka is kedvező környezetet teremtett, több mint egy éves előkészítést követően az Országgyűlés az új Szakértői törvényt 2016. április 26. napján szavazta meg, és az 2016. május 5. napján került kihirdetésre. Az új Szakértői törvényt egyszerre volt hivatott átfogóan szabályozni az addig a régi Szakértői törvényben, illetve az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvényben foglalt rendelkezéseket. Az új Szakértői törvényben a jogalkotó, érzékelve a magánszakértő eljárásával kapcsolatban a jogalkalmazók oldalán jelentkező értelmezési bizonytalanságokat a korábbiakhoz képest részletesebb szabályokat állapított meg.
Az új Szakértői törvény 3. §-a leszögezi, hogy az igazságügyi szakértő[16] feladata, hogy a hatóság kirendelése vagy megbízás alapján a tudomány és műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készítse el szakvéleményét és a függetlenség és pártatlanság elveinek megtartásával, legjobb tudása szerint döntse el a szakkérdést, így segítve a tényállás megállapítását. Fontos figyelemmel lenni arra, hogy a függetlenség és pártatlanság ily módon - törvényi szinten - való beemelése a szakértői anyagi jogi rendelkezések közé jelentős előrelépés a korábbiakhoz képest. A törvény indokolása alapján a pártatlanság szubjektív kategória, melynek megfelelően az eljárásban részt vevő igazságügyi szakértő nem törekszik egyik fél érdekeinek előremozdítására sem, míg a függetlenség objektív kategória, melynek megfelelően az igazságügyi szakértő nem kötődik az eljárásban érintett felekhez.
Az igazságügyi szakértői tevékenység gyakorlása több szempont szerint csoportosítható. Ezek közül több magában az új Szakértői törvényben is megjelenik. Az egyik lehetséges megközelítés a szakértői tevékenységet végző személy vagy szerv természetéből és jellegéből eredeztethető megkülönböztetés, mely megegyezik a régi Szakértői törvény felosztásával,
- 41/42 -
és amely a törvény 4. § (1) bekezdésében jelenik meg.[17] A másik csoportosítás - a szakértő eljárása alapjául kirendelés vagy megbízás szolgál - már magából a törvény idézett 3. § (1) bekezdéséből is kiolvasható, egyértelműen azonban a 20. és a 24. alcím alapján különböztethető meg.
Az igazságügyi szakértő eljárása (már most fontos hangsúlyozni, hogy a szakértői törvény anyagi jogi szabályai) szempontjából irreleváns, hogy az eljárás alapját a hatóság kirendelése vagy megbízás képezi. Ez többek között abban is tetten érhető, hogy az új Szakértői törvény jellemzően a szakvélemény elkészítéséhez, illetve a szakértői eljárásához kapcsolódóan állapít meg rendelkezéseket és a kirendelésre, illetve a megbízásra csak akkor tér ki külön, ha az így végzett szakértői tevékenység sajátosságából adódóan eltérő rendelkezések megállapítása indokolt vagy az egyértelműség kedvéért ez szükségesnek mutatkozik. Fontos emellett hangsúlyozni azt is, hogy az új Szakértői törvény nem tartalmazhat rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy a magánszakértői véleményt az egyes eljárásokban hogyan kell értékelni, illetve azokban milyen szerepet tölthet be. Ez minden esetben az adott eljárási kódex feladata.
A fenti megállapításnak megfelelően a korábbi rendelkezésekkel nagyfokú hasonlóságot mutatva az új Szakértői törvény 19. A szakértő jogai és kötelezettségei alcíme egységesen úgy rendelkezik, hogy a szakértő[18] a tevékenységéhez szükséges mértékben jogosult a bíróságtól, hatóságtól, valamint az eljárásban részt vevő személyektől felvilágosítást kapni, az iratok és vizsgálati tárgyak rendelkezésre bocsátását kérheti, illetve ennek mintegy tükörképeként a tudomására jutott releváns tényeket és körülményeket köteles a kirendelőnek vagy a megbízónak jelezni.[19] Már itt érdemes kiemelni, hogy a törvény mint anyagi jogi jogforrás csak általános, elvi jelleggel rendelkezik az érintettek jogait illetően, mivel az adott eljárásban természetesen az ott alkalmazandó eljárási kódex rendelkezései lesznek irányadóak.
A szakértő a 43. § (1) bekezdése alapján a tevékenysége nyomon követése érdekében valamennyi általa készített szakvélemény figyelembevételével köteles ügynyilvántartást vezetni és a (2) bekezdésnek megfelelően statisztikai adatszolgáltatást teljesíteni.[20] További, minden szakértőre kiterjedő rendelkezések vonatkoznak a szakértők díjazására és a kamarai költségátalány megfizetésére, melyeket jelentőségük, illetve az új törvény megalkotásához vezető gyakorlati megfontolások alapján külön alcímek tartalmaznak.
Az új Szakértői törvénynek a szakértő díjazására vonatkozó 22. alcíme nem tartalmaz újítást a régi Szakértői törvény szabályozásához képest, ahhoz hasonlóan a díjtételek megállapításánál továbbra is a hivatalbóli bizonyítás és nem a kirendelés a döntő. Az új Szakértői törvény 49. § (1) és (2) bekezdésének szövegéből egyértelműen következik, hogy bármilyen alapon történik a szakértői díj megállapítása, arról minden esetben díjjegyzéket kell kiállítani.
A díjjegyzék kiállítása azért különösen fontos - és még a megbízási szerződésben a felek között rögzített elszámolási mód részletes szabályozása esetén sem mellőzhető "formalitás" -, mert az új Szakértői törvény által bevezetett, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara megnövekedett feladat- és hatásköréből eredő többlet feladatterhének finanszírozására szolgáló kamarai költségátalányt a szakértőnek a díjjegyzékében kell feltüntetnie és a negyedéves statisztikai adatszolgáltatása keretében kell a kamara részére továbbítania.[21]
Az új Szakértői törvény a fentieken túl tartalmaz kifejezetten a megbízás alapján elkészítendő magánszakértői véleményre vonatkozó rendelkezéseket is a 24. alcímében. Az 52. § (1) bekezdése alapelvi szinten rögzíti, hogy a szakértő jogszabály eltérő rendelkezése hiányában megbízás alapján is készíthet szakvéleményt, melyet a magánszakértői vélemény kifejezéssel különböztetünk meg a kirendelés alapján készítendő szakvéleménytől.
A törvény által használt "szakértő" kifejezésből következik, hogy ha jogszabály ezt nem zárja ki, akkor valamennyi szakértői tevékenységet végző személy és szerv jogosult magánszakvéleményt készíteni. Tekintettel azonban arra, hogy az új Szakértői törvény 4. § (1) bekezdés c)-f) pontjai alá tartozó, az igazságügyi szakértői tevékenység végzésére létrehozott, illetve feljogosított szervek költségvetési forrásból (vagy abból is) gazdálkodnak, maga az új Szakértői törvény is tartalmaz eltérő rendelkezéseket e szakértői szervek megbízás alapján történő eljárásával kapcsolatban.
Az igazságügyi szakértői intézmények[22] elsősorban igazságügyi szakértői tevékenység végzésére létrehozott költségvetési szervek. Alaptevékenységük a hatósági kirendelések ellátása, melyeknek más tevékenységüket megelőzően kötelesek eleget tenni.[23] Ettől függetlenül az új Szakértői törvény 30. § (5) bekezdése kifejezetten utal arra, hogy az igazságügyi szakértői intézmény elfogadhat megbízást is, mely alaptevékenységéből fakadó kötelezettségeinek teljesítését nem veszélyezteti.
- 42/43 -
Sokkal érdekesebbek az új Szakértői törvénynek az igazságügyi szakértői testületekkel kapcsolatos rendelkezései.[24] Az igazságügyi szakértői testületet ugyanis - az igazságügyi szakértői intézményhez hasonlóan - kifejezetten meghatározott szakkérdésben, illetve kérdéskörben szakértőként szakvélemény nyilvánítására hozzák létre.[25] Ennek megfelelően egy kiemelt esetet kivéve a szakértői testület magánszakvéleményt is adhat. A törvény 35. § (4) bekezdése kizárja annak lehetőségét, hogy a szakértői testület a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szerinti magánszakértőként járjon el. E ponton csupán annyit tartunk fontosnak leszögezni, hogy értelmezésünk szerint e rendelkezést a szakértői anyagi jog szempontjából szigorúan, ad verbum szükséges értelmezni, tehát az nem általánosságban zárja el az igazságügyi szakértői testületeket a megbízások elfogadásától, hanem pusztán a Pp. szerinti magánszakértői tevékenységre vonatkozóan fogalmaz meg tiltást.[26]
Különleges helyet foglal el a szakértői tevékenységet végző szervek között a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv. Egyrészt e szakértői entitás eljárására külön jogszabályok vonatkoznak,[27] másrészt a megbízás elfogadására vonatkozó, a kirendelés elsőbbségét biztosítani hivatott rendelkezést kizárólag e szakértői szerv esetében nem kell alkalmazni. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv ugyanis kifejezetten arra a célra került létrehozásra, hogy az építészeti-műszaki tervezési, kivitelezési szerződés építőipari teljesítéséből eredő, törvényben meghatározott kérdésekben a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó megbízására (igazságügyi) szakértői véleményt adjon, ha a teljesítésigazolás kiadása nem történt meg, a kiadása vitás, vagy a teljesítésigazolás kiadásra került, de a kifizetés nem történt meg.[28]
Magából az új Szakértői törvény 52. § (3) bekezdésének szövegéből, az abban felsorolt esetekből látszanak azok a példálózó esetek, melyekkel a jogalkotó számolt a magánszakértői vélemény potenciális felhasználhatóságát illetően. Az a)-c) pontokban szereplő esetek közül a kettő utóbbi kifejezetten eljárástól függetlenül, azt megelőzően vagy azon kívül is értelmezhető helyzetet ír le. A törvény 52. § (4) bekezdése ugyanakkor meghatározza a kirendelés, illetve a megbízás alapján ellátandó feladatok közötti fontossági sorrendet is. Ebből egyértelművé válik az a jogalkotói akarat, hogy a szakértők eljárást segítő szerepe felette áll az eljárásokon kívül végzett tevékenységüknek, ugyanis elsősorban a kirendeléseknek kell eleget tenniük, a megbízásokat csupán annyiban fogadhatják el, illetve teljesíthetik, ha ez a kirendelések ellátását nem befolyásolja. E főszabály kizárólag a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv esetében nem érvényesül.
A megbízási szerződésnek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti rendelkezéseihez képest az igazságügyi szakértői működés sajátosságai alapján a korábbiakhoz hasonlóan szükséges volt annak rögzítése, hogy a szakértőt a megbízó a magánszakvélemény tartalmával összefüggésben nem utasíthatja. Az új Szakértői törvény rögzíti, hogy a szakértő a magánszakértői vélemény elkészítése során az irányadó szakmai szabályok megtartásával, az érintett személyek - különösen a megbízó - érdekeitől függetlenül, tárgyilagosan köteles eljárni. A szakértő a jogszabályba ütköző megbízást köteles megtagadni.[29]
Érdemes külön figyelmet szentelni az új Szakértői törvény 52. § (7) bekezdésében szereplő rendelkezésnek.[30] Ahogy azt már a korábbiakban említettük, a magánszakértő is köteles díjjegyzéket kiállítani, a rendelkezés valódi normatartalma tehát nem az, hogy csupán a Pp. szerinti magánszakértőnek kell díjjegyzéket kiállítania, hanem az, hogy az egyébként is kiállítani köteles díjjegyzéket a szakvéleményhez kell csatolni és azzal együtt benyújtani. Ez ugyanis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a magánszakértő díját a polgári perben a perköltség részeként fel lehessen számítani.
A szakértők és az általuk készített szakvélemények anyagi jogi szempontból egységes kezelését támasztja alá az is, hogy az új Szakértői törvény 55. § (1) bekezdés a) pontja a szakvélemény homályos, hiányos volta, önmagával vagy más igazolt tényekkel való összeegyeztethetetlensége esetére a bíróság, hatóság kötelezettségévé teszi ennek jelzését az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatósági feladatokat ellátó Igazságügyi Minisztérium[31] részére, függetlenül attól, hogy az adott szakvélemény kirendelés vagy megbízás eredményeképpen került kialakításra. Erre az értelmezésre vezet ugyanezen bekezdés f) pontja is, hiszen abban kifejezetten a magánszakértői véleményre, annak pártatlanságára, a szakértő függetlenségére és a jogszabályba ütköző megbízás megtagadására történik utalás.
A hatóság általi bejelentéssel azonos gondolatmenet mentén értelmezésünk szerint az igazságügyi szakértő
- 43/44 -
fegyelmi felelőssége szintén bármely alapon elkészített szakvélemény esetében megállapítható.[32]
Az előző címek alatt nem véletlenül került hangsúlyozásra az egyes rendelkezések anyagi jogi jellege. Ahogy azt a Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoportja is feltárta, a korábban kizárólag a régi Szakértői törvény által szabályozott magánszakértés és a magánszakértő eljárásjogi helyzetének legfőbb sajátossága az volt, hogy nélkülözte a kirendelt szakértőt megillető, törvényben biztosított eljárási jogokat és kötelezettségeket. A magánszakértői jogviszony köztudati elemévé ezért az anyagi jogi előírásokkal ellentétben az vált, hogy a megbízó érdeke előtérbe került az igazságszolgáltatás segítésének objektív szolgálatával szemben, mivel a megbízó - az igazságügyi szakértővel szemben - az ügy uraként meghatározta a magánszakértő feladatát, az általa megválaszolandó kérdéseket és rendelkezésre bocsátotta az ehhez szükséges adatokat is.[33]
Utóbbi körülmény különösen fontos, mivel külön eljárásjogi garanciák nélkül a féllel szemben kiszolgáltatottá tette a megbízás alapján eljáró igazságügyi szakértőt abban az értelemben, hogy a lehető legetikusabb, minden szempontból körültekintően elkészített magánszakvélemény sem tudott felülemelkedni azon a körülményen, hogy kizárólag a megbízó által egyoldalúan szolgáltatott adatokon alapult. A jogvitában érdekelt felek jól felfogott (önös) érdeke pedig egyértelműen abba az irányba hatott, hogy csak a számukra kedvező tartalmú szakvéleményt alátámasztó adatokat osszák meg az igazságügyi szakértővel.
Az így elkészített magánszakvélemény bármely eljárásban történő felhasználása esetén, amennyiben a szakvéleményt készítő igazságügyi szakértőt az eljárásban nem rendelték ki - definiált eljárási pozíció hiányában - nem állt módjában a fél egyoldalú adatszolgáltatásából adódóan faktuálisan téves szakvéleményt korrigálni. Tekintettel azonban arra, hogy az igazságügyi szakértő igénybevételére éppen azért kerül sor, hogy az ügy eldöntése szempontjából lényeges tényt vagy körülményt különleges szakismerete birtokában értékelje, a bíróságnak - a szükséges szakértelem híján - nem feltétlenül tünhetett fel, hogy az egyébként professzionális, érthető és az eljárás lefolytatását segíteni hivatott magánszakvélemény alapvető hiányosságtól szenved. Amennyiben sor került kirendelt szakértő igénybevételére, úgy a jogalkalmazók - a kirendelés során benyújtott szakvélemény következtében felismervén a magánszakvélemény hibás, hiányos voltát - könnyen juthattak arra a következtetésre, hogy a magánszakértő szükségszerűen elfogult és a megbízás alapján készített magánszakértői vélemény nem feltétlenül alkalmas arra, hogy a kirendelés alapján készített szakvéleménnyel azonos súllyal essen latba az eljárás során. Ezzel szemben az is tény, hogy a magánszakértő által készített szakvéleményt a peres felek gyakran kifejezetten a célból készíttették el, hogy diszkreditálják a kirendelt szakértőt és megingassák a bíróság kirendelt szakértő véleményébe vetett hitét, egyben elhúzzák a pert.
E megfontolások miatt alakult ki a bírói gyakorlatban a Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoportja által feltárt, korábban hivatkozott öt különböző értékelés a magánszakértői véleménnyel kapcsolatban. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a magánszakvélemény perbeli értékelésének bizonytalansága kihatott a magánszakértő és a peres felek közötti megbízási szerződésre is, hiszen a magánszakvélemény bíróság általi figyelembevétele hiányában a fél a saját szempontjából érezhette úgy, hogy a megbízási díj kifizetése nem áll érdekében, hiszen a magánszakvélemény nem szolgálta a bizonyítási érdekeit. Ez a körülmény sajnos szintén a magánszakvélemények részrehajló elkészítése irányába hatott.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a fenti problémának kizárólag az adott eljárás keretében lehet relevanciája. Ahogy az új Szakértői törvény 53. §-ához fűzött indokolás is kiemeli, "az eljárásokban a kirendelt szakértőt az eljárás anyagának, iratainak és résztvevőinek megismerésével kapcsolatban az eljárásjogi törvényekben széles körű jogosítványok illetik meg [...] A magánszakértő azonban nem minősül a hatóság által kirendelt szakértőnek, ezért őt [...] nem illetik meg az eljárásban felmerülő személyes adatok megismerésével és kezelésével kapcsolatos jogosultságok[...]". Ugyan az indokolás kifejezetten az adatkezelést említi, megállapítása általános érvénnyel igaz az eljárásokkal kapcsolatos, kirendelt szakértőt megillető további jogosultságok tekintetében is.
Jelen cikknek nem célja az új polgári eljárási kódex méltatása, annak csupán az igazságügyi (magán)szakértés szempontjából nóvumnak számító megközelítését, illetve a magánszakértésre vonatkozó rendelkezéseit kívánjuk bemutatni.[34]
A Pp. szerint a polgári perben szakértésre három módon kerülhet sor: magánszakértő, más eljárásban kirendelt szakértő, illetve kirendelt szakértő alkalmazásával. Az előbbi kettő esetet mintegy konkuráló jelleggel kezeli a törvény, míg a kirendelt szakértő "privilegizált" helyzetben van abból a szempontból, hogy magánszakértő alkalmazásának indítványozására nincs mód, amennyiben ugyanazon szakkérdés vonatkozásában kirendelt szakértő vagy más eljárásban kirendelt szakértő
- 44/45 -
alkalmazását már indítványozták és szintén nincsen mód más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazásának indítványozására, ha ugyanazon szakkérdés vonatkozásában kirendelt szakértő vagy magánszakértő alkalmazását már indítványozták.[35] A kirendelt szakértő alkalmazásának a Pp. 307. § (1) bekezdése alapján az a feltétele, hogy az adott szakkérdés vonatkozásában a bizonyító felek egyike sem indítványozta még magánszakértő vagy más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazását; a magánszakértők által adott valamennyi szakvélemény aggályos; vagy a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleménye aggályossága kiküszöböléséhez szakértő kirendelése szükséges.[36] Ha a fél szakértővel kíván bizonyítani, úgy az alkalmazási módok közül neki kell választania.[37] E választásbeli szabadságát azonban a Pp. 302. § (1) bekezdésének megfelelően jogszabály korlátozhatja azzal, hogy megtiltja magánszakértő igénybevételét.[38]
Ehhez hasonló korlátozás az új Szakértői törvény azon rendelkezése, mely szerint igazságügyi szakértői testületet a Pp. szerinti magánszakértőként nem lehet alkalmazni. E korlátozásra az igazságügyi szakértői testületnek a Pp. által szánt szerep miatt van szükség. A szakértői testület mintegy ultima ratio-ként hivatott segíteni a bíróságnak eligazodni az egymással ellentétes, ugyanakkor aggályosnak nem tűnő szakvélemények között.[39]
Ha a fél magánszakértő igénybevétele útján kíván bizonyítani, a szakvélemény benyújtását indítványoznia kell. Ebben az esetben - ellentétben a kirendelés útján igénybe vett szakértővel - a szakértőhöz intézni kívánt kérdéseket nem kell az indítvány részeként a bírósághoz benyújtani, az a megbízási szerződés részét képezi.[40] A bizonyító fél a magánszakértői bizonyításra irányuló indítványát a bizonyítási indítványok előterjesztésének határidejébe vonatkozó általános rendelkezések szerinti időben terjesztheti elő, míg a fél ellenfelének indítványozási joga származékos, azt követően és addig illeti meg, ameddig a bizonyító fél magánszakértői vélemény benyújtását indítványozza.[41] A törvényi rendelkezés megfogalmazásából az is egyértelmű, hogy a magánszakértői bizonyítás szükségszerűen feltételezi az írásbeli szakvélemény létét, vagyis a Pp. nem ad arra lehetőséget, hogy a magánszakértő kizárólag a tárgyaláson, szóban adja elő a szakvéleményét.[42]
Annak érdekében, hogy a magánszakértők igénybevétele a korábbi peres gyakorlathoz hasonlóan ne váljon a perelhúzás egyik eszközévé, a Pp. 305. §-a szigorúan korlátozza az új magánszakértő igénybe vételének lehetőségét. Azt követően ugyanis, hogy magánszakértői véleményt nyújtott be, a fél új magánszakértőt kizárólag akkor alkalmazhat, ha az addig magánszakértőként eljáró szakértő további eljárása a perben kizárt eljárási okból (például összeférhetetlenség) vagy anyagi jogi alapon (például nem jogosult az adott szakkérdés megválaszolására).
A Pp. indokolása szerint a tárgyalási elv következetes érvényesülésének megfelelően a fél bírói közreműködés nélkül, a szakértővel létesített megbízási jogviszony eredményeként is szolgáltathatja a bizonyítékot. A Pp. a magánszakértés anyagi jogi megközelítésének megfelelően nem is a magánszakértőt kötelezi a szakvéleménye határidőben történő benyújtására - mint tenné a kirendelt szakértő esetében - hanem a fél kötelezettségévé teszi, hogy a magánszakértői véleményt a bíróság részére határidőn belül benyújtsa. Emellett a fél kötelezettsége az is, hogy a magánszakvélemény kiegészítése érdekében - ha ez szükséges a szakvélemény szóbeli tisztázása, kiegészítése céljából - a magánszakértőjét a bíróság felhívására a megjelölt tárgyalásra előállítsa.[43]
Ezzel együtt az új Pp. a magánszakértőt igyekszik olyan eljárásjogi helyzetbe hozni, hogy a helyes magánszakvélemény kialakításához megfelelő jogok illessék meg. Ennek érdekében a Pp. 303. § (1) bekezdése alapján a szakértő rendelkezik azokkal az informálódást segítő jogosultságokkal, amelyek korábban csupán a kirendelt szakértőt illeték meg. A magánszakértőnek jogában áll a peres iratokba betekinteni és azokról másolatot készíteni, az egyes eljárási cselekményeknél jelen lenni, a felekhez és egyéb eljárási szereplőkhöz kérdések feltevését indítványozni.
Azon túl, hogy a magánszakértőt a kirendelt szakértővel azonos jogosultságokkal ruházza fel, a Pp. egyszersmind a pártatlanságot szavatolandó kötelezettségeket is előír a magánszakértő részére. A Pp. 303. § (2) bekezdésének megfelelően a magánszakértő köteles a megbízója ellenfelét értesíteni a megbízás tárgyáról, a vizsgálandó kérdések köréről, az általa kitűzött helyszíni szemléről és vizsgálatról, valamint lehetővé kell tennie, hogy a másik fél a megbízás tárgyára vonatkozó nyilatkozatát, lényeges észrevételeit előterjeszthesse, az általa elkészített magánszakvéleményben köteles a megbízó fél ellenfele által előterjesztettekre reagálni, valamint a tárgyaláson a bíróság, a felek vagy az ellenfél magánszakértője kérdéseire válaszolni.
A bíróság az elkészült és benyújtott magánszakvéleményt a Pp. 304. § (1) bekezdésének megfelelően kézbesíti a benyújtó fél ellenfele részére azzal, hogy a fél a magánszakvélemény tartalmára tekintettel a magánszakértőhöz kérdéseket intézhet. A magánszakvélemény elkészítését követően a fél a Pp. 304. § (2) bekezdése alapján az ellenfél kérdéseire történő reflektálás, az ellenfél esetleges magánszakértői
- 45/46 -
véleményével kapcsolatban fennálló ellentét indokainak bemutatása és a magánszakvélemény egyéb aggályosságának a kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás megadása, valamint a pótlólag felmerült kérdések tekintetében a magánszakvélemény (akár a másik fél magánszakértőjének véleményére figyelemmel) kiegészítése érdekében az általa benyújtott magánszakvélemény kiegészítését indítványozhatja. A bizonyító fél ellenfelének kérdezési, észrevételezési joga akkor is fennáll, ha az adott szakkérdés vonatkozásában maga is benyújtott magánszakértői véleményt.[44] A korábban csupán a kirendelt szakértők esetében érvényesülő azon szabályt, mely szerint az egymással ellentmondó szakvélemények tisztázására a szakértők kölcsönös jelenléte mellett szóban kell kísérletet tenni, az új Pp. 304. § (3) bekezdése a magánszakértők esetében is előírja.
Az igazságügyi szakértők továbbképzésén a szakmagyakorlók által feltett kérdés a vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban jellemzően az, hogy "miért állna érdekében a félnek magánszakértővel bizonyítani, ha ezzel lehetséges, hogy az ellenfele igazát támasztja alá?" Már maga a felvetés sajnálatosan mutatja, hogy maguk a szakértők is - holott tudatában vannak a szakértői törvény által anyagi jogi értelemben előírt függetlenség és pártatlanság követelményének - a polgári perben a magánszakértőt egyfajta szükségképpen elfogult, kizárólag az őket megbízó fél igazát bizonyítani hivatott bizonyítási eszközként azonosítják. Ez nyilván következménye a korábbi polgári eljárásjogi törvény rendelkezéseinek is, ugyanakkor az új Pp. éppen ezt a szellemiséget kívánja megszüntetni és a magánszakértést "felemelni" a kirendelt szakértő által képviselt szintre.[45]
A kérdés azonban annyiban jogosnak minősíthető, hogy a peres feleket, akik továbbra is elfogultságot várnak el a magánszakértőiktől, mely eszközzel igyekszik a Pp. rászorítani a magánszakértők "új" szerepének elfogadására. A kérdést a Pp. a magánszakvélemény aggályosságán keresztül a szakértői díj perköltségként történő felszámíthatóságával rendezi.
A kirendelt szakértő szakvéleményére vonatkozó, "általános" aggályossági indokokon[46] túl a magánszakvélemény esetében a Pp. további aggályossági okokat is bevezet a 316. § (2) bekezdés b)-d) pontjaiban. Az e pontokban felsorolt esetek a magánszakértő kötelezettségeit képezik le megfelelően. Ezek szerint a magánszakvélemény akkor is aggályos, ha a magánszakértő eljárási kötelezettségeit nem teljesítette, a megbízója ellenfele által felhozott kérdésekre, illetve e másik fél magánszakértőjének szakvéleményében foglaltakra tekintettel nem nyilatkozott, illetve magánszakvéleményét megfelelően nem egészítette ki, vagy az ellentéteket szóban nem tisztázták. Az aggályos vagy a Pp.-ben foglalt rendelkezések megsértésével[47] benyújtott magánszakértői vélemény pedig a Pp. 316. § (3) bekezdése alapján a perben bizonyítékként nem vehető figyelembe. Már ebből is következne, azonban a Pp. 318. § (1) bekezdése kifejezetten is tartalmazza azt a rendelkezést, mely szerint az aggályos magánszakértői véleményből adódó szakértői díjat a fél a perben nem számíthatja fel.
A fél tehát a továbbiakban elméletileg nem lesz érdekelt abban, hogy az általa megbízott szakértőnek a Pp. és az anyagi jogszabályok előírásaival ellentétes utasítást adjon, illetve akár csak ilyen irányban a szakértővel szemben nyomást gyakoroljon, mivel ezzel azt kockáztatja, hogy a magánszakértői vélemény beszerzésével kapcsolatos költségét a perbe nem viheti be, annak megtérítését pernyertessége esetén sem követelheti a pervesztes másik féltől.
Kifejezetten a magánszakértő igénybevételével kapcsolatos pervezetési rendelkezés, hogy a fent bemutatott súlyos következményekre tekintettel a bíróság a Pp. 317. § (1) bekezdés d) pontja alapján köteles a fél figyelmét felhívni arra a körülményre, hogy a magánszakértői vélemény aggályos. Ugyanakkor az aggályosság kiküszöbölése érdekében indítvány hiányában, hivatalból a bíróság nem intézkedhet, eljárástámogatási kötelezettsége a figyelemfelhívásban merül ki.[48] Amennyiben az aggályosság megállapítása iránt a felek valamelyike indítványt terjeszt elő, a bíróság a szakértő véleményét aggályosnak minősítheti. Ebben az esetben természetesen nem arról van szó, hogy a bíróság szakmai értelemben bírálja felül a szakvéleményt, ugyanakkor bizonyos körülmények fennállása esetén a bíróság szakértelem hiányában is meg tudja állapítani azt, hogy a szakvélemény nem alkalmas a bizonyításra.[49]
Fontos ugyanakkor arra is tekintettel lenni, hogy a pert megelőzően, megbízás alapján elkészíttetett (anyagi jogi értelemben magán) szakvélemény, jóllehet segít a jogvita kereteinek meghatározásában és a felperes állításainak alátámasztását szolgálja, az új Pp. szerint még a keresetlevéllel együtt benyújtva sem minősül magánszakértői véleménynek, mivel ez esetben nem illették meg a készítő szakértőt a Pp. 303. §-ában megállapított jogok, és nem terhelték őt az ugyanitt szereplő kötelezettségek sem.[50]
- 46/47 -
A Pp. a magánszakértéssel kapcsolatban általunk is bemutatott gyakorlati problémákat elismerve, az új Szakértői törvénnyel egyetemben a Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoportjának megállapításainak figyelembevételével igyekezett a magánszakértőt a polgári peres eljárások során olyan eljárásjogi helyzetbe hozni, amellyel korábban csak a kirendelt szakértő rendelkezett. Ezáltal a polgári perben elméletileg biztosítottá vált, hogy a magánszakértő - megfelelő eljárási jogokkal felvértezve - ténylegesen eleget tudjon tenni a függetlenség és pártatlanság követelményének és a magánszakvélemény ténylegesen a kirendelt szakértő szakvéleményének valós alternatíváját jelentse. Ezen túl a Pp. a polgári eljárásjogi szabályok és a szakértői anyagi joganyag közötti összhangot is igyekezett az új, magánszakértőkre vonatkozó rendelkezéseivel megteremteni.[51]
Jelenleg nehezen mérhető fel az, hogy a Pp. által választott megoldás jelenti-e a megfelelő irányt annak érdekében, hogy a magánszakértői vélemény ne csupán a szakértői anyagi jog, hanem a polgári eljárás keretei között is egyenrangú legyen a kirendelt szakértő szakvéleményével. Ugyanakkor a polgári eljárási kódex vitathatatlan erénye, hogy a problémát felismerve megtette az első lépést. ■
JEGYZETEK
[1] Régi Szakértői törvény 2006. január 1. napjától hatályos állapota, 1. § (1) bekezdés.
[2] Régi Szakértői törvény 2006. január 1. napjától hatályos állapota, 13. § (1) és (3) bekezdés.
[3] Régi Szakértői törvény 2006. január 1. napjától hatályos állapota, 13. § (3) bekezdés.
[4] Régi Szakértői törvény 2006. január 1. napjától hatályos állapota, 25. § (5) bekezdés.
[5] Régi Szakértői törvény 2006. január 1. napjától hatályos állapota, 26. § (1) bekezdés.
[6] Az eseti szakértő és a külön jogszabályban feljogosított állami szerv, intézmény, szervezet szakértői díjazására a régi Szakértői törvény 17. § (2) bekezdése alapján a Díjrendelet díjtételei voltak alkalmazandóak.
[7] Régi Szakértői törvény 2006. január 1. napjától hatályos állapota, 17. § (1) és (3) bekezdés.
[8] A módosítás következtében itt szakértő megnevezés alatt - az eseti szakértőt kivéve - valamennyi igazságügyi szakértői tevékenység végzésére feljogosított entitást érteni kell.
[9] Régi Szakértői törvény 2009. október 1. napjától hatályos állapota, 12/A. § (1) bekezdés.
[10] Régi Szakértői törvény 2009. október 1. napjától hatályos állapota, 14. § (1) bekezdés.
[11] BH 1996.102., BH 2004.59.
[12] BH 1999.365.
[13] BDT 2003.759.
[14] BDT 2001.181., BH 2003.17., BH 2007.192.
[15] BH 2010.186., BH 2012.175.
[16] Az "igazságügyi szakértő" rövidítést a törvény csupán a 4. §-ban vezeti be, így a 3. § rendelkezéseiben még általánosságban, valamennyi igazságügyi szakértői tevékenységet végző entitásra együttesen utal a kifejezés, nem csupán a 4. § (1) bekezdés a) pontja szerinti természetes személyt jelöli.
[17] "Igazságügyi szakértői tevékenységet - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - az erre feljogosított
a) természetes személy (a továbbiakban: igazságügyi szakértő),
b) gazdasági társaság (a továbbiakban: társaság) és szolgáltató,
c) igazságügyi szakértői intézmény és igazságügyi szakértői intézet,
d) igazságügyi szakértői testület,
e) külön jogszabályban feljogosított állami szerv, intézmény, intézet és szervezet (a továbbiakban együtt: szervezet) és
f) külön törvény szerinti Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
[az a)-f) pontban meghatározottak a továbbiakban együtt: szakértő] végezhet."
[18] E ponttól kezdve az új Szakértői törvény logikáját követve a 4. § (1) bekezdésének megfelelően a szakértő kifejezéssel valamennyi igazságügyi szakértői tevékenységet gyakorlót jelöljük.
[19] Új Szakértői törvény 39. §
[20] A nyilvántartás adattartalmára vonatkozóan különösen az új Szakértői törvény 2. mellékletének 2. és 3. pontja érdemel témánk szempontjából figyelmet.
[21] Új Szakértői törvény 51. § (1) és (4) bekezdés.
[22] A törvény által használt többes szám abból a szempontból félrevezető, hogy igazságügyi szakértői intézményként jelenleg csupán az egységes szervezetként működő Nemzeti Szakértői és Kutató Központ működik.
[23] Új Szakértői törvény 30. § (1), (3) és (4) bekezdés.
[24] Új Szakértői törvény 35-36. §
[25] Itt érdemel külön figyelmet az is, hogy az igazságügyi szakértői testület mint szakértői entitás kifejezetten a polgári eljárásjog igényeinek kielégítését kiszolgálandó jött létre. Az igazságügyi szakértői testület volt hivatott ugyanis a bíróságnak segíteni eligazodni az egymással ellentétes szakvélemények között akkor, ha az ellentmondás más módon nem volt kiküszöbölhető.
[26] Szükséges tekintettel lenni arra is, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXXX. törvény 134. § (4) bekezdése által beillesztett rendelkezés által tartalmazott tiltás ("nem alkalmazható") címzettje nem is maga a szakértői tevékenységet végző, hanem a szaktudását igénybe venni kívánó szerv vagy személy.
[27] Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: 2013. évi XXXIV. törvény) és a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet.
[28] 2013. évi XXXIV. törvény 1. § (1) bekezdés.
[29] Új Szakértői törvény 52. § (5) és (6) bekezdés. A törvény indokolása e tiltás szellemében a jó erkölcsbe ütköző megbízás esetében is a szakértővel szembeni elvárásként fogalmazza meg a megbízás megtagadását.
[30] "A polgári perrendtartásról szóló törvény szerint alkalmazott magánszakértő a megbízási díjról köteles a 49. § (2) bekezdése szerint díjjegyzéket kiállítani és azt a magánszakértői véleményhez csatolni"
[31] Az igazságügyi szakértői névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatokat az Igazságügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2014. (XI. 14.) IM utasítás 2. függelék 1.4.1.2.2. pont g) alpontja alapján az Igazságügyi Felügyeleti Főosztály látja el.
[32] Új Szakértői törvény 93. § (1) bekezdés, mely így hatásában ugyanolyan, mégis kissé eltérő megoldást választ, mint a régi Szakértői törvény 12/B. § (2) bekezdése, mely külön említi a kirendelést és a megbízást.
[33] Erre a körülményre, illetve Molnár Ambrus kúriai tanácselnök véleményére külön hivatkozik az új Szakértői törvény 52. §-ához fűzött indokolás.
[34] Ahogy Szalai Péter is külön kiemeli, a szakértői bizonyítás megújítása és a magánszakértés törvénybe beemelése az új Pp. bizonyítással kapcsolatos szabályozásának legjelentősebb újítása.
Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez. Szerk. Wopera Zsuzsa. Bp., Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 2017. 522. old.
[35] Pp. 302. § (5) bekezdés és 306. § (4) bekezdés.
[36] Érdekes kiemelni, hogy az említett szabályozási logikából Szalai Péter arra következtet, hogy a magánszakértő alkalmazása élvez elsőbbséget, mivel kirendelésre csak akkor kerülhet sor, ha a felek nem tudtak aggálymentes magánszakértői véleményt szolgáltatni.
Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez. Szerk. Wopera Zsuzsa. Bp., Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 2017. 529. old.
[37] A Pp. 300. §-ához fűzött indokolás.
[38] Például maga a Pp. 338. § (3) bekezdése írja elő azt, hogy előzetes bizonyítás során csak kirendelt szakértő alkalmazható.
[39] Pp. 315. § (2) bekezdés.
[40] A Pp. 302. §-ához fűzött indokolás.
[41] Aszódi László A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata. Szerk. Wopera Zsuzsa. Bp., Wolters Kluwert Kft. 2017. 409. old.
[42] Aszódi László uo. 409. old.
[43] Pp. 302. § (2) bekezdés és 304. § (4) bekezdés.
[44] Aszódi László A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata. Szerk. Wopera Zsuzsa. Bp., Wolters Kluwert Kft. 2017. 411. old.
[45] Maga a Pp. 301. §-ához fűzött indokolás is kiemeli, hogy a szakértővel szemben elfogultság nem állapítható meg pusztán azért, mert az egyik fél megbízásából látja el feladatát.
[46] Pp. 316. § "[Az aggályos és az egyébként mellőzendő szakvélemény] (1) A kirendelt szakértő szakvéleménye aggályos, ha
a) hiányos, illetve nem tartalmazza a szakvélemény jogszabályban előírt kötelező tartalmi elemeit,
b) homályos,
c) önmagával, illetve a perbeli adatokkal ellentétes, vagy
d) egyébként a helyességéhez nyomatékos kétség fér."
[47] A Pp. 316. §-ához fűzött indokolás ilyennek tekinti azt az esetet, ha a kirendelést követően magánszakértői véleményt nyújtanak be.
[48] Aszódi László A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata. Szerk. Wopera Zsuzsa. Bp., Wolters Kluwert Kft. 2017. 412. old.
[49] A Pp. 316. §-ához fűzött indokolás.
[50] Szalai Péter Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez. Szerk. Wopera Zsuzsa. Bp., Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 2017. 529. old..
[51] Szalai Péter uo. 528. old.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző csoportvezető, Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyi és Magánjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárság, Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály, Igazságügyi Kodifikációs Csoport.
[2] A szerző jogi szakreferens, Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyi és Magánjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárság, Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály, Igazságügyi Kodifikációs Csoport.
Visszaugrás
