Napjainkban talán már elmondható, hogy az Alkotmánybíróság megalakulása óta eltelt tíz év elegendő tapasztalatot nyújt a testület alapjogi bíráskodásának jellemzésére és értékelésére. Erre vállalkozott a fenti - bár kérdőjeles - címmel megjelent, Halmai Gábor által szerkesztett kötet,[1] amely az 1999 novemberében, az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ (INDOK) által rendezett nemzetközi konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát, illetve néhány, a Fundamentum-ban már korábban megjelent tanulmányt tartalmazza.
A könyv időszerűsége okán is igényt tarthatna a méltatásra, ám ezt sokkal inkább színvonalas tartalma miatt érdemli meg. Az első magyar Alkotmánybíróság alapjogi gyakorlatát összefoglalóan, tudományos igénnyel, ám mégis közérthetően, a legfontosabb döntéseket, véleményeket - a szerzők egyéni álláspontjából adódóan - hol méltatva, hol kritikai nézőpontból mutatja be, de ezt is mindig a helyesebb megoldás kidolgozására való törekedés igényével teszi. E magas szakmai színvonalú kötet értékét nemcsak az a tény emeli, hogy tartalmát részben angol nyelven megírt tanulmányai nem kizárólag a magyar olvasóközönség számára teszi hozzáférhetővé, hanem az is, hogy a könyv a témát talán a legjobban ismerő hazai szakértők művei mellett az alkotmánybírósággal, alkotmánybíráskodással foglalkozó, ezért a magyar gyakorlatot talán kicsit más megközelítésben látó külföldi szerzők munkáit is tartalmazza.
1. Az alapjogi bíráskodás általános kérdéseit taglaló első fejezetének bevezető tanulmányát "To the Tenth Anniversary of Constitutional Review" címmel Sólyom László írta, amely az Alkotmánybíróság által alkalmazott módszerről és a testület hatásköréről tartalmaz ismertetést. Sólyom László néhol óhatatlanul előrevetíti a második Alkotmánybíróság jövőbeni feladatait, illetve nehézségeit akkor, amikor rámutat a mindenkor hivatalban lévő alkotmánybírák felelősségére az alkotmánybíráskodás eszmei folyamatossága és fejlesztése kapcsán. Véleménye szerint az Alkotmánybíróság által elindított gyakorlat jellegzetességeit csak akkor lehet helyesen megítélni, ha a magyar alkotmánybíráskodás kialakulásának körülményei, a harmadik generációs alkotmánybíróság ismertetőjegyei, illetve a magyar Alkotmánybíróság eddig kevésbé tudatosult jellemvonásai vizsgálat alá kerülnek. A történelmi körülmények vázolása után utal a harmadik generációs alkotmánybíróságok nehézségeire, amelyeket a hazai testületnek sikerült elkerülnie, és bemutatja azokat is, amelyekkel meg kellett birkóznia. Előbbire példaként a dogmatikai megalapozatlanságot említi, az utóbbira pedig azt, hogy ha az egyedi alapjogi bíráskodást nem az Alkotmánybíróság végzi, akkor mi biztosítja az Alkotmánybíróság végső alkotmányértelmező monopóliumát. Ezzel összefüggésben mutatja be az élő jog és az alkotmánykonform értelmezés valódi szerepét, és emeli ki jelentőségét. Utal arra az érdekességre is, hogy a testület igazán aktivista az alkotmányellenes mulasztás hatáskörének expanzív alkalmazásában volt, ám e tevékenységét senki sem kifogásolta. Az Alkotmánybíróság hatásköreivel összefüggésben hívja fel a figyelmet arra, hogy ezek tervezett módosítása elkerülhetetlen, amelynek a tartalmára vonatkozóan javaslatokat is megfogalmaz. Tanulmányának összegzéseként kijelenti, hogy a magyar Alkotmánybíróság mindent megtett annak érdekében, hogy a régebbi, teljes hatáskörű alkotmánybíróságokhoz hasonlóan tölthesse be feladatát.
2. Az Alkotmánybíróság álláspontjaiban a kilenc év alatt bekövetkezett módosulásokat Kis János "Az első magyar Alkotmánybíróság értelmezési gyakorlata" címet viselő tanulmánya ismerteti. Véleménye szerint a testület kezdeti, megengedhetőnek vélt aktivizmusa később fokozatosan lefékeződött, ám ez nem a természetjogi gyakorlat föladásának, hanem az Alkotmánybíróság tartalmi koncepciójának volt betudható. Ennek okaként azt jelöli meg, hogy a testületnek az önértékelését újra kellett fogalmaznia, mivel a bírák tudatosan kerülni kezdték az olyan értelmezéseket, amelyek nem kötődnek az Alkotmány rendelkezéseihez, vagy pedig azok felülvizsgálatát jelentették. Tették ezt azután, hogy az Alkotmánybíróság a halálbüntetést eltörlő határozatában legalább egyszer áttörte a szöveghűség legtágabb korlátait, az Országgyűlés hatáskörét
- 525/526 -
elvonva burkolt alkotmánymódosítást végzett. E döntésben Kis János a szöveghűség elvét követelte volna meg, illetve az ezzel összefüggő szoros olvasatot. Összeveti a vonatkozó négy alkotmányi rendelkezés egyenkénti és egymásra vetített értelmezési lehetőségeit azzal az eredménnyel, amelyet az Alkotmánybíróság ért el. A határozat következményeit taglalva utal arra, hogy mennyiben járultak hozzá a természetjogi szövegkritika feladásához a döntés okozta bonyodalmak. Véleménye szerint ezzel együtt csökkent a klasszikus alapjogvédelem kiterjesztő értelmezése. Ennek kapcsán Kis János hol az alapjogvédelem, hol annak, illetve lendületének kifulladásáról beszél (69.). E megtorpanás általa csoportosított okait példák sorozatán keresztül mutatja be. (70.). Az 1992-95 közötti időszakban új konszenzus feltételeinek kialakulását rajzolja fel, és a kezdeti tartózkodás utáni alkotmánybírósági jólétvédelem nekibuzdulását, radikalizálódását ennek következményeként tudja be. Ez azonban - véleménye szerint - a hatásköri korlát áttöréséhez vezetett. Úgy véli, e probléma az Alkotmánybíróság óvatossági rendszabályainak kialakításával oldható meg. Kis János a megállapításait példákkal támasztja alá, és kitűnő alapot ad munkájának akár kritikai elemzésére is. Összességében a szerző arra a következtetésre jut, hogy a jólétvédelmi bíráskodás mozgásteréről alkotott alkotmánybírósági felfogás alapos korrekcióra szorul, míg a testületnek az alapjogi bíráskodás mozgásterére vonatkozó elvi álláspontja kialakultnak tekinthető (88.).
Harmadikként Takács Albert "Egy alkotmányos forradalmár. Sólyom László - a tudós, az alkotmánybíró, az elnök" című munkája az Alkotmánybíróság volt elnöke portréját rajzolja meg. A tanulmány kritikai szintjét emeli, hogy Takács Albert már a tudós 'korai' munkásságát is kritikusan szemléli, ugyanakkor elismeri ennek alkotmányelméleti jelentőségét. Sólyom László alkotmánybírói tevékenységének rövid, de a jelentősebb döntésekben megnyilvánuló szerepének bemutatásában sokkal több kritikai élt lehet felfedezni. Takács Albert a határozatok elemzése során a láthatatlan alkotmánnyal összefüggésben is érdeklődéssel figyelte volna Sólyom László munkásságának következményeit, különös tekintettel arra, hogy ellentétet, konfliktust talált a halálbüntetés-határozat és az abortuszügyekben hozott határozatok indokolása, elvi megalapozottsága között. Másodsorban felveti azt a kérdést, hogy a magánszféra védelmét miért nem lehet az állami beavatkozás önálló korlátozásával elképzelni, azaz miért nem lehetne a jogállamnak is morális értelmezése (113.). Véleménye szerint az Alkotmánybíróság volt elnöke a szociális jogok területén passzív álláspontot foglalt el, és vizsgálja, hogy bizonyos kérdésekben miért fordult passzivizmusba Sólyom László aktivizmusa. A Sólyom-bírósággal kapcsolatban a szerző véleménye az, hogy a politikai és a társadalmi követelménytől való elzárkózás elsősorban Sólyom László által ösztönzött módja sok szempontból pozitívan értékelhető (118.). Nem hallgatja azonban el a negatívumokat sem, például a belső eljárás szabályainak kialakulását, a bírák álláspontjainak megváltozását, bár a kritikai szemlélettel bemutatott és elemzett Sólyom-munkásságnak összességében pozitív végkicsengése van, mivel az alkotmánybíráskodás mércéjét - nemzetközi összehasonlításban is - magasra állította.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
