A zálogjogi bekapcsolódás jogintézménye a zálogjog és a végrehajtási jog metszéspontján helyezkedik el. A zálogjog által megtestesített kielégítési elsőbbség érvényre jutása a végrehajtási szabályok hatékony alkalmazásától függ, így a végrehajtásra vonatkozó szabályrendszer közvetlen és jelentős befolyással bír a pénzügyi intézmények, általuk pedig a gazdaság versenyképességére. Ennek ellenére a jogalkotó rendkívül szűkszavú volt akkor, amikor a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek (továbbiakban: Vht.) a zálogjogi bekapcsolódásra vonatkozó szabályait megalkotta. A pénzügyi válság hatására megsokszorozódott végrehajtási eljárások mutattak rá a jogalkotás hiányosságaira azáltal, hogy országos, sőt helyi szinten is eltérő joggyakorlat alakult ki mind a bíróságok, mind pedig a zálogjogosult pozíciójában tipikusan megjelenő pénzügyi intézményeknél. Ezért jelen dolgozat célja - a teljesség igénye nélkül - bemutatni a joggyakorlatban felmerülő olyan jelentős kérdéseket, amelyek egységes megítélése a jogbiztonságon keresztül hazánk versenyképességét is javíthatná.
A zálogjogi bekapcsolódás a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 251. § (1) és 255. § (1) bekezdésében megfogalmazott törvényi rendelkezésnek a gyakorlatba történő átültetése, aprópénzre váltása. A Vht. 114/A. § rendelkezései tudniillik a zálogjogosult kielégítési elsőbbségét hivatottak biztosítani oly módon, hogy megteremtik annak a lehetőségét, hogy a zálogjogosult a zálogtárgy lefoglalását követően a végrehajtási eljárásba bekapcsolódhasson.[1] A törvényalkotó ezzel a jogtechnikai megoldással nemcsak azt kívánta elérni, hogy a zálogjogosult végrehajtható okirathoz jusson és így érvényesítse kielégítési elsőbbségét[2], hanem az a cél is vezette, hogy a - hosszú pereskedés után fellépő - végrehajtást kérő elől a zálogjogosult ne tudja bármikor, eljárásjogi korlát nélkül elvonni a követelésének kielégítésére alkalmas vagyontárgyat. A törvényalkotó egyszerre próbált megfelelni a Ptk. zálogjogi előírásainak, illetve annak az élet által felvetett problémának, hogy a zálogjogosult bármikor megszerezhette a végrehajtást kérőt megelőzően a követelés fedezetét és ezzel a költséges végrehajtás eredményességét nagyban bizonytalanná tette. Ezt a jogszabály egyrészt úgy kívánja kizárni, hogy a zálogjog érvényesítésére jogvesztő határidőt jelöl meg (15 munkanap), másrészt a zálogjogosult a bekapcsolódást követően quasi végrehajtást kérővé válik [Vht. 114/A. § (10) bekezdése], így a végrehajtás költségein is osztoznia kell. A zálogjogi bekapcsolódás engedélyezését követően azonban a zálogjogosult továbbra is csak quasi végrehajtást kérő, mivel az ő végrehajtási igénye járulékos jellegű, ami azt jelenti, hogy ha az (alap)végrehajtásban követelt összeget az adós megfizette, úgy a végrehajtás a zálogjogosult költségeinek megfizetését követően megszűnik [Vht. 114/A. § (12) bekezdése]. Láthatjuk tehát, hogy a zálogjogosult feje felett, mint Damochles kardja függ annak a lehetősége, hogy az adós teljesítése folytán az időigényes és költséges zálogjogi bekapcsolódás értelmét veszíti.
A Vht. 114. § (1) bekezdés alapján a végrehajtó a zálogjoggal terhelt vagyontárgy lefoglalását követően értesíti a zálogjogosultat a lefoglalás tényéről, valamint arról, hogy 15 munkanapon belül a foganatosító bíróságnak címzett, azonban a végrehajtónál előterjesztett végrehajtási kérelmében kérheti a végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódásának engedélyezését[3].
Itt szükséges megjegyezni, hogy a zálogjogosultnak a fenti határidő elmulasztása miatt nem a zálogjogból fakadó anyagi jogi igénye enyészik el, hanem csak az a joga, hogy az (alap) végrehajtási eljárásba bekapcsolódjék. Ennek megfelelően a zálogjogból fakadó igényét - közokiratba foglalt hitel- és kölcsönszerződés (továbbiakban együtt: hitelszerződés) esetében - záradékolást követően továbbiakban is érvényesítheti.
A Vht. 114/A. § (2) bekezdése akként fogalmaz, hogy a bíróság a zálogtárgy lefoglalása alapján megállapítja a kielégítési jog megnyíltát. Ebből következik, hogy ebben az esetben a zálogjoggal biztosított követelés is lejárt.
A pénzügyi intézmények gyakorlatában olyan kérelmek tűnnek fel, amelyek megkülönböztetik az érvényesíteni kívánt lejárt és a nem lejárt követelést.[4] Ennek alapját a gyakorlat meghonosításában érdekeltek abban látják, hogy a zálogjoggal biztosított követelés nem került a pénzügyi intézmény által felmondásra. A pénzügyi intézményeknek a követelés le nem jártával kapcsolatos álláspontját látszik alátámasztani az a vélemény is, hogy ez túlzott beavatkozás lenne a felek magánautonómiájába.
Azonban a - pénzügyi intézmények véleményével szemben - zálogjoggal biztosított követelések lejárttá válását az alábbiak támasztják alá:
1. A végrehajtás általános feltételei között a Vht. generális jelleggel meghatározza azt, hogy a követelés lejárt legyen [Vht. 13. § (1) bekezdésének c) pontja], így az adóssal szemben nem lehet állami kényszer útján jövőben esedékessé váló, bizonytalan összegű követelést érvényesíteni. Tekintettel arra, hogy a Vht. 114/A. § (10) bekezdése alapján a zálogjogosult quasi végrehajtást
- 364/365 -
kérő, így a zálogjogi bekapcsolódás iránti kérelem is végrehajtási kérelemnek minősül és annak elbírálására is vonatkoznak a végrehajtás elrendelésével kapcsolatos szabályok.
A végrehajtás a polgári jogban ultima ratio jellegű, ennek folytán a végrehajtást kérő (zálogjogosult) jogainak megóvása állami kényszer útján történik. Az állami kényszer alkalmazásának előfeltételei vannak, amelynek meg kell felelni ahhoz, hogy végrehajtást lehessen kezdeményezni. Ezzel nemcsak az állami, hanem a végrehajtást kérői "önkényt" is kordában lehet tartani, ezért a bíróságnak a végrehajtás elrendelése előtt meg kell győződnie arról, hogy a követelés lejárt-e, és így a követelés pontos összege megállapítható-e.
Ez egy egyszerű végrehajtás esetében végrehajtási lap kibocsátása során a végrehajtás alapjául szolgáló határozat jogerejével megállapítható.[5] A zálogjogi bekapcsolódás iránti kérelem elbírálása során a bíróságnak a tulajdoni lap, vagy más közhiteles nyilvántartás alapján azt kell megállapítania, hogy a zálogjog alapítása a végrehajtási jog bejegyzése, tehát a vagyontárgy lefoglalása előtt már megtörtént. A bíróság tehát - az ingatlanok esetében - a tulajdoni lap, valamint a Vht. 114/A. § (2) bekezdése alapján megállapítja, hogy a követelés lejárt és a kielégítési jog a zálogjogosult vonatkozásában megnyílt. (A fentiekből is látható, hogy a tulajdoni lap kérelemhez történő csatolása nem pusztán a "perbeli" legitimatio bizonyításához szükséges, hanem a bíróság döntésének alapjául is szolgál.)
Megállapítható tehát, hogy a zálogjogosult a Ptk. 255. § (1) bekezdése által igénye érvényesítése során a végrehajtás világába lép és a végrehajtási jog szabályrendszere fog rá a továbbiakban vonatkozni. A Vht. pedig azért rendelkezik a követelés lejártáról és a kielégítési jog megnyíltáról, hogy ezzel a zálogjogosult bekapcsolódása, mint végrehajtás elrendelése elől a törvényi akadályokat elhárítsa. Ez egy olyan szükséges és arányos jogi előírást jelent, amely alapján egy szerződés lejárta a törvény erejénél fogva megállapítható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
