A környezet ember általi átformálásának kezdeti lépései az állattartáshoz és a növénytermesztéshez köthetők. A társadalom és a természet kölcsönhatásának tárgyiasult története, az évmilliós emberi munka nyomainak hordozója, az ún. nooszféra,[1] a céltudatos emberi tevékenység által meghódított terület, a táj mint "kultivált természet, emberiesített bioszféra"[2] később is javarészt a mezőgazdasági tevékenységnek köszönhette növekedését, alakulását. Ambivalens összefüggés, hogy az agrárium ebben a viszonyban környezetterhelő és hatásviselő tényező is egyben, "a mezőgazdasági termelés szenvedő alanya a környezet szennyezésének, de - különösen az intenzív módja - a környezeti állapot romlásának okozója is".[3]
A mezőgazdaság intenzifikációja Európában, a közösségen belül a Közös Agrárpolitikának (KAP) tudható be jelentős részben. A Közös Agrárpolitika céljai között is kezdettől fogva szerepelt a Római Szerződés 33. [eredeti számozás szerinti 39.] cikkelyében a mezőgazdasági termelékenység növelése, az ellátás biztosítása és a fogyasztók ellátása megfelelő árak mellett. A közösségi mezőgazdasági termékárakat a KAP céljainak megvalósítása érdekében a világpiaci áraktól függetlenítve határozták meg, amely fokozott termelésnövekedéshez, végül élelmiszer-feleslegek felhalmozódásához is vezetett. Ez utóbbi túllövés nem kis részben a Római Szerződés egy további, komplementer céljának is köszönhető, amely szerint biztosítani szükséges a mezőgazdasági termelők megfelelő életszínvonalát. Annak idején a "hatok" azért is választották a termelés-növelést ösztönző garantált áras, a belső piacot a világpiaci ármozgásoktól megóvó közösségi agrárrendszert a német agrárpolitikai intézkedések mintájára, mert a törpebirtokosokból álló, létszámát tekintve viszont nagy agrárpopuláció számára ez volt kedvező.[4]
A KAP, mint közös politika, talán a leginkább szabályozott terület, ezt az is mutatja, hogy a közösségi joganyagnak közel 50%-át a KAP szabályozása teszi ki,[5] a közösségi agrárjog "intenzifikációja" tehát párhuzamosan haladt a termelési volumen növekedésével.
Az a zárt anyag- és energiaciklusú, kemikáliák és gépek használatát mellőző, tartamos gazdálkodási gyakorlat tehát, amely stabil ökológiai rendszerként (kultúr-ökoszisztéma) nagyon kevés szennyeződéssel terhelte a környezetet,[6] élőmunka igényessége és az általa használt természeti erőforrások eltartóképességéhez igazodó, ennek következtében korlátozott termelékenysége miatt a XX. század utolsó évtizedeire nagymértékben visszaszorult.[7] Az agrár-környezetvédelmi ideáltípus legtisztább formájában az intenzifikált mezőgaz-
- 600/601 -
daság előtti időkre történő sok évtizedes visszatekintéssel idézhető meg (ahogy déd-, illetve ükapáink termeltek annak idején). Az agrárium természeti környezetének degradációja ekkor elhanyagolható volt,[8] a szektor iparszerűvé válásával párhuzamosan nőtt egyre jelentékenyebbé. Természetesen a mezőgazdálkodás ún. hagyományos modellje (a neolitikumtól a 20. század elejéig[9]) is járt degradációval, amelynek a minimalizálására törekedtek, az agrár-környezetvédelmi tevékenység múltja tehát meglehetősen mélynek tekinthető, megerősödése, valamint a jogi szabályozás általi részletekbe menő lefedettségének kiteljesedése azonban feltétlenül a mezőgazdaság iparszerű modelljéhez kapcsolható. A mezőgazdaság - természeti erőforrások és a környezet degradációjával nem járó - fenntartható intenzifikálása azonban továbbra is nagy kihívás.[10]
Európai szinten a Közös Agrárpolitika 1992-ben indult reformja alakította ki a mezőgazdaság új típusú, ún. multifunkcionális modelljének konstrukcióját. Ennek értelmében a fenntartható mezőgazdasági fejlesztés vezérelve a természeti erőforrások hosszú távú védelmének biztosítása lett.
A 1992. évi KAP-reform ún. kiegészítő intézkedései (accompanying measures)[11] a túltermelés letörését is szolgálták. Ezek között szerepelt többszintű,[12] speciális programként az agrár-környezetvédelem, előirányozva a környezetbarát gazdálkodási technikák elterjesztését, valamint olyan támogatási rendszerek bevezetését, amelyek elősegítik a környezet-, természet- és tájvédelmi célok integrálását a mezőgazdasági tevékenységbe. Az agrár-környezetvédelem mint agrár-vidékfejlesztési program támogatni képes a környezetvédelem mellett a társadalmi fenntarthatóságot is, mivel sok élőmunkát igényel, új munkahelyeket teremt, így hozzájárulhat a vidéki térségek eltartó-képességének növeléséhez, a mezőgazdaság foglalkoztatási szerepének regenerálásához.
A környezetkímélő és tájmegőrző gazdálkodás támogatásának gyakorlatát az 1992. június 30-án elfogadott 'A környezet védelmének és a vidéki táj megőrzésének követelményeivel összeegyeztethető mezőgazdasági termelésről' szóló 2078/92. EGK rendelet indította el.[13] A jogszabály célja, hogy hozzájáruljon a Közösség mezőgazdasági és környezetvédelmi céljainak eléréséhez,[14] a farmerek megfelelő jövedelemhez juttatásához, és amelynek kizárólagos útja olyan környezetileg fenntartható mezőgazdasági termelési gyakorlat meghonosítása, melyek összeegyeztethetőek a környezetvédelem és tájgazdálkodás szempontjaival. A reformcsomag rendelkezett a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő, fenntartható mezőgazdálkodás (ld. alább) bevezetéséről.
Götz professzor azon 1990-ben tett megállapítása tehát, hogy a Közösség a jövőben kétségkívül egyre erősebben elköteleződik az agrár-környezetvédelem mellett,[15] két éven belül beigazolódott, sőt igaznak tűnik ma hasonlóképpen és a jövőre nézve is, szórványosan felbukkanó hullámvölgyektől függetlenül.
Az agrár-környezetvédelem gyakorlatilag a növekvő környezetkárosodás által indukált, ellene ható törekvések összessége, amely a mai viszonyok között az agrárpolitika és a környezetpolitika harmonizációjában testesül meg.
Az agrár-környezetvédelem két legfontosabb célterülete, a természeti értékek, természeti erőforrások védelme és az ehhez kapcsolódó, kifejezetten antropocentrikus cél, a fogyasztásra szánt mezőgazdasági termékek, élelmiszerek minőségének, szermaradvány-, szennyezőanyag-mentességének biztosítása (élelmiszer-biztonság) egyaránt hagyományosan többnyire jogi eszközök igénybevételével kényszeríthető ki, ugyanakkor a közvetett, gazdasági befolyásolásra alkalmazott ösztönző eszközök sem nélkülözhetik a jogi kereteket.
Az agrár-környezetvédelem jogi aspektusa, az agrár-környezetvédelmi jog a jogrendszernek egy régre visszanyúló, de csak a közelmúltban kilombosodott terrénumát teszi ki, kapcsolódási pontot képezve az agrárjogi és a környezetjogi szabályozás között. Elnevezése (agrienvironmental law, Agrarumweltrecht, agroenvironnement) is hűen tükrözi határterületi természetét, noha - amennyiben választanunk kellene a kettő közül - inkább a környezetjog részeként sorolhatnánk be,[16] de természetesen agrárjogi kötődése is fogalmilag feltéphetetlen.
- 601/602 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
