A kártérítési felelősség körében nagyon sajátos problémákat vet fel az az eset, amikor a kötelezettségszegés nyomán a kár egy gyermek megszületésében jelenik meg. A bíróságoknak ezzel a problémával számos, különböző konstellációban kell szembenézniük, amelyek mindegyike ─ amellett, hogy alapvető erkölcsi, morális problémákat is felvet ─ a kártérítési felelősség egyes elemeit (kár fogalma, károsult kárenyhítési kötelezettsége, okozati összefüggés stb.), egész fogalomrendszerét új megvilágításba helyezi.
Abban az esetben, ha a kötelezettségszegés következtében egészséges gyermek születik, a szülők léphetnek fel kártérítési igénnyel (az angol nyelvű szakirodalomban wrongful pregnency vagy wrongful conception). Ha fogyatékos gyermek születik, akkor mind a szülők (wrongful birth), mind a gyermek részéről (wrongful life) felmerülhet kártérítési igény.
Egészséges gyermek születése, mint kár az orvosi (gyógyszerészi) felelősség körében tipikusan három esetben fordul elő: egyrészt sikertelen művi meddővétételt követő terhesség kiviselése, másrészt terhességmegszakítás során visszamaradt magzat megszületése esetén, valamint ─ nagyon ritkán ─ a felírt fogamzásgátló tabletta helyett tévesen kiszolgáltatott más készítmény alkalmazása következtében bekövetkezett terhességhez kapcsolódóan.
Fogyatékos gyermek születése számos, különböző kötelezettségszegéshez kapcsolódhat. Gyakran fordul elő mulasztás a prenatális (méhen belüli) diagnosztikus eljárások körében, így különösen végtagfejlődési rendellenességek felismerésének elmulasztása ultrahangvizsgálat során, mulasztás a kromoszóma-rendellenesség felismerése terén, téves tájékoztatás a genetikai tanácsadás során, az anya téves tájékoztatása az általa elszenvedett fertőző betegségnek a magzati kockázataival kapcsolatban stb. Ezekben az esetek-
- 143/144 -
ben nagyon sajátos erkölcsi problémára kell a jog eszközeivel reagálni. Itt ugyanis nem arról van szó ─ mint általában az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során elkövetett mulasztásokkal kapcsolatban ─, hogy az orvos kötelezettségszegése következtében a magzat károsodást szenved, és ezért születik fogyatékosan. A kötelezettségszegés következménye itt nem maga a fogyatékosság, hanem az időben elvégezhető terhességmegszakítás esélyének elvesztése, és ennek következtében a fogyatékos gyermek megszületése. Egyértelműbben fogalmazva: ha az orvos nem követett volna el mulasztást, akkor a terhesség megszakítására, a magzat életének kioltására került volna sor.
Ha ilyen esetben mind a szülő, mind pedig a gyermek kártérítési igénnyel él, akkor elsősorban a gyermek követelése aggályos: ennek megítélése ugyanis azt jelentené, hogy a bíróság elismerné az egyénnek a saját élete kioltására való igényét.[1] Ebből a meggondolásból kiindulva, mind a kontinentális, mind az angolszász bírói gyakorlat egységes abban, hogy a gyermek részéről nem fogadják el a kártérítési igényt.[2] A szülők részéről természetesen legalább a fogyatékos gyermek nevelésével járó többlet-költségeket minden esetben megítélik (a kártérítési igény alapja ebben az esetben a családtervezéshez való jog sérelme). Érdekes, hogy a magyar Legfelsőbb Bíróság ezt a csaknem univerzálisnak mondható joggyakorlatot nem követi, és egy publikált ítéletében hatályon kívül helyezte az első fokon eljárt bíróság ítéletét, amely csak a szülők keresetének adott helyt, a végtagfejlődési rendellenességgel született gyermek keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolása szerint "az alperes kártérítési felelősségének alapja mindhárom felperes esetében azonos, mert egyazon magatartás okozta felperes kárát, és csak a következmények szempontjából, a felelősség mértéke és módja tekintetében van eltérés közöttük.[3]
Az alábbiakban a fogyatékos gyermek születésével, mint kártérítési problémával tovább nem foglalkozunk, kizárólag az egészséges, nem kívánt gyermek születése kapcsán felmerülő egyes felelősségi kérdéseket elemezzük.
- 144/145 -
A német bíróságoknak először a hatvanas évek végén kellett állást foglalniuk abban a kérdésben, hogy a mind testileg, mind szellemileg teljes egészében egészséges gyermek megszületése miatt a szülők kaphatnak-e kártérítést (wrongful conception). Az első esetek az ún. fogamzásgátló ügyek voltak, majd a bíróságok a hetvenes évektől kezdődően a sikertelen művi meddővétételt követő terhesség esetében szembesültek ugyanezzel a problémával, később, a nyolcvanas évektől kezdődően pedig egyre-másra kellett döntést hozni a sikertelen terhesség-megszakítást követő terhességek ügyében.
A legelső jogerős ítélet az ún. fogamzásgátló ügyben[4] született. Ebben a felperesnek hormonális fogamzásgátló tablettát írtak fel receptre (Eugynon), azonban a gyógyszerész tévesen egy másik, hasonló hangzású, azonban gyomorbántalmak kezelésére szolgáló készítményt (Enzynorm) adott ki. Kilenc hónappal később megszületett felperesek hatodik gyermeke. A bíróság megállapította, hogy alperes a közötte és felperes között létrejött adásvételi szerződés megszegése miatt kártérítéssel tartozik, ennek összege a gyermek 18 éves koráig terjedően a tartási költségekkel egyenlő. Mivel a hormonális fogamzásgátló készítmény a fogamzást 99,8%-os biztonsággal megakadályozta volna, a gyógyszerész alkalmazottja által vétkesen elkövetett gyógyszercsere volt az oka a nem tervezett terhességnek és a gyermek megszületésének. A felperes vagyoni kára a nem kívánt kötelezettséggel való megterhelésben áll, mert a felperes ─ mint a gyermek apja ─ a gyermek tartására köteles. Pontosan ezt a vagyoni hátrányt akarta a házaspár a gyógyszer megvásárlásával elkerülni. A bíróság az egészséges gyermek születésével kapcsolatosan nem talált olyan anyagi előnyöket, amely az elszenvedett kárt enyhítette volna. Sőt, a bíróság szerint nem tekinthető a kárenyhítési kötelezettség elmulasztásának az sem, hogy a felperes nem adta örökbe a gyermeket. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett, végül egyezséggel zárult.
Egy évvel később egy másik, szintén a gyógyszer összecserélésére alapított ügyben másik bíróság pontosan az ellenkező megoldást választotta:[5] nem állapította meg a gyógyszerész kártérítési felelősségét. Ezt azzal indokolta, hogy a kötelezettségszegés következménye a gyermek fogantatása és megszületése lett, ez azonban nem kompenzálható a kártérítés eszközeivel, hiszen a jogrendszer által védett értékről van szó. Ebből eredően a tartási köte-
- 145/146 -
lezettség, mint a gyerek létezésének szükségszerű következménye sem értékelhető vagyoni hátrányként.
1974-ben született az első ítélet[6] egy olyan ügyben, amelyben a kártérítési igényt sikertelen művi meddővétételt követő terhességre alapozták. Ebben az ügyben a felperest ─ az apát ─ az ondóvezeték kétoldali lekötésével sterilizálták. Annak ellenére, hogy a műtétet követő vizsgálatokat gondosan elvégezték, a felperes felesége mégis teherbe esett, és a terhességből egészséges gyermek született. Az elsőfokon eljárt bíróság a keresetnek teljes egészében helytadott, a fellebviteli bíróság azonban a tényállás tisztázatlansága miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet (az ügy végül egyezséggel zárult). A fellebviteli bíróság megállapította, hogy a gyermek születése ugyan önmagában nem kár, de a tartási kötelezettség vagyoni kárként értékelhető, ami az orvos mulasztásával közvetlen okozati összefüggésben áll. Néhány évvel később egy másik bíróság még messzebbre ment abban az ügyben,[7] ahol egy hatgyerekes anya művi meddővétetele azért nem vezetett a kívánt eredményre, mert a sebész felróhatóan csak az egyik petevezetéket kötötte le. A bíróság megállapította, hogy az orvos szerződésszegést követett el, amelynek következtében felperesek a gyermek tartásának költségeinek megfelelő vagyoni kárt szenvedtek, ami független a gyermek, mint társadalmi érték létezésétől. A bíróság mindkét szülő keresetének helytadott, annak ellenére, hogy a művi meddővétételre irányuló szerződésben csak az anya tekinthető félnek, azzal az indoklással, hogy az apa igénye a harmadik személy érdekében kötött szerződésen alapul. Ezen túlmenően a bíróság a terhességet az anya testi épsége sérelmének tekintette, és a nem vagyoni kártérítés iránti igényt is megalapozottnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata is ezt a megoldást követte,[8] így a kezdeti ítéleteket követően számos ügyben született hasonló tartalmú döntés.
Érdekes, hogy az első ítélet,[9] amely terhesség-megszakítás után visszamaradt terhességgel volt kapcsolatos, nagyon vitatható elemeket tartalmazott. Az 1984-ben született ítélet a felperes, egy 21 éves egyedülálló nő keresetét teljes egészében elutasította, annak ellenére, hogy a bíróság megállapította, hogy az orvos gondatlanul járt el a beavatkozás elvégzése és az azt követő vizsgálatok
- 146/147 -
során. A bíróság a kereset elutasítását arra alapította, a terhesség-megszakítást a nő a válsághelyzetére hivatkozással kérte, és ez a bíróság megállapítása szerint nem állt fenn. Így a beavatkozás elvégzése nem volt jogszerű, ezért kártérítési igény sem alapítható rá. Még ugyanebben az évben egy másik bíróság[10] viszont nem csak a gyermek tartási költségeit ítélte meg mindkét házasfél részére, hanem a nőnek nem vagyoni kártérítést is megítélt a nem kívánt terhesség és szülés miatt. Ebben az ügyben az abortusz után elvégzett szövettani vizsgálat során nem találtak magzati szöveteket, erről azonban nem tájékoztatták a beteget, így csak a 20. hétben derült ki, hogy terhes, amikor már nem volt lehetőség a terhesség megszakítására. Az első ítélet,[11] amelyet ilyen ügyben a Legfelsőbb Bíróság hozott, szintén a felperesnek kedvezett, és mind a vagyoni kárra (a gyerek tartása), mind pedig a nem vagyoni kárra irányuló igényt alaposnak találta.
A német Alkotmánybíróság az un. második abortusz-határozatában[12] ─ többek között ─ állást foglalt a terheségmegszakítás és a művi meddővététel elvégzésére az egészségügyi szolgáltató és a beteg közötti jogviszonykérdésében is. Megállapította, hogy a terhességmegszakításra irányuló szerződésből eredő kötelezettségek megszegése mind kontraktuális, mind deliktuális felelősség alapján szankcionálható. Álláspontja szerint ez azonban ─ alkotmányjogi szempontból vizsgálva ─ csak azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltató egyrészt köteles a szolgáltatás már kifizetett ellenértékének visszatérítésére, másrészt meg kell térítenie a nőnek a sikertelen terhesség-megszakítással kapcsolatos nem vagyoni kárait, valamint ─ ha a hibás szolgáltatás következtében fogyatékos gyerek születik ─, az anya ezzel kapcsolatos költségeit. Az Alkotmánybíróság ─ minden további indokolás nélkül ─ leszögezte, hogy sem a gyermek létezését, sem pedig tartási költségeit nem lehet kárként értékelni, ez az Alkotmány 1. cikkének 1. bekezdésébe ütközik. Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a polgári bíróságoknak felül kell vizsgálniuk az ezzel kapcsolatos bírói gyakorlatot.
Érdekes módon a bíróságok ezt nem tették meg, sőt a Legfelsőbb Bíróság az első adandó alkalommal ─ az Alkotmánybíróság határozatát követő első ítéletében[13] ─ visszautasította a kritikát, és állást foglalt az eddigi bírói
- 147/148 -
gyakorlat folytatása mellett. Ez az ítélet egyébként wrongful birth eset volt, vagyis fogyatékossággal született gyermek szülei kértek kártérítést a genetikai tanácsadás körében elkövetett mulasztásért. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletében kifejtette, hogy az Alkotmánybírósági határozatban foglaltak nem kötik, a bírói gyakorlatát alaposan felülvizsgálta, és nem látja okát annak, hogy azon változtatni kellene. A Legfelsőbb Bíróság egyetért az Alkotmánybírósággal abban, hogy a gyermek létezése alkotmányjogi szempontból vizsgálva sem lehet kár, de leszögezi, hogy a gyerek tartásának kötelezettségével való megterhelés vagyoni kárnak tekinthető. Polgári jogi szempontból álláspontja szerint egyébként a kár fogalma nem jelent értékítéletet.
Az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során a kártérítési felelősséget megalapozó kötelezettségszegések két nagy csoportra oszthatók: kezelési hibákra (ide soroljuk a diagnosztikus hibákat is) és a tájékoztatás elmulasztásával okozott károkra.[14]
Kezelési hiba. A sterilizációs műtétek kapcsán a kezelési hiba tipikus esete, ha csak az egyik oldali petevezeték vagy ondóvezeték átjárhatóságának megszüntetése történik meg, vagy ha nem a petevezetéket, hanem valamely más anatómiai képletet kötnek le. (Ez utóbbi esetben különös problémákat vethet fel a bizonyítás kérdése, hiszen ez rendszerint teljes bizonyossággal csak újabb műtéti beavatkozással lenne bizonyítható, ennek azonban a bizonyítási terhet viselő felperes nem köteles magát alávetni.) Természetesen az ilyen műtéteknél a legnagyobb gondosság mellett is előforduló rekanalizáció (a pete- vagy ondóvezeték folytonosságának helyreállása) nem tekinthető kezelési hibának, ebben a körben inkább a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása merülhet fel.
A terhesség-megszakítás esetén a méh inkomplet kiürítése fordul elő, különösen ikerterhességek esetében.
Kezelési hibát valósíthat meg a műtét után szükséges vizsgálatok elmulasztása is, ha a műtét után szükséges vizsgálatokat nem végzik el (sterilizációs
- 148/149 -
műtéteknél a petevezeték átjárhatatlanságát igazoló képalkotó eljárások, terhesség-megszakítás esetén szövettani vizsgálat).
Tájékoztatási hiba. Az orvost minden beavatkozás elvégzése előtt tájékoztatási kötelezettség terheli, aminek ki kell terjednie minden olyan információra, amely a beteg számára fontos lehet ahhoz, hogy döntést hozzon a kezeléssel kapcsolatban. Ennek a kötelezettségnek a megsértése a beteg beleegyezését érvénytelenné teszi, az érvényes beleegyezés nélkül elvégzett beavatkozás pedig ─ a kialakult bírói gyakorlat szerint[15] ─ a beteg testi épségének megsértését, és így a személyiségi jogainak megsértését jelenti.
Sterilizációs műtétek előtt a tájékoztatási kötelezettség legfontosabb eleme a műtét esetleges sikertelenségéről történő tájékoztatás. A német bírói gyakorlat ezen a téren azt a követelményrendszert állapította fel, hogy az orvos ─ a beteg erre irányuló kifejezett kívánsága nélkül ─ nem köteles konkrét statisztikai adatokat szolgáltatni, elegendő, ha a beteg figyelmét felhívja arra, hogy a beavatkozás nem jelent abszolút biztonságot a fogamzásgátlás terén.[16] A beavatkozást követően az utóvizsgálatok szükségességéről való tájékoztatás elmulasztása értékelhető kötelezettségszegésként, különösen férfiakon végzett művi meddővétetel esetén a spermiumszám rendszeres ellenőrzése.
A terhesség-megszakítás esetében is meg lehet állapítani lehet a tájékoztatási kötelezettség megsértését, ha a nő figyelmét nem hívják fel a beavatkozást követő kontroll vizsgálat szükségességre, vagy ha a beavatkozás során végzett szövettani vizsgálat a beavatkozás eredménytelenségére utal, és az orvos erről nem tájékoztatja haladéktalanul a beteget, így a beavatkozás nem ismételhető meg időben.
Nagyon fontos lehet annak az eldöntése, hogy mennyiben tekinthető szerződő félnek ─ és így a kontraktuális felelősség alapján mennyiben tarthat igényt kártérítésre ─ a házastárs. Ez különösen azokban az esetekben jut jelentőséghez, ahol az a fél, akin a beavatkozást végezték, nem rendelkezik önálló jövedelemmel, és a tartási költségeket teljes egészében a másik félnek kell állnia. Önmagában az, hogy a művi meddővétételbe a házastárs is beleegyezett, nem jelenti azt, hogy automatikusan féllé válik a szerződésben. Azonban a házasfelek esetében szóbajöhet a harmadik személy érdekében létrejött szerződés, hiszen a beavatkozás alapján közös, a családtervezés
- 149/150 -
érdekében hozott elhatározás képezi. Ebben az esetben a helytállás mértéke szempontjából nem játszhat szerepet az, hogy a házasfelek között hogy oszlik meg a tartási kötelezettség. Az, hogy közös elhatározáson alapul, és a sikertelenség a másik félre is kétségkívül ─ vagyoni és egyéb értelemben is ─ kihatással van, valamint, hogy a harmadik személy szerepe a szerződésben az orvos számára egyértelműen felismerhető, önmagában elegendő ahhoz, hogy a kártérítési igény tekintetében a házasfél is felléphessen.[17]
A testi épséghez és egészséghez fűződő jog megsértése. A kontraktuális felelősség mellett a testi épséghez, illetve az egészséghez fűződő jog megsértése, és ennek alapján a deliktuális felelősség megállapítása is szóba jöhet. A német jogban ennek azért van különös jelentősége, mert a nem vagyoni kártérítés iránti igényt csak a deliktuális felelősség körében ismerik el, így nagyon fontos annak vizsgálata, hogy a nem kívánt terhesség, illetve a szülés mennyiben tekinthető a testi épség, illetve egészség sérelmének.[18]
A német Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a nem kívánt terhesség akkor is a testi épséghez fűződő jog sérelmét jelenti, ha az teljesen normálisan, minden komplikáció nélkül zajlik le, hiszen mélyrehatóan befolyásolja a nő egész életvitelét, jövőjét, a szülés pedig jelentős fájdalmakkal is járhat.[19] Ebből a szempontból teljesen közömbös, hogy a művi meddővételt a nőn magán, vagy pedig a házastársán végezték el. Az irodalomban ezzel szemben a kisebbségi álláspont[20] úgy értékeli, hogy a terhesség egy természetes biológiai állapot, amely ahogy nem értékelhető betegségként sem, úgy a testi épség sérelmeként sem. Ha a nem kívánt terhességet a testi épséghez fűződő jog sérelmeként tekintenénk ─ szól az érvelés ─, akkor minden, például a házasságon belüli szexuális kapcsolattal létrejött nem kívánt terhesség a személyiségi jogok férj általi megsértését jelentené. Az uralkodó álláspont ezt az érvelést nem fogadja el.[21] A házasságon belüli kapcsolat alapvetően családjogi jellegű, míg az orvos és a beteg közötti viszony a kötelmi jog általános szabályai szerint minősül.
- 150/151 -
Ennek körében elsősorban azt kell vizsgálni, hogyan ítélhető meg, ha a károsul saját elhatározása konkurrál a felróható kötelezettségszegéssel, és ez az okozati összefüggés megszakítását jelenti.[22] Ugyanez a körülmény egyben a károsult kárenyhítési kötelezettségének elmulasztása körében is értékelhető. A német legfelsőbb bírósági gyakorlat[23] szerint a sikertelen terhességmegszakítást követő terhesség esetében ha a terhességet még idejében felfedezik és egy ismételt megszakítás mind orvosi, mind pedig jogi szempontból lehetséges, akkor ennek megtagadása az okozati összefüggés megszakításaként értékelhető. E második beavatkozás megtagadása egyben a kárenyhítési kötelezettség elmulasztását is jelenti.
Más a helyzet azonban, ha a terhesség megszakítására a második esetben már más indikációval kerül sor, mint az elsőben (a szociális indikációval végzett, sikertelen terhességmegszakítás után a terhes nő nem egyezik bele a terhesség későbbi szakaszában, orvosi indikáció alapján elvégezhető megszakításba). Ebben az esetben a nő egy teljesen új döntési helyzettel áll szemben, és ez csak akkor tekinthető az okozati összefüggés megszakításának, ha a döntése teljesen ésszerűtlen, és a károkozó szempontjából nézve az nem volt előrelátható, azzal nem lehetett számolni.[24]
Eltérően minősülhet a terhességmegszakítás megtagadása a sterilizációs műtétet követő terhesség esetében. A német bírói gyakorlat nem tekinti a károsult közrehatásának azt, ha a jogilag és orvosilag lehetséges terhességmegszakításnak nem veti alá magát a terhes nő.[25] Ennek indoka az, hogy a terhességmegszakítás nem képezi az előrelátó családtervezés alternatíváját. A fogamzóképesség végleges megszüntetése és egy meg nem született élet kioltása között alapvető morális különbség van. Harmadik személyek vagyoni érdeke a gyermek érdekével szemben pedig nem jöhet számításba.
A gyermek örökbeadása, mint kárenyhítő magatartás. Ebben a kérdésben két ellentétes érvelés ismeretes. Az egyik szerint,[26] ha a szülők nem adják örökbe
- 151/152 -
a megszületett, nemkívánt gyermeket, akkor ezzel a tartási kötelezettség önkéntes átvállalását akadályozzák meg, hiszen az örökbefogadással pontosan azt a helyzetet lehetne elérni, mint amit a sikertelen sterilizációval lehetett volna: a gyermek jogi, vagyoni és tényleges kikerülését a családból. Ha a szülők megtartják a gyermeket, és a tartási kötelezettséget másra hárítják, akkor a gyermekkel kapcsolatos kötelezettségeknek csak a pozitív oldalát vállalják, míg a kötelezettségek anyagi terhét az orvos viseli. A káronszerzés tipikus esetének is lehet ezt tekinteni ─ szól az érvelés ─, hiszen a károsult így kedvezőbb helyzetbe kerül, mintha a káresemény nem történt volna meg.
Az ezzel ellentétes érvelés szerint[27] ─ amit a bírói gyakorlat is követ ─ a gyermek örökbeadásának elmulasztását nem lehet a kárenyhítő magatartás elmulasztásának értékelni. A gyermeknek ugyanis alapvető érdeke, hogy a vér szerinti családjában nőjön fel. A gyermek és a vér szerinti szülők között olyan érzelmi és morális kapcsolat alakul ki, amiről a szülők nem mondhatnak le minden további nélkül. A gyermek megtartását nem lehet szankcionálni. A szülők döntése a gyermek esetleges örökbeadásáról autonóm döntés kell legyen, ami mentes minden ─ ideértve a gazdaságit is ─ nyomástól. A harmadik személyek vagyoni érdekei ebben az összefüggésben háttérbe szorulnak, és a gyermek nem lehet a vagyoni diszpozíciók tárgya.
Az alapvető problémát a nem kívánt gyermek megszületésével kapcsolatban a kár fogalmának meghatározása okozza. Itt két eltérő megközelítés lehetséges, ahogy fentebb az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság közötti vita ismertetése kapcsán utaltunk rá. Az egyik szerint az emberi lény születését és létezését nem lehet kárként értékelni, hiszen a kár definíciószerűen egy jogilag védett jogtárgy megsemmisülése vagy kevesebbé válása. Egy gyermek megszületése és létezése ezzel szemben értéknövekedést jelent.[28] A gyermek a keresztény kultúrkörben különösen nagy értéket testesít meg, abban az esetben is, ha egyes esetekben személyes, szociális, gazdasági megfontolásokból nem kívánatosnak minősül is. A gyermek születése ebben az értelemben mindig értéknövekedést, és nem értékcsökkenést jelent, ami kizárja a kár-
- 152/153 -
térítési felelősség körében, hogy kárként értékeljük. A differencia-elmélet szerint is a kár két vagyoni helyzet közötti különbségként értékelhető: aközött, amelyben a károsult a károkozás nélkül lenne, és aközött, amelybe a károkozás következtében került.[29] Mivel az emberi élet értékét nem lehet pénzben kifejezni, a differencia elmélet szerint nincs különbség a két vagyoni helyzet között. Eszerint az érvelés szerint a gyermek létezését és a tartási kötelezettség fennállását nem lehet egymástól elválasztani, azok szoros összefüggése miatt a két tényező egymástól elválasztva nem értékelhető.
A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint azonban a gyermek létezésétől el kell választani a gyermek nevelésével járó anyagi megterhelést. A gyermek létezése érték, ennek elismerése azonban nem zárja ki azt, hogy az ezzel járó költségeket kárként értékeljük.[30]
* * *
by Ágnes Dósa:
If the consequence of medical negligence (either diagnosis or treatment failure) is a birth of an unwanted, healthy child, it constitutes a unique malpractice problem. The basic notions of civil law liability (damage, compensation, cause) have to be revised under the special circumstances of this scenario. Although Hungarian courts did not have to face this problem so far, legal literature and case law of other countries is very rich on this field. The article gives an overview of the development of German case law and summarizes the different opinions of legal scholars.■
- 153 -
JEGYZETEK
* Készült az OTKA T 023544. sz. kutatási pályázat támogatásával.
[1] LAUFS: Arztrecht. C. H. Beck, München, 1993. Rdn. 349.
[2] GIESEN: International Medical Malpractice Law. Mohr, Tübingen, 1988. 249-250.
[3] Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 22 670/1995. sz. In: KÖLES, T.: Orvosi műhiba perek. HVG-ORAC, Budapest, 1999. 239-242.; ld. még ugyanígy: Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 21 899/1997. sz. In: KÖLES: uo. 217-224.
[4] Versicherungsrecht. 1969. 265. sköv.
[5] Versicherungsrecht. 1970. 428. sköv.
[6] Neue Juristische Wochenschrift. 1975. 644.
[7] Neue Juristische Wochenschrift. 1977. 340.
[8] ld. Neue Juristische Wochenschrift. 1980. 1450.
[9] In: Versicherungsrecht. 1984. 288. sköv.
[10] Neue Juristische Wochenschrift. 1984. 1824. sköv.
[11] Neue Juristische Wochenschrift. 1985. 671. sköv.
[12] BVerfGE 88, 203 Neue Juristische Wochenschrift. 1993. 1751. sköv.
[13] Neue Juristische Wochenschrift. 1994. 788. sköv.
[14] GIESEN, D.: Arzthaftungsrecht. Mohr., Tübingen, 1995. Rn. 121.
[15] THOMAS, H.: in PALANDT: Bürgerliches Gesetzbuch. C. H. Beck, München, 1998. § 823. BGB Rdn. 44.
[16] Versicherungsrecht. 1983. 881.
[17] GRUNSKY, W.: Das Kind als Schaden. Jura 1987. 82-86.
[18] STÜNER, R.: Das nicht abgetriebene Wunschkind als Schaden. Zeitschrift für das gesamte Familienrecht. 1985. 755.
[19] Neue Juristische Wochenschrift. 1980. 1452. sköv.
[20] STÜNER, R.: Der Schutz des ungeborenen Kindes im Zivilrecht. Jura 1987. 78.
[21] MERTENS: In: Münchener Kommentar. C. H. Beck, München, 1995. § 823 BGB, Rdn. 62.
[22] EÖRSI Gy.: A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 451-452.
[23] Juristenzeitung. 1985. 331. sköv.
[24] ENGELHARDT, H.: Kind als Schaden? Versicherungsrecht. 1988. 542.
[25] GRUNSKY: i. m. 85.
[26] Uo. 87.
[27] STÜNER: i. m. 79.
[28] HEINRICHS, H.: In: Palandt, Bürgerliches Gesetzbuch. München, C. H. Beck. 1998. Vorb. § 249 BGB, Rdn. 47.
[29] HONSELL, H.: Schweizerisches Haftpflichtrecht. Schultess, Zürich, 2000. 98.
[30] GRUNSKY: i. m. 83.
Lábjegyzetek:
[1] Dósa Ágnes, tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest. E-mail: dosa@jog.mta.hu
Visszaugrás
