A lazítás mindig lehetőséget nyújt arra, hogy egy igen bonyolultnak tűnő kérdést oldottan, több aspektusból is megközelítsünk. Tegyük ezt a közigazgatási rendszer átalakításával is. Éljünk egy hazai és egy kapcsolódó kitekintő megközelítéssel.
Először kezdjük a hazaival.
Mert, hogyan is lehet egy kemény diót feltörni? Valahogy így:
Éppen ezért, a nehéz kérdést nálunk (és több más nyelven is) kemény diónak mondják. A kérdésre a válasz a dió belében van, amelyhez csak az igazán kitartó ember jut(hat) hozzá. De ezt példázza az is, hogy miben és hogyan foglaljuk össze röviden - fontos - mondanivalónkat? Természetesen dióhéjban. Mivel, aki nem tudja dióhéjban elmondani, annak nincs is fontos mondanivalója. Hiszen: "Aki huszonnyolc szóban mondja el azt, amit tíz szóban is megtehetne, az egyéb aljasságokra is képes" - tartja a szállóige. A régi rómaiak talán nem véletlenül tartották a bőbeszédűséget (redundanciát) óriási hibának. S még Goethe is idézi a bölcs népi mondást: "Isten diót adott, de nem törte föl." De nem kell és nem szabad feladni, csak nem biztos, hogy az alábbi a legcélravezetőbb megoldás:
- 43/44 -
Jó sok évvel ezelőtt, még a jogállami közigazgatási rendszer- és modellváltás induló éveiben történt az esemény. A British Know How Fund által támogatott hazai képzési programok egyikén a vendégelőadó írásvetítőjén egy nagy, szürke elefánttal harangozta be és indította előadását. Mi csak néztünk, mint Jani abban a bizonyos moziban. S nem egészen értettük ezt a jelképes párhuzamot. Pedig önmagáért beszélt és leginkább ki tudta fejezeni mindazt, amit az államról tudunk, illetve akkor még nem tudtunk.
Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsük akkori előadónk igazságát, amely máig ható és rendszeresen felötlik bennem. Joggal és okkal mondta ezt, hiszen a '90-es évek elején már derékig benne voltak a brit közigazgatási reformban. Tudta, miről beszél. Szájtátva hallgattuk a közigazgatási reformfolyamatok egyik híres példáját, a "Next Steps" programot. Ismeretes, hogy 1979-ben Margaret Thatcher újonnan megválasztott miniszterelnökként viharos gyorsasággal hirdette meg a közszféra átalakítását. Máig idézik, hogy az új kormány első kormányülésén sebtében befagyasztották az állami szervek álláshelyeit, s korábban nem ismert mértékű létszámcsökkentésről is döntöttek. A Prime Minister a reform motorjaként Derek Raynert bízta meg és hívta be a pályára, akit egyébként a Marks and Spencer áruházlánctól nyert meg (nem is oly könnyen) a közszolgálat fedélzetére. A menedzser fő feladata az állami pazarlás csökkentése és a közszféra hatékonyságának visszaállítása volt. A piaci viszonyokban rendkívül jártas szakértő a probléma megoldásának eszközét a hatékonysági audit bevezetésében vélte. Mindez azonban nem hozta a remélt számokat és nem eredményezett áttörést. Ezt követően, némi - pár éves - ülepedés után, mintegy végül hét esztendő elteltével, 1985 körül vált általánossá az a vélekedés, hogy a közintézményekkel kapcsolatban inkább egy általános rendszerproblémával állnak szemben. S mindezt rendszerszemlélettel kell megközelíteni, illetve kezelni. E csomagot már Peter Kemp bizottsága dolgozta ki és vitte tovább. Fontos rámutatni, hogy az átalakulás fokozatosan ment végbe, és (1979-től) 1996-ra fejeződött be, amikorra már a közszolgáltatások közel 75%-át igen eredményesen sikerült átalakítaniuk.
S persze nem teljes ez a sor. A példa leginkább abban próbálja orientálni a kultúraváltók közös figyelmét, hogy a közigazgatás "nagy szürke elefántja" csak a "Kis lépések - nagy türelem!" jelszava mentén alakítható át. Csak egymásból következő, s szorosan egymásra épülő lépések keretében, valamint igen alapos diagnosztizálást követően állítható új pályára, vagyis szedhető szét, szerelhető össze, tehető működőképessé. Tehát: alapos diagnosztizálást követően mindig csak annak eredményéhez lehet és kell rendelni a hatásos terápiát.
Napjainkban nincs olyan ország vagy kormányzat a világon, ahol ne lenne a közbeszéd és a közpolitika fókuszába tartozó kérdés az állam. No, és persze az őt jelképesen megtestesítő "nagy szürke elefánt" (a továbbiakban, ha lehet, legyen angolosan: Public) megreformálásának és átalakításának kihívása. Ennek indoka alapvetően abban keresendő, hogy egyre inkább szűkülnek a költségvetés lehetséges forrásai, és jól kitapintható tendencia: nem ugyanannyiból, hanem - évről évre - mindenütt kevesebből kell többet szolgáltatnia a közszektornak.
Mindez azért is kiemelten kezelt kérdés, mivel a legtöbb modern országban, ha szélesebb kontextusban tekintünk erre a rendszerre, akkor a következők emelendők ki.
A közigazgatás, illetve a tágabb értelemben vett közszféra:
• valamennyi Európai Uniós tagállamban, de az OECD országainak többségében is a legnagyobb, egységesen működő szektor (általánosan az éves bruttó nemzeti össztermék 45%-ához járul hozzá; mintegy 50 millió embert alkalmaz, s évente jelentős összegeket fordít a különböző infrastruktúrák fejlesztésére);
• szabályozásával meghatározza az állampolgárok, valamint a vállalkozások számára biztosított mozgásteret, amely alapvetően befolyásolja a gazdaság fejlődését (pl. a felesleges és indokolatlan szabályok mennyire korlátozzák a vállalkozások működését);
• alapvető szolgáltatásokat biztosít (oktatás, egészségügy, szociális ellátások), amelyek közvetett módon hozzájárulhatnak a távlati gazdasági célkitűzések eléréséhez.
• mindezek azt bizonyítják, hogy a közigazgatás, illetve a közszektor valamennyi államban fontos és kiemelt szegmens, illetve meghatározó kulcsterület.
Az előzőek miatt túlzás nélkül kijelenthető tehát az, hogy az állam működése, vagyis Public áramvonalasítása mindenhol közvetlen kihatással van a nemzetgazdaság versenyképességére. Ebből fakadóan a hatékonyan, teljesítményorientáltan működő - áramvonalas - állam a versenyképességet erősíti, míg ennek az ellenkezője mindenképpen rontja (vagy lassítja) az adott ország, a társadalom és a nemzetgazdaság versenyképességét.
Erre figyelemmel, nem véletlenül van napirenden ez a kérdés az Európai Unió és az OECD államok közpolitikákra, jó és hatékony kormányzásra irányuló vitáiban, illetve programjaiban. A kérdések kérdése éppen ezért mindig az, hogy az állam aktuális funkcióihoz szorosan kapcsolódva, milyen legyen az állami felelősségvállalás mértéke, és leginkább mekkora legyen annak terjedelme.
Az elkövetkezőkben e nemzetközi tapasztalatokat és tendenciákat kiindulópontként kezelve, - szintén csak nagy vonalakban - erről próbálunk eszmét cserélni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
