A váltó a nemzetközi pénz- és hitelpiacon - mint az áruhitelezésnél, illetve kölcsönügyleteknél használatos hitel- és fizetési eszköz - több évszázada az egyik legelterjedtebb értékpapír, "nem hiányozhat egyetlen fejlett piacgazdaság eszköztárából sem."1
A kereskedelmi gyakorlat szülte - és később kodifikált - váltójogi szabályok egy rendkívül bonyolult, de logikus rendszerbe szerveződnek és - a köztudattal ellentétben - egy felettébb biztonságos intézményt alkottak a gazdaság szereplői számára.
Ezek ellenére például hazánkban a váltó "távolról sem örvend olyan népszerűségnek és elterjedtségnek, mint a nyugati országokban".2 A mai magyar gazdaságban uralkodó bizonytalanságon és bizalmatlanságon túl más tényezők is nehezítik a váltó "újrafelfedezését" és a - háború előtti mértékben történő elterjedését.
A gazdasági élet résztvevői, akik - a váltó gazdasági rendeltetésénél fogva - a váltójogviszony potenciális alanyai, a tapasztalatok alapján sokszor meglepő tájékozatlanságot mutatnak a váltó jogi természetét illetően. Az ismeretek hiánya vagy a téves ismeretek leginkább a váltóátruházás és a váltójogi igényérvényesítés témaköréhez kapcsolódnak.
"Az emberi szellemnek egyetlen találmánya sem gyakorolt nagyobb befolyást a nemzetek forgalmára és a kereskedelemre, egyik sem járult jobban a kereskedelmi érdekek előmozdításához és megerősítéséhez."3
Ezek a sorok a múlt század hatvanas éveinek végén születtek a váltóról Németországban. Gyökeresen eltért ettől a váltó helyzete az 1990-es évek gazdaságában - és gondolok itt elsősorban a hazai gazdasági, pénzügyi gyakorlatra.
"A váltók tipikusan hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok. Hitelelemet nem tartalmazó üzletekben váltó alkalmazása szükségtelen, a fizetési kötelezettség biztosítására más hatékony eszközök állnak a szerződő felek rendelkezésére.
A váltó hiteleszköz jellegéből következően az alapügyletben a hitelező szolgáltatása ellenértékének megfizetésére haladékot ad (kereskedelmi hitel)."4
A cégek közötti áruhitelezés minden különösebb megállapodás, szerződés nélkül, egyszerűen egy váltó kiállításával, illetve aláírásával meg lehet oldani. Előnyei a használók számára a következők lehetnek:
• mentesülnek a pénzátutalás és a forgalmi jutalék költségeitől,
• a kereskedelmi hitelezés a bankhitelt kíméli.
A hitelviszony nemcsak az alapügylet szereplői között, hanem a váltó későbbi megszerzői között is fennáll. A váltó a tartósan fizetésképtelen partnerek fizetési gondjait azonban nem oldja meg, csak elodázza a váltó lejártáig. "Akinek pénze van csekkel fizet, akinek nincs váltóval" - így tartja a pénzügyi közhely. Ennek alapján természetesnek tekinthető, hogy a váltónak a kibocsátás pillanatában még nincs fedezete, hiszen a célja éppen az, hogy átmeneti hitelhez juttassa a kibocsátót. A kibocsátás alapjául szinte minden esetben egy hitelviszony szolgál, téves tehát az a nézet, hogy a fedezetlen váltó kibocsátása bűncselekményt valósít meg.
A vállalkozások által egymásnak nyújtott áruhitelekkel (kereskedelmi hitelekkel) ugyanolyan kockázatot vállalnak, mint a bankhitelt nyújtó hitelintézetek. E kockázat mérséklését célozza a váltószigor (rigor cambialis), amely biztosítja a váltókövetelés gyorsabb és biztonságosabb megtérülését. A rigor cambialis és a belőle származó formalizmus a fő ereje a papírnak. A váltószigor többek között a váltó szigorú érvényességi kellékeit, az alapügylettől alapvetően független váltójogviszonyt jelenti, de növeli a megtérülés biztonságát az is, hogy a váltókövetelés a váltóbirtokos nemcsak az egyenes váltókötelezettel szemben, hanem a megtérítési adósokkal szemben is érvényesítheti.
Az alapügylettől való függetlenedés miatt a váltóper is lényegesen gyorsabb ítélkezést tesz lehetővé, mint a polgári perek általában.
A váltó önmagában természetesen nem biztosítja a kereskedelmi hitel és általában a benne foglalt pénzkövetelés biztonságos megtérülését, de mindenképp sokkal nagyobb biztonságot jelent, mint a csak polgári jogi szerződés alapján nyújtott hitel.
A váltónak talán legnagyobb előnye, hogy a követelést egyszerű módon és pontosan szabályozott formában forgathatóvá teszi. A követelés így lejárata előtt eladható, átengedhető, akár "forgatással" egy másik gazdasági alany számára, akár a számlavezető bank részére.
Tehát a váltó fizetőeszközként is funkcionál, segítségével a kereskedelmi láncolatban fizetni lehet annak kibocsátásával, forgatásával.
* Készült: MTA-ME Magánjogi Harmonizációs Kutatócsoport támogatásával.
"A nemzetközi kereskedelem bővítése, a kapcsolatok és így a fizetések intenzívebbé válása egyre inkább megkívánta, hogy az érintkező felek egységes jogi szabályokat ismerjenek el".5
A XIX. században három féle váltójogi rendszer alakult ki a francia, az angol és a német. Az 1870-es évektől egyre gyakrabban foglalkoztatta a jogászokat a váltójog nemzetközi egyenlősítésének gondolata.
1910-1912 között két hágai értekezlet eredményeképpen a küldöttek elfogadtak egy tervezetet. Az I. világháború kitörése miatt a törvény csak Olaszországban került kihirdetésre. A háború után keletkezett "gazdasági válság újra rávilágított az egységes váltójog szükségességére".6
A háború után több konferenciát tartottak, de az eredmény csak 1930. június 7-én Genfben született meg, három egyezményt fogadtak el:
1. Egyezmény az idegen és saját váltóra vonatkozó egységes váltótörvény tárgyában (I. melléklet a váltótörvényt a II. melléklet a lehetséges fenntartásokat tartalmazza).
2. Egyezmény a váltótörvények ütközésének rendezése tárgyában.
3. Egyezmény az idegen és saját váltó illetéke tárgyában.
A genfi váltójogi egyezményhez csatlakozott országok, pl.: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Németország, Franciaország, Svájc, Hollandia, Görögország és még számos európai és nem európai ország (pl: Japán, Indonézia, Brazília stb.) Magyarország is a genfi váltójogi egyezmény részese.
Az Európai Unió tagállamainak többsége ezen egyezményhez csatlakozott, valamint annak rendelkezéseit a belső jog részévé tette.
A másik nagy váltójogi rendszer jellemzője, hogy nem lehet egy meghatározott egyezményhez kötni. A Commonwealth (Brit Nemzetközösséghez tartozó) országok váltójogának alapját az 1882. évi angol Bill of Exchange Act (BEA) és az amerikai Uniform Commercial Code (UCC) képezi.7
Az angolszász váltójoghoz tartozik pl.: Ausztrália, Ciprus, USA, Dél-Afrikai Köztársaság, India, Írország, Kanada, Nagy-Britannia, Új-Zéland, Malajzia, Nigéria stb.
A genfi és az angolszász váltójogi rendszer eltéréseinek áthidalásával, és egységesítésével próbálkozik az UNCITRAL keretében létrejött egyezmény, amely egy új értékpapírt vezet be: a nemzetközi váltót.
A genfi és az angolszász váltójogi rendszer között próbált hidat verni a nemzetközi kereskedelem jogának egységesítésére hivatott ENSZ-bizottság, az United Nation Commision on International Trade Law (UNCITRAL) a nemzetközi váltó, - mint új értékpapír - intézményének megteremtésével. 1972-ben elkészült egy tervezet: "Draft Uniform Law on International Bills of Exchange and International Promissory Notes". Ezt követően sokáig folyamatosan napirenden volt a kérdés, de az egyezmény nem született meg. A fordulópont az 1988-as évhez köthető, amikor is New Yorkban elfogadásra került a United Nations Convention on International Bills of Exchange and International Promissory Notes. 1989-ben Kanada, 1990-ben Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok aláírták. 1991-ben Guinea, 1992-ben Mexikó csatlakozott és ratifikálta az egyezményt, azonban a hatálybalépés még várat magára, mivel ehhez 10 ország ratifikálása szükséges. (Art. 89.)8 Az egyezmény olyan multilaterális nemzetközi szerződés, amely nyitott, tehát minden állam csatlakozhat hozzá. Az egyezmény arab, kínai, angol, francia, orosz, spanyol nyelvű szövege mind egyformán hiteles, a dolgozat írója az angol nyelvű változatot használta fel -, amely a dolgozat mellékletét képezi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
