A felperes keresetében F. I. örökhagyó és az alperes között 2001. március 21. napján létrejött öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte annak színleltségére hivatkozással [Ptk. 207. § (4) bekezdés)], ezért a hagyatékot a felperesnek, mint törvényes örökösnek kérte átadni. Álláspontja szerint az örökhagyó tartásra nem szorult, az alperes tényleges tartás jellegű szolgáltatást nem nyújtott a részére, csekély összegű jövedelmére tekintettel erre valós lehetősége nem is volt.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, védekezése szerint a szerződésben vállalt tartást részben pénzben, részben természetben nyújtotta az örökhagyó részére.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes és néhai F. I. között K.-n 2001. március 21. napján kötött öröklési szerződés érvénytelen. Megállapította, hogy a felperes, mint törvényes örökös a tételesen felsorolt hagyatéki vagyon tulajdonjogát megszerezte. Az elsőfokú bíróság az alábbi - a jogvita elbírálása szempontjából jelentős - tényeket állapította meg.
A felperes édesapja: F. I. örökhagyó és az alperes édesanyja között élettársi kapcsolat állt fenn. Az örökhagyó és az alperes között K.-n 2001. március 21-én öröklési szerződés jött létre, amelyben az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy az örökhagyót élete végéig eltartja, igény szerint ellátja élelemmel, fűtéssel, világítással, mosással, vasalással, lakását tisztántartja, betegsége esetén ápolja, gyógyíttatja, halálakor pedig vallásának megfelelően eltemetteti. A tartást az örökhagyó szerződés-kötéskori lakásán volt köteles teljesíteni azzal, hogy az örökhagyó a nyugdíjával szabadon rendelkezhetett. A tartás havi ellenértékét nem jelölték meg. Az örökhagyó e tartás fejében a perbeli ingatlanon fennálló 1/2 tulajdoni illetőségét, ingóságait, továbbá készpénzvagyonát és követeléseit ruházta át az alperesre. Az ingatlanra elidegenítési és terhelési tilalom került bejegyzésre. Az alperes munkaviszonyának megszűnését - 2001. január - követően egy évig munkanélküli volt, majd rokkantnyugdíjasként havi 27.388 forint nyugellátásban részesült, amelynek összege 2006. évre 36.479 forintra emelkedett. 2005. szeptemberéig élettársi kapcsolatban élt. Az élettársával közösen végzett idénymunkából származó jövedelmére vonatkozó adat nem ismert. Az örökhagyó 2002. évben havi 46.827 forint nyugellátással rendelkezett, amely 2006 évre 65.829 forintra emelkedett. Az alperes az örökhagyónál a házkörüli munkálatokat végezte el, és segített a bevásárlásban. A szerződéskötés időpontjában az örökhagyó jó egészségi állapotban volt, szoros ápolásra nem szorult, egészségi állapota csupán élete utolsó félévében romlott meg, halálát megelőzően két héttel kórházba került, 2002. április 24. napján elhunyt. A közjegyző végzésével az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át szerződéses öröklés jogcímén.
Az elsőfokú bíróság indokolásának jogi okfejtése szerint puszta gondozás, illetve gondviselés ellenében öröklési szerződés érvényesen nem köthető. Az ítélkezési gyakorlatban ismert részleges tartás abban az esetben valósul meg, ha az öröklési szerződés gondozási, ápolási eleme jelentősebb, mint a szerződéses örökös saját jövedelméből - vagyonából - való tartás. Abban az esetben, ha ez utóbbi elem teljesen hiányzik, azaz a szerződéses örökös kizárólag az örökhagyó vagyonából tartja el az örökhagyót, az öröklési szerződés nem felel meg a Ptk. 655. § (1) bekezdésében foglaltaknak és az a Ptk. 207. § (4) bekezdése értelmében mint színlelt szerződés érvénytelen, míg a színlelt szerződéssel leplezett halál esetére szóló gondozási szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe ütközik, és ez okból ugyancsak érvénytelen. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként arra a következtetésre jutott - figyelemmel az alperes által igazolt vagyoni és jövedelmi viszonyaira is -, hogy az alperes nem rendelkezett olyan anyagiakkal, amely alkalmas lett volna az örökhagyó eltartására, a szerződésben foglalt kötelezettségének egyébként sem tett eleget. A bizonyítékokat mérlegelve megállapította, hogy a felek szándéka gondozási jellegű szolgáltatásra irányult, ezért a szerződés - a Ptk. 655. § (1) bekezdésében foglalt feltételek hiányában - érvénytelen. Ebből következően az örökhagyó hagyatéka a felperest törvényes öröklés jogcímén megilleti, azon a felperes tulajdonjogot szerzett.
Az alperes által benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította.
A lefolytatott bizonyítási eljárás adatait felülmérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy az örökhagyó akarata egyrészt arra irányult, hogy az alperes őt a szerződés szerint és igényeinek megfelelő tartásban részesítse, másrészt ennek ellenében halála esetére az alperest vagyoni juttatásban kívánta részesíteni. Önmagában az a körülmény, hogy a természetbeni tartás nagyobb hangsúlyt kap a pénzbeli tartással szemben, nem eredményezi az öröklési szerződés érvénytelenségét, színlelt voltának megállapíthatóságát. Utalt arra, hogy az örökhagyó és az alperes közötti rokoni kapcsolat hiányában az alperes által végzett tartási jellegű szolgáltatások nem értékelhetőek a családi kapcsolaton alapuló tartás körében, így a felperes erre vonatkozó hivatkozását - miszerint az alperes által nyújtott szolgáltatás a közeli hozzátartozók közötti szokásos mértéket nem haladta meg - nem találta alaposnak. Az a körülmény pedig, hogy az alperes nem biztosított az örökhagyó részére teljes körű tartást - amit az örökhagyó nem is igényelt - nem adhat alapot az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására, az esetleges szerződésszegés következményeként a szerződés megszüntetésének van helye, amely iránt az örökhagyó terjeszthetett volna elő kereseti kérelmet.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 655. § (1) bekezdésében foglaltakat, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével megállapított tényállásra alapított döntés téves.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta, amit a következőkkel indokolt.
A per adatai nem igazolták a felperes állítását, amely szerint saját jövedelméből egyáltalán nem járult hozzá az örökhagyó tartásához, részére csupán gondozást biztosított és az a segítségnyújtás, amit az édesanyjának és így szükségszerűen a vele együtt élő élettársnak nyújtott, nem értékelhető tartási, gondozási szolgáltatásként.
Kétségtelen, hogy a Legfelsőbb Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint a puszta gondozás, gondviselés ellenében öröklési szerződés érvényesen nem köthető, ez a Ptk. 655. §-ának a jogintézmény céljával szembenálló, kiterjesztő értelmezése lenne. Ugyanakkor tény, hogy a bírói gyakorlat ismeri a részleges tartás fogalmát, amelyben a gondozási elemek dominálnak ugyan, de nem hiányzik teljesen a tartás anyagi fedezetének biztosítása, vagyis a szerződéses örökös saját jövedelméből, illetve vagyonából történő tartás. A felperes az eljárás során a Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettsége ellenére nem bizonyította az alperesi állítás ellenkezőjét, vagyis azt, hogy az adott esetben a szerződéskötéskor teljes mértékben hiányzott az alperes részéről a tartás anyagi fedezetének biztosítása. A peradatok értékelése eredményeként kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy az alperes kizárólag az örökhagyó vagyonából tett eleget tartási, gondozási kötelezettségének. Önmagában az a körülmény, hogy az örökhagyó rokkantnyugellátásban részesült, nem teszi érvénytelenné az öröklési szerződést. Ügydöntő jelentősége annak van, hogy a szerződő feleknek mi volt a szerződéskötéskori akarata, szándéka. A szerződésnek azon szövegezése, hogy a tartási szolgáltatást az örökhagyó igényei szerint állapították meg a szerződő felek, még nem alkalmas az öröklési szerződés színlelt voltának megállapítására. Az öröklési szerződések esetében is érvényesül a Ptk. 200. § (1) bekezdése szerinti szerződéses szabadság elve. A per adatai nincsenek ellentétben az alperes nyilatkozatával, mely szerint az örökhagyó jövedelméhez képest viszonylag csekélyebb saját jövedelméből is képes volt az örökhagyó tartását teljesíteni. Az adott esetben a szerződésnek a személyes tartás, gondoskodás jelentősebb eleme volt az eltartó saját vagyonából való tartásnál. Ugyanakkor mindebből kétséget kizáróan nem vonható le olyan következtetés, hogy az örökhagyó legalább részbeni eltartására az alperesnek valós lehetősége ne lett volna és a szerződés megkötésekor már előre láthatóan sem lehetett.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét - jogszabálysértés hiányában - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.I.21.913/2008/4. szám)
A peres felek a 2003. december 6-án elhunyt M. J.-né I. rendű örökhagyó és a 2005. augusztus 3-án elhunyt II. rendű örökhagyó gyermekei.
Az I. és II. rendű örökhagyók 1946. november 24-én kötöttek házasságot, amely az I. rendű örökhagyó halálával szűnt meg.
Az örökhagyók a T. Sz. u. 26. szám alatti ingatlanban éltek 2003. novemberéig. Az ingatlan az I. rendű örökhagyó ingatlan-nyilvántartás szerinti kizárólagos tulajdonában állt, amelyet 1966. március 25-i bejegyzéssel öröklés jogcímén szerzett.
A felperes a 70-es évek közepén kötött házasságot és szüleitől elköltözött, míg az alperes 1994-ig a t.-i házban lakott, a szülők részére a háztartási munkákban segítséget nyújtott. Ebben az időszakban az I. és II. rendű örökhagyó jó egészségi állapotban volt.
1994. májusában az I. rendű örökhagyó agyvérzést kapott, egészségi állapota megromlott, több hetes kórházi kezelése vált szükségessé, majd ezt követően a háztartási, ház körüli munkákban segítségre szorult. Hazakerülését követően a felperes látta el - hozzájuk kijárva - az ápolási, gondozási feladatokat. Az alperes elköltözése után a szülőket látogatta, de a ház körüli munkákban, eltartásukban, gondozásukban nem vett részt.
A II. rendű örökhagyó 1996. őszén ugyancsak megbetegedett, több ízben kórházi kezelésen esett át. Az I. rendű örökhagyót 1997-ben, a II. rendű örökhagyót 2002-ben megműtötték, egészségi állapotuk ezt követően jelentősen leromlott.
1994-től a felperes és házastársa részt vettek a ház körüli munkák ellátásában, segítettek a kert művelésében, füvet vágtak, a ház karbantartást is elvégezték. Bevásároltak, amelynek költségeit az örökhagyók viselték. Az örökhagyókat az orvoshoz szállították. A felperes végezte a nagytakarítást, ablaktisztítást. Az örökhagyókra mosott, esetenként főzött vagy készételt vitt számukra.
1999. december 8-án az I. rendű örökhagyó a felperessel és házastársával a t.-i ingatlan 1/2 részére tartási szerződést kötött, melyben a felperes és házastársa mint tartásra kötelezettek vállalták, hogy a tartásra jogosultat és házastársát életük végéig szükségleteikhez mérten eltartják, gondozzák, ápolják, ruházzák és illően eltemettetik. Vállalták az ingatlan fűtés, telefon, víz és áramdíj költségeinek kiegyenlítését.
Az I. rendű örökhagyó kijelentette, hogy a tartásra kötelezettek a szerződésben részletezett szolgáltatásokat már 1994. májusa óta teljesítik, mert ezt megelőzően agyvérzést kapott és szükségessé vált a természetbeni tartása. A szerződő felek a tartási szerződést 1999. december 22-én megszüntették.
2001. július 18-án az I. és II. rendű örökhagyó és a felperes öröklési szerződést kötöttek, melyben az I. rendű örökhagyó mindkettejük tartása, gondozása, ápolása és eltemettetése ellenében ingatlana 1/2 részére a felperest nevezte örökösévé. A szerződésben rögzítették, hogy az eltartó 1994-től biztosítja az eltartottak részére a mosást, hétvégeken a főzést, a ház és udvar karbantartását, tüzelő beszerzését. A szerződésben a szolgáltatások ellenértékét havi 15.000 forintban határozták meg. Az öröklési szerződést okirati tanúk nem írták alá, az öröklési szerződés érvénytelen.
A II. rendű örökhagyó a szerződéskötést megelőzően, 2000. június 7-én T.-n írásbeli magánvégrendeletet alkotott, amelyben a T., Sz. u. 26. szám alatti ingatlan 1/2 részét, a t.-i takarékszövetkezetben elhelyezett 311.278 forintot, valamint a b.-i szövetkezeti részjegyeit az alperesre hagyta, a felperest az örökségből kizárta.
A II. rendű örökhagyó nevén a N. és Vidéke Takarékszövetkezetnél volt betéti követelése, amely 2007. január 2-án 503.935 forint kifizetésével megszűnt.
Mindkét örökhagyó a b.-i szövetkezet tagjai volt. Szövetkezeti üzletrészeik után I. rendű örökhagyó 2002-ben 784.000 forintot, a II. rendű örökhagyó 1.057.000 forintot kaptak.
2003. novemberében az I. és II. rendű örökhagyók a felpereshez költöztek. A felperes elhelyezésükre egy külön szoba-konyha-fürdőszobás lakrészt biztosított, amelyben gázfűtés, víz és villany volt. Az I. rendű örökhagyó 2003. december 6-án elhunyt, eltemettetésének számlával igazolt költsége 218.369 forint volt, amelyet a felperes viselt.
A II. rendű örökhagyó részére a felperes naponta többszöri étkezést biztosított, mosott, takarított nála, beszerezte gyógyszereit, hetente kivitte T.-re. Ebben az időszakban már 24 órás felügyeletet, ápolást igényelt. A felperes munkát vállalni nem tudott, ápolási díjat, támogatást nem vett fel. A borotválást, hajvágást a felperes házastársa, orvoshoz szállítását, gyógyszerei beadását a felperes végezte.
A II. rendű örökhagyó nyugdíja ebben az időszakban 68.147 forint volt, amelyből a felperes a különálló épületrész rezsiköltségeit, a cigaretta, újság és kábeltévé költségeket fedezte. A II. rendű örökhagyó 2005. május 2-án idősek otthonába költözött és ott hunyt el, 2005. augusztus 3-án.
Az I. rendű örökhagyó utáni hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző végzésével az öröklési szerződés alaki érvénytelensége folytán az örökhagyó lakóház és mezőgazdasági ingatlanaiból álló hagyatékát törvényes öröklés jogcímén - a II. rendű örökhagyó özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten - egymás közt egyenlő arányban a felperes és az alperes részére adta át.
A II. rendű örökhagyó hagyatékát (mezőgazdasági ingatlanhányadait, 100.000 forint névértékű részjegyét) a közjegyző végrendeleti öröklés jogcímén az alperes részére, míg a K. Zrt.-nél nyilvántartott 100.000 forint névértékű részvényt törvényes öröklés jogcímén egymás közt egyenlő arányban a felperes és alperes részére adta át.
A felperes keresetében az I. rendű örökhagyónak 1994. május 1-től 2003. november 30-ig, a II. rendű örökhagyó részére 1994. május 1-től 2005. május 1-ig nyújtott tartási szolgáltatásai ellenértékének és középarányos kamatának, az I. rendű örökhagyó temetési költsége 1/2 részének, valamint annak a 2003. december 7-től járó késedelmi kamatának a megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, azt állítva, hogy a felperes tartást nem nyújtott, illetve annak ellenértékét az örökhagyók nyugdíja - amellyel a felperes rendelkezett - fedezte. Beszámítani kérte az I. rendű örökhagyó temetési költségébe az örökhagyók temetésével felmerült koszorú költségeit, a felperes által felvett nyugdíj visszatérítést, egyben viszontkeresetében annak megállapítását kérte, hogy a II. rendű örökhagyó a T., Sz. u. 26. szám alatti ingatlan 1/2-ét házassági vagyonközösség, másodlagosan ráépítés jogcímén megszerezte, ezért az hagyatékát képezi. Kérte továbbá kötelezni a felperest a korábban az I. rendű örökhagyó nevén lévő és kiváltott betéti követelés 504.935 forintos összege és annak 1997. január 3-tól esedékes kamatai, az üzletrészek ellenértékéből 949.000 forint és annak 2002. január 29-től járó törvényes kamatai megfizetésére. Állította, hogy a pénzösszegek a felperes tulajdonába kerültek és azok a II. rendű örökhagyó végrendeleti örököseként őt illetik. 1989. júniusától 2004. májusáig terjedően mindkét örökhagyó után tartási költségei megtérítését is kérte. A felperes a viszontkereset és beszámítási kifogás elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy az I. rendű örökhagyó utáni tartás ellenértékeként hagyatéki hitelezői igény címén fizessen meg a felperesnek az 1994. május 1-től 1998. december 31-ig terjedő időszakra összesen 294.000 forintot, az 1999. január 1-től 2003. november 30-ig terjedő időre 531.000 forintot és ezen összegeknek az ítéletben írt időponttól az abban részletezettek szerint járó kamatait, valamint 109.185 forint temetési költséget és annak törvényes kamatait. Megállapította, hogy ezen összegekért az alperes az I. rendű örökhagyó hagyatékának tárgyaival és azok hasznaival felel.
Kötelezte az alperest a II. rendű örökhagyó részére nyújtott tartás ellenértékeként hagyatéki hitelezői igény címén az 1994. május 1-től 1998. december 31-ig terjedő időre 588.000 forint és kamatai, az 1999. január 1-től 2003. november 30-ig terjedő időre 1.062.000 forint és kamatai, a 2003. december 1-től 2005. április 30-ig terjedő időre 510.000 forint és kamatai megfizetésére. Megállapította, hogy ezen összegekért az alperes a II. rendű örökhagyó hagyatékának tárgyaival és azok hasznaival felel. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a viszontkereset elutasítását azzal indokolta, hogy az I. rendű örökhagyó az ingatlant öröklés jogcímén szerezte, az a Csjt. 28. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a különvagyona. A per adatai alapján megállapítható volt, hogy az ingatlanon 1965-ben építkezés történt, új épületet emeltek, a 70-es években melléképületet létesítettek, 1989-ben a gázt is bevezették. A felperes tagadásával szemben a perben az alperes nem bizonyította, hogy a beruházások az I. rendű örökhagyó pénzéből történtek, de nem tett indítványt építész és ingatlanforgalmi szakértői vélemény beszerzésére sem. Ennek alapján a ráépítésre alapított viszontkeresetében foglaltak a Ptk. 137. § (3) bekezdése alapján nem voltak megállapíthatók.
Bizonyítottság hiányában utasította el a bíróság a bemutatóra szóló takarékbetéti követelésre vonatkozó viszontkeresetet, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem volt megállapítható, hogy az összeg a felpereshez került.
A szövetkezeti üzletrész ellenértékére vonatkozó követelést illetően az alperes azt sem tudta megindokolni, hogy az általa elismerten megkapott 500.000 forint levonását meghaladó összeg milyen jogalapon illetné őt.
Az örökhagyók tartási költségei körében az elsőfokú bíróság a felperes keresetének a Ptk. 677. § (1) bekezdés c) pontját és a Ptk. 679. § (1) bekezdését alkalmazva - figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság PK 89. számú állásfoglalásának d) pontjában írtakat is - helytadott, az alperes viszontkeresetét elutasította. Utóbbit azzal indokolta, hogy a perben nem merült fel adat arra, hogy 1994. májusáig (az I. rendű örökhagyó agyvérzéséig) a szülők eltartásra szorultak volna. A perben kihallgatott tanúk az alperes állításait nem támasztották alá.
A felperesi tartás teljesítésének tényét a megszüntetett tartási szerződés, az alakilag érvénytelen öröklési szerződésben foglaltak és a kihallgatott tanúk vallomása alátámasztotta. A tartás ellenértékét a felperes módosított - az aggálytalannak ítélt igazságügyi szakvéleményre alapított - keresetével egyezően határozta meg. Az alperesnek a szakvéleménnyel kapcsolatos kifogásait és elfogultsági kifogását elutasította és a marasztalás tőkeösszege után a Ptk. 301. § (1) bekezdés szerint középarányos időponttól késedelmi kamat fizetését is elrendelte.
Az I. rendű örökhagyó temetési költségéből, az alperes tagadására figyelemmel csak a számlával igazolt költségeket fogadta el kétséget kizáróan bizonyítottnak, míg a további felperesi igényt bizonyítottság hiányában elutasította.
Az alperes beszámítási kifogását ugyancsak elutasította. Ezt azzal indokolta, hogy az I. rendű örökhagyó koszorújának költségét az alperes nem bizonyította, a II. rendű örökhagyó eltemettetésével felmerült költség pedig végrendeleti örökösként az alperest terhelte.
Az idősek otthonában felmerült költségekkel a felperes elszámolt, az alperes tényállításai pedig kétséget kizáróan nem bizonyítottak.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit, annak helyes indokaira utalással helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a fellebbezésben foglaltak alapján kiemelte, hogy a másodfokú eljárásban csatolt végrendelet önmagában nem alkalmas a tulajdoni igény alátámasztására, arra is figyelemmel, hogy a II. rendű örökhagyó sem az apósa, sem az I. rendű örökhagyó halála után indult hagyatéki eljárásban, sem pedig a jelen perben nem tett említést tulajdonszerzéséről. Az elsőfokú bíróság széleskörű bizonyítás eredményeként helyesen állapította meg a felperes mindkét szülője részére végzett tartási, gondozási szolgáltatásokat, értéküket aggálytalan szakvéleményre alapította és helyesen döntött a hagyatéki tartozásokért való korlátozott felelősségről.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalával a kereset elutasítása és viszontkeresetének való helytadás, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és az alperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alperes öröklési felelősségének mértéke tekintetében alaposnak, egyébként alaptalannak találta. A kérelemnek helyt adó részben álláspontját a következőkkel indokolta.
A perben eljárt bíróságok ítéleteikben az örökhagyók tartásával kapcsolatos hagyatéki tartozásokért való felelősség körében a Ptk. 679. § (1) bekezdés szerinti korlátozott felelősségre utaltak, ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság PK 192. számú állásfoglalásában írtakat nem vették figyelembe.
Az iratokból megállapíthatóan a II. rendű örökhagyó hagyatéki vagyona a k.-i egyik ingatlan 500/1376 tulajdoni illetősége (értéke 37.100 forint), a k.-i másik ingatlan 60/2001 tulajdoni illetősége (értéke 5.000 forint), a K. Zrt. részvény (értéke 100.000 forint) és 9.892 forint készpénz volt, amelyet - kerekítéssel számolva: 150.000 forint értéket - a végrendeleti örökös, az alperes örökölt. Az alperes maga is ennek megfelelő értékű hagyaték megszerzésére hivatkozott felülvizsgálati kérelmében.
A Pp. 216. §-a szerint, ha a kereseti követelés a polgári jog szabályai szerint az alperes vagyonának csupán valamely részéből hajtható be, a bíróságnak ezt a részt határozatában meg kell jelölnie.
Az örökös hagyatéki tartozásokért való korlátozott felelőssége körében követendő eljárásról a PK 192. számú állásfoglalás rendelkezik. A hagyaték tárgyaival és annak hasznaival való felelősség esetén a marasztaló ítélet rendelkező részében meg kell jelölni azokat a vagyontárgyakat, amelyekből, illetve amelyek hasznaiból a hagyatéki hitelező - végrehajtás útján - kielégítést kereshet. A marasztalás az örökség értékén nem terjedhet túl.
Az I. rendű örökhagyó részére nyújtott tartás ellenértéke az alperes örökrészéből behajtható. Ugyanakkor az alperes a II. rendű örökhagyó tartási költségeinek ellenértékeként a jogerős ítélet szerint 2.060.000 forint megfizetésére köteles, ez azonban az alperesnek a II. rendű örökhagyótól származó örökrészét meghaladja. A II. rendű örökhagyó tartásának költségeiért azonban csak az öröksége értékéig felelős, ezért felülvizsgálati kérelmében részben megalapozottan sérelmezte a jogerős ítélet marasztaló rendelkezését.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 275. § (4) bekezdésében foglaltak értelmében - a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte és - az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával - a Matus Jenő II. rendű örökhagyó részére nyújtott tartás ellenértékeként fizetendő marasztalás összegét 150.000 forintra leszállította, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Pfv.I.21.611/2008/5. szám)
Az I-III. rendű felperesek kereseti kérelmükben annak megállapítását kérték, hogy néhai N. L. örökhagyó után a törvényes öröklés rendje szerint néhai Cs. J.-né elhunyt testvér jogán gyermeke, az I. rendű felperes 1/4 arányban, néhai Cs. J. L. elhunyt gyermeke jogán annak gyermekei, a II-III. rendű felperesek 1/8-1/8 arányban, az alperes pedig mint testvér 1/2 arányban a törvényes örökösök a Ptk. 608. §-a alapján. Hivatkozásuk szerint néhai Cs. J.-né N. M. 1996. február 9-én tett írásbeli nyilatkozata érvénytelen, mert annak megtételekor nem rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Másodlagosan a nyilatkozat érvénytelenségének megállapítását arra hivatkozással kérték, hogy azt kizárólag az örökhagyó - halála napján - meglévő készpénzvagyona vonatkozásában, azaz megszorítással tette, a megszorítással tett örökség visszautasítása pedig a Ptk. 674. § (3) bekezdése szerint semmis. Továbbá azon az alapon is támadták a nyilatkozatot, hogy a hagyatékot más személy javára szólóan nem lehet visszautasítani és a Ptk. 603. §-ában írt feltételek fennállása hiányában a nyilatkozat nem minősül öröklésről való lemondásnak sem, következésképpen néhai N. L. után a törvényes öröklés rendje érvényesül.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint néhai Cs. J. született N. M. részéről ingyenes, ellenérték nélküli átruházás történt, amelyet mint ajándékot elfogadott.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Indokolásának jogi okfejtése szerint néhai Cs. J.-né született N M. a perbeli nyilatkozat megtételekor ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel rendelkezett, ezért a Ptk. 17. § (1)-(2) bekezdésében megjelölt okból a perbeli nyilatkozat nem érvénytelen. Ez egy egyoldalú nyilatkozat, amely nem az örökhagyóval köttetett kétoldalú megállapodás, ezért a Ptk. 603. § (1) bekezdésében foglalt törvényi feltételek hiányában nem minősül öröklésről való lemondásnak. Úgy foglalt állást, hogy a perbeli nyilatkozat a Ptk. 674. § (3) bekezdése értelmében nem tekinthető az örökség megszorítással tett visszautasításának sem. A nyilatkozat tartalmát vizsgálva - "Az a nyilatkozatom, hogy N. T. örökölje meg az én részemet is N. L. után.", majd "...az 1994. december 3-án Bécsben elhunyt N. L. nevű testvérem után örökölni nem kívánok..." - úgy tekinthető, hogy néhai Cs. J.-né született N. M. az örökhagyó utáni teljes hagyatékot visszautasította, nem kívánt az örökhagyó után örökölni. Az a kitétel: "Egyedül T. testvérem örökölje a Bécsben nála volt pénzt" csak kiemelése a hagyaték egy részének, főként a szövegkörnyezetben úgy elhelyezve, hogy a fenti két általános rendelkezés közé illesztette be ezt a nyilatkozatát. Az egységes bírói gyakorlatra utalva úgy foglalt állást, hogy az a nyilatkozat, amellyel a törvényes örökös az örökségét ellenérték nélkül a testvérére ruházza át, az örökség elfogadásának és egyidejűleg annak ajándékozásának minősül, ugyanis csak ilyen értelmezéssel érhető el az a cél, amely a törvényes örököst a nyilatkozata megtételében vezette, nevezetesen, hogy az örökség ne őt, hanem a testvérét illesse. Az adott esetben az alperes az ajándékot elfogadta, ezt igazolja a hagyatéki eljárásban tett nyilatkozata is, mely szerint magát nevezte meg az örökhagyó törvényes örökösének, továbbá az osztrák közjegyző által átadott készpénzvagyont - az örökhagyó felleltározott hagyatékát - birtokba vette.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - lényegében annak helyes indokaira alapítottan - helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének keresetük szerinti megváltoztatását kérték. Megismételt érvelésük szerint a perben vitatott nyilatkozat az örökség megszorítással tett visszautasításának minősül, ezért érvénytelen. Az adott ügyben néhai Cs. J.-né nem fogadhatta el és nem utasíthatta vissza érvényesen a neki járó örökséget, mert nem tudta, hogy az miből áll. Amennyiben néhai Cs. J.-nét az ajándékozás szándéka is vezette volna, úgy a jogi képviselő ajándékozási szerződést készített volna. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján találta alaptalannak.
A Legfelsőbb Bíróságnak abban a jogkérdésben kellett állástfoglalnia, hogy a másodfokú bíróság a jogszabályok értelmezésével helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a perbeli nyilatkozat nem tekinthető az örökség megszorítással tett visszautasításának, ezért a Ptk. 674. § (3) bekezdésében foglalt érvénytelenségi ok nem áll fenn és a nyilatkozattal a törvényes örökös az örökrészét ellenérték nélkül átruházta testvérére, az alperesre.
A Pp. 275. § (2) bekezdésének értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, ezért nem érintette annak a felperesek keresetében foglalt egyéb érvénytelenségi ok kapcsán tett megállapításait.
A Ptk. 673. § (1) bekezdése szerint az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. Az örökös az öröklés megnyíltával a hagyatékot, illetőleg annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát - örökség - elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül megszerzi [(2) bekezdés]. Az örökös az öröklés megnyílta után az örökséget visszautasíthatja [Ptk. 674. § (1) bekezdés], főszabály szerint az örökség visszautasítása csak az egész hagyatékra vonatkozhat. A feltételhez vagy időhöz kötött, a megszorítással tett, valamint a meg nem engedett részleges visszautasítás érvénytelen [Ptk. 674. § (3) bekezdés].
Az adott ügyben az első- és a másodfokú bíróság is helyesen állapította meg a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tényeket, körülményeket: döntését kellően megindokolta [Pp. 206. § (1) bekezdés, Pp. 221. § (1) bekezdés].
A nyilatkozatot értelmezve nem tévedtek annak kimondásakor, hogy néhai Cs. J.-né született N. M. nem kívánt az örökhagyó után örökölni. Az eset összes körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint egyértelműen és kifejezetten akként nyilatkozott, hogy "N. T. - az alperes - örökölje meg az én részemet is N. L. után".
A jogszabály nem ad lehetőséget arra, hogy az örökös a hagyatékot más személy javára utasítsa vissza. Helytállóan állapították meg tehát az eljáró bíróságok, hogy a perbeli nyilatkozat önmagában emiatt sem tekinthető a Ptk. 674. §-a szerinti visszautasításnak.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem kapcsán a jogerős ítélet helyes indokán túlmenően az alábbiaknak tulajdonít jelentőséget.
A hagyatéki eljárásról szóló módosított 6/1958. (VII.4.) IM számú rendelet (He.) 58. § (3) bekezdése is lehetőséget ad arra, hogy a hagyatéki tárgyaláson az örökös az örökségét vagy annak egy részét örököstársára vagy a hagyatéki eljárásban közvetlenül nem érdekelt örökösre vagy a hagyatéki hitelezőre átruházza. Ahogyan azt az elsőfokú bíróság is helytállóan fejtette ki, az örökhagyó halála után tett az a nyilatkozat, amellyel a törvényes örökös - e perben azok egyike - az örökségét ellenérték nélkül a testvérére ruházza át, az örökség elfogadása és egyidejűleg annak elajándékozása. Az egyik törvényes örököst a nyilatkozata megtételében egyértelműen az a cél vezette, hogy az örökség kizárólag a testvérét illesse. A törvényes örökös nyilatkozatát az örökségre vonatkozó ajándékozási ajánlatnak kell tekinteni, amelyet adott esetben a testvére - alperes - elfogadott azzal, hogy a hagyatéki eljárásban az öröklési bizonyítvány ellen 2003. augusztus 26-án fellebbezéssel élt, amelyben a perbeli nyilatkozatra tekintettel az öröklési bizonyítvány megváltoztatását kérte akként, hogy az örökhagyó egyedüli örököse. Az elfogadó nyilatkozat ugyanis kinyilvánítható szóban, írásban vagy ráutaló magatartással is. Így tehát az érintett felek az érvényes ajándékozási szerződés létrejöttéhez szükséges nyilatkozatokat megtették. Tekintettel arra, hogy az örökhagyó után - az egyik törvényes örökös - néhai Cs. J.-né egyértelműen kifejezésre jutatott nyilatkozata szerint egyáltalán nem kívánt örökölni, nincs jelentősége, hogy e nyilatkozatát a hagyaték ismeretében tette-e meg. Az ügy sajátossága, hogy néhai Cs. J.-nénak 1996. július 22-én bekövetkezett halála okán a hagyatéki tárgyaláson részt venni nem tudott, nyilatkozatot tenni már nem állt módjában.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre alapítottan a másodfokú bíróság ítéletét - a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértés hiányában - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.I.21.615/2008/4. szám) ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kőrös András legfelsőbb bírósági tanácselnök
Visszaugrás
