Az első bírósági döntés egy fogyatékkal élő személy végrendelete alapján kiutalt összeg sorsáról rendelkezik. A végrendeleti végrehajtónak kirendelt ügyvéd 2005 nyarán 1800 euro majd 5000 euro értékben pénzösszeget utalt át a hagyatékból a fogyatékkal élő örökös megtakarítási számlájára. Ezt a számlát az a szociális otthon vezeti, ahol az örökös él. Rendelkezésre jogilag maga az örökös jogosult, így - a cselekvőképtelenségére tekintettel - kizárólag annak gondozója tudott a számlához hozzáférni.
Az átutalt összeget eredetileg egy új szoba berendezésére és a fogyatékkal élő személy egyéb általános költségeire szánták, azonban az átutalásnál nem volt nyilvánvaló az összeg célja. Miután 2006 elején a szociális segélyszervezet a számlák egyenlegét megvizsgálta, felszólította a gondozót, hogy a pénzösszeget, amely az általános adómentességi határt átlépi, mint a fogyatékkal élő személy saját vagyonát, szociális célra használja fel.
A darmstadti tartományi szociális bíróság megerősítette ezt a döntést, mivel az örökös számlájára történő átutalás a végrendeleti végrehajtó alóli felszabadulást jelenti és így a jogosultsága - és ezzel együtt a fogyatékkal élő személy végrendeletének védelme - megszűnik. Ezzel a végrendeleti végrehajtó azon indoklása sem áll szemben, hogy az együttes kifizetés a gondozó beleegyezésével csak az "ügyintézés leegyszerűsítéséből" ered, mivel az örökséget a hiányzó cselekvőképesség miatt a fogyatékkal élő személy maga nem tudja felhasználni. Mivel az átutalt pénzek közvetlen célirányossága nem bizonyítható, a vagyon felhasználásának kötelezettségéhez a Szociális Törvénykönyv szerint elegendő az örökös saját absztrakt rendelkezési lehetősége.
Az ítélet mindenekelőtt azt az egyhangúan képviselt nézetet erősíti meg, hogy a tipikus, fogyatékkal élő személy végrendelete alapvetően "szociális segély-biztos". Ehhez az ítélet egy
- 41/42 -
érdekes részletet tartalmaz az adott tényállásban: a közjegyző, aki a fogyatékkal élő személy végrendeletét megfogalmazta, a végrendelet végrehajtójának széles körű jogokat és mérlegelést biztosított az örökség felhasználására vonatkozóan. Az ítélet ezért arra emlékeztet, hogy minden fogyatékkal élő személy végrendeletének jogi lényege a végrendelet végrehajtójának adott utasítások, melyek megfogalmazása fokozott figyelmet igényel, hogy ennek következménye nehogy véletlenül a szociális juttatás vagy azok egy részének elvesztéséhez vezessen.
Az ítélet minden bizonnyal érthető. Mivel az átutalás eredeti célja, vagyis egy új szoba berendezésének beszerzése ugyan nem bizonyítható, illetve a köztes időben már nem volt nyomon követhető, az örökös, mint szociális szolgáltatásban részesülő, a pénzek feletti rendelkezési jogot megszerezte. Ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy a mérvadó adómentes összeget meghaladja.
Az örökség szociális gondozóval szembeni tényleges védelméhez nem csak a fogyatékkal élő végrendeletének jogilag helyes megfogalmazása szükséges, hanem a részes félnek tisztában kell lennie azzal, hogy az öröklés tényleges megvalósulása szigorúan a végrendeleti előírások szerint kell, hogy történjen. Ezen kívül a végrendeleti végrehajtó kifizetéseket közigazgatási előírások keretében mindig csak közvetlenül a megfelelő jogosultnak, illetve címzett felé teljesíthet, nem pedig közvetetten az örökös vagy gondozó számláján keresztül.
Ezen a területen a "felületesség" nem csak az örökösnek okozhat kárt, hanem a végrendeleti végrehajtó előírás szerinti hagyatékkezelési kötelezettségének megszegését is indokolhatja. Amennyiben ezt a kötelességet vétkesen megszegi, a végrendeleti végrehajtó felel a felmerült károkért. Jelen esetben tehát az örökös igénye, akit a gondozó vagy az utóörökösként jelölt intézmény képvisel a végrendeleti végrehajtóval szemben azt eredményezheti, hogy neki kell az örökségből felszabadult összeget megtérítenie.
Az egyik takarékpénztár záradéka szerint: "Az ügyfél halála után a takarékpénztár a jogügyleti jogosultságról való meggyőződés érdekében örökségi bizonyítványt, végrendeleti végrehajtói bizonyítványt, illetve egyéb bírósági igazolást kérhet; idegen nyelvű okiratokat a takarékpénztár kérésére német fordítással kell benyújtani. A takarékpénztár eltekinthet az örökségi bizonyítvány, illetve a végrendeleti végrehatói bizonyítvány bemutatásától, amennyiben a végrendelet vagy az öröklési szerződés kiadmányát vagy hiteles másolatát, valamint a hagyatéki tárgyalásáról szóló jegyzőkönyvet benyújtják."
Egy fogyasztóvédelmi egyesület keresete alapján a Szövetségi Törvényszék újra megerősítette az alsóbb fokú bíróságok korábbi döntését, vagyis, hogy a záradék lényeges alapgondolata a törvényi szabályozástól eltér és így az ügyfeleket indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza. A Törvényszék emellett egy régebbi ítélkezési gyakorlatára is utal, vagyis, hogy a hagyatéki adós kifejezett szerződéses megállapodás nélkül nem jogosult általános teljesítését egy öröklési bizonyítvány
- 42/43 -
benyújtásától függővé tenni. A törvény sokkal inkább abból indul ki, hogy az örökös a jogát más módon is igazolhatja.
Az említett záradék első mondatát azonban a felhasználó úgy értheti, hogy a takarékpénztár minden esetben kéri az öröklési bizonyítvány bemutatását. Csak a megfogalmazásból nem vehető ki egyértelműen a korlátozás, hogy a bank az öröklési bizonyítványt csak a rendelkezési jogosultság kételye esetén kérheti. A záradék tehát magasabb követelményt köt ki, mint amit a telekkönyvi rendtartás vonatkozó paragrafusa a földhivatali törvény különösen érzékeny területén előír.
A Szövetségi Törvényszék döntése ugyan formálisan csak a takarékpénztár záradékára vonatkozik, a banki gyakorlatban ez azonban az igazolási követelmények egyértelmű "eltolódásához" vezet, miután az ügyfél eddig semmit nem tudott a jogáról, hogy a bank adott esetben megfelelő döntést hozott-e, illetve hogy a nagyon elővigyázatos banki dolgozók ezt a jogot ténylegesen blokkolták. A jövőben - a fogyasztóvédelmi egyesület és az internetfórumok nyomására is - az öröklési bizonyítvány abszolút kivétel marad, ha legalább egy közjegyzői végrendelet vagy öröklési szerződés létezik.
Az, hogy közjegyzői végrendelet vagy öröklési szerződés esetén nincs szükség öröklési bizonyítványra, a jövőben nem csak a földhivatali nyilvántartáshoz, hanem az egész öröklési eset lefolytatásához tiszta lelkiismerettel kijelenthető.
- 43/44 -
Dr. Péter-Szabó Tamás azzal kezdi írását, hogy a végrehajtási eljárás ugyan a polgári eljárás részének minősül, de nem része a polgári pernek. A perorvoslatokkal összevetve a rendes perorvoslattal (fellebbezés) mutat rokonságot, ezért a jogirodalom a végrehajtási kifogást perjogi szempontból rendes jogorvoslatnak tekinti.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 217. § (1) bekezdése szerint: "A végrehajtónak a végrehajtási eljárás szabályait és a végrehajtási kifogást előterjesztő jogát vagy jogos értekét lényegesen sértő intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: intézkedése) ellen a fél vagy más érdekelt végrehajtási kifogást (a továbbiakban: kifogás) terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító bírósághoz. E § alkalmazásában a végrehajtási eljárás szabályainak lényeges megsértése az olyan jogszabálysértés, amelynek a végrehajtási eljárás lefolytatására érdemi kihatása volt". A fél a végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő és az adós. Több végrehajtást kérő vagy adós esetében bármelyik önállóan nyújthat be végrehajtási kifogást. Más érdekelt az, akinek jogát vagy jogos érdekét érinti a végrehajtás, a végrehajtó intézkedése vagy mulasztása; tipikusan a végrehajtási eljárásba bekapcsolódott (és csak a bekapcsolódott!) zálogjogosult. Az ő jogát, zálogjogát bizonyos végrehajtási intézkedések, mulasztások érinthetik, érdeke fűződik a zálogtárgy minél magasabb áron való értékesítéséhez, az árverés törvényes lebonyolításához, arról való értesítéshez, a vételárból való kielégítéshez. Más érdekelt lehet az adós tulajdonostársa is akár ingó, akár ingatlan, akár bankszámla feletti tulajdon esetében, továbbá a kezes is.
A végrehajtás alá vont vagyontárgyon fennálló zálogjog csak a végrehajtási eljárásba való bekapcsolódás során érvényesíthető. Ez annál is inkább nagyon fontos, mivel a végrehajtási eljárás keretében árverésen - mint hatósági árverésen - való értékesítés a zálogtárgy vonatkozásában eredeti tulajdonszerzésnek minősül, így a tulajdonjog zálogjog nélkül száll át az árverési vevőre.
Fontos distinkció, hogy az előterjesztő más jogát vagy jogos érdekét sértő intézkedéssel szemben nem terjeszthet elő kifogást, még akkor sem, ha a sérelmet szenvedettnek erre joga lenne; csak a sérelmet szenvedett érdekelt nyújthat be kifogást. A szerző megjegyzi, hogy korábban ez nem így volt, nem volt feltétel, hogy az előterjesztő saját jogát, jogos érdekét sértse a kifogásolt
- 44/45 -
intézkedés, csak az volt tartalmi feltételül szabva, hogy törvénysértő legyen az intézkedés, így a fél más személy jogát, jogos érdekét sértő törvénysértés esetén is végrehajtási kifogással élhetett.
2012. március 15-én lépett hatályba a 2011. évi CLXXX. törvénnyel a Vht. 217. § (2) és (3) bekezdésében írt szabály, amely részben a bírói gyakorlatot ültette át jogi normába: "A végrehajtási kifogást a végrehajtó intézkedésétől számított 15 napon belül kell benyújtani a végrehajtónál, aki azt - a kifogásolt végrehajtói intézkedésre vonatkozó iratok másolatával együtt - 3 munkanapon belül továbbítja a végrehajtást foganatosító bíróságnak. Ha az intézkedés később jutott a kifogást előterjesztő tudomására, vagy ez a kifogás előterjesztésében a végrehajtó intézkedésétől számított 15 napon túl is akadályozva volt, a végrehajtási kifogás előterjesztésének határidejét a tudomásszerzéstől, illetőleg az akadály megszűnésétől kell számítani, amennyiben a kifogást előterjesztő a későbbi tudomásszerzés vagy az akadályoztatás tényét kellően igazolja. A végrehajtó intézkedésétől számított 3 hónap eltelte után nem lehet végrehajtási kifogást előterjeszteni; e határidő elmulasztása miatt nincs helye igazolásnak". Mint a szerző megállapítja, korábban gyakori probléma volt, hogy a végrehajtó intézkedéséről való tudomásszerzés az előterjesztő bemondásán alapult; vagy azért, mert hivatalosan nem is lett értesítve, vagy a postai tértivevény hiánya folytán. A jelenlegi szabályozás esetén a szubjektív 15 napos határidő elmulasztása komoly bizonyítási terhet ró a kifogást előterjesztőjére, hiszen a "kellő igazolás" gyakorlatilag azt jelenti, hogy a későbbi tudomásszerzés, akadály fennálltának kétséget kizáró bizonyítása szükséges.
Ezt követően a végrehajtási kifogás tartalmi feltételeit elemzi a szerző; a feltételrendszer is 2012. március 15-én lépett hatályba a 2011. évi CLXXX. törvénynek köszönhetően. Eszerint csak olyan intézkedéssel szemben lehet kifogással élni, mely az előterjesztő jogát vagy jogos érdekét lényesen sértő, a végrehajtási eljárás szabályait lényegesen megsérti és annak a végrehajtási eljárás lefolytatására érdemi kihatása volt. A korábbi szabályozás szerint csak törvénysértőnek kellett lennie az intézkedésnek, mulasztásnak. Az új törvényi rendelkezés törvény helyett már végrehajtási eljárás szabályiról ír, így bármely végrehajtási tárgyú jogszabály megsértése szóba jöhet. A jogszabálysértésnek lényegesnek kell lennie, olyannak, ami érdemben befolyásolja a végrehajtás kimenetelét.
Konkrét példával bemutatva: ha az adósnak nincs lefoglalható vagyontárgya és a végrehajtó a foglalási jegyzőkönyvben megállapítja a végrehajtás szünetelését, de elírás folytán tévesen tünteti fel a végrehajtandó követelés összegét, az a végrehajtási eljárás lefolytatására érdemi kihatással nincs, a végrehajtónak az összeg helyes feltüntetése esetén is meg kellett volna állapítania a szünetelést. Ha viszont a kifogás arra vonatkozik, hogy márpedig van lefoglalható vagyona az adósnak, de azt a végrehajtó nem vette figyelembe, akkor ennek az esetleges jogszabálysértésnek már érdemi kihatása van a végrehajtási eljárásra. A korábbi gyakorlat alapján megmaradt, hogy ha jogszabály valamilyen kérdést nem szabályoz, akkor jogszabálysértésről sem beszélhetünk. Például a Vht. 138. § (1) bekezdése kapcsán, ha a végrehajtást kérő nem jelöli meg a végrehajtási lapon az adós ingatlanának adatait, de kéri annak végrehajtás alá vonását az előleget megfizetve, a törvény nem ad határidőt arra, hogy a végrehajtó az ingatlan adatait mennyi időn belül szerezze be. Bár
- 45/46 -
ez kötelezettsége a végrehajtónak, de határidőt nem jelöl meg a Vht., csak az adatok beszerzését követő három munkanapon belüli foglalásról rendelkezik. Így ha a végrehajtó az ingatlan adatainak beszerzése során úgymond késlekedik, a végrehajtási eljárás szabályait nem szegi meg, mert arra vonatkozóan nincs szabály, hogy mennyi időn belül köteles a végrehajtó aziránt intézkedni. Így ebben az esetben nincs helye végrehajtási kifogásnak.
A végrehajtási kifogás ügyviteli szempontból kérelmet tartalmazó beadványnak minősül, amelyre a keresetlevélre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az új szabályozás konkretizálja, hogy a végrehajtási kifogásnak a beadványokra vonatkozó tartalmi követelményeken túl a keresetlevélnél írt [Pp. 121. § (1) bekezdés] törvényi feltételeknek is meg kell felelnie; tartalmaznia kell az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és bizonyítékaiknak előadását, azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre, illetékessége megállapítható és a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet. A korábbi szabályozás megengedőbb volt, törvénysértő intézkedésről, mulasztásról rendelkezett. A jelenlegi szabályozás szigorúbb, konkrétabb, lényeges jogszabálysértésről ír, és megkívánja, hogy az az előterjesztő jogát vagy jogos érdekét lényesen sértse. Így ma már meg kell jelölnie a kifogásban az előterjesztőnek, hogy mely intézkedést, mulasztást tart sérelmesnek jogszabálysértőnek és az miért sérelmes a számára.
Tartalmi feltétel az is, hogy meg kell jelölni a kifogásban, a kifogást előterjesztő a végrehajtó intézkedésének megsemmisítését, megváltoztatását kéri-e, illetve azt milyen okból és mennyiben kívánja. Például ha az előterjesztő a végrehajtandó összeget kifogásolja, meg kell jelölnie, hogy a bíróság azt mennyiben változtassa meg, milyen okból (számítási hiba miatt vagy indokolatlan költség érvényesítésének tartja).
2012. január 1. napjától a végrehajtási kifogásra eljárási illetéket kell leróni 15.000,-forint összegben. A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet szabályai szerint ezen illeték vonatkozásában is költségmentességet, illetékfeljegyzési jog engedélyezését lehet kérni. Ha a végrehajtási kifogásban az előterjesztő a végrehajtó több intézkedését is támadja, akkor intézkedésenként kell leróni az illetéket. Ha a végrehajtó egy határozatban több intézkedést is foganatosít és a végrehajtási kifogás ezen egy határozaton belül több intézkedést támad, akkor viszont csak egyszer kell az illetéket leróni.
A végrehajtási kifogás elbírálása körében a szerző kiemeli, hogy érdemi és nem érdemi elbírálást különböztetünk meg. Nem érdemi elbírálás az, amikor a kérelmet tartalmazó beadvány oly mértékben hiányos, hogy a kérelem elbírálása nem lehetséges, ezért a bíróság azt érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Érdemi elbírálás az, amikor minden kötelező tartalmi elem szerepel a kérelmet tartalmazó beadványban; ekkor a bíróság megvizsgálja, hogy a kérelemnek helyt kell-e adni, az alapos-e.
A nem érdemi elbírálás kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a korábbi szabályozás értelmében - mivel a kifogás nem minősült keresetlevélnek - azt ha jogi képviselő nyújtotta be hiányosan, nem lehetett hiánypótlási felhívás nélkül elutasítani a Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontjára hivatkozással, míg erre ma már lehetőség van.
- 46/47 -
A Vht. 217. § (1) bekezdése alapján a végrehajtási kifogást a végrehajtóhoz kell benyújtani, aki azt a vonatkozó iratok másolatával együtt továbbítja a végrehajtást foganatosító bírósághoz. A végrehajtónak csak másolatban kell a végrehajtási iratokat benyújtania a bírósághoz, a másolás költségét felszámolhatja, ezért indokolt azt megfontolni, hogy tényleg szüksége van-e a bíróságnak a teljes iratmásolatra. Gyakori, hogy a kifogást közvetlenül a végrehajtást foganatosító bírósághoz nyújtják be, amely esetben a kifogás nem utasítható el, intézkedni kell a vonatkozó iratok beszerzése iránt, egyúttal a kifogást meg kell küldeni a végrehajtónak, hogy észrevételt tehessen.
Az elbírálásnál fontos kiemelni, hogy a Vht. 217/A. § (3) bekezdése kifejezetten rendelkezik a kérelemhez kötöttségről; de korábban is az volt a bírósági gyakorlat, hogy ha az előterjesztő csak az ingatlan árverést kifogásolta, nem vizsgálta a bíróság a végrehajtási eljárás korábbi cselekményeit, vagy akár a végrehajtó által meghatározott végrehajtandó összeget.
A 2012. március 15-e előtti szabályozás nem tartalmazott konkrét rendelkezéseket arról, hogy a bíróság milyen ügydöntő határozatokat hozhat a végrehajtási kifogás elbírálása során. A bírósági gyakorlat kialakította a következő rendszert: ha a kifogás nem alapos, a bíróság azt elutasította. Ha a kifogás alapos volt, a bíróság a végrehajtó intézkedését - ha erre lehetőség volt - részben vagy egészben megváltoztatta, vagy a végrehajtó intézkedését részben vagy egészben megsemmisítette, szükség esetén az intézkedés megismétlésére, illetve mulasztás esetén az intézkedés megtételére utasította a végrehajtót. A módosítás ezt a bírósági gyakorlatot a Vh. 217/A. § (4) és (5) bekezdéseivel jogszabályi szintre emelte, így már a fenti megoldásoknak konkrét jogszabályi háttere van. A végrehajtási kifogás elutasítása esetén rendelkezni kell a végrehajtó intézkedésének hatályban tartásáról is (míg korábban ennek nem kellett szerepelnie a határozat rendelkező részében). Ha a kifogás alapos, a bíróságnak azt kell mérlegelnie, hogy tudja-e orvosolni a jogszabálysértést; ha igen, akkor megváltoztatásnak van helye, ha nem, akkor megsemmisítésnek.
Szót kell még ejteni a becsérték kifogásról. A Vht. 140. § (7) bekezdése alapján a végrehajtó becsérték-megállapításával szemben végrehajtási kifogásnak van helye, amely esetben a bíróság állapítja meg az ingatlan becsértékét. A becsérték kifogás a végrehajtási kifogás egy speciális fajtája, arra alkalmazni kell a végrehajtási kifogásra vonatkozó szabályokat a becsérték kifogás természetéből adódó eltérésekkel. A legfontosabb különbség, hogy becsérték kifogásnál a végrehajtó részéről nem kell jogszabálysértésnek fennállnia ahhoz, hogy azt a bíróság érdemben elbírálja. A bíróság a végzésében nem a végrehajtási kifogásnak ad helyt és változtatja meg a végrehajtó intézkedését, esetleg semmisíti meg azt, hanem megállapítja a becsértéket. A szerző szerint indokolt volt az a módosítás, ami a Vht. 140. §-át kiegészítette a (8) bekezdéssel, amely lehetővé teszi, hogy a becsérték meghatározásától számított három év elteltével az árverés kitűzése előtt a becsértéket ismételten megállapítsák. Erre a korábbi szabályozás kifejezetten nem adott lehetőséget és a bírósági gyakorlat sem alakította ki, holott az újrabecslés az ingatlanárakban bekövetkezett jelentős változásokra tekintettel szükségessé válhat. A becsérték kifogás elbírálása ugyanolyan bírósági nemperes eljárás, mint bármelyik más végrehajtási kifogás elbírálása során lefolytatott eljárás. Az ennek során felmerült költség - tipikusan a szakértői díj - perköltségnek
- 47/48 -
minősül, nem pedig végrehajtási költségnek, amelyről a becsérték kifogást elbíráló végzésben rendelkezni kell. A Vht. semmilyen szabályt nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy ezt a költséget ki viselje; erre tekintettel a Vht. 9. §-a alapján alkalmazandó Pp. 77-83. §-ait kell alkalmazni, vagyis a perköltségre vonatkozó rendelkezéseket. A bírósági gyakorlat szerint a költséget főszabály szerint a kifogást előterjesztő viseli.
A végrehajtási kifogás másik speciális fajtája a díjjegyzék kifogás. A bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet (a továbbiakban: díjrendelet) 22. § (1) bekezdése alapján a végrehajtó által az ügy érdemi vagy ügyviteli befejezésekor, meghatározott cselekmény elvégzését vagy elvégeztetését követően az általa felszámított munkadíjról, költségtérítésről, behajtási jutalékról, az őt esetleg megillető egyéb összegekről kiállított díjjegyzékével szemben végrehajtási kifogást lehet előterjeszteni. A díjjegyzék kifogásra alkalmazni kell a végrehajtási kifogás szabályait. Ha a költségszámításban számítási hiba, elírás található, vagy a díjjegyzéket a díjszabás rendelkezéseitől eltérően állította ki a végrehajtó - azaz a végrehajtási kifogás alapos -, a díjjegyzéket a bíróság módosítja. Ha más jogszabálysértés történt és az másként nem orvosolható (például nem állíthatott volna ki díjjegyzéket a végrehajtó), a díjjegyzéket a bíróság megsemmisíti. Mint a szerző rámutat, a Vht. módosításának köszönhetően a díjjegyzék kifogásról való külön rendelkezés már értelmetlen, mivel az új szabályozás szerint a végrehajtási eljárás bármely szabályának megsértése esetén helye van végrehajtási kifogásnak. A díjrendelet a végrehajtási eljárásra vonatkozó szabályokat tartalmaz, így annak megsértése esetén helye van végrehajtási kifogás előterjesztésének, még akkor is, ha nem a díjjegyzék kiállítása során történik jogszabálysértés, hanem például a költségelőlegre való felhívás (díjrendelet 17. §) során.
Mint Leszkoven László megállapítja, a polgári jogi jogviszonyok soha nem egy-egy törvényi tényállásként állnak előttünk, hanem minden esetben egy rendszer elemeiként. Így például a zálogjogi szabályoknak a Dologi jogi könyvbe való áthelyezése nem változtat azon, hogy továbbra is sajátos jogviszonnyal, kötelmi alapú dologi kielégítési joggal állunk szemben. A szerződési biztosítékok joga tehát nem egyenlő néhány konkrét jogintézménnyel, nem egyenlő a zálogjog, a kezesség, a kötbér vagy a garancia legszűkebben vett szabályaival. e konkrét rendelkezések mögött - hol egyértelműen, hol halványabban - mindig ott van a teljes kódex, valamennyi anyagi jogi szabály. Amikor tehát arra keressük a választ, hogy milyen változások várhatóak a szerződési biztosítékok jogában az új Ptk. hatályba lépésével, akkor a megoldást kizárólag a teljes kötelmi jog, illetve a közös szerződési szabályok (esetleg dologi jog) áttekintése után kapjuk meg.
Megosztja a jogi közvéleményt az ún. rendhagyó biztosítékok problémája. Lehet-e biztosítéki jogot alapítani a törvényi - nevesített - biztosítéki intézményektől eltérő alakban? Dologi jogi és kötelmi jogi problémák vegyülnek itt egymással. Közismertnek mondható a fiduciárius
- 48/49 -
biztosítékok körül kialakult éles vita és ismert az ítélkezési gyakorlat nagyjából egységesnek mondható (bizonyos kereteken belül engedő) hozzáállása. A néhány évvel ezelőtt kirobbant probléma kapcsán az új Polgári Törvénykönyv így foglal állást: "semmis az a kikötés, amely - a pénzügyi biztosítékokról szóló irányelvben meghatározott biztosítéki megállapodások kivételével - pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására, vételi jog alapítására irányul." (új Ptk. 6:99. §). Egyértelmű iránymutatás ez a jogalkotó részéről, mely nyilvánvalóan érinteni fogja a szerződési biztosítékok joganyagát - a biztosítéki célú vételi jog és engedményezés, visszavásárlási joggal kombinált, fedezeti célú adásvétel intézményeit. A most hivatkozott jogi norma helyessége felől Leszkoven nem kíván állást foglalni. Annyit viszont megjegyez, hogy az általános törvényi tilalom ellenére a biztosítéki célú átruházás vagy annak halványabb formája a kódexben olykor-olykor megjelenik: a bizalmi célú, a causa fiduciae jogcímével rokon jogviszony-alakítás nem csak nem tűnik el, hanem törvényi szabályozást is nyer: például a zálogjogi bizományos intézményében, amikor a nyilvántartásba bejegyzett zálogjogosulti bizományos a saját nevében, de a zálogjogosult javára eljárva a zálogjogosult jogait gyakorolja és az őt terhelő kötelezettségeket teljesíti [5:96. § (5) bekezdés]; vagy a bizalmi vagyonkezelés új intézményében (Hatodik Könyv 6:310-6:330. §§), de a különvált zálogjog intézményében is, mely szerint a jelzálogjog jogosultja - szerződéssel, tartozásának biztosítékául - a biztosított követelés nélkül is átruházhatja a zálogjogot a vele szembeni követelés jogosultjára (5:100. §). Ezeken a helyeken a törvény tételes szabállyal oldja fel a fiduciárius biztosítékok generális tilalmát. Végül megemlíthető, hogy az engedményezés új szabályai között a kötelezett értesítése után a teljesítési utasításnak a visszatartása is emlékeztet a biztosítéki engedményezés (azon belül is a csendes engedményezés) eszközére [bizományi és bizalmi elemek a 6:198. § (3) bekezdésben].
Leszkoven felhívja a figyelmet, a 2013. évi V. törvény egyik jogszabály-szerkesztési újdonsága, hogy a jogalkotó címmel látta el az egyes szakaszokat. Ez a megoldás többnyire egészen pontos és az eligazodást segíti, de van, ahol nem szerencsés. A 6:99. § idézett szövege a "Fiduciárius hitelbiztosítékok semmissége" címet viseli, a cím és a normaszöveg között azonban a kapcsolat nem egészen pontos. A jogalkotó nem határozza meg, de a jogtudomány sem egyértelmű abban a kérdésben, hogy mit kell konkrétan fiduciárius biztosíték alatt érteni. A 6:99. § ezzel szemben tételesen meghatározott ügyleteket sújt érvénytelenségi (semmisségi) jogkövetkezménnyel, ezek viszont nem ölelik fel a fiduciárius biztosítékok teljességét. Ez a jogalkotói megoldás a jövőben a szerző szerint számos problémát fog okozni.
Rendhagyó szerződési biztosíték az elidegenítési és terhelési tilalom - akkor is és annak ellenére, hogy nem ebben a formában nevesíti a jogalkotó. A szerződési gyakorlatban, különösen a gépjármű finanszírozás területén bevett "biztosítéki eszközzé" vált a gépjárműkísérő okmányok - törzskönyv - biztosítéki visszatartása. Ez az intézmény hatályos jogunkban önálló biztosítékként nem működik, többnyire kisegítője, szoros kapcsolatban álló kiegészítője más biztosítékoknak (például vételi jog). A törzskönyv visszatartása egyfajta sajátos jogcímű letéti megállapodásként (a törvényben nem nevesített "biztosítéki letétként") segíti az elidegenítési és terhelési tilalom
- 49/50 -
érvényesülését; így alappal sorolható a szerződési biztosítékok közé. Az új Ptk. hatályba lépésével a gyakorlat várhatóan meg fog változni. Egyrészt a vételi jog biztosítéki célú alkalmazása megszűnik, de továbbra sincs akadálya annak, hogy a tilalom a hitelezőnek valamilyen, a dologra vonatkozó jogát biztosítsa (adott esetben zálogjogát, de egyéb jog is szóba jöhet: tartási jog vagy az ajándék visszakövetelésének joga). Erre az új Polgári Törvénykönyv is lehetőséget ad (5:31-5:32. §§). Másrészt megszűnik az a korlátozás, hogy ilyen tilalmat csak az átruházással egy időben lehet létesíteni, illetőleg az új kódex az elidegenítési és terhelési tilalom mellett megadja a (puszta) elidegenítési tilalom kikötésének lehetőségét is.
Növekszik a kárátalányok biztosítéki szerepe. Napi praxisban és ítélkezési gyakorlatban is egyre sűrűbben találkozni velük. A kárátalányok fogalmával a kódex nem foglalkozik, ezek az intézmények a kötelmi jog általános és a szerződési jog közös szabályai alatt jönnek létre és ítélendők meg. Ebben a körben látványos változást a kártérítési jog normáinak megváltozása jelent. Ez is egy újabb, háttérként szolgáló jogterület, amelyben az új törvény a megszokottól olykor egészen eltérő logikájú jogi megoldásokat tartalmaz. Jelentős változást tapasztalhatunk abban a kérdésben, hogy mit és milyen mértékben lehet érvényesíteni a kontraktuális kárfelelősségi tényállásokban. Az új kódex egyik legkomolyabb kötelmi jogi újítása, hogy a kárfelelősségi alap és a felelősség mértéke terén is megváltoztatja az eddigi szabályozást (lásd erre nézve új Ptk. 6:142. § és a 6:143. § rendelkezéseit, elsősorban az ún. előreláthatósági klauzulát). A szerződésszegéssel okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok a Ptk. 6:59. § (2) bekezdése értelmében - ez az ún. diszpozitivitási klauzula - engedő szabálynak tűnnek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az "átalányozás" nem rossz értelemben véve még többet "lazít" a szabályok kötőerején, akkor a kárátalányok biztosítéki célú alkalmazásában szinte kimeríthetetlen lehetőségek rejlenek.
Különleges szerződési biztosíték a tulajdonjog fenntartása is. A szabályok itt is jelentősen megváltoznak - a változások "több rétegben" érintik a jogintézményt (új Ptk. 6:216. §). A jövőben nem fogalmi elem, hogy a tulajdonjog fenntartásában a felek az átruházó szerződés megkötésekor állapodjanak, meg - ezzel a jogalkotó a jellemző funkció felől közelítve az ingó dologi biztosítékok irányába mozdítja el a jogintézményt; amit alátámaszt az is, hogy a tulajdonjog fenntartást az eladó köteles az új törvénnyel együtt megszülető ún. hitelbiztosítéki nyilvántartásba vagy egyéb ingó nyilvántartásba, illetve az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. Ennek elmulasztása jóhiszemű harmadik személyek jogaira - jogszerzésére - lesz leginkább kihatással.
Ezt követően a szerző arra a területre tér át, amikor az adós tartozásáért a hitelezővel szemben harmadik személy vállal járulékos mellékkötelezettség formájában helytállást (készfizető kezességet vagy zálogkötelezettséget, régies elnevezésével "dologi kezességet"). A szerződési biztosítékok alkalmazásba vétele a polgári jogban, a mindennapi élet és az üzleti viszonyok területén egyaránt szükségszerűen többszemélyes magánjogi viszonyt hív életre, ahol szerződések és kötelmek halmozódnak, érdekviszonyok polarizálódnak és feszülnek egymásnak. A hitelező kölcsönszerződést köt az adóssal, ami szerződéses kötelmet hoz létre közöttük. Ezzel egy időben a hitelező egy másik szerződést is köt egy készfizető kezessel. Ez is egy szerződéses kötelem,
- 50/51 -
egyszersmind kötelmi természetű jogviszony áll elő a kezes és az adós között, ami szerződéses alakot is ölthet, bár ez a jogviszony sokszor nem tart igényt erre a formára. Ez egy harmadik kötelmi jogviszony; s a jogi helyzet tetszés szerint bonyolítható. A hitelezőt fennálló jogai mellett számos kötelezettség is terheli mind az adóssal, mind pedig a kezessel szemben. A kezes nem egyszerűen és nem kizárólagosan fizetésre köteles más helyett, hanem igény tarthat az adóst illető kifogásokra [új Ptk. 6:417. § (2) bekezdés], beszámíthatja a saját követelései mellett a kötelezett követeléseit is [ugyanezen 6:417. § (2) bekezdés), megtérítési igény illeti (az eddigi törvényi engedmény helyett, vö. 6:57. §] és a megtérítési igény biztosítására a követelés biztosítékai fennmaradnak [6:57. § (3) bekezdés]. De a kezes igényt formálhat a hitelező gondos magatartására is - a 6:426. § rendelkezése értelmében ha a jogosult lemond a követelést biztosító valamely jogról vagy egyébként az ő hibájából a követelés a kötelezettel szemben behajthatatlanná válik vagy a behajtása jelentősen megnehezül, a kezes szabadul a kötelemből. Ezek a kötelmek - ezen belül jogosultságok és kötelezettségek - kölcsönösen kiegészítik és feltételezik egymást, egyes jogosultságok a másik jogviszonyból merítenek elemeket.
A szerződési biztosítékok joga mára szorosan összefonódott a szerződéskötés egy nélkülözhetetlen, de veszélyes útjával, a blanketta szerződésekkel. Mint a szerző megállapítja, ma a zálogjoggal, kezességgel, bankgaranciával kapcsolatos jogviták nagyrészt általános szerződési feltételekben megállapított jogi környezetbe illeszkedve kerülnek elénk. Általános tapasztalat - számos közzétett döntés tanúbizonysága szerint is -, hogy ilyenkor a jogviszonyban érintett alanyok szerződési pozíciói között gyakran a polgári jogi alapelveket sértő egyensúlyzavar érzékelhető. Az általános szerződési feltételek egyes kikötései tisztességtelenségének megállapítására és a jogkövetkezmények levonására irányuló perekben a bíróságok elvégzik az egyedi kikötések kontrollját. Ezek a perek azonban nem az egész szerződést és nem a teljes kötelmi jogviszonyt, hanem kizárólag az egyes szerződési kikötéseket ragadják meg.
Fontos megállapítása a szerzőnek, hogy az új Polgári Törvénykönyv nem egyszerűen "újraszabályozott jogintézmények sorozata", hanem sokszor új szerkezettel bíró, új rendszerben új részekkel működő egység. A megváltozott normatív környezet ezért a tételes jogszabályok sorban haladó megismerésén túl (melynek fáradságos munkáját nem kerülhetjük el) másfajta értelemben is fokozott figyelmet követel. Nem elegendő tehát az új zálogjogi szabályok, a fogyasztói kezesség vagy a garancia rendelkezéseit tanulmányozni: a mögöttes szabályok legalább olyan fontosak.
A szerződési biztosítékok praktikumában rendszeres, hogy a hitelező az adós gazdasági társaság vezető tisztségviselőjével készfizető kezességet és/vagy dologi zálogkötelezettséget vállaltat a társaság tartozásaiért. A Polgári Törvénykönyv kifejezetten nem szól ilyen jogviszonyról, nem rendelkezik róla külön szabállyal, de meg sem tiltja. A régi Ptk. 221. § (3) bekezdése kimondta, hogy a képviselő nem járhat el, ha a szembenálló vagy ellentétesen érdekelt fél ő maga vagy akit maga képvisel. Az ítélkezési gyakorlat egységes volt abban, hogy az adós és a járulékos mellékkötelezettséget vállaló személy - kezes, dologi zálogkötelezett - között elvi alapon, szerződési pozíciójuk jogi természete miatt érdekellentét áll fenn. Vita alakult ki azonban abban a
- 51/52 -
kérdésben, hogy ezen érdekellentétnek mi legyen a jogkövetkezménye: ha ugyanis tiltó szabályként nézünk a régi Ptk. 221. § (3) bekezdésére, akkor a képviselő által tett nyilatkozat jogszabályba ütközés miatt érvénytelen, ha viszont a képviseleti jogot egyszerűen hiányzónak tekintjük, akkor az álképviselet jogkövetkezményei tűnnének alkalmazhatónak. A jogerős ítéletek többségükben az álképviseleti szabályok alkalmazása mellett foglaltak állást. Az új Polgári Törvénykönyv újraszabályozza a képviselői érdekellentét jogkövetkezményeit és egészen új megoldást ad. A 6:13. § (1) bekezdése szerint: "Ha a képviselő és a képviselt között érdekellentét van, a képviselő által tett jognyilatkozatot a képviselt megtámadhatja". Ugyanezen § (2) bekezdése szerint "Vélelmezett az érdekellentét, ha a képviselő az ellenérdekű fél vagy annak képviselője." A jogalkotó tehát az érdekellentét fennállását továbbra is jogi hibának tekinti, és érvénytelenségi szankciót kapcsol hozzá. Ez az érvénytelenség azonban 2014. március 15. napjától megtámadhatóságot eredményez. Ezzel - Leszkoven szerint nem helyeselhetően - a jogkövetkezményeket az álképviseleti irány felé közelíti; ahhoz hasonló helyzetet eredményez, mint az álképviselő által tett nyilatkozat utólagos jóváhagyása.
Az új kódex kötelmi jogi rendelkezései általában a jövőre szólnak: a már fennálló kötelmekkel kapcsolatos, az új Ptk. hatályba lépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra a korábbi jogszabályokat kell alkalmazni. A Ptk. hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 51. § (1) bekezdése szerint azonban a képviselő és a képviselt közötti érdekellentét esetében a képviselő által az új Ptk. hatálybalépése előtt tett nyilatkozatokra is az új kódex rendelkezéseit - a 6:13. § (1)-(2) bekezdését - kell alkalmazni. A megtámadási határidő 2014. március 15-én kezdődik. Mint Leszkoven megállapítja, ez a rendelkezés folyamatban lévő jogviták esetében visszaható hatállyal lesz képes Justitia képzeletbeli serpenyőjét akár homlokegyenest ellenkező irányba billenteni. ■
Lábjegyzetek:
[1] dr. Horváth Gyöngyi MOKK ügyvezető dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes, Budapest
Visszaugrás
