Alig néhány héttel a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 2013. július 1-jei hatályba lépését megelőzően az Országgyűlés elfogadta az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi LXXVIII. törvényt. A módosító jogszabály 19. § (5) bekezdése határozta meg a Btk. 212/A. §-ába foglalt kapcsolati erőszak bűncselekményi tényállását, amely az új büntetőkódex életbe lépésével vált alkalmazandóvá. A kriminológiai értelemben vett családon belüli erőszak - ismert módon - ebben a formában vált önálló tényállássá, jogalkotói elfogadása közvetlen kiváltó okaként pedig a társadalmi sürgetés jelölhető meg.[1] A téma már a korábbi időszakban is élénken foglalkoztatta a tág értelemben vett bűnügyi - külön kiemelten a kriminológiai - szakirodalmat, számos munka járta körbe a jelenség elleni állami fellépés lehetőségeit[2] és a téma több más aspektusát is.[3]
A jogalkotás területén néhány nem jelentéktelen részeredmény elérésével[4] párhuzamosan erősödött fel az a nézet, hogy elvi deklarációkon és az eljárásjogi eszköztár kiszélesítésén túl a büntető anyagi jog területén is lépni kell,[5] amelynek legcélszerűbb módja a sui generis bűncselekményi tényállás megalkotása lehet.[6] Mások ennek mellőzése mellett szálltak síkra.[7] A kérdést végül a törvényhozó eldöntötte, az önálló tényállás alkalmazhatósága kapcsán pedig a jövőbeni joggyakorlat alakulását követően lehet majd következtetéseket levonni.[8]
A kapcsolati erőszakot a legfrissebb büntetőjogi szakirodalom már elemzés tárgyává tette,[9] tekintettel azonban a különálló bűncselekménykénti szabályozás újszerűségére, szorosabb értelemben büntetőjogi jellegű tanulmány a témakörben még nem született. Erre figyelemmel az alábbiakban - a teljesség igénye és részletes tényálláselemzés nélkül - igyekszem felvetni és lehetőség szerint megválaszolni néhány, a kapcsolati erőszak jelenleg hatályos tényállása alapján felmerülő büntetőjog-dogmatikai, ám egyszersmind lényeges gyakorlati jelentőséggel is bíró kérdést.
- 18/19 -
A kapcsolati erőszakot a gyakorlatban sok esetben a szülő (gondnok, gyám stb.) követheti el gyermeke (gondnokoltja, gyámoltja stb.) sérelmére, ezért várhatóan problémaként merül majd fel a fegyelmezési jog mint jogellenességet kizáró ok alkalmazhatósága.
1.1. A jogirodalom a szülő (gyám stb.) fegyelmezési jogát[10] szűk (és egyre szűkülő) körben, legfeljebb a nevelési célzatú tettleges becsületsértés [Btk. 227. § (2) bekezdés], valamint a személyi szabadság rövidebb tartamú korlátozása [Btk. 194. § (2) bekezdés a) pont] szintjéig ismeri el.[11] Ezek közül témánk szempontjából a kapcsolati erőszaknak kizárólag a tettleges becsületsértéssel megvalósítható alakzata bírhat relevanciával, mivel a Btk. 212/A. § (2) bekezdés b) pont II. fordulata csupán a Btk. 194. § (1) bekezdése szerinti (tehát az alapeseti) személyi szabadság megsértésére utal, annak tizennyolc éven aluli sértett sérelmére elkövethető minősített esetére nem. Kérdés tehát, ha a szülő rendszeresen, nevelési célból tettleges becsületsértést követ el gyermeke sérelmére (pl. "rossz viselkedése" miatt rendszeresen - testi sértési szándék és ilyen sérelem okozása nélkül - "felpofozza"), a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pont II. fordulatában írt kapcsolati erőszak minden esetben megállapítható-e a terhére.
1.2. Gyurkó Szilvia a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 6. § (5) bekezdésére és az azt módosító 2004. évi CXXXVI. törvény miniszteri indokolására hivatkozva úgy fogalmaz, hogy "a szülők, nevelők, gondozók házi fegyelmezési joga […] teljes egészében eltűnt a jogrendszerünkből". Felfogása szerint tehát a gyermekek testi és szóbeli bántalmazásának bármely formája tilalmazott, az nevelési célból sem lehet igazolható, ezért e tilalom megsértése minden esetben büntetőjogi válaszreakciót igényel.[12]
1.3. Eme állásponttal szemben azonban több büntető anyagi jogi ellenérv is felmerülhet. Elsőként az a körülmény emelendő ki, hogy a jogellenességet kizáró okok jelentős része nem jogszabályon alapul, hanem az elmélet és gyakorlat által kimunkált, szokásjogilag rögzült ("íratlan vagy "törvény fölötti")[13] tételek alapján érvényesül.[14] Ebből következik az a tulajdonságuk, hogy adott esetben kifejezett törvényi rendelkezéssel szemben is alkalmazhatók lehetnek. Ennek indoka, hogy ez esetben nem súlyosbodik, hanem (szokásjogi úton) enyhül az elkövető büntetőjogi felelőssége, amely a nullum crimen/nulla poena sine lege scripta alapelvvel nem áll ellentétben.[15]
A büntetőkódex és más jogágbeli szabályok (így jelen esetben a Gyvt.) közötti konkrét párhuzam felállítása sem látszik szerencsésnek azokban az esetekben, amikor a Btk. valamely bűncselekmény tényállását nem keretdiszpozíciós jelleggel, hanem saját fogalmi rendszerét használva határozza meg. E konkrét esetben a tettleges becsületsértésről (és ennek folytán a kapcsolati erőszakról) az mondható el tehát, hogy annak általános tilalmát nem más jogágbeli norma, hanem a büntetőtörvény alapozza meg, megfelelően (pl. a társadalom érdekében álló nevelési céllal) igazolt büntetendőséget kizáró okokat azonban a bíróság is jogosult lehet figyelembe venni.
1.4. A fenti, büntetőjog-dogmatikai megfontolások mellett a kapcsolati erőszak viszonylatában mégis az prognosztizálható, hogy a szülői fegyelmezési jog az esetek legnagyobb részében nem zárja majd ki a cselekmény jogellenességét, ezért a gyermekbántalmazás enyhébb formái is bűncselekményként lesznek értékelendők. Ennek oka nemcsak a társadalmi/egyéni gondolkodás kívánatos megváltozásával, hanem dogmatikai alapon is igazolható. A következő pontban részletesen elemzendő rendszeres elkövetés ugyanis olyan körülmény, amely az alkalomszerűséget kizárva az elkövető "nevelési célra" hivatkozásának valóságalapját többnyire már objektíve kétségessé teszi és helyette inkább a gyermek állítólagos "rossz viselkedésétől" függetlenül a dühlevezetésből, félelemkeltési célból, kedvtelésből stb. történő elkövetést látszik alátámasztani. Ez pedig - társadalmilag kifejezetten káros célja miatt - a büntető jogalkalmazásban sem lehet tolerálható.[16]
A kapcsolati erőszak valamennyi bűncselekményi változatán végigvonuló közös ismérv a rendszeres elkövetés.
2.1. E kritérium - amelynek fogalmát a Btk. nem adja meg - nem előzmény és példa nélküli a magyar büntetőjogban. Erre tekintettel a helytálló értelmezéshez indokolt segítségül hívnunk az ugyanezen
- 19/20 -
kitételt már a korábbiakban is tartalmazó bűncselekményi tényállásokkal kapcsolatban megfogalmazott jogirodalmi állásfoglalásokat. Földvári József 1962-ből származó álláspontja szerint a rendszeresség megállapításának feltétele az egymástól térben és időben jól elkülönülő cselekmények elkövetése. A szerző a rendszeres elkövetéshez szükséges cselekmények minimális számát ugyan nem látta helyesnek megállapítani, a jogintézménynek a folytatólagos bűncselekménnyel való összehasonlításakor azonban további ismérveket állított fel: így a rendszeresség megállapításához - a folytatólagossághoz hasonlóan - megkívánta az egyes cselekmények közötti rövid időbeli távolságot és az egységes akarat-elhatározást is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
