Fejes Péter: Recenzió a Szoros emberfogás című könyvről (SPO, 2023/2-3., 56-57. o.)

"All the world's a stage", azaz "Színház az egész világ" - írja William Shakespeare (Szabó Lőrinc fordításában) az Ahogy tetszik című színdarabjában, de mondhatjuk - az idézet jelentéstartalmától eltérve, azt - parafrazálva, hogy "All the world's a law", azaz "Jog az egész világ", s benne nem színész minden férfi és nő, hanem jogalany, hiszen a jog szabályozza az életviszonyainkat, a társadalmi viszonyainkat, így a jog szerint állandóan (családi, munka-, szerződéses stb.) jogviszonyokban élünk, azok alanyai vagyunk. A jog szabályozza a sportot (ld. a sportról szóló 2004. évi I. törvényt) is és a nemzetbiztonsági (korábban állam- és közbiztonsági) tevékenységet (ld. a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényt, korábban az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendeletet) is, tehát a sport és a jog, valamint a nemzetbiztonság és a jog is szimbiózisban van. A legnépszerűbb sportot (sportágat)[1] és a nemzetbiztonságot pedig Takács Tibor Szoros emberfogás című, Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban alcímű könyve[2] is[3] összekapcsolja.

A jogon belül a jogalkotás az a jogi tevékenység, amely a jog tudatos, írott létrehozatalát célozza, míg a jogalkalmazás a tárgyi jogban foglalt általános normatételezések egyedi esetre történő vonatkoztatása.[4] Az ítélkezés meg a bíróság által gyakorolt jogalkalmazás mint igazságszolgáltatás a bíróságoknak az a jogosultsága, hogy az eléjük kerülő ügyeket megvizsgálják és eldöntsék.[5]

"A történész dolga nem az ítélkezés (elítélés vagy felmentés), hanem az értelmezés és az elemzés" - szögezi le a szerző recenzált művének Kezdőrúgás című első fejezetében.[6] S ezt az axiómát írásában végig igyekszik is szem előtt tartani, ellentétben az alcímbeli Kádár-korszak behatárolással, amelyet megelőző időszakra is visszatérően visszatér.

"Historia est magistra vitae", azaz "A történelem az élet tanítómestere" viszont, s az utókor - értékrendjének megfelelően - ítélkezik, s értékelését a jogalkotó által jogszabályokban is kifejezheti, mint amilyen jogszabályok az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvény, az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. törvény, az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvény, az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmiségének megállapításáról szóló 2000. évi CXXX. törvény, amelyek alapján aztán a semmissé nyilvánításról, a semmiség igazolásáról a jogalkalmazó, a bíróság dönt, mint ahogyan tette azt például az Újpesti Dózsa 19-szeres válogatott labdarúgója, Szűcs Sándor 1951-es törvénysértő halálra ítélése vonatkozásában is.[7]

Takács Tibor tehát nem ítélkezik, a kötetéről pedig így vall: "Ez a könyv nem általában a sportág és a politika, a foci és az állam viszonyát tárgyalja, hanem arra vállalkozik, hogy bemutassa a Kádár-korszak évtizedeinek a labdarúgás területén kifejtett, labdarúgással kapcsolatos állambiztonsági tevékenységét."[8] Azt az állambiztonsági tevékenységet, amely természeténél fogva - elvileg - titkos volt, s amely akkor és most is - különböző okok miatt - korlátozottan kutatható. A szerző előrebocsátja, miután "...célom nem a hálózati személyek »leleplezése«, hanem az állambiztonsági szolgálatok titkos együttműködőiként a labdarúgás körül kifejtett tevékenységük bemutatása és megértése volt. [...] ezért nem minden ügynököt fogok a »valódi« nevén nevezni."[9] Ez részben - az egyenlőség elve alapján és a labdarúgók, edzők, vezetők, mint közszereplők vonatkozásában - sajnálható.

A játéktér fejezet szerint azért is, mert a kémelhárítás a tolmácsok - részben a már alkalmazott tolmácsok beszervezése, részben a már meglévő ügynököknek a tolmácsok közé beállítása - mellett az idegen nyelvet beszélő sportolók, elsősorban neves labdarúgók beszervezésével kívánta kiépíteni ügynökhálózatát, nem mellőzve az ún. társadalmi kapcsolatok igénybevételét sem. E fejezet megismertet a sportirányítás szervezeti és részint jogi hátterével; az állambiztonság illetékes II/1. (katonai elhárítás), II/2. (kémelhárítás), II/5. (belsőreakció-elhárítás) osztályaival, majd az azokat felváltó BM III/II., III/III, III/IV. csoportfőnökségekkel és módszereikkel is, például a kiutazó sportdelegáció tagjai közé hivatalos vagy társadalmi kapcsolat, mellé há-

- 56/57 -

lózati személy(ek) és/vagy operatív tiszt(ek) delegálása is; s az üldözött "jelenségekkel" is, mint a disszidálás, a devizával való visszaélések, a csempészet, az üzérkedés, az üzenetközvetítés: az ún. "fekete levelek" kézbesítése, az illegális megbízások teljesítése, a (sötét) hírszerzés, az emigráns körökkel kapcsolat, az ellenséges (rendszerellenes) kijelentések; megemlít néhány beszervezettet, operatív kapcsolatot, mint az 1958-as svédországi labdarúgó-világbajnokságra kiutazó válogatott orvosát, az MLSZ akkori főtitkárát, a Ferencváros egyik, "Nemere" fedőnevű válogatott labdarúgóját majd edző(jé)t (is); utal a Ferencváros koncentrált megfigyelésére.

A Helyzetkialakítás fejezet szemlélteti a "Magyar Labdarúgó Szövetség és a magyar labdarúgósport operatív helyzetéről" szóló összefoglaló jelentésen keresztül azt, hogyan nézett ki az állambiztonsági megfigyelés és jelentés a kiemelt sportágakról, kiemelt sportági szakszövetségekről. Ebből nem jogi, hanem sportszakmai - nemzetközi elismertségi - szempontból kiemelést érdemel az, hogy 1969-ben 25 magyar labdarúgóedző dolgozott külföldön. Állambiztonsági szempontból meg az, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (a továbbiakban: MLSZ) elnökségét, a magyar labdarúgó-válogatott keret tagjait differenciáltan, az egyes bizottságokban tevékenykedő személyeket, az MLSZ függetlenített munkatársait, orvosokat, gyúrókat pedig egységesen ellenőrizték a nyilvántartásokban. A 141 ellenőrzöttből 48 személy szerepelt - operatív, hálózati vagy bűnügyi - nyilvántartásban, közülük 11 - (FIFA-)játékvezető, bíró, ügyvéd, sportorvos - a hálózati nyilvántartásban. Beszervezett ügynök 4 volt ("Nemere" és "Forgács" fedőnevű labdarúgók, egy gyúró és egy FIFA-játékvezető). A válogatottat pedig a szövetségi kapitány nem feltétlenül önállóan állította össze, mert például "Nemere" kérte megbízóit arra, hogy segítsék elő abba való bekerülését, míg az állambiztonság politikai érdekekből maga is direkt módon belenyúlt a keret kiválasztásába, amelynek eredményeként például Szucsányi András nem utaz(hat)ott az 1968-as mexikói olimpiára. A jelentés nemcsak leír egy helyzetet, hanem megteremti azt, például akkor, amikor a szabálysértést vagy bűncselekményt elkövetők ellen az állambiztonság nem eljárást kezdeményezett, hanem a cselekményt (és annak révén az elkövetőjét) operatív célra felhasználta.

A következő fejezetek foglalkoznak Puskás Ferenccel, a "Galambos" fedőnevű ügynökkel (és másokkal), leszögezve egy alaptételt, miszerint nem biztos, hogy ami titkos, az igaz is; Kádár csapatával, a Vasassal, s azzal szemben az FTC és az Újpesti Dózsa közös ellenszenvével; az 1960-as Nyíregyházi Spartacus-Szolnoki MÁV NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés után a lelátón történt politikai nyomozó rendőrtiszt általi újságégetéssel (ezzel annak közkeletű kifejezésével, hogy "ég a csapat"), rajta és azon keresztül egy vidéki város akkori mindennapjaival mind a stadionon kívül, mind a stadionon belül; az 1964-es FTC-Győr NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzést követő tömegmegmozdulással, a szurkolók rendőrökkel való összecsapásával, s hogy ennek folytán volt-e ok a (morális) pánikra az állambiztonságnál, a tevékenység fokozására a politikai rendőrségnél, létrehozva a "huligán" kategóriáját, közvetlen kapcsolatot teremtve 1956-tal, felsorolva "fegyveres ellenforradalmárokat" is, megnevezve egykori SS-tagot, és mintha a Fradi vezetésére kiosztva a pártellenzék szerepét; zsidókkal és zsidózókkal, rögzítve, hogy a (szocialista) erkölcsöt (szintén) sértette az eredmények adásvétele is, a bundázás, a (zsidó klubnak tekintett) MTK (különösen az FTC elleni) meccsein a játéktéri és a lelátói antiszemitizmussal; az 1968-as csehszlovákiai bevonulást követő Magyarország-Csehszlovákia vb-selejtező mérkőzés jegyértékesítésével, előkészületeivel és biztosításával, levonhatóan aztán azt a következtetést - ha már Shakespeare-idézettel nyitottunk -, hogy "Sok hűhó semmiért"; a magyar-szovjet válogatottmérkőzésekkel, politikai mellékzöngéikkel, hangulatjelentésekkel, a meccsek politikai okokból vélt leadási kényszerével, ismertetve egy közösség megsértése, illetve izgatás miatti büntetőeljárást, s megtudva azt, hogy a besúgók feladata nem csupán a megfigyelés volt, hanem a szurkolók hangulatának alakítása is, az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon a Szovjetuniótól elszenvedett megsemmisítő vereség kapcsán azzal az egyetlen állambiztonsági dokumentummal, amelyben egy hálózati személy azt jelentette, "...hogy értelmiségi körökben felmerült: esetleg a szovjet titkosszolgálat »dolgozott be«, hogy a magyar csapat ilyen ernyedt legyen"[10]; levezetésként a vb-kkel és az állambiztonsággal, megállapítva, hogy a világbajnokságokat (addig) "...mindig kapitalista országokban, azaz »ellenséges« területen rendezték meg, (így) a vb-k gyakorlatilag folyamatosan kihívás elé állították az állambiztonságot", a nyugati sportolókkal, sportszakemberekkel, illetve a magyar emigránsokkal való kapcsolatfelvétel és -tartás, valamint a Nyugatra szökés magától kínálkozó lehetősége folytán, nevesítve az 1962-es chilei, illetve az 1978-as argentínai labdarúgó-világbajnokságra kiutazó válogatottból társadalmi kapcsolatként beszervezett három, illetve III/III-as ügynökként, "Kőszegi" fedőnévvel egy labdarúgót is.