A mediáció az alternatív vitarendezési módszerek (ADR - Alternative Dispute Resolution) közé sorolható olyan egyéb konfliktuskezelési technikák mellett, mint például az arbitráció (döntőbíráskodás), tanácsadás (councelling), egyeztetés (konsziliáció), moderálás, facilitálás. Az e körbe sorolható eljárások közös jellemzője, hogy a konfliktusban álló felek részére alternatívát kívánnak nyújtani a hagyományos bírósági úttal szemben, mégpedig azáltal, hogy mindegyik fél számára elfogadható megoldást keresnek a sérelem vagy jogsértés kezelése érdekében peren kívül. Ezen permegelőző, perhelyettesítő szerepet betöltő technikák az angolszász jogrendszerből indultak hódító útjukra, de az 1970-es évektől kezdődően mind nagyobb teret nyernek a kontinentális jogrendszerben is. Az alternatív vitarendezés egyik legfontosabb elve, hogy a konfliktus nem szükséges rossz az ember életében, hanem egy esély arra, hogy kapcsolatainkat építsük, jobbá tegyük. Ezekben az eljárásokban a hangsúly nem az "igazság tudásán", hanem az "igazságosság megvalósításán" van. A mediációs technika annak ajánlott igazán, "akinek bármilyen okból fontos a kapcsolat fenntartása vagy javítása azokkal, akikkel konfliktusban van".2
Az alternatív vitarendezés természetesen a büntetőjog területét sem kerülhette el. A büntető igazságszolgáltatás céljait tekintve történetileg a retributív (megtorló), a preventív (megelőző) és a resztoratív (helyreállító) paradigma különböztethető meg. A retributív (megtorló) szemlélettel szemben az 1980-as évektől fokozatosan terjedő resztoratív (helyreállító) igazságszolgáltatás koncepciójának térnyerésével a bűncselekmény újradefiniálására volt szükség. A bűncselekmény eszerint nem jogsértésként vagy az állam elleni támadásként, hanem személynek okozott sérelemként vagy igazságtalanságként értékelendő. A Leuveni Deklaráció3 (1997) a következőket rögzítette: "A bűncselekményt nem a köz szabályainak megszegéseként vagy a jogi - morális rend tartalmának áthágásaként kell tekintetbe vennünk, hanem elsődlegesen úgy kell kezelni mint az áldozatoknak okozott sérelem, mint a közösségi béke és biztonság kezelése és mint kihívás a társadalmi közrend vonatkozásában. A helyreállító szemlélet célja az áldozatnak okozott sérelem jóvátétele, a közösség békéjének és a társadalom biztonságának megteremtéséhez való hozzájárulás. A hatóságok szerepének arra kell korlátozódnia, hogy elősegítse a resztoratív eljárás feltételeinek megteremtését, garantálja az eljárások korrektségét, az egyéni törvényes jogok tiszteletben tartását, valamint biztosítsa a bírói kényszer hatását azokban a helyzetekben, ahol az önkéntes resztoratív tettek nem jártak sikerrel." A hagyományos büntető igazságszolgáltatás szerint tehát a bűncselekmény az állam ellen elkövetett tett, míg a helyreállító felfogásban személyek közötti konfliktus. A ret-ributív megközelítés az elkövető bűnösségére helyezi a hangsúlyt, a resztoratív nézőpont viszont a tettes kötelezettségeit emeli ki. A "just deserts", azaz a "megérdemelt büntetéssel" szemben a helyreállító igazságszolgáltatás célja, hogy az áldozat szükségleteit kielégítse, illetve az elkövetőt felelősségvállalásra és aktív szerepvállalásra ösztönözze az általa elkövetett cselekmény révén okozott kár, sérelem helyreállításában.
E szemléletmódot igyekszik érvényre juttatni a büntetőjogi mediáció jogintézménye. A mediáció megjelenését az igazságszolgáltatásban olyan paradigmatikus változásnak tekinthetjük, "amely alapjaiban változtathatja meg a büntetés és a jóvátétel megítélését, egymáshoz való viszonyát, valamint a sértett és az elkövető helyét, szerepét a büntetőeljárás során"4 Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (99) 19. számú ajánlásában5 szorgalmazta a mediáció büntetőügyekben való alkalmazását. Az ajánlás a mediációt akkor tartja alkalmazhatónak, ha a felek ahhoz szabad akaratukból hozzájárulnak. Az ajánlás szerint egy adott büntetőügynek a mediátorhoz utalása, valamint a mediáció kimenetének megítélése a büntető igazságszolgáltatási hatóságok kizárólagos hatáskörébe kell, hogy tartozzon. Az Európai Unió Tanácsának "A sértett jogállásáról a büntetőeljárásban" címet viselő kerethatározata (2001/220/IB)6 sértetti jogként fogalmazza meg a büntetőjogi mediációhoz való jogot a büntetőeljárás során. A kerethatározat - amely az Európai Unióról szóló Szerződés 34. cikke értelmében kötelező a tagállamokra az elérendő eredményt illetően, de a nemzeti hatóságokra bízza a forma és a módszerek megválasztását - a 10. cikkében előírja a tagállamok számára, hogy a büntetőügyekben való közvetítést segítsék elő. Minden tagállamnak biztosítania kell azt is, hogy a sértett és az elkövető között az ilyen közvetítés útján elért megállapodást a büntetőeljárásban figyelembe lehessen venni. A bűncselekmények körének meghatározását azonban a kerethatározat a nemzeti jogalkotóra bízza. Az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának a bűncselekmények áldozatainak nyújtandó segítségről szóló (2006) 8. számú ajánlása7 áldozatnak tekinti mindazokat a természetes személyeket, akik valamely tagállam büntetőjogába ütköző tevékenyég vagy mulasztás következményeként sérelmet (testi vagy mentális sérülést, érzelmi szenvedést vagy gazdasági veszteséget) szenvedtek - beleértve az áldozat közvetlen családját és eltartottjait is. Az ajánlás rendelkezik többek között a mediációról is.
Az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében jogalkotási feladatként a mediáció bevezetését hazánkban a 115/2003. (X. 28.) országgyűlési határozatban meghatározott társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának végrehajtásából származó, 2005-ben és 2006-ban megvalósítandó feladatokról szóló 1036/2005. (IV. 21.) Korm. hat. III/A 3. pontja írta elő. A közvetítői eljárás alapjait a 2006. évi LI. törvény8 teremtette meg, amely a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt (Be.) módosítva bevezette a büntetőeljárásba a közvetítői eljárást, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény rendelkezései közé bekerült a tevékeny megbánás jogintézménye. A Be. jelenleg hatályos 221/A. § (1) bekezdése szerint a közvetítői eljárás a személy elleni (Btk. XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk. XIII. fejezet), illetőleg a vagyon elleni (Btk. XVIII. fejezet), ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt, a gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetőleg önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás. A (2) bekezdés értelmében a közvetítői eljárás célja, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítse. A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a gyanúsított és a sértett között - a gyanúsított tevékeny megbánását megalapozó - megállapodás jöjjön létre. A Btk. 36. § (1) bekez-dése9 szerint ugyanis nem büntethető, aki a fent felsorolt bűncselekmény-kategóriákba tartozó vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. A (2) bekezdés értelmében pedig a büntetés korlátlanul enyhíthető az említett bűncselekmények esetében, ha az elkövető az ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. A (3) bekezdés alapján a tevékeny megbánásra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók az alábbi kizáró okok fennállta esetén: ha az elkövető többszörös vagy különös visszaeső, vagy a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, vagy a bűncselekménye halált okozott, vagy a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt, vagy a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt, illetőleg próbára bocsátás vagy vádemelés elhalasztásának tartama alatt követte el, vagy pedig ha korábban szándékos bűncselekménye miatt közvetítői eljárásban vett részt, és ennek eredményeként vele szemben a tevékeny megbánásra vonatkozó rendlelkezést alkalmazták, ha az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig két év még nem telt el. A fiatalkorúak esetén az általános szabályoknál kedvezőbb feltételek mellett kerülhet sor a büntethetőséget megszüntető tevékeny megbánás alkalmazására. A Btk. 107/A. § szerint ugyanis nem büntethető a fiatalkorú, ha az előbb említett bűncselekménytípusokba tartozó vétség vagy ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. A törvény korábban ahhoz kötötte a tevékeny megbánás alkalmazását, hogy az elkövető az okozott kárt a sértettnek közvetítői eljárás keretében térítse meg, vagy a bűncselekmény káros következményeit egyéb módon tegye jóvá. A 2009. évi LXXX. törvény által bevezetett módosítás, amely a sértettek fokozottabb büntetőjogi védelmét szolgálja, és az általános indokolás10 szerint a helyreállító igazságszolgáltatás szempontjait, valamint a büntetőjogi mediáció elmúlt két évének gyakorlati tapasztalatait is figyelembe veszi, már az okozott kárnak a sértett részére a sértett által elfogadott módon és mértékben történő megtérítését preferálja, azaz kifejezi, hogy a tevékeny megbánásnak nem a pénzbeli kiegyenlítés az elsődleges célja. Egyszerű bocsánatkérés, különféle segítő szolgáltatások felajánlása, részbeni kártérítés, járadékfizetés stb. is szóba jöhet jóvátételként, nemcsak a teljes pénzbeli kiegyenlítés. A jogalkotó szerint a korábbi szabályozás a büntetőjogi mediáció pergazdaságossági szempontjait állította előtérbe, és gyakorlatilag a polgári jogi értelemben vett kártérítésre redukálta a helyreállító igazságszolgáltatás által kínált előnyöket, ezáltal elsikkadt a jóvátétel más módozatainak alkalmazása. A módosítás csak a vádemelésig, azaz még gyanúsítottként tett beismerő vallomás esetén teszi lehetővé a tevékeny megbánást. A beismerésnek pedig - a részletes indokolás szerint - a bűnösség beismerésére is ki kell terjedni11, mivel a ténybeli beismerés önmagában nem képes az elkövető őszinte megbánásának kifejezésére. Mint azt korábban a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma kifejtette, a csupán ténybeli beismerő vallomás és mellette a jóvátételi tevékenység (a jóvátétel vállalása és teljesítése) tartalmát tekintve valójában még nem megbánás, hanem csak egyszerű - megbánó szándék nélküli - jóvátétel. A megbánást - büntetőjogi értelemben - a bűnösség elismerésére is kiterjedő beismerő vallomás jelenti.12 E rendelkezések révén elkerülhetővé válik, hogy a beismerést és a közvetítői eljárást pusztán pertaktikai eszközként alkalmazzák.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
