Az általános szerződési feltételek, illetve a fogyasztói szerződések egyes kikötései megtámadására vonatkozó jogi szabályozás jelentős változáson ment át. A Ptk. eredeti, az 1959. évi IV. törvénnyel megállapított szövege az általános szerződési feltételekről, azok megtámadásának lehetőségéről nem rendelkezett, és különösen nem tartalmazott a fogyasztói szerződések megtámadásával kapcsolatos szabályokat. A jogalkotó azonban idővel felismerte, hogy - főként a szükségleteket széles körben kielégítő szolgáltatásokat nyújtó - gazdálkodó szervezetek az állampolgárokkal tömegesen kötött szerződésekhez általában az általuk egyoldalúan megszerkesztett szerződéstervezet használják fel. Mivel nem ritkán kizárólagosan nyújtják az adott szolgáltatást, helyzetük egyoldalú előnyök kikötésére ad lehetőséget a velük szerződő féllel szemben. Ezért a törvényalkotó az ilyen sérelmes helyzet orvoslására, a Ptk. átfogó reformja alkalmával, szükségesnek ítélte a jogi személyek által alkalmazott, számukra egyoldalú előnyt biztosító általános szerződési feltételek bíróság előtti megtámadásának lehetővé tételét. A jogintézményt bevezető az 1977. évi IV. törvény szabályozása igen szűkszavú volt, mondhatni a problémafelvetés keretei között maradt, és a bíróságokra bízta a tömör jogszabályi rendelkezések tartalommal való kitöltését.
E jogterületen alapvető változásokat hozott az 1997. évi CXLIX. törvény, valamint az ennek felhatalmazása alapján megalkotott 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet. A törvénnyel az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészülés korai szakaszában sor került a 93/13/EGK tanácsi irányelv szabályozásának jogunkba történő átvételére, amelynek eredményeként a törvényalkotó az általános szerződési feltételek megtámadásán túl megteremtette a lehetőséget a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés bármely tisztességtelen kikötése megtámadására. A Ptk. módosítása ezzel egyidejűleg a szerződés létrejöttét szabályozó 205. §-ba iktatta a GK 37-es állásfoglalásnak az általános szerződési feltételeknek a szerződés részévé válására kidolgozott szabályait. Az újabb szöveg itt rendelkezik az általános szerződési feltételeknek a szerződés más feltételeihez való viszonyáról is. E törvénymódosítás bővítette ki a Ptk. 685. §-át a fogyasztó fogalom-meghatározásával is. Míg a korábbi szabályozás egy bekezdésbe tömörítve határozta meg azt, mi minősül általános szerződési feltételnek, illetve milyen körülmény ad alapot annak megtámadására, addig a módosítás nagyobb terjedelmet szentel ennek. Az újabb szabályozás sajátossága, hogy a korábbi jelzős szerkezettel szemben külön fogalom-meghatározást ad az általános szerződési feltételre, és az előzőleg is hasonló tartalmú meghatározást pontosítja annak hangsúlyozásával, hogy e feltételek meghatározásában a másik fél nem vehetett részt. Ez utóbbi körülmény azért lényeges eleme a szabályozásnak, mert az általános szerződési feltételek használójára telepíti annak bizonyítási kötelezettségét, hogy a feltétel meghatározása nem egyoldalúan történt. Emellett új fogalomként a törvényszövegbe iktatta a tisztességtelenséget, mint a kikötés megtámadására alapot szolgáltató okot, és ennek az újonnan bevezetett fogalomnak adja meg a tartalmát. Az előzőleg hatályban volt rendelkezés az indokolatlan egyoldalú előnyt jelölte meg a megtámadás feltételeként. Az 1998. március 1-jétől hatályos szabályozás szerint a megtámadásra okot adó tisztességtelenség akkor áll fenn, ha a szerződésből eredő jogosultságok és kötelezettségek egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára kerülnek megállapításra. Az újonnan beiktatott szabályok meghatározták a jogalkalmazó számára, hogy különösen mely két esetben kell egyoldalúnak és indokolatlanul hátrányosnak minősíteni a jogosultságok és kötelezettségek meghatározását, megjelölték továbbá a feltétel tisztességtelenségének megállapításakor vizsgálandó körülményeket, azt is előírva, mely kikötések tekintetében nem alkalmazhatók e rendelkezések, illetve mikor nem minősülhet a szerződési feltétel tisztességtelennek. Egyben felhatalmazást adtak arra, hogy külön jogszabály határozza meg a tisztességtelennek, illetve az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek minősülő szerződési feltételeket. Az ilyen kikötések körét - példálózó felsorolás mellett - a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet állapítja meg. Nem elhanyagolható a Ptk.-nak az a szövegezésbeli pontosítása, amely a közérdekű kereset alapján kimondott érvénytelenség hatályát nem mindenkire, csupán a kikötés alkalmazójával szerződő felek körére terjeszti ki.
A tisztességtelen szerződési feltételek megtámadását kizárólag eljárásjogi vonatkozásban érintette az 1999. évi CX. törvény, amely - az ítélőtáblák felállításához kapcsolódva - a 2003. július 1. napját követően indult ilyen tárgyú pereket a megyei bíróságok első fokú hatáskörébe utalta. A 2002. évi XXXVI. törvény módosítása sem hozott érdemi változásokat a szabályozásban, csupán a fogyasztói szerződés terminus technicus bevezetésére korlátozódott.
A jelenleg hatályos rendelkezéseket a Ptk.-ba a 2006. évi III. törvény iktatta be, míg a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet jelenlegi szövegét a 2/2006. (I. 4.) Korm. rendelet határozta meg. E módosító jogszabályok megalkotását a 93/13/EGK irányelvnek a korábban már a magyar jogba átültetett szabályozását érintő európai bírósági ítéletek tapasztalatai tették szükségessé. Emellett a Ptk. újabb módosítása a szabályozás szerkezeti átalakulását is eredményezte, mivel az általános szerződési feltételek fogalmát meghatározó rendelkezések, valamint az ezekhez szorosan kötődő bizonyítási szabály a szerződési akarat és kifejezése szabályai közé kerültek áthelyezésre. Ezzel helyreállt az a logikai rend, hogy a jogintézmény fogalom-meghatározásával egy helyen találhatók a rá vonatkozó legáltalánosabb rendelkezések, és ezeket - szerkezetileg elkülönülve - követik a további szabályok: a tisztességtelenség fogalmának és feltételeinek, majd jogkövetkezményeinek meghatározása. Ugyancsak fontos változás, hogy a jogalkotó elhagyja a normaszövegből a tisztességtelenség megítéléséhez korábban példálózóan adott meghatározását, és csupán a generálklauzula orientáló szempontjai szolgálnak alapul a tisztességtelenség megállapításához. Említésre érdemes még a Ptk. szerződési nyilatkozatok értelmezéséről szóló 207. §-ának új (2) és (3) bekezdése, amely az általános szerződési feltételek, illetve a fogyasztói szerződések tekintetében egyrészt a GK 37. számú állásfoglalás nyomán az in dubio contra proferentem elvét iktatja be, másrészt pedig ennek az értelmezési szabálynak az alkalmazását zárja ki a közérdekű keresettel indult eljárásokban.
A Ptk. 1977. évi IV. törvénnyel beiktatott 209. §-a az általános szerződési feltételek megtámadására két alanyi kör számára teremtett lehetőséget, jogosultságuk azonban kizárólag a jogi személy által alkalmazott általános szerződési feltételekre szorítkozott. E rendelkezés egyrészt és elsőként a külön jogszabályban meghatározott szerveket jogosította fel az úgynevezett közérdekű kereset előterjesztésére. E külön jogszabály az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ptké. II.) 5. §-a volt.
Míg a Ptk. 209. §-a az általános szerződési feltételek bíróság előtti megtámadására a külön jogszabályban meghatározott szervezeteket jogosította fel, addig a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése a főszabályként keresetindításra feljogosított, vitában érdekelt felek körén kívül törvény eltérő rendelkezésén alapuló felhatalmazáshoz köti a keresetindítás jogát. A Legfelsőbb Bíróság a Pfv. IV. 21.980/2002. számú ügyben1 nem látta akadályát annak, hogy a fogyasztóvédelmi szervezet felperes az általános szerződési feltételeket annak ellenére megtámadja bíróság előtt, hogy keresetindítási jogát törvényerejű rendelet alapozza meg. Végzésében kifejtette: az a körülmény, hogy egy törvénnyel módosított tvr. nevesíti a perindításra jogosult felperes személyét, nem ellentétes a Pp. 3. §-a (l) bekezdésének azon követelményével, amely érdekeltség hiányában törvényi felhatalmazáshoz köti a perbeli legitimációt. A jogalkotásról szóló l987. évi XI. tv. 6l. §-ának (2) bekezdésére is figyelemmel a törvényerejű rendelet abban a körben, amelyben megalkotható volt, a törvénnyel azonos erejű jogforrásnak minősült. Önmagában azon az alapon, hogy a Ptk. 209. §-ának (2) bekezdésében meghatározott megtámadási jog gyakorlására feljogosított szervezetet nem törvény, hanem törvényerejű rendelet nevesíti, a Pp. 3. §-ának (1) bekezdésében megkívánt feltétel hiányát megállapítani nem lehet. Mindezektől függetlenül a kérdés formai vizsgálata alapján is megállapítható, hogy a felperest, mint fogyasztói érdekképviseleti szervezetet nem az eredeti törvényerejű rendelet, hanem a Ptk. módosításáról rendelkező 1997. évi CXLIX. tv. nevesíti. A felperes perindítási jogát ezért már kifejezetten törvény biztosítja.
A közérdekű kereset indítására jogosultak az alkalmazott általános szerződési feltételnek mindenkire kiterjedő hatályú megtámadására váltak jogosulttá. Ugyanakkor e felhatalmazásuk nem szolgált alapul az egyes szerződések megtámadására. Emellett a Ptk. - mintegy másodlagosan - a sérelmet szenvedett szerződő fél számára is megnyitotta az általános szerződési feltételekkel szembeni jogvédelem lehetőségét, mégpedig a konkrét szerződés megtámadása útján.
Az 1994. évi XVI. törvénnyel a perindításra jogosultak körébe az időközben megszűnt Központi Népi Ellenőrzési Bizottság helyett a gazdasági és a szakmai kamara, valamint a hegyközségi szervezet került. Ekkor azonban magának a jogintézménynek a szabályozása, így a megtámadható általános szerződési feltételek köre sem módosult.
Az 1997. évi CXLIX. törvény nem változtatott a megtámadásra jogosultak körén, azonban a sérelmet szenvedett fél, valamint a közérdekű kereset előterjesztésére feljogosított szervek megtámadásának tárgya egybeesett. A módosítás eredményeként már a szerződő fél is az általános szerződési feltétel megtámadására és nem magának a szerződésnek a megtámadására vált jogosulttá. Jelzésértékűnek tekinthető a megtámadási jogosultságra vonatkozó szabályozás sorrendjének felcserélése, a módosítást követően ugyanis a sérelmet szenvedett fél megtámadási joga került előtérbe. Emellett sem a szerződő felek, sem a külön jogszabályban feljogosított szervek megtámadási jogosultsága nem korlátozódott immár a jogi személyek által alkalmazott általános szerződési feltételekre. E kiterjesztés szükségességét azzal indokolta a törvényalkotó, hogy az általános feltételek alkalmazása többnyire együtt jár a kedvezőbb gazdasági pozíció ennek kihasználásával, illetve erőfölényes helyzet nélkül is előnyt jelent az általános szerződési feltételre építő szerződéskötési technika. Jogi személyen kívül magánszemély, így egyéni vállalkozó szintén használhat általános szerződési feltételt, a jogi személy kategóriája pedig nem fogja át az összes gazdálkodó szervezetet. Tipikusan a gazdálkodó szervezetek tömeges és általában erőegyensúly-hiányt tükröző szerződéses viszonyában lehet valódi szerepe a sérelmes kikötés absztrakt kontrolljának.
Az újraszabályozást azonban nem az általános szerződési feltételekre, azok megtámadására vonatkozó rendelkezések átdolgozása, hanem a magyar jogi szabályozásnak az uniós szabályokkal való összehangolása tette szükségessé. Ennek az összhangnak a megteremtetését a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés - általános szerződési feltételnek nem minősülő - tisztességtelen kikötései megtámadásának bevezetése szolgálta. Ezzel látszólag bővült ugyan a fogyasztóval a megtámadásra jogosultak köre, azonban az alanyi kör tényleges kiszélesítésére nem került sor. Az általános szerződési feltételek megtámadására a fogyasztók - sérelmet szenvedett félként - korábban is jogosultak voltak. Az érdemi változást az eredményezte, hogy a módosítás a fogyasztókat a gazdálkodó szervezettel kötött szerződés tisztességtelen kikötéseinek megtámadására az esetben is feljogosította, ha azok nem minősülnek általános szerződési feltételnek.
Mint már fentebb utaltam rá, a 2002. évi XXXVI. törvény érdemben nem érintette a szabályozást, módosítása nyomán a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés, illetve a fogyasztóval kötött szerződés kifejezést a fogyasztói szerződés megnevezés váltotta fel. Ezzel egyidejűleg - a Ptk. 685. §-át kibővítve - ennek fogalmát is meghatározta.
A 2006. évi III. törvény a keresetindításra jogosultak körében nem hozott változást. A szabályozás módosítása eredményeként a sérelmet szenvedett fél keresetével érintett kikötések köre módosult némileg. A korábbi rendelkezések a szerződő felet egyrészt megszorítás nélkül jogosították fel a szerződő partnere által alkalmazott általános szerződési feltételek megtámadására, másrészt a fogyasztói minőségben, a gazdálkodó szervezettel kötött szerződés bármely, általános szerződési feltételnek nem minősülő, tisztességtelen kikötése megtámadására is. A jelenleg hatályos szabályozás az előbbi megtámadási lehetőséget teljes egészében változatlanul hagyta, míg az utóbbi körben a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés tekintetében tette lehetővé a keresetindítást. Alapvető jelentőségű a külön jogszabállyal feljogosított szervezetek megtámadási jogosultságának újraszabályozása. A módosítás azt eredményezte, hogy a közérdekű kereset előterjesztésének joga kizárólag a fogyasztói szerződések tisztességtelen kikötései [Ptk. 209/B. § (1), (2) bekezdés] esetében, illetve gazdálkodó szervezetek közötti szerződések kamatkikötése [Ptk. 301/A. § (5), (6) bekezdés] tekintetében illeti meg a Ptké. II. 5. §-ában meghatározott szerveket, míg az e körön kívül eső szerződések általános szerződési feltételei tekintetében ilyen jogszabályi felhatalmazással immár nem rendelkeznek. Ugyanakkor az új rendelkezések alapján - összhangban a 93/13/EGK irányelv előírásaival - nemcsak a fogyasztói szerződéseknél már alkalmazott kikötések, hanem az ilyen célból nyilvánosan megismerhetővé tett általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítását is kérhetik közérdekű keresettel. A másik lényeges változás a - később tárgyalandó - jogkövetkezmény meghatározásában mutatkozik.
A Fővárosi Ítélőtábla előtt 6. Pf. 21.095/2007. szám alatt folyamatban volt perben az ügyészség egy hitelintézet által fogyasztói hitelszerződésnél alkalmazott általános szerződési feltételek több kikötését, a hitelkonstrukció részét képező opciós szerződés, valamint a hitelfelvételnél alkalmazott blankettakérelem egészének érvénytelenségét kérte megállapítani. Bár a felperes a konstrukció tisztességtelenségének alátámasztására értékelte az opciós szerződés egyes kikötéseit, azonban az általános szerződési feltételek egyike tekintetében sem terjesztett elő az érvénytelenség megállapítása iránti kereseti kérelmet. Emiatt a másodfokú bíróság nem látott eljárási lehetőséget az általános szerződési feltételek konkrétan megjelölt kikötésein túl a közérdekű kereset előterjesztésére. A jogerős ítélet rámutatott, hogy a megtámadásnak határozottnak, kifejezettnek kell lennie, és e követelmény az általános szerződési feltételek megtámadása esetében is érvényesül. Mind a 2006 március 1. napját megelőzően hatályos Ptk. 209. § (2) bekezdése - az 1978. évi 2. tvr. (Ptké. II.) 5. § a) pontjára is figyelemmel -, mind az utóbb hatályos Ptk. 209/B. § (1) bekezdése - a 209/A. § (2) bekezdésére is figyelemmel - csupán az egyes tisztességtelen kikötések közérdekű keresettel történő megtámadásra ad lehetőséget. Az arra jogosított szerv tehát mindkét időszakra irányadó rendelkezések alapján kizárólag a kifogásolt egyes kikötések érvénytelenségének megállapítását kérheti, és nem kérhető az egész szerződés vagy a szerződéses konstrukció érvénytelenségének megállapítása. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy az okmányirodához intézett blankettakérelem tekintetében a kereset ugyancsak nem az általános szerződési feltétel érvénytelenségének megállapítására irányult. A támadott nyilatkozat ugyanis nem minősül a felek közötti jogviszonyban alkalmazott kikötésnek, mivel annak címzettje a szerződők körén kívül álló hatóság. Ezért e blankettán előre elkészített jognyilatkozat érvénytelenségét közérdekű kereset alapján nem lehetett megállapítani.
Az 1977. évi IV. törvény azonos feltételekkel nyitotta meg a szerződő fél előtt a jogi személy által egyoldalúan meghatározott általános szerződési feltételek mellett megkötött szerződések megtámadásának lehetőségét, mint a sérelmet szenvedett fél számára a szerződés egyéb okból történő megtámadását. Ennek megfelelően a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében írott egyéves határidő és ennek a (2) bekezdés c) pontja szerinti számítási módja is irányadó e tekintetben. Az elévülés nyugvására és megszakadására utaló (3) bekezdés, valamint a megtámadási jog megszűnését rendező (4) bekezdés ugyancsak alkalmazandó az ilyen ügyekben. A fél az ellene indított ügyben kifogásként a sérelmezett kikötés érvénytelenségére is időbeli korlát nélkül hivatkozhat. E rendelkezések a jogintézmény szabályozását érintő többszöri módosítás ellenére az általános szerződési feltételnek a fél által történő megtámadása esetében jelenleg is alkalmazandók. A fogyasztói szerződések vonatkozásában a 2006. évi III. törvény a megtámadási jogot a kikötés relatív semmisségével váltotta fel, így ebben a körben a megtámadáshoz kapcsolódó szabályok értelemszerűen csak 2006. február 28-áig érvényesültek.
A Fővárosi Ítélőtábla a 6. Pf. 20.191/2007. számon folyamatban volt ügyben az 1999-ben kötött és 2002-ben módosított biztosítási szerződéssel összefüggő perben vizsgálta azt a kérdést, hogy a felperes az általános szerződési feltételt határidőben támadta-e meg. A felperes keresetében a biztosítási szolgáltatás teljesítését kérte, emellett az alperes biztosítótársaság általános szerződési feltételeinek azt a kikötését támadta, amely a biztosítási eseményeket határozta meg. Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy annak ellenére, hogy a felperes a biztosítási díjat 1997 októbere óta fizeti, mégsem szűnt meg a megtámadási joga 1998 októberében, mivel csupán a káresemény bekövetkezése után vált számára nyilvánvalóvá, hogy az alperes miként alkalmazza az általános szerződési feltételeit. Ezért a megtámadási határidő akkor kezdődött meg, amikor az alperes a szolgáltatást megtagadta. Az ítélőtábla rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság lényegében a felperes tévedését tekintette olyan körülménynek, ami kizárta a megtámadási határidő elmulasztását. A felperes azonban a Ptk. 209. §-a alapján az általános szerződési feltételt támadta, és nem saját szerződési nyilatkozata - Ptk. 210. §-án alapuló - érvénytelenségét állította. Ezért a megtámadási határidő nem az esetleges tévedés felismerésével, hanem az első díjnak az alpereshez történő beérkezése időpontjában vette kezdetét. A Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése alapján az elévülési jellegű megtámadási határidő nyugvását olyan ok válthatja ki, amely a jog érvényesítésének késedelmét menthetővé teszi. Az ítélőtábla álláspontja szerint általában elvárható a szerződő féltől, hogy a szerződés tartalmát - benne az ajánlattételkor megismert általános szerződési feltételeket - legalább abból a szempontból megfontolja, hogy az általános szerződési feltételek tartalmaznak-e a biztosító számára indokolatlan egyoldalú előnyt kikötő rendelkezéseket. Ezért ennek elmulasztását nem lehet olyan menthető oknak sem tekinteni, ami a megtámadási határidő nyugvását eredményezi.
A közérdekű keresetesetben - bár 2006. február 28. napjáig az is megtámadásra irányult - e rendelkezések nem voltak alkalmazhatók, hiszen nem egy konkrét szerződéssel összefüggésben, hanem általános érvénnyel, mindenkire, majd helyesebben: minden szerződőre kiterjedő hatállyal kérhette a felperes az általános szerződési feltétel érvénytelenségének megállapítását. Ezáltal e tekintetben nem értelmezhető a sérelmet szenvedő fél teljesítésének (első részteljesítésének) időpontja. Ennek következtében a közérdekű kereset mindaddig előterjeszthető, amíg az általános szerződési feltételek alkalmazásra kerülnek, illetve hatályban van olyan szerződés, amelynek részévé váltak ezek a feltételek.
Az 1977. évi CXLIX. törvény által bevezetett szabályozás a közérdekű keresettel történő megalapozott megtámadáshoz a sérelmes kikötés mindenkivel szembeni érvénytelenségének jogkövetkezményét fűzte. E szabályozási megoldás azért tekinthető aggályosnak, mert az általános szerződési feltételek személyi hatálya nyilvánvalóan csupán azokra terjedhet ki, akik azok alkalmazójával már szerződést kötöttek, illetve a jövőben kötni fognak. A törvényi megfogalmazás a bíróság által megállapított érvénytelenség hatályát azonban mindenkire, tehát a szerződéses jogviszonyban állók körén kívül eső személyekre is kiterjesztette, ami szükségtelen. A közérdekű keresettel támadott általános szerződési feltételek érvénytelensége kizárólag azok tekintetében bír gyakorlati jelentőséggel, akik az adott feltételek mellett szerződést kötöttek, illetve kötni szándékoznak a feltétele alkalmazójával. Mivel kizárólag őket érinti a kérdéses kikötések érvénytelensége, erre azok alkalmazójával szemben - szükség esetén - ők fognak hivatkozni. Amennyiben az érvénytelenséget általános körben megállapító jogerős ítélet ellenére az általános szerződési feltételek támasztója továbbra is alkalmazza e feltéteket, a vele szerződők arra kényszerülnek, hogy a közöttük létrejött szerződést maguk is megtámadják. Nyilvánvaló, hogy ilyen, a konkrét szerződés megtámadására irányuló jogvitában való érdekeltséggel kizárólag olyan személy rendelkezik, aki maga is szerződő fél. Ily módon csak a sérelmet szenvedő szerződő fél rendelkezik a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése által megkövetelt keresetindítási joggal az olyan szerződések megtámadására, amelyeknek változatlanul részét képezik a jogerős ítélettel már érvénytelennek nyilvánított általános szerződési feltételek. Ebből is következően mindenki más számára közömbös az általános szerződési feltételek érvénytelensége. Ezáltal annak mindenkire kiterjedő hatályú megállapítása nem állt összhangban a jogintézmény jogvédelmet célzó rendeltetésével.
A szabályozásnak abból a módjából, hogy a közérdekű keresettel az általános szerződési feltétel, míg a sérelmet szenvedett fél keresetével maga a szerződés volt támadható, következik az is, hogy a megtámadás alapossága más-más jogkövetkezménnyel járt. Az előző esetben kizárólag a sérelmes kikötés érvénytelenségét vonta maga után, míg az utóbbi esetben - a részleges érvénytelenség szabályainak alkalmazásával - az érvénytelenség korlátozódhatott csupán a kérdéses kikötésre, de akár az egész szerződés is megdőlhetett. A Legfelsőbb Bíróság a Gfv. I. 31.138/2000. számú ügyben2 leszögezte, hogy a törvény a tisztességtelen általános szerződési feltételhez (kikötéshez) nem a semmisség, hanem a megtámadhatóság jogkövetkezményét fűzi. Rámutatott, hogy a Ptk. 209. §-ának (1) bekezdése alapján az olyan általános szerződési feltétel, amely tisztességtelen, csak akkor eredményezi a szerződés tisztességtelen kikötésének az érvénytelenségét, ha azt a bíróság a sérelmet szenvedő fél megtámadása vagy kifogása alapján megállapította. Az ítéletnek ez a megállapítása egészen a 2006. évi III. törvénnyel hatályba lépett módosításig valamennyi általános szerződési feltételre irányadó volt, azokra is, amelyek fogyasztói szerződés részei.
Az 1998. március 1-jén hatályba lépett módosítások eredményeként új helyzet állt elő. A korábbi szükségtelenül általános megfogalmazás helyett az újabb szabályozás pontosabban körülírta a támadott kikötés érvénytelenségét megállapító ítélet hatályát, amelyet csupán a kérdéses általános szerződési feltételek alkalmazójával szerződő felek körére terjesztett ki. Ezzel teremtve meg az imént hiányolt összhangot a megtámadás intézményének céljával.
Azzal, hogy a Ptké. II. 5. §-a által feljogosított szervekhez hasonlóan a sérelmet szenvedett fél is a tisztességtelen kikötést támadhatta a szerződés helyett, a szabályozás homogénebbé vált. Ez nézetem szerint abban is megnyilvánult, hogy a fél keresete alapján is a támadott tisztességtelen kikötés érvénytelenségét kellett jogkövetkezményként levonni, és - a miniszteri indokolásban írottakkal ellentétben - a törvény szövege alapján nem volt lehetőség a szerződés részleges érvénytelensége Ptk. 239. §-ában írt szabályainak alkalmazására. A megtámadás tárgyának azonosságából, továbbá az új szabályok megszövegezéséből: abból, hogy a 209. § (1) bekezdése nem rendelkezik a - közérdekű kereset sikere esetére jogkövetkezményt megállapító - (3) bekezdéstől eltérő jogkövetkezményről, nyelvtani és logikai értelmezés útján az következik, hogy a fél sikeres megtámadása esetén is a támadott kikötés érvénytelenségét kell a bíróságnak megállapítania. A (3) bekezdésben kimondott jogkövetkezmény - éppen a megtámadás tárgyának azonosságára figyelemmel - az egyéb, az (1) bekezdésben kilátásba helyezett jogkövetkezmény híján értelemszerűen az (1) bekezdésben szabályozott megtámadás sikere esetén is alkalmazandó. A korábban hatályban volt szabályozásban nem volt szükséges külön utalni jogkövetkezményként a Ptk. 237. és 239. §-ára, mivel a fél a szerződés megtámadására volt jogosult. Ennek következtében a Ptk 235. §-ának (1) bekezdése alapján külön utaló szabály beiktatása nélkül is érvényre jutottak az említett rendelkezések. Azáltal azonban, hogy a módosítást követően a fél megtámadása nem a szerződés, hanem maga a sérelmezett kikötés ellen irányul, és ennek révén célpontja egybeesik a közérdekű keresetével, változott a helyzet. A Ptk. 209. §-a (1) és (3) bekezdésének egybevetése alapján - külön, erre utaló rendelkezés nélkül - nem vonható le olyan következtetés, hogy az előbbi esetében az utóbbiban meghatározottól eltérő, a Ptk. 237. és 239. §-ában szabályozott jogkövetkezmények lennének alkalmazhatók. Mindezt alátámasztja a jogszabály által feljogosított szervek, illetve a szerződő fél megtámadási jogát szabályozó rendelkezések sorrendje is. Míg a megelőző szabályozás a közérdekű keresetről a szerződő fél megtámadását megelőzően rendelkezett, és állapított meg szankciót, addig az 1998. március 1-jén hatályba lépett rendelkezések a sorrendet felcserélték. Ez egyben azzal is járt, hogy a korábbi közérdekű keresethez fűződő szankció az utána szabályozott, fél általi megtámadásra a jogszabály szerkesztési sorrendje miatt sem volt kiterjeszthető, ugyanakkor a felcserélt sorrendben a támadott kikötés (3) bekezdés által meghatározott érvénytelensége az (1) bekezdés szerinti megtámadásra is irányadó jogkövetkezmény. A két bekezdés szankciója annak ellenére nem más, hogy a közérdekű keresettel indult eljárásban az érvénytelenséget a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal kellett a bíróságnak megállapítania. Ez csupán annyiban tért el a fél keresete alapján alkalmazandó jogkövetkezménytől, hogy az érvénytelenség nemcsak egy konkrét szerződés keretén belül kerül megállapításra, hanem hatálya az általános szerződési feltétel támasztójával szerződő valamennyi félre kiterjedt. Mindebből az is következik, hogy a szerződő félnek a tisztességtelen kikötést támadó keresetében nem kell sem a szerződéskötést megelőző helyzet visszaállítása iránti, sem a részleges érvénytelenség következményeinek alkalmazásával kapcsolatos kereseti kérelmet előterjesztenie. Ebben a kérdésben a Fővárosi Ítélőtábla a 6. Pf. 20.250/2007/5. számú végzésében a fentiek szerinti álláspontra helyezkedett. Rámutatott, hogy a Ptk. szerződéskötéskor hatályban volt 209. §-ának (1) és (3) bekezdéseit a Ptk. 235. §-ának, valamint 239. §-ának rendelkezéseivel egybevetve az a következtetés vonható le, hogy a megtámadás sikere esetén sem a felek között létrejött szerződés érvénytelensége, sem pedig annak részleges érvénytelensége nem állapítható meg, kizárólag a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét mondhatja ki a bíróság. Ebből fakadóan szükségtelen a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének jogkövetkezményei iránti keresetet előterjesztése.
A jelenleg hatályos szabályozást bevezető 2006. évi III. törvény az általános szerződési feltétel tisztességtelenségének jogkövetkezményét, a sérelmet szenvedő fél általi megtámadhatóságot a korábban hatályos rendelkezésekkel azonos módon határozza meg, azonban e körben a megtámadás lehetősége jelenleg kizárólag a szerződő fél privilégiuma. A Ptké. II. 5. §-ában megjelölt szervek megtámadási jogosultsága a Ptk. 301/A. §-ának (5) és (6) bekezdésének beiktatásával a gazdálkodó szervezetek között szerződéssel meghatározott késedelmi kamat körére korlátozódott. A korábbitól alapjaiban tér el a fogyasztói szerződés esetében alkalmazott jogkövetkezmény: az általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé váló, valamint a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés tekintetében az eddigi megtámadhatóságot a relatív semmisség váltja fel.
Az általános szerződési feltételek, illetve az ezek szerint megkötött szerződések megtámadásának lehetőségét megteremtő 1977. évi IV. törvénnyel beiktatott, és 1978. március 1. napja, valamint 1998. február 28. napja között hatályban volt Ptk. 209. § rendelkezései alapján indult perben született eseti döntés meglehetősen kevés, közérdekű keresettel indult ügyben hozott döntés pedig egyáltalán nem került közzétételre. Ebből az időszakból a Legfelsőbb Bíróság adatbázisában sem volt fellelhető olyan határozat, amely közérdekű keresettel indult perben született. A szerződő fél által a Ptk. 209. §-ának (3) bekezdése alapján megtámadott szerződéssel kapcsolatos jogvita is csupán néhány volt fellelhető. Ebből vagy arra lehet következtetni, hogy a jogintézménnyel a külön jogszabályban feljogosított szervek, illetve a szerződő felek nem éltek olyan számban, ahogy azt a jogalkotó feltételezte, vagy arra, hogy az 1998-as módosításig nem vívott ki magának olyan jelentőséget, ami a közzétételt indokolttá tette volna. Bármi is legyen az oka, ebből az időszakból viszonylag kevés forrás áll rendelkezésre az irányadó bírói gyakorlat megismerésére.
Az általános szerződési feltételek mellet megkötött szerződés megtámadása alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a szerződő fél a sérelmezett kikötéstől szabaduljon, ne kelljen a szerződést ennek rendelkezései alapján teljesítenie. A kikötésben foglalt ügyleti szabályból fakadó következmények alól való mentesülés - megtámadás melletti - másik módja az, ha a fél arra hivatkozik, hogy a kérdéses kikötés nem is vált a szerződés részévé: vagy azért, mert azt nem fogadta el, esetleg egyáltalán a megismerésére sem volt lehetősége, vagy pedig azért, mert lényeges eltérést mutat a szerződésre vonatkozó szabályoktól, illetve a szerződéskötési gyakorlattól. Az említett időszakban az ilyen klauzulák alkalmazásával kapcsolatban közzétett jogesetek többségében a jogvita akörül bontakozott ki, hogy e kikötések egyáltalán a szerződés részévé váltak-e. Bár az általános szerződési feltételeknek a szerződés részévé válására vonatkozó (3), illetve (5) bekezdés 1998. március 1. napját követően került a Ptk. 205. §-ába, már korábban is hasonló követelményeket támasztott a GK 37. számú állásfoglalás. Ennek I. és II. pontja értelmében az általános szerződési feltételek akkor válnak a szerződés részévé, ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. Az általános szerződési feltételek csak úgy válhatnak a szerződés részévé, ha kidolgozójuk lehetővé tette, hogy a vele szerződő gazdálkodó szervezetek azok tartalmát megismerjék (a feltételeket rendelkezésre bocsátja, közzétett feltételek megjelenési helyét megjelöli stb.). Az állásfoglalás a Ptk. 205. §-ának - 1998. március 1-jét megelőzően hatályban volt - (3) bekezdéséből levezetve állapította meg, hogy a felek együttműködési kötelezettsége alapján külön figyelemfelhívási (tájékoztatási) kötelezettség terheli a gazdálkodó szervezeteket az általános szerződési feltételek, illetőleg a szerződési blanketta minden olyan tartalmi eleme tekintetében, amely az általános vagy szokásos szerződési gyakorlattól, az élettapasztalattól, a szerződésre vonatkozó diszpozitív szabályoktól lényegesen vagy valamely korábban közöttük alkalmazott kikötéstől eltér. Ezek a feltételek - külön figyelemfelhívó tájékoztatás nélkül - a másik fél kifejezett elfogadásának hiányában a szerződés tartalmává nem válnak. A bírósági joggyakorlat a GK 37. állásfoglalás iránymutatásai alapján már az 1998. évi IV. törvénnyel beiktatott szabályok hatályba lépését megelőzően is hasonló elveket juttatott érvényre. Ezt példázza a Legfelsőbb Bíróság előtt Gf. VI. 31.094/2000. szám alatt folyamatban volt ügy is. Ebben a jogerős határozat3 arra mutatott rá, hogy "a GK 37. számú állásfoglalásból, valamint a felek között létrejött értékpapír-adásvételi szerződés megkötésének időpontjában hatályban volt Ptk. 205. §-ának (1) bekezdésének rendelkezéseiből az következik, hogy az üzletszabályzat mint általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha annak tartalmát a másik fél megismerte, s azt kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. Egy értékpapírt forgalmazó szakcégtől elvárható, hogy blankettaszerződésében utaljon az üzletszabályzatra, ha annak alkalmazását kívánja. Ennek elmulasztása pedig azt eredményezi, hogy az üzletszabályzat - a konszenzus hiányában - nem válik az adott szerződés részévé. Emellett atekintetben adott iránymutatást ez a döntés, hogy a választottbírósági kikötést tartalmazó rendelkezés a szokásostól eltérő rendelkezés. Ezért külön figyelemfelhívó tájékoztatásra és a felperesek kifejezett elfogadó nyilatkozatára lett volna szükség ahhoz, hogy e kikötés a felek közötti értékpapír-adásvételi szerződés részévé váljon. Ezzel azonos álláspontra helyezkedett a Csongrád Megyei Bíróság is az 1. Gf. 40.012/1997/4. számú ítéletében4. A Legfelsőbb Bíróság imént ismertetett döntéséhez hasonlóan úgy foglalt állást, hogy a mezőgazdasági termékértékesítési szerződések körében a Ptk. 99. §-tól eltérően a tulajdonost terhelő kárveszélyviselésnek a termelőre történő áthárítása blankettaszerződésekben, a Ptk. diszpozitív szabályától való olyan lényeges eltérésnek minősül, amely csak külön figyelemfelhívó tájékoztatás után, kifejezett külön kikötés esetén válhat a szerződés tartalmává.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a Pfv. VII. 22.857/1999. szám alatti ügyben hozott döntésében5 azt mondta ki, hogy azon általános szerződési feltételek, amelyek magában a szerződés szövegében szerepelnek, külön figyelemfelhívó rendelkezés nélkül is a szerződés részévé válnak, a külön figyelemfelhívás szükségessége olyan esetben merül fel, amikor a szerződésben csupán utalás történik az általános szerződési feltételekre. E döntése meghozatalánál a Legfelsőbb Bíróság nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget annak a körülménynek, hogy a szerződési kikötés eltér-e a szerződésre irányadó szabályoktól vagy a szokásos szerződési gyakorlattól, önmagában annak folytán minősítette ezt a szerződés tartalmának, hogy a szerződés szövege tartalmazta a sérelmezett kikötést. Ezáltal ugyanis megvalósulni látta a GK 37-es állásfoglalásnak a kifejezett elfogadásra vonatkozó követelményét, amely mellőzhetővé teszi a külön figyelemfelhívó tájékoztatást.
A Ptk. 205. §-ának - az 1997. évi CXLIX. törvény által beiktatott - új (3) és (5) bekezdésén alapuló ítélkezési gyakorlat a fentebb ismertetett döntések közül azokhoz csatlakozott, amelyek alapvető jelentőséget tulajdonítanak a kikötésnek a szerződési gyakorlattól, illetve a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől való eltérésének. A Legfelsőbb Bíróság a Gf. I. 32.236/2002. szám alatt hozott végzése6 szerint a Ptk. 205. § (5) bekezdése alapján az általános szerződési feltételeknek a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő feltétele csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél - a külön figyelemfelhívó tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta. Rámutatott, hogy a bírói gyakorlat szerint az üzletszabályzatnak a választottbírósági kikötést tartalmazó rendelkezése a szokásostól eltérő rendelkezés. Ezért ez a kikötés csak akkor vált volna az üzletszabályzat elfogadásával a szerződés részévé, ha erről a szerződés megkötése előtt a felperest a másik szerződő fél tájékoztatja, és a választottbírósági kikötést a felperes kifejezetten az üzletszabályzatra, mint ilyen kikötést tartalmazó okiratra utalással elfogadja. A Fővárosi Ítélőtábla a 11. Gf. 41.128/2003/5. számú jogerős ítéletben7 ugyancsak úgy döntött, hogy a felperes által kifogásolt kikötést azért kell figyelmen kívül hagyni, mert az külön figyelemfelhívás nélkül tért el a felek korábbi szerződéseitől, illetve a szakmában szokásos gyakorlattól.
A szerződésre jogot alapító gazdálkodó szervezet a vele szerződő félnek az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés kikötése tisztességtelenségére alapozott kifogásával szemben általában elsőként arra hivatkozik, hogy a sérelmezett szerződési kikötést nem egyoldalúan alakította ki, annak meghatározásában a másik szerződő fél is közreműködött. Így például a Legfelsőbb Bíróság előtt Pfv. IX. 20.187/2002. szám alatt folyamatban volt ügyben is az volt vitás, hogy a felperes egyoldalúan, az alperes közreműködése nélkül határozta-e meg a sérelmezett kikötések tartalmát. A Legfelsőbb Bíróság a felperes által a periratokhoz csatolt szerződéspéldányok alapján igazoltnak találta, hogy a szerződés lényeges feltételeinek (a szerződés időtartama, a megbízási díj mértéke stb.) meghatározásában az alperes közreműködött, azt a felek a szerződés megkötését megelőző tárgyalások és alku eredményeként állapították meg. A fentiekkel szemben pedig nem bizonyította az alperes, hogy a felperes az adott kérdésekben általános szerződési feltételeket (Ptk. 209/C. §) alkalmazott volna. Ezért egyetértett a jogerős ítélet azon megállapításával, miszerint az alperes a Ptk. 685. § d) pontja értelmében fogyasztónak minősül ugyan, de általános szerződési feltétel hiányában e jogszabályi rendelkezés alkalmazásának a per eldöntése szempontjából nem volt jelentősége.
A Legfelsőbb Bíróság előtt gazdálkodó szervezetek között folyamatban volt, és az 1998. március 1-jét megelőzően hatályban volt rendelkezések alapján elbírált perben szintén ügydöntőnek bizonyult az a kérdés, hogy az adott kikötés meghatározásában mindkét fél közreműködött-e. A Legfelsőbb Bíróságnak a felperes fellebbezése alapján - egyebek mellett - azt is el kellet bírálnia a Ptk. 209. §-a alapján, hogy az alperes a kölcsönszerződést biztosító mellékkötelezettségek terén indokolatlan, egyoldalú előnyt kikötő általános szerződési feltételeket alkalmazott-e. A Gf. I. 30.623/1999/4. számú ítéletében megállapította, hogy a perbeli esetben az alperes a biztosítékok kikötése tekintetében nem használt előre kidolgozott általános szerződési feltételeket, a szerződés feltételeit a felek egyedi módon állapították meg.
Az 1998. február 28-át megelőző időszakban irányadó törvényszöveg alapján hozott ítéletek úttörő szerepet játszva, lerakták azokat az alapköveket, amelyeken az indokolatlan egyoldalú előny megítélése tekintetében az ítélkezési gyakorlat nyugszik. A Szegedi Városi Bíróság a P. 23.454/1999/25. számú ítéletében8 arra, a tisztességtelenség megítélésénél alapvető szempontra mutatott rá, hogy az általános szerződési feltételek tekintetében a szerződési rendellenesség nem az értékegyensúly megbomlásával, hanem a szerződési egyenjogúság aránytalanságával kapcsolatos.
Az 1998. február 28-áig hatályos törvényszöveg nem tartalmazott azzal kapcsolatos szabályozást, hogy milyen esetben kell, illetve mikor nem lehet megállapítani az általános szerződési feltételekről, hogy azok indokolatlan egyoldalú előnyt kötnek ki alkalmazójuk javára. A bírósági gyakorlat azonban - a jogi szabályozást megelőzve - erőfeszítéseket tett ennek kidolgozására. A Legfelsőbb Bíróság az Mfv. II. 10.080/1999. szám alatt folyamatban volt ügyben9 a biztosítási üzletkötőként alkalmazásban álló felperes kérelme alapján azt vizsgálta, indokolatlan egyoldalú előnynek minősül-e az alperes jutalékszabályzatának az a kikötése, amely kizárja a jutalékból azokat az ajánlatokat, amelyek alapján nem került sor szerződéskötésre. A felülvizsgálati eljárásban született ítélet rámutat, hogy mivel a jutalékszabályzat sérelmezett rendelkezése megfelel az 1995. évi XCVI. törvény (Btv.) 37. §-a (1) bekezdésének, indokolatlan előnyről nem lehet szó.
A Legfelsőbb Bíróság adatbázisában hozzáférhető Pfv. VIII. 22.010/2000/3. részítélet ugyancsak lényeges elvi kérdéseket döntött el: A perben vitás volt, hogy megtámadható-e a Ptk. 209. §-ának (3) bekezdése alapján az egyedileg megtárgyalt feltételű, atipikus szerződés, amelynek a felek részévé tették az alperes költségtérítési szabályzatát. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a Ptk. 209. §-ának (3) bekezdésében foglalt megtámadási jog gyakorlásának nem előfeltétele, hogy a felperest az indokolatlan egyoldalú előny miatt visszakövetelhető vagyoni hátrány is érje. E rendelkezést a Pp. 123. §-ával egybevetve megállapította, hogy az indokolatlan egyoldalú előny fennállása önmagában megalapozza a felperes jogainak az alperessel szembeni védelmének szükségességét. Jogvita alakult ki a felek között abban a kérdésben is, hogy biztosít-e az alperes számára indokolatlan, egyoldalú előnyt a szabályzat azon kikötése, amely szerint a más által közvetített szerződés kezelésére adott megbízás csak abban az esetben hoz létre díjigényt, ha az átvett szerződés a biztosítási díj növekedéséhez vezető átdolgozásra került. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott, hogy az indokolatlan egyoldalú előny szempontjából történő megítéléséhez a támadott kikötést a felperes által elvállalt kötelezettséggel kellett egybevetni. Mivel a más ügynök által már létrehozott és minden átdolgozás nélkül átvett szerződéssel kapcsolatban a felperes biztosításközvetítői szolgáltatást nem nyújt, nem meríti ki az indokolatlan, egyoldalú előny fogalmát sem, hogy ilyen esetben a felperest díjazás sem illeti meg. Ebből látható, hogy a bírói gyakorlat annak megítélésénél, hogy az általános szerződési feltétel támasztója indokolatlan egyoldalú előnyt kötött-e ki, már az 1997. évi CXLIX. törvénnyel beiktatott módosítást megelőzően is vizsgálódása körébe vonta a sérelmes kikötés mellett a szerződés egyéb feltételeit is. Később, olyan ügyekben, amelyekben már a módosított rendelkezések voltak irányadók, a Szegedi Ítélőtábla, a Fővárosi Ítélőtábla, valamint a Legfelsőbb Bíróság is ezt emelte ki. A Szegedi Ítélőtábla a Pf. I. 20.188/2004/4. számú ítéletében10 arra mutatott rá, hogy a megtámadott kikötések tisztességtelenségét az ingatlanközvetítői tevékenység és díj kifejtett sajátosságai tükrében lehet megítélni. A Fővárosi Ítélőtábla a 6. Pf. 21.270/2007/4. számú ítéletében azt hangsúlyozta, hogy a vásárlói csoportban való részvételre irányuló szerződés általános szerződési feltételei tisztességtelen jellegének megítélése során az egész szerződést és annak célját is vizsgálni kell. Az egész szerződéses konstrukció célját szem előtt tartva, a visszafizetés futamidő lejártának időpontjában meghatározott esedékességét nem találta a jóhiszeműség és tisztesség követelményeit sértő kikötésnek, mert nem támaszt egyoldalú és indokolatlanul hátrányos feltételt az alperessel szerződő fogyasztókra, hanem a fogyasztói csoportok tagjai összességének érdekeit szolgálja. A Legfelsőbb Bíróság a Gfv. XI. 30.366/2006/4. számú ítéletében11 azt emelte ki, hogy annak megállapításához, hogy az általános szerződési feltételekben valamely feltétel visszaélésszerűnek minősül, túlzottan és ésszerűtlenül, vagyis indokolatlanul hátrányos a másik félre, és ezáltal sérti a jóhiszeműség követelményét, nem pusztán az adott konkrét támadott kikötés értékelése, hanem a szerződés teljes feltétel-rendszerének vizsgálata szükséges.
Az ügyészség nem egyszer a közérdekű keresetben ugyanannak a kikötésnek az érvénytelenségét két okból is kérte megállapítani. Hivatkozott egyrészt a Ptk. 209/B. § (2) bekezdésére, amely szerint különösen akkor egyoldalú és indokolatlanul hátrányos a jogosultságok és kötelezettségek meghatározása, ha a szerződésre irányadó lényeges rendelkezéstől jelentősen eltér; vagy összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve rendeltetésével, másrészt pedig arra, hogy a sérelmezett kikötés jogszabályba ütközik, ezáltal semmis. Ilyen esetben felmerült a kérdés, hogy a kikötés érvénytelenségét meg kell-e állapítani. A Legfelsőbb Bíróság már az 1/1983. GKT-PKT tanácselnöki állásfoglalásával olyan útmutatást adott, hogy "a Ptk. 209. §-a rendelkezései céljával csak az áll összhangban, ha a megtámadásra jogosult minden, az előre meghatározott általános szerződési feltételekben használt, indokolatlan egyoldalú előnyt célzó kikötést megtámadva kérheti azok érvénytelenségének megállapítását, még ha ezek közül egyes feltételek semmisek is (pl. jogszabályi rendelkezésbe ütköznek). Az általános szerződési feltételek sérelmes kikötései érvénytelenségének bírósági deklarálása oszlathatja el ugyanis csak azt a zavart, esetleg kárt is okozó kételyt, hogy a kikötés hatályosulhat-e."
A Fővárosi Ítélőtábla előtt 6. Pf. 21.059/2007. szám alatt folyamatban volt - az 1997. évi módosítás hatálybalépését követően indult - perben is hivatkozott arra az ügyészség, hogy egyes kikötések a Ptk. tételes rendelkezéseibe ütköznek, és ezáltal minősülnek tisztességtelennek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a tisztességtelenség önmagában feltételezi a jogszerűséget, az erkölcsi normák szerint ugyanis az tisztességtelen, amit a jog megenged, amennyiben egy feltétel eleve semmis, az hatállyal sem rendelkezik, így tisztességessége sem vizsgálható. A másodfokú bíróság az 1/1983. GKT-PKT számú közös tanácselnöki állásfoglalásra utalva leszögezte, hogy az általános szerződési feltételek megtámadása esetén a bíróságnak a sérelmes kikötés érvénytelenségét akkor is meg kell állapítania, ha a kikötés semmis.
Az 1997. évi CXLIX. törvény módosító rendelkezéseinek alkalmazásával kapcsolatban valamivel több jogeset ismerhető meg. A hozzáférhető eseti döntések alapján az állapítható meg, hogy a 1998. március 1. és 2006. február 28. napjai között - gazdálkodó szervezet által - alkalmazott általános szerződési feltételek megtámadására előterjesztett közérdekű keresettel indult ügyek közös jellemzője az, hogy a támadott kikötések tisztességtelenségét szinte kivétel nélkül a Ptk. 209/B. §-ának (1), illetve (2) bekezdése alapján vizsgálta a bíróság. Bár 1999. március 1-jén hatályba lépett a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet, rendelkezéseinek alkalmazására kivételesen, mégpedig a vásárlói csoportok szervezésével összefüggésben alkalmazott általános szerződési feltételek ügyészi megtámadása esetén került sor. Ennek oka az, hogy e külön jogszabály hatálya kizárólag a fogyasztói szerződésekre terjedt ki, és az egyéb ügyekben közérdekű keresettel támadott általános szerződési feltételek nem kizárólag fogyasztókkal szemben kerültek alkalmazásra. E körülményre figyelemmel fejtette ki az egyik ilyen ügy kapcsán a Fővárosi Bíróság a korábban már említett 2. Gf. 75.980/2001/14. számú jogerős ítéletében, hogy bár a kormányrendelet szabályai a perben nem alkalmazhatók, ugyanakkor az ott írt példákat a Ptk. 209/B. §-a egyes rendelkezésinek helyes értelmezéséhez irányadók. Bár ez utóbbi álláspontra figyelemmel gyakorlati jelentőséggel nem bír, elvi szinten alaposabb átgondolást érdemel ez a megoldás. Álláspontom szerint ugyanis nem lehet teljesen mellőzni a kormányrendelet rendelkezéseit azon az alapon, hogy alkalmazójuk az adott általános szerződési feltételekkel nemcsak fogyasztói szerződéseket kötött. Vitathatatlan, hogy a fogyasztóinak nem minősülő szerződések esetében a rendelet alkalmazása kizárt. Azonban mindabban a nagyszámú esetben, amikor ugyanezen általános szerződési feltételek fogyasztói szerződés részévé válnak, irányadók az említett rendelkezések. Ez a sérelmet szenvedett fél által kezdeményezett eljárásokban nyilvánvalóan nem jelent problémát, mivel az adott konkrét jogviszony tekintetében megítélhető, fogyasztói szerződéssel állunk-e szemben. Közérdekű kereset esetén azonban a mind a fogyasztókkal, mind a professzionális partnerekkel kötött szerződéseknél alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességtelenségét kell elbírálni. Az előbbiek tekintetében kifejezetten alkalmazandók, míg az utóbbiak esetében csupán megfelelően irányadók a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 1. és 2. §-ának rendelkezései. Ezért nézetem szerint indokolt lett volna az ilyen, árnyaltabb megközelítés. Mint lejjebb látni fogjuk, ezt a kizárólag elméleti problémát időközben megoldotta a Ptk. 209/B. §-ának soron következő módosítása.
Az imént hivatkozott eseti döntés figyelemreméltó, az ilyen perekben általánosan érvényesülő megállapítása, hogy a kifogásolt kikötések tisztességtelenségnek megítélésénél nincs jelentősége annak, hogy az egyedi szerződések alapján a bank milyen gyakorlatot folytat, hanem az vizsgálandó, hogy az ÁSZF milyen magatartások tanúsítását teszi lehetővé.
A Fővárosi Bíróság 4. Gf. 75.026/2001. számú ügyben hozott jogerős ítéletéből12 az az adott perek elbírálásánál legalapvetőbb szempont érdemel kiemelést, miszerint a Ptk. 209/B. §-ára tekintettel az általános szerződési feltétel kikötései vizsgálhatók, tehát mulasztásban megnyilvánuló, a szerződésben nem szereplő kikötés tisztességének vizsgálatára nincs mód. Ezt azért igen fontos hangsúlyozni, mert az általános szerződési feltételeket gyakorta azért támadják, mert azok rendelkezési hiányosak. A szerződések az adott jogviszonyt általában nem rendezik minden körülményre kiterjedően. Ez szükségtelen is, hiszen a jogszabályok, elsősorban a Ptk. rendelkezései a szerződésekre általános és az adott szerződéstípusra speciális szabályokat tartalmaznak, amelyek vagy kógensek vagy diszpozitívak. Az előbbiektől a felek egyező akarattal sem térhetnek el, ezért az ezekkel ellentétes ügyleti rendelkezések nem juthatnak érvényre. Az utóbbiaktól eltérhet a felek megállapodása, de ha ügyleti akaratukat fedi a jogszabályi rendelkezés, úgy szükségtelen azokat a szerződésükbe is beiktatni. Mindezekre figyelemmel csak a diszpozitív szabályoktól eltérő szerződési feltételekben való külön megállapodások rögzítésének van gyakorlati értelme. Mindez igaz az általános szerződési feltételekre is. Ebből következik, hogy a teljes körű szabályozás hiánya önmagában nem vezethet az általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapításához. A Fővárosi Ítélőtábla a 6. Pf. 21.059/2007/4. számú ítéletében arra mutatott rá, hogy sem semmisnek, sem tisztességtelennek nem minősíthető, ha az általános szerződési feltételek nem térnek ki olyan kérdés szabályozására, amelyet jogszabály rendez. Fogalmilag is kizárt, hogy egy, az általános szerződési feltételből kimaradó rendelkezés a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint jogszabályba ütközzék, illetve a Ptk. 209/B. § (2) bekezdés a) pontja szerint a szerződésre irányadó lényeges rendelkezéstől jelentősen eltérjen.
A tisztességtelennek minősülő, illetve az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek minősülő kikötéseket példálózóan meghatározó 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet rendelkezései a 2006. március 1-jén hatályba lépett módosítások után kerültek előtérbe. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a Ptk. módosított 209/B. §-ának (1) bekezdése a Ptké. II. 5. §-ában meghatározott szerveknek a közérdekű kereset előterjesztésére való felhatalmazását kizárólag a fogyasztói szerződések körére korlátozta. Ebből a keresetindítási lehetőség beszűkülése mellett az is következett, hogy a közérdekű kereset csak fogyasztói szerződés kikötése ellen irányulhatott, ekként minden ilyen ügyben szükségképpen alkalmazandóvá váltak a kormányrendelet rendelkezései is.
Különös helyzettel áll szemben a bíróság azokban a közérdekű keresettel indult perekben, amelyekben a felperes fogyasztói szerződésben 2006. március 1. napját megelőzően és azt követően egyaránt alkalmazott kikötések érvénytelenségének megállapítását kéri. Ilyen esetekben egyrészt eltérő szabályokon alapul a felperes keresetindítási joga, másrészt pedig ugyanazon általános szerződési feltételek érvénytelenségét egyaránt vizsgálni kell mindkét időszakban hatályos rendelkezések alapján. Az előbbi körében a Fővárosi Ítélőtábla a 6. Pf. 21.059/2007/5. számú ítéletében egészítette ki az első-fokú ítéletnek a keresetindítási jog fennállásával kapcsolatos indokolását. Az elsőfokú bíróság a felperes kereset indítási jogosultságát azért állapította meg, mert a Ptk. 209/B. § (1) bekezdése alapján, azok tisztességtelenségére hivatkozással kérte az általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítását. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság indokait - arra figyelemmel, hogy a támadott általános szerződési feltételeket az alperes mind a 2006. március 1-jét megelőző, mind pedig az azt követő időszakban alkalmazta - kiegészítve rámutatott, hogy a 2006. március 1-jét megelőző időszak tekintetében a felperes aktív perbeli legitimációját a Ptk. 209. § (2) bekezdésében, míg az azt követő időszak vonatkozásában a 209/B. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján alapozza meg az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (Ptké. II.) 5. § a) pontja. ■
JEGYZETEK
1 Közzétéve BH 2004. 108. szám alatt
2 Közzétéve BH 2002. 105. szám alatt
3 Közzétéve BH 2001. évi 131. szám alatt
4 Közzétéve BDT 2001. 381. szám alatt
5 Közzétéve BH 2003. 15. számon, továbbá a jogerős döntés közzétéve még a BDT 2001. 521. szám alatt is
6 Közzétéve EBH 2003. 875. szám alatt
7 Közzétéve BDT 2004. 913. szám alatt
8 Közzétéve BDT 2001. 388. szám alatt
9 Közzétéve BH 2001. évi 245. szám alatt
10 Közzétéve BDT 2005. 1276. szám alatt
11 Közzétéve BH 2008. 21. szám alatt
12 Közzétéve BDT 2002. 604. és BDT 2004. 989. szám alatt
Visszaugrás
