Az ember méltóságát mindenki köteles tiszteletben tartani, ezért a megalázó bánásmód tilos minden joghatóságunk alá tartozó személlyel kapcsolatosan. Ahogy az Alkotmány 54. §-a a múltban, ma az Alaptörvény írja elő, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz (I. cikk). Ennek részeként senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, szolgaságban tartani, tilos az emberkereskedelem, tájékoztatáson alapuló, önkéntes hozzájárulása nélküli orvosi vagy tudományos kísérletezés, az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása, valamint az emberi egyedmásolás (III. cikk). Univerzális parancsként e tilalom magában foglalja, hogy az ország területén tartózkodó külföldit csak törvényes határozat alapján lehet egyéni döntéssel (mérlegeléssel) kiutasítani, azaz nem csoportosan, de senki sem távolítható el olyan államba, ahol a halálra ítélés, kínzás, embertelen bánásmód vagy büntetés fenyegeti, illetve üldöztetés, faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, vallási, illetve politikai meggyőződése miatt (XIV. cikk). Másfelől, az egyenlő méltóságú személyként kezelés regulája a faj, a bőrszín, a nemzeti vagy társadalmi származás és egyéb helyzet szerinti megkülönböztetést az alapjogok terén tiltja (XV. cikk). Annál is inkább, mivel nem csak az Alkotmánybíróság értelmezi esetről esetre a nagyon absztrakt méltóságvédelmet, de a nemzetközi emberi jogi egyezmények és esetjog is, amelyek betartása a hazai jogalkotó és jogalkalmazó kötelezettsége - a belső joggal való összhang megteremtése és a vállalt kötelezettségek kihirdetése révén [Q) cikk]. Mindebből következik, hogy az emberekkel való bánásmódot szabályozni alkotmányosan csak az emberi státus kétségbevonása nélkül lehet mindenki számára.
Az emberi státus jogi kifejeződése többrétegű: az élethez való jog, a jogképességéhez való jog és az emberi méltóság tisztelete határozza meg. Az Alkotmánybíróság szerint "az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük." Másként ezt az általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti, olyan anyajognak, amelyet a bíróságok is hivatkozásul használhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különböző aspektusokból közelíti meg, a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, általános cselekvési szabadságként, az önrendelkezés szabadságához való jogként nevezi meg (pl. az önrendelkezési jog része, hogy "az egyénnek joga legyen alanyi jogainak különböző állami szervek előtti érvényesítésére". Az önrendelkezési jog azonban a jogérvényesítéstől való tartózkodás, a nem cselekvés jogát is magában foglalja). Mivel ez a jog az egyéni autonómia védelmére szolgál, általában mindenkinek szabadságában áll eldönteni, hogy jogai és törvényes érdekei védelmére nyitva álló és alkotmányosan biztosított hatósági igényérvényesítési utat igénybe veszi-e vagy attól tartózkodik. Az önrendelkezési jog az egyén autonómiáját az állami beavatkozásokkal szemben is védi, abszolút, nem korlátozható alapjogként. A magánszférához való jogot "az alkotmány konkrét, szubjektív alapjogként nem nevezi meg, de a magánélet szabadságához való jog kétségkívül az egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjog, amely az ember veleszületett méltóságából ered, amelynek tehát az általános személyiségi jog - az ember méltóságához való jog - szubszidiárius alapjoga." A lelkiismereti szabadság jogát az AB a személyiség integritásához való jogaként értelmezte ("az állam nem kényszeríthet senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. A lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakoztatásához való jog érvényesülésének feltétele." Az önazonossághoz való jog magában foglalja a vérségi származás felkutatását, amelynek elvonása sérti a gyermek identitáshoz való jogát; a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogát. Az emberi méltóság lehet "a vé-
-14/15 -
lemény-nyilvánítási szabadság korlátja", de mérce az egyenlőség és a szociális jogosultságok terén is. Ebből a komplexitásból fakad, hogy "az egyenlő méltóság alapjogán esik csorba, és ezért alkotmányellenes, ha a jog a személyiség valamely rétegét, jogi értelemben strukturált rétegét (pl. tulajdonosként, névvel rendelkezőként, vagyoni jogalanyokként), tartalmi vonatkozásait fölébe helyezi egy másiknak, illetőleg, ha egyes személyhez fűződő jogok tekintetében tartalmilag kirekesztő szabályozással él". Nincs hierarchia a személyiségi jogok között, minden aspektusát egyenlő védelemben kell a jognak részesítenie, és minden emberi élet azonos értékű.
Az emberi jogállást sérti a kínzás, azaz minden olyan cselekmény, amelyet szándékosan, éles testi vagy lelki fájdalom vagy szenvedés kiváltása céljából alkalmaznak valakivel szemben, hogy értesüléseket vagy vallomást csikarjanak ki, vagy olyan cselekmény miatt büntessék, amelyet ő vagy harmadik személy követett el, illetőleg amelynek elkövetésével őt vagy harmadik személyt gyanúsítanak, hogy megfélemlítsék, vagy nyomást gyakoroljanak rá, illetőleg hogy harmadik személyt félemlítsenek meg, vagy hogy harmadik személyre gyakoroljanak nyomást, vagy egyéb megkülönböztet, ha a fájdalmat vagy szenvedést közfeladatot ellátó személy vagy hivatalos minőségben eljáró más személy kifejezett vagy hallgatólagos ösztönzésére vagy ennek hozzájárulásával bárki más okozza.[1] Például, ha egy rendőr rákényszeríti a külföldit a tranzitzónába vagy a másik országba visszatérésre, akkor az illetékes szervek haladéktalanul és részrehajlás nélkül vizsgálatot kötelesek lefolytatni, amennyiben észszerű indokok állnak fenn annak a feltételezésére, hogy kínzási cselekményt követtek el. Magyarország is biztosítja bárkinek, aki azt állítja, hogy joghatósági területén valahol kínzásnak vetették alá, a jogot, hogy panasszal élhessen az illetékes hatóságainál, amelyek azonnal és részrehajlás nélkül megkezdik ügyének kivizsgálását, biztosítva a panaszos és a tanúk védelmét (pl. ne részesüljenek rossz bánásmódban, ellenük megfélemlítést ne alkalmazzanak), a sértett jóvátételét, rehabilitációját, a sértett halála esetén utódainak kártalanítását. Az Európa Tanács az ilyen helyzetek megelőzésére alkotott egyezményt[2], míg a humanitárius jog vagy száz éve védelmezi a háborús sebesültek, civil áldozatok emberi méltóságát[3], azzal, hogy kimondja velük kapcsolatosan az emberséges bánásmód követelményét, fajon, színen, valláson, hiten, nemen, születésen vagy vagyonon, valamint más hasonló ismérven alapuló bármely hátrányos megkülönböztetés nélkül. A világháború utáni részletesebb szabályok büntetni rendelik a kínzás minden formáját, akár fizikai, akár szellemi, a személyi méltóság megsértését, különösen a megalázó, lealacsonyító bánásmódot, a prostitúcióra kikényszerítést és a veszélyes fenyegetés, kollektív büntetés, rabszolgatartás, rabszolga-kereskedelem miden formáját.[4] Mindez az európai menedéket kérőkre, háború elől menekülőkre is vonatkozik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
