Az Egyesült Államok jogát René David tipizálása alapján a common law jogcsaládba soroljuk. A jogcsalád jellegzetessége, hogy az angol jog önálló fejlődése folytán ellenállt a római jog recepciójának, másrészt nem kodifikált jog, ugyanis szabályainak egy része nincs törvényekbe foglalva. Az angol jog bíró alkotta jog, így szabályai kevésbé elvontak és általánosak, ellenben elmondhatjuk, hogy konkrét eset eldöntésére vonatkoznak. A jogfejlődése nem tört meg, egységes, történeti jellegű. Nincsenek már nem hatályban lévő és új jogszabályok, mert minden jogszabály egyszerre érvényesül, természetesen csak akkor, ha ellenkező jogszabály nem rontja le azt. Minél régebbi a jogszabály, annál nagyobb tekintéllyel bír.
Az említett jellegzetességeket viselő jogcsalád tagja az Egyesült Államok is, amelynek néhány sajátosságát törekszem megemlíteni. A legfontosabb az, hogy az Egyesült Államokban kétféle jog létezik, egyfelől a szövetségi jog, másfelől a tagállamok joga. Nagy tekintélynek örvendő írott alkotmánnyal rendelkezik. Az igazságszolgáltatás rendszerében fontos helyet foglal el a Legfelsőbb Bíróság, amelynek egyik fő feladata felügyelni azt, hogy csakis olyan törvényeket fogadjanak el, amelyek összhangban vannak az alkotmánnyal.
A precedensrendszer valamelyest eltér az Angliában érvényesülőtől, hiszen létezik egy másik típusú bírói jog is. A törvényhozó által alkotott szabályok ugyanis csak akkor válnak az amerikai jog részévé, csak akkor lehet rájuk hivatkozni, ha azt már bíróság értelmezte, vagy alkalmazta. A bírósági rendszer meglehetősen összetett, tanulmányomban ennek összetevőit tekintem át.
Az Egyesült Államok bírósági szervezete a szövetségi államszerkezetből adódóan egyrészt szövetségi bíróságokból, másrészt tagállami bíróságokból tevődik össze. Minden tagállam rendelkezik saját bírósági rendszerrel, amely a helyi bíróságokból, a fellebbviteli bíróságokból és a legfőbb bírói fórumból áll. A tagállami és a szövetségi bírósági rendszerek egymással mellérendeltségi viszonyban állnak és hatáskörükben különböznek. A tagállami bíróságokról a tagállami jogszabályok rendelkeznek, a szövetségi bíróságokról pedig az Alkotmány illetve a Kongresszus.
A vonatkozó szabályozás az Alkotmány III. Cikkében található.
1. § Az Egyesült Államok bírói hatalma a Legfelsőbb Bíróságot és olyan alsóbb bíróságokat illet, amelyeket a Kongresszus időről-időre megállapít és megalkot. Mind a legfelsőbb, mind az alsó bíróságok bírái hivatalukat addig gyakorolják, amíg azt megfelelően látják el. Szolgálataikért meghatározott időközökben tiszteletdíjban részesülnek, amelyet hivatalviselésük tartama alatt nem lehet csökkenteni.
2. § A bírói hatalom kiterjed a törvény és méltányosság (equity) alá tartozó minden ügyre, olyan ügyekre, amelyek a jelen alkotmány hatálya alá tartozó körben az Egyesült Államok jelen és jövő törvényei, nemzetközi szerződései körében keletkeztek; nagyköveteket, követeket és konzulokat érintő esetekre; a tengeri hajózást és a tengeri joghatóságokat érintő esetekre; olyan jogvitákra, amelyekben az egyik fél az Egyesült Államok; két vagy több állam közötti jogvitákra; az egyik állam polgára és egy másik állam közötti jogvitákra; egy állam által engedélyezett földterület igénylése kapcsán egy más állam polgárai és egy állam közötti, illetve ennek polgárai közötti, valamint idegen államok polgárai vagy alattvalói közötti jogvitákra.
Nagykövetet, más diplomáciai vezetőket és konzulokat érintő, valamint olyan ügyekben, melyekben az egyik fél egy állam, a Legfelsőbb Bíróság eredeti joghatósággal bír. Egyéb fent említett ügyekben a Legfelsőbb Bíróság fellebbezési hatáskörrel bír mind jog-, mind ténykérdések tekintetében; a kivételeket és a részletes szabályozást a Kongresszus állapítja meg. Minden bűnügyben, kivéve a közjogi felelősségre vonás eseteit, esküdtszék jár el; ilyen ügyeket abban az államban kell tárgyalni, amelyben a bűncselekményt elkövették; amikor azonban a bűncselekményt nem egy államon belül követték el, a tárgyalást a Kongresszus által törvényhozási úton megállapított helyen vagy helyeken kell lefolytatni.
A szövetségi bíróságok rendszerében általános és különleges hatáskörű bíróságokat különböztethetünk meg. A különleges hatáskörrel rendelkező bíróságok speciális ügykörben látják el feladataikat (pl. adó-, vám- és szabadalmi ügyek). Az általános hatáskörű szövetségi bírósági rendszer hierarchiáját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy három fokozat különböztethető meg.
- 250/251 -
Legalsó szinten a kerületi bíróságok (district courts) állnak, ezekből legalább egy minden tagállamban fellelhető. A kerületi bírák mindig egyesbíróként járnak el. Ezt követő szinten a szövetségi fellebbviteli bíróságok (court of appeals) foglalnak helyet (a kerületi bíróságok döntései ellen ide nyújtható be jogorvoslati kérelem). Végül a hierarchia csúcsán a Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court of the United States) található, amely független főbírákból álló, rendkívüli tekintélyű testület.
A szövetségi bírákat az Egyesült Államok elnöke nevezi ki a szenátus jóváhagyásával élethosszig. (Az Alkotmány idézett megfogalmazása szerint hivatalukat addig gyakorolják, míg azt megfelelően látják el, viszont ez a gyakorlatban az életük végéig történő hivatalgyakorlással egyenértékű). Az Alkotmányt továbbolvasva láthatjuk, hogy a bírákat tiszteletdíj illeti meg, amelyet csökkenteni nem lehet a hivatalban töltött idejük alatt. Mindezek a jellemzők erősítik a bírói függetlenséget is.
A Szövetségi bíróságok hatásköre kiterjed mindazon ügyekre, amelyekben az Egyesült Államok érintett, ide sorolhatóak az Egyesült Államok jogszabályaival és szerződéseivel kapcsolatos ügyek, a tengerjog, a tagállamok közti jogviták és az állampolgárok peres ügyei is.
A Legfelsőbb Bíróság kilenc bírából áll (nyolc tagja és egy elnöke van). Az elnök az Egyesült Államok egyik legfontosabb méltósága, szimbolikus szereppel bír az elnöki beiktatási ceremónián, valamint fontos közjogi funkcióval rendelkezik akkor, amikor az elnök és az alelnök felelősségre vonásakor a bíráskodó szenátus ülését vezeti.
A Legfelsőbb Bíróság a szövetségi igazságszolgáltatás rendszerének végső döntési fóruma, és bár 1891-ig (a szövetségi fellebbviteli bíróságok felállításáig) szinte minden kérdésben el lehetett jutni hozzá, jelenleg elsősorban azokkal az ügyekkel foglalkozik, amelyekben az Egyesült Államok maga is érintett. A Legfelsőbb Bíróság eredeti - nem fellebbviteli, hanem elsőfokú - hatáskörébe tartoznak a tagállamok közötti jogviták, valamint a külképviselőkkel kapcsolatos ügyek is.
Minden tagállamnak sajátos bírósági szervezete van, amelyek egymáshoz viszonyítva is nagyon változatosak. A bíróságok elnevezései is különbözőek. Általánosítások nehezen vonhatók le, azonban ha mégis megkíséreljük, arra juthatunk, hogy az Egyesült Államok tagállamainak bírósági rendszere a már bemutatott szövetségi igazságszolgáltatási rendszerhez hasonlóan általában háromfokozatú (egy kisebb részében kétfokozatú).
Az alsó szinten városi bíróságok (pl. Texasban justice courts és municipal courts) helyezkednek el. Ezeknél a helyi/városi bíróságoknál esetleg békéltető bíróságoknál sincsen egységes rendszer. Van, ahol elkülönülnek a polgári ügyekkel foglalkozó és a büntető ügyekben hatáskörrel rendelkező bíróságok. Van azonban olyan tagállam is, ahol az alsószintű tagállami bíróságok mindegyik jogterületen rendelkeznek hatáskörrel. Ezt követik a megyei bíróságok (county-level courts). Mind a városi, mind a megyei bírákat általában a nép választja, a választást kisebb kampány is megelőzi. A pozíció elnyerése nagy megtiszteltetést jelent. Ezen kívül minden államnak megvan a saját legfelsőbb bírósága is. A magasabb szinten lévő bírákat a kormányzó nevezi ki. A fenti bírósági fórumokon kívül egyes tagállamokban léteznek különbíróságok is, ahol kisebb jelentőségű ügyekkel foglalkoznak (pl. fiatalkorúak bűnözésével, örökösödési ügyekkel).
Az amerikai bírákat két nagy kategóriába sorolhatjuk, az egyikbe tartoznak a szövetségi bírák, a másikba pedig a tagállami bíróságokon működő bírák. E két fő kategória mentén tovább csoportosíthatjuk a bírákat. Posner a How Judges Think című művében 6 bírótípust különböztetett meg. Az első típus a választottbíró (arbitrator), aki a felek által választott bíró és az alternatív vitamegoldások körében fordul elő. A következő bírótípus a karrierbíró (carreer judge). Ez a bírótípus a kontinentális rendszerekben is megfigyelhető. A bírónak készülő jogászok az egyetemet elvégezve szinte rögtön bírósághoz kerülnek, ahol egészen életük végéig, visszavonulásig dolgoznak. A felvétel szempontjából fontos jelentősége van a jelentkező diplomája minősítésének is. A karrierbíró elnevezés az előléptetéshez kötődik, hiszen ez adja meg a kellő motivációt a munka elvégzéséhez. Minél kevesebb a sikeres fellebbezések száma, annál nagyobb esély van a bíró előléptetésére. A harmadik típus a megválasztott bíró, az elected judge, aki demokratikus választások útján kerül hivatalba. Ez a típus van jelen legnagyobb számban az Egyesült Államok igazságszolgáltatásában. A következő két bírótípus a szövetségi bíróságokhoz kötőtik, itt kétféle bíró működhet, a szövetségi elsőfokú és a szövetségi másodfokú bíró. Róluk elmondható, hogy kinevezésük több évtizedes munka után, negyven-ötvenéves korban történik, mikor már kellő munka- és élettapasztalatot szereztek.
Végül, de nem utolsó sorban, sőt tekintély szempontjából az első helyen a Legfelsőbb Bíróság bírái állnak. A Legfelsőbb Bíróság bíráit az elnök nevezi ki miután kikérte a szenátus tanácsát és megkapta an-
- 251/252 -
nak hozzájárulását. A jelölt kiválasztásakor szakmai szempontokat is figyelembe vesznek az ideológiai szempontok mellett. Annak ellenére, hogy jogszabály nem írja elő, a főbírók rendelkeznek jogi végzettséggel. Bírónak általában olyan jelöltet választanak, aki korábban már viselt közhivatalt és szakmai tudásához valamint felkészültségéhez nem fér kétség. A jelöltek legnagyobb része szövetségi vagy tagállami bíró, felső vagy felső-középosztálybeli, tipikusan 50-55 év közötti férfi.
Vannak azonban különleges szempontok is, amelyek szélsőséges esetben képesek felülírni a szakmai szempontokat. Egyik ilyen szempont lehet vallás (legtöbb amerikai bíró protestáns), a nem (nagyrészt férfiak) és a bőrszín (a faji szegregáció ideje alatt nem volt sok esélye színes bőrűnek jogi diplomát szereznie). Az eljárásban fontos szerepe van az American Bar Association-nak (ügyvédi kamara), ugyanis minden jelöltnek véleményezik tudását, felkészültségét. (Érdekességként megjegyzem, hogy a fenti ügyvédi kamara határozza meg a jogi egyetemeken a kötelező tananyagot is.) A végső minősítés háromfokozatú lehet: jól megfelelt (well qualified), megfelelt (qualified) és nem megfelelt (not qualified). Ezt a minősítést eljuttatják a szenátusnak és az elnöknek, ez azonban nem köti a feleket, de ad bizonyos hozzáállást a szenátus részére.
Az Egyesült Államok sajátos jogfejlődésével összefüggésben ezt a fontos jogintézményt nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha az igazságszolgáltatás rendszerét kívánjuk bemutatni. Ez az intézmény pedig az esküdtszék, amely sikerét többek között kezdetben a képzett jogászok hiányának, illetve a polgárok önrendelkezési igényeinek köszönhette. Virginia alapoklevele (I. Jakab angol király adományozta, uralkodás: 1603-1625) kimondta, hogy a kolónia tagjait minden olyan jog megilleti, amely az angolokat, ide értve az esküdtszéki eljárást is. Ez a Virginia számára biztosított jog lassan átterjedt a többi kolóniára is, és ezzel megindult az esküdtszék fejlődése is. Bár az esküdtszékek feladata a ténytalálás volt, a kolóniákon működő esküdtszékek jelentős mértékben hozzájárultak bizonyos szabadságjogok és a common law szabályainak lazításához.
1776-ban a Virginiai Jogok Nyilatkozata rendelkezett a gyors és nyilvános tárgyaláshoz való jogról, amely rendelkezés végül bekerült az alkotmánymódosítás szövegébe is. Az esküdtszék működését a 1787. évi szövetségi alkotmány, illetve ennek kiegészítései és Jury Selection and Service Act (1968) szabályozza.
Az esküdtbíráskodásról az Egyesült Államok Alkotmányában több helyen is találunk rendelkezéseket. A bevezetésben már idézett III. cikkben, valamint az ötödik, a hatodik és a hetedik alkotmánymódosításban találhatók rendelkezések, az alábbiak szerint. Az ötödik kiegészítés a vádesküdtszék eljárásához köti a főbenjáró, súlyos bűncselekményekben való eljárás jogát. A hatodik alkotmánymódosítás szerint: "Minden büntetőügyben joga van a vádlottnak a gyors és nyilvános tárgyalásra annak az államnak és kerületnek a pártatlan esküdtszéke előtt, ahol a bűncselekményt elkövették". A hetedik kiegészítés rendelkezései szerint: "A common law-n alapuló perekben, ha a vitatott érték meghaladja a húsz dollárt, az ügyet esküdtszéknek kell tárgyalnia, és az esküdtszék által megvizsgált tényeket az Egyesült Államok bármely bírósága csak a common law szabályai szerint vizsgálhatja felül".
A fenti rendelkezések alapján elmondhatjuk, hogy törekszenek egységes eljárást biztosítani a büntetőügyekben. Az 1789. évi bíróságokról szóló törvény kimondta, hogy ténykérdésekben az esküdtszék mondja ki az utolsó szót. Ez alól a rendelkezés alól kivételt képeznek a katonai és a tengerészeti ügyek. A már bemutatott jogforrások a főbb eljárásjogi rendelkezéseket rögzítik. Ezeken kívül megállapítható, hogy a részletes szabályozás tagállamonként eltérő.
Az esküdtbíráskodás célja az, hogy igazolja a vádlott és a társadalom számára azt, hogy a vádlott felelősségre vonásában hozott ítélet a törvénynek megfelelő eljárás keretében igazságosan történt. Ennek megfelelően az ilyen ítélet a vádlott és a társadalom számára is elfogadhatóbb. Az eljárás igazságosságához két feltételnek kell teljesülnie. Egyrészt az esküdtek kiválasztásakor ügyelni kell arra, hogy olyan összeállításból válogassák ki őket, amely megfelelően reprezentálja a társadalom összetételét. Másrészt az esküdtek egyik féllel szemben sem lehetnek elfogultak. Ezzel át is térünk az esküdtek kiválasztásának folyamatára, ahol láthatjuk, hogy ez a két feltétel miként valósul meg a gyakorlatban.
Kétféle esküdtszék létezik, az úgynevezett vádesküdtszék, amely általában 25 tagú és az ügyész munkáját segíti. Állást foglalnak abban a kérdésben, hogy az ügy alkalmas-e arra, hogy a bíróság elé kerüljön, tehát, hogy van-e elegendő bizonyíték. Ez a fajta esküdtszék már csak egyes tagállamokban működik. Döntése kétféle lehet: true bill (van ügy) és no true bill (nincs ügy). Tanulmányomban a másik típusú esküdtszéket mutatom be részletesebben. Ezt az esküdtszéket ítélő esküdtszéknek nevezik. 12 tagú főleg büntető, de polgári ügyekben is közreműködik.
A tagok kiválasztásakor komoly feltételrendszernek kell érvényesülnie. Esküdtszéki tag csak 18
- 252/253 -
életévét betöltött, büntetlen előéletű kiváló amerikai angol nyelvtudással rendelkező amerikai állampolgár lehet, aki már 5 éve az Egyesült Államokban tartózkodik és rendelkezik munkahellyel, valamint ezen belül egy éve az adott bírósági körzetben él. Nem lehetnek tagok a hadsereg, a rendőrség, a tűzoltóság tagja, a törvényhozó, képviselő vagy szenátor sem, továbbá a miniszterek, illetve a végrehajtó halatom képviselői sem, valamint a bírói hatalom tagjai is ki vannak zárva az esküdtek köréből.
Minden bíróságon dolgozik egy hivatalnok, akinek az a feladata, hogy összeállítsa az esküdtszéki listát. Ezt többféle módon tudja megtenni. Három listával dolgozik, amelyek összefésüléséből készíti el a nyerslistát. Ezek az adóslista, a szavazólista és a telefonkönyv. Amint már említettem, ennek a nyerslistának tükröznie kell az Egyesült Államok társadalmi keresztmetszetét (pl. ugyanolyan arányú férfinek-nőnek, fiatalnak-idősnek, színesbőrűnek-fehérbőrűnek stb. kell szerepelnie rajta, mint amilyen arányban alkotják az Egyesült Államok társadalmát). Az így összeállított nyerslistán szereplő állampolgároknak kiküldenek egy kérdőívet, egyféle elfogultsági vizsga és személyiségteszt gyanánt. Akik megfelelnek, azokat behívják a bírósági tárgyalásra. A tárgyalás úgy kezdődik, hogy a bíróságon bejelentik ennek kezdetét, a vád és a védelem képviselői együtt az emelvényhez lépnek. A bíró utasítására behívják az esküdtjelölteket, méghozzá 75 jelöltet.
Ebből a behívott 75 emberből 12 esküdtet választanak ki. Miután helyet foglaltak, a bíró vázolja az ügyet az esküdtjelölteknek. A bírók általában jó emberismerők és gyorsan meglátják, ha valakit a jelöltek közül hátsó szándék mozgat. Tájékoztatja a jelölteket, hogy a vádlottat megilleti az ártatlanság védelme, ezért amíg a tárgyalóteremben ülnek, úgy kell venniük, hogy nem a vádlott a tettes, továbbá tájékoztatja őket arról is, hogy a bűnösség minden kétséget kizáró bizonyítása az államot terheli.
Ezután kifaggatja a jelölteket, hogy mit olvastak addig az ügyről. A tudatlanságot színlelőknek jelzi, hogy az ügy aznap melyik újságban jelent meg, mert tisztában van azzal, hogy ilyenkor az esküdtek szinte sosem mondanak igazat. Habár esküdtszéki tagnak megtiszteltetés lenni, vannak ugyanis olyanok, akik ki akarnak bújni az esküdtszéki kötelességük alól, és általában megtalálják ennek a módját. Azok viszont, akik alig várják, hogy tagok lehessenek, nem szívesen vallják be a kizáró okokat. A bíró azonban szépen lassan ezeket kipuhatolja. Majd kijelenti, hogy mindazt, amit az ügyről olvastak, nyugodtan elfelejthetik, mert senki sem tudhat még semmit az ügyről, ugyanis eddig még egyetlen szóval sem bizonyítottak semmit sem. Közben elküldi azokat, akik bevallják, hogy egészen biztosan nem tudnak majd elvonatkoztatni az eddigi információktól.
Mindezek után kezdődik az igazi kiválogatás, az ún. "voir dire" eljárás (igazmondási vizsga), azaz az esküdtek múltjának a feltérképezése. Ekkor kiderül, hogy ki mondott igazat és ki nem. A bíró, a vád és a védelem felteszik az összes kérdést, ami csak eszükbe jut, rendesen belemásznak az esküdtjelöltek magánéletébe. Ez egyfajta pszichológiai játék, ahol arra próbálnak rájönni, hogy az esküdt melyik oldallal szimpatizálna leginkább. (Kérdésekre példa: Milyen tévéműsort szokott nézni? Milyen újságot olvas? Tagja-e valamely szervezetnek? Ki vezeti otthon a havi kiadásokat? stb.)
A védelemnek joga van 10 esküdtet indoklás nélkül visszautasítani, azaz törölni az esküdtszékből. A vád hat embert zárhat ki. Mire véget ér a kiválasztás, a bíró, a vád és a védelem kijelöli azt a 12 embert, akiknek a részvételével megkezdődhet a tárgyalás. A bíró kijelöl még 4 póttagot is, akik meghallgatják majd a bizonyítékokat, de az esküdtszéki tanácskozáson csak akkor vehetnek részt, ha a 12 kiválasztott esküdt közül valaki megbetegszik vagy esetleg más okból kerül kizárásra.
A tárgyalás folyamatát nem részletezem, de azt megemlítem, hogy az esküdtek milyen döntéseket hozhatnak. Ők ténykérdésben döntenek, a bíró pedig jogkérdésben. Nem kétséges, hogy a két állásfoglalás egymástól nem választható el, ugyanis, ha az esküdtek bűnösnek találják a vádlottat, a bíró ennek megfelelően hozza meg ítéletét. Tehát a döntések a következők lehetnek: egyrészt dönthetnek úgy, hogy a vádlott bűnös; ártatlan; vagy kevesebb bűncselekmény elkövetésében bűnös, mint amiben vádolták; végül pedig bűnös, de elmebeteg.
Sokat vitatott kérdéskör az, hogy az esküdtek nem tévedhetnek-e, nem befolyásolhatóak-e? Természetesen van példa ilyen esetekre is, nem kevés könyv jelent meg arról, hogy milyen elhibázott ítéletek születtek már. Ennek ellenére, ha felteszik a kérdést, hogy mégis miért van szükség esküdtekre, azt a választ kapjuk, hogy egy demokratikus jogállamban biztosítani kell a részvételt a laikusok számára is. Sokan úgy vélik, hogy egyfajta biztonságot kapnak azáltal, hogy ügyükben hozzájuk hasonló emberek is döntenek.
Az Egyesült Államok ügyészségéről elmondtató, hogy bár rendelkezik elkülönült szervezettel, de elkülönült ügyészi csoport nem alakult ki. Az egyetem elvégzése után a pályakezdő jogászok egy része megpályázza a tagállami, illetve szövetségi szinten
- 253/254 -
működő ügyészi posztokat (public prosecutor, valamint district attorney). Említést érdemel, hogy az Egyesült Államokban inkább az ügyészek és az ügyvédek között van átjárás. Sokszor pár éves ügyészi munka később egy büntetőügyvédi karrier építőköve lehet. A bírák közé bejutni viszont már aligha lehetséges. Maga az ügyészi szakma a többi jogi szakmához képest alacsonyabb presztízsértékkel bír, mert nem rendelkezik hosszú múltra visszatekintő hagyományokkal. Az ügyészek tagállami szinten választással nyerik el státuszukat. A legfőbb ügyészi státuszt általában az Attorney General tölti be aki, személyesen nem képviseli a vádat, hiszen a kormány egyik tagja, az igazságügyi minisztérium vezetője. A Legfőbb ügyészt a végrehajtó hatalom feje, az elnök vagy a miniszterelnök nevezi ki. Nagyfokú függetlenséggel rendelkezik az eljárási kérdésekben, mivel a kormány nem adhat utasításokat számára arról, hogy milyen eljárást kövessen az egyes ügyekben vagy az ügyek meghatározott csoportjában. Ettől függetlenül a kinevezés és a felmentés módja vitathatatlanul megteremti a végrehajtó hatalom bizonyos fokú beavatkozását. Az angolszász rendszernek közös sajátossága, hogy az ügyészségi szervezet a vádhatósági szerepen kívül nem vesz részt a büntető igazságszolgáltatásban, ami azt jelenti, hogy a nyomozati eljárásban nincs szerepe az ügyészeknek.
Az Egyesült Államokban az ügyvédi szakma valamennyi jogi foglalkozás bázisát adja. Az ügyvédek száma igen jelentős, arányuk magas és dominanciájuk a jogászságon belül látványos. Olyan szakmáról beszélünk, amelyből kiválasztódnak később a bírák és az ügyészek is, sőt az összes jogi foglalkozás alapjaként szolgálnak. Sokan azonban később visszatérnek az ügyvédi karrierhez azok közül, akik időközben pályát módosítottak. Az ügyvédi tevékenység önmagában is sokféle lehet. Vannak kisebb ügyvédi irodában dolgozók, akik egyedül, vagy maximum egy-két társsal látják el a viszonylag kisebb ügyeket. Ebben az esetben ügyvitel szempontjából specializálódott ügyvédekről beszélhetünk, akik csak az ügyek egy részével foglalkoznak. Vannak olyanok is, akik karrierjüket azért kezdik ügyvédként, mert jó ugródeszkának tekintik és később bírói posztra pályáznak.
Az ügyvédek egy része óriásvállalatok jogi képviseletében nemzetközileg is elismertté válik, és vannak hatalmas ügyvédi cégekbe tömörülő jogászok is. Egyre több ilyen cég jön létre az utóbbi időben, amelynek tagjai a több száz fős létszámot is elérhetik. Az 1980-as évek elején már 250 ilyen cég működött a piacon, és ez a szám egyre növekszik. Az ügyvédek tevékenységi köre az Egyesült Államokban nagyon kiterjedt. Ugyanis nem csak a klasszikus ügyvédi feladatokat látják el, hanem több szakma területére is képesek bejutni, ilyen pl. a pénzügyi, könyvelői, adószakértői szakmák. Az karrier lehetősége és az előmenetel már egyébként az egyetemi évek alatt sokszor megpecsételődik, ugyanis a jogéletben a domináló szerepet azok tudják csak elérni, akik a nevesebb jogi egyetemekről kerültek ki. Amint már említettem, az amerikai bírói kar szintén az ügyvédi rétegbe ágyazódik, ugyanis az utánpótlása fő szabály szerint az ügyvédi rétegből, illetve a legfelső bíróságok esetén az egyetemi jogászok közül történik.
1. Badó Attila - Loss Sándor (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Nyitott Könyvek Kiadó, 2003
2. René David: A jelenkor nagy jogrendszerei, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1977
3. Képes György: Az amerikai állammodell. Az Egyesült Államok alkotmányának alapelvei, Rubiconline 1997. 8. sz.
4. Pokol Béla: Jogászság és Jogrendszer, Jogelméleti Szemle 2011. 4. sz.
5. Molnár András: Richard Posner a bírói szerepről, Glossa Iuridica I. évf. 1. sz. 21-28. o.
6. Nagyné Szegvári Katalin: Fejezetek az Amerikai Egyesült Államok történetéből. HVG-ORAC, Budapest 2002
7. Richard A. Posner: How Judges Thin, Harvard University Press, 2008
8. Scott Turow: Ártatlanságra ítélve, Agave Könyvek Kiadó Kft., 2013
9. Visegrády Antal: Jog-és Állambölcselet, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2003
10. Zétény András: Az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagjainak kinevezése, Jogelméleti Szemle 2004. 4. sz.
11. Az Egyesült Államok Nagykövetségének honlapja: http://hungarian.hungary.usembassy.gov ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
