Napjaikban valamennyi normák által szabályozott területen - legyen az etikai, jogi, politikai vagy gazdasági - kiemelt hangsúlyt kapnak a felelősséggel kapcsolatos kérdések. A felelősség, annak fogalmi meghatározása, de legalább nagyvonalú körülírása régóta foglalkoztatja a jogtudósokat. A fogalom meghatározását nehezíti, hogy a felelősség nem egy tipikus jogintézmény, erkölcsi, politikai, gazdasági, filozófiai stb. szempontú megközelítése más és más értelemmel ruházza fel, így az átfedések sokszor vezetnek értelmezési problémákhoz. További nehézséget jelent, hogy a felelősség hétköznapi értelemben is meghatározott jelentéssel bír, mely jelentéstartalomtól bármely tudományág művelője csak nehezen tudja függetleníteni magát.
Annak ellenére, hogy a felelősség fogalma az eljárásjog területén már a rómaiaknál is megjelent,1 a polgári eljárásjog világában mind a mai napig nem alakult ki egy egységes fogalom-meghatározás. A polgári eljárásjogi felelősség kérdésének legnagyobb hazai kutatójának, Novák Istvánnak ugyan számos tanulmánya jelent meg e tárgyban,2 de a fogalommal kapcsolatos bizonytalanságokat munkássága sem tudta teljes egészében eloszlatni.
A témánk szempontjából releváns, a jogszolgáltatás hatalmával felruházott bírák felelősségének kérdésével számos nemzetközi deklaráció foglalkozik, melyek lefektették a bírói felelősség alapvető szabályait.
Az igazságszolgáltatás keretében működő bírák felelősségének - a nemzetközi elvek mentén történő -vizsgálata Magyarországon még inkább kiemelkedő jelentőségű, hiszen a rendszerváltást megelőző, több mint négy évtizeden keresztül fennálló, tekintélyelvű szocialista rendszerben a bírói felelősség kérdése háttérbe szorult.
Alkotmányi szinten a rendszerváltást megelőzően is megfogalmazást nyert az a montesquieui gondolat, hogy a bíróságot a másik két hatalmi tényezőtől, a törvényhozástól és a végrehajtó hatalomtól külön kell választani, biztosítva ezáltal, hogy a bírák függetlenül és pártatlanul tudjanak ítélkezni. A normatív követelmény ugyanakkor a gyakorlatban sokszor csak élettelen betűhalmaz maradt, melynek hiányában a felelősség fogalma sem értelmezhető. A függetlenség és a befolyásmentesség megléte ugyanis elengedhetetlen feltétele a felelősség megállapíthatóságának, ezek hiányában nem beszélhetünk szabad, csak a jogszabályoknak alárendelt bírói döntésről. A felelősségre vonáskor mindig egyfajta bírálat jut kifejezésre: a bírák esetén a hatalom teljességét hordozó közösség által átruházott hatalommal való helytelen élést, visszaélést hivatott szankcionálni. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi normák követése vagy az azoktól való eltérés - legyen szó akár jogi, akár etikai jellegű normákról - feltételez egyfajta belső függetlenséget, mely csak demokratikus berendezkedésű államokban létezhet.3
Szélsőséges társadalmi, politikai körülmények között, melyek Magyarországon a szocialista rendszer idején uralkodtak, ilyen belső függetlenségről, cselekvési szabadságról az igazságszolgáltatást gyakorló bírák esetén sem beszélhetünk. Főként igaz ez az 1956-os forradalom utáni, az igazságszolgáltatás köntösébe bújtatott, bosszúvágytól éhes megtorlás időszakára, ahol a belső szabadság talán egyetlen kifejezési formája a népbíráskodási és statáriális jellegű gyorsított eljárásokban való résztvétel megtagadása és a bírói pálya elhagyása volt.4
Az ilyen félelemmel teli időszakokban nem érvényesülhet még a bírákkal szemben sem a Bibliában megfogalmazott azon ősi elv, mely az Úr Mózeshez intézett szavaival így szól: "Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak."5 Mózes népéhez intézett beszédében pedig ekként szólt: "És megparancsolám abban az időben a ti bíráitoknak, mondván: Hallgassátok ki atyátokfiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az ő atyjafiaival és jövevényeivel egyben. Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki."6
A Bibliában rögzített méltányos és igazságos ítélkezés követelménye elsősorban a bírákkal szemben támasztott etikai jellegű norma, mely azonban a modern, demokratikus államokban jogi formában is testet ölt. A rendszerváltást követően született magyar törvények a bírákkal szemben már olyan igényeket is megfogalmaznak, melyek részben erkölcsi alapúak. Ezeknek a jogszabályi szintre emelt, etikai tartalmú normáknak a megszegése helytállási kötelezettséget von maga után, a szankció pedig akár a bírói tisztségből való felmentés is lehet.7
A bírói eskü szövege8 szintén tartalmaz magatartási jellegű szabályokat: a bíró arra esküszik fel, hogy hazájához a Magyar Köztársasághoz hű lesz; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartja; az állami és a szolgálati titkot megőrzi, a hatáskörébe tartozó ügyekben részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően jár el.
Bár az eskü szövege erről kifejezetten nem rendelkezik, a bíró hivatali munkájának befejezését követően is a közfigyelem előterében álló bíró marad. Talárjával együtt nem veheti le magát a bírói tisztséget is.9
Jézus Krisztus az Újszövetségben egy jogvita eldöntését arra hivatkozással hárítja el, hogy az adott örökösödési ügyben nem tette őt bíróvá senki.10 Jézus ezzel a gondolattal nemcsak az égi és földi ügyek különbözőségére hívta fel a figyelmet, hanem egyszersmind a bírói hivatás kiváltságos mivoltát is hangsúlyozta.
A fenti újszövetségi gondolat is alátámasztja, hogy a bírói státusz forrása azok a személyek vagy az a közösség, mely az ítélkezés gyakorlására a felhatalmazását részére megadta. A témánk szempontjából releváns bírói jogi felelősség is csak ezen keretek között értelmezhető, hiszen amennyiben a bírói hatalmat a jogon kívüli (pl. isteni) hatalomtól eredeztetjük, úgy a bíró felelőssége is a jogon kívül marad.
A tanulmány szempontjából, egyrészt annak határai kijelölése okán, másrészt bizonyos fogalmak meghatározása végett fontos néhány gondolatot tisztázni.
(I) Amikor a polgári peres eljárással kapcsolatosan a bíró felelősségéről beszélünk akkor egy megkettőzött felelősségi szabályról szólunk. Ezt a kettőséget talán leginkább a "bíró" és a "bíróság" szópárral jellemezhetnénk. A bíró egyrészt felelősséggel tartozik a bíróság és ezáltal közvetetten az állam felé (a), másrészt a peres eljárásban résztvevő felek és egyéb személyek irányába (b). Amíg az első esetben (a) a bíró a maga személyében felel állított vagy valós jogellenes magatartásáért, addig a második esetben (b) nem a bíró, hanem a bíróság köteles helytállni harmadik személyekkel szemben. Ez utóbbi esetben a bíró magatartása betudódik a bíróságnak, felelőssége így csak közvetett, másodlagos és eshetőleges.
(II) Névai László a polgári eljárásjogi felelősséget a normaszegés esetére kilátásba helyezett joghátrány oldaláról közelíti meg hangsúlyozva, hogy ez az a mozzanat, mely megkülönbözteti a többi jogi felelősségi formától. Álláspontja szerint a polgári eljárásjogi felelősségnél a joghátrány az eljárásjogi jogszabályokban kerül szabályozásra, sajátos "perhátrány - felelősséget" eredményezve11 (a). Névai László által definiált eljárásjogi felelősség körébe nem vonható tehát - a tanulmány tárgyát részben képező - a bíró fegyelmi, büntetőjogi és anyagi jogi felelőssége sem (b). Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Névai László is elismeri, hogy az általa meghatározott "perhátrány - felelősség" szempontjából a bíró felelőssége igen nehezen értelmezhető. A polgári perrendtartásunk ugyanis igen elnéző a bírói hibákkal szemben, azokat igen ritkán és akkor is inkább közvetve szankcionálja (pl.: perorvoslatok, eljárásjogi kifogás).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
