Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, a házasságból az 1982. július 30. napján született Sz. és az 1983. november 3. napján született D. utónevű gyermekeket az alperes apa gondozásában helyezte el, és - egyéb rendelkezések mellett - kötelezte a felperest arra, hogy 1999. december 1. napjától kezdődően minden hónap 15. napjáig havonta előre esedékesen fizessen meg az alperesnek gyermekenként 600-600, azaz összesen 1200 DM határozott összegű gyermektartásdíjat.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1986 óta gyakorlatilag Németországban éltek együtt, a gyermekeik ott kezdték meg és jelenleg is ott folytatják az iskolai tanulmányaikat. Az alperes Németországban munkaviszonnyal rendelkezik, a felperes pedig 1990 óta az alperessel közösen létesített Németországban működő kft. ügyvezetője, a cég magyarországi kapcsolatai miatt azonban évek óta sokat tartózkodik itthon és ilyenkor a felek közös tulajdonában álló b.-i lakásban lakik. 1998. évben a felperes havi átlagos jövedelme bruttó 4820 DM, az alperesé pedig bruttó 7200 DM volt. A felek életközössége 1995-ben végleg megszakadt és az említett időpont óta a gyermekek gondozásának, illetve nevelésének napi teendői az alperesre hárulnak, a felperes pedig az eltartásukhoz változó módon és mértékben járul hozzá.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felek házasságát az egyező kérelmük alapján felbontotta és a közös kiskorú gyermekeket az alperesnél helyezte el. A felperes által fizetendő és a gyermekek eltartásához szükséges gyermektartásdíj mértékét a felek jövedelmi- és vagyoni viszonyainak, valamint a perben tett nyilatkozataiknak a mérlegelésével határozta meg, külön kiemelve azt, hogy a felperes a gyermekenkénti 600 DM fizetési kötelezettségre vonatkozó elismerő nyilatkozatát később módosította ugyan, de a körülmények időközbeni lényeges megváltozását és a módosítás indokoltságát nem igazolta.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes az általa fizetendő gyermektartásdíj mértékének a gyermekenkénti és havi 4500 forintra történő leszállítása iránt fellebbezéssel élt és törvénysértőnek ítélte a tartásdíj német márkában való meghatározását is.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét helybenhagyta. A döntését azzal indokolta, hogy a felperes a fellebbezési tárgyaláson kérdésre előadta, hogy az általa vezetett alperessel közös kft. 1996 óta csődhelyzetben van, de a működését nem szüntette meg és jelenleg a cégnél profilváltás folyik. A gyermekek tartásához német márkában fizetett hozzájárulását 1996-tól az 1999. évvel bezárólag folyamatosan a kft.-ből származó bevételeiből szerezte, Magyarországon pedig az édesanyjával közösen egy másik kft.-t is létesített, amelynek ő 60%-ban tulajdonosa, és ez a kft. két b.-i lakás, valamint egy balatoni nyaraló bérbeadásával foglalkozik. A felperes e nyilatkozatainak, valamint a fellebbezésében foglalt és az elsőfokú eljárásban tett előadásának, továbbá az elsőfokú eljárás során feltárt életkörülményeinek az egybevetése alapján a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság által a felperes terhére meghatározott gyermektartásdíj mértéke a felperes teljesítőképességének a gyermekek szükségleteinek egybevetésével törvényes, a Ptk. 231. §-ának (1) és 292. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján pedig a gyermektartásdíj külföldi pénznemben való meghatározására is a jogszabályoknak megfelelően került sor.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint jogszabálysértő a jogerős ítéletnek a teljesítés helyére és pénznemére való hivatkozása, mert a Ptk. 231. §-ának (1) és 292. §-ának (2) bekezdése főszabály szerint csak a kötelmi jog körében, egyéb jogterületeken pedig csak akkor alkalmazható, ha az adott jogterület speciális szabályai az említett szabályok alkalmazhatóságára utalnak vissza, ilyen utalást azonban a Csjt. nem tartalmaz. Jogszabályt sértett a másodfokú bíróság azzal is, hogy a tartás alapjául szolgáló jövedelmének az igazolására vonatkozó okiratok adatait figyelmen kívül hagyta, holott az említett okiratokból kitűnt az, hogy már évek óta semmiféle jövedelemmel nem rendelkezik, gyermektartásdíjat csak szülői segítséggel tudna teljesíteni, a havi 1200 DM összegű tartásdíjat pedig csak bűncselekmény útján tudná előteremteni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Németországban élő és tanulmányokat folytató perbeli gyermekek szükségletei, a peres felek jövedelmi és vagyoni viszonyai, a felperes tartás alapjául szolgáló jövedelmének az eredete, összetétele és nagyságrendje, valamint a felperes teljesítőképessége tekintetében a perben eljárt bíróságok a peres felek előadásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapították meg a tényállást. Ennek során a bizonyítási teher Pp. 163. §-ának (2) és 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt eljárásjogi szabályának a helyes alkalmazásával értékelték a felperes terhére - az alperes tagadásával szemben - annak a bizonyítatlanságát, hogy a felperesnek a felek által közösen alapított kft.-ből származó németországi jövedelme nem éri el a per korábbi szakaszában általa még beismert mértéket, az általa korábban felajánlott és önként teljesített pénznemű és összegű tartásdíj változatlan megfizetésére pedig az említett kft. veszteségessé válása folytán már nem lenne képes. A Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapítására vonatkozó eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
A perben eljárt bíróságok a felperest terhelő gyermektartásdíj mértékének a meghatározása során - a Csjt. 69/C. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a felek által közösen megválasztott németországi lakóhelyükön élő és ott szükséges tanulmányaikat is folytató perbeli gyermekek tényleges szükségleteire, a peres felek jövedelmi és vagyoni viszonyaira, valamint a felperes teljesítőképességére egyaránt figyelemmel voltak. Minden alapot nélkülöz tehát a felperes azon felülvizsgálati érvelése, hogy a terhére megállapított gyermektartásdíj meghatározásának a módja az arra irányadó anyagi jogi szabályokat sértené.
A Ptk. 1. §-ának (1) bekezdésében és a Csjt. 1. §-ában foglaltakból az következik, hogy a speciális magánjogi viszonyoknak minősülő családjogi viszonyokban a magánjog általános szabályait tartalmazó Ptk. rendelkezései nemcsak akkor alkalmazhatók, ha azok alkalmazhatóságára a Csjt. kifejezetten utal [pl. Csjt. 31. § (5) bekezdése], hanem egyéb esetekben is, amikor azt a jogviszony sajátos természete nem zárja ki. A Csjt.-nek a rokonok eltartására, és ezen belül a gyermek tartására vonatkozó szabályai, valamint az említett szabályok végrehajtására vonatkozó 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet rendelkezései sem a gyermektartásdíj teljesítésének a helyéről, sem pedig annak a pénzneméről nem rendelkeznek, helyesen járt el tehát az első- és másodfokú bíróság is akkor, amikor etekintetben a magánjog általános szabályait tartalmazó Ptk. rendelkezéseit alkalmazta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
