A két évvel ezelőtt történt romániai cianid-szennyezés a szennyezőanyag toxicitását illetően a világ egyik legsúlyosabb határon átterjedő hatással járó környezetszennyezése volt.1 A környezetet ért drámai esemény azonban nemcsak a környezetvédők, hanem a politikusok figyelmét is felkeltette, és egyúttal szembesítette a nemzetközi közösséget a nemzetközi környezetvédelmi szabályok hiányosságaival is. Az elmúlt időszakban ajánlások sora fogalmazódott meg a nemzetközi intézmények jelentéseiben, az Európai Unióban pedig számos szakterületen is új jogszabálytervezeteket dolgoztak ki a kérdéskörrel összefüggésben. Milyen hatással volt a cianid-szennyezés a nemzetközi, különösen az európai környezetvédelem szakterületére, a környezetvédelmi jogszabályokra és hol áll most az Európai Unióban nagy hévvel elindult jogalkotási folyamat? Ennek ismertetésére teszek kísérletet az alábbiakban.
2000. január 30-án a romániai Nagybánya térségében működő AURUL ausztrál-román vegyesvállalat kezeletlen technológiai hulladék-vizet gyűjtő zagytározó földgátja átszakadt. A zagytározó tönkrement földtöltésének helyreállítása két nap múlva történt meg, addigra azonban a vízfolyásban rövid idő alatt feloldódott és elkeveredett, erősen toxikus kémiai szennyezőanyag hatástalanítása vagy visszatartása lehetetlenné vált: bekövetkezett az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb, határokon átterjedő hatással járó környezetszennyezése. Az esemény következtében mintegy 100 000 m3 erősen toxikus hatású cianid-komplexet tartalmazó tömény oldat került egy kisvízfolyáson keresztül a Szamos folyóba, majd a Tiszába, ezt követően a Dunába és a végső befogadó Fekete-tengerbe. A szennyezés mértékét demonstrálja, hogy a Duna vízgyűjtő mintegy 2000 folyamkilométerhez tartozó területét érintette a 30-40 km-es hosszúságú cianidos szennyező-csóva és a cianid a káresemény bekövetkeztét követő négy hét múlva is kimutatható volt a Duna deltában, több mint 2000 km-re Nagybányától. A hatalmas mennyiségű és töménységű szennyezőanyag többszörösen meghaladta az engedélyezett határértékeket: a maximumértékek a Szamoson több mint 300-szorosan, a Tisza felső szakaszán kb. 100-szorosan, a Tisza alsó szakaszán 20-30-szorosan haladták meg az "erősen szennyezett vízminőség" (V. osztály) határértékét2: a Szamosban a bányaüzem közelében 2000. február 1-jén a maximum cianid koncentráció 19,4 mg/liter volt az engedélyezett 0,01 mg/ liter helyett.3
A cianid-szennyezés az érintett folyókon súlyos ökológiai károkat okozott: a mérgezés levonulását nagymértékű halpusztulás kísérte (román, magyar és jugoszláv területeken egyaránt), a planktonikus élőlények nagy részének a pusztulását eredményezte, valamint a szennyezőanyag jelentősen károsította a folyókban élő makroszkopikus gerinctelen együttest is.4 A káresemény nemcsak az élővilágban okozott felmérhetetlen károkat: az emberi egészséget is veszélyeztette, ezért a szennyezés idején Magyarországon az érintett térségben megtiltották az ásott kutak és a parti szűrésű kutak használatát, továbbá a halászatot, illetőleg a halfogyasztást; a helyi lakosság ivóvíz ellátását pedig zacskós csomagolású víz szolgáltatásával és az artézi közkutak használatával kellett megoldani.
Tekintettel arra, hogy példa nélküli határokon átterjedő szennyezés történt, elemi igényként fogalmazódott meg az, hogy a nemzetközi közösség - mindenekelőtt az ENSZ és az Európai Unió - is vállaljon szerepet a kárelhárításban, a káresemény hatásainak felmérésében és a helyreállításban. Alapvetően a következő kérdésekre keresték a választ: pontosan mi történt; milyen okból kifolyólag történt; milyen hatást váltott ki az esemény és mekkora az okozott kár; valamint mit kellene változtatni annak érdekében, hogy a jövőben ne következhessenek be hasonló események.
A magyar, a román és a jugoszláv kormányok felkérése alapján az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) együttműködve az ENSZ Humanitárius Ügyek Hivatalával (OCHA) 2000. február 23-án nemzetközi szakértőkből álló csoportot küldött a térségbe, hogy képet kapjanak a gátszakadás körülményeiről, lehetséges okairól és elvégezzék a káresemény által okozott környezeti károk tudományos elemzését. A szakértő csoport többek között megállapította, hogy tervezési, építési és üzemeltetési hiányosságok is hozzájárultak a gátszakadáshoz, valamint nem volt megfelelő monitoring és nem volt váratlan helyzetekre alkalmazható kárelhárítási terv, amely okok együttesen idézték elő azt, hogy mintegy 50-100 tonna cianid került a folyókba.5 Az ENSZ jelentés a hasonló balesetek elkerülése érdekében számos - többek között az alábbi - javaslatot fogalmazott meg: szükséges
- a bányászati cianidos eljárások tervezési és üzemelési jogszabályainak felülvizsgálata;
- új nemzetközi szabványok kidolgozása a meddő-zagy tározó gátak biztonsági követelményeihez;
- vészhelyzet készültségi és védekezési (APELL) programok kidolgozása a veszélyes létesítmények és bányaüzemek közelében élő közösségek részére.
Az Európai Unió Környezetvédelmi Főbiztosa kezdeményezésére 2000 márciusában megalakult egy ad hoc szervezet, a Nagybánya Munkacsoport (Task Force), melynek vezetését egy Európai Bizottság által kinevezett tisztviselő látta el, tagként pedig részt vett benne a magyar és a román kormányok, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE), és a WWF egy-egy képviselője. A Task Force célként tűzte ki annak megállapítását, hogy pontosan mi és milyen okból történt, milyen károk keletkeztek, és milyen lépéseket kell tenni a negatív hatások kiküszöbölésére; valamint hogyan lehet megelőzni további balesetek bekövetkeztét.
A Task Force - alapul véve az ENSZ fent említett jelentését is - kilenc hónapig egyeztetett az érintett szakértőkkel, szervekkel, bejárta a helyszínt, vizsgálódott és mindezek eredményeképpen 2000. december 15-én közzétette jelentését a balesetről. Ez egyebek mellett megállapította, hogy a nagybányai projekt 7 évig tartó engedélyezési eljárás után, 1999 májusában kezdte meg működését és alig 7 havi működést követően következett be a drámai cianid-kiömlés. A jelentés szerint a káresemény bekövetkezte számos okra vezethető vissza: szerepet játszottak benne komoly tervezési-, engedélyezési és működtetési hibák (mint például a vízelvezető rendszer tervezési-építési hiányossága, az alacsony peremfal, a hibás előzetes környezeti hatástanulmány és a nem megfelelő monitoring elvárások), valamint közrejátszott a szélsőséges, de nem példa nélküli időjárás is. (A Task Force egyáltalán nem kívánta vizsgálni a felelősség kérdéskörét, így tartózkodott a jogi minősítésektől és annak megállapításától, hogy a balesethez bekövetkező okok mely személyek, illetőleg hatóságok felróható magatartásának tudhatóak be és érzékeltette, hogy nem kíván belefolyni az érintett országok közti esetleges - általa nem üdvözölt - jogi vitákba sem. Ezzel kapcsolatban indokoltnak tartom megemlíteni, hogy Magyarország és Románia között a káreseményt követően tárgyalások kezdődtek az állami felelősség kérdésköréről. A magyar külügyminiszter előterjesztése alapján dönthet majd a kormány a nemzetközi közjogi lépések tárgyában, nevezetesen, hogy kíván-e fellépni a károkozás helyének állama, Románia ellen.6 Továbbá, mint ismeretes, a Magyar Állam 2001. április 27-én kártérítési pert indított a károkozó AURUL S. A ellen a Fővárosi Bíróságon a környezetszennyezéssel okozott kár és járulékainak - mintegy 28,5 milliárd Ft - megtérítése és a környezetszennyező tevékenységtől eltiltás iránt.)
A Task Force feladata azonban nemcsak a káresemény okainak és hatásainak vizsgálata volt, - hanem olyan javaslatok megfogalmazása is, hogy miként lehetne minimalizálni a hasonló balesetek előfordulásának kockázatát, ezért a balesethez vezető okok elemzését követően többek között a következő ajánlásokat fogalmazta meg:
- az újonnan létesítendő, cianidot alkalmazó meddőhasznosítási létesítmények ne tárolhassanak ciános vizet/zagyot nyitott ülepítő-medencében;
- a cianidot és egyéb veszélyes, a feldolgozási folyamatban részt vevő kémiai anyagot még a feldolgozóüzemben vonják ki a meddőanyagból;
- legyen kötelező feltételrendszer a bányák és meddőhasznosítási létesítmények bezárásával és utógondozásával kapcsolatban.
A fentiekben említettek mellett két nagyon jelentős feladatot is elkezdett a Task Force a megelőzés érdekében: egyfelől egy nemzetközi együttműködésben végzett felmérés alapján konkrétan azonosította a térség országainak kiemelten veszélyes, potenciálisan szennyező létesítményeit7, és megállapította, hogy a Tisza vízgyűjtő területén csak Romániában 24 hasonlóan veszélyes létesítmény működik. Ezen felül pedig áttekintette a bányászati tevékenységre vonatkozó és ahhoz kapcsolódó közösségi jogszabályokat, valamint a nemzetközi - különösen az ENSZ/EGB égiszébe tartozó - egyezményeket. A joganyag áttekintése után egyértelművé vált, hogy a vonatkozó jogszabályok jelentős kérdéseket nem szabályoznak egyértelműen (ilyen témakör például a meddőhasznosítási létesítmények működése), illetőleg az EU tagállamok esetében nem egyértelmű, hogy bizonyos bányászati tevékenységekre a közösségi jog vagy a nemzeti jog vonatkozik-e.
Összefoglalásként megállapították: szükséges, hogy a jogszabályok egyértelműen tartalmazzák a bányászati és érc-előkészítési folyamatra vonatkozó speciális feltételrendszert, ezért:
- felül kell vizsgálni a vonatkozó közösségi jogszabályokat (különösen az ipari balesetek és a hulladék témakörben)
- indokolt megalkotni egy bányászatra és érc-előkészítési ágazatra vonatkozó Ipari Útmutató Dokumentumot; illetőleg
- ösztönözni kell, hogy az ENSZ/EGB egyezményeit és protokolljait az Európai Unió tagállamai és a térség országai mielőbb ratifikálják.
Az a tény, hogy az utóbbi években hasonló jellegű, bányászati tevékenységből eredő ipari balesetek az EU országain belül is előfordultak (elegendő az 1998-ban a spanyolországi Aznacollarban, valamint 2000 szeptemberében Svédországban bekövetkezett balesetekre gondolni), megerősítette a vonatkozó közösségi jogszabályok felülvizsgálatának szükségességét. Ez az igény párosult kifejezett politikai elkötelezettséggel a nagybányai szennyezést követően. Annak ellenére, hogy a romániai eredetű cianid-szennyezés az Európai Unió területén kívül, csatlakozni kívánó országok területén történt, és mint ilyen nem érintette közvetlenül a közösségi jogot; az esemény ráirányította a figyelmet a közösségi jog hiányosságaira is. A káresemény idején hatályban levő közösségi jogszabályok sem rendezték ugyanis egyértelműen a bányászati tevékenységekkel, illetőleg a bányászati hulladékkal és balesetekkel összefüggő kérdéseket.
Mivel a cianid-szennyezésben érintett országokkal folytak a csatlakozási tárgyalások, sőt, éppen a balesetet követő néhány hétben került sor a román környezetvédelmi screening tárgyalásokra, megkerülhetetlen kérdéssé vált a vonatkozó közösségi szabályok mintaértéke. Nyilvánvalóan szerepet kapott az is, hogy annak érdekében, hogy az EU e rendkívül nagy publicitást kapott esetben megfelelően láthassa el az előzőekben már ismertetett politikai szerepét a baleset kivizsgálásában, indokolttá tette saját szabályozásának felülvizsgálatát, módosítását is. Mindezek miatt a környezetvédelmi érdekek politikai támogatást kaptak és konkrét feladattá vált a vonatkozó közösségi jogszabályok módosítása a hasonló jellegű balesetek megelőzése érdekében; ez az elkötelezettség pedig nyilvánossá is vált a Task Force jelentés megjelenése után.8
Több fórum is foglalkozott tehát a hasonló balesetek megelőzésének kérdéskörével és párhuzamosan folyt előkészítő, szakértői munka a jogszabályok felülvizsgálata, módosítása és új jogszabályok megalkotása érdekében a különböző európai szervezeteknél. A munkához a kiindulópontot a Task Force és az ENSZ UNEP/OCHA említett jelentései szolgáltatták. A folyamatban nagyon aktív politikai szerepet játszott az Európa Tanács, a jogalkotás érdekében pedig az Európai Bizottság végezte a legfőbb munkát.
2000. szeptember 11-én az Európa Tanács elfogadott egy jelentést a környezetnek kárt okozó balesetekről9, amely kiemelt témaként kezeli a nagybányai szennyezés ügyét és egy koherens nemzeti és európai összefogásra hív fel a megelőzés érdekében. A dokumentum megerősíti, hogy a kormányoknak érvényesíteniük kell a szennyező fizet elvét és csatlakozniuk kell a vonatkozó nemzetközi egyezményekhez, melyek közül a dokumentum kiemelten nevesíti az Európa Tanács környezeti károkért való polgárjogi felelősségről szóló lugánói egyezményét.
Az Európa Tanács mellett az Európai Bizottság is számos határozatot hozott, amely érinti a kérdéskört. Ezek közül is kiemelkedik egy, 2000. október 23-án elfogadott kommuniké a bányászati tevékenységek biztonságos működéséről10, amely külön pontban foglalkozik a nagybányai baleset tanulságaival. A dokumentum szerint kiemelt fontosságú a megfelelő gátmagasság tervezése, építése, vésztározók létesítése, létfontosságú a működtetés során a megfelelő monitoring, valamint a tervezés során az előrelátható legrosszabb időjárási viszonyokkal kell kalkulálni. A kommuniké hangsúlyozza, hogy nélkülözhetetlen a vonatkozó engedélyezési szabályok betartása és az engedélyeknek megfelelő végrehajtás; továbbá problémaként határozza meg a csatlakozó országokban található eltérő engedélyezési, ellenőrzési módszereket és a nem megfelelő felügyeleti rendszert.
Elöljáróban megállapítható, hogy a bányászati tevékenységek környezetvédelmi összefüggéseivel kapcsolatos részletkérdéseket több különböző közösségi jogszabály is érinti, a szabályozás azonban igencsak szétdarabolt: nem létezik egy átfogó, a kérdéskör minden elemét komplexen szabályozó jogszabály; nevezetesen nincs egységesen szabályozva a bányászati tevékenység és nem teljesen egyértelmű a bányászati hulladék értelmezése sem. A kérdéskörben leginkább érintett szakterületi szabályok a következők:
Hatásvizsgálati eljárás
A hatásvizsgálati eljárásról szóló irányelv11 értelmében számos gazdasági tevékenység végzése környezeti hatásvizsgálathoz kötött: ilyen tevékenységnek minősül a fémtartalmú ércek és szén nagyobb mérvű bányászata, valamint a nagy gátak és víztározók építése. A jogszabály alkalmazza az UNECE hasonló tárgyú, az országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló nemzetközi egyezményét12, ami speciális szabályokat ír elő a szomszédos országok kötelezettségeire (értesítés, konzultáció).
Veszélyes anyagok kibocsátása
A veszélyes anyagok kibocsátásáról szóló irányelv13 rendelkezik ugyan a vízi környezetbe kibocsátott veszélyes anyagokról -18 anyagra vonatkozóan közösségi kibocsátási határértéket is megállapít, a cianidra viszont ettől eltérően a tagállamoknak kell nemzeti kibocsátás-csökkentő programokat kidolgozniuk. Az irányelv nem szabályozza a baleseti szennyezés kérdéskörét.
Ipari balesetek
Az ipari balesetekről szóló irányelv (Seveso II)14 a veszélyes anyagokkal érintett ipari balesetek megelőzését, illetőleg ezek emberre és környezetre tett hatásainak csökkentését tűzi célul. Az irányelv kötelezi az üzemeltetőt egy olyan biztonsági menedzsment rendszer alkalmazására, amely egy részletes kockázatfelmérést tartalmaz. A jogszabály tipikusan azon vegyi üzemek működését szabályozza, ahol nagy mennyiségben vannak jelen veszélyes anyagok, azonban nem tartozik hatálya alá a bányák és meddőhányók kitermelése.
Az irányelv ugyancsak végrehajtja az UNECE hasonló témakörrel kapcsolatos egyezményét15, ami célul tűzi ki a határokon túli hatásokkal járó ipari balesetekkel szembeni védelmet és ösztönzi a nemzetközi együttműködést a témakörben, azonban nem alkalmazható gátszakadásokra, kivéve az ilyen katasztrófák által okozott ipari balesetek hatásait.16
Hulladékgazdálkodás és hulladéklerakók
A közösségi hulladékgazdálkodási politika és jog egyik legalapvetőbb jogszabálya a hulladékgazdálkodási keretirányelv17, mely jogszabály hulladék-definíciója számos problémát vetett fel az elmúlt évtizedekben. Jelen témakör kapcsán azonban számunkra az a leglényegesebb, hogy nem tartozik az irányelv hatálya alá az ásványi anyagok kitermelése, kezelése és tárolása, amennyiben azt más közösségi jogszabály szabályozza. Mivel azonban nincsen bányászati hulladékokkal kapcsolatos egyéb közösségi jogszabály, a kérdéskör speciális kérdéseire is csak a keretirányelv általános rendelkezései irányadóak.
Egy másik hulladékgazdálkodással összefüggő fontos közösségi jogszabály a hulladéklerakókról szóló irányelv.18 A kérdéskört érinti, hogy ezen irányelv hatálya nem terjed ki az ásványi alapanyagok kitermelése során (feltárásból, kitermelésből, kezelésből és tárolásból) keletkező, valamint a bányászati tevékenységhez kapcsolódó termeléstechnológiából származó nem szennyezett anyag vagy nem veszélyes hulladék lerakására: mivel azonban a fémbányászati hulladék általában veszélyes hulladék, így alkalmazható az irányelv. Figyelemmel kell lenni arra a tényre is ezen felül, hogy az irányelv abból a célból jött létre, hogy a normál lerakók kérdését szabályozza, így nem ír elő speciális szabályokat a meddőhányókra vonatkozóan.
Integrált szennyezés megelőzés és ellenőrzés
Az integrált szennyezés megelőzésről és ellenőrzésről szóló irányelv (IPPC)19 előírja, hogy a mellékletben felsorolt minden létesítmény köteles működési engedélyt szerezni a hatóságoktól, amely engedélynek a szennyezésre vonatkozó kibocsátási határértékeket kell tartalmaznia. Ezen határértékeket a legjobb elérhető technikák (BAT) alkalmazásával kell meghatározni. Annak ellenére, hogy a jogszabály melléklete tartalmaz bizonyos bányászati tevékenységet, a szabályozás nem fed le minden olyan telepet az Európai Unióban, ahol meddőhányót termelnek ki.20
A fenti áttekintésből egyértelművé vált, hogy mely jogszabályok módosítása indokolt, illetőleg mely területen kell új jogszabályt alkotni annak érdekében, hogy közösségi szinten egyértelműen szabályozva legyen a bányászati tevékenységekkel összefüggő kockázatok kérdésköre. Az Európai Bizottság javasolta21, hogy a következő három területen tegyenek lépéseket jogszabály módosítás-, illetőleg jogalkotás iránt:
a) a Seveso II. irányelv módosítása oly módon, hogy hatálya terjedjen ki a meddőhányó bányászatra és a vízi élővilágra veszélyt jelentő anyagok kibocsátására is
b) új jogszabály kezdeményezése a bányászati hulladék kezeléséről
c) BAT dokumentum kidolgozása az IPPC irányelv szerint a meddőhányó kitermelésével kapcsolatban
A fenti akcióterv végrehajtása az alábbiak szerint történt és folyik jelenleg is:
a) A Seveso II. irányelv módosítása
A nagybányai balesettel összefüggésben az Európai Unió három dokumentumban is megerősítette az ipari balesetekről szóló Seveso II. irányelv módosításának szükségességét: a hatodik környezetvédelmi akcióprogram22; a Bizottság korábbiakban említett kommunikéja23, valamint az Európai Parlament vonatkozó határozata24 mind kiemeli, hogy indokolt bővíteni az irányelv hatályát. Mindezekre tekintettel az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága 2001. áprilisában tette közzé a módosításra vonatkozó első szövegjavaslatot;25 majd az érintett tagállamokkal, ngo-kal, szakmai érdekképviseletekkel és társult országokkal folytatott konzultációkat követően elkészítette az átdolgozott tervezetet.
A tervezet nagybányai baleset következtében módosítani kívánt pontja a következő:
- A Bizottság az irányelv 4. (e) és (f) pontjainak módosítását javasolja annak érdekében, hogy a veszélyes anyagokat érintő kezelés és tárolás-, illetőleg a meddőhányók kitermelése során alkalmazott tevékenységek a jogszabály hatálya alá kerüljenek.26
A módosítás értelmében azok az üzemeltetők, akik a jogszabályban meghatározott mennyiségű veszélyes anyagot visznek a bányászati vagy meddőlétesítmény területére, a jövőben az irányelv hatálya alá fognak tartozni. A módosítás maga után vonja azt is, hogy a kémiai vagy termikus ásványianyag-kitermelés ugyancsak a jogszabály hatálya alá tartozó lesz. A mechanikai kitermelés biztonságával összefüggő kérdéseket a tervezet a bányászati hulladékra vonatkozó jogszabálytervezet körébe utalja.
A Bizottság 2001. december 10-én fogadta el a tervezetet27, ezt követően pedig megküldte a Tanács és az Európa Parlament részére, ahol a javaslatot jelenleg is tárgyalják.28
b) A bányászati hulladékra vonatkozó irányelv előkészítése
A Bizottság korábbiakban említett kommunikéja29 és az Európai Parlament vonatkozó határozata30 megerősítette a bányászati hulladékról szóló jogszabály megalkotásának szükségességét. Ennek érdekében 2001 júniusában az Európai Bizottság egy átfogó konzultációsorozatot kezdeményezett az ásványi anyagok kitermelése, kezelése és tárolása során keletkezett hulladékok gazdálkodása tárgykörében és a Környezetvédelmi Főigazgatóság Fenntartható Erőforrások Egysége elkészítette első szövegjavaslatát a témakörben.31 A beérkezett észrevételek után a szöveg átdolgozásra került, majd 2002. februárjában bocsátották vitára a második szövegjavaslatot.
A jelenlegi elképzelés szerint az irányelv hatálya alá tartozna a bányából, kőbányából származó ásványi anyagok kitermelése, kezelése (feldolgozása és újrafeldolgozása) és tárolása során keletkezett hulladék. A jogszabály az üzemeltető kötelezettségévé tenné, hogy minden lehetséges eszközzel előzze meg a nagy baleseteket, illetőleg csökkentse ezek következményeit, és tegyen meg mindent különösen a felszíni és felszín alatti víz-, talajvíz-, talaj-, állat és növényvilág szennyezés megelőzése; és a bánya teljes életciklusa (beleértve a bezárást is) alatt a bányászati hulladék emberi egészségre és környezetre tett káros hatásainak csökkentése érdekében. Ugyancsak az üzemeltető kötelezettsége lenne a bányában az üzemelési-, illetőleg a bezárási szakban keletkezett hulladékokra vonatkozó hulladékgazdálkodási terv készítése, valamint általános kárelhárítási terv készítése. Konkrét szabályok vonatkoznának a közvélemény tájékoztatására, az engedély iránti kérelem benyújtására és az engedély megadásának feltételeire (beleértve a megfelelő pénzügyi biztosíték előzetes meglétét), valamint részletes szabályok rendeznék egyebek mellett az üzemeltetés, a bezárás és az utógondozás kérdéskörét.32
A jelenlegi szövegjavaslat sok kritikát kapott, amelyeknek a tagállamok és a társult országok 2001 februárjában tartott közös konferencián hangot is adtak: elsősorban még meg kell teremteni a tökéletes összhangot a hulladéklerakókról szóló irányelv és az IPPC irányelvekkel. Ezzel párhuzamosan a szakmai érdekképviseletekkel is folyik az egyeztetés, ezért előreláthatólag 2002 júniusában várható csak a szöveg újbóli átdolgozása,33 melynek eredményétől függ a további jogalkotási lépések megtétele.
c) BAT dokumentum kidolgozása az IPPC irányelv szerint a meddőhányó kitermelésével kapcsolatban
Az előzőekben említett közösségi döntések kezdeményezték egy új szabályrendszer megalkotását a szennyezés megelőzés és ellenőrzés kérdéskörben, melynek keretében feladattá vált a meddőhányó termelésre vonatkozó elérhető legjobb technikákkal kapcsolatos referencia-dokumentum kidolgozása. A Bizottság IPPC központ-jának sevillai intézetében felállítottak egy technikai munkacsoportot 2001. június 20-án, hogy ismereteket szerezzenek a meddőhányó kitermelő és lerakó létesítmények baleset megelőzéséhez szükséges intézkedésekről. A munkacsoport az elmúlt hónapokban előkészített egy BAT referencia dokumentumot, amely mintegy 25 ásványi anyagra vonatkozóan állapítja meg a meddőhányók esetében a biztonságos és környezetbarát gazdálkodást, megcélozva a "mindennapi" szennyezés csökkentését és a baleseti szennyezés megelőzését. A tervezet a gáz és légnemű anyagok kitermelése kivételével minden egyéb anyag bányászati és meddőhányó kitermelését vizsgálná, beleértve a meghatározott ásványi és ipari nyersanyagokat, valamint a vonatkozó eljárásokat és technológiákat. A dokumentum első szövegjavaslata várhatóan 2 hónap múlva lesz nyilvános és a közösségi szakértők reményei szerint ezt követően 1 éven belül véglegesítődhet.34
Az Európai Unióval kapcsolatban indokolt megemlíteni a fentieken túlmenően az Európai Bizottság környezetvédelmi felelősségről szóló jogszabály-tervezetét,35 amelynek előkészítése hosszú évekre nyúlik vissza, azonban véglegesítését felgyorsították az említett balesetek. Elfogadásával az a korábban kitűzött cél teljesülne, melynek értelmében 2003-ra az EU rendelkezne egy szigorú környezetvédelmi felelősségről szóló jogszabállyal. A tervezet szerint a környezetvédelmi kár fogalmát a közösségi és nemzeti szinten is védendő biodiverzitás-, a vízügyi keretirányelv hatálya alá tartozó vizek és a talajszennyezés okozta egészségkárosodás kapcsolata foglalná keretbe. A tagállamok hatáskörébe tartozna annak eldöntése, hogy a szükséges intézkedéseket mikor tegye meg az üzemeltető, mikor az illetékes hatóság és mikor harmadik fél. A javaslat szerint azonban - összhangban a szennyező fizet elvével - a környezeti kárt okozó üzemeltető kötelezettsége lenne a felmerülő költségek fedezése és objektív felelősség terhelné a tervezet mellékletében felsorolt tevékenységek által okozott károkért.
A cianid-szennyezés a nemzetközi környezetvédelmi jog hiányosságaira is felhívta a figyelmet és megnőtt a vonatkozó nemzetközi egyezmények jelentősége is. Ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy számos kérdés - például az államok felelőssége az okozott környezeti kárért - nincs megfelelően szabályozva: szükség van a jogalkotási folyamat gyorsítására, valamint konkrétabb és szigorúbb kötelezettségeket tartalmazó jogi eszközök kidolgozására. Ennek fényében kezdődött meg a vonatkozó egyezményekhez kapcsolódó speciális jegyzőkönyvek kidolgozása is.36
A generális környezetvédelmi egyezmények felülvizsgálata mellett indokolttá vált egy olyan speciális egyezmény előkészítése is, amely a térség országainak sajátos problémáit szabályozná. Magyar kezdeményezésre az Európa Tanács37 arra biztatta az érintett országokat (Magyarországot, Romániát, Szlovákiát, Ukrajnát és Jugoszláviát), hogy égisze alatt dolgozzanak ki egy ötoldalú egyezményt a Tisza vízgyűjtő fenntartható fejlesztésére. Az első szövegjavaslat 2001. október végére született meg, a tervezetet pedig jelenleg is tárgyalják az érintett országok szakértői. Amennyiben létrejön, úgy az egyezmény példaértékű nemzetközi regionális együttműködést valósítana meg.
Az új jogszabályok kidolgozása mellett alapvető feladattá vált a már létező egyezményekhez való csatlakozás ösztönzése38. A szennyezés idején ugyanis az is problémát jelentett, hogy a kérdéskör egyes elemeit - környezeti hatásvizsgálat, ipari balesetek stb. - szabályozó nemzetközi egyezményekhez számos ország - így Románia - nem csatlakozott. A fokozódó nemzetközi nyomás valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy Románia a balesetet követően végül néhány kiemelkedően fontos, tárgyában érintett nemzetközi környezetvédelmi egyezményt ratifikált.39
Az előzőekben ismertetett eseményekből kiderül, hogy a nagybányai cianid-szennyezés egy erőteljes felülvizsgálati, jogszabály-módosítási és jogalkotási folyamatot indított el az Európai Unióban: a munka jelentős része azonban még hátravan. Várható azonban, hogy néhány éven belül számos, a kérdéskört érintő új jogszabállyal fog bővülni a közösségi környezetvédelmi jog és a jelenleginél egyértelműbb szabályok rendezik majd a környezeti károkozásért való felelősség témakörét a nemzetközi egyezményekben is.
Sajnálatos tény azonban, hogy a fenti tevékenységek ellenére jelenleg nincs garancia arra, hogy a két évvel ezelőttihez hasonló környezetszennyezés nem ismétlődik meg bárhol Európában és különösen a Tisza vízgyűjtő területén: a környezetvédelmi jogszabályok gyakorlati végrehajtása és ellenőrzése terén is sok ugyanis még a tennivaló. ■
JEGYZETEK
1 Dr. Kesserű Zsolt prof. szakvéleménye, Water Research Centre összehasonlító szakvéleménye
2 Környezetvédelmi Minisztérium: Tájékoztató a Szamos és a Tisza cianid szennyezéséről, 2000, 3. o
3 UNEP/OCHA Értékelő kiküldetés - cianid-szennyezési baleset a romániai Nagybányán, 2000, 20. o
4 Report of the Baia Mare Task Force, 2000, 3.2 pont
5 UNEP/OCHA Értékelő kiküldetés - cianid-szennyezési baleset a romániai Nagybányán, 2000, 35. o
6 2209/2000. (IX. 13.) Korm. Határozat a Tisza és Szamos folyókat ért romániai eredetű cianid-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos jogi intézkedésekről, 2. pont
7 Regional Inventory of Potentional Accidental Risk Spots in the Tisa Catchment Area (Romania, Hungary, Ukraine, Slovakia)
8 Commission welcomes the BMTF report, IP/00/1471-15/12/00
9 Council of Europe Doc. 8760 revised
10 COM (2000)664 final: Safe operation of mining activities: a follow-up to recent mining accidents
11 85/337/EGK (OH L 175 of 5 July), módosította a 97/11/EK (OJ L 73 of 14 March 1997)
12 Egyezmény az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról, Espoo, 1991. Kihirdette a 148/1999. (X. 13.) Korm. rendelet
13 76/464/EGK (OJ L 129 of 18. May 1976)
14 96/82/EGK (OJ L 10 of 14 January 1997)
15 Egyezmény az ipari balesetek országhatárokon túli hatásairól, Helsinki, 1992. Kihirdette a 128/2001. (VII. 13.) Korm. rendelet
16 Helsinki Egyezmény, 2.2.c. pont
17 75/442/EGK (OJ L 194 of July 1975, p. 39) módosította a 91/156/EGK (OJ L 78 of 26 March 1991.)
18 99/31/EK (OJ L 182 of 16 July 1999, p.1)
19 96/61/EK (OJ L 257 of 10 October 1996)
20 COM (2000)664 final, Safe operation of mining activities: a follow-up to recent mining accidents, point 5.5
21 COM (2000)664 final: Safe operation of mining activities: a follow-up to recent mining accidents
22 COM (2001) 31 final: The sixth environment action programme of the European Community
23 COM (2000)664 final: Safe operation of mining activities: a follow-up to recent mining accidents
24 European Parliament resolution on the Commission communication on safe operation of mining activities: a follow-up to recent mining accidents (COM(2000) 664 - C5-0013/2001 - 2001/2005(COS))
25 http://europa.eu.int/comm/environment/seveso/consultation.htm
26 (COM(2001) 624 final), Art. 1: In Article 4, points (e) and (f) are replaced by the following
"(e) the exploitation (exploration, extraction and processing) of minerals in mines and quarries, with the exception of chemical and thermal processing operations and related storage involving dangerous substances as defined in Annex I of this Directive; hazards related to offshore exploration and exploitation of minerals;
(f) waste land-fill sites with the exception of tailings disposal facilities containing dangerous substances as defined in Annex I of this Directive and used in connection with the chemical and thermal processing of minerals."
27 (COM(2001) 624 final): Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council amending Council Directive 96/82/EC of 9 December 1996 on the control of major-accident hazards involving dangerous substances
28 Prelex database:
http://europa.eu.int/prelex/detail_dossier_real.cfm?CL=en&DosId=170139
29 COM (2000)664 final: Safe operation of mining activities: a follow-up to recent mining accidents
30 European Parliament resolution on the Commission communication on safe operation of mining activities: a follow-up to recent mining accidents (COM(2000) 664 - C5-0013/2001 - 2001/2005(COS))
31 http://europa.eu.int/comm/environment/waste/facts_en.htm
32 Working Document N.2.
http://europa.eu.int/comm/environment/waste/mining.htm
33 Forrás: Luca Marmo, Európai Bizottság
34 Forrás: Stephan Theben, European IPPC Bureau of Seville
35 (COM (2002)17) Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on environmental liability with regard to the prevention and remedying of environmental damage
36 A határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló Helsinki Egyezmény és az ipari balesetek országhatárokon túli hatásairól szóló Helsinki Egyezmény helytállással és kártérítéssel kapcsolatos jegyzőkönyvei
37 RAP-ENV (2001)CB1
38 Report of the Baia Mare Task Force, 2000, p.32; Council of Europe Doc. 8760 revised
39 Espooi Egyezmény az országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról: Románia 2001. 03. 29-én ratifikálta, Aarhusi Egyezmény az információról való hozzáférésről, döntéshozatalban való társadalmi részvételről és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésről környezeti ügyekben: Románia 2000. 07. 11-én ratifikálta.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kocsis-Kupper Zsuzsanna, Környezetvédelmi szakjogász, kormánytanácsadó, Miniszterelnöki Hivatal
Visszaugrás
