https://doi.org/10.59851/mj.72.09.9
A recenzió a Koltay András és Szomora Zsolt által szerkesztett "A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban" című kötetet mutatja be, amely egy kiterjedt és átfogó kutatás eredményeit foglalja össze. A könyvismertetés célja a kutatás főbb megállapításainak, valamint a kötet egyes szerkezeti egységeinek bemutatása.
Kulcsszavak: recenzió; személyiségi jogok; jóhírnév; becsület
The review was written for the volume edited by András Koltay and Zsolt Szomora entitled "The Legal Practice of Defamation and Defamation in Civil and Criminal Law", which summarizes the results of extensive and comprehensive research. This article presents the results of this research and the main structural units of the volume.
Keywords: review; personal rights; reputation; honor
2024-ben jelent meg az Orac Kiadó gondozásában "A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban" című kötet, amelynek szerkesztői Koltay András és Szomora Zsolt. A hat szerző által jegyzett négy fejezet átfogó és hiánypótló jelleggel mutatja be a jóhírnév és becsület oltalmához kapcsolódó jogterületeket, kifejezetten a joggyakorlat "tanulságait" felhasználva.
A jóhírnévhez, illetve a becsülethez való jog érvényesülésének kérdései a nyilvánosság figyelmét élvezik, hiszen a véleményformáló közéleti személyek, celebritások, politikusok tevékenységének számos rétege e nyilvánosság, azaz a társadalom plénuma kiemelt érdeklődése mellett zajlik. De milyen mértékben kötelesek tűrni a kritikát a közéleti szereplők? Hol húzódik a határ a bírálat és az érintettek személyiségi jogainak védelme között, melyik az "erősebb" igény? Mely esetekben érvényesül a véleménynyilvánítási szabadság és a szólásszabadság primátusa? Mi a különbség a jogszerű bírálat és a bántó, személyiségi jogot sértő közlés között? Melyek a mérlegelés szempontjai? Kialakítható-e a valamiféle egyensúly e jogok érvényesülése között?
E - csupán példaként - felsorakoztatott kérdések megválaszolása nem egyszerű feladat, azok megoldása során komplex szemlélet érvényesítése szükséges. Egyrészt nem hagyhatóak figyelmen kívül azok az alapjogvédelmi szempontok, amelyek a magyar Alkotmánybíróságnak, illetve a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a jogértelmezésében kristályosodtak ki. Másrészt a jóhírnév és becsület oltalmának a polgári jogi és büntetőjogi eszközei is rendelkezésre állnak. Jelen kötetben, e szempontokat érvényesítve, olyan polgári, illetve büntető ügyszakban született bírósági ítéletek kerültek elemzésre, amelyek közügyeket érintettek, és ezáltal alapjogi szempontból is megválaszolandó kérdéseket vetettek fel.
Az átfogó jelleg mellett a kutatás kiemelt jelentőségét az adja, hogy a feldolgozott ítéletek a 2013-ban hatályba lépett Büntető Törvénykönyv,[1] illetve a 2014-ben hatályba lépett Polgári Törvénykönyv[2] ítélkezési gyakorlatához kötődnek, ezáltal megmutatva a "kezdeti időszakot", majd az egységes gyakorlat kialakulását is. A kötet a büntetőjogi ítélkezési gyakorlatot a 2014 és 2021 közötti időszakban vizsgálja, a polgári jogi gyakorlatot pedig 2015-től kezdődően 2021-ig. Összesen 963 ítélet került feldolgozásra, amelyből 276 büntető, 687 pedig polgári ügyszakban született.[3] A vizsgált bírósági határozatok javarészt fellelhetőek a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, az online nem hozzáférhető döntéseket pedig a Fővárosi Törvényszék, a Székesfehérvári Törvényszék, illetve a Szolnoki Törvényszék bocsátották a kutatás érdekében a szerzők rendelkezésére. Az egyes ítéletek kiválasztásának egyik szempontját jelentette, hogy a polgári ügyszakban elbírált ügyek közül az ítélőtáblán jogerőssé vált, a büntetőügyek közül pedig a 2020. január 1-jét megelőzően törvényszéken vagy ítélőtáblán jogerőssé vált, 2020. január 1-jét követően pedig az ítélőtáblán jogerőssé vált ügyek, illetve a Kúria által felülvizsgált jogerős ügyek kerültek elemzésre.
A kiválasztott ügyek körét nemcsak a határozatok meghozatalának az időpontja határozta meg, hanem az azokban vizsgált konkrét kérdések, az eljárás tárgyát meghatározó történeti tényállás is. Az egyes ítéletek kiválasztásakor nemcsak az abban szereplő személyek közéleti szereplői minősége, sokkal inkább a vizsgált ügy közéleti jellege volt meghatározó. Ez alapján a kötet lapjain olvashatók olyan ítéletek, amelyek gazdasági szereplők, önként vállalt közéleti tevékenységet folytató szereplők, civil szervezetek, alapítványok, társasházak jóhírnevével vagy becsületével összefüggésben születtek.[4]
A kutatás során kiválasztott ítéletek alapvetően a jóhírnév és becsület védelmének legfontosabb anyagi jogi
- 597/598 -
kérdéseit vizsgálták, mint például a felperes vagy a sértett személyének és a közügy jellegének relevanciáját, a tényközlés és a véleménynyilvánítás elhatárolását és az ezek megítélésére alkalmazott mércéket, az emberi méltóság jelentéstartamát, illetve a szankciók kiszabásának az egyes szempontjait.
Eljárásjogi kérdések kisebb súllyal, jellemzően az egyes ítéletek elemzéséhez szükséges mértékben kaptak helyet. Többek között e körben kerültek vizsgálatra a perbeli legitimáció, valamint a közvetítő szolgáltatók felelősségéhez kapcsolódó eljárásjogi problémák. A kiadvány négy fő szerkezeti egységből és huszonhét alfejezetből áll, felépítése átlátható és logikus. A kötet első része[5] a vonatkozó szabályozás, illetve az alkotmánybírósági gyakorlat bemutatását foglalja magában. E körben elsőként a Polgári Törvénykönyv szabályozásának, majd a Büntető Törvénykönyv vonatkozó normáinak a bemutatására kerül sor. A polgári jogi részben ismertetésre kerülnek a személyiségi jogi oltalom általános attribútumai, az emberi méltóság, a jóhírnév, a becsület, illetve a kegyeleti jog oltalma is. A becsület és a jóhírnév elkülönítése és jelentéstartalmuk tisztázása különösen jelentősnek tekinthető a további fejezetekben foglalt megállapítások megalapozása szempontjából, ugyanakkor azok mélyebb, dogmatikai elemzésére nem kerül sor e fejezet lapjain; vélhetően ennek a kutatás gyakorlati jellege és célja az oka. Jelen alfejezet mutatja be továbbá a személyiségi jogok szankciórendszerét, a közéleti szereplők személyiségi jogvédelmének aktuális helyzetét (ugyanakkor e személyi kör meghatározására nem tesz kísérletet a szerző), illetve a gyűlöletbeszéd magánjogi szankcionálását is.
A Büntető Törvénykönyv előírásait tárgyaló alfejezet általános jelleggel bemutatja a személyiségi jogok büntetőjogi védelmének az általános attribútumait, a jóhírnév, a becsület és a kegyeleti jog általános büntetőjogi védelmét, illetve az egyes tényállások egymáshoz való viszonyát, végül pedig rendelkezik a közéleti szereplők becsületvédelméről is.
Az első rész harmadik alfejezete kiemelten értékesnek tekinthető, hiszen az Alaptörvény hatálybalépését követő időszakot alapul véve, átfogó és hiánypótló jelleggel mutatja be az Alkotmánybíróság jóhírnevet és becsületet érintő gyakorlatát. E részben az Alkotmánybíróság közügyeket és közéleti szereplőket érintő határozataiból levont, előremutató megállapítások és következtetések kerülnek ismertetésre. Az alfejezet kitér a közismert "rendőrképmás-ügy" egyes állomásaira is, valamint részletesen elemzi a közügyekkel kapcsolatos vitákban alkalmazandó tűrésküszöb Alkotmánybíróság által kialakított mértékrendszerét, több vonatkozó döntés feldolgozásával.
Az első szerkezeti egységet kiválóan zárja le és keretezi annak utolsó alfejezete, amely egy kutatás eredményeit tartalmazza. E kutatás célja annak feltárása volt, hogy a vizsgált polgári és büntetőbírósági ítéletek milyen mértékben hivatkoznak az Alkotmánybíróság határozataira. A szerzők kutatásának eredményeként megállapítható, hogy az általuk vizsgált polgári jogi bírósági ítéletek leggyakrabban a 7/2014. (III. 7.) AB határozatra hivatkoztak, míg a büntetőügyekben a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat jelentett legtöbbször hivatkozási alapot. Jelen megállapítások rendkívül jelentősnek tekinthetők, figyelemmel a vizsgált ítéletek nagy számára és a három jogág közötti "kölcsönhatások" bemutatására.
A kötet második része[6] a vonatkozó polgári jogi bírósági gyakorlat feltárását és rendszerezését tűzte ki célul. Megjegyzést érdemel, hogy e résztől kezdődően a felhasznált esetjogi döntésekre történő hivatkozások sajátos belső rendszert követnek. A lábjegyzetben megjelölt esetszámok a kötet végén elhelyezett esetmutatóban kerülnek feloldásra, amely táblázatos, könnyen átlátható formában áll az olvasó rendelkezésére.
A polgári jogi részben elsőként a közügyekkel és közszereplőkkel kapcsolatos esetjogi megállapítások olvashatók. Az egy-egy szűkebb terület vizsgálatát lezáró összefoglaló észrevételek segítik az eligazodást, és nyomatékosítják a kutatás eredményét. Ezzel az eszközzel a polgári jogi és a büntetőjogi elemzések befejezéseként is élnek a szerzők, segítve ezzel az áttekinthetőséget és a megállapítások rendszerbe foglalását. A polgári jogi fejezetből kiemelést érdemel még a véleménynyilvánítások és tényállítások elhatárolásával foglalkozó rész, tekintettel arra, hogy e kettő közötti különbségtétel minden esetben az eljáró bíróságok feladata. Az elkülönítés alapjogi szempontjait is szükséges a polgári bíróságoknak figyelembe venni, hiszen a vélemények és tényállítások eltérő alkotmányos mérce szerint ítélendőek meg. E körben előremutató és értékes részt jelent a "vékony ténybeli alappal" rendelkező közlések vizsgálata, figyelemmel arra, hogy e speciális közléstípusra számos alkalommal történik hivatkozás a bírósági joggyakorlatban. Szintén kiemelt jelentősége van a tipikusan sajtószerveket érintő híresztelés magatartásának, a valótlan tényállítások oltalmának és a jogsértés megállapítása során alkalmazandó egyes szankcióknak is, amelyekről a polgári jogi fejezet utolsó része rendelkezik részletesen.
A büntetőjogi joggyakorlatot vizsgáló - a kötet harmadik[7] - szervezeti egysége elsőként bemutatja a jóhírnevet és becsületet sértő bűncselekmények jogi tárgyát, majd részletesen foglalkozik a közszereplői mivolt és a közügyjelleg büntetőbírósági gyakorlatban történő megítélésével. E tekintetben jelentős megállapításnak tekinthető, hogy a büntetőjogi gyakorlat szerint azok a személyek nem minősülnek közszereplőnek, akik nem láttak el közfeladatot, nem hivatalos személyek vagy a személyiségi jogaikat érintő közlés pillanatában már nem voltak közszereplők. E megállapítások alapján a büntető-
- 598/599 -
jogi ítélkezési gyakorlat némiképp szűkebben értelmezi a közszereplői minőséget, mint a polgári bíróságok által kifejtett esetjog. Rendkívül érdekes - és a polgári bíróságok által kifejtett gyakorlattal szintén összevethető - részt jelent annak a vizsgálata, hogy a tények és vélemények elhatárolása milyen metodika szerint történik, és milyen következménnyel jár büntetőjogi szempontból. A tényállítások tipikus esete a sértett bűncselekmény elkövetésével történő vádolása, amely magatartás az esetek döntő többségében alkalmas a rágalmazás tényállásának a megvalósítására. A becsületsértés viszont szubszidiárius tényállásnak tekinthető a rágalmazáshoz képest, annak megállapítására csak akkor van lehetőség, ha az eljárás tárgyát képező közlés nem tekinthető rágalmazásnak. A büntetőjogi gyakorlatot elemző szerkezeti egység külön alfejezetben foglalkozik a híresztelés elkövetési magatartásával, amely szempontjából fontos kiemelni, hogy a tényállásszerűség megállapítása szempontjából a híresztelőnek nem szükséges állást foglalnia az állított tények valóságáról vagy valótlanságáról, de a becsületet sértő tudatnak bizonyítást kell nyernie.
Jelen fejezetben ismertetésre kerülnek még a vádelv sajátosságai a rágalmazás és becsületsértés miatt folyó büntetőperekben, illetve a nagy nyilvánosság büntetőjogi értelmezése, valamint az újságírók által használt kifejezések szabadsága és határai is, amely tekintetben konklúzióként kerül megfogalmazásra, hogy a bűnügyi tudósításokra vonatkozó felelősségi szempontok kiforrottnak tekinthetőek.
A kötet negyedik, egyben utolsó fő szerkezeti egysége[8] három olyan esettanulmányt tartalmaz, amelyek közügyeket érintenek, és amelyekben egyaránt indult büntető és polgári peres eljárás is.
Az első eset történeti tényállása szerint, az eljárások tárgyát egy községi polgármestert érintő online megjelent újságcikk jelentette, amelyben az az állítás került megfogalmazásra, hogy a felperes a közutak felújítására szánt anyagot használta fel a saját ingatlana kapubejárójának az elkészítéséhez. Az eljárások alperese, illetve terheltje a sajtóorgánumnak nyilatkozó szomszéd volt, aki a felperes által kifogásolt közléseket tette. Felelősségét mindkét eljárásban megállapították, a bíróságok döntéseivel szemben azonban a kutatás során több kritika is felmerült. Erőteljes hiányosságként értékelhető, hogy a polgári ügyben eljáró bíróságok nem különítették el a véleménynyilvánítást és a tényállítást, így az Alkotmánybíróság által felállított mércék sem kerültek megfelelően alkalmazásra.
A második esettanulmány felperese szintén politikus, aki egy internetes fórumon (közösségi médiában) közzétett bejegyzés írójával szemben indította meg a büntető- és polgári peres eljárást. A bejegyzés tárgyát egy korábban elkövetett, közérdeklődésre számot tartó bűncselekmény jelentette, a közzétett tartalom lényegében a felperes ebben betöltött felelősségét elemezte. Megjegyzést érdemel az is, hogy korábban a felperes maga is tett közzé az adott üggyel kapcsolatban a saját közösségi oldalán bejegyzéseket. A büntetőügyben megállapításra került a terhelt bűnössége rágalmazás vétségében, a polgári ügyben azonban nem került megállapításra a személyiségi jogsértés.
A harmadik jogeset tárgyát az jelentette, hogy az alperes sajtóorgánumok a felperes szocialista rendszerben kifejtett ügynöki tevékenységéről írtak. A jogerős büntetőbírósági döntés szerint annak a híresztelése, hogy egy adott személy a korábbi rendszerben titkosszolgálati tevékenységet fejtett ki, alkalmas lehet jóhírnevének és becsületének a megsértésére. A polgári peres eljárásban, a Kúria döntése szerint, a személyiségi jogi per kereteit meghaladja az ügynökmúlt feltárása és az annak érdekében a bizonyítékok feltárása az olyan, csupán sajtóértesülésekből szerzett információn alapuló közlés miatt, amelynek valóságtartalmáról a nyilatkozó személy a nyilvánosságra hozatalt megelőzően nem győződött meg.[9]
E három feldolgozott esetjogi döntés kiemelt jelentőséggel bírt a kutatás szempontjából, hiszen egyrészt rámutatnak az alkotmányos elvek büntetőjogi és polgári jogi érvényesülésére, másrészt pedig kirajzolódnak bennük ugyanazon magatartás büntetőjogi és polgári jogi értékelésének eltérő, illetve adott esetben egymáshoz hasonló szempontjai is.
Összességében megállapítható, hogy "A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban" című kötet átfogó, több jogágra kiterjedő, részletes elemzését adja a jóhírnév, illetve a becsület védelmének. Ez megmutatkozik abban, hogy a kutatásban kiemelt szerepet kaptak az értékelendő alapjogi szempontok, hiszen e személyiségi jogok oltalma és a véleménynyilvánítási, illetve szólásszabadság közötti érzékeny egyensúly megtalálása a közügyek tárgyalásának és az érintettek személyiségi jogi oltalmának egyaránt zálogát jelenti.
A kutatás során feldolgozott nagyszámú ítélet és azok több évet felölelő tartama bemutatja a hatályos polgári jogi, illetve büntetőjogi kódex hatálybalépése utáni gyakorlatot, egyszerre elemezve az alapjogi, polgári jogi és büntetőjogi szempontrendszert, azokat több alkalommal ütköztetve is. A jóhírnév és becsületvédelem e mélyreható elemzése tehát gazdagítja a magyar jogtudományt, hiszen az értékes következtetések levonása mellett rendszerezi is az e jogok érvényesülése szempontjából kulcsszerepet betöltő bíróságok ítélkezési tevékenységét.
A konklúzió pedig a következő lehet: az egyensúly soha nem állandó, viszont a fenntartására és oltalmára vonatkozó igény kétségkívül áthatja a magyar joggyakorlatot. ■
JEGYZETEK
[1] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről.
[2] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről.
[3] Koltay András - Szomora Zsolt (szerk.): A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban. Budapest, ORAC Kiadó, 2024. 18.
[4] Koltay - Szomora: A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban. 21.
[5] Koltay - Szomora: A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban. 28-tól.
[6] Lásd Koltay - Szomora: A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban. 90-től.
[7] Lásd Koltay - Szomora: A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban. 328-tól.
[8] Lásd Koltay - Szomora: A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban. 448-tól.
[9] Koltay - Szomora: A hírnév és becsületvédelem joggyakorlata a polgári és büntetőjogban. 499.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD, egyetemi tanársegéd, ME ÁJK Kereskedelmi Jogi Tanszék.
Visszaugrás
