https://doi.org/10.59851/mj.72.07.3
A tanulmány a nullum crimen/nulla poena sine lege jogelv történetén, szakirodalmi megítélésén, valamint alkotmányos tartalmán keresztül mutatja be a büntetőjog törvényi szintű szabályozásának követelményét, egyúttal ezen követelmény felemelkedését: azt, hogy miként vált büntetőjogi jogelvből a büntetőjog alkotmányos garanciarendszerének kiemelkedő elemévé, alkotmányos princípiummá. Az Alkotmánybíróság gyakorlatából vett példákkal törekszik továbbá alátámasztani azt a feltételezést, hogy ezen követelmény érvényesülése felett ma is őrködni kell. Megvizsgál végül egy olyan konkrét esetet, amelyben a rendeleti szintű büntető jogalkotással szemben vethetők fel alkotmányos aggályok.
Kulcsszavak: büntetőjog; büntető jogalkotás; törvényesség; nullum crimen sine lege; nulla poena sine lege; Alkotmánybíróság; alkotmányos garancia
The paper presents the history, the scholarly literature and the constitutional content of the nullum crimen/nulla poena sine lege principle. It aims at explaining the requirement that criminal legislation should occur by Act, and at the same time at showing the rise of this requirement: how it has become a constitutional principle and a prominent element of the constitutional guarantee system of criminal law. It also seeks to demonstrate, by means of examples from the practice of the Hungarian Constitutional Court, that this requirement must still be respected today. Finally, it examines a specific case in which constitutional concerns may be raised against a criminal law rule because it has been enacted as a decree.
Keywords: criminal law; criminal legislation; legality; nullum crimen sine lege; nulla poena sine lege; Constitutional Court of Hungary; constitutional guarantee
Az elkövető büntetőjogi felelősségét csak olyan cselekmény miatt lehet megállapítani, amelyet törvény büntetni rendelt. Bűncselekmény elkövetése miatt nem lehet olyan büntetést kiszabni vagy intézkedést alkalmazni, amelyről törvény nem rendelkezett. Ezek a hatályos büntető törvénykönyv[1] 1. §-ában olvasható követelmények. A büntetőjog törvényi szintű szabályozásának garanciáit említve azt is gondolhatnánk, hogy olyan evidencia ez, amely hosszú múltja okán egyértelmű jelentéssel és jelentőséggel bír, így nemigen szükséges manapság vizsgálni. Már Király Tibor rámutatott ugyanakkor arra, hogy a büntetőjogi norma születéséhez igen bonyolult társadalmi és jogi folyamatokon keresztül vezet az út. Így indokolt a garanciális szabályok érvényesülésének következetes és folyamatos ellenőrzése.
A büntetőjog egyik legfőbb sajátossága, hogy értéket véd. Király Tibor jellemzése alapján az értékek, amelyeket büntetőjogi norma véd, tárgyakhoz és viszonyokhoz kapcsolódnak ugyan, de mindig az emberi gondolatokban jelennek meg, emberalkotta értékek, amelyekhez értékítélet kapcsolódik. Az ember képzetében él, hogy mi az igazságos, a jó vagy a szép. Az értékítéletből önmagában, automatikusan azonban nem következik norma, így büntetőjogi norma sem. "A mi jogrendszerünkben semmilyen értékítélet nem implikálhat büntetőjogi normát, ehhez, mint az közismert, külön törvénykezési aktusra van szükség, vagyis az értékítéletből csak bonyolult társadalmi és jogi folyamatokban keletkezhet büntetőjogi norma. [...] A büntetőjog autonóm módon választja ki azon értékeket, amelyeket védelemre méltónak tart."[2] A büntetőjogi jogalkotás ilyen módon értékkiválasztást végez. Ez a tevékenysége pedig társadalmilag determinált, a társadalmi változásokkal együtt változik.
A büntető jogalkotás folyamatát elemezve Király Tibor azokat a garanciákat is áttekintette,[3] amelyek biztosítják, hogy a büntetőjog a társadalmi értékek védelmében hatékony eszközként funkcionáljon, "hogy a bűnösöket vonják felelősségre, és csak a bűnösöket, az ártatlanokat pedig oltalmazzák".[4] Elsődleges garancia a politikai akarat, amely a törvényesség megtartását kívánja. A garanciák második rétegét az a követelmény formálja, miszerint a büntető jogalkotás törvényi úton történik. Harmadik réteg a társadalomtudományok és különösen a jogtudomány által kidolgozott, a büntetőjogba és az igazságszolgáltatásba beépíthető - és e célból a törvényhozás számára felkínált - jogi biztosítékok rendszere. Ezek között említi Király Tibor az egyéni büntetőjogi felelősség elvét, az officialitást, az ártatlanság vélelmét vagy a nulla poena sine lege jogelvet is. A garanciák negyedik szintje a társadalom azon tudata és szerepvállalása, hogy ismerje és elismerje saját felelősségét.
A büntetőjog garanciáinak Király Tibor által felvázolt rendszeréből jelen tanulmányomban a második réteget, a büntetőjog törvényi szintű szabályozásának a követelményét kívánom alávetni részletes, elsősorban alkotmányjogi kontextusba helyezett elemzésnek. Ezáltal szeretnék rámutatni arra, hogy a garanciák rendszerében elfoglalt helye az elmúlt évtizedek során mit sem veszített jelentőségéből.
Témaválasztásom aktualitását részben ugyancsak Király Tibor gondolataival támasztom alá: azzal, amely szerint a büntető jogalkotás keretében végzett értékki-
- 429/430 -
választás társadalmilag determinált, és a társadalmi változásokkal együtt maga is változik. Az elmúlt évek társadalmi változásai terén tapasztalt turbulencia már önmagában is indokolttá teszi, hogy megvizsgáljuk a büntetőjog arra adott reakciót. Ne feledjük emellett azt sem, hogy egy konkrét társadalom értékrendjének és működésének az alapjait és a kereteit a mindenkori alkotmány fekteti le. Ezáltal hazánk Alaptörvénye is meghatározza a büntetőjog alkotásának sarokpontjait. Így kérdésként merülhet fel, hogy az Alaptörvény hatálybalépése előidézett-e bármiféle változást a törvényi szintű szabályozás követelményének megítélésében és érvényesülésében.
Mindezen érvek mellett az Alkotmánybíróság egy nemrégiben hozott döntése is említhető olyan tényezőként, amely ugyancsak igazolja a kérdés aktualitását. Ez nem más, mint a III/2279/2023. számú - több indítvány elbírálására egyesített - ügyben 2025. január 28-án hozott 3053/2025. (II. 14.) AB végzés. Az alapul szolgáló indítványokat előterjesztő bírák a védettségi igazolással való visszaélés elleni fellépésről szóló 220/2021. (V. 1.) Korm. rendelet[5] megsemmisítését, továbbá az Alkotmánybíróság eljárására okot adó ügyekben alkalmazásának árását kérték. Emellett egy indítvány irányult a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény[6] 3. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére.
Az indítványban felvetett kérdések kapcsán az Alkotmánybíróság végül nem folytatott érdemi vizsgálatot.[7] Eljárása során ugyanis észlelte, hogy a jogalkotó a Vtv. 3. § (2) bekezdését - 2024. december 21. napjával - hatályon kívül helyezte. Ebből a jogalkotói lépésből az Alkotmánybíróság azt a következtetést vonta le, hogy az indítványozóknak az előttük folyamatban lévő ügyekben már nem a R. támadott rendelkezései alapján kell meghozniuk az érdemi döntést, azaz megszűnt a R. 1. §-ának alkalmazandósága. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az indítványok tárgytalanná, annak következtében pedig okafogyottá váltak, ezért az eljárását megszüntette.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
