Az 1996. május 27-én elhunyt K. Gy. örökhagyónak leszármazója nem volt, legközelebbi - törvényes öröklésre jogosult - rokona a felperes, aki családjával 1981-től 1987-ig az egyedül élő örökhagyónak rendszeres segítséget nyújtott. Az örökhagyó halálát megelőző egy-két évben az örökhagyó és a felperes fia közötti kapcsolat megromlott, ettől kezdődően az örökhagyó hétvégeken az alperes szüleinél étkezett és ők végezték számára a mosást is. 1996. május 8-án az örökhagyó a szombathelyi kórházba került, ott kívánt végrendelkezni, ezért az alperes édesapja hívta ki részére dr. M. B. közjegyzőt. A közjegyző javaslatára az örökhagyó és az örökhagyóról gondoskodó alperesi szülők mint teljesítési segédek az alperes javára szóló öröklési szerződéskötésében állapodtak meg, melynek elkészítését a közjegyző vállalta. A szerződésben az örökhagyó vagyona örökösévé az alperest tette, az alperes szülei mint teljesítési segédek továbbra is vállalták az örökhagyó gondozását, ápolását, személye körüli teendők elvégzését, élelmezéséről való gondoskodást, eltemettetését és sírjának gondozását. A szerződésben az örökhagyó kijelentette azt is, hogy ha az öröklési szerződés bármely okból nem érvényesülhetne, az mint az ő végrendelete érvényesüljön. Az örökhagyót további gyógykezelésre a sz.-i rehabilitációs kórházba szállították, az elkészített végintézkedést a közjegyző és a tanúk e gyógyintézetben írták alá.
A perben a felperes az öröklési szerződésbe foglalt végrendeleti juttatásnak az alperesi közreműködés okából fennálló érvénytelensége megállapítását kérte.
A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint az ítélkezési gyakorlat alakította azt ki, hogy milyen magatartás minősül közreműködésnek. Eszerint közreműködő az, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen, olyan mértékben vesz részt, hogy a végrendelet tartalma tekintetében meghatározó szerepe van. Sem az alperes, sem az alperesi szülők nem tekinthetők közreműködőnek pusztán amiatt, hogy a végrendelkezésnél jelen voltak, az okiratot aláírták és az örökhagyó az alperes apja útján kérte fel a közjegyzőt a végintézkedés elkészítésére.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 625. §-ának (3) bekezdését. A szerződéses örökös apja volt az ugyanis, aki a közjegyzői eljárást szervezte, hozta-vitte a közjegyzőt és viselte a költségeket, ebből eredően ő tárta fel a körülményeket a közjegyző előtt, ami olyan közreműködésnek tekintendő, amely a végakarat kialakítása szempontjából önmagában jelentős.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a következő okok miatt találta alaptalannak.
Téves a felülvizsgálati kérelemnek az az érvelése, hogy az alperes hozzátartozója a végrendelet tételében közreműködőnek tekintendő. A Ptk. 625. §-ának (3) bekezdése szerint közvégrendelet esetében érvénytelen az a juttatás, amely a közvégrendelet tételében közreműködő személy, valamint ennek hozzátartozója, gyámja, gondnoka, gyámoltja vagy gondnokoltja javára szól. Az adott esetben a közvégrendelet közjegyző közreműködésével készült, a juttatás pedig az alperes javára szólt. Az alperes hozzátartozójának az a magatartása, hogy a közjegyzőt az örökhagyó kérésére kihívta, csupán "küldönci" feladat teljesítése volt, a végrendelkezési szándék közvetítésének tekintendő. A közjegyzőnek a másodfokú eljárásban tett nyilatkozata szerint a végakarat tartalmát vele maga az örökhagyó közölte, az ő tanácsa alapján kötöttek a felek öröklési szerződést is, melyet a közjegyző megszerkesztett és leírt, majd aláírás végett a közjegyző és az alperes együtt utazott az egészségügyi intézménybe. Az örökhagyói végrendelkezési akarat szabad befolyástól mentes kinyilvánítása a perben - ellentétes peradat hiányában - nem dőlt meg, ezért a közvégrendelet tételében való közreműködés okából az alperes részére szóló juttatás sem érvénytelen, az a Ptk. hivatkozott rendelkezését nem sérti.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 239/1999.).
Az 1995. november 9-én elhunyt örökhagyó az 1995. október 29-én kelt írásbeli magánvégrendeletében ingatlana 1/3 tulajdoni hányadát a felperesre hagyta. A végrendeletben egyéb vagyontárgyaira további személyeket is örököseivé nevezett. A végrendeletet az örökhagyó saját kezűleg írta, az két különálló, megszámozott lapból áll. A felperes részére szóló juttatást az első lap tartalmazza, az elkülönült aláírást, a dátum és a hely megjelölését pedig a végrendelet második lapja. Az örökhagyó után törvényes örökös leszármazó, házastárs és felmenő hiányában a Magyar Állam. A hagyatéki eljárásban a végrendeleti örökösök és a Magyar Állam között öröklési vita keletkezett. Ezért az eljárt közjegyző a perbeli ingatlant ideiglenes hatállyal a törvényes örökös (Magyar Állam) részére adta át.
A felperes a keresetében az 1995. október 29-én kelt írásbeli magánvégrendelet érvényességének megállapítását, az ingatlan 1/3-ának végrendeleti öröklés jogcímén való megszerzése megállapítását és az alperesnek a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése tűrésére kötelezését kérte. Érvelése szerint a végrendelet első lapjának első mondatában szereplő azon szövegrész, hogy: "alulírott V. B.-né" mint névírás az örökhagyó aláírásának minősül, ezért a végrendelet megfelel a Ptk. 629. §-a (2) bekezdésében előírt alaki kellékeknek.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint a végrendelet első lapjának első sorában szereplő szövegrész a végrendelet szövegétől nem különül el. A Ptk. 629. §-ának (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdése arra vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést, hogy az aláírásnak egy lapon belül hol kell elhelyezkednie, de az aláírásnak feltétele, hogy az a végrendelet szövegétől elkülönüljön, ezért a végrendelet szövegében lévő örökhagyói név nem tekinthető a végrendelet aláírásának.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A fellebbezés alapján rámutatott, hogy a végrendelet bevezető rendelkezésében írtak a végrendelkező személyének megjelölésére szolgálnak és ezt az "alulírott" kifejezés használata megerősíti, amellyel az okiratot készítő előre jelzi, megnevezi az okirat aláíró személyét; ennek megfelelően az örökhagyó a végrendeletet - annak teljes rögzítését követően - a második oldalon látta el aláírásával. A végrendelkezői akarati elv alkalmazása a perbeli esetben nem jöhetett szóba, mert az a PK 82. sz. állásfoglalás értelmében csak az alaki hibában nem szenvedő végrendelet tartalmának értelmezésénél érvényesülhet.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, keresetének való helytadás és az alperes perköltségben marasztalása iránt. Érvelése szerint a Ptk. 629. §-ának (2) bekezdése nem ad lehetőséget arra, hogy a saját kezű aláírás helyét az eljáró bíróság vizsgálja és kizárólag annak elhelyezése alapján döntsön. Álláspontja szerint az aláírás "önazonosságot megjelölő speciális írásképű kézjel", amely az aláíró nevének sajátos megjelenítéséből áll. A szövegrészben található "V. B.-né" írásképileg megegyezik a második oldalon található aláírással. Ebben a helyzetben pedig az akarati elv alkalmazásával a végrendeletet érvényesnek kell tekinteni. Hivatkozott arra is a felperes, hogy az eljárt bíróságok lényegében azt állapították meg, hogy az aláírás az, ami az írástól elkülönül. Ennek a megállapításnak jogszabályi alapja nincs, így kiterjesztően, az akarati elv sérelmére a nyilatkozati elv indokolatlan túlhangsúlyozásával és jogszabálysértő értelmezésével döntöttek az eljárt bíróságok úgy, hogy mintegy "jogot alkottak" az aláírás formai követelményeinek kialakításával. Erre pedig a bíróságnak jogi lehetősége nincs.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet nem találta megalapozottnak. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A Ptk. 629. §-ának (1) bekezdése alapján az írásbeli magánvégrendeletek érvényességi kelléke, hogy a végrendeletet az örökhagyó saját kezűleg aláírja. A jogszabály az "aláírás" kifejezést használja, ebből az következik, hogy annak a végrendelet végén van a helye, a végrendelet szövege után írja azt "alá" az örökhagyó. Az ítélkezési gyakorlat alakította ki azt a méltányos megoldást, hogy elfogadja érvényes aláírásnak az örökhagyó névírását abban az esetben, ha az a végrendeleten bárhol megtalálható, feltéve, hogy az a végrendelet szövegétől elkülönül, tehát aláírás jellegű. A felperes részére juttatást tartalmazó végrendelet első oldala ilyen elkülönült jellegű aláírást nem tartalmaz, a végrendelet szövegében lévő örökhagyói név - miként arra a jogerős ítélet is helyesen rámutatott - mindössze annyit jelent, hogy az okirat külsőleg az örökhagyótól származik. Ez azonban nem eredményezi egyben azt is, hogy a végrendelet első oldalán lévő juttatás az írásbeli magánvégrendelet alaki érvényességi kellékeinek is megfelel. A végrendelet első oldalát ugyanis az örökhagyó sem az oldal alján, sem az írástól elkülönült szokásostól eltérő helyen nem írta alá. Ebből következően az alperes részére juttatást tartalmazó végrendelet az első oldal alaki fogyatékossága miatt érvénytelen (BH 1981/8/320.).
Helytállóan mutatott rá a jogerős ítélet arra is, hogy az akarati elv csak az érvényes, alaki hibában nem szenvedő végrendelet esetében ad lehetőséget az örökhagyó valódi akaratának vizsgálatára. A perbeli végrendelet alaki hibában szenved, ezen alaki hiba orvoslására pedig a fenti elv alapján nincs jogi lehetőség (Legf. Bír. PK 82. sz. állásfoglalás).
A fentiek alapján a jogerős ítélet jogszabályt nem sért, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 21.725/1999. szám).
Az 1997. április 28-án végrendelet hátrahagyásával elhunyt M. I. örökhagyó 1997. március 6-án kelt írásbeli magánvégrendeletében általános örökösévé az alperest tette, annak meghagyásával, hogy temetéséről is ő gondoskodjék.
A hagyatéki eljárásban a felperes az örökhagyó korábbi végrendeletére hivatkozva a hagyaték részére való átadását kérte, a későbbi végrendelet érvényességét vitatta, ezen túlmenően hagyatéki hitelezői igényt is előterjesztett. A hagyatéki eljárás során a közjegyző az örökhagyó nem vitás hagyatékát az 1997. március 6-án kelt végrendelet alapján ideiglenes hatállyal az alperes részére adta át.
A perben a felperes a végrendeleti örökös közreműködésére alapítottan az alperes javára szóló juttatás érvénytelenségének megállapítását kérte és hagyatéki hitelezői igényt is érvényesített. A perbeli legitimációját az örökhagyó korábban készült - javára szóló - végrendeletére alapította. E végrendeletet a peres eljárás során az alperes csatolta: a végrendeleten az 1999. június 15-i dátum szerepel, egy lapból, két oldalból áll, az első oldalon az örökhagyó aláírása is szerepel, örökösként a perben nem álló P. L.-nét (az alperes anyósát) nevezi meg. A végrendelet második oldalán pedig - eltérő kézírással - az szerepel, hogy "ha P. L.-né a házat eladja, úgy rendelkezem, hogy a fele házrészt ossza meg Betti és Attila között, mert ők jöttek hozzám a legtöbbet". A perben az alperes e végrendelet érvénytelenségére hivatkozott azon az alapon, hogy az nem tartalmazza a végintézkedés helyét, nem az örökhagyó írta és a juttatás feltételtől függ; emiatt vitatta a felperes perbeli legitimációját is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint a felperes korábbi végrendelet második oldalán lévő érvénytelen végrendeleti intézkedés folytán feltételtől függő kötelmi hagyományos. Ily módon a felperes nem tekintethető örökösnek, és nem állapítható meg, hogy tehertől mentesülne, ezért a Ptk. 653. §-a alapján a későbbi végrendelet érvénytelenségére és hatálytalanságára sem hivatkozhat. A hagyatéki hitelezői igényt pedig mint alaptalant utasította el.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, az ítélet megváltoztatása és a keresetének való helytadás iránt.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: megállapította, hogy az 1997. március 6-án kelt az örökhagyó által készített és az alperes javára végintézkedést tartalmazó írásbeli magánvégrendelet érvénytelen. Az ítélet indokolása szerint a pernek az 1994. június 15-én kelt írásbeli magánvégrendelet érvénytelenségének megállapítása nem volt tárgya, annak érvénytelenségét ítélet sem mondta ki. A perben támadott 1997-ben kelt írásbeli magánvégrendelet érvénytelensége esetén tehát az 1994. június 15-én kelt írásbeli magánvégrendelet alapján a felperes örökösi minősége fennáll, de a felperes hagyatéki hitelezői igénye is lehetőséget biztosít a Ptk. 653. §-a alapján az utóbb kelt végrendelet érvénytelensége megállapítása iránti perlésre. Ezért a felperes perbeli legitimációja tekintetében "kétely sem merül fel".
Az elsőfokú bíróság által foganatosított bizonyítás alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a későbbi végrendeletet a korházi ápolás ideje alatt az alperes diktálta az örökhagyónak. Ezért e végrendelet az alperes közreműködésére figyelemmel a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdése alapján érvénytelen. A felperes hagyatéki hitelezői igénye körében pedig a pert időelőttiség okából külön végzéssel megszüntette.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet: a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen azt, hogy a felperesnek perbeli legitimációja nincs. Hivatkozott arra, hogy a felperes a perben szerzett tudomást a másik végrendeletről, de ebben örökösnek nem tekinthető. Tévesen állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a későbbi végrendeletet az alperes diktálta, e tényt ugyanis az alperes nem ismerte el és azt más bizonyítékok sem támasztják alá.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokokkal találta alaposnak.
I. A másodfokú ítélet jogi álláspontja szerint a felperes perbeli legitimációjához "kétség sem fér", mert a felperes örökös, de azt hagyatéki hitelezői igénye önmagában is megalapozza.
A felperes legitimációjának fennállása kérdésében a Ptk. 653. §-a: a végrendelet megtámadására jogosultak köre értelmezésre szorul. A jogszabály szószerinti szövege szerint: "a végrendelet érvénytelenségére csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség megállapítása esetében maga örökös, vagy tehertől mentesül".
A hagyatéki hitelezőnek az örökhagyóval szemben követelése áll fenn. A hagyatéki hitelező lehet egyben az örökhagyó örököse, de lehet más személy. Az utóbbi esetben tehertől a végintézkedés érvénytelensége esetén nem mentesül, érvénytelenség iránti per megindítására tehát nem jogosult.
Az öröklés jogcímén bekövetkezett jogutódlásnak kétféle formája van: az egyetemes és a különös jogutódlás. Az örökös az örökhagyó egyetemeges jogutódja: aktív és passzív hagyatékának jogosultja és kötelezettje, amely jogosultsága az örökhagyó végintézkedésén vagy törvényen alapul. Abban az esetben, ha a végintézkedést az örököst a hagyatékban meglevő hagyatéki vagyontárgynak meghatározott személy részére való juttatására kötelezi anélkül, hogy a hagyatéki terhek viselésében is osztoznia kellene, e meghatározott személy a végintézkedés alapján a hagyatéki vagyontárgy tulajdonjogára tarthat igényt [Ptk. 641. § (1) bekezdés: dologi hagyomány]. Nem általános és egyetemes, hanem különös jogutód, ezért ezen különös örökösi minősége alapján a más javára szóló későbbi végrendelet relatív érvénytelenségére hivatkozhat.
A perbeli esetben az 1994. június 15-i végrendelet értelmében a végrendeletben megjelölt örökös az ingatlan értékesítése esetén a vételár 1/4-ét köteles a felperes részére szolgáltatni. A felperesnek tehát a végrendelet nem a hagyaték egy részét juttatja, hanem csak a hagyaték "helyébe lépett érték" egy részét azt is felfüggesztő feltételtől függően anélkül, hogy a felperesnek a hagyatéki terheket (pl. temetési költség) viselnie kellene. E végrendeletében az örökhagyó örökösét vagyoni szolgáltatás teljesítésére kötelezte [Ptk. 641. § (2) bekezdés]. Ehhez képest az állapítható meg, hogy a felperes a korábbi végrendelet értelmében nem örököse az örökhagyó hagyatékának, mindössze az ingatlan eladása esetén arra nyílik lehetősége, hogy a hagyaték helyébe lépett érték (eladási ár) hagyatékban megjelölt hányada megfizetésére kötelezze. Őt tehát pénzbeli (kötelmi jellegű) követelés illeti meg a korábbi végintézkedésben foglalt juttatás jellege folytán, ily módon - miként azt az elsőfokú bíróság is helyesen megállapította - nem örökösnek, hanem kötelmi hagyományosnak tekinthető. A kötelmi hagyományos - ellentétben a dologi hagyományossal - széles értelemben sem örököse a kötelmi hagyomány őt megillető értékének.
A bírói gyakorlat azonban a végrendelet megtámadására jogosultak körét tágan értelmezi, így pl. elismeri a kötelesrészre jogosult megtámadási jogát annak ellenére, hogy a kötelesrészre jogosultság nem vitásan nem minősül öröklésnek, mert a kötelesrészre jogosultat is kötelmi igény illeti meg. A Ptk. 653. §-ában az "örököl" szó merev értelmezése ugyanis a jogszabály által elérni kívánt céllal lenne ellentétes. A Ptk. 653. §-a valójában azoknak a személyeknek kívánta a megtámadási jogát biztosítani, akiknek a végrendelet érvénytelenségéből valamilyen konkrét anyagi érdeke származik. Az eladási ár meghatározott részére vonatkozó követelésnek, mint konkrét anyagi igénynek e jellege nem vitatható. Ezért a felperest, mint kötelemi hagyományost az 1997. március 6-i végrendelet megtámadásának joga is megilleti az adott perbeli esetben tehát perbeli legitimációja - a másodfokú ítélettől eltérő jogi indokból fennáll.
II. Téves viszont a másodfokú ítélet azon álláspontja, hogy a pernek a korábbi végrendelet érvényessége nem képezte tárgyát. Az alperesi védekezés a korábbi végrendelet alaki és tartalmi érvénytelenségére hivatkozott. Ezen kifogás alapján a felek egymás közti viszonyában vizsgálandó volt a Ptk. 653. § (1) bekezdése értelmében a korábbi végrendelet is, mégpedig a végrendeletek sorrendiségében és együttességében. A sorrendiség és együttesség azt jelenti, hogy az örökösnek (juttatásban részesülőnek) a per sikeréhez előbb a javára szóló végrendelet érvényességét kell bizonyítania, mert csak ennek bizonyítása esetén jogosult a későbbi végintézkedés érvénytelenségének megállapítását kérni.
A korábbi végrendelet alaki hibája kétségtelenül fennáll: azon a végrendelkezés helye [Ptk. 629. § (1) bekezdés] megjelölve nincs, ezért az érvénytelennek minősül. Érvénytelen végrendelet alapján a felperes juttatásban sem részesülhet, ennélfogva az alperes javára szóló végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló keresete is elutasítandó. Nincs ezért a jogvita eldöntése szempontjából ügydöntő jelentősége annak, hogy a felperesi közreműködés tényének megállapítása mennyiben következik az elsőfokú bíróság által felvett bizonyítás anyagából.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az érdemben helyes elsőfokú ítéletet - a fenti eltérő indokból - helybenhagyta (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 926/1999.). ■
Visszaugrás
