Korunk elválaszthatatlan részét képezi az információáramlás, mindennapi életünk különböző területein találkozhatunk ennek fontosságával. Naprakész adatok nélkül manapság nem lehet megalapozott döntéseket hozni. Az elektronikus hírközlés fontossága az elmúlt években egyre inkább előtérbe került olyannyira, hogy a mindennapjainkat már el sem tudjuk képzelni azon szerkezetek és eszközök nélkül, amelyek a személyközi kapcsolattartást, illetve egyéb a különböző szolgáltatási területekre behatoló - egyre gyorsabbá váló - adatáramlást szolgálják.
Az újságokban és a különböző gazdasági szaklapokban számtalanszor lehet olvasni a kommunikációs technológia és ipar előretöréséről, gazdasági szereplőinek térhódításairól. A híradások elsősorban a telekommunikációs piac dinamikus növekedéséről, technikai újdonságairól, piaci részesedésekről, hírközlési frekvenciákkal kapcsolatos tenderekről és azok győzteseiről számolnak be. Ezt példázza a közelmúlt híre is, amely szerint a Nemzeti Hírközlési Hatóság döntése értelmében ez év augusztus végén megjelenik a harmadik generációs mobil engedélyek pályázati felhívása.1 A hír egyértelműen arra utal, hogy egy új hálózat kiépítésével lehet számolni, amelynek köszönhetően nagy valószínűséggel újabb hírközlési létesítmények - leginkább hírközlési adótornyok - megépítésére is sor fog kerülni.
A mobil telefon szolgáltatások új generációjának bevezetésével a GSM és a DCS után a harmadik generációs (UMTS-nek2 nevezett) technológiával a szakemberek szerint új szakasz nyílik meg a magyar elektronikus távközlés életében.
Nem vitás, hogy az elektronikus hírközlés számtalan előnnyel jár, amellyel élnünk kell. Például ezt támasztják alá a fent említett új rendszer azon jellemzői is, amelyek szerint az UMTS a telefonbeszélgetések minőségének javítása mellett növeli az adatátviteli sebességét valamint lehetővé teszi az internet alapú multimédia-szolgáltatások elérhetőségét.
A telekommunikációs ipar előretörése és a technikai újdonságok megjelenéséről szóló híradások mellett a közvélemény már kevésbé foglalkozik azokkal a kérdésekkel, amelyek a hálózatok kiépítése során megépítésre kerülő hírközlési adótornyok létesítése folyamán a közelben élő emberekben felvetődik.
Az adatátvitelt lehetővé tevő elektromágneses terek - nem ionizáló sugárzásának - környezeti terhelésével, azok egészségügyi hatásaival kapcsolatosan még mindig nincsenek teljes bizonyossággal megválaszolt kérdések. A neves szakértőket is megosztó bizonytalanságok és az orvosbiológiai szempontból felvetődő tudományos kérdések miatt nehéz egyértelműen állást foglalni a támogatás és a feltétel nélküli elutasítás kérdése között.3 Talán ez is magyarázhatja, hogy a különböző hírközlési adótornyok építése során a környéken élő lakosság a távközlési bázisállomásokkal szemben idegenkedve és többnyire elutasítólag lép fel. Ugyanakkor az ilyen kérdések eldöntésére hivatott ÁNTSZ mellett működő szakértői hatóság, azaz az Országos Sugáregészségügyi és Sugárbiológiai Kutatóintézet szerint minden kérdés teljes bizonyossággal és megnyugtatóan megválaszolható.4
Habár a probléma valós, a hírközlési tornyok közelében élő emberek - nem ritkán a közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai - ellenérzését, elkeseredett tiltakozását a mérvadó híradások nem szívesen közlik. A tornyokkal közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai, használói vagy azok sugárzási zónáján belül élő emberek érthetően fordulnak azzal az igénnyel az engedélyező hatóságokhoz, hogy az építési eljárásban a létesítés menetében részt vehessenek. Az eljárásban való részvételük célja egyértelmű: megismerni az engedélyezési eljárásban született adatokat, szakhatósági döntéseket, szakvéleményeket, érdemi döntéseket és amennyiben szükséges akkor gyakorolják jogorvoslati jogukat. Az igény teljes mértékben érthető, hiszen ezek a hírközlési létesítmények működésükkel környezeti terhelést okoznak, amely terhelés hatásviselője a sugárzási területen belül élő és dolgozó lakosság.
A jelenlegi sugárterhelési határértékek, például a harmadik generációs UMTS technológiának köszönhetően az új és a korábbi technológiát használó szolgáltatók esetében tovább növekednek, legalábbis a 2004 augusztusában kihirdetett ESZCSM rendelet szerint.5 Külön említést érdemel az a tény, hogy a rendelettel meghatározott nagyobb határértékek betartását olyan hatóságoknak kell ellenőrizniük, - nevezetesen az ÁNTSZ illetékes Sugáregészségügyi Decentrumai-nak - amelyek a rendelet hatálybalépésekor még nem működnek. A Sugáregészségügyi Decentrumok felállítása előreláthatólag jelentős késedelmet szenved, így egy ideig biztosan nem fogják tudni ellátni ezt a feladatot.6
Másrészről a határértékek betartását a jogszabály megfogalmazása szerint nem általánosságban és kötelezően kell ellenőrizni, hanem olyan esetekben, ahol előzetes számítások alapján a vonatkozási szint túllépése valószínűsíthető - azt azonban, hogy mely esetekben szükséges az előzetes számítás végzése a rendelet
nem határozza meg - azt külön jogszabály előírja valamint az elővigyázatossági elv alapján indokolt, illetve az közegészségügyi szempontból szükséges. A rendeletben vázolt kritériumok, amelyek az ellenőrzés módozatát meghatározzák, annak eredményességét, nagymértékben megkérdőjelezik.
Az egészségügyi indokok mellett azonban felmerül egy sokkal prózaibb ok is, ez pedig nem más, mint a létesítmények által a közvetlen közelben található ingatlanok forgalmi értékére gyakorolt hatása. Általában a hírközlési létesítmények közvetlen közelségében, szomszédságában található ingatlanok forgalmi értékét a megépítésre kerülő sugárzó létesítmények -szakértői vélemények szerint - közel húsz százalékkal csökkentik7. Ezzel a körülménnyel, pedig az aggodalmaskodó ingatlan tulajdonosokon kívül az engedélyezés folyamán igazán senki sem számol. Arról nem is beszélve, hogy a közelben élők figyelmét a megépítésre kerülő létesítményeknek az ingatlanok forgalmi értékére gyakorolt negatív hatására egyáltalán nem hívják fel. Az értékcsökkenést eredményező hatással a tulajdonosok csak később, már a létesítmény megépül-tét követően, ingatlanjaik értékesítésekor szembesülhetnek.
Véleményem szerint a hírközlési létesítmények építési engedélyezési eljárásaiban való részvételre - az aktív lakossági kontrol megteremtése érdekében - minél több embert, társadalmi érdekképviselet kellene kapacitálni. Noha jelen írás keretében csupán a négy méternél magasabb, önálló antennatartó szerkezet megépítését igénylő távközlési építményekkel, sugárzó adókkal és azok építési engedélyezésével kapcsolatos kérdésekkel kívánok foglalkozni, mégis igyekszem bemutatni, hogy a hatásterületen élők hogyan vehetnek részt hírközlési adótornyok engedélyezési eljárásában, azaz miként lehetnek - az államigazgatási eljárás jogi terminológiája szerint - ügyfelek, és milyen lehetőségeket biztosítanak, biztosítottak az ügyféllé válás érdekében a jogszabályok a közelmúltban és a jelenben. Fel kívánom hívni a figyelmet arra is, hogy a jelenleg hatályos elektronikus hírközlésről szóló törvény 2004. január 1-jei hatálybalépését megelőzőleg folytatott azon hírközlési hatósági gyakorlat, amely szerint az építtető kérelmezőn és a torony elhelyezésével érintett ingatlan tulajdonosán kívül mindenki másnak az építési engedélyezési eljárásban való részvétele iránti kérelmét elutasították - arra való hivatkozással, hogy a hírközlésre vonatkozó jogszabályok alapján nem ügyfelek - jogellenes volt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
