Míg talán egy évtizeddel ezelőtt is még igazi gourmet-nak számított jogi berkekben, aki az Európai Közösségek jogával foglalatoskodott, ma már egyetlen gyakorló jogász polcáról sem hiányozhat a témát tárgyaló szakmai folyóirat. Azt gondolom, nem kell hosszasan ecsetelni annak jelentőségét, hogy napjaink egyre sokasodó jogászai között biztosítsuk állandó felkészültségünket és naprakész informáltságunkat. Ez pedig ma már nemcsak a magyar jogalkotó rendelkezéseinek és a magyar bírói kar ítéleteinek árgus figyelemmel kísérését jelenti, hiszen tagjai lettünk egy sajátos intézményrendszernek, és alanyai e sajátos intézményrendszer által szüntelenül termelődő "joganyag-tömegnek". Vigyázó szemünket tehát Brüsszelre kell vessük, de legalábbis ajánlatos egy kellő eligazítást nyújtó szakmai folyóirat beszerzése. Ebből a szempontból veszi górcső alá a jelen recenzió az Európai Jog című lapot.
A periodika első száma 2001 májusában jelent meg, és beköszöntő tanulmányában Kecskés László főszerkesztő úr (a szerkesztőség nevében1) kettős célt fogalmazott meg: a praktizáló jogászok felkészítését a csatlakozás utáni új kihívásokra, valamint az Európai Unió jogával foglalkozó magyar irodalom gazdagítását, színvonalának emelését, és ezáltal a jogalkotási folyamatok segítését. Egyfelől tehát a szakma művelőinek, a bíráknak, ügyészeknek, ügyvédeknek, közjegyzőknek, illetve a közigazgatásban tevékenykedőknek kíván gyakorlati útmutatásul szolgálni, másfelől az érdeklődőket, a tanulókat, kutatókat vagy éppen a diszciplína oktatóit szándékozik hasznos információkkal ellátni.
Mindenek előtt a lap címét kell közelebbről megvizsgálnunk. Kecskés László azzal indokolja a már említett beköszöntő tanulmányában a címválasztást, hogy a tágabb értelmű ,európai' jelző használatával teret kívánnak nyújtani az Európai Unión túlnyúló, annál szélesebb körű, összehasonlító jogi elemzéseknek is, és nem akarják a szűken vett ,európa jogra' (tehát csakis az Európai Unió jogára) korlátozni vizsgálódásaikat. A magyar jogirodalomban ugyanakkor vannak, akik éppen az európai jog kifejezést használják az EU jogának megfelelőjeként2 (hasonlatosan az Európa Tanács és Európai Tanács közötti különbségtételre, ami persze pusztán nyelvi kérdésnek is tekinthető, amelyből nem kell szükségszerűen következzen bármi is). Én személy szerint az Európai Unió joga (adott esetben az EK joga) kifejezést találom szerencsésnek, mert nem látom, hogy milyen alapon sajátítaná ki az Unió akár az ,euró-pa', akár az ,európai' jelzőt - hiszen tudunk olyan nagyon is európai országokról, akik a mai napig úgy gondolják, hogy európai létük ellenére nem kívánnak különösebb közösséget vállalni az Unióval, és ez szíve joguk. De ennél talán meggyőzőbb érv, hogy a megfogalmazás ilyen formájával biztosan minden félreértés elkerülhető.
Ez azonban csak egyetlen példa a magyar jogéletben előforduló számtalan ellentmondásos szóhasználatra. Ott van például az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés. Ezt hol Alkotmányszerződésnek (ami egyes nemzetközi jogászok véleménye szerint a legpontosabb körülírása a jogintézménynek), hol Alkotmányos Szerződésnek nevezik (kifejezve ezzel az alapvetően szerződési jelleget, mely alkotmányos jelentőségre tett szert), de előfordul, hogy egészen hanyagul Európai Alkotmányról beszélnek, ami jogilag semmiképpen nem védhető megjelölés - de ez már egy másik elemzés tárgya. Mindenesetre a jelen folyóirat alkalmas terepet kínál az ilyen félreértések és pontatlanságok tisztázására, és egyben, a kitűzött célkitűzésnek megfelelően, az Európai Unióval foglalkozó jogirodalom színvonalának javítására.
Az EU jogának két alrendszere van: az EU "alkotmányos" - és közjoga (ez tulajdonképpen az intézményi jog), és az EU kereskedelmi joga, az uniós politikák. Ha ezeket a szabályokat a jogforrási hierarchiában keressük, akkor meg kell különböztessük az EU elsődleges (a tagállamai által alkotott), és másodlagos (az intézményei által alkotott) joganyagát, illetve az Európai Közösségek Bíróságának esetjogát.
Mindezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert a folyóirat szerkezeti felépítése remekül válaszol mind erre a jogforrási rendszerre, mind a korábbiakban említett kettős célkitűzésére. Minden példány egy bevezető tanulmánnyal indul, amelyet négy nagyobb szerkezeti egység követ. Az első rovat az Európai Jogi Fórum elnevezést kapta, és az itt található tanulmányok az uniós jog valamely elméleti (gyakran közjogi) kérdésének az elemzésével, boncolgatásával foglalkoznak. Általában egy olyan épp aktuális, vagy egyébként meghatározó jelentőségű témát járnak kutatói igényességgel körül, ami nagy hasznára válik minden, az Európai Unióval foglalkozó szakembernek, tanárnak vagy éppen diáknak. Ez tehát tulajdonképpen a folyóirat "tudományos fóruma". (Ilyen tanulmány például a Tíz év múlva... Az Európai Bíróság legújabb post-Francovich ítéletei: a felelősségi kritériumok differenciálódása, Az "integrációs hatalom" horizontális és vertikális megosztása, Mozaikkép a közösségi pénzügyi érdekek büntetőjogi védelméről, vagy a Gondolatok az Európai Unió alapjogi rendszerének metamorfózisáról, de még sorolhatnánk az érdekesebbnél érdekesebb vitaindító, vagy éppen gondolatébresztő elemzéseket.)
A következő szerkezeti egység a Jogharmonizáció címszót viseli, és itt már a gyakorlatiasabb megközelítés, illetve a másodlagos joganyag dominál: egy-egy speciális jogterület (társasági jog, adójog, versenyjog stb.) jogközelítési nehézségeiről, a szükséges változtatások köréről és menetéről, valamint azok várható vagy esetleg már tapasztalt hatásairól értesülhetnek az olvasók. Ezeknek a harmonizációs folyamatoknak a figyelemmel kísérése minden praktizáló jogász számára nélkülözhetetlen, és a mostani, kezdeti időszakban még bizony igen nagy nehézséggel jár, hiszen egy hatalmas mennyiségű és állandóan változásban lévő joganyaggal kell megküzdeniük. A brüsszeli paragrafusgyártásnak ugyanakkor az a szépsége, hogy ha az ember egyszer beletanul a folyamatba, megérti a működési mechanizmusát, és figyelemmel kíséri a jogalkotás irányait, tendenciáit, akkor mindig előre láthatóvá válnak az elkövetkezendő időszak lépései (hiszen évek telnek el mire egy európai bizottsági tervezetből elfogadott irányelv lesz), és épp elég idő marad a változásokra történő felkészülésre. Egy tanulási folyamatnak vagyunk tehát mindannyian a kezdetén, melyhez hatalmas segítséget nyújt a jelen folyóirat az olyan cikkeivel, mint ,A Munka Törvénykönyvének jogharmonizációs módosítása', vagy az ,Európai jogharmonizáció a társasági adózás területén', illetve ,A közösségi versenyjog tagállami bírósági alkalmazása', vagy egy olyan óriási jelentőségű eseményről való beszámoló, mint az első magyar előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelem.
A harmadik rész válogatás az EK Bíróság döntéseiből címszó alatt tollhegyre tűz egy-egy nagyobb horderejű ítéletet. Sem tartalmi, sem időrendi szempontból nem lehet egy egységes koncepciót felállítani arra nézve, hogy a különböző döntések tengeréből épp melyik akad az aktuális szám horgának a végére, de azt hiszem ez nem is volt cél. Az mindenesetre bizonyos, hogy nem a legújabb fejleményekről való azonnali tájékoztatás vezérli az újság szerkesztőit, hiszen a viszonylag friss döntések mellett találkozhatunk például a 1981-es Nordsee- vagy az 1991-es Francovich-üggyel is. Akiket mégis a naprakész informáltság igénye vezérel, azok számára ott van az Európai Unió hivatalos lapja (Official Journal), vagy más periodikák, mint például Az Európai Bírósági Ítéletek című folyóirat, amely egy adott időszak fontosabb döntéseit fogja át. Az Európai Jog e rovatának semmiképpen nem ez a célja, hanem az Európai Unió jogának fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségű valamely ítélet, illetve az általa megteremtett új helyzet, vagy új jogelv bemutatása. Aki az uniós jogban egy kicsit is járatos, az tudja, hogy (bármilyen furcsa is ez a kontinentális jogászok számára) rendkívüli jelentőséggel bírnak az Európai Közösségek Bíróságának ítéletei a közösségi jog fejlődése szempontjából. Ez abból következik, hogy egyedül a Bíróságnak van jogköre a közösségi jog értelmezésére (ezen a tételen alapul az előzetes döntéshozatali eljárás is, amely előírja a tagállami bíróságoknak, hogy amennyiben kétség merülne fel a közösségi jog valamely rendelkezésének interpretációjával kapcsolatban, akkor kötelesek a megfelelő értelmezés végett a Bírósághoz fordulni). Mivel pedig az EK-t alapító Római Szerződést annak idején (1958-ban) mindössze tíz hónap alatt fogalmazták meg, egy laza nemzetközi jogi keretet létrehozva ezáltal a tagállamok között, annak szövege rengeteg határozatlan jogfogalmat tartalmaz. Ezek kibontása tehát (tekintettel arra, hogy az alapító szerződés nem tartalmazott semmilyen bevezető értelmező szövegrészt sem, ellentétben az egyéb hasonló nemzetközi szerződésekkel) mind az Európai Közösségek Bíróságára maradt. A közösségi jog legfontosabb fogalmai, mint a közvetlen hatály elve vagy a közösségi jog szupremáciája, mind a Bíráság esetjogában kerültek először megfogalmazásra. Mindezzel csak üdvözölni kívántam az Európai Jog szerkesztőinek döntését, mellyel, belátva a bírói esetjog fontosságát, külön fejezetet szenteltek e témának.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
