Az 1946. november 3-án kihirdetett japán alkotmány 1947. május 3-án lépett hatályba, s módosítására eddig annak ellenére nem került sor, hogy annak szövege jelentős mértékben a szövetséges erők vezetésével készült 1946. februári tervezeten alapult. Az alkotmány egy valódi parlamentáris monarchia alapvető rendelkezéseinek foglalata: a császár az állam és a nép egységének szimbóluma (
sócsó), a végrehajtó hatalmat a parlamentnek felelős kormányzat gyakorolja, s a kétkamarás parlament (
kokkai) a legfelsőbb államhatalmi szerv, amely a törvényalkotás kizárólagos hatáskörével rendelkezik.
A japán alkotmány régóta napirenden lévő módosításának egyik fő oka az ún. békeklauzula, a pacifizmust visszhangozó 9. cikk, amely alapján Japán örökre lemond a háborúindítás jogáról és fegyveres erő alkalmazásáról.
Figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság korai határozataira, amelyek az önvédelemhez való jog gyakorlását nem tekintették alkotmányellenesnek, a japán parlament nemcsak az egyéni önvédelemhez való jogot biztosító törvényeket fogadott el, hanem - figyelemmel Japán nemzetközi szerepvállalásaira - 2015 óta törvény biztosítja a kollektív önvédelemhez való jog gyakorlását is.
Egy esetleges alkotmánymódosítás elfogadásához kétharmados többség szükséges mindkét kamarában, továbbá népszavazáson való megerősítés is. Hosszú évtizedekig a szükséges parlamenti többség hiánya indokolta, hogy az alkotmány 9. cikkének értelmezésében rejlő lehetőségeket használta ki a kormány. Ez persze abból is fakadt, hogy a Legfelsőbb Bíróság a 9. cikk tilalma mellé a japán állampolgárok élethez, szabadsághoz és boldogsághoz való jogának a 13. cikkben biztosított védelmét állította kötelezettségül. Mindezek ellenére le kell szögezni, hogy a megváltozott nemzetközi fenyegetettség egy törvényt indokolttá tehet, de továbbra is égetően szükséges az alkotmányos felhatalmazás.
The Constitution, promulgated on 3[rd] of November 1946, entered into force on 3rd of May 1947 and since then hasn't been amended, although its text was based mostly on the draft proposed by the Allied Powers in February 1946.
The Constitution embodied the basic provisions of a real parliamentary monarchy, whereby the Emperor is the symbol of the unity of the Japanese people (shocho), the executive power is carried out by the Government accountable to the Diet. The Diet (kokkai) represents the highest organ of the state power, and the sole law-making organ of the State.
One of the main reasons, why the amendment of the Constitution is on the agenda for a long-time, is the so-called peace-clause, whereby Japan forever renounces the right of belligerency and the use of military forces.
Subject to the early decisions of the Japanese Supreme Court, whereby the exercise of the right to self-defence was not considered as unconstitutional, several acts were adopted by the Japanese Diet not only on the right to individual self-defence, but - in light of the international obligations of Japan - since 2015, also on the right to collective self-defence.
The adoption of any amendment of the Constitution would require two-thirds majority in both Chambers, and the ratification by the people through a referendum. For several decades the lack of the necessary parliamentary majority was the reason for the Government to make use of the opportunities provided by the interpretation of Article 9. This has also stemmed from the fact that the prohibition determined in Article 9 was set by the Supreme Court in parallel with the obligation to guarantee the right to life, liberty, and the pursuit of happiness as set out Article 13.
Nevertheless, it should be specified that the changing international threats can make an act grounded, but the constitutional empowerment is still urgently needed.
Keywords: Japanese Constitution, Japanese Diet, Peace-Clause, Right to Self-Defence, Amendment of the Constitution
Kétségtelen tény, hogy a japán alkotmányjoggal kapcsolatban korlátozott a hazai szakirodalmi adatbázis.[1] Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a japán jog sohasem tartozott a hazai jogi felsőoktatás súlyponti kérdései közé, noha akár tör-
- 125/126 -
téneti, akár jogelméleti oldalról, továbbá a jogösszehasonlítás felől számos hazai szerző is vizsgálta. Amikor a japán jog vizsgálatához hozzákezdünk, fontos szem előtt tartanunk, hogy a japán jogrendszer nem értelmezhető a szokásrendszer és a hagyomány normáinak figyelembevétele nélkül.
Ehhez az is hozzátartozik, hogy a japán jogfejlődés szempontjából három fő korszakot kell kiemelnünk, amely az idegen jogi hatás szempontjából mind a mai napig meghatározó. Elsőként a kínai jogi hatásra került sor a VII. században, majd ezt követte az európai jogok recepciója, a főként francia és német jogszabályokra épülő Meidzsi jogalkotás a XIX. század második felében, s végül - döntően a második világháborút követően - az angol-amerikai jogintézmények épültek be a japán jogrendszerbe.
E sorok azonban nem az alkotmánytörténeti korszakok feltárására hívják az olvasót, hanem a kétkamarás japán parlament főbb jellemzőinek a bemutatásán túl egy lényegében több évtizede napirenden fekvő kérdésre: az alkotmánymódosítás jelentőségének a megértésére. A japán Alkotmány a békét hozta el, s 1947. május 3-i hatálybalépése óta változatlan szöveggel hatályos, annak ellenére, hogy több mint hét évtizede felmerült az alkotmánymódosítás szükségessége. 2014-ben a japán kormány éppen az Alkotmány egyik legfontosabb rendelkezésének, a békeklauzulának a módosítása mellett szállt síkra. A kérdés mindezek után csak az, hogy az alkotmánymódosítás milyen szerepet szán a parlamentnek és a választópolgároknak, illetve hogy miként lehetne elfogadható az alkotmánymódosítás nélküli alkotmányértelmezés, egészen pontosan az Alkotmány 9. cikkének az újraértelmezése.
A hatályos japán alkotmány ismertetése előtt érdemes felidézni, hogy a Nagy Japán Birodalom alkotmányát (
Dái-Nyippon teikoku kempó), Meidzsi császár adományaként 1889. február 7-én hirdették ki, s 1890. november 29-én lépett hatályba, amikor az 1890 nyarán tartott első képviselőházi választásokat követően a birodalmi parlament alakuló ülését tartotta.
A Meidzsi-alkotmányt több mint félévszázados alkalmazása során egyetlen alkalommal sem módosították, központi eleme az isteni személynek tekintett császár [tenno-rendszer
Tennószei] végsőkig menő tisztelete volt, amelyben minden hatalom és szuverenitás forrása, az alkotmány 4. cikke[2] alapján, maga a császár volt. A Meidzsi-alkotmány Japán számára nem-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
