Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Zlinszky Imre emléktáblájának avatása (MJ, 2011/6., 379. o.)

A Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság kezdeményezésére a Magyar Tudományos Akadémia, Balatonfüred város önkormányzatával összefogva, nemzetünk régi adósságaiból törlesztett, midőn ez év március 15-i ünnepségei sorában a 130 éve Balatonfüreden elhunyt Zlinszky Imre táblai tanácselnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, a hazai jogtudomány és joggyakorlat kiemelkedő munkásának emléktáblát állított.

Zlinszky Imrét ígéretes pályáról, alkotó ereje csúcsán ragadta el a halál, 1880 júliusában. Amint akadémiai emlékbeszédében Tóth Lőrinc mondotta, "a szomszéd arácsi sírkertben temettetett el, hol pihenő hamvai érdemlett emlékre várnak." Az emlékező atyai barát bizakodva jósolta, hogy "ha személyét el is ragadta közülünk a testromboló halál: él az, mit tőle nyertünk, műveiben; az ismeretek aranymagvai, miket munkáiban elhintett, felvirágoznak sok fiatal magyar törvénytudó agyában, s ezeknek serege kétség kívül hálás érzelemmel koszorúzza meg sírját az arácsi csöndes temetőben."

Sokáig úgy tűnt, nem teljesedik be e jóslat, hanem "bús feledség hamván s néma hant." Noha Zlinszky Imre alapvető összefoglaló munkái a magyar jogtudomány legkiválóbb képviselői által kerültek újabb-újabb kiadásra, ily módon egészen az Általános Polgári Törvénykönyv megjelenéséig alapvető művekként szolgálva elméletet és gyakorlatot, a huszadik században bekövetkezett gyökeres történelmi fordulatok között újabb nemzedékek más utakat kerestek, más gondokkal küzdöttek, mint a kiegyezés korának magyar jogász társadalma. Időszerűségét vesztette a fiatalon elhalt kiváló bíró és jogtudós.

Amellett Zlinszky Imre halála után özvegye és gyermeke - a későbbi neves akadémikus irodalomtudós, Aladár, - nehéz anyagi helyzetben maradtak vissza. Síremlék állítására nyilván nem gondolhattak, s mire a fiú ily módon megörökíthette volna atyja emlékét, az arácsi temetőben már nem volt megállapítható, hová temették őt. Nem volt emlék, nem volt kereszt, ahová a tisztelő utókor koszorúit elhelyezhesse. Csak annyit tudtunk, hogy az arácsi katolikus temető földjében piheni hányatott élete fáradalmait.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére