A specialista fölényes megvetéssel s ádáz haraggal
tekint a "polihisztorra". És valóban, szakértelme és
műtani ismeretei révén, melyeket egyetlen talpalatnyi
földarabról szerzett, olyan magabiztossággal henceghet,
és egyben olyan makulátlan tudományos alázatot tanúsíthat,
amilyenhez hasonló a komparatistának -
aki (üggyel-bajjal vagy hebehurgyán)
ki be ugrál a kerítéseken -
sohasem adatik meg.
(G. Steiner, Dopo Babele, Milánó, 2004)2
Írásunk az összehasonlításról3 és nem az "összehasonlító jogról"4 szól, mert ha jobban szemügyre vesszük, az összehasonlító jog kifejezés általában valamely meghatározott jogrendszer vagy "jogcsalád"5 tárgyalására utal, illetőleg adott jogintézményről vagy jogi technikáról szóló monográfiák és egyetemi kurzusok viselik címként6. Végeredményben tehát a külföldi jog tanulmányozásáról van szó: az angol vagy a francia jogról, az iszlám jogról vagy az indiai törvényekről és így tovább, a miénktől különböző jogrendszerek bemutatásán keresztül - mintha csak egy atlaszt lapozgatnánk -, anélkül azonban, hogy meglelnénk a kulcsot, ami értelmet adna a jogrendszerek sokaságának és összetettségének7.
Összehasonlítani annyit tesz, mint észrevenni a tőlünk különbözőt. Ugyanakkor arra is lehetőségünk van, hogy a hozzánk hasonlóval vessük össze magunkat. Az összehasonlítás konstitutív eleme nem annyira a különbözőség (mely kifejezés az ellentét, ha nem egyenesen a vita érzetét hordja magában), mint inkább a változatosság, a másik individuummal, eszközzel, intézménnyel, szabállyal, normával való viszony értelmében. Ezért bármiféle összehasonlító jellegű kutatás kiinduló premisszája saját viszonylagosságunk felismerése8. E megközelítés nélkül az összehasonlítás nem érhet el a jog területén (miképp a tudomány egyetlen más területén sem) hasznos eredményeket. Bármiféle megismerési folyamat elindításához az szükséges, hogy saját létünket mint az egyik, és nem mint az egyetlen lehetségest fogjuk fel.
A közvetlenebb, szinte impulzív összehasonlító tevékenység, amit általában ajánlanak, a külföldi jogrendszer felé fordul: ennek vizsgálatán keresztül a figyelmes jogász a sajátjától eltérő jogi kultúrákkal és tapasztalatokkal9 találkozhat, feltárhatja tartalmukat, intézményeiket, modelljeiket és eszközeiket, az általuk kifejezett értékeket és elveket. A jogi tapasztalatra való utalás plasztikusan és egységesítő erővel fejezi ki azoknak a viszonyoknak, összefüggéseknek, találkozásoknak, logikai és ténybeli kapcsolatoknak, illetőleg ellentéteknek, vitáknak és félreértéseknek, konfliktusoknak és tagadásoknak a halmazát, amelyben az a "rendszer" valósul meg, amit általában jogi jelenségnek nevezünk.
A jogi jelenség összehasonlító szemüvegen keresztül történő elemzése a tudóst arra sarkallja, hogy - meghatározott térbeli és időbeli koordinátákat követve, külön vagy egyszerre - más jogrendszerekben, mások által, máskor és máshol megélt tapasztalatokat vizsgáljon. Történetileg vizsgálható például a saját kezű végrendelet, megfigyelve az intézmény fejlődését és módosulását valamely meghatározott jogi tapasztalaton belül; lehet aztán a fuvarozási szerződés hatályos rezsimjét tanulmányozni a nyugati jogrendszerekben; vagy pedig utána nézhetünk az iszlám országokban a polgári eljárásnak; vagy megint, a latin-amerikai államok alkotmányjogi eljárásai is képezhetik a kutatás tárgyát. A jogi tapasztalatok összehasonlító tanulmányozásának lehetőségei tehát roppant szélesek, sőt, végeredményben végtelenek és így meghatározhatatlanok, mert a kiszámíthatatlan és kaotikus emberi gondolkodást és cselekvést követik.
Ennél fogva a külföldi jog vizsgálatát - annak célját (jobb megoldás, jogegységesítés, a nemzeti jog reformja stb.) most figyelmen kívül hagyva - egyértelműen el kell határolni a jog összehasonlító módszerrel történő vizsgálatától. Igaz ugyan, hogy a nemzeti és a külföldi jog összehasonlítása foglalja el az összehasonlító munkák nagyobb részét, de az összehasonlításnak nem a külföldi jog az egyetlen tárgya. Az ugyanis csak az egyik lehetséges viszonyítási pont, mert összehasonlítható ugyanaz a nemzeti jogalkotás is az időben, a nemzetközi jogegységesítés optikájában pedig már minden nemzeti jog azonos szinten foglal helyet, és nem lehet a külföldi joggal való összevetésről beszélni.
Ebből a szempontból tehát a külföldi jog vizsgálata szinte az egyes országok változó jogi tapasztalatainak enciklopédikus illusztrációjává válik10. Mindebből jogrendszer-atlaszok, törvénygyűjtemények, bírósági döntvénytárak születnek, amelyek természetesen kiváló kutatási eszközök, de messze vannak a jog összehasonlító módszerrel történő elemzésétől.
De akkor miben áll a jog összehasonlító vizsgálata? A minőségi határ a jogi jelenségek tanulmányozásakor alkalmazott kutatási módszerben és eszközökben nyilvánul meg, ami esetünkben az összehasonlítás. Másképpen fogalmazva, lévén a vizsgálat tárgya a jog, ez irányú tanulmányozásának a jellemzője az összehasonlítás sajátos eszközeinek a használata11.
A komparatisták "közelmúltbeli" ténykedésük12 során működésük13 tudományosságának igazolására saját kutatási metódust dolgoztak ki. Az összehasonlítás módszere három lépésben írható le: a) a külföldi jog - vagyis más országok vagy régiók normatív rendszereinek és tapasztalatainak - tanulmányozása és bemutatása; b) a tanulmányozott tapasztalatok rendszerezése logikailag előre meghatározott csoportosítási kritériumok alapján, mint nyelv, etnikai, kulturális vagy területi hovatartozás, vagy történeti alapon, az embercsoportok fejlődési útvonalainak jobb megértése végett; c) végül - de nem utolsó sorban - a jogi összehasonlítás14, ami nem csupán különböző jogrendszerek normáinak, szabályainak, szokásainak és intézményeinek a szembeállítását jelenti, hanem és elsősorban a különböző jogrendszerek jelenségeinek a megértését és a létokaikat képező problematikák feltárását15.
A múltban élénk vita zajlott arról, hogy az összehasonlító jog vajon önálló tudomány-e, avagy csak módszer16, amellyel a jogi jelenség vizsgálható17. A XIX. század elejéről származó probléma már jó ideje átalakult18, ma már ugyanis világos, hogy az "összehasonlító jog" kifejezés nem a jogi tapasztalat egyik meghatározott ágát jelöli, hanem azt a módszert, ami e tapasztalat létezési módjainak a tanulmányozására és elemezésére szolgál19. Nincs tehát értelme arról elmélkedni - amint az gyakran megesett -, hogy az összehasonlító jog önálló tudomány-e, vagy csak egy olyan új módszertan, amivel a jogi jelenség vizsgálható. Minden tudományágat alapvetően jellemez az a sajátos módszer, ami megfelel bizonyos céloknak vagy szempontoknak, amelyek a kiválasztott jelenségek tanulmányozásakor felhasználhatók. Végső soron azt mondhatjuk, hogy a tudomány (mint bizonyos elméleti szempontból és célok által vezetett, meghatározott megismerési folyamat) és a módszer megfelelnek egymásnak, azonosak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
