A médiajog területén jártas szakemberek számára Gosztonyi Gergely valószínűleg nem szorul bemutatásra, hiszen rendszeresen publikál és tart előadásokat hazai és külföldi tudományos konferenciákon. Legújabb munkája, a Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig, 2022 nyarán jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában. A felületes olvasó a címből első látásra azt gondolhatná, hogy egyszerű történeti áttekintést fog kapni a cenzúrának az idők során változó megjelenési formáiról, azonban ha gondosabban áttekintjük a könyv tartalmát, hamar rájövünk, hogy ennél jóval többről van szó.
Gosztonyi Gergely végigkalauzolja az olvasót a cenzúra történetén, elemzi annak típusait és formáit, mindemellett megkísérli mai és jövőbeli helyzetének bemutatását nemcsak európai, hanem globális szemszögből is, olyan összefüggéseket feltárva, amelyek felett a média információáradatában elsiklana a figyelmünk. A tartalomszabályozás "privatizációjával" új típusú kérdésekkel találjuk szembe magunkat az internet vonatkozásában: egyre több irányból éri fenyegetés a szólásszabadságot, egyre többször szembesülnek az internethasználók azzal, hogy túl sok forog kockán a legjelentéktelenebbnek tűnő véleménynyilvánítás kapcsán is. A jogi kihívás többdimenzióssá vált: egy számos kultúra kereszttüzében működő tömegkommunikációs eszközrendszert kell valamilyen mélységig jogi keretek közé szorítani.
A monográfia aktualitása nemcsak azért megkérdőjelezhetetlen, mert mára a "cenzúra befolyásolja minden élet minőségét - esztétikailag, érzelmileg, társadalmilag és politikailag",[1] hanem mert a 2020-ban kezdődő járványhelyzet által felfokozott digitalizálódást követően, valamint egy hónappal az Európai Unió digitális piacokról szóló jogszabályának (Digital Markets Act) és a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályának (Digital Services Act) elfogadását megelőzően jelent meg. Az internetes tartalmak megsokszorozódása, a technológiai megoldások fejlődése és átalakulása, a változó állami szabályozási igények alapján úgy gondolhatjuk, hogy a hagyományos értelemben vett cenzúra napjainkban már nem meghatározó része életünknek, azonban a
- 184/185 -
cenzúra nem veszett el, csupán átalakult az idők során. A kötet részletes történeti áttekintést tartalmaz, azonban a fókuszt egyértelműen az új technológiákra helyezi, és a cenzúra fogalmát ehhez mérten tágan értelmezi a szólásszabadság lehető legteljesebb védelme érdekében.
A mű 306 oldal terjedelmű, szerkezetileg 12 fő fejezetre és számtalan alfejezetre oszlik, azonban alaposan átgondolt tagolásának, a fejezetek közötti hézagmentes átvezetéseknek és a gyakori összefoglalóknak köszönhetően minden nehézség nélkül követhető. Nyelvezete mellőzi a sokszor nemkívánatos körmondatokat, helyettük tudományos igénnyel, ugyanakkor olvasmányos és közérthető módon szemlélteti a cenzúra sok szálon futó történetét. A cenzúra jelenségét nemzetközi kontextusban, szemléletes jogeseteken keresztül mutatja be, azonban a könyv nem korlátozódik a problémák felvázolására, hanem számos megoldási kísérletet, javaslatot mutat be, kiemelve azok veszélyeit és előnyeit is.
A monográfia legelején megismerkedhetünk a cenzúra hagyományos fogalmával és tipizálásával, majd a politikai, a gazdasági és az öncenzúra részletes ismertetését olvashatjuk. A bevezető fejezetként szolgáló összefoglaló relatív tömörsége dacára is kiválóan szemlélteti a választott téma komplexitását és relevanciáját, mivel madártávlatból betekintést kaphatunk azokba a fő gondolatokba, amelyekre a következő fejezeteket fűzi fel a szerző. Már itt szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy miért és mennyire nehéz elkülöníteni egymástól a cenzúrát és a tartalomszabályozást az esetek többségében.
A harmadik fejezet az ókortól kezdődően kalauzol végig a politikai cenzúra amerikai és európai történetének legmeghatározóbb állomásain Szókratész esetétől a Gutenberg-féle könyvnyomtatás innovációjával beköszönő új cenzúrázási lehetőségeken, a különböző tiltott könyvek listáján, a 17-18. században megjelenő cenzúra elleni harc kezdeti (teológiai érvelésen, a polgárosodáson, a haszonelvűségen és az igazságosságon alapuló) próbálkozásain keresztül egészen a 19-20. századbeli cenzúrahelyzet ideiglenes javulásáig. E fejezet kitekintésként a magyar cenzúrahelyzetet is összefoglalja.
A negyedik fejezet a tartalommoderálás újfajta megjelenését, a közösségi média elterjedését mutatja be a community media és a social media különbségének felvázolásával kezdve.[2] Ezt követően betekintést nyerhetünk abba, ahogyan a web 1.0 megjelenését követően, egy olyan felhasználótömeg kialakulásával, amely képes a közösséget közösségé tenni, elterjedt a web 2.0, és szintet lépett az internethasználók száma. Ezzel elérkezünk az internet mai állapotához, ahol a megváltozott médiakörnyezet és a belépési küszöb drasztikus csökkenése megváltoztatta mindazt, amit médiának neveztünk a digitalizáció kora előtt. Ezt a mai internetvilágot Jack Balkin a szólásszabadság új iskolájának nevezte,[3] amelyben a központosított, vertikális és államközpontú szabályozási módszerek primátusát átvették - vagy legalábbis kiegészítették - a horizontális, együttműködés-alapú többszintes és informális megoldásokkal kiegészített eljárások.
Az ötödik fejezet által felvázolt amerikai szabályozási lehetőségek megismerését, a Facebook ellenőrző bizottságára és a Twitter Blue Sky kezdeményezésére vonatkozó rövid exkurzust követően a hatodik fejezet az előnyöket és a hátrányokat ismertetve boncolgatja a
- 185/186 -
2020. évi digitális rendeletcsomag rejtelmeit. A fejezet megírásának időpontjában még nem volt ismert a rendeletjavaslatok sorsa, azonban az már világossá vált, hogy a pontos részletek elfogadottságától függetlenül új irányt jelölnek ki az európai szabályozásban.
A hetedik fejezet az egész monográfia egyik legizgalmasabb témakörét mutatja be, a tartalommoderálásnak az amerikai és európai modell melletti harmadik útját: a tökéletesre csiszolt, internetszuverenitás-alapú, kínai Arany Pajzs architektúrát. A nyolcadik fejezetben a szerző az emberi és a technikai tartalommoderálás kettőségének negatívumait a két megoldás ötvözésével kívánja feloldani, amely képes igazodni a felhasználók által feltöltött, exponenciálisan megnövekedett tartalom volumenéhez, és az emberi adottságokat is optimalizálni tudja.
A kilencedik és a tizedik fejezet a joggyakorlatra, az európai szemszögből a két legmeghatározóbb bírói fórum, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogára helyezi a hangsúlyt - az előbbi fejezetben a felelősségi kérdésekre vonatkozó jogfejlesztő tevékenységre, az utóbbiban pedig a politikai cenzúra új eszközére, az internetkorlátozásra vonatkozóan ismerteti az elmúlt évek legjelentősebb döntéseit. Végigkalauzolja az olvasót a befogadhatóság körében az információhoz való hozzáférés korlátozásának esetét megjelenítő Akdeniz kontra Törökország döntéstől egészen a 2021 óta folyamatban lévő Akdeniz és Altiparmak kontra Törökország ügyben vizsgált, a hír- és videóportálokhoz, közösségimédia-felhasználói fiókokhoz való hozzáférést korlátozó török hatóság ügyéig.
Az utolsó előtti fejezet a jelenről, a 2020-as évekről ad nem túl fényes körképet, amelynek alapján az lehet az olvasó érzése, hogy egyelőre nem látjuk a fényt az alagút végén, vagyis nem vagyunk közelebb ahhoz, hogy megtaláljuk az arany középutat a tartalomszabályozás és a cenzúra között.
A legutolsó fejezet a múlt és a jelen után a jövőre irányítja a figyelmet, és a jelen problémáiból, például a széttöredezett és alacsony átláthatóságból, a végrehajthatóság hiányából, a techmamutoknak átengedett tartalomszabályozási hatalom (részleges) állami visszaszerzéséből vagy legalább figyelemmel kíséréséből kiindulva vázolja fel a tudomány, a nem kormányzati szervek és a politika által kínált megoldási javaslatokat. Ezekből az álláspontokból láthatjuk, hogy sok szempontból nemhogy közelebb kerültünk volna a megoldáshoz, azaz a szólásszabadság hatékony védelméhez, hanem inkább eltávolodtunk attól a technológia fejlődésével, az érdekeltek számának megnövekedésével. A kötet zárógondolata kiválóan összefoglalható Franklin D. Roosevelt szavaival: "a verseny egy pontig (és nem tovább) bizonyítottan hasznos dolog. De az együttműködés, amelyre törekedni kell, ott kezdődik, ahol a verseny véget ér." Vagyis az államoknak, a különböző gazdasági és civil szereplőknek együttműködésre kellene törekedniük annak érdekében, hogy egyrészt az emberi jogok érvényesülése, másrészt az egyes szereplők politikai-gazdasági érdekei szempontjából valamelyest előnyös szabályozás alakulhasson ki, mivel komplex problémákra nem lehet felületes és kompromisszumok nélküli megoldást találni.
Gosztonyi napjaink egyik legbonyolultabb jogintézményét igyekezett átláthatóan bemutatni, kiemelve a különböző szakemberek, irányok, iskolák és szervezetek által lehetségesnek vélt, valamint a már megvalósult megoldások előnyeit és hátrányait oly módon, hogy kellő információt nyújtson az olvasónak a saját véleménye, meggyőződése kialakítása érdekében. A mű egészén érzékelhető, hogy a szerző kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a véleménynyilvánítás szabadsága mint alapjog érvényesülésének. A munka figyelemre méltó részletességgel mutatja be a cenzúra minden jellemzőjét, és mind terjedelmében, mind tartalmában egyedi. Rendsze-
- 186/187 -
rezve tekinti át az általa választott területet, bevonva az amerikai, ázsiai, európai és hazai jogirodalmi szereplők állásfoglalását és a vonatkozó joggyakorlatot is. Könyve hiánypótló a magyar szakirodalomban: interdiszciplináris módon, a hagyományos állami (politikai) cenzúra világától a legmodernebb, algoritmusalapú tartalomszabályozási kérdéseken át objektív - azonban a szólásszabadság fontosságát szem előtt tartó - látásmóddal vezeti az olvasót, ezáltal egyszerre tarthat számot több tudományterület érdeklődésére is. ■
JEGYZETEK
[1] Jonathon Green - Nicholas J. Karolides: Encyclopedia on Censorship. New York, Facts on File, 2005. xxi.
[2] Vö. Gosztonyi Gergely: Alternatív (?) média - a közösségi média jogi szabályozásának vetületei. Budapest, ELTE, 2004, 29.
[3] Jack M. Balkin: Old-School/New-School Speech Regulation. 127(8) Harward Law Review (2014) 2306-2307.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
