Egy kereskedelmi bank azzal a kérdéssel kereste meg az Igazságügyi Minisztériumot, hogy a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fhtv.) 1. § (2) bekezdés g) pontjának[1] értelmezése alapján a törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni a fizetőképességet helyreállító, másként restrukturálási hitelre. A megkereső bank szerint ugyanis felmerült, hogy összhangban a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet, valamint a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet rendelkezéseivel - amely jogszabályok hatálya nem terjed ki a fizetőképesség helyreállításával indokolt mértékű eladósodottságot eredményező restrukturálási hitelkonstrukciókra -, ezen hitelek vonatkozásában az Fhtv. rendelkezései sem irányadóak.
A válaszhoz kapcsolódóan elöljáróban fontos rögzíteni, hogy a megkereső által irányadónak vélt, hivatkozott rendeletek az Fhtv. értelmezése kapcsán nem jelenthetnek kiindulási alapot, figyelemmel arra, hogy azok a jogszabályi hierarchia alacsonyabb szintjén elhelyezkedő, az Fhtv.-től szabályozási tárgykörüket tekintve is eltérő jogszabályok.
Az Fhtv. 1. § (2) bekezdés g) pontjában foglalt normatétel a fizetőképességet helyreállító hitelre, annak hitel-restrukturáló jellegére tekintettel történő alkalmazhatósága kapcsán az alábbi álláspontra helyezkedtünk:
Az Fhtv. implementálta a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48/EK irányelv (a továbbiakban: irányelv) rendelkezéseit. Az irányelv célja, hogy a fogyasztót megóvja a felelőtlen hitelügyletekben való részvételtől, illetve annak biztosítása, hogy az előzetes hitelképesség-vizsgálat megfelelő módon kerüljön elvégzésre a hitelező részéről.
Az irányelv tételesen felsorolja, hogy mely hitelmegállapodások esetében nem kell alkalmazni a fogyasztóvédelmi rendelkezéseit. E körben nevesíti többek között az olyan hitelmegállapodásokat, amelyek alapján a hitel mentes a kamattól és egyéb díjaktól, valamint azon hitelmegállapodásokat, amelyeknek értelmében a fogyasztónak három hónapon belül és kizárólag jelentéktelen összegű díjakkal kell a hitelt visszafizetnie [2. cikk (2) bekezdés f) pont], továbbá az olyan hitelmegállapodásokat is, amelyek meglévő adósság díjmentes, halasztott megfizetésére vonatkoznak [2. cikk (2) bekezdés j) pont].
Az Fhtv. normarendszere az irányelv rendelkezéseivel összhangban az aránytalan terhekkel járó hitelszerződésekkel szemben kívánja védelemben részesíteni a gyengébb fél helyzetében lévő fogyasztót. A törvény hatálya ennek érdekében kifejezetten széles körben került megállapításra, a törvény által taxatívan meghatározott feltételek és hiteltípusok kivételével a fogyasztóval kötött valamennyi hitelszerződésekre kiterjed főszabályként.
A normaszöveg 1. § (2) bekezdésének g) pontja alapján nem kell alkalmazni a törvényt "olyan hitelre, amely fennálló tartozás kamat- és egyéb ellenszolgáltatás-mentes átütemezésére vonatkozik".
A fogyasztó által a hitel kapcsán megfizetett ellenszolgáltatások körének meghatározása az Fhtv. 3. § 10. pontjára tekintettel a teljes hiteldíj mutató elemeinek alapulvételével lehetséges. A rendelkezés alapján a hitel teljes díjának fogalmába beletartozik a hitelező által ismert minden olyan - a teljes hiteldíj mutató számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő - ellenszolgáltatás, amelyet a fogyasztó a hitelszerződés kapcsán megfizet.
A teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: THM r.) 3. §-a alapján a teljes hiteldíj mutató számításánál figyelembe kell venni a fogyasztó által a hitelszerződés kapcsán fizetendő összes díjat (ideértve a kamatot, díjat, jutalékot, költséget és adót), valamint a hitelhez kapcsolódó szolgáltatások költségeit, ha a hitelező számára ismertek, továbbá a szolgáltatás igénybevételét a hitelszerződés megkötéséhez vagy ajánlat szerinti megkötéséhez a hitelező előírja. A THM r. 3. § (3) bekezdése felsorolja, hogy a THM számításánál fentiektől eltérően mely elemek nem vehetőek figyelembe. Ezek a következők:
a) a prolongálás (futamidő hosszabbítás) költsége,
b) a késedelmi kamat, ide nem értve a kézizálog fedezete mellett nyújtott hitel esetében a hitelszerződés megkötését követő 30 napon belül fizetendő késedelmi kamatot,
c) egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a hitelszerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik, ide nem értve a kézizálog fedezete mellett nyújtott hitel esetében a hitelszerződés megkötését követő 30 napon belül teljesítendő fizetési kötelezettséget,
d) a közjegyzői díj,
- 64/65 -
e) kereskedelmi kölcsön vagy kapcsolt hitelszerződés esetén a fogyasztó által a termékek vagy szolgáltatások megvételéért fizetett - a vételáron felüli - díj függetlenül attól, hogy készpénzzel vagy hitelből fizeti, valamint
f) a számlavezetés és a készpénz-helyettesítő fizetési esz-
köz használatának költségei és a fizetési műveletekkel kapcsolatos egyéb költségek, ha a számla fenntartását a hitelező nem írja elő az adott hitelszerződéshez és költségeit a fogyasztóval kötött hitelszerződésben egyértelműen és külön feltüntették. Előbbiek alapján kamat- és egyéb ellenszolgáltatás-mentes átütemezésről csak abban az esetben lehet szó, ha a THM r. szerinti kivételek jelen esetben - tehát a helyreállító hitellel összefüggésben - értelmezhető halmazától eltekintve nem merül fel a fogyasztó terhére olyan költség, amely szükséges a restrukturáláshoz.
Fenti rendelkezések összességét figyelembe véve az Fhtv. 1. § (2) bekezdés g) pontja a teljes mértékben ingyenesen nyújtott hitelt veszi ki a törvény hatálya alól. Ezen jogszabályi kivétel indoka vélhetően abban is kereshető, hogy az ingyenes hitelek vonatkozásában nem nyernek tartalmat az Fhtv. által előírt egyes részkötelezettségek, úgymint a díj- és hitelmutatók elkészítésére és az erről való tájékoztatás megtörténtére irányadó szabályok. A fizetőképességet helyreállító hitel, amennyiben annak nyújtása ingyenesen (kamat- és egyéb ellenszolgáltatás-mentesen) történik, a piacon megjelenő versengő hiteleknél kedvezőbb feltételeket biztosít, célja a fizetési hajlandósággal rendelkező adós teljesítésének biztosítása és nem új versengő hiteltermék fogyasztó részére történő ajánlása.
Ebben az esetben a hitel-restrukturáló konstrukció elemeként a megszűnt korábbi hiteljogviszonyból származó követelés átütemezésével létrejövő új hitel megfelelhet az Fhtv. 1. § (2) bekezdés g) pontja szerinti kivételnek.
Az Fhtv. rendelkezéseinek mellőzhetősége tehát álláspontunk szerint kizárólag az adósság ingyenes átütemezésének esetére vonatkozik, ekként nem alkalmazható olyan restrukturálási hitelre, amely bármilyen módon vagy mértékben további terhet ró a fogyasztóra. Ingyenes átütemezésről pedig csak abban az esetben lehet szó, ha a THM számítás során figyelembe nem vehető szűk kivételi körtől eltekintve nem merül fel a fogyasztó terhére más olyan költség, amely a restrukturálás következtében bármilyen módon jelentkezik.
* * *
Az Igazságügyi Minisztériumhoz figyelemfelkeltő megkeresés érkezett, amely a vállalkozás hibás teljesítésével összefüggésben a bizonyítás anyagi jogi, illetve a szakértői bizonyítás eljárásjogi kérdéseinek értelmezése kapcsán kért tájékoztatást. A megkereső a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:158. §-ával, illetve a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) egyes rendelkezéseinek értelmezésével, valamint a szakértői bizonyításhoz kapcsolódó perjogi szabályozással összefüggésben kérte tárcánk állásfoglalását.
Elöljáróban tisztázni szükséges, hogy a bizonyítási szabályok kapcsán a peren kívüli, illetve a peres eljárás szakaszát el kell különíteni egymástól. A peres eljárás előtt a szerződő feleknek lehetőségük van megállapodni, a közöttük felmerült vitás kérdéseket elsődlegesen peren kívül rendezni. Erre a szakaszra a bizonyítás szükségességét, módját vagy eszközét tekintve nincsenek egzakt szabályok, a felek bármely bizonyítékot megkötés nélkül felhasználhatnak annak érdekében, hogy a saját álláspontjukat hitelt érdemlően igazolják.
A fogyasztó és vállalkozás közötti jogviszony magánjogi szabályozása kapcsán a Ptk. 6:158. §-ával összefüggésben merült fel jogértelmezési kérdés a bizonyítás módja és szükségessége vonatkozásában. A Ptk. 6:158. §-a állítja fel a hibás teljesítés törvényi vélelmét, amely alapján a főszabálytól eltérően fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a bizonyítási teher hat hónapig megfordul. A Ptk. 6:158. §-a értelmezése ugyanis, ha a hiba a teljesítést követő hat hónapon belül felismerhetővé válik, akkor nem a jogosult fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba oka már a teljesítés időpontjában fennállt, hanem a kötelezett vállalkozásnak kell bebizonyítania, hogy a hiba oka a teljesítés időpontja után keletkezett. Ezzel a jogalkotó tartalmilag a jótálláshoz hasonló jogi helyzetet teremt, a fogyasztó lényegében ezen időtartamra a jótállás kedvezményezettjének pozíciójába kerül a kellékszavatossági és a hibás teljesítésből eredő kártérítési igény érvényesítése tekintetében egyaránt.[2] A kivételt jelentő szabály a gyengébb fél védelme érdekében vélelmezi a vállalkozás hibás teljesítését, ugyanakkor ezt a fordított bizonyítási terhet időbeli korlát közé szorítja és lehetőséget ad a vélelem megdöntésére is. A vélelem megdöntésének módja, illetve eszköze kapcsán korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, erre figyelemmel a vállalkozás a hibás teljesítési vélelem megdöntése érdekében szabadon felhasználhat minden olyan bizonyítási eszközt, amellyel igazolni tudja azt, hogy a hiba oka a teljesítés időpontja után keletkezett. Az adott bizonyítási eszköz alkalmasságát minden esetben a konkrét ügy egyedi körülményei határozzák meg, ezért szükségtelen és célszerűtlen a bizonyítás módja tekintetében egzakt részletszabályok meghatározása.
A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén az eladott ingó dolog hibája miatt keletkezett kellékszavatossági, termékszavatossági vagy jótállási igényt az NGM rendelet szabályai szerint kell rendezni. Az NGM rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében a vállalkozás a nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelynek egyik kötelező tartalmi eleme a 4. § (1) bekezdés g) pontja szerinti fogyasztói igény rendezésének módja vagy elutasítása esetén ennek indoka. A gyakorlatban könnyen előfordulhat, hogy a vállalkozás a dolog hibájáról - akár annak rejtett jellege miatt - a fogyasztói igénybejelentés alkalmával nem tud azon-
- 65/66 -
nal nyilatkozni, ezért az NGM rendelet 4. § (5) bekezdése lehetőséget ad a vállalkozás számára az öt munkanapon belül történő indokolt válaszadásra. E rendelkezéssel a jogszabály biztosítja a hiba okának - akár szakértő igénybevétele útján történő - pontos feltárását, ezáltal a kötelezett esetleges mentesülését a hibás teljesítés jogkövetkezményei alól.
A felek az egymás között felmerült vitás kérdések peren kívüli rendezéséhez igénybe vehetik a fogyasztóvédelmi intézményrendszer fórumait is. A fogyasztói jogok peren kívüli érvényesítésével összefüggésben kiemelést érdemel a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény békéltető testületekre vonatkozó szabályozása. E törvény értelmében a békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése a felek közötti egyezség létrehozásával a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testületi eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. A békéltető testület saját maga által - törvényi keretek között - meghatározott, független szabályzati eljárásrend alapján működik, amelyből következően mindig az adott szabályzat jelöli ki a bizonyítási eljárás lefolytatásával kapcsolatos kereteket.[3]
Amennyiben a szerződő feleknek nem sikerül peren kívül megegyezésre jutni, azaz nem születik közöttük vitát lezáró megállapodás, illetve az igénybevett békéltető testületi eljárás sem vezet eredményre, lehetőség van az igényeik bíróság előtti érvényesítésére a peres eljárásra vonatkozó szabályoknak megfelelően, jogilag szabályozott keretek között.
A magyar polgári perjog egyik vezérfonala a szabad bizonyítás elve. A bíróság a polgári perben - ha törvény másképpen nem rendelkezik - alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas.[4] Ebből következően a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: hatályos Pp.) csak példálózó jelleggel sorolja fel a bizonyítási eszközöket, amely azt jelenti, hogy a bíróság az ott felsorolt bizonyítási eszközökön felül a perben bármely más bizonyítékot is felhasználhat a tényállás teljes körű felderítése érdekében. Az alakszerű bizonyítási szabályokat illetően megállapítható, hogy a bizonyítási szabályok abban az értelemben mindig alakszerűek, hogy a bizonyítási eszköz bejelentése, a bizonyítás elrendelése, a kérelem elutasítása, a bizonyítás felvétele, továbbá eredményének, illetve lefolytatásának jegyzőkönyvi rögzítése perjogilag kötött rendben történik. A bizonyítás meghatározott módját illetően a perjog már rugalmasabb, ami pedig a meghatározott bizonyítási eszköz alkalmazását illeti, egyetlen kötelező előírást tartalmaz. Eszerint, ha a perben jelentős tény vagy körülmény megállapításához, vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki.[5]
A 2018. január 1. napjától hatályos polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) 267. §-ában a bizonyítás módját illetően kifejezetten rögzíti, hogy a tényállás szabad megállapításának elvéből következően nemcsak a nevesített bizonyítási módok igénybevételére van lehetőség, hanem bármely más, nem nevesített (atipikus) bizonyítási mód felhasználására is. A szakértővel történő bizonyítás a hatályos Pp.-vel egyezően továbbra is akkor nélkülözhetetlen, ha releváns tények észlelése vagy értékelése speciális, tehát nem köznapi és nem jogi ismereteket kíván. Újításként azonban a törvény a gyakorlati igényeket törvényi szintre emelve a szakértő alkalmazásának másik eseteként előírja a jogvita kereteinek meghatározását is, hiszen számos esetben előfordul, hogy szakismeret nélkül az sem állapítható meg, hogy az érvényesített jog alapjául feltüntetett tényeket a fél milyen alapon vitatja.[6]
A hatályos Pp. 183/A. §-a szerint a perbeli bizonyítás sikerességének előmozdítása érdekében a félnek lehetősége van arra, hogy már a peres eljárást megelőzően szakértői véleményt szerezzen be. Ez esetben a perben felmerülő szakkérdéssel azonos szakkérdésre adott szakvélemény ugyanolyan bizonyítási eszköznek minősül, mintha a szakvéleményt a perben kirendelt szakértő terjesztette volna elő.[7] Az új Pp. értelmében a szakértő nemcsak a hatályos Pp. által is ismert kirendelés, hanem a fél megbízása útján is igénybe vehető. A törvény a magánszakértői bizonyítás[8] intézményesítésével - a magánszakértői véleménynek a bizonyításban betöltött szerepét tekintve - egyértelmű helyzetet teremt, mivel azzal összefüggésben a bírói gyakorlat nem tekinthető egységesnek. A szabályozás szerint a bizonyító fél választhat a megbízott és a kirendelt szakértő alkalmazása között, sőt az sem feltétlenül szükséges, hogy a szakértőt a bíróság rendelje ki, ugyanis a bizonyítás más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményével is megtörténhet. Az alkalmazás módjától függetlenül a szakértő csak az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerinti szakértő, vagy az ott meghatározott feltételek szerint eseti szakértő lehet. A szakértői bizonyítás során irányadó eljárási szabályokat, amelyeket az igazságügyi szakértőkről szóló törvény is tartalmaz - arra történő utalás nélkül is - értelemszerűen alkalmazni kell.
A bizonyítás sikerességét segítheti elő az előzetes bizonyítás intézménye is, amely valamilyen bizonyítási szükséghelyzet kezelésére szolgál. Előzetes bizonyításról akkor beszélünk, ha olyan időben kell valamely polgári per lefolytatásához szükséges bizonyítási eljárást foganatosítani, amikor a per rendes menete szerint arra még nem került volna sor, a jogvita során azonban olyan váratlan vagy előre
- 66/67 -
nem látott körülmények is felmerülhetnek, amelyek szükségessé tehetik a bizonyítás felvételének előbbre hozatalát. A hatályos Pp. 207. §-ában pontosan meghatározza az előzetes bizonyítás lehetséges eseteit, a c) pontban külön nevesíti a szavatosság esetére irányadó szabályt. Eszerint "az érdekelt fél kérelmére akár a per megindítása előtt, akár annak folyamatban léte alatt előzetes bizonyításnak van helye, ha valamely dolog hiányaiért a felet szavatosság terhel". Azt, hogy a hiba vagy a hiány fennállásának a megállapításával a szavatossági kötelezettség megvalósulna, vagy ellenkezőleg, a hiba vagy a hiány fenn nem állásának a megállapításával a kötelezettség kizárható volna, valószínűsíteni kell. Az új Pp. az előzetes bizonyítás elrendelésének feltételei tekintetében a hatályos Pp. 207. §-ában rögzített szabályokat követi azzal az egyetlen eltéréssel, hogy nem nevesíti külön a 207. § c) pontjában foglaltakat. E feltétel mellőzésének indoka az, hogy a szavatossági felelősség ilyen módon történő kiemelése és nevesítése szükségtelen, mert a szavatosság körében a jogérvényesítés jellege, szigorú határidőhöz kötöttsége miatt az új Pp. 334. § a) pontjában nevesített esetkörbe sorolható. E szabály alapján helye van előzetes bizonyításnak "ha a bizonyítás a per folyamán, illetve annak későbbi szakaszában nem lenne sikeresen lefolytatható, vagy az jelentős nehézséggel járna."
Fentebb kifejtettekre figyelemmel megállapítható, hogy a vitában álló feleknek mind peren kívül, mind peres eljárásban lehetőségük van a közöttük felmerült vitás kérdések rendezésére. A bírósági út igénybevételét megelőzően a szavatossági igények érvényesítésének szabályait teljes körűen rendezik a Ptk., valamint az NGM rendelet részletszabályai, valamint a békéltető testületi eljárás sajátos szabályai. Mindezek sikertelensége esetén, az igények - így a szavatossági igények - peres eljárásban való érvényesítésének lehetősége is nyitva áll, amelyben a szabad bizonyítási rendszer törvényben meghatározott keretei között zajlik a bizonyítás. A perbeli bizonyítás vonatkozásában tehát általánosságban kimondható, hogy törvényben meghatározott kivételektől eltekintve nem áll fenn a bizonyítékokkal összefüggő olyan formai kötöttség, vagy a bizonyítékok hitelességét kizárólagosan garantáló olyan eljárási rend, amelynek mellőzése önmagában maga után vonná a benyújtott bizonyíték hitelességének megkérdőjelezését.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.
[1] Nem kell alkalmazni a törvény rendelkezéseit olyan hitelre, amely fennálló tartozás díj- és költségmentes átütemezésére, kiváltására vonatkozik.
[2] 1/2004. (XII. 2.) PK vélemény 2. pont
[3] Lásd a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 18. § (1) bekezdés, 27. §, valamint 37. §.
[4] Lásd hatályos Pp. 3. § (6) bekezdés, valamint 166. §.
[5] Lásd hatályos Pp. 177. § (1) bekezdés.
[6] Lásd új Pp. 300. § (1) bekezdés.
[7] A törvény ezen szakasza a nemperes eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő által adott szakvéleménynek az esetleg a szakvélemény kézhezvételét követően megindított perben történő felhasználhatóságát szabályozza. Az igazságügyi szakértő kirendelésére jogosult a bíróság a 2005. évi XLVIII. törvény rendelkezései szerint, illetve a közjegyző is a 2008. évi XLV. törvény szabályai alapján (lásd hatályos Pp. 183. §-ához kapcsolódó kommentár).
[8] A törvény valamennyi polgári perben általánosan lehetővé teszi a magánszakértő igénybevételét, viszont kifejezésre juttatja azt, hogy jogszabály megtilthatja a magánszakértő alkalmazását, ha azt a perben érvényesített igény, vagy a szakkérdés jellege megkívánja (lásd új Pp. 302. §-ához fűzött indokolás).
Visszaugrás
