Mostanában az európai kontinens több országa lehetővé tette, vagy megfontolja, hogy lehetővé tegye az angol mint lehetséges bírósági nyelv használatát. A jelen tanulmány áttekintést kínál e kezdeményezések, projektek és reformok hátteréről, megvilágítja az elgondolást, amelyen ezek alapulnak és feltárja a célokat, amelyeket követnek. Ezt követően elméletileg azonosítja azokat a szinteket, amelyeken megengedhető az angol bírósági nyelvként, s a gyakorlati alkalmazást övező kérdéseket. Ezt az általános áttekintést követi a kezdeményezések, projektek és reformok bemutatása Franciaországban, Svájcban és Németországban. Nem meglepő, hogy az angol bírósági nyelvként történő engedélyezése nemcsak támogatásra talált, hanem kritikára is a jogtudomány részéről és azon túl is. Tanulmányunk ezért megkísérel rendszeres áttekintést nyújtani a vitáról, melyet a felhozható érvekkel kapcsolatos saját megfontolásaink követnek. A következtetésünk az, hogy az angol mint bírósági nyelv lehetővé tételére irányuló érveket nem szabad csupán gazdasági szempontokra korlátozni, hanem kellő súlyt kell tulajdonítani annak a ténynek is, hogy az angol nyelv engedélyezése szolgálhatja az igazságosságot és visszahozhatja az eseteket az igazságszolgáltatási rendszerbe.
Kulcsszavak: bírósági nyelv; kivonulás az igazságszolgáltatásból; a fordítás problémái; jogfejlődés; nyelvpolitika
A "vitarendezés" puszta fogalma magában foglalja egy vita előzetes meglétét. Ahol csak egy harmadik személy is részt vesz a vitarendezés folyamatában, elkerülhetetlen, hogy a felek kommunikáljanak a vita tényeiről és a harmadik személy által alkalmazható szabály tartalmáról. A harmadik személy a maga részéről a felekkel fog kommunikálni, hogy segítse őket a vitájuk rendezésében, javaslatokat fogalmaz meg vagy kötelező döntést hoz. A kommunikáció eszköze a nyelv, akár írásban, akár szóban. A bírósági eljárásokban, amelyek a vitarendezés jogi előírásokhoz igazodó formalizált típusai, nem meglepő, hogy az ilyen eljárásokban érintkezésre használt nyelvet a jog határozza meg.[3] Egy pillanatra félretéve az országokat, ahol nem csak egy hivatalos nyelv van, vagy a kisebbségek is használhatják a saját nyelvüket, a felek és a bíróság által kötelezően használandó nyelv meghatározása csak akkor merül fel, ha komoly kétséget támaszt a megfelelő nyelv, vagy külső megfontolás támaszt igényt a bíróságokon használt nyelvre vonatkozó szabály iránt. A középkor végén komoly kétség merült fel, amikor a latin elveszítette lingua franca, következésképpen "hivatalos" nyelv jellegét a legtöbb európai államban, de akkor is, amikor az újonnan meghódított területet egy másik nyelvi kultúrájú államba kellett integrálni;[4] fontos és időnként előforduló külső motiváció volt a nemzeti identitás érzésének feltámadása.[5] Franciaországban például I. Ferenc már 1539-ben elrendelte az Ordonnance de Villers-Cotterêts-ben, hogy a francia legyen az egyetlen nyelv használatban Franciaország bíróságain.[6] A Német
- 13/14 -
Birodalom ezzel szemben hivatalos nyelvként ragaszkodott a latin és a német dualizmusához a 18. század végéig,[7] s csak a kodifikációs mozgalom tette világossá, hogy a németnek kell a jog nyelvének lennie.[8]
Ma már távol járunk az európai történelem ilyen alapvető változásainak korától. Évtizedek óta alapelvként vált világossá, hogy a bíróságokon használandó nyelvnek az adott állam hivatalos, vagy egyik hivatalos nyelvének kell lennie. Az utóbbi néhány évben azonban egy sor kezdeményezés, próbavállalkozás és reform indult el az európai kontinensen, hogy megkérdőjelezze ezt a párhuzamosságot. Ezekben a kezdeményezésekben, projektekben és reformokban[9] közös az, hogy megengedik vagy megkívánják olyan más nyelv használatát a bírósági eljárásokban, amely nem az adott állam hivatalos nyelve. Az ezekben közös megfontolás nem az, hogy a nemzeti bíróságoknak fel kellene ajánlani a felek tetszése szerint bármely nyelven folyó eljárást. Az elgondolásuk inkább az, hogy hozzáadjanak egy vagy több nyelvet, amelyet különösen "fontosnak" tartanak. E nyelvek közül leginkább az angol emelkedik ki.
E tanulmány célja, hogy tájékoztassa az olvasókat ezekről az aktuális projektekről és az általuk kiváltott vitákról. Ezt megelőzően azonban helyesnek látszik szólni néhány szót arról a háttérről, ahonnan ezek a projektek elindultak (2. rész), hogy megvilágítsuk az e projektek mögötti meggondolásokat (3. rész) és megvizsgáljuk, milyen célokat követnek a képviselőik (4. rész). Az ezen alapkérdések megtárgyalását egy általános áttekintés zárja le a megtehető intézkedésekről és ezek gyakorlati alkalmazhatóságáról (5. rész). A projektek ezt követő bemutatása (6. rész) az intézkedéseket és az alkalmazásukkal kapcsolatos megfontolásokat veszi szemügyre. A cikk ezt követően azon kritikák felé fordul, amelyekkel e projekteket illették (7. rész) - különösen Németországban. A konklúzió (8. rész) néhány személyes észrevételt tartalmaz a megközelítésekről.
Kétségtelen, hogy az angol vált domináns nyelvvé a nemzetközi üzleti és kereskedelmi világban.[10] Szinte minden határon túlnyúló tranzakciót a termékek értékesítésétől és szolgáltatások kínálatától az egyesülés és felvásárlás üzletágban (M&A: mergers and acquisitions business) a pénzügyi termékek előállításáig és átruházásáig angol nyelven megírt szerződések határoznak meg. Még egyazon kontinentális európai országon belüli felek a fontos tranzakcióikkal az angolhoz folyamodnak, miközben az angol egyik országban sem hivatalos nyelv, de még a hétköznapi életben sem bevett nyelv, sőt a tranzakcióban érintett egyik fél sem anyanyelvként beszéli az angolt. Az angol nyelv választása gyakran együtt jár az angol vagy angol-amerikai (pl. New York-i) jog és egy Angliában vagy az Egyesült Államokban székelő fórum kikötésével vagy olyan döntőbíróságéval, amely egy angolul beszélő országban működik.[11]
Ezekben a jelenségekben mégsincs semmi új. Önmagukban azonban nem adnak elégséges magyarázatot arra, hogy egy sor európai ország miért kezdett szinte ugyanabban a pillanatban elgondolkozni azon, hogy engedélyezze az angolt bírósági nyelvként, és indított projekteket ebben az irányban. Még ha feltételezzük is, hogy az összes kontinentális európai országban a kereskedelmi ügyek listája jelentősen megcsappant az utóbbi néhány évben,[12] különösen láthatóvá téve ezáltal ezeket a jelenségeket, a viták, kezdeményezések, projektek és reformok egybeesése meglepő marad. Nincs valami, kérdezhetjük, a fent leírt jelenségek mögött, ami megmagyarázhatná ezt az egybeesést?
A válasz lehet ez: de, van. A kontinentális európai országok, amelyekben a bírósági eljárásokat hagyományosan valamiféle rossznak tartják, felébredtek és észlelték, hogy bizonyos típusú esetekben, nevezetesen a kereskedelmi esetekben hasznos lehet, ha nem a saját nemzeti bíróságaik bírálják el. Az ébresztő,[13] úgy látszik, az England and Wales: The jurisdiction of choice című brosúra volt, amelyet a Law Society of England and Wales adott ki és nagy angol jogi irodák finanszíroztak.[14] Ez a
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
