Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, kánonjogász-professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, A bűn és a bűncselekmény című könyvében a katolikus hit kifejtésének és az egyházjogi gondolkodás fejlődésének tükrében rendkívüli precizitással és széles körű hivatkozással, jogtörténeti és hatályos jogi elemzéssel, saját álláspontját is megfogalmazva kristálytisztán bemutatja az erkölcs és a jog normarendszerének viszonyát és kölcsönhatását a bűn és a bűncselekmény fogalma kapcsolatának területén; konkrétan arra is keresve a választ, hogy - tekintettel az egyházi jog sajátos teológiai dimenziójára - mi a viszony a hatályos kánonjogban, különösen a Codex Iuris Canoniciben a bűn (peccatum) és a bűncselekmény (delictum) között; s miként a Bevezetésben - a témával kapcsolatos újabb kánonjogtörténeti kutatásokat is megemlítve - írja, vizsgálódása használható eredményeket kínálhat az állami jogrend és az adott társadalomban részben az erkölcsi tudat, részben az emberi magatartások szintjén megjelenő moralitás kapcsolatára nézve is.
A nemzetközi hírű tudós Szerző reflexiójában a Biblia világától az ókeresztény és a középkori, valamint az újkori felfogáson át - kiemelkedő módszertannal - kalauzol bennünket, amikor a bűn és a bűncselekmény fogalmának fejlődéséről ír. Ennek keretében a bűnbánat szentsége, a vezeklési fegyelem és az egyházi büntetőjog kategóriáinak - például a bűnösségnek - a fejlődéséről is szól, kitérve a gyóntatói summákra, s azok fejlődésére, az önálló kánoni büntetőjog megszületésére, a kazuisztikus irodalomra, a közvádas és a magánvádas bűncselekmény problémájának kánonjogi megjelenésére, az újkori morálteológiának és a kánonjognak a bűn témájában meglévő kapcsolatára, a reatusnak (bűnös állapot) a bűn, illetve a bűncselekmény és a büntetés közötti közbülső fogalmára, s a bűn és a bűncselekmény mint két különböző normarendszer megsértésére (eme utolsó alfejezeten belül: Juan Azor, Hugo Grotius, Francisco Suárez, Domenico Ursaya, Placidus Böckhn, Dionysius Gothofredus, André del Vaulx, Henricus Zoesius, Arnold Corvinus van Beldern műveit is citálva). Ezt követően jutunk el az 1917. évi Codex Iuris Canonici bűn és bűncselekmény fogalmának tárgyalásához, amelynek előzményeként Erdő Péter professzor idézi Joseph Hollweck szövegszerű javaslatát, kiemelve Gommar Michiels Codex-kommentárját.
A kiváló könyv további fejezetei a jelenleg hatályos egyházjog körébe vezetnek el: a bűncselekmény fogalma az 1983. évi Codex Iuris Canoniciben (a korábbi szabályozáshoz képest eltérő, közvetett leírással - arra is figyelemmel, hogy omnis definitio iniure periculosa, a törvényi, a tárgyi és a szubjektív elem vonatkozásában is kitérve a változásra, annak okaira, s az 1399. kánon jelentőségére, továbbá az 1395. kánon 2. §-a kapcsán az erkölcs és a jog kapcsolatára); a beszámíthatóság szerepe és értelme a bűncselekmény hatályos egyházjogi fogalmában: "A beszámíthatóság fogalma az egyházi büntetőjogban" (Cesare Lombroso elméletéről is említést téve - leszögezve: "A kánonjogban a büntetőjogi beszámíthatóság alapja az emberi szabadság volt és maradt.", s Velasio De Paolis-szal kijelentve: "a beszámíthatóság >>olyan tulajdonság, amely alapján egy cselekedetet és egy hatást vissza lehet vezetni az alany szabad és tudatos akaratára<<."), "Súlyos bűn-e minden egyházi bűncselekmény?" (a nemleges válaszhoz Silvestro Mazzolini, Alfonso de Castro, Martin de Azpilcueta, Carlo Antonio Tesauro, Gommar Michiels, Reinhold Sebott műveit is idézve), "A beszámíthatóság vélelme", "Az >>ignorantia facti, non iuris excusat<< elve és a mai egyházi büntetőjog". Az utolsó fejezet - "A bűn a hatályos Egyházi Törvénykönyvben a büntetőjogon kívül" - a bűn szerepével foglalkozik: a szentségekkel és a szentelményekkel kapcsolatban, valamint az egyházi eljárásjogban. Mindebből kiemelendő: "[...] >>Mivel pedig az emberi ésszerűség alapvető elvei szerint a jogi-társadalmi rend, mellyel a bűncselekmény közvetlenül ellenkezik, nem különálló és az erkölcsi rendtől elzárt rend, hanem az Istentől alapított és lelkiismeretben kötelező erkölcsi rend egészének szerves része<<, ezért a társadalmi hatóság a cselekményt bűncselekményként nem számíthatja be akkor, ha az egyszersmind nem bűn Isten előtt. Mindez feltételezi, hogy az emberi törvényhozó mind a büntetendő tényállások, mind a beszámíthatósági ismérvek meghatározása során figyelembe veszi az erkölcs követelményeit. Ellenkező esetben az erkölcstelen - és így lelkiismeretben nem is kötelező - >>jog<< esetével állnánk szemben, ami a XX. század világi jogtörténetében gyakori jelenség volt. Az igazságos büntetőjoggal szemben tehát követelmény, hogy amit büntet, az erkölcsileg is bűn legyen." (103-104. o.)
Erdő Péter professzor végső következtetéseit, a bűn és a bűncselekmény viszonyának teológiai és kánonjogi szempontú áttekintése után, az Összefoglalásban olvashatjuk; ennek egyik pontja: "[...] Isten a >>természetes<< cselekvési szabályok létének és kötelező erejének forrása. Nem a természet önmagában, nem is a természetben puszta emberi értelemmel felfedezett ésszerűség, hanem a benne kifejeződő személyes isteni akarat a forrása az emberi kötelezettségeknek." (132. o.); továbbá: "A hatályos egyházjogban is elválaszthatatlan a
- 473/474 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
