Jelen tanulmány a bírósági jogkörben okozott kár mai gyakorlatának rövid bemutatását tűzi ki célul, amelyhez a felvetéseket Cottely István 1938-ban kiadott munkája adta meg.[1]
A bírák magánjogi felelőssége a hosszú történeti múlt ellenére 1938-ban még kevéssé volt feldolgozott téma. A szerző ezt a hiányt próbálja meg könyvében enyhíteni. Hiábavalónak tűnhet a törekvés, mert a második világháború után, a XX. század második felében ez a probléma háttérbe szorult, és csak a rendszerváltás után kezdett ismét megfelelő súllyal bírni, a polgári perrendtartás (a továbbiakban: Pp.) 2003-as módosításával pedig még inkább előtérbe került, amikor is a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) szabályozott bírósági jogkörben okozott kár tényállását kiegészítette a Pp. 2. § (3) bekezdésében rendezett, az eljárás tisztességes lefolytatásával, ill. ésszerű időben történő befejezésével összefüggő felelősség. Az Új Ptk. tervezete már részletesen és megfelelő helyen, az anyagi jogszabályban szabályozza a kérdést a már eddig is létező felelősségi alakzattal együtt. E tekintetben tehát sok előrelépés és változás történt 1938-hoz képest, mégis érdemes kezünkbe venni Cottely István könyvét, amely, bár már megsárgult és lapjaiban rendkívül törékeny, felvetéseit illetően igazán modern és aktuális ma is.
"Ha pedig minden egyéntől megkívánjuk, hogy cselekményeiben kellő gondossággal járjon el, mennyivel inkább meg kell kívánnunk ezt azoktól, akik az emberi gondosság ellenőrzésére vannak hivatva."[2]
- 235/236 -
A bírói felelősség létjogosultságát illetően igen találó megfogalmazással állunk szemben. Ugyanakkor a bíró személyes felelősségre vonásával kapcsolatban akadnak kételyek is. Megengedhető-e a félnek, hogy közvetlenül perelje bíráját, vagy netán az állam legyen az alperes, esetleg mindkettő? A szerző egyértelműen állást foglal amellett, hogy nem vezet jóra, ha a pereskedő fél saját bíráját közvetlenül az alperesi oldalra, netán a vádlottak padjára juttatja egy-egy számára kedvezőtlen döntés folytán. Cottely áttekinti az állam közbelépésével elképzelhető megoldásokat, amelyek alapján az állam elsődleges felelősségétől eljut a szolidáris, végül a szubszidiárius alakzatig, ahol az állam már csak a behajthatatlan követeléseket egyenlítené ki. Cottely álláspontja szerint egyedül az államnak kell alperesi oldalon állnia, azzal, hogy visszkereseti jogot biztosítana számára. A fél tehát egy alapperben bizonyítaná érdeksérelmét az állammal szemben, amely ezt követően - a felet már kizárva - a bíró ellen indított peres eljárásban érvényesíthetné igényét.
Az állami felelősségvállalás mellett szól az a találó hasonlat is, miszerint a bíró az állami szervezet része, akár egy testrész: ha rosszul cselekszik, azt az egész test megérzi. Ráadásul, ha a jogszerű cselekedeteket az állam akaratával azonosítjuk, akkor a jogelleneseket is kénytelenek leszünk annak tekinteni. A célszerűség és a méltányosság követelménye is ezt erősíti, hiszen a fél attól szenvedett hátrányt, ahonnan az igazságot várta, ezért elégtételre jogosult. Az állam jelenléte gyakorlati szempontból is fontos, hiszen a kár megtérítését a károkozó bíró teljesítőképességének hiánya miatt csak ez garantálhatja. Marasztalása folytán ugyanis a bíró elveszítheti állását, és - vagyon híján - eltűnik a kielégítési alap.
Cottely ugyanakkor ellenérveket is felsorakoztat, hogy miért ne az állam álljon helyt. Pl. azért ne, mert ha a független bíró szabadon mérlegelve hozta meg ítéletét, az állam pedig nem gyakorolt semmiféle nyomást a per érdemi eldöntésére, akkor a döntéshozót terheli a felelősség. További ellenérvvel szolgál akkor, amikor az állam helytállási kötelezettségét összeveti a másért,[3] nevezetesen az alkalmazottért, ill. a megbízottért való felelősséggel, bár a szerző ezzel nem ért egyet. A megbízó ugyanis akkor felel, ha a megbízott a megbízás teljesítése körében okoz kárt, ennek megfelelően pedig az állam is csak akkor felelne, ha a bíró a jogellenes tényt megbízása körében követte volna el. Figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy a bíró a jogellenes tényt mindig a megbízása ellenében követi el, azaz az állam felelőssége ilyen módon soha nem lenne megállapítható.
Az állam - mint alperes - pernyertességének elősegítése érdekében ugyanakkor kívánatos, hogy a kártérítési pernek résztvevője legyen a bíró is.
- 236/237 -
Ennek konkrét eljárásjogi formáját Cottely nem határozza meg. Elképzelhetőnek tart viszont egy olyan megoldást, amely szerint a magánjogi és a fegyelmi felelősségre vonás párhuzamosan folyna úgy, hogy a fegyelmi eljárásban közölni kell a bíróval a kártérítési perben felhozott minden sérelmet, melyekre saját érdekében reagálhat.
Ezzel összefüggésben érdemes megvizsgálni a jelenlegi gyakorlatot. A bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti perekben a bíró félként általában nem, sőt tanúként sem vesz részt, mert az iratokból egyértelmű és objektív döntést lehet hozni. Ennek oka, hogy a szubjektív elemnek, vagyis a bíró aznapi hozzáállásának és a bíróság esetleges személyügyi gondjainak a kártérítési felelősség megállapítása szempontjából nincs jelentősége. A Magyar Állam az igazságszolgáltatás funkcióját az Alkotmány 45. § (1) bekezdésében meghatározott bíróságai útján látja el. Az alkotmányos kötelezettség alapján nincs lehetősége egyéb szubjektív okokra hivatkozni: hogy miért nem oldja meg a feladatot, ill. miért "akadozik" a feladat megfelelő ellátása. A bírói gyakorlat szerint ugyanis a felelősség alól nem mentesül a bíróság azon az alapon, hogy szervezési hibák, betegségek, egyéb hiányzások miatt nem lehetett az ügyeket - pl. kellő időben - elintézni. A bíróság köteles az ítélkezést megoldani, és akkor jár el az adott helyzetben általában elvárható módon, ha annak feltételeit biztosítja. Az egyéni problémák ugyanis az ügyfelek rovására nem mehetnek. Ugyanakkor a bíróság és a bíró között később lefolytatott esetleges fegyelmi eljárásban már szerepelhetnek az egyéb szubjektív körülmények is. Fontos, hogy a fél - igényének jogossága esetén - megkaphassa a méltányos elégtételt, ugyanakkor a károsult a bíró és az őt alkalmazó bíróság közötti jogvitára már ne legyen hatással.
Mármost az alperesek vizsgálatára rátérve megállapítható, hogy a mai viszonyokkal szemben Cottely idejében az Államkincstárt állították perbe alperesként. Ezekben az eljárásokban jelenleg nem lehet a bírák magánjogi felelősségéről beszélni, tekintettel arra, hogy a Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdésében szabályozott bírósági jogkörben okozott kár megállapítása során - az alkalmazottért való felelősség mintájára - a bíróval szolgálati jogviszonyban lévő bíróság áll helyt. Ennek megfelelően a jogi személyiséggel rendelkező bíróságok lehetnek alperesei a pernek, tehát a helyi bíróságok és a munkaügyi bíróságok kivételével bármely bíróság. Ez egyébként leggyakrabban a megyei bíróságot jelenti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
