A letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. Általános feltételei: büntetőeljárás folyamatban léte szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt, fennáll az elkövetésre vonatkozó megalapozott gyanú (és a Be. szerint: vagy vádat emeltek) és a nyomozás elrendelése megtörtént.[1],[2] A magyar büntető jogalkalmazásban uralkodó álláspont szerint a letartóztatás általános feltételéről történő döntés során a bizonyítékokat értékelni nem lehet.
A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 12. § (1) bekezdése a büntetőeljárás indításának egyik általános feltételeként határozta meg az alapos gyanút.
A törvény nem adta meg az előzetes letartóztatás fogalmát. A 92. § (1) bekezdése csupán azt rögzítette, hogy szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a terhelt előzetes letartóztatásának lehet helye, majd meghatározta az elrendelésének különös okait. A törvény talán legismertebb kommentárja[3] szerint az előzetes letartóztatás elrendelését meg kell előznie a nyomozás elrendelésének, valamint a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésére vonatkozó alapos gyanú közlésének.
A 163. § (4) bekezdése előírta: a bírósági határozat indokolása tartalmazza a tényállást, és a bizonyítékok értékelésével számot ad arról, hogy a bíróság azt miért állapította meg; kifejti a határozat rendelkezéseinek indokait, és megjelöli az azok alapjául szolgáló jogszabályokat. A törvény az egyéb helyein ezt a rendelkezést kitöltötte speciális tartalommal, de nem adott külön előírást az előzetes letartóztatás tárgyában rendelkező végzésre. A vonatkozó kommentár[4] is csupán annyit jelentett ki, hogy az előzetes letartóztatást elrendelő vagy fenntartó végzés indokolásában tényállás megállapítására nincs szükség, arra kell utalni, hogy az előzetes letartóztatás milyen törvényhely alapján történik és annak feltételei mennyiben forognak fenn; az előzetes letartóztatás megszüntetése esetén viszont a feltételek fenn nem állását kell az ügy adatai alapján kimutatni. Egyéb iránymutatást nem adott.
A törvény és a jelzett kommentár sem foglalkozott az előzetes letartóztatás általános feltételét érintő bizonyítékértékelés problematikájával. Taglalta azonban a CompLex CD Jogtárban[5] lévő kommentár: "a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatásról való döntés meghozatalakor a bíróságnak valamennyi bizonyítékot számba véve kell az alapos gyanú meglétének kérdésében állást foglalnia, ugyanakkor nincs mód az eljárás során felmerült bizonyítékok bizonyító erejének összevetésére". A 379/A. §-hoz többek között azt fejtette ki, hogy a bíróság a kényszerintézkedés indokoltságát vizsgálva értékeli az ügyész, a védő vagy a gyanúsított által elétárt bizonyítékokat, amely kiterjed a bűncselekmény alapos gyanújának és az előzetes letartóztatás különös feltételeinek fennforgására, de nem jelentheti a bizonyítékok bizonyító erejének értékelését. Az előbbiek alátámasztására jogszabályhelyeket nem jelölt meg, csupán bírósági döntéseket hozott fel.
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 6. § (2) bekezdése szerint büntetőeljárást csak az ellen lehetett indítani, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhelt. A 129. § (2) bekezdése előírta, hogy a terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban van helye és meghatározta a különös okait.
Ezek sem szóltak az előzetes letartóztatás általános feltételéhez kapcsolódó bizonyítékértékelésről, és azzal sem jutunk előre, ha a végzés indokolására vonatkozó előírásokat vesszük számba. A 214. § (1) bekezdése alapján ugyanis a nyomozási bíró végzése indokolásának tartalmaznia kellett az indítvány lényegét, az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény rövid leírását és minősítését, az indítvány törvényi feltételeinek fennállását vagy azok hiányára való utalást. A 258. § (4) bekezdése az előzetes letartóztatásról rendelkező határozat kapcsán visszautalt az (1) és (2) bekezdésekre, amelyek az ítélet és az ügydöntő végzés bevezető és rendelkező részének tartalmi kellékeit adták meg. Nem utalt azonban vissza a (3) bekezdésre, amely az ítélet és az ügydöntő végzés indokolásának elemeit határozta meg. Ebből az következik számomra, hogy az előzetes letartóztatás tárgyában rendelkező, vádemelés után meghozott végzés indokolására a törvény semmiféle előírást nem tartalmazott.
A jogalkalmazók számára készített egyik alapvető
- 215/216 -
munka szerint[6] részletes indokát kell adni annak, hogy a bíróság miért tartja szükségesnek az előzetes letartóztatást, és ennek során a bizonyítékokat csak annyiban vizsgálhatja, hogy azok alapján a bűncselekményre vonatkozó alapos gyanú megállapítható-e. Nincs azonban arra lehetősége, hogy az ellentétes bizonyítékokat szembeállítsa, a bizonyító erejüket mérlegelje, a valóságtartalmukat vizsgálja. Nem szüntetheti meg arra hivatkozással, hogy a bizonyítás előrehaladásával bizonyos bizonyítékok bizonyító ereje változott, meggyengült. Ezzel a bizonyítékokat értékelné, amit az előzetes letartóztatásról való döntés során nem tehet meg. Az ügy tárgyalási szakában a bíróság nem foglalhat állást a bizonyítékok bizonyító erejéről. Az előbbieket az 1973. évi törvény alapján meghozott bírósági döntésekkel támasztotta alá.
Egyéb munkák is a bizonyítékértékelési tilalmat megfogalmazó nézetet mutatták be, de vonatkozó jogszabályhelyet egyik sem tüntetett fel.
Az egyik szerint a bíróságnak vizsgálnia kell az ügyész indítványát megalapozó bizonyítékokat, a gyanúsított és a védő felszólalásában foglaltakat, valamint az általuk benyújtott bizonyítási eszközöket, de ezeket kizárólag a kényszerintézkedésben való állásfoglalás eldöntéséhez szükséges mértékben értékelheti és az előzetes letartóztatáshoz kapcsolódóan a vádemelés után sem értékelheti a bizonyítékokat. Szintén kizárólag az 1973. évi törvény alapján meghozott bírósági határozatokat hozott fel, és azt az összegzést tette, hogy "a magyar bírói gyakorlat tehát egyértelművé és kétséget kizáróvá teszi a bíróságok lehetőségét, illetve feladatait az alapos gyanú mérlegelése során. [...] Az alapos gyanú az előzetes letartóztatás legfontosabb általános feltétele, azaz a bizonyítékok mérlegelése nélkül, de rendkívüli alapossággal kell vizsgálni."[7]
Egy másik azt emelte ki, hogy a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatásról való döntés meghozatalakor a bíróságnak az alapos gyanú meglétének kérdésében valamennyi bizonyítékot számba véve kell állást foglalnia, ugyanakkor nincs mód a bizonyítékok bizonyító erejének összevetésére. A kommentálását kizárólag az 1973. évi törvény alapján meghozott eseti döntésekkel alapozta meg.[8]
Egy további kiemelte: a vádemelés után a bíróság kizárólag ügydöntő határozat meghozatala, kihirdetése és indokolása során értékelheti a bizonyítékokat a prejudikálás veszélye nélkül, majd nagyobb részben az 1973. évi törvény alapján meghozott döntéseket ismertetett.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
