A váltó a nemzetközi pénz- és hitelpiacon - mint az áruhitelezésnél, illetve kölcsönügyleteknél használatos hitel- és fizetési eszköz - több évszázada az egyik legelterjedtebb értékpapír, "nem hiányozhat egyetlen fejlett piacgazdaság eszköztárából sem."[1]
A kereskedelmi gyakorlat szülte - és később kodifikált - váltójogi szabályok egy rendkívül bonyolult, de logikus rendszerbe szerveződnek és - a köztudattal ellentétben - egy felettébb biztonságos intézményt alkottak a gazdaság szereplői számára.
Ezek ellenére például hazánkban a váltó "távolról sem örvend olyan népszerűségnek és elterjedtségnek, mint a nyugati országokban".[2] A mai magyar gazdaságban uralkodó bizonytalanságon és bizalmatlanságon túl más tényezők is nehezítik a váltó "újrafelfedezését" és a - háború előtti mértékben történő elterjedését.
A gazdasági élet résztvevői, akik - a váltó gazdasági rendeltetésénél fogva - a váltójogviszony potenciális alanyai, a tapasztalatok alapján sokszor meglepő tájékozatlanságot mutatnak a váltó jogi természetét illetően. Az ismeretek hiánya vagy a téves ismeretek leginkább a váltóátruházás és a váltójogi igényérvényesítés témaköréhez kapcsolódnak.
"Az emberi szellemnek egyetlen találmánya sem gyakorolt nagyobb befolyást a nemzetek forgalmára és a kereskedelemre, egyik sem járult jobban a kereskedelmi érdekek előmozdításához és megerősítéséhez."[3]
Ezek a sorok a múlt század hatvanas éveinek végén születtek a váltóról Németországban. Gyökeresen eltért ettől a váltó helyzete az 1990-es évek gazdaságában - és gondolok itt elsősorban a hazai gazdasági, pénzügyi gyakorlatra.
"A váltók tipikusan hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok. Hitelelemet nem tartalmazó üzletekben váltó alkalmazása szükségtelen, a fizetési kötelezettség biztosítására más hatékony eszközök állnak a szerződő felek rendelkezésére.
A váltó hiteleszköz jellegéből következően az alapügyletben a hitelező szolgáltatása ellenértékének megfizetésére haladékot ad (kereskedelmi hitel)."[4]
A cégek közötti áruhitelezés minden különösebb megállapodás, szerződés nélkül, egyszerűen egy váltó kiállításával, illetve aláírásával meg lehet oldani. Előnyei a használók számára a következők lehetnek:
• mentesülnek a pénzátutalás és a forgalmi jutalék költségeitől,
• a kereskedelmi hitelezés a bankhitelt kíméli.
A hitelviszony nemcsak az alapügylet szereplői között, hanem a váltó későbbi megszerzői között is fennáll. A váltó a tartósan fizetésképtelen partnerek fizetési gondjait azonban nem oldja meg, csak elodázza a váltó lejártáig. "Akinek pénze van csekkel fizet, akinek nincs váltóval" - így tartja a pénzügyi közhely. Ennek alapján természetesnek tekinthető, hogy a váltónak a kibocsátás pillanatában még nincs fedezete, hiszen a célja éppen az, hogy átmeneti hitelhez juttassa a kibocsátót. A kibocsátás alapjául szinte minden esetben egy hitelviszony szolgál, téves tehát az a nézet, hogy a fedezetlen váltó kibocsátása bűncselekményt valósít meg.
A vállalkozások által egymásnak nyújtott áruhitelekkel (kereskedelmi hitelekkel) ugyanolyan kockázatot vállalnak, mint a bankhitelt nyújtó hitelintézetek. E kockázat mérséklését célozza a váltószigor (rigor cambialis), amely biztosítja a váltókövetelés gyorsabb és biztonságosabb megtérülését. A rigor cambialis és a belőle származó formalizmus a fő ereje a papírnak. A váltószigor többek között a váltó szigorú érvényességi kellékeit, az alapügylettől alapvetően független váltójogviszonyt jelenti, de növeli a megtérülés biztonságát az is, hogy a váltókövetelés a váltóbirtokos nemcsak az egyenes váltókötelezettel szemben, hanem a megtérítési adósokkal szemben is érvényesítheti.
Az alapügylettől való függetlenedés miatt a váltóper is lényegesen gyorsabb ítélkezést tesz lehetővé, mint a polgári perek általában.
A váltó önmagában természetesen nem biztosítja a kereskedelmi hitel és általában a benne foglalt pénzkövetelés biztonságos megtérülését, de mindenképp sokkal nagyobb biztonságot jelent, mint a csak polgári jogi szerződés alapján nyújtott hitel.
A váltónak talán legnagyobb előnye, hogy a követelést egyszerű módon és pontosan szabályozott formában forgathatóvá teszi. A követelés így lejárata előtt eladható, átengedhető, akár "forgatással" egy másik gazdasági alany számára, akár a számlavezető bank részére.
Tehát a váltó fizetőeszközként is funkcionál, segítségével a kereskedelmi láncolatban fizetni lehet annak kibocsátásával, forgatásával.
"A nemzetközi kereskedelem bővítése, a kapcsolatok és így a fizetések intenzívebbé válása egyre in-
- 618/619 -
kább megkívánta, hogy az érintkező felek egységes jogi szabályokat ismerjenek el".[5]
A XIX. században három féle váltójogi rendszer alakult ki a francia, az angol és a német. Az 1870-es évektől egyre gyakrabban foglalkoztatta a jogászokat a váltójog nemzetközi egyenlősítésének gondolata.
1910-1912 között két hágai értekezlet eredményeképpen a küldöttek elfogadtak egy tervezetet. Az I. világháború kitörése miatt a törvény csak Olaszországban került kihirdetésre. A háború után keletkezett "gazdasági válság újra rávilágított az egységes váltójog szükségességére".[6]
A háború után több konferenciát tartottak, de az eredmény csak 1930. június 7-én Genfben született meg, három egyezményt fogadtak el:
1. Egyezmény az idegen és saját váltóra vonatkozó egységes váltótörvény tárgyában (I. melléklet a váltótörvényt a II. melléklet a lehetséges fenntartásokat tartalmazza).
2. Egyezmény a váltótörvények ütközésének rendezése tárgyában.
3. Egyezmény az idegen és saját váltó illetéke tárgyában.
A genfi váltójogi egyezményhez csatlakozott országok, pl.: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Németország, Franciaország, Svájc, Hollandia, Görögország és még számos európai és nem európai ország (pl: Japán, Indonézia, Brazília stb.) Magyarország is a genfi váltójogi egyezmény részese.
Az Európai Unió tagállamainak többsége ezen egyezményhez csatlakozott, valamint annak rendelkezéseit a belső jog részévé tette.
A másik nagy váltójogi rendszer jellemzője, hogy nem lehet egy meghatározott egyezményhez kötni. A Commonwealth (Brit Nemzetközösséghez tartozó) országok váltójogának alapját az 1882. évi angol Bill of Exchange Act (BEA) és az amerikai Uniform Commercial Code (UCC) képezi.[7]
Az angolszász váltójoghoz tartozik pl.: Ausztrália, Ciprus, USA, Dél-Afrikai Köztársaság, India, Írország, Kanada, Nagy-Britannia, Új-Zéland, Malajzia, Nigéria stb.
A genfi és az angolszász váltójogi rendszer eltéréseinek áthidalásával, és egységesítésével próbálkozik az UNCITRAL keretében létrejött egyezmény, amely egy új értékpapírt vezet be: a nemzetközi váltót.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
