A házasság egyike a legállandóbb társadalmi, családjogi intézményeknek, azzal együtt, hogy különböző időszakokban, különböző államokban mást-mást jelentett és jelent, mind társadalmilag, mind pedig gazdaságilag. (Nem szólva a házasság egyén életére gyakorolt hatásáról, amely hosszú évszázadokig témaként fel sem merült.) Két, az alcímben jelzett kérdéskörrel foglalkozunk az alábbiakban: házassági (házasság megkötésére, ill. felbontására irányuló) tendenciákkal, azaz elsősorban demográfiai kutatásokkal, azzal, hogy miként jelenik meg a házasság és ezzel párhuzamosan a házasság felbontása, ill. a házasságon belüli és kívüli gyermekvállalás az Európai Unióban és különösen Magyarországon; ill. egy újabb jelenséggel: az azonos nemű partnerek házasságkötési lehetőségének megteremtésével néhány európai országban.
Sokszor és sokan beszélnek, írnak a család és különösen a házasság válságáról. Hogy mennyiben jelentenek a változások válságot, az nyilván kérdés. Az azonban bizonyos, hogy a társadalmi-gazdasági változások, ill. annak bizonyos hullámai elérték, ill. megérintették a házasságot is. A demográfiai változások kétségtelen tények, melyek folyamatos vizsgálatot igényelnek, valamint bizonyos következtetések levonását. Ez nem feltétlenül és különösen nem kizárólag jogi és jogászi kérdés, hiszen általános, de egyúttal komplex kérdéskörről van szó. Míg a demográfiai adatok, tények és megállapítások nagy számokat jelentenek, addig jelentősen csekélyebb számú személyt érint az azonos neműek házassága. Annak ellenére azonban, hogy ténylegesen nem érint tömegeket, mégis olyan jelenségről van szó, amellyel számolni kell. A demográfiai tények is kihívást jelentenek, s hasonlóképpen az azonos nemű partnerek házasság formájában realizálódó párkapcsolata is érdeklődést kelt, elgondolkodtat. Európában jelenleg mindkét kérdéskör folyamatosan jelentkezik - állandó foglalkozást igényelnek a házasság mint intézmény létezését, funkcionálását figyelemmel kísérő társadalomtudomány oldaláról.
Az európai népesség a várható életkor növekedésével öregszik, a termékenység alacsony, bár jelenleg éppen lassú emelkedést mutat. A fiatalok később kötnek házasságot és később vállalnak gyermeket, ha vállalnak egyáltalán. Elsődleges maradt a
- 87/88 -
házasságon alapuló család, bár ezekben a családokban nem feltétlenül, ill. nem feltétlenül csak a házastársak közös gyermekét nevelik. Egyre gyakoribbak a de facto élettársi kapcsolaton alapuló családmodellek, s bár az együtt élő partnerek nem ritkán házasságot kötnek az első gyermek megszületését követően, az élettársi viszony már nemcsak próbaházasságként funkcionál, hanem a házasság mellett fennálló alternatív párkapcsolati forma.
A 60-as évekig a családalapítás és gyermekvállalás megszokott keretéül a házasság szolgált, de a 70-es évektől már mérhető az ezer főre jutó házasságkötések számának csökkenése.[1] 1970-ben az Európai Unió mai huszonhét tagállamát alapul véve ezer főre átlagosan 7,9 házasságkötés jutott, 2007-ben pedig 4,9. A csökkenés, bár folyamatos, az egyes országokban eltérően jelentkezik.
Magyarországon különösen rohamosan történt az 1000 főre jutó házasságkötések számának csökkenése: míg 1970-ben 9,3 volt (azaz a huszonhét ország alapulvételével vett uniós átlag felett), addig 1980-ban 7,5; 1990-ben 6,4; 2000-ben 4,7 és 2007-ben 3,7, azaz messze az uniós átlag alatt. Míg 1970-ben a huszonhét országból csak Lettországban, Litvániában, Hollandiában és Portugáliában produkáltak a magyarországinál több házasságkötést, addig 2007-ben csak Bulgáriában, Luxemburgban és Szlovéniában alacsonyabb némileg az ezer főre eső házasságkötések száma.[2] Másképp is megközelíthető ugyanez a jelenség: 1980 és 2007 között a házasságkötések száma 80.331-ről 40.842-re csökkent.[3]
A házasságkötések számának csökkenése mellett meg kell említeni azt is, hogy egyre gyakrabban kerül sor a házasságok felbontására. A ma uniós huszonhét országot alapul véve 1970-ben ezer főre átlagosan 0,9 bontás jutott, 2007-ben 2,1.
Ami a magyarországi adatokat illeti, azok már 1970-ben is meglehetősen lehangolóak voltak, hiszen a bontások számát tekintve messze meghaladtuk az európai átlagot: ezer főre 2,2 válás jutott. Ennél magasabb számot csak Észtország mutatott fel, ott 3,2; míg Csehországban és Litvániában éppen annyi volt, mint nálunk. Ezzel összevetve a változás nem nagy, 2007-ben ez a szám 2,4. Ezzel Európában az élbolyba tartozunk, de sok más tagállam is "felzárkózott", így Dánia, Belgium, Portugália és Finnország is.[4] Ahogyan folyamatosan emelkedik a házasulók átlagos életkora - ez szintén európai jelenség is egyúttal -, nő a házasságukat felbontó felek életkora is.[5]
- 88/89 -
Míg a mai huszonhét tagállam területén az 1960-as évek elején 7,5 millió gyermek született, addig 2009-ben csupán 5,4 millió, de ez már emelkedés a 2000-es évek elején született alig több mint 5 millió gyermekhez képest.[6] Két jelenséget ki kell emelnünk ebben a körben: az egyik az egyre későbbi életkorban történő gyermekvállalás, a másik pedig a házasságon kívül történő gyermekvállalás növekvő aránya. A gyermekvállalás átlagéletkora az uniós tagállamokban már 2003-ban 29,3 év volt, 2009-ben pedig 29,7 év. Noha az országok között vannak eltérések, ezek nem túl széles skálán mozognak.[7] 1990-ben a teljes élve születések 17,4%-a házasságon kívüli születésként jelent meg, 2000-re ez az arány 27,4%-ra növekedett, 2009-re pedig 37,4%-ra. A mediterrán országokban a születések lényegesen nagyobb száma a házasságban élő nők gyermekvállalását jelenti, míg néhány országban több gyermek születik házasságon kívül, mint házasságból.[8] A demográfiai kutatások egyértelműen azt támasztják alá, hogy a magasabb termékenység azokban az országokban jellemző, ahol a házasságon kívüli gyermekszületések száma is magasabb.
Magyarországon a termékenység a 2009-ben mért adatok szerint egyike a legalacsonyabbaknak Európában - Lengyelországban, Szlovákiában, Németországban hasonló a helyzet.[9] 2008-ban a magyar nők első gyermeküket átlagosan 27,7 éves korukban vállalták; ezzel kapcsolatban az adatokból az a következtetés is levonható, hogy bár a gyermekvállalásra később kerül sor, a termékenység ennek ellenére nem növekszik.[10] A házasságon kívül született gyermekek aránya Magyarországon is magas: míg 1990-ben a gyermekek mintegy 13%-a született így, addig 2008-ban már majdnem 40%-a, azaz a gyermekek kétötöde.[11]
A házasság Európában az egyetlen párkapcsolati formából az egyik lett, ugyanakkor jelentősége megmaradt, azaz bár nem kizárólagos, még mindig a legfontosabb párkapcsolati forma és még mindig a gyermekek nevelésének elsődleges színtere és kerete. Ez a folyamat nem önmagában zajlott le, hanem több folyamattal párhuzamosan, melyek eredményeként növekedett a bontások száma, későbbi életkorra tolódott a házasságkötés, a bontás után egyre gyakrabban elmaradt az újabb házasságkötés, elfogadottabbá váltak az élettársi kapcsolatok (a hagyományos de facto élettársi viszonyra gondolva), és nőttek az egyszemélyes háztartások.[12] A második demográfiai átmenetet Lesthaeghe a nyugat-európai országok vizsgálata alapján írta le, de a
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
