1. Álláspontom szerint valamely elmélet hatása, nemcsak annak elfogadását, hanem a viták és bírálatok kiváltotta következményeket is magában foglalja.
Ha röviden jellemezni akarjuk a szóban forgó korszak elméleti jogi gondolkodását, akkor a következőket kell megállapítanunk.[1]
"Vezető jogtudósa" majd' negyven évig a régi, a korábbi rendszerben iskolázott, és így képzett, nyelveket beszélő Szabó Imre volt, aki a Visinszkij féle "szocialista normativizmus" elkötelezett híve volt. Ennek, mint ismeretes a sajátosságai a következők: szövegpozitivizmus; vulgármaterialista ökonomizmus; pusztán verbális materializmus és társadalmi szemlélet; primitív osztályszemlélet; voluntarizmus; instrumentalizmus; etatizmus; a törvényesség kiüresítése; dogmatizmus; apologetikus jelleg; a jog keletkezésének hamis és vulgarizáló magyarázata, s végül elsődleges funkciója ideológiai. Mindez azzal járt, hogy a tematikusan átfogó jellegű szakirodalom legnagyobb hányadát kezdetben, az '50-es évek elején szovjet fordítások, és a szovjet jogelmélet alapján írt írásbeli tananyagok tették ki, amelyek szerzői között Szabó Imrén kívül Halász Pál, Feri Sándor és Vas Tibor nevét kell megemlítenünk.
A '70-es évek elején Szabó szövegpozitivizmusa némileg oldódott.
A hivatalos szocialista jogelmélet meghaladása[2] a nyolcvanas évek második felére a jog szövegrétegétől a jogi hermeneutikához közeledett Peschka Vilmosnál; Kulcsár Kálmán az állami jog mindennapi gyakorlattal való összefüggéseit emelte ki; Sajó András a szövegréteg és doktrinális-jogdogmatikai tevékenység összefüggését hozta napvilágra; Varga Csaba egy többrétegű jog koncepciójának hangoztatásáig jutott el, míg Visegrády Antal a bírói gyakorlat jogalkotó szerepét mutatta ki.
Térségünkben ekkor a szovjet, a keletnémet és a csehszlovák jogelmélet termékei - mint saját gondolatot nélkülöző, csupán ideológiai álláspont rögzítésére alkalmas tétel - összefoglalások - monografikus kutatások ösztönzésére nem voltak alkalmasak, s így aligha vezethettek új teoretikus felismerésekhez.[3]
Egyedüli kivételt a lengyel jogelmélet képezett, ahol - a múlt hagyományának (erőteljes pszichológiai, logikai és fogalmi-elemző irányoknak) a sikeres továbbviteleként - a társadalomelméletben, szociológiában, politikatudományban, s ezek révén az elméleti jogtudományban a különféle fogalmilag elemző irányoknak biztosítottak elsőbbséget, s ezekből mint tudományeszményű egzaktságra törekvő megközelítésekből a marxizmust mint per definitionem illetéktelen (mert ideológiai értékű) megközelítést eleve kirekesztették.
A fentebb említett magyar szerzők ezért munkáikban erőteljesen támaszkodnak a lengyel jogelmélet prominens képviselőire (Ádám Podgórecki, Maria Borucka - Arctowa, ill. a marxizmustól függetlenedő Jerzy Wróblewski és Kazimierz Opalek). Közülük a legnagyobb, saját jogán nemzetközileg ismert és elismert, egyenesen keresett autoritásnak J. Wróblewski tekinthető.
Jerzy Wróblewski professzor (1926-1990) a lengyel jogelmélet kiemelkedő tudósa. Tudományos munkássága mintegy 800 tanulmányból és disszertációból, köztük több mint tíz monográfiából áll. 1951-ben, miután a Jagelló Egyetemen megszerezte a PhD fokozatot, Lóđzban az Állam- és Jogelméleti Tanszék vezetőjévé nevezték ki, mely pozíciót egészen a haláláig töltötte be. Tagja volt a Lengyel és Finn Tudományos Akadémiának, több külföldi egyetem a Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki. A J. Wróblewski által tanulmányozott analitikus jogelmélet alapját a filozófiai minimalizmus, antikognitívizmus, relativizmus és mérsékelt rekonstruktivizmus képezi. Értelmezésében ezek az irányzatok jelentik a jogról való tudományos elmélkedés szükséges feltételét. J. Wróblewski jogelmélete hat komponensből áll: a jogi norma elméletéből; a jogértelmezés elméletéből; a jogrendszer elméletéből; a jogalkalmazás elméletéből; a jogalkotás elméletéből és a jogtudományok módszertanából. Elvetette azt a tézist, mely szerint lehetséges felállítani egy univerzális modellt a jogi normák jogi szövegekből történő rekonstruálására, ami ellentmond annak a marxista nézetnek, hogy a jogi norma szerkezetéből nélkülözhe-
- 10/11 -
tetlenek a szankciók. J. Wróblewski mindig támogatta a jog szemantikai és szándékalapú értelmezését. Elvetette Kelsen tézisét, miszerint a jogrendszerbeli hierarchiát dinamikus jellegű viszonyok jellemzik, ezzel szemben a jogrendszerbeli hierarchia vegyes (mind statikus, mind dinamikus) jellegét hangsúlyozta. Több jogalkalmazási modellt is bemutatott: az informatív, funkcionális és divizionális modellt. Ez utóbbi modellt tekintette a leghasznosabbnak a jog tanulmányozása szempontjából. A jogalkotási folyamat racionalitását és a jogpolitika számára hasznos elveket is kutatta. A jogalkotás racionális modellje az eszközök és célok közötti kapcsolaton alapuló instrumentális racionalitásra támaszkodott. J. Wróblewski a jogtudományok többdimenziós modelljét alkalmazta, amely a jogot ontológiai és ismeretelméleti szempontból összetett jelenségként kezeli. A nyolcvanas évek elején Wróblewski ellátogatott a Szegedi és Pécsi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára.[4]
Nézzük meg tehát közelebbről, hol és milyen vonatkozásban történik műveire hivatkozás.
Szabó Imre "A jogszabályok értelmezése"[5] c. könyvében lábjegyzetben utal arra, hogy Wróblewski: Zagadnienia teorii wykladni prawa ludowego (Warszawa, 1959) c. műve "... a mi felfogásunktól eltérő elvi alapon foglalkozik az értelmezés egész kérdésével".
Peschka Vilmos az egyik legjelentősebb - német nyelven is megjelent - monográfiájában[6] hasznosítja a lengyel jogi axiológia eredményeit, Opalek és Wróblewski: Axiology: Dilemma between Legal Positivism and Natural Law c. cikke alapján.
Sajó András egyik könyvében[7] tudósunk normatani fejtegetéseire hívja fel a figyelmet, melyek "Oceny i normy moralne w wykladni prawa" c. cikkében olvashatók. Sajó egy másik művében[8] Wróblewskinek a "Law as an Instrument of Social Homeostasis" c. tanulmányában foglaltakat vette át, különösen a jog eszközszerepének árnyaltabb megközelítését.
Visegrády Antal, Wróblewski professzornak a bírói jogértelmezéssel, a méltányossággal, valamint a bírói döntés problémáival foglalkozó fejtegetéseit dolgozta fel, és építette be koncepciójába főként a szerző "Sadowe stosowánie prawa" (Warszawa, 1972) c. monográfiája alapján.[9]
2. A világhírű lengyel jogbölcsész munkáiról több recenzió is napvilágot látott Magyarországon, Varga Csaba és Visegrády Antal tollából.
A K. Opalekkel írt "Wspólczesna teoria i socjologia prawa Stanach Zjednoczonych Ameryki" c. könyvének jelentőségét a recenzens[10] abban látja, hogy kiemeli a poundi szociológiai jogelmélet, a behavioral sciences, valamint az ún. experimentális jogtudomány pozitívumát.
Wróblewski problémaérzékenységét és az új kihívások iránti nyitottságát jól példázza, hogy már 1968-ban cikket írt "Prawo a cybernetyka" címmel. A szerző világossá teszi, hogy a jogkibernetika a jogtudomány egy új ágaként jelenik meg. Ez nemcsak a jogi és jogtudományi nyelv és problémák kibernetikai megfogalmazását és átírását, hanem a csak kibernetikai szempontból megragadható problémák feltárását, s a kibernetikai tudományok közös nyelvén való megválaszolását is magában foglalja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
