A nemzetközi összkép, amelyen belül térségünk s benne Magyarország elméleti jogi gondolkodásának alakulása egyáltalán értelmezhető, maga is paradoxikus, hiszen az utóbbi egy-két évtized során semmiféle látványos áttörés vagy hangsúlyeltolódás nem történt, ugyanakkor egyébként mutatkozó tendenciák önmozgása mégis sejtet egy a közeljövőben lehetségesen akár mérföldkőszerűvé növekedhető indítást.
1. Nemzetközi környezet A második világháború után az ezredvéghez közelítő évtizedeket ugyanis a nagyvilágban - elsőként az atlanti térfélen, majd az európai kontinensre is átterjedően - egyre inkább az analitikus megközelítés uralja.[1] Ennek megfelelően - valamelyest párba állítható európai megfelelőjével együtt - az angol-amerikai analitika az ezredforduló közvetlen hagyatéka napjainkra. Nem véletlen ezért, ha az utóbbi időkben ezek mérhetetlen burjánzását és úgyszólván a jogról való gondolkodás egyetlen vállalható módjává történő növekedését szemlélhettük csupán - persze az ennek köszönhetően más irányokban bekövetkezett elszegényesedés s elsivárosodás tudatában, a bármiféle imperializmus agresszivitásának pél-
- 3/4 -
dájaként rögzülve ebben a (valamiféle egyébkénti mély elbizonytalanodásról tanúskodó tudományos divatnak valamennyiünket prédájává avató) könnyű győzelemben.
Mert szemben a második világháborút követő újjászületéssel és a jogra belső lehetősége szerint önmagában is mint potenciális veszélyforrásra visszatekintő szembenézési igénnyel - aminek eredményeként ekkoriban még hangsúlyosan újrafogalmazódhattak a jog lételméleti s ismeretelméleti körvonalai (egy, a határmezsgyéket illető természetjogi perspektívával a háttérben), mely lételmélet és ismeretelmélet ezután egységesülni látszott, hogy jog és nyelv, jog és logika, jog és retorika összefüggésében majd a formalizmus és antiformalizmus összecsapásaként kulmináljon -, nos, jellegzetesen európai kontinentális gondolkodásmódként mindez hamarosan szembetűnő gyorsasággal háttérbe szorult, hogy az említettek közül a formalizmus belső kiüresedésével, az antiformalizmusnak pedig az áttörés sikerét követő kifulladásával[2] (talán egyszersmind akár sajátosan perverz beteljesedésként is) egy újfajta denaturálódásnak adja át helyét. Mert európai jogi eszmetörténetünkben először fordult elő, hogy egy magától kiüresedett teret az angol-amerikai jogfelfogás közvetlen teoretikus benyomulása töltsön be. Ámde azzal, hogy - jelképes kifejezéssel talán - Michel Villey és Chaïm Perelman helyében most már H. L. A. Hart és Ronald M. Dworkin adták meg a viták alaphangját, egyfelől elmélyülhetett ugyan a második világháború utáni kontinentális természetjogiságnak és antiformalizmusnak a jogpozitivizmus korábbi egyeduralmát korlátozó, sőt oldó hatása, másfelől azonban mindezt egy a kontinentális jogszemlélettől fogantatásában idegen, sőt az angol-amerikai jogszemléletben is az etika formalizálási igényének melléktermékeként létrejött, s így a jog területére szervetlenül áttelepített nyelvi analitika útján juttatta érvényre.
Az analitikai jogkép életszerűtlensége, mesterkéltsége, valóságos jogvizsgálat helyett a jogot inkább virtualizáltan szimuláló jellege ugyanakkor maga a jogelmélet saját igényeként úgyszólván mellőzhetetlen segédtudományként igényelte s ápolta is a jogszociológiát, mint a jogvalóság makro- és mikro-tudományát, amelyben - emlékezzünk csak itt rá! - egy világméretű s hangsúlyos együttműködés egyfelől a kontinentális s másfelől az angol-amerikai jogtudomány közt már a diszciplína formálódásának úgyszólván a kezdetétől indulóan, vagyis közel egy évszázada problémátlanul létrejöhetett és megszakadás nélkül tovább folytatódhatott.
- 4/5 -
Nos, noha legalábbis Nyugat-Európában a jogi analitika már a kortárs szemével nézve önnön potenciálját túlbecsülve túlgyőzte önmagát,[3] történelmi léptékkel mérve mégis - legalábbis eddigi formájában - cserebogár-életűnek bizonyult. A jogelmélet színterein - intézményeiben és fórumain - történő kizárólagosságra törekvése és erőteljesen szellemtelen eluralkodása (a jogfilozófia oktatásának nyugat-európai és skandináv kényszeres reakcióként megindult visszaszorításában is most már tetten érhetően) a terméketlen mesterségességnek kijáró elutasításban részesült a gyakorlati (tételes) jogtudományok részéről, miközben ugyanezen intézményekben és fórumokon most már maga az elméleti-jogi jogművelés mint szakma látszik összefogni valamiféle új tájékozódás és nekiindulás jegyében.
Az ezredforduló nemzetközi realitása[4] így aligha más, mint alap-éthoszok és megközelítések kavalkádja, melyben az amerikai színteret jelenleg az alkotmányból és/vagy emberjogi ideológiá(k)ból merítkező elvekből történő gyakorlati jogfejlesztés lehetséges tartalmának s útjainak folyamatos újragondolása, az európait pedig leginkább egy a tétovaságok kakofóniájából eredeztethető posztmodernitás álharmóniája uralja.[5]
2. Magyar körkép A kommunista párturalom végére a magyar elméleti jogi gondolkodás[6] már meglehetősen átalakult: határozottan nyitottá lett, s nemzetközi közegéhez folytonosan alkalmazkodva, azzal állandó párbeszédben (egyre kevésbé vitában, mint inkább növekvően alkotóan közreműködő részvételben) - vagyis annak részeként és általa megbecsülten
- 5/6 -
visszajelzetten - építette önmagát. Mindebben joggal érvényesülhetett egyfajta törés és cezúra nélküli folytonosság és folyamatosság, hiszen egykor meghatározó személyiségei a természetszerű generációváltások folytán egyébként is lassan múlttá, eszmetörténeti előzménnyé nemesedtek; legérettebb alkotói immár jobbára korábbról is nemzetközi figyelemtől övezett életművük összegzését, szintetizáló opusait írták; középnemzedéke pedig már régtől fogva saját utat kísérletezett, hogy a honi közegben is művelhetővé tegyen egy euro-atlanti korszerűségű gondolkodásmódot különösen klasszikus jogbölcselet, szociológiai jogtudomány és nyelvi-logikai rekonstrukció területén egyaránt. Nemcsak a jövőbe beépülésre alkalmas munkák születtek hát, hanem az egykori kommunista diszkontinuitás-igénytől látványosan megtagadtatott polgári múlt ismételt birtokbavétele, sőt valamelyes visszaépítésének a megkísérlése is megindult.
Ilyen módon - függetlenül az ország politikai irányváltásának egyébkénti jellegétől és sikerétől - az elméleti jogi gondolkodásban semmiféle látványos fordulatra nem volt szükség. Még ha a tudomány önvezéreltségétől, fennkölten részvétlen eszmei irányultságától idegen nézőpontnak tetszik is, engedtessék megjegyeznem: már pusztán azon tény erejénél fogva, hogy korábbi adminisztratív kötöttségek és privilegizált pozíciók eleve kiválasztó hatása helyett a publikálás immár kizárólag finanszírozási kérdéssé lett, az egyetemek hivatásának törvényi újrafogalmazásával s a tudományos minősítés első fokozatainak az egyetemi műhelyekre történő visszatelepítésével maguk az egyetemek (legalábbis hivatalosan) ismét a tudományművelés elsődleges és alapvető honaivá lettek - miközben a teljes jogi oktatási programkínálatot nyújtó karok száma néhány év alatt megkétszereződött -, nos, mindezzel a megelőző fél évszázad állítólagos szocializmusához képest teljességgel új, eladdig ismeretlen lehetőségek nyílottak s kihívások születtek mind tankönyvírásra, mind pedig tanulmányok közzétételére az egyidejűleg a szó legszorosabb értelmében megsokszorozódott publikációs fórumokon.[7]
Új birtokbavételt hirdettek az alábbiakban áttekintendő utolsó két évtizedben ezek, elsősorban (A) alma materenként eltérő önálló tankönyv- és jegyzetírásban, ezek rendkívül gyakori újraírásaiban, bővítéseiben és átdolgozásaiban úgyszólván tobzódóan; (B) új és új területekre kiterjedő
- 6/7 -
tudományművelésben, melyek közül (a) a jog, a nyelv, a logika és a retorika kapcsolatrendszerében történő vizsgálódás korábbi kísérletek immár többszörösen szintetizáló erejű tovább- és újragondolásába torkollhatott, (b) az eddig magyar gondozásban kevéssé ismert angol-amerikai analitika hallatlan igénnyel rövid idő alatt egyenesen iskolateremtőként léphetett fel, és (c) több mint fél évszázadnyi, úgyszólván teljes hallgatás után a természetjogi gondolat is áttekintő művek sorának publikálása nyomán máris úgyszólván rehabilitáltatott; s a (C) mellőzhetetlen mellék- és háttérterületeken (a) diszciplinárisan újraindult (α) a klasszikus eszmetörténet búvárlása, (β) erőre kapott s valamelyest önállósuló formát öltött a jogantropológia, (γ) valóban országos mozgalommá lett a jogszociológia, miközben (δ) alapvetést vállaló munkákkal gyarapszik a jogösszehasonlítás; s mindez - ha az elígérkezett kutatások tényleg beindulnak s kellő mélységben és kiterjedésben érdemes eredményre vezetnek - (b) olyan újabb és újabb topikákkal növelheti az elméleti-jogi vizsgálódások eddigi problematikáját, mint (α) a jog dogmatikai alapjainak kutatása, (β) a jognak a "jog és irodalom" sajátos eseménytörténeti-narratív látószögéből történő vallatása, avagy éppen (γ) korunk ökonomista szemléletét s kvantifikálásra irányuló igényét egyként kifejezően a "jog és gazdaság" teoretizálása.
(A) Mert a tankönyvirodalomba új perspektívát, belső ösztönzést s újonnan nyíló játékterébe különös dinamizmust hozott nemcsak az a körülmény, hogy e tízmilliós országban immár nyolc jogi kar kínál önálló programot a jogelmélet alapkurzusként elmélyített oktatására, hanem az is, hogy a tudományos minősítés új rendszerének életbeléptével karonként saját doktori iskolák nyíltak, s így a tananyagírásba is húzóerőként léphetett be a PhD-tanulmányok perspektívája. A tankönyvi összefoglalásokon[8] túl egyre igényesebb, szélesebb és mélyebb merítésű kísérő tanul-
- 7/8 -
mányok,[9] résztémákat illető feldolgozások,[10] megalapozó szövegfordítások[11] és újrakiadások[12] születhettek hát kifejezetten tananyagként, hiszen
- 8/9 -
az alaptanulmányoknak a propedeutikát[13] követő jogelméleti kötelező főtárgya, az ehhez esetlegesen, de rendszeresen kapcsolódó kiegészítő specializációs szemináriumok, valamint a doktori iskolákban egy szinttel magasabban s többnyire teoretikus problémacsokrok tükrében történő újrarendszerező vagy éppen problémafelvető gondolkodás[14] egymással összejátszhatott.
(B) A művelt tudományterületek átformálódásának jelzésére - az örvendetesen növekvő tisztelgő festschrift-köteteken,[15] évfordulós konfe-
- 9/10 -
renciázások,[16] avagy nemzetköziesített[17] vagy tisztán hazai[18] szakmai találkozások tanulmánykötetein, tudományelméleti alapozásokon,[19] kulcsprob-
- 10/11 -
lémák tisztázásán,[20] szerzői gyűjteményeken[21] túl - nyilvánvalóan csak néhány kiemelkedő és jellegadó problémafókuszt említhetünk. Ennek jegyében
a) a jog, nyelv, logika és retorika mentén történő vizsgálódás[22] eleve sajátos helyzetet látszik elfoglalni, hiszen bármennyire is úttörő, rob-
- 11/12 -
bantó szerepet játszott egykor, főként az 1960-as évek végétől kezdve a klasszikus pozitivista (illetőleg nálunk: szocialista normativista) pozíciók elméleti fellazításában (sőt, már akkor: új paradigmák kifejlesztésével történő meghaladásában), ma mégis valamiféle kapcsot képez az európai múlthoz, hiszen bármennyire elszakadtan is, de értelmezési keretében még viszonyítható a jognak ontológiák és episztemológiák tükrében történő egykori felfogásához, miközben a mai napig talán ez a legerőteljesebb kutatási irány, mely a leghatékonyabbnak bizonyult abban, hogy a jog ideologikusan posztulált - hivatalos - felépülése és működése mögé tekintve, ennek valóságos összetevőit rekonstruálva a tényleges felépülés és működés miértjéről és mikéntjéről egyaránt számot adjon.
(b) Az analitika - merthogy ma Magyarországon kizárólag az angol-amerikai, meghatározott politikai filozófiai látásmódot előfeltételező s jobbára csakis értelmezési keretében művelt változatának a recepciójáról van szó (gyakorlatilag reflexió nélkül ennek európai párhuzamaira vagy akár az előbbi kontinentális és másutt megvalósult továbbgondolásaira) - nyilvánvalóan kívülről érkezett, igényével, szemléletével, módszertanával, forrásvidékével és fogalmi kapcsolataival egyetemben. Mégis - amint ez már például Lengyelországban az akkori hivatalos marxizmussal konkurálva csaknem két évtizede bebizonyosodott - nemcsak erjesztő hatásra volt képes, de arra is, hogy folytonos szembesülésével újrakérdezésre kényszerítse a nálunk honos, jellegzetesen kontinentális gondolkodási mintákat. Ezzel pedig elérheti - hacsak el nem érte már - nemcsak meghonosodását, de fogalmi világának s valamelyest a mögötte álló politikai filozófiai világképnek is a jogi diskurzusok természetes tárgyává válását.[23]
(c) Mindenféle polgári hagyatékkal együtt, amit a két világháború közötti korban túlnyomórészt az újkantiánus módszertani megfontolások mentén jogbölcseletként műveltek Magyarországon, a természetjog lett a hazai szocializmus moszkovita stílusú gleichschaltolásának talán legnagyobb vesztese, amit a polgári hagyatékkal közös politikai indítékú elhallgattatáson túl az a más természetű körülmény is sújtott, hogy mindezzel a természetjog közel egy teljes évszázadnyi időre ítéltetett alig-létre Magyarországon, mert hogy korábban, a két háború között, sőt előtte is inkább teológiailag, semmint a jogbölcselet szerves részeként művelték nálunk. Ma már viszont köztes helyet foglal el, mivel általában is, jogá-
- 12/13 -
szoktól művelésében is része egy nemzetközi katolikus szellemi megújulásnak és korunktól megkövetelt újratisztázásnak, egyszersmind azonban aktiváltatott is egyfelől mint most már egy általánosan támadottként kikezdett jogpozitivisztikus jogi/jogászi alappozíció természetes mindenkori ellenpontja,[24] másfelől viszont úgy is, mint irányvesztetté és számos irányból veszélyeztetetté vált világunkban úgyszólván az utolsó ígérete bármiféle - több ezred éves hagyománya szerint ugyanakkor éppen megbízható kritérium nyújtására képes - értékfogódzónak.[25]
(C) A mellék- és határterületeken (α) klasszikus eszmetörténetet hazánkban úgyszólván sohasem műveltek korábban rendszeresen, hiszen e körbe vágó gyér irodalmi termésünk akár a XIX. század végétől indulóan aligha több, mint egy-egy alkalmi a propos vagy elkalandozás, évfordulós megemlékezés vagy előszó. Ehhez képest az, ami jelenleg talán és jövendő reményében termőre fordulóban van, máris bizonyos bőség jeleit mutatja, hiszen kutatói szakosodások indultak mind az ókortól a kora újkorig ívelő fejlődés egy-egy problematikájának vagy szeletének feltárására, mind pedig jelenkortörténetünk - leginkább a (nyugati) közvetlen[26] vagy saját (polgári) előzmények[27] - újragondolására, amelyek olykor
- 13/14 -
gyűjteménnyé növekvő újrakiadásokat,[28] olykor fordításokat,[29] sőt olykor
- 14/15 -
éppen eredeti szövegkiadásokat is magukban foglalhattak.[30] Társadalom-
- 15/16 -
elméleti alapozó szerepet játszhat jogbölcseleti gondolkodásunkban egyfelől (β) a jogantropológia, másfelől (γ) a jogszociológia. Az előbbi kapcsán legelsősorban az örvendetes, hogy művelése egyáltalán beindult,[31] az utóbbi kapcsán pedig az, hogy - monografikus feldolgozásokon[32] túl - immár tankönyvek gyakoriságával[33] és saját folyóirati orgánum[34] indításával diszciplináris önállósodásban alapozza újra önmagát - noha még távolról sem érte utol azt a virágzást, mely teoretikus (makro-szociológiai jogelméleti) feldolgozások[35] és konkrét-empirikus (mikro-jogszociológiai) vizsgálódások kereszttűzében a szocializmus idején még hatékony társadalomformáló erőnek bizonyulhatott. Végül e tematikus körben (δ) a jogösszehasonlítás ma aligha több, mint tiszteletet érdemlő egyetemi stúdium, mely tankönyvi összefoglalásnak[36] s a szocialista múltból megismert és méltán világhírűvé lett, akadémiai ösztönzésű teoretikus művelése újraindulásának még egyaránt előtte áll. Szükségességének belátása ugyanakkor evidencia, s így művelése is - fórumainak egyetemi megalakultával - hamarosan rendszeressé válhat. Mindez örvendetessé teszi, hogy a kutatómunka (b) még bőven gazdagodhat olyan további topikákkal, amelyek (α) végre valahára dogmatikai alapozást kísérelnek meg,[37] (β) a "jog és irodalom"
- 16/17 -
immár Európába is átszivárgott amerikai ösztönzésű közvetlenségében valósítanak meg jogon és jogtudomány-művelésen belüli interdiszciplinaritást, avagy (γ) a "jog és gazdaság" köztes szférájában keresik[38] - mint egykor a jogi behaviorizmus a bírói magatartás statisztikáiban az előreláthatóság indexelését - a jogi tervezhetőség és előreláthatóság zálogát.
Mindezen irányok, újrakezdések, kísérletek, kölcsönös hatások s egybefonódások közül talán leginkább újító hatásúnak a jogpozitivizmus hagyományával folyvást közvetlenül viaskodva a jog nyelvként és logikaként történő újratárgyalása tetszik, amennyiben ez közel másfél évtizede már a jognak előbb folyamatként, majd a folyamatok beágyazódásait keresve kultúraként történő érzékeléséhez vezetett, s mára már egy ezen szélesebb kontextusban értelmezetten pedig egy új, mély merítésű közegben történő vallatásához, jelesül maguk a jogi kultúrák történelmi-összehasonlító vizsgálatához torkollott. Vagyis a pozitivizmus szűkmarkúságának elutasítása az ennek megfelelő klasszikus jogösszehasonlító tanulmányok meghaladási kísérletével egyidejűleg egy új érdeklődést alapozhatott meg, az összehasonlító jogi kultúrák égisze alatt történő kutakodást, mely ígéretként s perspektívaként magában hordja már a bírói gondolkodásmód összehasonlító kutatása igényét és programadását egyaránt.
3. Kitekintés I.: A jogi kultúrák és a jogászi gondolkodásmód történeti-összehasonlító tanulmányozása A jogi kultúrák történelmi kibontást is vállaló összehasonlító tanulmányozása[39] akár meg is fordíthatja az eddigi sorrendet az egyetemes jogtudomány művelésében. Hiszen joggal vethető fel, hogy immár az egyetemes jogtörténet, a jogelmélet, valamint a klasszikus jogantropológia és összehasonlító jog metszéspontjában (s egyszersmind teljes körű gondolkodástudományi, tudománymódszertani, eszme- és intézménytörténeti megalapozással) előbb az egyes jogi kultúrák, mint sajátszerű s növekvő kölcsönhatásaik ellenére autochtonszerű tömbökbe szerveződő hagyomány-együttesek jellemezendők, hogy ezekre épülhessen a klasszi-
- 17/18 -
kus összehasonlító jog által eddig vizsgált formalisztikus burok, a tételes intézményi felépítmény.
A voltaképpeni újdonság mindebben nem más, mint a térben és időben lokálisan érvényesülő paradigmák jelenlétének a felismerése, vagyis annak megsejtése, hogy elvben mindegyik életképes kultúra felmutat(hat) valamiféle többnyire csupán rá jellemző geniozitást, potenciálisan rengeteget ígérő és rendszerszerűen sokat is realizáló technikai eljárást, amely a saját rendszerén belüli módon és a mindenkor ebben megkívánt egyensúllyal teszi lehetővé számára saját közegében és adottságai mellett a mindenkori megőrzés és megújulás egyidejűségét, optimálisan elérhető sikerét. Azaz az egykor szokásosan - katalógusszerűen - felsorakoztatott adatok egymásutániságában kimerülő extenzív (kvázi-kérdőíves) leírás mint valamiféle specifikus legal mapping éppen nem helyettesítheti a változó kritériumok szerint a kérdéses kultúrára koncentráló eszmetörténeti alapú és főként az adott kultúrára nézve sajátosan kifejlődött mentalité juridique[40] sajátosságainak és esetlegesen megtermékenyítő erejének megvilágítására törekvő jellemzést.
Így - személyes kutatási tapasztalatként elővezethetően - a Lukács-kutakodásaim nyomán elvégzett jogontológiai kísérletek[41] már lételméletiként mutatták be a mindenkor érvényesülő jogászi ideológiát mint az adott jogvalóság összetevőjét, a jogi gondolkodás paradigmái körüli vizsgálódás pedig megpróbálta legalábbis elemzési szinten lehántani a jogról annak dezantropomorfizáló-elszemélytelenítő formalisztikus burkát, hogy a jog egészében s alkalmazását beleértve is olyan emberi (közvetlenül társadalmi) produktumként álljon előttünk, amelynek arculata alakításában teljes felelősséggel vesz részt az egész társadalom, és kiváltképpen annak jogászi elitje (vagyis a jogi köz-értés formálásában résztvevő minden egyes címzett) egyaránt.
Egy lehetséges s kívánatos kutatás e körben a jogpozitivizmus (klasszikus összehasonlító jog) és a jogpozitivizmus lényegi felbomlása utáni időszak (összehasonlító jogi kultúrák) szembesítését (az utóbbiból adódó tárgyválasztás s módszertani alapkérdések elméleti tisztázását szintén ideértve) foglalja mindenekelőtt magában (előfeltételként természetszerűleg egy tudományfejlődés-történeti áttekintés elvégzésével). E körben előkér-
- 18/19 -
dés a "jogi kultúra"[42] és/vagy "jogi hagyomány"[43] mint kulcsterminus választásának teoretikus problematikája, annak dilemmájával együtt, hogy a jövő egységesülő és globális összhatásokat mutató fejlődésében mennyiben marad(hat) operatív fogalom a "jogcsalád" eddig sikerrel bevált genealogikus kategóriája.
Ez feltehetően magában foglal majd olyan roppant időszerűséggel zajló vitákban történő állásfoglalást - valóságos fejlődési tendenciák előrejelzésével -, mint az Európai Unió kebelében a kontinentális és az angolszász jog konvergenciája (ami egy valóságos jogegységesülés előfeltétele vagy legalábbis elért/elérhető szintje szerinti lépcsőfok a tényleges előrehaladásban) vagy az Európai Unió közös jogkodifikációja (eszközében, módszereiben, a bírói alkalmazás technikájában), illetőleg annak kibontását, ami az Európai Unió közös bíróságai joggyakorlatában jogtechnikai metamorfózisként máris zajlik a nemzeti jogrendek hivatalosan uniós szintű értelmezésének és alkalmazásának az égisze alatt. Végezetül e körben vár megválaszolásra a globalizmus jogának és jogi világképének kérdése is, azaz a reálisan előrelátható fejlődési perspektíváknak az eddig döntően nemzeti keretek közt formálódott jogi kultúrák és gondolkodásmódok eddigi változatosságának a fenntarthatóságára gyakorolt hatása.
Ami a jelenben zajlik akár az Európai Unió már bekövetkezett és mostanában sorra kerülő legújabb bővítése utáni újragondoláson és újraépítésen belül (s aminek az uniós szintű alkotmányozás - ez idő szerinti kudarcával együtt - csak jelzésszerű indulópontja), akár pedig a globalizmus égisze alatt - nos, ezfeltehetően az emberiség sorsát évszázados léptékben meghatározza. E nagy trendek egymásközti viszonyának tisztázása óhatatlanul és pontosan az elméleti jogászság által elvégzendő feladat, az a feletti tűnődéssel együtt, amit tudományunk[44] a sustainability of diversity in law and legal traditions néven fog keretbe.
- 19/20 -
Erre épülhet egy újabb kutatás, melynek dilemmaként megsejtése Zweigert problémázásának[45] köszönhető, aki négy évtizeddel ezelőtt elsőként tett említést a solutions identiques és a voies différentes látszólag paradoxont megvalósító lehetőségéről. Nos, ez az az irány, ami egy évtizede a nemzetközi irodalomban - történetesen általam exponáltan - már comparative judicial mind néven lehetőségként felvetődött, egymással kontrasztáltan olyan összehasonlító vizsgálódásokat tűzve célul, amelyek egyfelől az elfogadott bírói gondolkodási és érvelési módok (angol jogtörténeti összesítő kifejezéssel élve: kánonok), valamint az ezek során alkalmazott jogtechnikák révén egyfelől eltérő jogú rendekben is lényegi hatásukban hasonló kimenetű jogmegállapításokat tesznek lehetővé, illetőleg és másfelől az egyes rendekben biztosítják a napi változó feltételekhez mindenkor szükséges adaptálódást, az új kihívásokra történő felelős és változó válaszadást, vagyis a jog belső gyakorlati fejlesztését. Igénye szerint egyszersmind jogontológiai rekonstrukciót céloz e vizsgálódás, hiszen eredménye várhatóan a jog mibenlétéről vall majd: arról, hogy az alkalmazói közreműködés, s egyáltalán: a tételezett jogszöveg mellett a jogász értékei, készségei, fogalmi érzékenysége, jogászként gondolatilag bejárt s bevált útjai, vagyis a hivatásgyakorlása mögött álló jogászi ideológia és érvelési gyakorlat miként és milyen technikai leleményekkel működik közre az egyes jogrendek mint különös kultúrák létrejöttében, fenntartásában, és az idők szava által megkívánt alakításában.
Utoljára mintegy évszázadnyi idővel ezelőtt kezdődően zajlott hasonló ívű kutatás, jelesül a francia François Gény századfordulós és a belga Jean Dabin két háború közti munkássága közt eltelt évtizedek során, mely a jogot ontologizáló, azaz valóságos létét magyarázó és láttató igénnyel nem másként, mint éppen a tényleges eljárások során követett gondolati mintákra, átalakításokra, ugrásokra - röviden tehát: technikákra - ügyelően világította meg.[46] A mai hermeneutika, valamint a jogi szemantika és pragmatika mozgalma - mindezek mögött pedig a nyelv metafóra-elmélete, a szimbolizmusok vizsgálata és a beszéd-aktus hatalmas poszt-Ludwig-wittgensteini irodalma - mind egy ilyen vizsgálódás ígérete és szükségessége irányába mutat; ez azonban még nem történt meg a jogban. Hiszen
- 20/21 -
mind a mai napig legfeljebb Nagy-Britanniában és eseti kisugárzásaiban található bizonyos törekvés, mely a jogi szemiotika vagy esetenként olykor az angol és francia jogászi módszertanok össszehasonlítása örvén kísérel meg valamelyes magyarázatot.
Ha és amennyiben pedig - előbbi gondolatunkhoz visszatérve - mindezt jelenkorunk aktualitásaira, az Európai Unió tényeire és általa is egy további tereket hódító globalizmus belátható perspektíváira konkretizáljuk, úgy egy lehetséges vizsgálódás már annak alapkérdését járja körül, hogy az egységesként kibocsátott közös jog, annak az egységesség égisze alatt történő igazgatási (stb.) felhasználása, valamint a központi jogérvényesítés éthoszát hordozó uniós központú bírói alkalmazása milyen hatással járhat az egyes nemzeti jogrendszerek (s így saját jogrendünk) történelmi sajátosságainak és viszonylagos különállásának (így mindenekelőtt - és mindmáig nemzetenként egyedien - specifikus fogalmiságának, strukturálódásának, problémaérzékenységének, technikai eszköztárának és jártasságának) fennmarad(hat)ására. Ugyanez az ellenkező oldalról megfogalmazottan viszont immár annak dilemmája, hogy miben és milyen mértékben válik és válhat önálló, sui generis képződménnyé ez az uniós jog, vagyis valójában mennyire lesz majd alkotása, igazgatási felhasználása és bírói alkalmazása az egymással befolyásuk kiterjesztéséért versengő - legelsőbben is - angol, francia és német belső (domesztikus) hagyományok nemzet-köziként (közös európaiként) vállaltatásának a játéktere és médiuma. Mindez pedig kérdésként magában rejti a kontinentális civiljogi és az angolszász common law-mentalitás eddigi különállása végső soron való megőrződésének vagy egymásba ötvöződésének a kérdését; a közös jogkodifikáció mintáit, technikáit és esélyeit; az európai közös bírói fórumok által gyakorolt jogalkalmazás során hallgatólagosan követett minták problematikáját; s egyáltalán, alapként, az Európai Unióvá szerveződött államok jogi hagyományainak feltérképezését és múltbéli s mai rokonsági tagozódása láttatását, mindezeknek folyamatos átalakulásuk ellenére történő lényegi megőrződése esélyeit - mindenekelőtt tetten érhetően jogforrási rendszerükben, joguk fogalmiságában és alkalmazott technikáiban, kiváltképpen pedig a bírói gondolkodásmódban. Mind e közben érzékenyen kellene tudnunk megválaszolni a már említett fenntarthatóság kérdését, vagyis annak dilemmáját, hogy a kölcsönös egymásra hatásban vegyes megmaradás, avagy a másokhoz hasonulás bizonyos résztvevők túlsúlyának a nyomása mellett milyen jövőt prognosztizál, és a történelmileg eddig kialakult hagyományok milyen szerepet játszhatnak majd végül is ennek alakításában, alapvető iránya meghatározásában és a mindenkori
- 21/22 -
adaptálódás mellett is konzerváló erővé válásában - egyúttal a mindenkori jelentől szükségessé tett erőgyűjtés egyik központi tényezőjeként.[47]
És körkörösen visszatérve még korábbi megalapozó gondolatokhoz, ebben a vizsgálódásban elsődlegesen úgyszintén a jogszemlélet tisztázása, a jog azonosságának és ezzel a juridicitás kritériumának, avagy éppen ellentmondásosságának vagy nézőponttól és kontextustól függő pluralitásának (legelsőbbül is vagy tételezett szövegre redukáltsága, vagy a joggyakorlat tényeiben, az ún. bírói eseményben történő megnyilvánulása közötti hangsúlyoknak) a meghatározása, ezekből fakadóan a jogalkalmazás felelősen alkotó vagy mechanikus végrehajtói szerepfelfogása, a jogalakítás tényezőinek változatossága és útjainak viszonylagos szabadsága, a jogfejlesztés doktrinális kötöttsége és/vagy pragmatikus nyitottsága, a társadalmi konfliktusok feloldásában a jog szerepjátszásának tulajdonított jelentőség (számos más, további nézőpont, megfontolás, felmérendő adat mellett) vár majd a közeli jövőben feldolgozásra és megvilágításra.
4. Kitekintés II.: A jogállami átmenet paradigmatikus kérdése A problémakörben rejlő látszólag időleges aktualitás[48] voltaképpen mégis a jog végső létét, értelmét, jelentését, önazonosságát vallatja.
A két világháború közötti időszakban Európában és távol-keleten formálódott diktatúrák, mindenekelőtt a nemzetiszocializmus rezsimje vetett fel valamelyest hasonlítható kérdéseket, ám ezek jobbára pusztán doktrinális érdeklődésből fakadtak, mert vagy háborús győzelem vetett véget életüknek, a belső erők demokráciára állítása helyett katonai megszálló intézkedésekkel indítva a felváltó újat útjára (Németország, Olaszország és Japán), vagy pedig békés aggkorban enyésztek el, méhükben hordva ki s egyfajta társadalmi megegyezésben születtetve meg önnön immár de-
- 22/23 -
mokratikus meghaladásukat (Spanyolország, Portugália). A kommunizmus bukása mindezzel szemben térségünk országaiban mindenütt demokratikus jogállami igények jegyében és épülő közegében történt - még ha ennek intenzitása, elmúlt beidegződésekben eleve feloldódása keleti irányban növekvő bizonytalanságokat hordozva sok évszázados helyi (egykori bizánci és mongol gyökereket újraaktiváló) hagyományok feléledését is mutatja -, így a jogász perspektívájából döntően egy (a demokratikus alkotmányi berendezkedés nézőpontjából értelmezett) értéktagadás - egyfelől - és egy (új) értékállítás - másfelől - nemcsak egymásnak adott kezet, de egymással egyébként kibékíthetetlen pozíciók között olyan találkozást biztosított, amelyben realitássá lett, hogy közvetlenül magát a rezsim-váltást az előbbi készíti elő, míg az új épülésben az elmúlthoz viszonyulást az utóbbinak kell(ett) megszabnia.
Hiszen az új nem építheti a semmiből magát: még ha külső mintákból bőven táplálkozik is, saját előzményéhez mérten kell meghatároznia, éthoszában s útjaiban kicövekelnie önnön indítását. Már pedig a múlt megítélésében s a jogi bölcselem ezen ősi ellentétpárja közötti szorításban semmiképpen sem menekülhet vagy egy abszolutizáló választás szélsősége, vagy pedig ezen (egymást látszólag kizáró, ám mégis kiegészítő, egymással szolgáló viszonyban álló, s így egymást egyidejűleg feltételező) két oldal közötti egyensúlyozás (és ebben valamiféle gyökérzethez való visszatérés) kompromisszumának a vállalása kényszerétől. Hiszen, mint tudjuk, a múlt jogának is volt pozitivitása egyfelől, miközben az átalakulást éppen az értékmegvalósítás (megvalósíthatóság) igenlése, vagyis a múlt elodázhatatlan meg- és elítélése igényli másfelől. Ugyanakkor láthattuk és megtapasztalhattuk, hogy méltatlan, sarkított, igazságtalan és életszerűtlen válaszok is tudtak/tudnak születni e kérdésre, amennyiben előfordulhatott, hogy - tévesen, mert végső soron éppen nem indokolhatóan, hiszen a formális jogvilágban is nem a problémamegoldás, hanem kizárólag az igazolás, vagyis a külső indokolás logikájában vállalhatóan - abszolutizálták az egyik pozíciót, ami aligha tanúskodik másról, mint csakis a fenti belátás hiányában valamiféle méltatlan farkasvakság egyoldalúságáról; arról tehát, hogy a vagy-vagy kizárólagos alternativitására sarkítottan tették fel maguknak a kérdést.[49]
- 23/24 -
A fentiek jelképes üzenetéből, a pusztán formális megoldásokra törekvés szükségképpeni kudarcából valóban a jog újragondolásának szüksége adódik. Annak felismerése, hogy önmagát a jog csak látszólag tételezi: a mindennapi rutinból kieső határhelyzetekben válik csupán szembetűnővé, hogy a tételezőnek határozott értékválasztásokat kell megejtenie (a kellő értékegyensúlyozásokkal együtt), és ezen értékválasztások mindig visszautalnak a társadalomra - úgy is, mint a jog forrására, mint hermeneutikus közegére, végső fokon pedig mint bármikori állapota szerint aktualizáló alanyra, aki megértési gyakorlatában rekonvencionalizálja e jogot. Ez persze nem változtat azon, hogy az általában követett értékektől elhajlás vagy egy nyilvánvaló kudarchoz vezető működ(tet)és nyilvánvalóan bármely ágens szíve joga. Vagyis szabad akaratából valóban választhatja ezt, csak éppen nem állíthatja, hogy egyszerűen külső kényszernek engedve tenné ezt, mert a jognak - önmaga formaiságán, szövegben objektiváltságán kívül - nincsen semmi egyebe: nincsen hát semmiféle mechanicitással vagy önmagából adódó alternatívátlansággal érvényesülő kényszerítő ereje sem. Szabadon választhatja tehát ágensünk a számára meggyőzőnek tetsző megoldást (és sikerrel is járhat ebben, ha nincs ellene apelláta és/vagy a társadalom, avagy jogként intézményesülő szervezetrendszere ezt befogadja) - ámde ugyanakkora felelősséggel, mintha más választást ejtett vagy kísérelt volna meg. A dilemmáknak szélsőséges választási lehetőségek közé szorulása esetén, azaz határhelyzetekben szokott tehát megnyilatkozni, hogy egyfelől a formális jogi pozitivitás s másfelől a jogban a jog által védendő (közvetlen és instrumentális) értékek viszonylatában éppen nem feszülésről s végképpen nem ellentmondás konstruálhatóságáról van szó, hanem - rövidítetten kifejezve - eszköz és cél viszonyáról.
Nos, egy ilyen viszonyhalmazban a materiális, végső érdemi célokhoz képest persze megfogalmazódhatnak eszközszerepű célok is, ezek azonban pusztán az eszköz-oldalt differenciálják és stratifikálják.[50] Ilyen módon a mindennapi társadalmi heterogeneitásunkban jogként homogenizált kultúránk olyan hívószavai, eszményei és értékei, mint a demokratizmus,
- 24/25 -
az emberi jogok, az alkotmányosság vagy a jogszerűség - mindezek pusztán ezen belül értendők, akkor is, ha ezen belül viszont legmagasabb rétege(ke)t testesítenek meg; tehát az intézményesedés alsóbb szintjeiről tekintve végső céloknak látszanak, miközben a voltaképpen elérendő és szolgálandó célok szemszögéből értékelve szolgáló szerepnél (tehát - alkalmasint - konkrét aktualitásukban tekintett alkalmasságuk, célravezető voltuk konkrét megkérdőjelezhetőségénél s így köreiken belül alternatív megoldások, új egyensúlyok kereshetőségénél) többre nyilvánvalóan nem tarthatnak igényt.[51]
Összegzésül ezért aligha mondhatunk többet ennél: bármilyen odaadással gondozzuk s óvjuk is a közelmúltunk szocializmusában tőlünk elszakított kincset, a jog tiszteletét, tudnunk kell, hogy mindez, mint jogi kultúránk egyáltalán, csakis az emberért van. Önmagát így nem szolgálhatja, és nyilvánvalóan nem fordulhat át emberellenes fetisizálásba sem.
E gondolati ív ugyanakkor önmaga visszáját is magában foglalja, hiszen azzal, hogy a jog világában megfogalmazni szokott végső értékeinket cél és eszköz viszonyrendszerében engedi láttatni, egyszersmind felveti eszményeink egyetemessége vagy mindenkori hic et nunchoz kötött történelmi partikularitása s konkrétsága elvi dilemmáját is. Új színben láttatja mindezt a globalizmus igénye, mely nyilvánvalóan ragaszkodik az amerikai demokrácia-felfogás s benne az emberjogi ideológia és a jogosultság nyelvére szorítkozó diskurzus univerzális kiterjeszthetőségéhez. Mindez nyilvánvalóan a jogátvételek s a ma globalizálódó joghatások alapkérdése is, hiszen a kudarcok világszerte gyorsulóan növekvő katalógusa[52] mintha pontosan olyasmiről adna számot, amivel nemrégiben még szocialista jogszociológiánk is tisztában volt, jelesül, hogy a jogban nincsenek szabad gyökű s tetszőlegesen helyettesíthető formaiságokra visszavezethető entitások. Minden, ami a jogban formaizált, egyúttal a jogrendszerben kontextualizált, és egyben adott értelmezési közegtől s kulturális értelemadástól is feltételezett. Egy átvitt terminus technicus ezért éppen annyira idegen és romboló hatású (is) lehet egy számára idegen közegben,[53] mint egy eltérő történelmi tapasztalatra és kulturális rendeszménybe érkeztetett demokrácia-export.
- 25/26 -
5. Gyakorlati inkongruencia Az elméleti jogi gondolkodás kondícionáló közegét azonban mindenkor a tételes jogtudományok adják, amelyek ugyanakkor napi párbeszédben állanak a joggyakorlattal. Már pedig jogállami átmenetünk, mely teoretikus kifejeződésében s gyakorlati realizálódásában egyaránt nem csekély mértékben mágikus bűvszavak ismételgetésével is elérhető könnyű győzelmet ígért, most, az Európai Unión belülről szemlélve immár erőteljes külső bírálatok tárgya lett,[54] hiszen számon kérik rajtunk a második világháború óta Nyugat-Európában lezajlott joggyakorlati paradigmaváltást, a hangsúlynak szabályokról elvekre áthelyeződését, a jog pozitivitása új értelmezését, mindazokat a fejleményeket tehát, amelyek felismerése, teoretikus leszámítolása nálunk - elméleti és gyakorlati jogtudományainkban egyaránt - egyelőre legfeljebb csíraformákban érzékelhető.
Hiszen ami szocializmusunkban eszményként nálunk megkövült, az legfeljebb Nyugat-Európa orosz víziója lehetett, amiként például emigrációjában Lenin látta és a következetes államközpontúság mongol és bizánci gyökerű szálakból is összeszövődő hagyományában javítani gondolta ezt, leginkább úgy, ahogyan az Sztálin kezében brutálisan nyers gyakorlattá lett. Ilyen módon pedig hiába diszkreditálta magát jogászságunk szemében a szocialista törvényesség és normativista eszményiségű jogszemlélete egyaránt, mégis ez volt az a minta, amit a kor legbátrabb szereplői is legfeljebb s olykor bírálni vagy meghaladni merészelhettek; ám bármiféle újjászerveződéshez vagy gondolati rendeződéshez alapot mindazonáltal leginkább mégis csak ez szolgáltatott.
Azt tehát, ami a második világháborút követően Nyugat-Európában lezajlott, a korszak itteni jogászsága, még a leginkább kimagaslóak is legfeljebb távoli borzongással, s még inkább értetlenséggel elegy és (a fizikai közelség ellenére) messzi távolságból - mert látásának élességét és érzékenységét a vasfüggönyön keresztül kényszerülő pillantástól rontva - érzékelhette csupán. Elvek szerepe, generálklauzúlák megtermékenyítő ereje, a dolgok természetében rejlő meghatározások feltárásának alázata, és főként mind e mögött az egyszerre demokratikus és felelős, vagyis reszponzív emberi magatartás nemigen állhatott össze szigorú értelemben vehető kultúrafelfogássá elméjükben. Túl erős lehetett "az imperializmus bomlása", "a törvényesség fokozódó válsága", az angolszász eset-
- 26/27 -
jogiságban eluralkodott "jogbizonytalanság", kontinentális elviségében pedig "törvényét az uralkodó osztály maga vonja vissza" minden esetben ostoba, olykor egyenesen prostituált gonoszságú gyanúja ahhoz, hogy még akár a tisztánlátás önmagát meghaladó merészségű olykori megkísérlése is megmenekülhetett volna önmaga szükségképpeni beszennyezésétől.
Az tehát, amit jogászságunk szocializmusunkban ránk oktrojáltan jogi berendezkedésünkben felépített, nem volt más, mint a XX. századelő és korai századközép már megingott eszménye. Amit pedig polgári eszményként restaurálva saját múltunkból esetleg éppen napjainkban visszateremteni igyekezünk, pontosan az, amire mi ugyan tisztelettel övezett nosztalgiával emlékezhetünk, ám mégsem lesz ettől más, mint az, amit Nyugat-Európa az utolsó nagy világégés utáni belső újrakezdési elszánása nyomán immár mintegy hat évtizede - úgy tetszik, saját előtörténeteként, tehát egyszer és mindenkorra - maga mögött hagyott. Vélhetik hát immár uniós nyugat-európai és atlanti társaink, hogy mi, a bővítések során odasodródott lengyelek és csehek, magyarok és bárki más, ugyancsak furcsa gúnyával járunk-kelünk Luxemburgban, Strasbourgban vagy Brüsszelben, az általuk létrehozott és berendezett fórumokon: olyasmiben, amire ők legfeljebb nagyszüleik - dédapáik, ükapáik - előtti időkből emlékezhetnek csupán.
6. Perspektívák Elméleti jogművelésünk szemléletekben, irányokban, módszerekben gazdag, vitákban dús és termékeny. Külvilágra nyitottsága nem csekély, receptivitását illetően azonban előbbre jár angol-amerikai minták befogadásában, semmint akár kontinentális uniós társai, akár saját közép- és kelet-európai régiója fejleményeinek a köteles reflektáltatásában.[55] Egyebek között így egyelőre teljességgel hiányzik belőle annak felfedezése, hogy magának az uniós jogmozgásnak is van jogelmélete; hiány-
- 27/28 -
zik belőle továbbá az annak tudatára ébredés is, hogy előrelátható jövőnk kevésbé függ immár pusztán saját elhatározásunktól, mint inkább belső jogunk s jogszemléletünk alakulásának, s ezen belül meghatározó hatásgyakorlásra alkalmasságának a külső európai környezettel való találkozásától. Jogpozitivizmusunk jövője s benne a jog pozitivitásáról, önazonosságáról való képünk alakulása most már szintén az uniós törekvések erejétől, abban pedig az annak befolyásolására irányuló saját készségünktől függ. Jogunk, jogtudományunk, elméleti-jogi gondolkodásunk helyét a nap alatt így immáron uniós teljesítményünk szabja meg, amely uniós közreműködésben nagyok és kicsinyek legfeljebb nyomásgyakorlásban képzelhetők, ám meggyőző erőben mindenki élhet a saját elidegeníthetetlen marsallbotjával.
Elméletünk fejlesztése így elementáris érdekünk. Hiszen ami bizonyosan marad, az az emberi tényező, a jog mindenkori uralásának s a jogot illető mélyebb belátásoknak a lehetősége, és vele a felelős értékelkötelezettség, hogy az ember tényleg éljen is eszközeivel.
* * *
by Csaba Varga
In By the rebirth after WWII in Europe, the law's ontological and epistemological outlines became reformulated with a natural law perspective in the background. Later on, these onto-epistemological views of law came to be unified in an approach to law treating it from a linguistic and logical point of view, a trend that was soon to culminate in a clash between formalism and anti-formalism. Then, with the former self-emptying and the latter getting exhausted, English-American analysis came in substitution to grow into the provisory mainstream. Now, again, a new search for a new path is on the programme. Simulateneously in Hungary, after the fall of communism, it is textbook-writing that comes to the fore as a major terrain of legal philosophysing, with monographic interest extended to both law, language and logic in a classical sense and conceptual analysis in an English-American sense, as well as to the doctrine of natural law
- 28/29 -
to be rehabilitated. At the same time, there is a new start for history of ideas, anthropology and sociology of law, with renewed attempts at laying the foundations of the doctrinal study of law [Rechtsdogmatik], while cultivating "law and literature", "law and economics" as well. The genuine focus is mainly on the historico-comparative study of legal cultures and of the judicial mind, on the one hand, and on the philosophical dilemmas raised by the transition to rule of law, on the other.■
- 29 -
JEGYZETEK
[1] Lásd pl. A Treatise of Legal Philosophy and General Jurisprudence. I-V (ed.: E. Pattaro). Springer, Dordrecht, 2005. vagy az IVR Encyclopaedia of Jurisprudence, Legal Theory and Philosophy of Law (ed.: A. Peczenik). http://www.ivr-enc.info/en/index.php folyamatban lévő hatalmas vállalkozását.
[2] Pontosabban, Villey és Perelman valóságos iskolateremtés, méltó intézményi folytatás, alkalmas utód nélküli elhunytával.
[3] Amiben persze az alapmeghatározások változatlansága mellett az egyoldalúságok folyton kopnak, sőt, az egyetemesség igénye és megkísérlése, s általa egy általános és átfogó jogi elméletté formálódásra irányuló törekvés is megjelent.
[4] Vö. pl. bibliográfiai feldolgozásban a Current Legal Theory évfolyamaiban [in: http://www.cirfid.unibo.it/cult/], személyes vallomások körképének tükrében pedig The Law in Philosophical Perspectives. My Philosophy of Law (ed.: L. J. Wintgens). Kluwer, Dordrecht (stb.), 1999.
[5] Különösen tanulságos párhuzam kínálkozik Peczenik sorsából kiindulóan, aki a Nemzetközi Jog- és Társadalomfilozófiai Társaság elnökeként előbb felépíthette saját emlékművét - lásd 1. lábjegyzet -, majd sajnálatosan hirtelen korai halála előtt még megérhette, hogy - éppen ennek a jogtudományokra vetíthető haszna kérdőjelekkel övezett kari értékeléseként - ő és társai kényszerű életkori visszavonulásával hirtelen megkérdőjeleződjék az elméleti jogi oktatás szükségessége Svédország mindhárom egyetemén.
[6] Vö. széleskörű tanulmányi feldolgozásban A szocializmus marxizmusának jogelmélete (OTKA-munkaértekezlet [T032156], szerk.: Varga Cs.-Jakab A.). [Különszámi függelék in:] Jogelméleti Szemle, 2003/4. [http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html] és [Marxizmus és jogelmélet (szerk.: Varga Cs.).] Világosság, 2004/4.
[7] A korábban sohasem megtapasztalt gazdagság jelzésére elégséges csupán a Pokol Bélától kezdeményezett és (fő)szerkesztett önálló folyóirati jelenlét (az elektronikus Jogelméleti Szemle, 2000-) jelzése, valamint a fővárosban Varga Csabától indított és gondozott "Jogfilozófiák" magyar és "Philosophiae Iuris" idegen nyelvű, valamint a miskolci egyetemen Szabó Miklóstól indított és gondozott "Prudentia iuris" könyvsorozata.
[8] Pl. Pokol B.: A jog szerkezete. Ny.n., Budapest, 1990. 226 o., majd Gondolat, Budapest, 1991. 202 o., majd Rejtjel, Budapest, 1998. 267 o., ill. The Concept of Law. The Multi-layered Legal System. Rejtjel, Budapest, 2001. 152 o., utóbb pedig Jogbölcseleti vizsgálódások. Egyetemi tankönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994. 115 o. és 21998. 159 o., majd Jogelmélet. Rejtjel, Budapest, 2001. 464 o. és Századvég, Budapest, 2005. 562 o.; Állam- és jogelmélet. 2. rész (szerk.: Samu Mihály). [1990] Tankönyvkiadó, Budapest, 41994. 280 o.; Samu M.-Szotáczky M.: Állam- és jogelmélet. 1-2. Tankönyvkiadó, Budapest, 41985.; Samu M.-Szilágyi P.: Jogbölcselet. Rejtjel, Budapest, 1998. 312 o.; Jogbölcseleti előadások (szerk.: Szabó M.). Prudentia iuris 11, Bíbor, Miskolc, 1998. 309 o.; Szigeti P.-Takács P.: A jogállamiság jogelmélete. Napvilág, Budapest, 1998. 294 o., majd 22004. 340 o.; Szilágyi P.: Jogi alaptan. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. [61997.] 248 o., majd Osiris tankönyvek, Osiris, Budapest, 1998. [2000. 2001.] 324 o., majd [22003.] 335 o.; Visegrády A.: Jogi alaptan. Kódex, Pécs, 1996. 101 o., majd A jog- és állambölcselet alapjai. Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2001. 256 o., majd Jog- és állambölcselet. Institutiones Iuris, Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2002. 316 o., majd 22003. 338 o.; Varga Cs.: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról. Előzetes kiadás. Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catolicae de Petro Pázmány nominatae II/1, Eto-Print, Budapest, 1996. [1997.] iv+191 o., majd Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról. Osiris könyvtár: Jog, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 1998. [újrany. Osiris, Budapest, 1999. 2000., Szent István Társulat, Budapest, 2002. 2003.] 388 o., majd A jogi gondolkodás paradigmái. Szent István Társulat, Budapest, 22004. 504 o., ill. Lectures on the Paradigms of Legal Thinking. Philosophiae Iuris, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. vii+279 o.
[9] Pl. Takács P.: Jogelméleti jogesetek. Ny.n., Budapest, 1994. ii+183 o., majd Nehéz jogi esetek. Jogelmélet és jogászi érvelés. Napvilág, Budapest, 2000. 399 o.
[10] Pl. Hörcher F.-Péteri Z.-Takács P.: Állam- és jogbölcselet. Kezdetektől a felvilágosodásig. Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae V/3, Szent István Társulat, Budapest, 1997, 167 o.; Kodifikáció. Tanulmányok. (Szakmai tájékoztató a 7. Budapesti Nyári Egyetem hallgatói számára, szerk.: Takács P.). Bibliotheca iuridica: Miscellanea 6, Letter-Print, Budapest, 2002. 149 o.; Samu M.: Jogpolitika. Rejtjel, Budapest, 1997. 174 o., majd 22000. 198 o., végezetül Általános jogpolitika. A jog depolitizálása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 295 o.; Szabó M.: Jogdogmatikai előadások. Vázlat. Ny.n., Miskolc, 1994. 65 o., majd A jogdogmatika előkérdéseiről. Prudentia iuris 6, Bíbor, Miskolc, 1996. 309 o., majd Trivium. Grammatika, logika, retorika joghallgatók számára. Prudentia iuris 14, Bíbor, Miskolc, 2001. 264 o., végül Ars iuris. A jogdogmatika alapjai. Prudentia iuris 24, Bíbor, Miskolc, 2005. 313 o., valamint uő. Kommunikáció általában és a jogban. Prudentia iuris 19, Bíbor, Miskolc, 2002. 167 o.; Tamás A.: Legistica. A jogalkotástan vázlata. Bibliotheca Cathedrae Publici Juris Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominate, Ny.n., Budapest, 1999. 137 o.
[11] Eszmetörténeti áttekintés gyanánt javarészt Edgar Bodenheimer Jurisprudence (1981) fordításaként jelent meg a Bevezetés a jogbölcseleti gondolkodás történetébe (szerk.: Szabó M.). Miskolci Egyetem Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék, Miskolc, 1991. 129 o. Általános jogbölcseleti alaptanulmányok gyűjteményeként pedig Szövegek a jogi gondolkodás paradigmáinak tanulmányozásához (szerk.: Varga Cs.). Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/1, Osiris, Budapest, 1996. [1997.] iii+139 o., majd A jogi gondolkodás paradigmái. Szövegek (szerk.: Varga Cs.). Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/2, ETO Print, Budapest, 1998. [1999.] [újrany. Osiris, Budapest, 2000. majd Szent István Társulat, Budapest, 2004.] iii+71 o., illetőleg Jog és filozófia. Antológia a század első felének kontinentális jogi gondolkodása köréből (szerk.: Varga Cs.). Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 1998. viii+238 o., majd Jog és filozófia. Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből (szerk.: Varga Cs.). Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2001. xii+497 o. Problémakörök gyűjteményeként Logikai olvasókönyv joghallgatók számára (szerk.: Bódig M.-Szabó M.). Prudentia iuris 4, Bíbor, Miskolc, 1996. 223 o.; Mai angol-amerikai jogelméleti törekvések (szerk.: Szabadfalvi J.). Prudentia iuris 5, Bíbor, Miskolc, 1996. 241 o.; Összehasonlító jogi kultúrák (szerk.: Varga Cs.). Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 2000. xl+397 o.; A jogösszehasonlítás elmélete. Szövegek a jelenkori komparatisztika köréből (szerk.: Fekete B.). Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2006. Végezetül szerző-központú fordításként pedig Hervada, J.: Kritikai bevezetés a természetjogba [Introduccion critica al derecho natural, 1998.] (ford. Hársfai K.). Szent István Társulat, Budapest, 2004. 199 o.
[12] Pl. Varga Cs.: A jog társadalomelmélete felé. Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 1999. [újrany. Szent István Társulat, Budapest, 2001. 2002. 2003. 2004.] xi+326 o., A jog mint folyamat. Osiris könyvtár: Jog, Osiris, Budapest, 1999 [újrany. Szent István Társulat, Budapest, 2002. 2004.] 429 o. és A jog mint logika, rendszer és technika. Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 2000. 223 o.
[13] Pl. Pokol B.: Jogi alaptan. Rejtjel, Budapest, 2000. 107 o.; Samu M.: Bevezetés az állam- és jogtudományokba. Tankönyvkiadó, Budapest, 51990. 234 o.; Bevezetés a jog- és államtudományokba (szerk.: Szabó M.). Prudentia iuris 2, Bíbor, Miskolc, 1995. 286 o., majd 32001. 312 o. és Szabó M.: Jogi alapfogalmak. Prudentia iuris 18, Bíbor, Miskolc, 2002. 212 o., majd 22003. 243 o.; Szigeti P.: Jogtani és államtani alapvonalak. Publicationes Jaurinensis 7, Rejtjel, Budapest, 2002. 198 o.; Szilágyi P.: Jogelméleti alapok. Mobil, Budapest, 2002. 219 o.
[14] Pl. A Hart utáni jogelmélet alapproblémái (szerk.: Bódig M.-Győrfi T.-Szabó M.). Doktori tankönyvek 1, Bíbor, Miskolc, 2004. 457 o.
[15] Pl. Emlékkönyv Antalffy György egyetemi tanár oktatói működésének 40. és születésének 70. évfordulójára (szerk.: Tóth K.). Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae: Acta juridica et politica 39/1-23, Szeged, 1990. 290 o.; Iustum, aequum, salutare. Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére (szerk.: Bánrévy G.-Jobbágyi G.-Varga Cs.). A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának könyvei 1, Osiris, Budapest, 1998. 348 o.; Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára (szerk.: Lamm V.). Jog és jogtudomány 16, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1999. 421 o.; [Zoltán Péteri at Seventy (ed.: Cs. Varga).] Acta Juridica Hungarica, Vol. 40 (1999) 119-246.; Amabilissimus. A legszeretetreméltóbbak egyike. (Loss Sándor Emlékkönyv, szerk.: Szabadfalvi J.). Memoranda II, Debreceni Egyetem, Debrecen, 2005. 344 o.; Ius unum, lex multiplex. Liber Amicorum: Studia Z. Péteri dedicata (Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogbölcselet köréből / Studies in Comparative Law, Theory of State and Legal Philosophy, szerk.: H. Szilágyi I.-Paksy M.). Jogfilozófiák / Philosophiae Iuris // Bibliotheca Iuridica: Libri amicorum 13, Szent István Társulat, Budapest, 2005. 573 o.
[16] Pl. Facultas nascitur. 20 éves a jogászképzés Miskolcon (szerk.: Szabadfalvi J.). Bíbor, Miskolc, 2001. 561 o. és Közjogi intézmények a XXI. században. (Jogfilozófiai és politikatudományi szekció, szerk.: Andrássy Gy.-Visegrády A.). Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Pécs, 2004. 9-156.
[17] Pl. - a bilaterálisan megosztott szerb köteteknél kizárólag a magyar közreműködésű részeket feltüntetve - La méthodologie du droit. I (réd. R. Lukić). Académie Serbe des Sciences et des Arts, Conférences scientifiques XXVII: Classe des Sciences sociales 5, Beograd, 1985. 1-49.; Правого-теоретические проблемы научного обоснования правовой политики / Die rechtstheoretischen Probleme von der wissenschaftlichen Grundlegung der Rechtspolitik (pед. / hrsg.: Samu M.). Igazságügyi Minisztérium Tudományos és Tájékoztatási Főosztály kiadványai 15, Budapest, 1986. vi+322 o.; Rechtsgeltung (Ergebnisse des Ungarisch-österreichischen Symposiums der Internationalen Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie 1985, hrsg.: Cs. Varga-O. Weinberger). Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Beiheft 27, Franz Steiner Verlag Wiesbaden, Stuttgart, 1986. 136 o.; La méthodologie du droit. II (réd. Z. Péteri). Institut des Sciences juridiques et politiques de l'Académie des Sciences de Hongrie, Budapest, 1987. 29-113.; Rechtskultur-Denkkultur (Ergebnisse des Ungarisch-österreichischen Symposiums der Internationalen Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie 1987, hrsg.: E. Mock-Cs. Varga). Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Beiheft 35, Franz Steiner Verlag Wiesbaden, Stuttgart, 1989. 175 o.; La modernisation du droit (réd. R. Lukić). Académie Serbe des Sciences et des Arts, Colloques scientifiques LII: Classe des Sciences sociales 11, Beograd, 1990. 1-49.; Theoretische Grundlagen der Rechtspolitik (Ungarisch-österreichisches Symposium der Internationalen Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie 1990, hrsg.: P. Koller-Cs. Varga-O. Weinberger). Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Beiheft 54, Franz Steiner Verlag Wiesbaden, Stuttgart, 1992. 185 o.; Rechtstheorie, Vol. 26 (1995) No. 3 [Sonderheft Ungarn: Verfassungsstaat, Stabilität und Variabilität des Rechts im modernen Rechtssystem (Internationales Symposium der Budapester Juristischen Fakultät, hrsg.: W. Krawietz-M. Samu-P. Szilágyi). Duncker & Humblot, Berlin.] 261-506.; On Different Legal Cultures, Pre-Modern and Modern States, and the Transition to the Rule of Law in Western and Eastern Europe (ed.: W. Krawietz-Cs. Varga). Duncker & Humblot, Berlin, 2003. xi+139-531 o. [Rechtstheorie, Vol. 33 (2002) Nos. 2-4: II. Sonderheft Ungarn.].
[18] Pl. [Legalitás és moralitás.] Magyar Tudomány, 1993/8. 932-967.; Ius humanum / Ember alkotta jog. Műhelytanulmányok (szerk.: Szabó M.). Prudentia iuris 15, Bíbor, Miskolc, 2001. 306 o.; [Államelmélet, politikai filozófia, jogbölcselet (szerk.: Szigeti P.).] Leviatán [különszám]. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2005. 383 o.
[19] Pl. Pokol B.: A professzionális intézményrendszerek elmélete. A felsőoktatás nemzetközivé válásának vizsgálata, Ny.n., Budapest, 1991. 212 o., ill. Komplexe Gesellschaft. Eine der möglichen Luhmannschen Soziologien. Mobilität und Normenwandel 8, Brockmeyer, Bochum, 1990. 271 o. és Complex Society. One of the Possible Luhmannite Theories of Sociology. Co-ordination Office for Higher Education, Budapest, 1991. 179 o.; Karácsony A.: Jogfilozófia és társadalomelmélet. Pallas Stúdió-Attraktor, Budapest, 2000. 232 o.; Cs. Kiss L.: A jogtudomány eszméje és hivatása. A filozófiai és tudományos hit paradoxonjai. Bibliotheca iuridica: Publicationes cathedrarum 21, Books in Print, Budapest, 2004. 126 o., végezetül pedig konferenciaként [Jogelmélet mint diszciplína (szerk.: Pokol B.).] Jogelméleti Szemle, 2006/1. http://jesz.ajk.elte.hu/2006_1.html.
[20] Pl. konferenciaszinten Jogérvényesítés - jogalkalmazás (Tudományos ülés: Budapest, 2001. dec. 14., szerk.: Jakab A.). A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi karának kiadványai 3, Letter-Print, Budapest, 2002. 155 o., monográfiaként pedig Bragyova A.: Az alkotmánybíráskodás elmélete. Jog és jogtudomány 6, Közgazdasági és Jogi Kiadó & MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1994. 208 o.; Földesi T.: Valamit valamiért? A jogok és kötelezettségek harmóniája és diszharmóniája. Korona, Budapest, 1997. 175 o.; Győrfi T.: Az alkotmánybíráskodás politikai karaktere. Értekezés a Magyar Alkotmánybíróság első tíz évéről. Fundamentum könyvek, INDOK, Budapest, 2001. 194 o.; Peschka V.: Appendix »A jog sajátosságához«. Tanulmányok. Jog és jogtudomány 1, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1992. 170 o.; Sajó A.: Látszat és valóság a jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1986. 392 o. és Jogosultságok. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete-Seneca, Budapest, 1996. 204 o.; Szilágyi P.: A szankcionálás és a szankció a jogi felelősségi rendszerben. A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 23, OMIKK, Budapest, 1990. 114 o.; Varga Cs.: A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség. Akadémiai Kiadó, Budapest, 22002. 439 o., ill. Codification as a Socio-historical Phenomenon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991. viii+391 o.
[21] Pl. Szigeti P.: Az út maga a cél. Társadalomelméleti tanulmányok. Écriture, Budapest, 1995. 385 o. és A valóság vonzásában. Jogelméleti és politikaelméleti tanulmányok. Publicationes Jaurinensis 5, Széchenyi István Főiskola, Győr, 2001. 15-165.; Varga Cs.: Politikum és logikum a jogban. A jog társadalomelmélete felé. Elvek és utak, Magvető, Budapest, 1987. 502 o., majd Law and Philosophy. Selected Papers in Legal Theory. Philosophiae Iuris, Akaprint, Budapest, 1994. xi+530 o., Études en philosophie du droit / Estudios de filosofia del derecho. Philosophiae Iuris, Ny.n., Budapest, 1994. xii+332 o., Rechtsphilosophische Aufsätze. Philosophiae Iuris, Ny.n., Budapest, 1994. x+292 o., Право. Теория и философия. Philosophiae Iuris, Ny.n., Budapest, 1994. xv+281 o., végül kiadatlanul maradt írásai gyűjteményeként Útkeresés. Kísérletek - kéziratban. Jogfilozófiák, Budapest, Szent István Társulat, 2001. 167 o., legújabb egybefoglalásaként pedig Jogfilozófia az ezredfordulón. Minták, kényszerek - múltban, jelenben. Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2004. 450 o.
[22] Pl. Bánki D.: Beszédaktusok, jogi aktusok és emberi jogok. Doktori mestermunkák, Gondolat, Budapest, 2004. 393 o.; Solt K.: Jogi logika. A jog, a nyelv és a valóság. I-II. Seneca-MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1996. és Valóság és jog. Prudentia iuris 10, Bíbor, Miskolc, 1996. 156 o.; Szájer J.: Hermeneutika és a római jog. Interpretációelméleti vázlat. Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestinensis VI, Budapest, 1986. iii+77 o.; Varga Cs.: A bírói ténymegállapítási folyamat természete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 269 o. és (22001. 32003.) 210 o., ill. Theory of the Judicial Process. The Establishment of Facts. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995. vii+249 o.
[23] Mindenekelőtt Bódig M.: Hart, Dworkin és a jogelmélet posztmetafizikai fordulata. Doktori mestermunkák, Osiris, Budapest, 2000. 202 o. és Jogelmélet és gyakorlati filozófia. Jogelméleti módszertani vizsgálódások. Prudentia iuris 23, Bíbor, Miskolc, 2004. 601 o.
[24] Pl. Natura iuris. Természetjogtan, jogpozitivizmus, magyar jogelmélet (A Miskolci Egyetem és a Miskolci Akadémiai Bizottság által 2001. október 5-6-án rendezett konferencia anyaga, szerk.: Szabó M.). Prudentia iuris 17, Bíbor, Miskolc, 2002. 249 o.
[25] Pl. Hörcher F.: Prudentia iuris. Towards a Pragmatic Theory of Natural Law. Philosophiae Iuris, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000. 176 o.; Frivaldszky J.: Természetjog. Eszmetörténet. Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2001. 371 o.; Csejtei D.-Juhász A.: Amerika felfeezése és az új globális rend. Az alteritás és a ius gentium kérdése Vitoria és Sepúlveda írásaiban. I-II. Monumenta hispanica, Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. 371+231 o.
[26] Pl. Varga Cs.: Jogi elméletek, jogi kultúrák. Kritikák, ismertetések a jogfilozófia és az összehasonlító jog köréből. Jogfilozófiák, Ny.n., Budapest, 1994. xix+503 o.; Visegrády A.: Modern jogbölcseleti irányzatok. Kódex, Pécs, 1995. 40 o.; Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből (szerk.: Szabó M.). Prudentia iuris 12, Bíbor, Miskolc, 1999. 265 o., majd 22004. 311 o.; Carl Schmitt jogtudománya. (Tanulmányok Carl Schmittről, szerk.: Cs. Kiss L.). Bibliotheca iuridica: Acta congressuum 9, Gondolat, Budapest, 2004. 466 o.; [Kelsen jogfilozófiájáról. I-II.] Világosság, 2005/10. 1-123. és 2005/11. 1-96.; Mérték és egyensúly. H. L. A. Hart jogfilozófiájának alapkérdései. (Konferencia, 2001. nov. 23., szerk.: Cs. Kiss L.-Takács P.). Bibliotheca iuridica: Misc. 5, Ny.n., Budapest, 2001. 36 o. és [Hartról és a jogbölcseleti hagyományról.] Világosság, 2003/1-2. 75-114.
[27] Pl. nem csekély részében Nagy J. E.: Eszme és valóság. Magyar szociológiatörténeti tanulmányok. Átiratok, Pesti Szalon, Budapest-Savaria University Press, Szombathely, 1993. x+260 o., rendszeresen pedig Loss, Szabadfalvi (stb.): Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Pulszky-Pikler-Somló-Moór-Horváth-Bibó. Prudentia iuris 3, Bíbor, Miskolc, 1995. 310 o.; személyekre koncentrált monografikus, illetőleg vegyes tanulmányi feldolgozásban Kupa L.: Pulszky Ágost jogbölcselete. Seneca-könyvek, Seneca, Budapest, 1996. 188 o.; Moór Gyula: 1888-1988 (szerk.: Szájer J.-Tóth Á.). ELTE Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium, Budapest, 1988. 41 o.; Szabadfalvi J.: Moór Gyula. Egy XX. századi magyar jogfilozófus pályaképe. Jogtörténet, Osiris-Századvég, Budapest, 1994. 198 o., A cselekvőségi elmélettől az újrealizmusig. Fejezetek a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Gondolat: Debreceni Egyetem Állam- és jogtudományi karának kiadványai 1, Books in Print, Budapest, 2004. 261 o., Jogbölcseleti hagyományok. Multiplex Media-Debrecen University Press, Debrecen, 1999. 244 o. és Jogbölcseleti töredékek. Elmélettörténeti írások. Bíbor, Miskolc, 2004. 109 o.; továbbá [Miskolci Egyetem: Bibó István Olvasókör, a »Bolyai« Kollégium Szakkollégiuma] Olvasóköri füzetek (szerk.: Loss S.-Szilágyi I.). Bibó István Olvasóköri füzetek 1, ill. 2, ME Koll., Miskolc, 1990. 74 o., ill. 1992. 111 o.
[28] A nemzetközi irodalom újrakiadásaiból mindenekelőtt említendő Kelsen, H.: Az államelmélet alapvonalai (ford. Moór Gy., szerk.: Szabadfalvi J.). Prudentia iuris 7, Bíbor, Miskolc, 1997. 121 o. és Marxian Legal Theory (ed.: Varga Cs.). The International Library of Essays in Law & Legal Theory, Schools 9, Dartmouth, Aldershot (stb.)-The New York University Press, New York, 1993. xxvii+530 o., a hazai irodalmi hagyatékból pedig - a honnan merítés időrendjében - Pulszky Ágost (szerk.: Kupa L.). Magyar Pantheon, Új Mandátum, Budapest, 1999. 234 o.; Somló B.: Jogbölcsészet. A Juristische Grundlehre kivonata [Budapest, 1920.] (szerk.: Takács P.). Prudentia iuris 1, Bíbor, Miskolc, 1995. 160 o. és Schriften zur Rechtsphilosophie (ausgew. Varga Cs.). Philosophiae Iuris, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. xx+114 o.; Moór Gy.: Jogfilozófia. [Előadásai után jegyezte Püski S., Budapest, 1938.] Püski, Budapest, 1994, 275 o. és A jogbölcselet problémái. [1945] Reprint ex Hungaria, Hatágú Síp Alapítvány, Budapest, 1992. 79 o., életművet tükröző keresztmetszetszerű válogatás gyanánt Moór Gyula szerk.: Szabadfalvi J.). Magyar Pantheon 13, Új Mandátum, Budapest, 2001. 241 o., nemzetközi publikációi gyűjteményeként pedig Moór Gy.: Rechtsphilosophische Aufsätze (hrsg.: Varga Cs.). Philosophiae Iuris, Szent István Társulat, Budapest, 2006.; Horváth S.: A természetjogról (szerk.: Varga Cs.). Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2006. {előkészületben}; Horváth B.: Jogszociológia. A jog társadalom- és történelemelméletének problémái [1934] (ford. és bev. Zsidai Á.). Osiris könyvtár: Jog, Osiris, Budapest, 1995, 430 o., A jogelmélet vázlata. [1937] Historia incognita 2: Jogtudomány, Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. 257 o., A géniusz pere. Szókrátész - Johanna [1942] (szerk.: Cs. Kiss L.). Historia incognita 2: Jogtudomány, Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2003. 264 o., Angol jogelmélet. [1943] Bibliotheca iuridica: Opera classica, Pallas-Attraktor, Budapest, 2004. 616 o. és Válogatott írások (szerk.: Cs. Kiss L.). Historia incognita 2: Jogtudomány, Attraktor, Budapest, 2007) {előkészületben}, nemzetközi publikációi gyűjteményeként pedig Schriften zur Rechtsphilosophie, I.: 1926-1948.: Prozessuelle Rechtslehre.; II.: 1926-1948.: Gerechtigkeitslehre.; III.: 1949-1971.: Papers in Emigration (hrsg.: Varga Cs.). Philosophiae Iuris, Szent István Társulat, Budapest, 2006. {előkészületben}; Die Schule von Szeged.: Rechtsphilosophische Aufsätze von István Bibó, József Szabó und Tibor Vas (hrsg.: Varga Cs.). Philosophiae Iuris, Szent István Társulat, Budapest, 2005. {sajtó alatt}; Szabó J.: Ki a káoszból, vissza Európába. Életrajzi, jogbölcseleti, alkotmányjogi és jogpublicisztikai írások. Kráter, Budapest, 1993. 204 o. és A jogbölcselet vonzásában. Válogatott tanulmányok (szerk.: Szabadfalvi J.). Prudentia iuris 13, Bíbor, Miskolc, 1999. 225 o.
[29] Pl. iskolákban és problémakörökben gondolkodva Historical jurisprudence / Történeti jogtudomány (szerk.: Szabadfalvi J.). Philosophiae Iuris / Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 2000. 303 o.; Scandinavian Legal Realism / Skandináv jogi realizmus (szerk.: Visegrády A.). Philosophiae Iuris / Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2003. xxxviii+162 o.; Természetjog. Szöveggyűjtemény (szerk Frivaldszky J.). Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2004. 218 o.; Jog és nyelv (szerk.: Szabó M.-Varga Cs.). Jogfilozófiák, Books in Print, Budapest, 2000.) vi+270 o.; Jog és antropológia (szerk.: H. Szilágyi I.). Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 2000. viii+366 o.; Joguralom és jogállam (szerk.: Takács P.). Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 1995. 330 o.; Alkotmánybíráskodás - alkotmányértelmezés (szerk.: Paczolay P.). Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 1995. 216 o., majd Rejtjel politológia könyvek 15, Rejtjel, Budapest, 22003. 212 o.; személyes életművekben gondolkodva pedig Aquinói Szt. Tamás: A természetjogról (szerk.: Varga Cs.). Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2006. {előkészületben}; Frank, J.: A bíráskodás az értelem ítélőszéke előtt. Válogatott írások (szerk.: Badó A.). Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2006.; Helmut Coing A jogfilozófia alapjai [Grundzüge der Rechtsphilosophie (1993)] (ford. Szabó B.). Osiris tankönyvek, Osiris, Budapest, 1996. 294 o.; Hart, H. L. A.: A jog fogalma [The Concept of Law (1994)] ford. Takács P.). Osiris könyvtár: Jog, Osiris, Budapest, 1995. 375 o.; Hayek és a brit felvilágosodás. Tanulmányok a konstruktivista gondolkodás kritikájának eszmetörténeti forrásairól (szerk.: Horkay Hörcher F.). Jogfilozófiák, Ny.n., Budapest, 2002. xvii+112 o.; A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége. Válogatás a jogi konstruktivizmus irodalmából (szerk.: Cs. Kiss L.-Karácsony A.). Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 1994. 124 o., valamint Válogatás Niklas Luhmann írásaiból (szerk.: Némedi D.). Szociológiai füzetek, Művelődési Minisztérium Marxizmus-leninizmus Oktatási Főosztálya, Budapest, 1987. 144 o. és Luhmann-könyv (szerk.: Bangó J.-Karácsony A.). Bibliotheca iuridica: Acta congressum 2, Rejtjel, Budapest, 2002. 253 o.; Grocholewski, Z.: II. János Pál jogfilozófiája [La filosofia del diritto di Giovanni Paolo II (1991)] ford. Szabó P.). Pázmány könyvek 4, Szent István Társulat, Budapest, 2003. 72 o.
[30] Pl. Kelsen, H.: Tiszta jogtan [Reine Rechtslehre (1934)] ford. Bibó I. [1937], szerk.: Varga Cs.). Jogfilozófiák, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bibó István Szakkollégium, Budapest, 1988 [utánny. Rejtjel, Budapest, 2001.] XXII+106 o.; Aus dem Nachlaß von Julius MOÓR Gyula hagyatékából (szerk.: Varga Cs.). Philosophiae Iuris, ELTE "Comparative Legal Cultures" Project, Budapest, 1995. xv+158 o.; Horváth B.: Forradalom és alkotmány. Önéletrajz, 1944-45 (szerk.: Zsidai Á., ford. Nagy E.). Történeti elitkutatások, ELTE, Budapest, 1993. 129 o. és The Bases of Law / A jog alapjai [1948] (szerk.: Varga Cs.). Philosophiae Iuris / Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2006. {sajtó alatt}; Bibó I.: Egyetemi előadásai 1942-1949 (szerk.: Dénes I. Z.). Libri rationis rei publicae 1, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2004. ‘Kolozsvári jogfilozófiai előadások', 11-32.; Losonczy I.: Jogfilozófiai előadások vázlata [1948] (szerk.: Varga Cs.). Jogfilozófiák, Szent István Társulat, Budapest, 2002. xvi+282 o. és Abriß eines realistischen rechtsphilosophischen Systems (hrsg.: Varga Cs.). Philosophiae Iuris, Szent István Társulat, Budapest, 2002. 144 o.; Szegvári K.: Somló Bódog jogelméleti munkássága [1952-53] (sajtó alá rend. Varga Cs.). http://jesz.ajk.elte.hu/szegvari20.html; Halász A.: Szászy-Schwarz tanítása a jogalanyról. II. Traktátus: A fikció [1957] (sajtó alá rend. Varga Cs.). http://jesz.ajk.elte.hu/halasz22.html.
[31] Pl. H. Szilágyi I.: A jogi antropológia főbb irányai. Jogfilozófiák, Osiris, Budapest, 2000. 173 o.
[32] Pl. Visegrády A.: A bírói gyakorlat jogfejlesztő szerepe. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 200 o. és A jog hatékonysága. Unió, Budapest, 1997. 211 o., avagy Fleck Z.: Jogszolgáltató mechanizmusok az államszocializmusban. Totalitarizmus-elméletek és a magyarországi szocializmus. Critica, Napvilág, Budapest, 2001. 275 o.
[33] Pl. Kulcsár K.: Jogszociológia. Kulturtrade, Budapest, 1997. 358 o. és Badó A.: Bevezetés a jogszociológiába. Prudentia iuris 9, Bíbor, Miskolc, 1997. 275 o., majd 21997. 167 o.
[34] Jelesül, az eddig évente egyetlen számmal változó egyetemi háttérrel jelentkező Kontroll 2003/1-.
[35] Pl. Kulcsár K.: Modernizáció és a jog. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1989, 227 o. és Sajó A.: Társadalmi-jogi változás. A társadalmi változás jogszociológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 210 o.
[36] Első fecskeként pl. Betekintés a jogrendszerek világába (szerk.: Badó A.-Loss S.). Nyitott Könyv, Budapest, 2003. 452 o.; részben pedig Pokol B.: Jogelmélet és joggyakorlat. Rejtjel, Budapest, 2000. 114 o. és A bírói hatalom Századvég, Budapest, 2003. 255 o., valamint Befogadás és eredetiség a jogban. Adalékok a magyarországi jog természetrajzához (szerk.: Sajó A.). Recepció és kreativitás: Nyitott magyar kultúra, Áron, Budapest, 2004. 223 o. és Visegrády A.: Angolszász jog és politika. Institutiones Iuris, Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 1999. 112 o.
[37] Pl. Regula iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben (A Miskolci Egyetem és a Miskolci Akadémiai Bizottság által 2003. szeptember 26-27-én rendezett konferencia anyaga, szerk.: Szabó M.). Prudentia iuris 22, Bíbor, Miskolc, 2004. 281 o., részmonográfiaként pedig Jakab A.: A jogszabálytan főbb kérdéseiről. Jog és állam 4, Unió, Budapest, 2003. 218 o.
[38] Pl. Sajó A.: Gazdaság és jog kapcsolata jogelméleti szempontból. Jogtudományi értekezések, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989. 210 o.
[39] Pl. Comparative Legal Cultures (ed.: Varga Cs.). The International Library of Essays in Law & Legal Theory, Legal Cultures 1, Dartmouth, Aldershot (stb.)-The New York University Press, New York, 1992. xxiv+614 o. és European Legal Cultures (ed.: V. Gessner-A. Hoeland-Cs. Varga). Tempus Textbook Series on European Law and European Legal Cultures I, Dartmouth, Aldershot (stb.), 1996. xviii+567 o.
[40] A terminológiát P. Legrand vezette be és használja kulcsterminusként.
[41] Varga Cs.: A jog helye Lukács György világképében. Gyorsuló idő, Magvető, Budapest, 1981. 287 o. ill. The Place of Law in Lukács' World Concept. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. [reprint 1998.] 192 o.
[42] Vö. pl. Varga Cs.: A jog mint kultúra? Jogelméleti Szemle, 2002/3. http://jesz.ajk.elte.hu/varga11.html.
[43] Legújabban pl. Husa, J.: Emancipation or Deprivation for the European Legal Mind? The Contribution of the Legal Tradition Approach. Maastricht Journal of European Law, Vol. 13 (2006) 81-107.
[44] Úttörő értékűen Glenn, H. P.: Legal Traditions of the World. Sustainable Diversity in Law. Oxford University Press, Oxford-New York, 2000. xxiv+371 o.
[45] Zweigert, K.: Solutions identiques par des voies différentes. (Quelques observations en matières de droit comparé). Revue internationale de Droit comparé, Vol. XVIII (1966) 5-18.
[46] Vö. pl. Varga Cs.: Jogtechnika és jogdogmatika. In: Ünnepi kötet Boytha Györgyné tiszteletére (szerk.: Bándi Gy.). Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest, 2002. 144-155.
[47] A kutatás az MTA Jogtudományi Intézetében már ilyen irányban is beindult, a szerző Jogrendszerek, jogi gondolkodásmódok az európai egységesülés perspektívájában. Budapest, 2008. művében öltendő majd testet.
[48] Átfogó problémáira lásd Varga Cs.: Transition to Rule of Law. On the Democratic Transformation in Hungary. Philosophiae Iuris, Ny.n., Budapest, 1995. 190 o., ill. Jogállami átmenetünk. Paradoxonok, dilemmák, feloldatlan kérdések. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és államtudományi karának könyvei 5, Akaprint, Budapest, 1998. 234 o., Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben (szerk.: Varga Cs.). A Windsor Klub könyvei II, AKAPrint, Budapest, 1998. [újrany. Szent István Társulat, Budapest, 2006.] 122 o., valamint Legal Problems of Transition in Hungary (Hungarian National Reports Submitted to the Fifteenth International Congress of Comparative Law: Bristol, July 26-August 1, 1998, ed.: Z. Péteri). MTA Jogtudományi Intézete: Working Papers 11, Könyvfólia, Budapest, 1998. 138 o.
[49] Egyetlen - bár meghatározó problémaszeletre - koncentráltan vö. pl. Visszamenőleges igazságszolgáltatás (A Magyar Tudományos Akadémia nagytermében 1990. november 8-9-én megtartott konferencia anyaga, szerk.: Lamm V.-Bragyova A.). MTA Állam- és Jogtudományi Intézete: Working papers 1, MTA ÁJI, Budapest, 1992. 110 o., Coming to Terms with the Past under the Rule of Law. The German Model (ed.: Varga Cs.). [pre-edition] Windsor Klub, Ny.n., Budapest, 1994. xiii+136 o., majd Coming to Terms with the Past under the Rule of Law. The German and the Czech Models (ed.: Varga Cs.). Windsor Klub, Ny.n., Budapest, 1994. xxvii+178 o., ill. Igazságtétel jogállamban. Német és cseh dokumentumok (szerk.: Varga Cs.). A Windsor Klub könyvei I, Osiris, Budapest, 1995. [újrany. Szent István Társulat, Budapest, 2006.] 241 o.
[50] Vö. pl. Varga Cs.: Célok és eszközök a jogban. In: http://www.thomasinternational.org/hu/projects/step/conferences/20050712budapest/varga1.htm.
[51] Vö. pl. VARGA CS.: Jogállamiság - kihívások keresztútján. Valóság, 2002/4. 28-39.
[52] Vö. pl. VARGA CS.: Jogkölcsönzés egy globalizálódó világban. Társadalomkutatás, 2006/1. 33-60.
[53] Vö. pl. VARGA CS.: A jog belső szerkezete. Állam- és Jogtudomány, 2004/1-2. 39-49.
[54] Legerőteljesebb áttekintésben lásd pl. Kühn, Z.: Worlds Apart: Western and Central European Judicial Culture at the Onset of the European Enlargement. The American Journal of Comparative Law, Vol. LII (2004) 531-567.
[55] A Magyar Tudományos Akadémia s azon belül az Állam- és Jogtudományi Intézet által a tudományszervezésben a szocializmus idején kiharcolt túlsúlyos szerep valóban biztosíthatott még olyan funkciókat, amelyek egy a spontaneitás diffúz véletlenszerűségeiből adódó demokratizmusban aligha nyernek kielégítést. Ilyen lehetett a tudományos pályára történő gyakorlati nevelés, a rendszeres jogi bibliografizálás, a bel- és külhoni jogirodalom mélyreható rendszeres kritikai szemlézése, a magyar jogtudomány eredményeinek külföldi képviselete, és nem utolsó sorban átfogó nemzetközi tudományos együttműködés, melynek tekintetében a szomszédsági-regionális kapcsolatrendszer úgyszólván teljeskörű volt, de nemzetközi betagozódottságunk mindenkori szintjéhez viszonyítva még a nyugat-európai s atlanti jelenlétünk is mélyrehatóbbnak bizonyulhatott, mint ma, a globalizálódás korában, amikor a nemzeti képviselet szervezetlensége már óhatatlanul is az önfeladással egyértelmű.
Lábjegyzetek:
[1] Varga Csaba, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 1250 Pf. 25; tanszékvezető egyetemi tanár, PPKE JÁK, Budapest, 1428 8, Pf. 6., E-mail: varga@jog.mta.hu / varga@jak.ppke.hu / http://varga.jak.ppke.hu
Visszaugrás
