A joghatósági szabályok tanulmányozása a jogirodalom egyik mostohagyermeke - ebben a témában nemigen jelentek meg az utóbbi időkben tudományos publikációk annak ellenére, hogy hazánkban a több mint három évtizedes normákat új rendszer váltotta fel 2001 szeptemberétől részben a nemzetközi követelményeknek való megfelelés által generáltan, részben a vonatkozó európai egyezményekhez, vagyis az EK tagállamok által létrehozott Brüsszeli Konvencióhoz,[1] valamint az EFTA tagállamok által aláírt Luganoi Konvencióhoz[2] való csatlakozásunk reményében. A jelen cikk a mintateremtő Brüsszeli Konvenció rendszerét követve mutatja be az európai szabályozást és ennek az 1979. évi 13. tvr.-ben (Nmtvr.) való visszatükröződését. Bár 2002 márciusától az Unióban a Brüsszeli Konvenciót felváltotta a rendszerében és logikájában hasonló 44/2001 EK Tanácsi Rendelet, a Konvenció továbbra is hatályban maradt Dánia és a többi tagállam viszonyában, mert Dániára a Rendelet hatálya nem terjed ki.
Annak ellenére, hogy a joghatóságot nemzetközi hatáskörnek is szokták nevezni, az Egyezmény szabályozási koncepciója az illetékességhez áll a legközelebb. Úgy kell elképzelni az Unió területét, mint amelynek belső földrajzi felosztását az egyes tagállamok adják, s az ügyek elosztása horizontálisan történik meg a részes államok közt. Ezt érdemes azért is kiemelni, mert a Konvenció bizonyos joghatósági szabályai párhuzamba állíthatók a magyar jogban is ismert illetékességi fajtákkal. Éppen azért, mert ezeknek a fogalmaknak már jól ismert, egyértelmű tartalmuk van - némileg eltérve a Konvenció terminológiájától, de a könnyebb megértést elősegítve - átvetítettem ezeket a kifejezéseket a joghatóságra.
Mindez persze nem érinti a szűkebb értelemben vett hatáskör és illetékesség kérdését, hiszen az eljárást megindító fél számára a Konvenció csak azt az államot jelöli ki, amelynek a bíróságai az ügy tárgyalására és elbírálására jogosultak, az így kijelölt államon belül viszont azt, hogy melyik konkrét bíróság járhat el, a nemzeti polgári eljárásjogi kódexek határozzák meg. Ez alól csak a vagylagos, vagy ahogy a Konvenció fogalmaz, különös joghatósági okok képeznek kivételt, minthogy ezek a joghatósági okok egyben illetékességi okokként is funkcionálnak, vagyis közvetlenül jelölik ki az adott ügyben eljárni jogosult bíróságokat.
A magyar jogirodalomban megkülönböztetünk általános és különös illetékességet, ez utóbbin belül kizárólagos, vagylagos és alávetéses illetékességet. Ezeket most már a fentiek alapján a Konvenció joghatósági szabályaira átvetítve beszélhetünk általános joghatóságról[3] (illetőleg joghatósági okról) és különös[4] jogható-
- 266/267 -
ságról, mely tovább osztható kizárólagos,[5] vagylagos[6] vagy alávetéses (kikötött)[7] joghatóságra.
A Nmtvr., szakítva a korábbi osztályozással (kizárólagos, kizárt és párhuzamos joghatóság) és a magyar bíróságoknak bármely ügyben való eljárásra való felhatalmazásával, átvette a Konvenció rendszerét, s általános, különös, kizárólagos, kizárt joghatóságot, illetve joghatósági kikötést[8] szabályoz.[9] Ez a tanulmány a kizárólagos és az általános joghatóság ismertetésére szorítkozik, méghozzá azért ilyen sorrendben, mert a jogalkalmazás során elsődlegesen azt kell tisztázni, hogy fennáll-e kizárólagos (kizárt) joghatóság az adott ügyben, s utána vizsgálható, hogy ennek hiányában hol lehet megindítani a polgári eljárást. A vagylagos joghatóság bemutatására egy későbbi cikk keretében kerül majd sor.
A Konvenció 16. cikkelyében található a kizárólagos joghatósági okok listája a biztosítási és a fogyasztói ügyekben alkalmazandó okok kivételével. A kizárólagosság azt jelenti, hogy a felperes ezen, s csak ezen állam bíróságai előtt indíthat eljárást az itt megjelölt jogvitákban. Ha ezt elmulasztja, vagyis más szerződő államban indít keresetet, akkor ennek két jogkövetkezménye lehet: egyrészt a 19. cikkely értelmében az a bíróság, ahova a kereset vagy kérelem beérkezett, köteles joghatóságának hiányát megállapítani és a kérelmet hivatalból elutasítani. Abban az esetben viszont, ha a 16. cikkelyben megjelölttől különböző bíróság hoz döntést az ott hivatkozott kérdésekben, akkor ezt a határozatot másik szerződő államban nem lehet elismerni, illetve végrehajtani.[10] A kizárólagos joghatósági szabályok megelőzik a 2. cikkelyen foglalt főszabályt és a 2-4. szakasz vagylagos joghatósági szabályait, de nem kerülhetők meg a joghatóság kikötésével (alávetés útján) sem. Az itt megjelölt okok olyan, a jogvita és a felhívott bíróság közti rendkívüli szoros kapcsolaton alapulnak, hogy a 16. cikkely hatálya nemcsak a Közösségben lakóhellyel rendelkező, de az EK területén kívüli alperesekre is kiterjed.[11]
Tekintettel egyrészt arra, hogy a kizárólagos joghatósági okok is a 2. cikkely szerinti általános joghatóság alól jelentenek kivételt, nem értelmezhetők kiterjesztően, mert egyébként a főszabályt felemésztené a kivételes szabály. A szűk értelmezés másik indoka, hogy a 16. cikkely elzárja a felperest attól, hogy más, a jogvitával szoros kapcsolatban álló bíróság előtt indíthassa meg a keresetét, illetve hogy a másik féllel megegyezzen a joghatóságról. A 16. cikkely tág értelmezése indokolatlanul korlátozná ezeket a jogokat, ezért a kizárólagos joghatóság csak olyan keresetekre, kérelmekre vonatkozik, amelyeknek közvetlen tárgya az itt meghatározott jogviták egyike.
1.1. A 16. (a Rendeletben 22.) cikkely (1) bekezdése az ingatlanon fennálló dologi jogokkal (ius in rem) és ingatlanok bérletével kapcsolatos jogvitákra vonatkozóan az ingatlan fekvése szerinti állam bíróságait ruházza fel kizárólagos joghatósággal. Ez a szabály rögtön két részre is bontható. Az első fordulat szerint a Konvenció az ingatlanon fennálló dologi jogokkal összefüggő eljárásokra rendel kizárólagos joghatóságot. Ennek indoka az volt, hogy az ilyen jogviták eldöntése gyakran kíván meg olyan ellenőrzéseket, szakértői vagy egyéb vizsgálatokat, amelyeket a helyszínen kell lefolytatni, továbbá az ügyet gyakran befolyásolják a fogyasztói szokások, s ezeket a felhívott bíróság ismeri a legjobban. Végül a legtöbb országban az ingatlanra vonatkozó adatokat, tényeket és jogokat a fekvés szerinti államban tartják nyilván.
Az ugyan egyértelmű, hogy a dologi jogok megsértéséből keletkező, vagy az ingatlanban okozott kár megtérítése iránti igény nem esik a 16. cikkely hatálya alá, mégsem probléma nélküli a dolgi jogok körének meghatározása kezdve onnan, hogy az angolszász jogok nem ismerik azt a fajta csoportosítást a dologi és kötelmi jellegű igények között, mint a kontinentális államok. De még a kontinentális államokban sem egészen azonos a dologi és a kötelmi jogok elhatárolása. Annyira azonban egységes a szabályozás, hogy csak korlátozott számú dologi jog létezik, amiket a polgári jogi kódexek kimerítően felsorolnak és definiálnak, illetve van néhány olyan dologi jog is, amelyeknek csak a körvonalait rögzíti a törvény, s a részletekben a felek állapodhatnak meg (pl. szerződésen alapuló haszonélvezet). A dologi jog keretén belül tárgyalják a
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
