https://doi.org/10.59851/mj.72.07.9
Az Alkotmánybíróság határozatában a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 24. § (4) bekezdése, valamint a nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatában korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól szóló 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.
Ügyszám: IV/3085/2024
Kulcsszavak: magánélet biztonsága; tulajdonhoz való jog; tankötelezettség; művelődéshez való jog; diszkrimináció tilalma
A minor (child) requested the Hungarian Constitutional Court to examine the unconstitutionality of Section 24 (4) of Act CXC of 2011 on National Public Education, as well as of Government Decree No. 245/2024 (VIII. 8.) on the scope of prohibited and restricted items in educational institutions and the detailed procedural rules concerning such items. The petitioner referred to the violation of Article IV (1), Article VI (1), Article XI (1), Article XIII (1), and Article XV (2) of the Fundamental Law. In its decision, the Constitutional Court rejected the petition. The case raised the dogmatic question of whether a minor person (child) has full legal capacity as a petitioner before the Constitutional Court.
Keywords: right to privacy; right to property; compulsory education; right to education; non discrimination.
Egy kiskorú magánszemély fordult az Alkotmánybírósághoz az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése alapján. A testülettől e szerint, rá nézve közvetlenül hatályosuló és ezáltal alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát kérte. Szülői hozzájáruló nyilatkozat birtokában azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy vizsgálja meg a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 24. § (4) bekezdésének, továbbá a nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatában korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól szóló 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletnek (a továbbiakban: Korm. rendelet) az alaptörvény-ellenességét.
A Korm. rendelet tárgyi hatálya körében két kategóriát különböztet meg: egyrészt az oktatási intézményen belül tiltott tárgyak, másrészt azon tárgyak körét, amelyek használata korlátozott. Utóbbi, vagyis a korlátozott használatú kategóriába sorolja a telekommunikációs eszközöket, e kategórián belül külön nevesíti a jogszabály a mobiltelefonokat. A korlátozás részleteivel összefüggésben megállapítja egyrészt annak időintervallumát, másrészt azt a személyi kört, akikre nézve vonatkozik. Így a tanítási nap folyamán az általános iskola 1-8. évfolyamán, a gimnázium 5-12. évfolyamán, a szakgimnázium 9-13. évfolyamán nem szabad mobiltelefont használni, valamint a foglalkozások ideje alatt a kollégiumban, a foglalkozások, tanórák ideje alatt - ideértve az intézményben töltött időt is - az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamán vagy a tanórák, a szakmai oktatás, illetve a szakképesítésre felkészítő szakmai képzés szerinti foglalkozások ideje alatt - ideértve az intézményben töltött időt is - a szakiskola minden évfolyamán. A korlátozás részletszabályainál a Korm. rendelet utal az intézmény házirendjére: bevihető ugyanis a szóban forgó eszköz az iskola területére, de azt a tanítás előtt le kell adnia a tanulónak, és csak az adott nap végén kaphatja vissza, az intézményből való távozáskor. A végrehajtás körében rögzíti a Korm. rendelet, hogy a pedagógus jogosult ellenőrizni, hogy van-e ilyen korlátozott használatú eszköz a tanulóknál. Ezen ellenőrzés során felszólíthatja a tanulót, hogy adja át a nála levő mobiltelefont, vagy igazolja valamilyen módon, hogy az nincs nála.
Az indítványozó szerint ezen jogszabályok számos alaptörvényi rendelkezést - így az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdését, VI. cikk (1) bekezdését, XI. cikk (1) bekezdését, XIII. cikk (1) bekezdését, valamint a XV. cikk (2) bekezdését - sértenek.
Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti, úgynevezett közvetlenségi követelmény meglétét azzal támasztotta alá, hogy maga is diák; mint egy oktatási intézmény tanulójára, külön jogalkalmazói döntés nélkül kötelezettséget állapítanak meg rá nézve a támadott normák. E rendelkezések ugyanis a telekommunikációs eszközök (többnyire) mobiltelefonok iskolai keretek közötti használatát korlátozzák. Az indítványozó szerint a Korm. rendelet 1. §-a, 2. §-a, valamint 3. § (1)-(2) bekezdései az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdését sértik. Meglátása szerint
- 469/470 -
- tekintettel arra, hogy a rendelkezések csak a tanulókra állapítanak meg kötelezettséget, az oktató pedagógusokra nem - potenciális veszélyt jelent a diákokra, hogy az oktatók is birtokolhatnak telekommunikációs eszközöket az iskolai tartózkodás idején. Nem biztosított tehát az oktatási intézmény minden tagja számára egyenlően a testi és személyi biztonság. Ezzel összefüggésben az indítvány az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése sérelmét is felvetette. A diákok személyi biztonsága ezen túl azért is veszélyben van, mert ilyen telekommunikációs eszköz hiányában egy esetleges veszélyhelyzetben nem tudnak segítséget kérni.
A Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése szerint, ha a pedagógus számára "arra utaló információ" merül fel, hogy valamely diák tiltott eszközt tart magánál, akkor annak igazolására szólíthatja fel a szóban forgó tanulót, hogy nincs nála ilyen eszköz. Ez a rendelkezés az indítványozó szerint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésébe ütközik, mert arra ad lehetőséget, hogy a pedagógus a tanuló személyes tárgyait átvizsgálhassa.
Az Alaptörvény XI. cikk (1) bekezdése sérelmét okozzák az indítványozó szerint az Nkt. 24. § (4) bekezdése, valamint a Korm. rendelet 2. §-a, 3. § (1)-(2) bekezdései, valamint 5. §-a. A művelődéshez való jog azért sérül az említett rendelkezéseken keresztül, mert a tanulók nem tudnak az oktatott tananyaggal összefüggésben további információhoz hozzáférni. Az eszközök leadásával összefüggésben felmerült, hogy a pedagógusokat terhelő adminisztrációs kötelezettség miatt az oktatás színvonala is csökken.
E rendelkezések továbbá az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való jogot is sértik, ugyanis a telekommunikációs eszközök mai világunkban jelentős értéket képviselnek. A kötelező átadás során ráadásul könnyen meg is sérülhetnek. Az indítványozó meglátása szerint az átadási kötelezettség (teljes elkobzás) nincs arányban a jogalkotói céllal, ugyanis elegendő lenne az eszköz kikapcsolására kötelezni a tanulókat.
Az Alkotmánybíróság határozatának rendelkező részében az indítványt elutasította. Az érdemi vizsgálat előtt döntésének indokolásában a panasz befogadhatóságát vizsgálta. Ezzel összefüggésben megállapította, hogy az indítványozó kiskorú személy a szülő beleegyezésének igazolásával nyújtotta be indítványát, a hivatkozott és sérelmesnek vélt alapjogok tekintetében pedig alapjogi jogalanyisága fennáll.
E pont vizsgálatakor az Alkotmánybíróság két újnak tekinthető fogalmat vezetett be vizsgálata során, mégpedig az alapjogi jogképesség és cselekvőképesség fogalmait. Szóhasználatát tekintve a polgári jogi jogképesség és cselekvőképesség fogalmaihoz hasonló kategóriákkal operál a határozat, amely tételesen kimondja, hogy az Alkotmánybíróság előtti indítványozói jogosultság (az Alaptörvény és az Abtv. rendszerében) két részből áll: az indítvány benyújtásához szükséges ugyanis egyrészt, "hogy az indítványozó az adott ügyben felhívott, érvényesíteni kívánt Alaptörvényben biztosított jogvédelemre jogot formálhat (alapjogi jogképesség), és e jogok önálló érvényesítésére képes (alapjogi cselekvőképesség)".[1]
Adódik a kérdés ez alapján, hogy eloldja-e magát az Abtv. a többi, általános eljárási szabálytól, különösen a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) generális klauzulájától, ami a perbe való belépés törvényi feltételeit illeti. A kérdés úgy is feltehető, hogy vajon eltérő alaki (vagyis eljárási) következményei vannak egy anyagi jogi (törvényen alapuló) jogviszonynak és az Alaptörvényen alapuló alapjogi jogviszonynak, azok jellege miatt. Ennek részletezésére nem tér ki a határozat. Röviden megállapítja, hogy az alapjogi érintettség (mint jogképesség) fennáll, és rendelkezésre áll a kiskorú szülőjének hozzájárulása is. Utóbbi azért lényeges eleme a vizsgálatnak, mert az Alkotmánybíróság 3026/2019. (II. 4.) AB végzés [11] indokolási pontjában kimondta "[a]z alkotmányjogi panasz jognyilatkozatnak minősül, mely az alkotmánybírósági eljárás megindítására és lefolytatására, az Alkotmánybíróság döntésében foglalt joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat".
Hozzá kell továbbá tenni, hogy a testület a 3440/2022. (X. 28.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) azt vizsgálta, hogy a jogorvoslathoz való jog alanya lehet-e a kiskorú személy kapcsolattartás-pótlási és -végrehajtási ügyekben. Abban az ügyben az édesanya mint törvényes képviselő nyújtotta be a panaszt, így az indítványozói jogosultság vizsgálatára más összefüggésben kellett kitérnie a testületnek.[2] Megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság figyelembe vette a polgári jog általános szabályai szerinti személyi státuszt, attól eltérő belátási képesség és tárgykör alapú indítványozói jogosultságot nem állapított meg ezidáig. E határozat kimondta, hogy "a kiskorú gyermek Alaptörvényben elismert alapjogi jogképessége ellenére sem lehet minden alapjog evidens jogosultja. Bizonyos alapjogok csak akkor illethetik meg a gyermeket, ha a jog gyakorlásához szükséges döntési felelősség elvállalására életkoránál, egyéb körülményeinél fogva képes. Ennek hiányában a gyermeket védelem illeti úgy szülei, mint az állam részéről (úgy szüleivel szemben mint az állammal szemben)".[3]
Az Alkotmánybíróság fenntartotta továbbá azt a megközelítést, hogy "a gyermekeket életkorukhoz mért döntési képességeik alapján rendeli védeni, illetve az alapján tekinti alapjogi értelemben jogalanyoknak".[4] Kiemelte, hogy "az Alaptörvényben elismert egyes jogosultságok jogalanyisága meghatározott státushoz, személyállapothoz avagy bizonyos életkorhoz kötött".[5] "Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése elismeri, hogy »minden ember jogképes«, így a kiskorú is lehet jogok alanya, amelyek
- 470/471 -
gyakorlása kapcsán különböző jogviszonyok alanyává válhat. Az Alaptörvény e rendelkezése részben absztrakció, részben pedig (alap)jogként kikényszeríthető jogosultság. A jogképesség absztrakt fogalom, amely az emberi minőségtől elválaszthatatlan. De nem minden ember minden jognak (és kötelezettségnek) alanya, és nem kizárólagosan csak az ember lehet jogoknak (és kötelezettségeknek) az alanya. Az ember számára feltétlenként elismert (alapjogi) jogképességet bizonyos jogok tekintetében, meghatározott személyi körben maga az Alaptörvény diverzifikálja. Bár az alapjogok »mindenkit« megilletnek, mégis például egyes állampolgársághoz kapcsolódó jogoknak értelemszerűen csak a magyar állampolgárok lehetnek alanyai, más elismert jogoknál pedig az Alaptörvény határozza meg a sajátos jogosulti körét (menedékjog, választójog). Ehhez hasonlóan az Alaptörvényben elismert egyes jogosultságok jogalanyisága meghatározott státushoz, személyállapothoz avagy bizonyos életkorhoz kötött".[6] Az Alkotmánybíróság e megállapításai bár a törvényi szintű, vagyis a Pp.-beli perképesség témakörében születtek, de a jelen ügyre is érvényes megállapítások.
Az iskolai mobilhasználat megítélésével kapcsolatban is azt a következtetést lehet levonni, hogy a kiskorú a tanulói jogviszonyra vonatkozóan, az életkorából adódóan alanya lehet az alapjognak, és annak érvényesítésére is van lehetősége. Ráadásul itt nem egy eljárási típusú alapjog érvényesítéséről van szó, szemben az Abh.-val, ahol a jogorvoslathoz való jog volt érintett, hanem ezen alapjog az Alaptörvény által deklarált alapjog, ami inkább anyagi jogi természetű.
Érintettsége igazolására az indítványozó benyújtotta a diákigazolványát, amivel bizonyítást nyert, hogy tanköteles diák, vagyis a Korm. rendelet rendelkezései rá nézve közvetlenül alkalmazandóak.[7]
Ezt követően az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a panasz kizárólag az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével, vagyis a tulajdonhoz való állított sérelmével összefüggésben felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt kívánalomnak, vagyis ez az összefüggés veti fel az érdemi alkotmányossági vizsgálat szükségességét.
A tulajdonhoz való joga sérelmét az indítványozó azért állította, mert meglátása szerint a telefonoknak a tanítási idő alatti kötelező átadása aránytalanul korlátozza a tulajdonhoz való jogát, mivel az átadás ideje alatt a telefonok megsérülhetnek vagy elveszhetnek, az elérni kívánt cél pedig enyhébb eszközzel (például a telefonok kötelező kikapcsolása) is megvalósítható lenne. Az Alkotmánybíróság elsősorban megállapította, hogy a Korm. rendelet támadott rendelkezései a tulajdonjogra nézve egyértelmű korlátozást tartalmaznak az átadási kötelezettség előírásával. A tulajdonkorlátozás alkotmányossági vizsgálata során az Alkotmánybíróság elsősorban annak szükségességére tért ki, amely irányadó gyakorlata szerint a szabályozás mögött meghúzódó közérdek létének vizsgálatát jelenti.
A határozat megállapítása szerint az alapjog korlátozása jelen esetben kettős: egyrészt tiltott tárgyak esetében a "közbiztonság és a jogszabályok betartásának általános követelménye a szabályozás célja", "a használatában korlátozott tárgyak (vagyis a telekommunikációs és okoseszközök) esetében pedig - a nemzetközi tendenciákhoz is igazodva - a diákok tanórán való figyelmének erősítése, és a szociális kapcsolatok erősítésének szempontjai jelennek meg. Az Nkt. 24. § (4) bekezdése is megerősíti ezen szempontokat, amikor úgy fogalmaz, hogy a szabályozás célja a tanuló megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga, az egészséghez való joga, az oktatás zavartalanságának biztosítása, valamint a közérdek és a közbiztonság". Ezen érvek mentén a testület a szabályozásban foglalt korlátozás szükségességét igazoltnak találta.
Ezt követően tért át a határozat a korlátozás arányosságának megítélésére. Az arányosság garanciáit abban látta a testület, hogy egyrészt a támadott szabályozás alkalmazása az oktatás idejére korlátozódik, másrészt e körben került értékelésre, hogy az Nkt. 24. § (4) bekezdése és a Korm. rendelet 5. §-a lehetőséget biztosít arra, "hogy igazgató vagy a pedagógus a használatában korlátozott tárgyak tekintetében mégis engedélyezze az adott tárgy birtoklását és használatát a nevelési-oktatási intézményben (egészségügyi vagy pedagógiai célból, a birtoklás és használat céljának, időtartamának és tárgyának meghatározásával)".
Végül értékelte az Alkotmánybíróság azt az indítványozói felvetést is, hogy a nagy értékű okos eszközök, vagyis mobiltelefonok az átadást követő tárolás során is megsérülhetnek, ezáltal kárt okoz a tanulónak. Elsősorban utal arra a határozat, hogy a Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése szerint az átvett tárgyat az átvétel időpontja szerinti állapotban kell visszaadni az érintett személy részére. "Ez az előírás tehát kötelezettséget teremt a nevelési-oktatási intézmény részére, hogy az átvett eszközt úgy tárolja, hogy abban kár ne essen, és arra is, hogy ha abban kár esik, akkor azt kompenzálni kell".[8] Ugyan a Korm. rendelet önálló rendelkezést nem tartalmaz a kártérítést illetően, nem kizárt a polgári jog általános kárfelelősségi szabályainak alkalmazása: "amennyiben egy speciális kárfelelősségi helyzetben a konkrét jogszabály nem tartalmaz különleges anyagi és eljárási szabályokat, akkor az általános polgári jogi kárfelelősségi szabályok lesznek irányadók. E tekintetben a Ptk. általános kárfelelősségi szabálya (6:519. §) és a más személyek által okozott károkért való felelősség szabályai lesznek az irányadóak (6:540. §). Utóbbi esetében a Ptk. úgy rendelkezik, hogy ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató a felelős. Ha
- 471/472 -
pedig a kárt szándékosan okozta, akkor egyetemlegesen fognak felelni".[9]
Tekintettel arra, hogy sem a korlátozás szükségessége, sem pedig arányossága körében az Alkotmánybíróság nem mutatott ki semmilyen alkotmányos aggályt, a panaszt a testület elutasította.
A határozathoz Juhász Imre alkotmánybíró (a határozat elfogadásakor az Alkotmánybíróság elnöke) párhuzamos indokolást csatolt, amely szerint a határozat nem kellő alapossággal végezte el a kiskorú indítványozó indítványozói jogosultságának vizsgálatát, az indítvány ugyanis csak a törvényes képviselője útján benyújtva lett volna elfogadható.
Lomnici Zoltán alkotmánybíró szintén arra a kérdésre hívja fel a figyelmet párhuzamos indokolásában: hogyan kell kezelnie az indítványozói jogosultság kérdését a kiskorúak, vagyis teljes cselekvőképességgel nem rendelkező indítványozók esetében
Schanda Balázs, az ügy előadó alkotmánybírója is párhuzamos indokolást csatolt a határozathoz, mert álláspontja szerint az indítványozói jogosultság kérdésében a határozat indokolása kiegészítésre szorul. Bár a többségi indokolás rögzíti az alapjogi jogképesség és alapjogi cselekvőképesség fogalmait, arra már nem tér ki, hogy ezek tartalmilag mit takarnak.
Álláspontja szerint "az alapjogi cselekvőképesség nem azonos a polgári jogi cselekvőképesség fogalmával. Utóbbi esetében főszabály szerint a cselekvőképesség teljessége egy objektív életkori határ betöltésétől függ, illetve törvényileg meghatározott életkori határok betöltésével a cselekvőképesség mind teljesebbé válik. A polgári jogi cselekvőképesség függ a belátási képesség meglététől is, annak hiánya vagy korlátozott volta szintén a polgári jogi értelemben vett cselekvőképesség korlátozását eredményezheti. Ezzel szemben az alapjogi cselekvőképesség azt fejezi ki, hogy az érintettek (az alapjog alanyai) gyakorolhatják-e, illetve közvetlenül gyakorolhatják-e jogaikat. Az alapjogi cselekvőképesség értelmében az alapjog jogosultja az Alaptörvény vagy törvény keretei között akár egyénileg, akár más útján gyakorolhatja (ha ez az adott alapjoggal összefér) és érvényesítheti az őt, alapjogi jogképessége alapján megillető jogokat. Az alapjogi cselekvőképesség teljességének határát fő szabály szerint a 18. életév betöltéséhez köthetjük. Egyes esetekben azonban, az alapjogi cselekvőképesség meglétének vizsgálatakor nemcsak az egyén életkorát, hanem az adott kérdés tárgyát is figyelembe kell venni. Ennek alapján adott esetben az alapjoggyakorlás lehetősége (vagyis az alapjogi cselekvőképesség) életkori határa a 18. életév betöltésénél alacsonyabb életkor is lehet. Jelen ügyben, az indítványozó által hivatkozott alapjogok mind olyan alapjogoknak tekinthetőek, amelyeket a kiskorú indítványozó egyénileg is gyakorolhat és érvényesíthet, ahogy az alkotmányjogi panaszban támadott Rendelet is eleve nagyrészt olyan személyeket érint, akik még nem töltötték be a 18. életévüket". Ebben az ügyben mindezek alapján azt kellett volna megállapítania a testületnek, hogy a kiskorú indítványozó indítványozói jogosultsága - a szülő hozzájáruló nyilatkozatától függetlenül - fennáll, mert rendelkezik alapjogi cselekvőképességgel.
Horváth Attila alkotmánybíró különvéleményt fűzött a határozathoz. Álláspontja szerint az indítványt azon az alapon is vissza lehetett volna utasítani, hogy a kiskorú nem a törvényes képviselője útján terjesztette elő az indítványt. Meglátása szerint az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése alapján a gyermekek védelme csak a szülői felügyeleti jogon keresztül biztosítható.
Patyi András alkotmánybíró különvéleményében arra a következtetésre jutott, hogy bár társadalmilag kiemelkedő jelentőségű az ügy, mégis az indítványt vissza kellett volna utasítani. A határozat hivatkozik az "alapjogi cselekvőképesség" fogalmára, azonban ez egyik korábbi határozatban sem szerepel, és mivel jogszabályban sem található ennek alapja, így jogalkotásnak minősíthető. A jelen eset alapjaként nem a polgári jog általános szabályai, hanem a polgári perrendtartás rendelkezései tekinthetők irányadónak. Erre alapítva a vizsgálatot nem lett volna elegendő a szülő hozzájáruló nyilatkozata, hanem követelmény lett volna, hogy a törvényes képviselő útján nyújtsa be az indítványt a kiskorú. A különvélemény szerint végül a benyújtott indítvány az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételeknek sem tesz eleget. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd: Indokolás [15].
[2] Lásd: Indokolás [7].
[3] Lásd: Indokolás [47].
[4] Lásd: Indokolás [27].
[5] Lásd: Indokolás [29].
[6] Lásd: Indokolás [28]-[29].
[7] Vö. Abtv. 26. § (2) bekezdésével.
[8] Lásd: Indokolás [47].
[9] Lásd: Indokolás [47].
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főtanácsadó, Alkotmánybíróság; egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézet.
Visszaugrás
