Amikor 1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára a 95 pontból álló tételeit, még nem gondolt arra, hogy olyan szellemi és ideológiai, egyházi és társadalmi "mozgalmat" indít el, amely még 500 év elteltével is elevenen él. Ez a tett abban a korban, a XVI. század hajnalán óriási bátorságnak, a gondolat- és véleményszabadság feltétlen megjelenésének számított. Jóval több volt azonban, mint bátor tett. Futótűzként rohant Európában, habár ezt a tüzet számos eszközzel próbálták eloltani. A meggyújtott láng parázzsá égett, és nem aludt ki, már 500 éve változatlanul ég. Ezzel az emberiség egyetemes történetében is egy új korszak vette kezdetét.
"Mikor a pénz a perselybe belehull, lélek a tisztító tűzből szabadul." A pénzen vett kegyelem, a búcsúcédulák árusítása volt az utolsó csepp a pohárban, ami elindította a reformációt, a megújhodást. A Luther Márton által írt és a várfalra kiszögezett vitaindító dokumentumot "95 tétel" megnevezéssel a reformáció kirobbantójaként tartják számon. A tételek központi témái voltak: a megtérés, a bűnbánat és az, hogy az egyház valóságos kincse az evangélium. Ilyen biblikus alapokon közelítette meg Luther a búcsúcédulák árusításának a kérdését, és arra kereste a választ, hogy a püspököknek és a pápáknak mire terjedhet ki a hatásköre.
A vallás, az erkölcs és a jog kapcsolata igen hosszú múlttal rendelkezik. Az archaikus kor elején a háromféle normarendszer [ius, fas, mos, azaz a jogi, a vallási (szakrális) és az erkölcsi (morális) normák] elemei egymás mellett léteztek és érvényesültek. Az egységes normarendszer meghatározott elemeit érintően azonban fokozatosan kialakult az a tudat, ezen normák betartása elvárható, megszegésük pedig büntethető. Ilyen módon, tehát a szokások és büntetések révén ezen szabályok kötelező ereje fokozatosan megszilárdult, ami az ősi normarendszerekből való kiválásukhoz vezetett. A jogi normák így végül elhatárolódtak a vallási és erkölcsi normáktól, és önálló fejlődésnek indultak. Erre a folyamatra fejtette ki erőteljes hatását sok száz évvel később a reformáció gondolatvilága.
A reformáció szellemi mozgalma a XVI. század első felében jelent meg Nyugat-Európában azzal a céllal, hogy a keresztény egyház teológiai, erkölcsi és szervezeti megújítását kivívja.[1]
Azonban a reformáció tanai, hatása nem állt meg Nyugat-Európában, Richard Baxter és John Bunyan írásain keresztül a tengeren túlra, Észak-Amerikába is eljutott. Így a reformáció átjárta és áthatotta a nyugat-európai mellett és észak-amerikai társadalmat és kultúrát, vallási és erkölcsi rendszert is.[2] Gondolkodói közül Luther Márton, Zwingli Ulrik vagy Kálvin János neve a leginkább feledhetetlen. A reformáció által elért célok pedig végül jóval túlmutattak az eredeti célkitűzéseken. A reformátorok az egyház, az egyházi tanítások megújításán túl a szociális, gazdasági, politikai, kulturális, művészeti, oktatási élet- és szemlélet változásaira is hatással voltak. Sőt a lelki megújulás együtt járt a szociális és politikai radikalizmussal.
Michael Stolleis Reformazion und Öffentliches Recht in Deutschland[3] című munkájában részletesen bemutatja, hogy milyen hatása volt a reformációnak Németországban a közjogra. A változás irányát már az egyetemek alapítása megalapozta. Míg 1506-ig a Német Római Birodalomban 15 egyetem volt, ez a szám az 1540 és 1700 közötti években 40-re emelkedett. A 40 egyetemből 22 protestáns és 18 katolikus volt. A képzés közvetlen következménye az volt, hogy százalékosan is emelkedett az egyetemet végzettek aránya, későbbi hatása pedig ott érhető tetten, hogy a protestáns egyetemen végezett ifjúságból kerülnek ki a tudományos élet legjelesebb képviselői, a protestáns jogtudósok. A protestáns egyetemek eszme- és gondolatvilágának képviselői pedig a katolikus egyetemeken tudást szerzett jogtudósok eszmerendszerére, jogfelfogására is hatást gyakoroltak. Kiemeli a tanulmány, hogy a jénai, marburgi és a giesseni egyetemen már megtalálhatók voltak a közjog első nyomai, ugyanúgy, mint Strassbourg és Altdorf birodalmi városok egyetemein. A strassbourgi egyetemen Georg Obrechta már 1586-ban megkezdte tanításait De iurisdictione, imperio et foro competente[4] címmel. Altdorfban pedig néhány évvel később, 1602-ben regisztrálták az egyetemi tantárgyak között a Disputatio de Iure Publico c. tantárgyat.[5]
A reformáció említése során Luther és Kálvin személyisége, szellemisége, bátor kezdeményezése, állhatatossága, lángoló buzgósága és mindezek "öröksége" megdönthetetlen jelentőségű. Az emberiség történetében a nagy eseményekhez és eszmékhez bátor, nagy emberek születtek. Luther, és Kálvin nagy embernek, prófétának születtek.
- 9/10 -
Luther és Kálvin a reformáció két nagy ideológusa és alapító atyja. Tevékenységük, szerepük azonban eltérő. Azt mondhatjuk, hogy a reformáció "politikai ideológiáját" Luther fektette le az egyház és az állam elválasztásáról megjelenő tanaival. Azonban lényegében megalkotta az állam és az egyház "hatásköri" szabályait, kijelölte az állam és az egyház hatásköreit. Kálvin pedig nem csak átvette e tanokat, hanem tovább is fejlesztette azokat, különösen az államhatalom szervezeti formáira vonatkozó nézeteiben. Ezáltal a hatásköri megosztás szervezeti konklúzióit tárta fel, és konzekvensen határolta el szervezetileg az egyházat és az államot. Ezzel magyarázzák, hogy a reformáció elsősorban nem Luther, hanem Kálvin közvetítésével hatott a politikai gondolkodásra, annak fejlődésére és a politikai-jogi intézmények fejlődésére.[6]
Luther a fejedelmek, az uralkodók számára fogalmazott meg elvárásokat, s közben a természet rendjére, a természeti törvényekre, valamint a józan észre, a Szentírásra hivatkozott. Megfogalmazta továbbá az ellenállási jogot is. Ezek az elvárások a kor "politikusai" számára nyilvánvalóan remek alapot szolgáltattak. Luther tanait az "alkotmány-eszme csiráiként" is magyarázzák.[7] "Európa történelmének egyik legnagyobb erkölcsi válságát élte át a reneszánsz és a reformáció idején."[8] Egy ilyen környezetben igen erős igény mutatkozott a társadalmi rend alapjául szolgáló viszonyok, az emberi kapcsolatok rendezése iránt. "Ennek az új erkölcsi rendnek a legkarakterisztikusabb eszményét a reformáció kálvini irányzata munkálta ki […]."[9]
Kálvin Jean Cauvin vagy később Johannes Calvinus néven élt. Gerard Cauvin másodszülött gyermekeként született, akinek tanulmányi költségeit később plébániai jövedelmek fedezték, és 1523-ban, a pestisjárvány elöl menekítve, Párizsban a noyoni püspök unokaöccseivel tanult együtt. Itt sajátította el anyanyelvi szinten a latin nyelvet.
Kálvin életpályájára, életművére, gondolkodásmódjára - a noyoni jogtanácsos fiaként - igen nagy hatással volt az, hogy a kor legkiválóbb jogi egyetemein - az orleans-i és a bourges-i egyetemeken - a legnevesebb jogtudósoktól tanult. A humanista tudásszomj és életszemlélet útján járva nem csupán reformátorrá lett, hanem kifejtette nézeteit az egyén és az állam kapcsolatrendszerének meghatározójaként az egyénnek a kormányzattal szemben tanúsítandó és követendő viselkedéséről is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
