A legújabb kor médiájában a fogyasztóvédelem klasszikus szempontjai - jóindulattal szólva - átrendeződnek. A direkt marketing terjedésével megszületett a "kéretlenül szolgáltatott reklám" jogi kategóriája, az internet és a digitális televízió, megteremtve az interaktív fogyasztó mítoszát, adatokat és fogyasztói szokásokat tesztel ("coocies"), "bannerek" villognak a szemünk előtt, amelyekre óvatlanul kattintva, akaratlanul is különböző üzleti ajánlatokra, szolgáltatásokra "bukkanhatunk".
Az internet felbukkanása és egyre szélesebb körben való elterjedése mindezek mellett a gyermek- és ifjúságvédelmi szakembereket eddig nem tapasztalt problémák és dilemmák elé állította.
- A televízió és rádió esetében a tartalomért felelős műsorszolgáltató könnyen azonosítható, míg az interneten található illegális vagy ártalmas tartalom forrása csak nagyon nehezen, illetve egyáltalán nem meghatározható.
- Az internetes tartalmak a felhasználók számára könnyen hozzáférhetők, sőt a fogyasztó akaratán kívül is - rábukkanhat.
- A gyermekkorú fogyasztó az interaktív fogyasztói modellben ellenőrizetlenül válhat áldozatává a nem kívánt fogyasztói manipulációnak, tapasztalatlansága folytán az információdömpingben megtévesztésére, tisztességtelen befolyásolására nagyobb az esély. A szülői védelem a hálón való önálló szörfözés mellett jóval nehezebben biztosítható, mint a legtöbb hagyományos médium esetében, bár a helyzet ott sem egyszerű.
Számtalan vetülete van tehát a média és a fogyasztók legújabb kori viszonyának. A jelen cikkben a gyermek- és fiatalkorú fogyasztók védelmére irányuló törekvések néhány összefüggésének bemutatására vállalkozik. Ezen belül is főként azt szeretném vázolni, hogy amelyek az adott probléma sarkalatos pontjai Európa szerte, milyen tényezők határozzák meg azt a jogpolitikai szempontrendszert, amely alapján ennek a kérdésnek a szabályozása elképzelhető, milyen védelmi modellekben és eszközökben gondolkodhatunk, illetve körülbelül hol tart az európai, illetve a nemzeti szabályozás most.
A gyermek- és fiatalkorú fogyasztók ártalmas médiatartalmaktól való védelme a médiaszabályozást övező érdek- és hatalmi ellentétek sűrűjében talán az egyetlen - majdnem a kezdetektől - konszenzusos pont. Ez persze nem véletlen. A gyermekek védelme a ’80-as évektől deklarált szabályozási cél, és ugyanakkor mind nehezebben megvalósítható. A védelmi modellekben sajátosan keveredik a tisztességtelen "kereskedelmi beszéd" korlátok közé szorításának fogyasztóvédelmi szempontja, illetve a fiatalokra - mint kiemelt fogyasztói csoportra - nézve általános értelemben ártalmas médiatartalmak szűrésének igénye.
A kommunikációs jogokkal kapcsolatos elméletben gyakran találkozunk annak a dilemmának a felvetésével, hogy a "kereskedelmi beszéd" a véleményszabadság általános alkotmányos elvére való hivatkozással az állam által csak meghatározott körben és mértékig korlátozható. Általában azonban a libertárius felfogás képviselői is elfogadják, hogy az üzleti beszédet, illetve minden egyéb, a közerkölcsbe ütköző, az erőszakot vagy a szexualitást öncélúan szerepeltető kommunikációt a véleményszabadság alkotmányos elve kisebb mértékben védi. Számos olyan alapjoghoz fűződő közérdeket találhatunk - a gyermekkorú fogyasztók védelme például kiemelten ilyen - amelyek érdekében a kereskedelmi beszéd - így konkrétan és leszűkítve - például a reklám - korlátozás alá vethető.
A digitális forradalom gyökeresen új helyzetet teremtett a műsorszórás és műsorelosztás terén, amely az Európai Unió audiovizuális politikájának is új lendületet adott. A digitális televízió nemcsak a rendelkezésre álló tartalmak, hanem a műszaki adottságok tekintetében is új lehetőségeket hordoz, és ez többek között a kiskorúak védelmével kapcsolatos szabályozási mechanizmusok újragondolására is sarkall.
Az erőszak, illetve a pornográfia a gyermekkorú fogyasztók ártalmas tartalmaktól való védelmi céljainak klasszikus, régóta nevesített iránya. Az ezzel kapcsolatos védelmi modellekben a korábbi idők előzetes cenzúráját a fiatalkorúak hozzáférésének korlátozása, a tartalomszűrés, és a figyelmeztető jelző eszközök rendszerének kidolgozása váltotta fel.
1989-ben az Európai Unió a "határok feletti televíziózás" tárgyában elfogadott direktívája még meglehetősen általánosan megfogalmazott. Az Európa Tanács egyezményében foglaltakkal (Európa Tanács által 1989-ben elfogadott Határokon túli Televíziózás Európai Egyezménye, 7. cikkely 9. pont) szinte szóról-szóra egyező szakasza (5. fejezet) a kiskorúak védelméről rendelkezve felszólítja a tagországokat, hogy tegyék meg a kellő intézkedéseket annak érdekében, hogy a műsorszolgáltatók ne sugározzanak olyan műsorszámokat, amelyek a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődését súlyosan károsíthatják. A direktívában ugyanakkor már megjelent az a két lényeges védelmi irány, ami a gyermekek ártalmas médiatartalmak védelmében a mai napig tartja magát: nevezetesen a pornográfia, illetve az erőszak öncélú, indokolatlan megjelenítése. A direktíva lényegében a súlyosan ártalmas tartalmakra általános jogi tilalmat rendel. A "csupán" ártalmas műsorszámokra az uniós direktíva - az általános tilalom helyett - a korlátozás eszközét választja. Azt mondja ugyanis, hogy a kisebb mértékben ártalmas műsorszámok sugározhatóak, de csak oly módon, ha az adásidő megválasztásával, vagy egyéb módon biztosítható, hogy a kiskorúak az ilyen műsorszámokhoz ne férjenek hozzá.
Mint látható tehát a modell az ártalmas tartalmaknak két kategóriáját rögzíti, és differenciálja az alkalmazandó jogi eszközöket is. A kisebb fokban ártalmas tartalmak esetében a korlátozásban, döntően a tartalom szűrésben, és az önvédelem lehetőségének biztosításában keresi a megoldást.
Ez a szemlélet egyébként az ezt követő szabályozási fejleményeken lényegében változatlanul vonul végig azzal, hogy részben pontosítja a védelmi eszközökre vonatkozó ajánlásait a legújabb kori technikákra, így a digitális televíziózásra és az internetre, továbbá az Európa Tanács 1998-ban közzétett ajánlásában közvetlenül is megjelenik, hogy a védelmi eszközök kialakításában határozott hangsúlyt kap az önszabályozás és a fogyasztói önvédelem (lásd a a Bizottság által 1996 októberében közzétett, "A kiskorúak és emberi méltóság védelme az audiovizuális és információs szolgáltatások terén" című vitaindító Zöld Könyvet, és az Európa Tanács 98/560/EG, 1998. szeptember 24-én kihirdetett ajánlását). 1997-ben az említett direktíva rendelkezése kiegészült egy olyan szakasszal (módosította az 97/36/EG kihirdetve 1997. június 30-án), amely a védelmi modellbe bevezeti a káros tartalmakat hordozó műsorszámok kötelező jelzőrendszerét, és így a tagállamokra a védelmi rendszer kialakítása során azt a feladatot rója, hogy a kódolatlanul sugárzó televíziók esetében az ártalmas tartalmak sugárzására alakítson ki akusztikus, és a műsorszám egész sugárzási ideje alatt alkalmazott optikai figyelmeztető jelzésrendszert [22. § (3) bekezdés]. Az irányelvet a tagállamoknak 1998. végéig kellett átültetniük a nemzeti jogukba.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
