"Ne kövess el jogtalanságot
és ne ítélj igazságtalanul,
ne nézd a szegény személyét,
s ne légy tekintettel a hatalmas arcára.
Igazság szerint ítélj felebarátodnak."
(Lev. 19,15.)
Az egyik legrégebbi jogintézmény a birtok és a birtokvédelem. Annak ellenére, hogy mindig voltak olyan felfogások, amelyek szerint az önálló birtokvédelemre nincs is szükség, mert a birtok amúgy is csak jogcíme alapján részesül védelemben. Így tehát elegendő lenne, ha a különböző jogintézmények kapcsán nyerne a védelem szabályozást.[1]
Ezzel szemben mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Régi Ptk.), mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) az önálló birtokvédelem alapján áll. Ennek alapja annak elismerése, hogy a kötelmi jogviszony védelme esetében a birtokvédelem hatékonyabb védelmet nyújt, mint a birtoklás adott kötelmi jog címén alapuló jogvédelme. Az önálló birtokvédelem elismerésének oka változatlanul a védelem módjának azonosságában van, a birtoklást megalapozó különböző jogcímektől függetlenül. A szabályozást az is indokolja, hogy a birtokvédelemre nemcsak az elismert jogcím alapján birtokló szorulhat, hanem a jogalap nélkül birtoklótól sem veheti el harmadik személy önhatalmúlag a dolgot. További indok a védelem gyorsasága, amely kiemelkedő szempont a jogok védelme kapcsán. A gyorsaság és az egyszerűség azonban eredményezheti azt, hogy a birtokvédelem különböző szintjein szükségképpen eltérő döntések keletkeznek.[2]
A birtokhoz fűződő egyik legjelentősebb joghatás a birtokvédelem iránti igény. A birtokában megsértett vagy megzavart személy részére a birtokvédelem klasszikus hármas eszköztára áll rendelkezésre: a jogos önhatalom, a közigazgatási úton való igényérvényesítés (jegyzői birtokvédelem) és a birtokper. A jogvédelem egyes eszközei kapcsán kijelenthető, hogy a birtok megvédésének elsődleges, leggyorsabb - igazságszolgáltatási vagy közigazgatási szerv igénybevétele nélküli, de a jog által támogatott - eszköze a jogos önhatalom, amelyet jól kiegészít a közigazgatási eljárásban a tényleges birtoklási helyzet alapján nyújtott birtokvédelem annak ellenére, hogy jogilag cizellált döntés a joghelyzet vizsgálatával csak a birtokperben hozható, akár a jogszerűen meghozott közigazgatási döntés tartalmával ellentétesen is.
A Ptk. szabályozása egyértelművé teszi a hatásköri párhuzamosságot: a birtokában sértett választhat, hogy a jegyzőhöz vagy a bírósághoz fordul-e védelemért. A birtokháborítást követő egy éven belül sem kötelező a jegyzőtől kérni a védelmet, a sérelmet szenvedő dönthet úgy, hogy közvetlenül a bíróságtól igényli a birtokvédelmet, mely esetben a bíróság a birtokláshoz való jogosultság alapján hozza meg döntését.
A jogvita lezárása tehát az ellenérdekű (peres) felek között a jegyző vagy a bíróság valamelyik fél javára történő döntésével történik meg, kivéve akkor, ha a felek egymás javára történő kölcsönös engedmények tételével megegyeznek. A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: birtokvédelmi rendelet) hatálybalépésével azonban megszűnt a lehetőség a közigazgatási úton történő egyezségkötésre, ezáltal a birtokvédelem klasszikus eszköztárában csak a birtokvédelmi perben van lehetőség egyezségkötésre. A perbeli egyezség Magyary Géza felfogása szerint a "a per tárgya fölött kötött szerződés", melynek célja a per megszüntetése.[3] A perből való szabadulás azonban nemcsak a perbeli egyezség révén érhető el, hanem az utóbbi években egyre hangsúlyosabb - mégis kevés nyilvánosságot kapó - alternatív, bíróságon kívüli jogvitarendezéssel, a közvetítéssel (mediáció) is.
A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (a továbbiakban: közvetítői tv.) megalkotásának egyik célja az volt, hogy az arbitrációs eljárás[4] mellett széles körben ismertté tegye a közvetítői eljárás igénybevételének a lehetőségét. A mediáció révén történő vitarendezés az érdekelt felek és a bíróság szempontjából is előnyös, egyrészt gyorsabb és olcsóbb vitarendezést eredményez, másrészt a túlterhelt bíróságok részbeni tehermentesítését is szolgálja.
A közvetítői tv. 2. §-ának fogalmi meghatározása szerint a közvetítés e törvény alapján lefolytatott olyan sajátos permegelőző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.
A törvényi megfogalmazás nem adja teljes pontossággal vissza azt, ami a közvetítői tevékenység során történik. A közvetítőt nem a "megegyezés alapján" vonják be, hiszen a közvetítőhöz forduláskor még csak a megegyezés lehetősége áll fenn, a megegyezés a közvetítő előtt és közreműködésével születik meg, mely írásban a megállapodásban ölt testet. A mediátornak ugyan mellérendelt szerepe van, tehát teljesen pártatlan a jogvitában, nem gondolkodhat "bíróként", nem javasolhat megoldást egyik vagy másik fél javára, ugyanakkor a megállapodás nem kizárólag a "bevonása mellett" jön létre. A közvetítő több órányi kemény kérdezéstechnikai munkát fejt ki annak érdekében, hogy a - nyilvánvalóan a jogvita miatt feszült - felek nyugodt hangnemben kommunikáljanak egymással, és felnyíljon a szemük, illetve felismerjék, hogy e peren kívüli vitarendezés számukra számos előnnyel bír. A mediátornak a felek vonatkozásában megkövetelt pártatlanságával biztosított lelkiismeretes és legjobb tudása szerinti közreműködése - a közvetítői tv. céljával összhangban - arra irányul, hogy felek között felme-
- 30/31 -
rült jogvitát rendezze, és a vitát lezáró egyezséget hozzon létre, mely némileg ellentétes azzal, hogy a közvetítői eljárás teljesen önkéntes, azt a felek uralják, abból bármikor következmény nélkül kiléphetnek. A közvetítő tehát csak úgy irányíthatja a közvetítői megbeszélést, hogy az ügyben történő állásfoglalás és a megállapodás javasolása nélkül a felek közötti párbeszédet akként irányítsa, hogy saját maguk jussanak arra a döntésre, hogy számukra a legmegfelelőbb megoldás a megegyezés, melynek részleteit saját maguknak kell kidolgozni.
A mediáció előfeltétele elsődlegesen a felek megegyezésre való hajlandósága, mely abban mutatkozik meg, hogy együttesen felkérést juttatnak el a kiválasztott közvetítőhöz arra vonatkozóan, hogy a köztük fennálló vitás ügy megoldását közvetítői eljárás keretében kívánják rendezni. Ha csak az egyik fél kezdeményezi a közvetítői eljárást, a közvetítő közreműködik abban, hogy a másik (többi) fél a kezdeményezéshez csatlakozzon. Amennyiben az első közvetítői megbeszélés után a felek kérik a közvetítői eljárás lefolytatását és erről egybehangzóan nyilatkoznak, a közvetítői eljárás megindul.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
