Az 1946. november 3-án kihirdetett japán alkotmány 1947. május 3-án lépett hatályba, s módosítására eddig annak ellenére nem került sor, hogy annak szövege jelentős mértékben a szövetséges erők vezetésével készült 1946. februári tervezeten alapult. Az alkotmány egy valódi parlamentáris monarchia alapvető rendelkezéseinek foglalata: a császár az állam és a nép egységének szimbóluma (
sócsó), a végrehajtó hatalmat a parlamentnek felelős kormányzat gyakorolja, s a kétkamarás parlament (
kokkai) a legfelsőbb államhatalmi szerv, amely a törvényalkotás kizárólagos hatáskörével rendelkezik.
A japán alkotmány régóta napirenden lévő módosításának egyik fő oka az ún. békeklauzula, a pacifizmust visszhangozó 9. cikk, amely alapján Japán örökre lemond a háborúindítás jogáról és fegyveres erő alkalmazásáról.
Figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság korai határozataira, amelyek az önvédelemhez való jog gyakorlását nem tekintették alkotmányellenesnek, a japán parlament nemcsak az egyéni önvédelemhez való jogot biztosító törvényeket fogadott el, hanem - figyelemmel Japán nemzetközi szerepvállalásaira - 2015 óta törvény biztosítja a kollektív önvédelemhez való jog gyakorlását is.
Egy esetleges alkotmánymódosítás elfogadásához kétharmados többség szükséges mindkét kamarában, továbbá népszavazáson való megerősítés is. Hosszú évtizedekig a szükséges parlamenti többség hiánya indokolta, hogy az alkotmány 9. cikkének értelmezésében rejlő lehetőségeket használta ki a kormány. Ez persze abból is fakadt, hogy a Legfelsőbb Bíróság a 9. cikk tilalma mellé a japán állampolgárok élethez, szabadsághoz és boldogsághoz való jogának a 13. cikkben biztosított védelmét állította kötelezettségül. Mindezek ellenére le kell szögezni, hogy a megváltozott nemzetközi fenyegetettség egy törvényt indokolttá tehet, de továbbra is égetően szükséges az alkotmányos felhatalmazás.
Kétségtelen tény, hogy a japán alkotmányjoggal kapcsolatban korlátozott a hazai szakirodalmi adatbázis.[1] Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a japán jog sohasem tartozott a hazai jogi felsőoktatás súlyponti kérdései közé, noha akár tör-
- 125/126 -
téneti, akár jogelméleti oldalról, továbbá a jogösszehasonlítás felől számos hazai szerző is vizsgálta. Amikor a japán jog vizsgálatához hozzákezdünk, fontos szem előtt tartanunk, hogy a japán jogrendszer nem értelmezhető a szokásrendszer és a hagyomány normáinak figyelembevétele nélkül.
Ehhez az is hozzátartozik, hogy a japán jogfejlődés szempontjából három fő korszakot kell kiemelnünk, amely az idegen jogi hatás szempontjából mind a mai napig meghatározó. Elsőként a kínai jogi hatásra került sor a VII. században, majd ezt követte az európai jogok recepciója, a főként francia és német jogszabályokra épülő Meidzsi jogalkotás a XIX. század második felében, s végül - döntően a második világháborút követően - az angol-amerikai jogintézmények épültek be a japán jogrendszerbe.
E sorok azonban nem az alkotmánytörténeti korszakok feltárására hívják az olvasót, hanem a kétkamarás japán parlament főbb jellemzőinek a bemutatásán túl egy lényegében több évtizede napirenden fekvő kérdésre: az alkotmánymódosítás jelentőségének a megértésére. A japán Alkotmány a békét hozta el, s 1947. május 3-i hatálybalépése óta változatlan szöveggel hatályos, annak ellenére, hogy több mint hét évtizede felmerült az alkotmánymódosítás szükségessége. 2014-ben a japán kormány éppen az Alkotmány egyik legfontosabb rendelkezésének, a békeklauzulának a módosítása mellett szállt síkra. A kérdés mindezek után csak az, hogy az alkotmánymódosítás milyen szerepet szán a parlamentnek és a választópolgároknak, illetve hogy miként lehetne elfogadható az alkotmánymódosítás nélküli alkotmányértelmezés, egészen pontosan az Alkotmány 9. cikkének az újraértelmezése.
A hatályos japán alkotmány ismertetése előtt érdemes felidézni, hogy a Nagy Japán Birodalom alkotmányát (
Dái-Nyippon teikoku kempó), Meidzsi császár adományaként 1889. február 7-én hirdették ki, s 1890. november 29-én lépett hatályba, amikor az 1890 nyarán tartott első képviselőházi választásokat követően a birodalmi parlament alakuló ülését tartotta.
A Meidzsi-alkotmányt több mint félévszázados alkalmazása során egyetlen alkalommal sem módosították, központi eleme az isteni személynek tekintett császár [tenno-rendszer
Tennószei] végsőkig menő tisztelete volt, amelyben minden hatalom és szuverenitás forrása, az alkotmány 4. cikke[2] alapján, maga a császár volt. A Meidzsi-alkotmány Japán számára nem-
- 126/127 -
csak a modern államiságot hozta el, de függetlensége megőrzésének is fontos előfeltételét jelentette.
Japán második világháború utáni megszállása a demokratizálódást, a demilitarizálódást, valamint a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés tilalmát magában foglaló amerikai hatást eredményezte, nemcsak az alkotmányozás, de egyebek között a polgári és a büntető törvénykönyvek felülvizsgálata során is.
Az 1946. november 3-án kihirdetett Alkotmány 1947. május 3-án lépett hatályba, s módosítására eddig annak ellenére nem került sor, hogy annak szövege jelentős mértékben a megszálló szövetséges erők főparancsnokának, Douglas MacArthur tábornoknak a vezetésével készült 1946. februári tervezeten alapult.
Az Alkotmány azonban csak szerkezetében emlékeztetett a Meidzsi-alkotmányra, mivel tartalmában egy valódi parlamentáris monarchia alapvető rendelkezéseinek a foglalata. Az 1. cikk értelmében a császár az állam és a nép egységének szimbóluma (
sócsó), tehát korábbi pozícióját elveszítve jelképes funkciókat tölt be. Mindazonáltal a trónbetöltés rendje az évszázadok során nem módosult, azaz a fiági örökösödés elve érvényesül.[3] A népszuverenitás eszméjét, ami a császár szuverenitását váltotta fel, szintén az első cikkben fogalmazták meg.
Az egyetlen cikkből álló II. fejezet tartalmazza az Alkotmány minden bizonnyal legismertebb rendelkezését, amelynek értelmében Japán mindörökre elutasítja a háborút és a nemzetközi viták fegyveres úton való rendezését. E célok érdekében pedig nem tart fenn sem szárazföldi, sem tengeri, sem légi hadi potenciált. A világon kevés olyan alkotmány ismert, amely ennyire egyértelműen pacifista megközelítést képvisel, amely ennyire visszhangozza a Kellogg-Briand paktum pontjait, illetve az utópista európai egységkoncepciók békevágyát, ugyanakkor éppen ezen karakteressége okán vált az alkotmánymódosítási kísérletek leggyakoribb célpontjává.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
