A cikk a nemzetközi elemet tartalmazó polgári és kereskedelmi ügyekben eljáró bíróságok joghatóságára, valamint a bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására, valamint a határokon átnyúló fizetésképtelenségi ügyekre vonatkozó európai uniós szabályozást mutatja be a magyar bírósági gyakorlat tükrében. Azonosít számos gyakran előforduló esetcsoportot és problémakört, és ezek kapcsán rávilágít néhány olyan jogértelmezési kérdésre, amelyet az Európai Bíróság gyakorlata teljes mértékben nem rendezett, azonban ezekre a bíróságok megfelelő válaszokat adtak.
The article presents the Hungarian case-law on the EU regime on jurisdiction, recognition and enforcement in civil and commercial matters, as well as cross-border insolvency. It identifies several questions of interpretation and problem areas and sheds light on issues that have not been fully resolved by the practice of the European Court of Justice but have been appropriately addressed by Hungarian courts.
A jelen tanulmány a Brüsszel I. rendelet[1] és a Fizetésképtelenségi rendelet[2] magyar bírósági gyakorlatát mutatja be és elemzi. A tanulmány az Európai Bíróság által támogatott és 2018-2021. között megvalósult CEPIL projekt keretében készült, amely - az SZTE-ÁJTK Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetésével - tíz közép-európai tagállamban tárta fel és értékelte az EU nemzetközi magánjogi jogszabályainak nemzeti bírósági gyakorlatát.[3] A kutatás részletes eredményeit a Nagy Csongor István (szerk.): Cross-Border Litigation in Central Europe: EU Private International Law Before National Courts című, a Wolters Kluwer Kiadó gondozásában 2022-ben megjelent kötet mutatja be.
A CEPIL kutatási projekt 129 olyan ügyet tárt fel, amelyekben felmerült a Brüsszel I. rendelet alkalmazása. Az esetek 81%-ában (104 ügy) nem merült fel érdemi jogértelmezési kérdés.
A Gfv.IX.30.186/2010. sz. ügyben[4] a Kúria a Brüsszel I. rendeletet egy támogatási szerződés közigazgatási hatóság általi felmondásával kapcsolatos ügyben alkalmazta, mivel a hatóság az ügyben nem hatósági minőségében járt el.
A Kf.37137/2019/6. sz. ügyben[5] a Kúria az Európai Unió Bíróságának C-102/15. sz. GVH kontra Siemens ügyben hozott ítéletét alkalmazta. A Tpvt.[6] szerint a bírósági felülvizsgálati kérelemnek nincs felfüggesztő hatálya a versenyfelügyeleti bírság megfizetésére vonatkozóan, azonban ha a bíróság a bírságot jogerősen megsemmisíti, azt kamatokkal együtt vissza kell fizetni. Ebben az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a bírságot kamatokkal együtt visszafizette, mert a határozatát jogerősen hatályon kívül helyezték. Ezt követően azonban, felülvizsgálati kérelem eredményeként, a Kúria hatályon kívül helyezte az alsóbb fokú bíróság ítéletét, és helyben hagyta a GVH határozatát. Ennek következtében az eljárás alá vont vállalkozás újra megfizette a bírságot, azonban megtagadta a korábban a GVH-tól kapott kamat visszatérítését, mivel a Tpvt. nem tartalmazott erre vonatkozó rendelkezést. Tekintettel a Tpvt.-ben található joghézagra, a GVH a Ptk. jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályai alapján próbálta meg polgári bíróság előtt elérni a megfizetett kamat visszatérítését, és arra hivatkozott, hogy a magyar bíróságok a Brüsszel I. rendelet alapján joghatósággal rendelkeznek. Az Európai Unió Bírósága azonban úgy ítélte meg, hogy "a jogalap nélküli gazdagodáson alapuló visszatérítés iránti, az alapügy tárgyához hasonló olyan kereset, amely a versenyfelügyeleti eljárásban kiszabott bírság visszatérítéséből származik" nem polgári és kereskedelmi ügy és ezért nem tartozik a Brüsszel I. rendelet alkalmazási körébe. A Kúria ennek alapján megállapította, hogy a kifizetett kamatok visszatérítésére vonatkozó felszólítás nem polgári vagy kereskedelmi, hanem közigazgatási ügy, és ezért a Brüsszel I. rendelet nem alkalmazható.[7] Ezt a tételt a Kúria a Kf.37339/2019/8. sz. ügyben is megerősítette.[8]
- 59/60 -
A joghatóság megállapítása ördögi körhöz vezethet. A joghatósági szabályokban foglalt körülmény (a joghatósági ok) fennállása csak az ügy érdemi vizsgálatát követően állapítható meg, a bíróság pedig csak akkor végezheti el az érdemi vizsgálatot, ha rendelkezik joghatósággal. Ezért ebben a szakaszban a bíróságok csak azt vizsgálhatják, hogy a felperes követelése, az általa állított körülmények alapján, a joghatósági okok valamelyike alá tartozik-e. Itt a bíróság nem azt vizsgálja, hogy a felperes állításai valóban igazak, hanem hipotetikus elemzést végez: megállapítható-e a joghatóság, ha feltételezzük, hogy a felperes állításai igazak? Ennek megfelelően az a releváns kérdés, hogy a felperes állításai megfelelnek-e az adott joghatósági norma feltételeinek. Ha a bíróság túllépne a felperes keresetében szereplő állításokon, idő előtti érdemi elemzésbe bocsátkozna. A Pfv.I.20.164/2019. sz. ügyben[9] a Kúria megállapította, hogy a Brüsszel I. rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó és a bíróság joghatósága megállapítható, ha a felek nyilatkozatainak vizsgálatát követően a bíróságban nem alakul ki megalapozott kétely a szerződéses jogviszony fennállására vonatkozóan. Más szóval: a bíróságnak a joghatóságról szóló döntés során a felek nyilatkozataiból kell kiindulnia. Minden, ami ezen túlmutat, és a szerződés létezésével és érvényességével kapcsolatos kérdéseket vet fel, az túlmutat a joghatósági szabályok alkalmazásán, és az anyagi jogi elemzés körébe tartozik.
A Gfv.IX.30.187/2011. sz. ügyben[10] a Kúria a Brüsszel I. rendelet 7. cikkének (1) és (2) bekezdését értelmezte az előszerződések összefüggésében. Bár nem volt explicit ezzel kapcsolatban, és különböző körülményekkel indokolta a magyar bíróság 7. cikk (1) bekezdése szerinti joghatóságának fennállását, indokolása arra utal, hogy az előszerződés teljesítési helye az előszerződés alapján megkötendő szerződés teljesítési helye - a felek az előszerződést "egy Magyarországon kiírt pályázaton való részvétel céljából" kötötték -, noha a bíróság arra is kitért, hogy az ügyben nem volt igazolható, hogy a végleges szerződést Magyarországon kívül kellett volna a feleknek megkötniük. A bíróság a Brüsszel I. rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére is hivatkozott. E tekintetben a kártérítést részben költségként, részben pedig elmaradt haszonként határozta meg. A bíróság megjegyezte, hogy az elmaradt haszon Magyarországon keletkezett, ahogy a költségek egy része is, így a károk is megalapozták a magyar bíróságok joghatóságát.
A 16.Gf.40.303/2009/5. sz. ügyben[11] a Fővárosi Ítélőtábla a Brüsszel I. rendelet 7. cikkének (1) és (2) bekezdése, azok alkalmazási körének elhatárolása vonatkozásában egy nehéz minősítési kérdéssel találkozott. Az akkor hatályos társasági jogi szabályok szerint annak a személynek, aki többségi, illetve közvetlen irányítást biztosító befolyást szerzett egy társaság felett, ezt be kellett jelentenie a cégbíróságnak. A bejelentés elmulasztása a többségi, illetve közvetlen irányítással rendelkező szubszidiárius felelősségét vonta maga után.[12] Ez felvetett egy minősítési kérdést: ez a szubszidiárius felelősség szerződéses vagy szerződésen kívüli? A többségi, illetve közvetlen irányítással rendelkező tag felelőssége nem felróhatósági - vétkességi - alapú volt, ami arra utalt, hogy az nem deliktuális jellegű. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a bejelentés elmulasztásához kapcsolódó anyavállalati felelősség az elkülönült jogalanyiság és a korlátolt felelősség áttörésének egyik formája, és nem tartozik a deliktuális vagy kvázi deliktuális felelősség fogalma alá, ezért nem a Brüsszel I. rendelet 7. cikkének (2) bekezdése, hanem 7. cikkének (1) bekezdése alkalmazási körébe tartozik. Tekintettel arra, hogy a felperes követelésének alapja egy kölcsönszerződés és a szóban forgó szerződéses kötelezettség teljesítésének helye Magyarország volt, a magyar bíróságok joghatósággal rendelkeztek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
