Egy kiemelkedő jelentőségű kormányzati forrás. A történészek-jogtörténészek mindenképpen nélkülözhetetlen és kiemelten figyelembe veendő munkaanyagai a primér históriai források. Ezekkel kapcsolatban, a szakma igényeinek kielégítéseként is, a forrásediciók nagy formátumú vállalkozásai látnak időről időre napvilágot.
A kormányzati szint alapdokumentumainak publikálása eminens fontosságú. Hazai példaként kiragadva hivatkozhatunk az 1848-1849. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek közzétételére,[1] az 1890. március 16.-1895. január 13. közötti kormányülés dokumentumok kiadására.[2]
Ilyen az osztrák minisztertanács 1848-1867 közötti protokollumainak nagy formátumú, igényes kiadása is. Ez a sorozat 1970 óta, immár több mint 20 forráskötettel jelentkezett. A dokumentumok közlése, elemzése a Habsburg-birodalom mozgalmas, meredek nagypolitikai fordulatokban bővelkedő, 1848 és 1867 közötti éveinek ismeretéhez mindenképpen nélkülözhetetlen, de számos, fontossággal bíró kérdésben a magyar modernizáció osztrák forrásainak kutatói számára is kétségkívül hasznosan forgatandó és tanulmányozandó, értékelendő. Jellemző, hogy az egyes kötetekkel kapcsolatosan mértékadó magyar történészek véleményt nyilvánítanak a munkálatok alatt.
Az ismertetett, és a megelőző kötettel a sorozatot a magyar szakemberek számára ismert kiváló osztrák történész, az osztrák-magyar kapcsolatok eredményes kutatója a magyar magyarul közölt publikációval is rendelkező Stefan Malfer jegyzi. A közlés metodológiája, mint a sorozat köteteinél megszokott, most is standard és mintaszerű.[3] A meglepően igen nagyszámú apró üggyel szemben, amelyek forrásértéke a mikro szférában ugyancsak kétségen kívüli, ezt mindenképpen meg kell állapítani akkor, ha néhány meghatározott csomópontra koncentrálunk a recenziónkban.
A megerősített Birodalmi Tanács, a verstärkte Reichsrat. Kétségtelenül, a dokumentumokban felölelt 1860. évi hónapok alapvető, szinte meghatározó nagypolitikai eseménye volt, az úgynevezett megerősített Birodalmi Tanács összehívása és működése. Ez a grémium az összes koronatartományból kiválasztott személyiségekből tevődött össze, honorácior testület volt, sajátos elnevezése némileg emlékeztetett Robert Musil nyelvi leleménye szülte különös stílusára (Kákánia).[4] Feladatköre e testületnek jelentős volt, de pouvoir-ja szinte nulla. Kiemelt feladata volt az 1861. évi állami költségvetés megtárgyalása, de feladat meghatározása az esztendő folyamán további financiális kérdésekkel bővül. A kormány reményei szerint működésével a pénzügyi körök bizalmát kellett visszanyerni, és feltétlenül elkerülni az államcsődöt. Sajátos módon azonban a magyar és cseh nemesi frakciónak sikerült a financiális kereteket alapvető politikai vitává átfordítani, átformálni. Ez a politikai törekvés a nagyhatású konzervatív föde-ralista reformok követelésébe torkollott. Ezt jelezte szeptember 27-én, hogy a megerősített birodalmi tanács többséggel elfogadta a konzervatívok javaslatát, amely a birodalom tartományai "történeti-politikai individualitásának" elismerését és a tartománygyűlések jogkörének helyreállítását tartalmazta. A liberálisok alkotmányt követeltek. A sokirányú nyomásra az uralkodó válasza az Októberi Diploma lett - a neoabszolutizmus sikertelen korszakának ezzel tulajdonképpen vége lett, ezzel a Habsburg Birodalom elindult az alkotmányosság rögös, mégis el nem kerülhető útján.
A "selfgovernement" mint varázsige jelent meg ebben az időszakban az osztrák miniszterek számára. Rendtartásokat tárgyaltak a községek, városok, uradalmi kerületek, járások, megyék és tartományok számára, több tucat változatban - de mindebből nem realizálódott semmi
Magyarországon pedig jelentős személyi változás következett be. A rideg abszolutizmust megszemélyesítő Albrecht főherceget a magyar származású, az 1859-es hadjárat hőse, Ludwig Ritter von Benedek táborszernagy váltotta fel a főkormányzói poszton. Ő inspekciós útja után a miniszterkonferenciának kijelentette, hogy az ország a forradalom szélén áll, ezt megfontolva engedményeket sürgetett. Ehhez a véleményhez járult tényleges intézkedésként, hogy az 1859-ben nem kevés (egyház) politikai problémát okozó protestánspátenst gyakorlatilag visszavonták.
A miniszterkonferenciát ismételten foglalkoztatta az 1860. április 8-án öngyilkosságot elkövető gr. Széchenyi István ügye. Az április 30-i rekviemen 80
- 236/237 -
ezer ember vett részt. Április 28-án a miniszterek elhatározták, hogy a külön egyetemi engedéllyel nem rendelkező diákok Pestre utazását meg kell akadályozni. A május 9-i kormányülés megtiltja a Széchenyi-emlékek emelését, és a főkormányzó központi emlékmű létesítését célzó indítványával szemben, nem javasolja a megépítést állami eszközökből, utalva az öngyilkosság tényére, a gróf politikai tevékenységére.[5]
A pénzügyi helyzet fokozódva kritikusan alakult. A pénzügyminiszterek reménytelenül birkóztak az állam nagyhatalmi igényeit reprezentáló osztrák hadsereg financiális követeléseivel. A pénzügyi körök bizalmatlanságát jelezte, hogy a tavasszal meghirdetett 200 millió forintnyi államkölcsönből csak 76,2 milliót jegyeztek. Jellemző volt a Birodalomban a hadsereg-szállítási korrupció. Ez sokszor egyéni tragédiákat is előidézett (így Bruck pénzügyminiszter öngyilkossága április 22-én). Előremutató volt ezzel szemben, a közpénzek átláthatóságánál, hogy a Wiener Zeitung 1860. augusztus 10-én közölte az 1861-es állami költségvetési előirányzatot.
Itália egységesülése. Az 1860-as esztendő gondjait az osztrák kormányzat számára fokozta az olasz kisállamiság dominószerű összeomlása - ami ugyanakkor hatalmas lépést jelentett az egységes olasz királyság irányába. Az elűzött szuverének hiába reménykedtek Ausztria intervenciójában - Bécsben nem uralkodott revans-hangulat, inkább döbbenten figyelték az eseményeket. Oka mindennek a pénzügyi krízis, és a haderő lekötöttsége elsősorban Magyarországon. Tartottak többek között a magyar emigráció és a garibaldisták kapcsolataitól is. Axiómának számított az európai nagypolitikában, hogy Ausztria nagyhatalom - de nem az itáliai térségre gyakorolt hatásában.
Kiút és az elhatározás: az Októberi Diploma. A közölt jegyzőkönyvek között az 1860. október 16-i a záró forrás - a következő időszak államiratainak megtárgyalásával. Az Októberi Diploma keletkezéstörténetéhez a bevezető tanulmány és a jegyzőkönyvek nem keveset nyújtanak. A döntés, az új kormányzati kurzus megkezdésére megérett, és a császári elhatározás 1860. október 2. utáni két hétben meghozásra került. Az államiratok és a legfelső kéziratok véglegesítésére október 16. és 20. között került sor, amit lehetővé tett az, hogy az uralkodó által alapvetően figyelembe vett Szécsen Antal fejében a szövegek már hónapok alatt formálódtak és testet öltöttek. A jogtörténeti legendák közé tartozik viszont, hogy alig több mint 24 óra maradt az írásba foglalásra.
A Diploma kompromisszumjellegű, nem teljesíti valamennyi ókonzervatív követelést, a magyar alkotmányt nem állította teljesen helyre, a központi bürokrácia igényeit is akceptálta a Selfgovernment eszméi mellett, viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a miniszterkonferenciát minisztertanáccsá értékelte fel.
A forráskiadvány sorozat előkészület alatt lévő következő kötetét, az Októberi Diploma magyarországi hatásáról, az osztrák minisztertanács reagálásáról fokozott érdeklődéssel várja megjelenésekor a magyar történész - jogtörténész közönség![6]■
JEGYZETEK
* Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848-1867. Redaktion Stefan Malfér. Öbv, Wien. Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848-1867. IV. Abteilung. Das Ministerium Rechberg. Band 2. 6. März 1860-16. Oktober 1860. Bearbeitet und eingeleiten von Stefan Malfér. öbv, Wien 2007. 525+LXIX. l.
[1] Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta F. Kiss Erzsébet. A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 15.
[2] A Szapáry- és Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1890. március 16.-1895. január 13. I.-II. kötet. Budapest 1999. Összeállította és a bevezető tanulmányt írta: Lakos János.
[3] Így a bevezető terjedelmes tanulmány, a bibliográfia, a rövidítések, az elavult kifejezések listája, a miniszterkonferencia résztvevőinek listája, és végül, de nem utolsósorban a részletes mutató.
[4] Musil, Robert: A tulajdonságok nélküli ember. Budapest 1977. I. k. 33-38. o. Az eredeti alkalmazása a kifejezésnek a dualizmusra vonatkozott, de a stílus az osztrák kormányzat 1849 utáni általánosnak mondható sajátos, karakterisztikus frazeológiájára is alkalmazhatónak tűnik.
[5] XXVI, XVIII, 131, 141. sk. o.
[6] A jogtörténészek figyelmét 1992 és 2008 között 12 kötet ismertetésével hívtam fel.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
