Az ideiglenes intézkedések történetét, és ezzel kapcsolatban egyes európai államok különféle megoldásait tanulmányozva felvetődött bennem a kérdés, hogy a franciák 1685-ben (!) már tételes jogi szabályozást nyert intézménye, a référé-eljárás (ami egy speciális sürgősségi eljárás), miért nem tudott gyökeret verni a magyar polgári eljárásjog rendszerében, annak ellenére sem, hogy kb. 100 évvel ezelőtt neves jogtudósaink komoly erőfeszítéseket tettek e jogintézmény magyarországi meghonosítására. Közülük is kiemelkedő hírnévre tett szert Emmer Kornél, aki jogtudományi munkásságának jelentős részét eme témakör kutatásának szentelte.
Az eljárás kutatása napjainkban is érdeklődésre tarthat számot, hiszen az eljárások gyorsításának, és egyszerűsítésének szándéka az elmúlt évek Novelláris Pp. módosításainak indokolásai között is visszatérő témaként szerepelt, de ez a jogalkotói szándék korábban sem hiányzott.
Jelen dolgozat egyrészt arra keresi a választ, hogy eljárásjogászaink1 - annak idején - miért tartották oly hatékony és hasznos jogintézménynek a szóban forgó speciális eljárást, másrészt, hogy mi a titka mindmáig tartó töretlen népszerűségének pl. Franciaországban vagy Hollandiában.2
A référé múlt századi szabályozásának megismeréséhez jelentős segítséget nyújtott Emmer Kornél 1887-ben, e témában tartott értekezése3, melynek megállapításai ma sem csekély aktualitással bírnak.
Emmer őszinte híve volt e jogintézmény magyarországi bevezetésének, számos alkalommal4 próbálta meggyőzni a joghoz értő közönséget az eljárás mérhetetlen hasznosságáról. Rövid ideig valószínűnek mutatkozott, hogy Emmer elképzelései a gyakorlatban is megvalósulhatnak, hiszen az 1880-as években a magyar országgyűlés két jogtudóst, nevezetesen Emmer Kornélt, és Plósz Sándort bízta meg, hogy készítsenek javaslat-tervezetet a polgári perrendtartás kodifikációjához, melyet Emmer a francia polgári eljárásjog, Plósz pedig a német polgári perrendtartás mintájára képzelt el.5 Emmer javaslata biztosan tartalmazta a référé-eljárás meghonosítását Magyarországon, de végül Plósz Sándor tervezetét támogatta a törvényhozás, melynek eredményeként - közel három évtized múltán - 1911-ben látott napvilágot a magyar polgári perrendtartás kódexe, mely már teljes egészében Plósz Sándor munkája volt. (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy a Plósz-féle polgári perrendtartás alapvetően az 1877-es német modellt vette át, tekintve, hogy ez jobban illeszkedett a magyar jogfejlődéshez. A ZPO ideiglenes intézkedésekre vonatkozó szakaszai azonban a francia référé modelljének az átvételével kerültek megalkotásra, köszönhetően annak a meggyőződésnek, hogy ennek az intézménynek a német jogba való bevezetését a jogalkotás szükségesnek tartotta.6 A magyar kodifíkáció azonban éppen a szóban forgó szakaszokat nem vette át a ZPO-ból, így a référé intézménye még áttételesen sem vált az 1911. évi Pp. részévé.)
Dolgozatomban először azt az eljárást vázolom föl, melynek "hasznosságáról Emmer Kornél Párizsban éveken keresztül személyesen is meggyőződhetett, majd összevetem azt a jelenleg hatályos francia szabályozással.
Elöljáróban, idézem Magyary Gézát, aki a következőképpen definiálta ezt a speciális eljárást, utalva annak minden lényeges elemére: a référé-eljárás lefolytatása a törvényszék - tribunal - elnöke előtt bonyolódik le, célja sürgős ügyekben a felek meghallgatásával ideiglenes döntés meghozatala, amely után a meg nem elégedő fél még mindig a rendes szerkezetű peres eljárás szabályai szerint bonyolítja le az ügyet. Ha ezt egyik fél sem kéri, a döntés véglegessé válik.7
Ehhez hozzá kell tenni, hogy Magyary egyáltalán nem volt híve a référé-eljárás bevezetésének, mert úgy vélte, hogy a magyar perrendtartás is tartalmaz olyan intézményeket, melyek alkalmasak az ügyek gyors elintézésére (ilyennek tartotta pl. a fizetési meghagyásos eljárásokat, a sommás visszahelyezési, és sommás ha-tálpereket stb.), de ezzel együtt elismerte, hogy a franciák rendkívül elégedettek a référé-eljárásukkal.
A référé-eljárás első jogforrása XIV. Lajos 1685. évi rendelete volt, mely azonban, csak a már korábban kialakult gyakorlatot szentesítette, és rendezte.8 Ez a rendelet volt a référé-eljárás tételes jogforrása egészen 1806-ig; azóta napjainkig a Code de Procedure Civile szabályozza az eljárást. A référé az elnöki jogszolgáltatás egyik ágát képezte, azt az ágát, mely kontradiktórius, ez a tulajdonképpeni ordonnance sur référé. Kiegészítette azt az elnöki jogszolgáltatás másik, hasonló fontosságú ága: a határozathozatal egyoldalú kérvény alapján az ordonnance sur requéte. Mindkét intézmény feltételét és alapját a periculum in mora, jellegét az ideiglenesség képezte, s hogy a határozat jogorvoslattól függetlenül végrehajtható volt; a főügyben a perrend általános szabályai szerint hozandó határozatra befolyással nem volt, az érdemet nem érinthette, annak nem prejudikálhatott, res iudicatat nem képezhetett.9 (Meg kell jegyeznem, hogy a hatályos francia Pp. jelenleg is ezt a két típusát szabályozza az ún. ideiglenes határozathozatalnak; a tanulmány tárgyát azonban csak a kontradiktórius eljárásban hozott référé határozat képezi.)
Référé eljárás keretében az elnök egyesbírói hatáskörébe tartozott minden ügy, amelyben a peressé vált, vagy peressé válható magánjog, sürgősen bírói intézkedést igényelt, annyira, hogy az orvoslás az általános eljárási szabályok szerint előreláthatólag elkésne, s az elnök intézkedni volt képes anélkül, hogy a rendes bírói határozatnak elébe vágott volna.
Az elnökre két erő hatott: az egyik a sürgősség, s ez erőltette, hogy határozzon, a másik az ideiglenesség, s ez korlátozta, hogy meddig mehet el határozatával.10
Az 1800-as évek végén a référé intézményét a Code de Procedure Civile mindösszesen hat (806-811. §) szakasza szabályozta, a következőképpen:
- A sürgősség minden esetében a kérelmet az első-folyamodású törvényszék elnöke által e célra tartott tárgyalásra kell vinni, mely tárgyalások napjait és óráit a törvényszék állapítja meg (a bíróságoknak egy évre előre meg kellett állapítani azokat a napokat, melyeken référé tárgyalásokat tartottak, ez általában heti 3 napot jelentett);
- a sürgősségi kérelmekre hozott rendeletek (ordonnance-ok) a főügynek semmilyen "hátrányt" (prejudice) nem okoznak; fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók, ill. óvadék letétele nélkül, hacsak a bíró el nem rendeli annak letételét;
- a határozat ellen főszabály szerint jogorvoslatnak (opposition) helye nincs; ha a törvény mégis fellebbezést enged, azt a határozathozataltól számított 8 napon belül kell előterjeszteni (15 napon túl már egyáltalán nincs helye).11
Lényegében ennyi az eljárás tételes jogi szabályozása, az eljárás további jellemzőit Emmer Kornél saját párizsi tapasztalatai alapján írja le:
- a perfüggőség nem akadályozza a sürgősségi eljárás igénybevételét, mert akár peressé vált, akár azzá válható legyen a jogkérdés, az a sürgősségi hatóság elé tartozik;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
