"Nem lehet [...] minden elképzelhető alkotmányra nézve egyaránt érvényes megoldást javasolni: az alkotmánybíráskodás szervezetét az egyes alkotmányok sajátosságainak megfelelően kell kialakítani."[1]
(Hans Kelsen)
"[A]z európai modell szerinti román alkotmánybíráskodást/alkotmányvédelmet leginkább három alkotmányos alapelv határozza meg: az alkotmány felsőbbségének (szupremácia) elve, a jogállamiság elve, valamint a hatalommegosztás elve."
Az európai modell szerinti alkotmánybíráskodási rendszerek, annak ellenére, hogy egy jól meghatározható típusba sorolhatók, lényeges különbözőségeket, sajátosságokat mutatnak, amelyek egyben kifejezik nemcsak az egyes alkotmánybíráskodási rendszerek sajátosságait, hagyományait, de azok fejlődési irányait, tendenciáit is. Ezek a tendenciák egyben jelzik az egyes országok felfogását az alkotmánybíráskodás helyéről, szerepéről az államszervezetben vagy akár a társadalomban; az elvárásokat és kijelölt hangsúlyokat e szereppel kapcsolatban.
Ilyen sajátosságként értékelhető az a tendencia, mely szerint - némileg eltávolodva a hagyományos, klasszikusnak mondható kelseni modelltől - a hangsúly a törvények alkotmányosságnak az ellenőrzésétől áttevődik a törvények alkalmazásának (ezen alkalmazás alkotmányosságának) az ellenőrzésére.
Ez fejeződik ki az alkotmányjogi panasz német alkotmánybírósági alkalmazásában, illetve túlsúlyba kerülésében; bizonyos mértékig az ugyancsak bírói, illetve közigazgatási hatóságok ellen irányuló spanyol amparo eljárásban; és nemkülönben az olasz alkotmánybíráskodási sajátosságban, mely szerint az alkotmánybíró a rendes, a quo bíró megkeresésére lényegében konkrét polgári, büntető vagy közigazgatási ügyekben ítélkezik.
Ezt a hangsúlyváltozást az alkotmánybírói szerepfelfogásban - vagyis az áttérést a törvények alkotmányossági vizsgálatáról a törvények alkalmazásának alkotmányossági vizsgálatára - a neves, francia alkotmányjogász, Louis Favoreu egyenesen az alkotmánybíróságok "eredeti szerepe eltorzulásának" nevezte.[2]
Ez az értékítéletnek tűnő minősítés azonban nem jelentheti a fenti megoldások létjogosultságának tagadását, de még csak megkérdőjelezését sem, hiszen a hangsúlyeltolódás, eltávolodás a hagyományosan felfogott alkotmánybírósági szerepkörtől éppenséggel szélesíti és gazdagítja az alkotmánybíráskodás tartalmát. Gondoljunk arra, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság szakmai tekintélyét éppen a rendkívül hatékony és konzisztens alapjogi joggyakorlatának köszönheti, amit kifejezetten az alkotmányjogi panaszok révén dolgozhatott ki.
Ehhez képest a francia alkotmánytanács sokáig kizárólag a törvények alkotmányosságának előzetes kontrollját ismerte, mint az alkotmányossági normakontroll egyetlen formáját (természetesen rendelkezett/rendelkezik egyéb hatáskörökkel is: választási bíráskodás, központi állami hatóságok közötti viták eldöntése, nemzetközi normák belső jogrendbe való beépülésének ellenőrzése), és csak 2009-től vezette be az utólagos konkrét normakontrollt.[3] Ebből adódóan az alkotmánytanács sokkal inkább a politikai rendszerre és az államszervezetre, semmint a jogrendszerre vagy az alapjogvédelemre gyakorol nagyobb hatást. A francia testület (mint neve is jelzi) bírósági státusza nem hangsúlyos, (alkotmányossági) igazságszolgáltatási tevékenysége pedig kevésbé jelentős.
Más alkotmánybíráskodási rendszerekben, így a hagyományos európai modellhez közelebb álló román alkotmánybíráskodásban is, a fő hangsúly a törvények alkotmányossági ellenőrzésen van, ami az előzetes (a priori) és utólagos (a posteriori) normakontroll keretében valósul meg, de megállapítható, hogy az alkotmánybíróság minden egyéb hatásköre vonat-
- 76/77 -
kozásában is lényegében alkotmányossági (például alkotmányos eljárásokra, közhatósági magatartásokra vonatkozó) ellenőrzést végez.
A továbbiakban a román alkotmánybíróság (a továbbiakban: Alkotmánybíróság) néhány fontos jellemzőjéről, hatásköréről igyekszem áttekintést adni, különös tekintettel az utólagos normakontrollra, az alkotmányjogi panasz hiányának elvi okaira és néhány, az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok (illetve a legfelső semmítő- és ítélőszék) közötti viszonnyal kapcsolatos esetjogi kérdésre.
Részletes elemzés nélkül, mintegy a megállapítások szintjén elmondható, hogy az európai modell szerinti román alkotmánybíráskodást/alkotmányvédelmet leginkább három alkotmányos alapelv határozza meg: az alkotmány felsőbbségének (szupremácia) elve, a jogállamiság elve, valamint a hatalommegosztás elve.
Az alkotmány felsőbbségének elve egyrészt rögzíti a román jogszabályi rendszer hierarchikus jellegét, valamint egyúttal azt az alapvető követelményt is, hogy minden jogi normának - köztük természetesen a törvényeknek és a törvényerejű jogszabályoknak - meg kell felelnie az alapnormának: az Alkotmánynak. Következésképpen, az Alkotmány mint felsőbbrendű jogszabály érvényesülését bírói védelemmel kell biztosítani - összhangban egyébként a kelseni lépcsőzetes normaelmélettel -, ami a törvények alkotmányos ellenőrzésében, a normakontrollban valósul meg.
A törvények alkotmányossági kontrollja azt a Hans Kelsen által megalapozott elvet fejezi ki, mely szerint a jogrendszer belső koherenciája és egysége megköveteli, hogy minden norma megfeleljen az alap (alkotmányos) normának, mivel az a "közös forrása az egy adott rendet alkotó normák sokaságának".[4]
Az alkotmány lényegénél és társadalmi rendeltetésénél fogva felsőbbrendű bármely más jogi normához képest, ami maga után vonja azt a követelményt, hogy minden más - alapvetően a parlament vagy a kormány által elfogadott - jogszabály tartalmában és szellemiségében összhangban legyen az alkotmányos normákkal és elvekkel.
Ahogyan egy neves kortárs alkotmányjogász fogalmazott: "önmagában egyetlen jogi norma sem rendelkezik semmilyen jogi értékkel a többi normától elszigetelten tekintve, mivel hiányzik a szabályozás logikai, jogi kritériumok szerinti motivációja. Egy norma akkor nyeri el jogi értékét, ha összefüggésbe kerül más jogi normákkal, és így együtt illeszkednek felsőbb jogi normákhoz, [...] hiszen a felsőbb jogi norma által biztosított egység, a kölcsönös összefüggés és a belső koherencia biztosítja az alsóbb normák jogi érvényességét".[5]
A román alkotmány explicit módon előírja, hogy "az Alkotmány felsőbbségének és a törvényeknek a betartása kötelező",[6] és az alkotmányjogi szakirodalom is kivételes fontosságot tulajdonít ennek az elvnek, ennek megfelelően nagy alapossággal elemzi és értelmezi. Az alkotmány felsőbbsége nem pusztán alaptörvényi "kinyilatkoztatáson" alapuló, önmagában létező és működő elv: szükség van a tartalmának érvényesülését biztosító eljárásokra, a védelmére, illetve a védelmét szolgáló intézményre. Ezt jelzi az alkotmány azon garanciális jellegű rendelkezése, mely szerint az alkotmányossági normakontrollt végző Alkotmánybíróság alapfunkciója szerint az alkotmány felsőbbségének a biztosítója.[7] Tehát, miközben az alkotmánybíráskodás biztosítja az alkotmány felsőbbségének az érvényesülését, maga az elv - mintegy visszahatásként - erős, megkérdőjelezhetetlen legitimációs alapot biztosít az Alkotmánybíróságnak és az alkotmányossági normakontrollnak.
Mindez egyben meghatározza a törvények alkotmányos ellenőrzésének a végső, lényegi rendeltetését, nevezetesen egyrészt az alapjogok sajátos (alkotmányos) igazságszolgáltatási eszközökkel történő védelmét, másrészt alkotmánysértés esetén a hatalmi ágak közötti egyensúly helyreállítását, és az államszervezetben mutatkozó működési zavarok elhárítását, orvoslását.
A jogállamiság elve már csak ezért is meghatározó az alkotmánybíráskodás vonatkozásában, mert magának az alkotmánybíróságnak a léte, rendeltetése, működése, összes tevékenysége (nem csak az alkotmányossági normakontroll) alapvető jogállamisági követelményből fakad, az alkotmánybíróság a jogállamiság meghatározó, bár sajátosnak tekinthető területét jelenti. Ahogyan a román alkotmányjogi szakirodalomban megfogalmazódott: az "Alkotmánybíróság és a törvények alkotmányosságának az ellenőrzése a jogállamiság egyik dimenziója".[8]
Ugyanakkor a jogállamiság olyan alapvető alkotmányossági követelmény, amelynek tiszteletben tartását az Alkotmánybíróság - esetgyakorlata révén -nyomon követi, és lehetőség szerint biztosítja is.
Az alkotmánybíráskodás mint jogállamisági komponens ugyancsak erősíti az Alkotmánybíróságnak,
- 77/78 -
illetve a tevékenységének a legitimitását. Másrészt, az Alkotmánybíróság esetgyakorlata révén tartalommal tölti meg a jogállamiság igencsak szerteágazó fogalmát. Mintegy illusztrációként említek néhány olyan alkotmánybírósági határozatot, amely konstans joggyakorlatra épül, és amely a jogállamiság tartalmát különböző nézőpontokból körvonalazza.
A törvényesség mint jogállamisági - s mint ilyen, egyben alkotmányossági - követelmény szükségessé teszi, hogy a parlament által elfogadott törvények normaszövege kellőképpen világos, pontos és kiszámítható legyen, úgy a közhatóságok, mint az állampolgárok számára. Ellenkező esetben fennáll az alapjogok sérülésének veszélye, holott ezeknek a védelme a jogállam elengedhetetlen feladata. A világos, pontos és kiszámítható jogi norma különösen fontos követelmény, amikor valamely alapjog alkotmányosan elfogadott, igazolt korlátozásáról van szó.[9]
Másik határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alapjogok tiszteletben tartása érdekében garanciarendszernek kell léteznie, beleértve az igazságszolgáltatási eljárásokat, ami az állam önkorlátozásával is járhat. A jogi, igazságszolgáltatási eljárásokat a jogállami követelményeknek megfelelően azokra a célokra lehet használni, amelyekért létrehozták őket, ezáltal erősítve, konszolidálva a tényleges alkotmányos demokráciát.[10]
Az Alkotmánybíróság joggyakorlata következetes azt illetően, hogy a jogállamiság összetevőjeként jelöli meg a jogbiztonság és a jogviszonyok stabilitásának követelményét. Ez utóbbi vonatkozásában - konkrét utólagos normakontroll keretében - az Alkotmánybíróság megállapította, hogy törvénytelen módon nem lehet jogot érvényesíteni. Valamely, akár legitimnek tekinthető jog vagy érdek biztosítása, védelme nem alapulhat törvénytelen vagy törvényességét illetően kétséges jogügyleten.[11]
Végezetül elvi jelentőséggel mondta ki a taláros testület, hogy a jogállamiság (a joguralom) követelményei az állami tevékenység alapvető/legfőbb céljaira vonatkoznak, ami feltételezi az állam jognak történő alárendelését, eszközöket biztosítva ahhoz, hogy megszűrje a politikai opciókat, és mérsékelje az államszervezet különböző struktúráinak esetleges visszaéléseit, a diszkrecionális jellegű hatalomgyakorlási tendenciákat.[12]
A hatalommegosztás elve, mondhatni, sajátos viszonyban van az Alkotmánybírósággal, alkotmánybíráskodással, amennyiben sem maga az Alkotmánybíróság, sem az általa gyakorolt alkotmányos hatáskörök nem tartoznak egyik hatalmi ághoz sem. A román Alkotmány szerint: "Az állam a hatalmi ágak - a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás - elválasztásának és egyensúlyának elvei szerint van megszervezve, az alkotmányos demokrácia keretében."[13] Ez egyrészt azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság független, önálló, egyik hatalmi ághoz sem illeszthető közhatóság, másrészt azt is, hogy nem képez önálló hatalmi ágat. Kétségtelen, hogy a taláros testület tevékenysége, illetve eljárásai jelentős mértékben hasonlítanak az igazságszolgáltatás intézményrendszerének tevékenységéhez, illetve eljárásaihoz; mi több, az alkotmánybírók (akik javarészt nem karrierbírók) jogállása a rendes, legfelső bírósági bírók jogállásával megegyező ugyan, mégsem sorolhatók a bírói hatalomhoz.
Mindezek azonban már átvezetnek az Alkotmánybíróság jogállásával kapcsolatos kérdésekhez, melyeket a következő részben mutatunk be.
Azt érdemes és szükséges is megjegyezni, hogy az alkotmánybírósági joggyakorlatban körültekintő megfogalmazást kapnak azok az elvi megállapítások, melyek a hatalommegosztás elvének tartalmára, tiszteletben tartására, a hatalmi ágak közötti érzékeny egyensúlyi állapot megőrzésére vonatkoznak. Különösen igaz ez akkor, amikor az Alkotmánybíróság a közhatóságok közötti alkotmányos természetű jogi konfliktusokban foglal állást, amelyek esetében a vita tárgya sokszor éppen a hatalommegosztás elvének a megsértése. Az Alkotmánybíróság éppen ezen alkotmányos államszervezeti elv értelmezéseként, a Velencei Bizottság vonatkozó ajánlásait is messzemenően figyelembe véve fejlesztette ki a közhatóságok közötti lojális együttműködés, vagyis az alkotmányos lojalitás követelményét.
Az 1991-es új román alkotmány vezette be az alkotmánybíráskodást a törvények alkotmányossági ellenőrzésére, illetve hozta létre az Alkotmánybíróságot, amely 1992-ben alakult meg, az 1992. évi 47. törvény elfogadásával. Megjegyzendő, hogy kezdetleges for-
- 78/79 -
mában létezett alkotmánybíráskodás a két világháború közötti időszakban is: a legfelső bíróság végezte, anélkül, hogy komolyabb gyakorlatot, illetve hagyományt alakított volna ki.
A mindezideig egyetlen, 2003-as alkotmánymódosítás jelentős mértékben konszolidálta ezt az intézményt, bővítette hatásköreit, kiszélesítette a megkeresésre jogosult jogalanyok körét, és fokozta az alkotmánybírósági határozatok jogi erejét, amelyek már-már jogforrási erővel rendelkeznek.
Anélkül, hogy részletes elméleti fejtegetésbe bocsátkoznánk, összefoglalóan a kilenc - egyszeri kilenc évre kinevezett - bíróból álló Alkotmánybíróság jogállásáról a következőket állapíthatjuk meg:
a) Az Alkotmánybíróság olyan központi közhatóság, melyet közvetlenül az alkotmány szabályoz, és amelynek általános feladata, hogy őrködjön az alaptörvény rendelkezéseinek tiszteletben tartása fölött. Másrészt, az Alkotmány felsőbbsége biztosítójaként, meghatározó tényezője az alkotmányos rendnek.
b) Az Alkotmánybíróság az alkotmánybíráskodás egyedüli letéteményese, ami azt jelenti, hogy semmilyen más közhatóság nem ellenőrizheti általánosan kötelező erővel a törvények alkotmányosságát.
c) Az Alkotmánybíróság független bármely más közhatóságtól, beleértve a bírói hatalmi ágat is. Ez a függetlenség teljes, ami azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság nem függ semmilyen más hatalmi ág politikai akaratától. A függetlensége anyagi, funkcionális és igazságszolgáltatási jellegű.
d) Tevékenységében az Alkotmánybíróságnak kizárólag az alaptörvényhez és az annak megfelelő alkotmánybírósági törvényhez kell igazodnia; az Alkotmánybíróság kizárólag ezeknek van alárendelve.
e) Az Alkotmánybíróság határozatai általános, erga omnes hatállyal kötelező jellegűek.[14]
Az Alkotmánybíróság feladat- és hatáskörét az alkotmány 146. cikke állapítja meg. E rendelkezések alapján az Alkotmánybíróság hatásköre két részből tevődik össze. Fő tevékenysége egyrészt a normakontroll, a törvények alkotmányosságának az ellenőrzése, másrészt a különböző alkotmányos eljárások, cselekmények normakontrollját végzi.
A törvények alkotmányosságának az ellenőrzése, a kelseni modellnek megfelelően, kétféle lehet: előzetes és utólagos normakontroll.
Az előzetes, a priori alkotmányossági ellenőrzés a parlament által elfogadott, de a köztársasági elnök által még ki nem hirdetett törvényekre vonatkozik. A parlament két háza által elfogadott törvényt az Alkotmányban meghatározott jogosultak megtámadhatják az elfogadástól számított öt napon belül. A jogosultak közé tartozik a köztársasági elnök, a két házelnök, 50 képviselő vagy 25 szenátor, a kormány, a legfelső semmítő- és ítélőszék elnöke és a nép ügyvédje (ombudsman intézménye). Előzetes normakontroll alá vonhatók a parlament által elfogadott törvények, a nemzetközi szerződések vagy egyezmények, a parlamenti szabályzatok (határozatok).
Az utólagos, a posteriori normakontroll egy hatályban lévő törvényre vagy törvényerejű (egyszerű/sürgősségi) kormányrendeletre vonatkozik. Az alkotmányossági kifogást egy rendes bíróság előtt zajló perben, a per bármely szakaszában, alapfokon vagy fellebbviteli eljárásban egyaránt fel lehet vetni.
Az erre jogosultak mindenekelőtt a perben részt vevő felek, rajtuk kívül pedig az ügyész, illetve az ügyet tárgyaló bíró. Az Alkotmánybíróság a normakontroll során csak megkeresésre (és nem hivatalból) jár el.
Az Alkotmánybíróság további feladat- és hatáskörei:
a) megoldja a közhatóságok közötti alkotmányos természetű jogvitákat;
b) felügyeli a Románia elnökének megválasztásával kapcsolatos eljárási szabályok betartását, és igazolja a szavazás eredményét;
c) megállapítja Románia elnöke tisztségének ideiglenes betöltését indokolttá tevő körülmények fennforgását, és megállapításait közli a parlamenttel és a kormánnyal;
d) tanácsadó, konzultatív jelleggel véleményezi a Románia elnökének tisztségéből való felfüggesztésére irányuló javaslatot; ez az egyetlen olyan eset, amikor az Alkotmánybíróság határozata nem kötelező a parlamentre nézve;
e) felügyeli a népszavazás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos eljárást, és igazolja a szavazás eredményét;
f) határoz azon panaszok tekintetében, melyek egy politikai párt alkotmányosságára vonatkoznak.
- 79/80 -
Az Alkotmánybíróság hatásköreinek gyakorlása során döntéseket, határozatokat, egy bizonyos esetben pedig konzultatív jellegű véleményeket fogad el.
Döntéseket[15] (használva ez alkalommal a román terminológia tükörfordítását) fogad el az előzetes és utólagos normakontroll során, amikor megoldja a közhatóságok közötti alkotmányos természetű jogi konfliktusokat, továbbá, amikor egy politikai párt alkotmányosságát vizsgálja.
Határozatokat hoz az elnökválasztással, az elnök helyettesítésével, az országos népszavazással és a népi (állampolgári) törvénykezdeményezéssel kapcsolatos hatásköreinek gyakorlása alkalmával.
Az Alkotmánybíróság aktusa egyetlen esetben nem kötelező, hanem csak konzultatív jellegű: akkor, amikor konzultatív véleményt fogalmaz meg az elnök hivatalából való esetleges felfüggesztése kapcsán.
Az Alkotmány 147. cikke szerint az Alkotmánybíróság döntései és határozatai általánosan kötelezőek a Hivatalos Közlönyben történő közlésük időpontjától, és csak a jövőre nézve érvényesek. Az általánosan kötelező (erga omnes) jelleg normatív erőt ad az alkotmánybírósági döntéseknek. Miközben azok természetesen nem tekinthetők tulajdonképpeni jogi normáknak, jogszabályoknak, valójában részét képezik a formális jogforrási rendszernek.
Míg az előzetes absztrakt normakontroll főként az államszervezeti elvek érvényre juttatását, a szélesebb értelemben vett alkotmányvédelmet valósítja meg, addig a törvények utólagos, konkrét ellenőrzése elsődlegesen az alapjogvédelmet szolgálja.
Az utólagos normakontroll eljárás megindításához rendes bírói eljárásban felmerülő alkotmányossági kifogás megfogalmazása szükséges, egy érvényben lévő - az eljárásban alkalmazandó - törvény vagy törvényerejű kormányrendelet kapcsán. Az alkotmányossági kifogás közjogi kifogásnak minősül, annak ellenére, hogy felvetésével elsősorban a felek élnek (bár ezt megteheti az eljáró bíróság vagy a jogvitában résztvevő ügyész is).
A perbéli felek - természetes vagy jogi személyek - csak közvetett módon fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, mégpedig az eljáró rendes bíróság által. A bírósági eljárás bármely szakaszában kérelmet fogalmazhatnak meg a felek, amit a bíróság tekinthet megalapozottnak, megalapozatlannak, vagy akár megengedhetetlennek is, mindenesetre külön határozatban dönt a kérelemről. Amennyiben a bíróság az alkotmányossági kifogást megengedhetetlennek tartja - mert az nem eljárásjogi kérdést érint, hanem az ügy érdemi/tartalmi részére vonatkozik -, akkor nem továbbítja az ügyet az Alkotmánybíróságra, egyéb esetekben igen.
Az Alkotmánybíróság számára mindez hatékony eszköz a hatályban lévő és alkalmazandó törvények alkotmányosságának a vizsgálatára; különösen az alapvető, alkotmányos jogok és szabadságok védelmére, és ezáltal az alkotmány felsőbbségének az érvényre juttatására.
Nyilvánvaló, hogy az alkotmányossági ellenőrzés ebben az esetben nem a bírósági eljárásra vagy az annak keretében hozott határozatra vonatkozik, hanem az alkalmazandó törvényre. Fontos megjegyeznünk, hogy a román alkotmánybíróság elfogadhatatlansági okként tartja számon azt a körülményt, amikor az alkotmányossági kifogás valójában a törvény értelmezésére és/vagy alkalmazására vonatkozik, és nem tényleges alkotmányossági problémát vet fel. Az alkotmánybírósági esetgyakorlat szerint a törvények értelmezése és alkalmazása kizárólag a rendes bíróságok hatásköre. Hasonlóképpen elfogadhatatlansági indok, ha a kifogás a törvény hiányosságaira, esetleg a létező szabályozás megváltoztatására vonatkozik, ez ugyanis a parlament kizárólagos feladata.
Ebből adódik, hogy az alkotmányossági kifogás kizárólag a jogszabálynak az alkotmány rendelkezéseivel ellentétes, azokat sértő vagy azokkal összhangban nem lévő, tehát alkotmányellenes tartalmára vonatkozhat. Leggyakrabban az alapvető jogok és szabadságok sérelmével kapcsolatban merül fel kifogás. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy ebben az eljárásban valamely államszervezeti elv vagy egyéb, az államszervezetet érintő alkotmányos rendelkezés megsértését kifogásolnák, esetleg olyan elvét, mint a jogállamiság vagy a hatalommegosztás.
Külön helyzetet jelent az utólagos normakontroll keretében, amikor a hatályban lévő törvényt a nép ügyvédje támadja meg. Ez esetben, egyedülállóan a román alkotmánybíráskodási rendszerben, utólagos
- 80/81 -
absztrakt normakontroll valósul meg, hiszen a nép ügyvédje által megfogalmazott alkotmányossági kifogás nincs konkrét bírósági eljáráshoz kötve, hanem direkt módon támadja a hatályban lévő törvényt vagy törvényerejű kormányrendeletet.
Ilyen jogosítvánnyal senki más nem rendelkezik. Rendkívül jelentős ez a hatáskör a törvényerejű kormányrendeletek esetében, ugyanis ha már közvetlenül azok elfogadásakor - ami egyben hatályba lépésüket is jelenti - alkotmányossági aggályok merülnek fel, ezeket kizárólag a nép ügyvédje vetheti fel az Alkotmánybíróság előtt.
A román alkotmánybíráskodási rendszerben nincs explicit módon szabályozva az utólagos absztrakt normakontroll és az alkotmányjogi panasz lehetősége, továbbá az actio popularis intézménye sem.
Ennek ellenére a létező, alkotmányban szabályozott utólagos normakontroll vonatkozásában megállapítható, hogy sajátos formában megjelenik benne a fentebb említett, utólagos absztrakt normakontroll funkciója, valamint bizonyos értelmezésben az alkotmányjogi panasz egyes elemeit is felfedezhetjük benne; az actio popularis, illetve az amparo típusú eljárás jegyei viszont teljességgel hiányzanak belőle, ilyesmi beépítésére nem is volt szándék az alkotmányozó részéről.
Az Alkotmány 2003-as módosítása bevezette annak lehetőségét, hogy a nép ügyvédje hatályban lévő törvényekkel, illetve törvényerejű kormányrendeletekkel szemben, közvetlenül[16] alkotmányossági kifogást emelhessen, és megkereséssel forduljon az Alkotmánybírósághoz, rendes bíróság előtt folyamatban lévő jogvitától függetlenül is. Ezt az Alkotmánybíróság joggyakorlata, majd a szakirodalom is - sajátos - utólagos absztrakt normakontrollnak kezdte tekinteni, amennyiben konkrét, peres jogvitához nem kapcsolódóan végez az Alkotmánybíróság absztrakt normakontrollt egy hatályban lévő jogszabállyal kapcsolatban. Ez hasonló a magyar alkotmánybíráskodási gyakorlatból ismert közvetlen vagy kivételes alkotmányjogi panasz esetéhez. A közvetlen vagy kivételes alkotmányjogi panasz azt az esetet jelenti, amikor az alaptörvényellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be az alapjogi jogsérelem vagy az alaptörvényben biztosított egyéb, alapvető jognak nem minősülő alanyi jog sérelme.[17]
Szükséges azt a pontosítást megtennünk, hogy a román eljárásban nem kizárólag alapjogvédelmet szolgál az említett utólagos absztrakt normakontroll, hanem bármilyen vélt alkotmánysértésre vonatkozhat, tekintettel arra, hogy a nép ügyvédjének nem kell igazolnia személyes érdeket.
A tulajdonképpeni utólagos konkrét normakontroll egyik alapvető funkciója az alapjogvédelem, a valóságos alapjogi bíráskodás megteremtése. A perben részt vevő felek a legtöbb esetben alkotmányos alapjogaik (valós vagy vélt) megsértése miatt fordulnak az Alkotmánybírósághoz, és kérik a vonatkozó törvényi rendelkezés alkotmányellenességének a megállapítását. A leggyakrabban hivatkozott alapjogi sérelem a jogegyenlőségnek, az egyenjogúságnak, a diszkrimináció tilalmának, a tulajdonjognak, a munkához való jognak, a védelemhez való jognak, az ártatlanság vélelmének vagy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés jogának a megsértése. Ugyanakkor éppen a kialakított alkotmánybírósági joggyakorlat folytán meglehetős gyakorisággal hivatkoznak olyan jogállamisági követelményekre, mint a törvényi rendelkezés világos, pontos és kiszámítható voltának hiánya vagy a hatalommegosztás elvének figyelmen kívül hagyása, például olyan esetekben, amikor a kormány olyan területeket szabályoz törvényerejű kormányrendeletekkel, amelyekre vonatkozóan az alkotmányos rendelkezések szerint nem volna hatásköre.
Amennyiben ismételten összevetjük a románt a magyar alkotmánybíráskodási gyakorlattal, akkor a fentieket bizonyos mértékig hasonlatosnak találhatjuk a normakontrollal egybekötött alkotmányjogi panasszal.
Ugyancsak a már említett szerzőre hivatkozva, a normakontrollal egybekötött alkotmányjogi panasz azt jelenti, hogy akinek az ügyében folytatott bírósági eljárásban véleménye szerint a bíróság alaptörvényellenes jogszabályt alkalmazott, és ennek folytán valamely, az Alaptörvényben biztosított joga sérült, indítványozhatja a bírói ítélet vagy az eljárás alapjául szolgáló jogszabály, illetve jogszabályi rendelkezés alaptörvényellenességének megállapítását és megsemmisítését, feltéve, hogy egyéb rendes jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, avagy jogorvoslati lehetőség nincs (nem volt) számára biztosítva.[18]
Az alapvető különbség abban áll, hogy míg a magyar rendelkezések szerint csak jogerős bírósági határozat esetén lehet az annak alapjául szolgáló jogszabállyal szemben alkotmányossági normakontrollt kérni, addig a román rendszerben tárgyalási folyamatban lévő ügyben is lehet élni alkotmányossági kifogással.
A román utólagos konkrét normakontroll esetében az Alkotmánybíróság megkeresését követően az alapügyet tárgyaló bíróság eldöntheti, hogy felfüggeszti-e a tárgyalást, avagy tovább tárgyalja az ügyet. Ha az alkotmánybírósági határozat azt követően szü-
- 81/82 -
letik meg, hogy a rendes bíróság már döntött az ügyben, viszont az alkalmazott jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősíti, az érintett személy perújítást kérhet a polgári eljárási törvénykönyv szabályai szerint.[19]
A valódi alkotmányjogi panasz - általánosan elfogadott meghatározása szerint: olyan jogorvoslati, illetve jogvédelmi eszköz, amely alkotmányos alapjogok megsértése esetén valamely bírói vagy hatósági döntés ellen alkalmazható[20] - a román alkotmánybíráskodási rendszerben nem létezik.
A meghatározásból következik, hogy az alkotmányjogi panasz tárgya nem valamely alkotmányellenesnek vélt, alapjogot sértő jogi norma, hanem az alkotmányos jogot sértő jogerős bírói vagy hatósági határozat. Következésképpen az alkotmányjogi panasszal megkeresett Alkotmánybíróság nem egy jogszabály alkotmányosságát vizsgálja, hanem egy - rendszerint immáron jogerőssé vált - bírói/hatósági határozatot.[21]
Az alkotmányjog panasz alkalmazhatóságának - vagyis annak, hogy alkotmányossági normakontroll alá lehessen vonni bírósági határozatokat -, a román alkotmánybíráskodási rendszerben kifejezett elvi, alkotmányjogi akadályai vannak. Mindenekelőtt egy megkerülhetetlen jogi akadályt kell említenünk, nevezetesen azt, hogy az Alkotmányban ez a hatáskör nem szerepel. Való igaz, hogy a hatáskörök sorában utolsóként szerepel egy elem, mely az alkotmányjogi szakirodalomban igencsak vitatott: az ún. egyéb hatáskörök; eszerint az alkotmánybíróságról szóló törvény meghatározhat egyéb hatásköröket is.
Ugyanakkor úgy vélem, hogy a rendes bírósági gyakorlat alkotmányosságának ellenőrzése olyan, az államszervezet rendszerének egészét, annak belső logikáját megbontó kérdés lenne, amit törvényi, tehát az alkotmányos szint alatti jogszabállyal megoldani nem lehet. A továbbiakban, még ha okfejtésünk teljesen elméleti jellegű is, mindazokat az elvi, rendszerszintű akadályokat említem, amelyek lehetetlenné teszik az alkotmányjogi panasz alkalmazását a román alkotmánybíráskodási rendszerben.
a) Elsőként említhető az államszervezetnek a hatalommegosztás elve által meghatározott alkotmányjogi architektúrája; nevezetesen az, hogy milyen helyet foglal el az Alkotmánybíróság ebben az intézményrendszerben.
A román Alkotmány tételesen is három hatalmi ágról - törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalomról - rendelkezik. Az Alkotmánybíróság nem része egyik hatalmi ágnak sem, de nem is képez önálló hatalmi ágat.
b) Az Alkotmánybíróság jogállását tekintve egy politikai igazságszolgáltató; önálló, független közhatóság.
c) Ami az alkotmánybírók kinevezésének módját, illetve lehetséges szakmai karriertörténetüket illeti: a román alkotmánybíróság közel harminc éves történetében igen kevés karrierbíró lett alkotmánybíró, többnyire egyetemi oktatókat és volt parlamenti képviselőket neveztek ki alkotmánybírónak.
d) Az alkotmánybírósági határozatok általánosan kötelező jellege, valamint kvázi jogforrási értéke olyan sajátosságok, amelyek az alkotmánybírósági határozatokat megkülönböztetik a rendes bírósági határozatoktól.
e) Az előzetes és utólagos, absztrakt és konkrét alkotmányossági normakontrollt végző Alkotmánybíróság egyetlen eljárás keretében nem alakulhat át a bírói szervezetrendszerbe mintegy betagozódó, sajátos fellebbviteli bírósággá. Amennyiben a taláros testület vizsgálhatná a rendes bíróságok határozatainak alkotmányosságát, akkor ez egyfajta fellebbviteli bírósággá tenné. Ha pedig tisztán hipotetikus jelleggel az alkotmánybírósági határozat joghatását vizsgáljuk, akkor az egyik lehetőség szerint a határozat maga oldaná meg az ügyet, ami teljesen idegen az alkotmánybírósági szerepfelfogástól, vagy visszakerülne a rendes bíróság elé az ügy, újratárgyalás végett, ami azt jelentené, hogy az Alkotmánybíróság egyfajta semmítőszékként működne.
"A független bírói hatalom elvéhez szorosan kötődik az a másik elv, hogy a bírói hatalmat kizárólag bíróságok gyakorolják, vagyis a bírói hatalom a bírákban testesül meg."[22]
Az alkotmányos igazságszolgáltatást végző taláros testület a román alkotmánybíráskodási rendszer-
- 82/83 -
ben, mint korábban jeleztem, nem része a bírói hatalomnak, a rendes igazságszolgáltatásnak, az alkotmánybírók pedig nem tekinthetők rendes bíráknak. Ugyanakkor jogállásuk, szakmai státusuk megfelel a legfelsőbírósági bírák státusának, ami időnként feszültségek forrásaként jelenik meg, akár hatásköri konfliktusok formájában is.
Mindezek ellenére léteznek alkotmányos érintkezési pontok, kapcsolódási felületek, illetve alkotmányjogi párbeszéd is kialakul adott esetben az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok, különösen a legfelső semmítő- és ítélőszék között.[23]
A következőkben mintegy jelzésszerűen utalok a konkrét alkotmányos párbeszéd megnyilvánulási formáira:
a) Az előzetes normakontroll keretében a legfelső semmítő- és ítélőszéknek joga van arra, hogy megkereséssel éljen az Alkotmánybíróság felé, amennyiben alkotmányellenesnek vél egy elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényt, illetve törvényi rendelkezést.
b) Az utólagos normakontroll a legszélesebb felülete az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok közötti kapcsolatnak, hiszen az alkotmányossági kifogás egy rendes bírósági eljárásban vethető fel, akár a bíróság részéről is. Amennyiben a felek vetik fel, a bíróság határozatban dönt a megkeresésnek az Alkotmánybíróság felé történő továbbításáról. A határozatban maga a bíróság is kifejti álláspontját azt illetően, hogy az alkotmányossági kifogás megalapozott-e vagy sem. Amennyiben a bíróság maga is megalapozottnak véli a megkeresést, vagyis alkotmányellenesnek véli az alkalmazandó törvényi rendelkezést, érvei rendkívül hasznosak lehetnek - anélkül természetesen, hogy kötelezőek lennének - az Alkotmánybíróság számára.
c) A jogvitát tárgyaló bíróság eldöntheti, hogy felfüggeszti-e az ügy tárgyalását, amíg az Alkotmánybíróság határozatát meg nem hozza, avagy tovább tárgyalja. Ilyen módon az ügyben akár jogerős határozat is születhet, mielőtt az Alkotmánybíróság döntött volna. Adott esetben, ha az Alkotmánybíróság a törvényi rendelkezés alkotmányellenességét állapította meg, az érdekelt fél, ahogy már korábban jeleztem, perújítást kérhet a polgári eljárási törvénykönyvben előírt eljárás szerint.
d) Az Alkotmánybíróság kizárólag a törvény, illetve a kifogásolt rendelkezések alkotmányosságáról dönt, anélkül, hogy azokat módosíthatná vagy kiegészíthetné. Az Alkotmánybíróság kiterjesztheti az ellenőrzést a kifogásolt törvényszöveggel szorosan összefüggő egyéb, az adott törvényben szereplő rendelkezésekre is.
e) Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja a törvény értelmezését és alkalmazását, mivel ez kizárólag a rendes bíróságok hatásköre.
f) Az Alkotmánybíróságnak nem feladata a különböző törvények, azok rendelkezéseinek az összehasonlítása, még akkor sem, ha ellentmondás, inkoherencia merül fel. Nem elemzi a törvények közötti összehangoltságot.
g) Az Alkotmánybíróság adott esetben hivatkozik a legfelső semmítő- és ítélőszék jogegységi határozataira,[24] mely utóbbiak kötelezőek valamennyi bírói szervre nézve. Ezek rendkívül hasznosak az alkotmányossági normakontroll során, hiszen meghatározzák az Alkotmánybíróság számára is a vizsgált törvényszöveg bírósági értelmezés szerinti normatív tartalmát, és ilyen módon jelentősen segítik az Alkotmánybíróság tevékenységét.
h) Az alkotmány vonatkozó előírásának megfelelően az alkotmánybírósági határozatok általános érvénnyel, mindenkire nézve (erga omnes hatállyal) és a jövőre vonatkozólag kötelezőek a közléstől számítva, visszamenő hatály nélkül.[25]
Az Alkotmánybíróság a joggyakorlatában, különösen az utólagos normakontroll keretében, értelmezi és egyben alakítja is saját hatáskörét, meghatározva, újabb elemekkel bővítve viszonyát a rendes bíróságokhoz, valamint a legfelső semmítő- és ítélőszékhez.
E viszonynak vannak jól kimutatható kooperatív, de konfrontatív elemei is. Ha a felek fordulnak megkereséssel az Alkotmánybírósághoz, a bíróságnak kivételes alkalma nyílik arra, hogy véleményezze alkotmányossági szempontból az alkalmazandó törvényt, illetve törvényszöveget.
Az Alkotmánybíróság határozata a bíróságokra nézve is kötelező. Ez adott esetben komoly segítséget jelenthet a bíróságok számára, hiszen volt olyan jogszabály (a devizahitelesek megsegítéséről rendelkező törvény), amelynek egyes cikkeit az Alkotmánybíróság, értelmező határozat keretében, csak az általa megadott értelmezés szerinti alkalmazásban minősítette alkotmányosnak.
- 83/84 -
Ez a határozat természetesen kötelezettséget is rótt egyben a parlamentre, hogy az alkotmánybírósági értelmezésnek megfelelően módosítsa a törvény szövegét, de addig is, míg ezt a parlament megtette, az egyébként országszerte nagy számban zajló perekben a bíróságok java része az Alkotmánybíróság határozatának közvetlen alkalmazásával döntött.
Az alkotmánybírósági esetgyakorlat messzemenő következetességgel állapítja meg, hogy a törvények értelmezése és alkalmazása kizárólag a rendes bíróságok hatásköre. Ahogy korábban erről szó volt, az Alkotmány nem teszi lehetővé a bírósági határozatok/ítéletek alkotmányossági kontrollját, tehát nem szabályozza az alkotmányjogi (alapjogi) panasz intézményét. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság elvi éllel, mintegy konceptuálisan állapította meg, hogy egy következetesen téves bírósági törvényértelmezés, jogalkalmazás adott esetben lehet alkotmányellenes, ezt azonban kizárólag az Alkotmánybíróság állapíthatja meg. A bírói jogértelmezés alkotmányellenességét nem lehet legfelső bírósági jogegységi határozattal megállapítani, ilyen módon nem lehet a téves gyakorlatot megszüntetni; ez utóbbi azonban már az említett viszony konfrontatív jellegével kapcsolatos.
A következőkben az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos elvi megállapításaiból idézek. Ha az Alkotmánybírósághoz forduló fél lényegében a törvényszöveg értelmezését, illetve alkalmazását kifogásolja, a taláros testület saját hatásköre hiányát állapítja meg, és mint megengedhetetlen megkeresést elutasítja a beadványt; azzal, hogy az a bíróságok hatáskörébe tartozik. "A törvények értelmezése azok alkalmazásának és tiszteletben tartásának elengedhetetlen, racionális művelete, melynek célja a jogi normák értelmének, jelentésének és alkalmazási területének tisztázása, és amelyet a bíróságok valósítanak meg, különböző értelmezési módszerek révén. Az ilyen módon megvalósult jogértelmezés jelzi adott ügyben az Alkotmánybíróság számára a normakontroll során vizsgált törvényszöveg normatív tartalmát. A bírói jogértelmezésnek azonban általánosan elfogadottnak kell lennie, például a Legfelső Semmítő- és ítélőszék által elfogadott jogegységi határozat révén. Ugyanakkor úgy a bíróságok általi törvényértelmezéseknek, mint a Legfelső Semmítő- és ítélőszék által elfogadott jogegységi határozatok értelmezéseinek tiszteletben kell tartaniuk az alkotmányos kereteket, ha nem ez történik, akkor a szankcionálására kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult."[26]
Az Alkotmánybíróság pontosítja, illetve körülírja saját feladatát e vonatkozásban, és megállapítja, hogy "az alkotmányossági ellenőrzés a jogszabály, a jogi norma normatív tartalmára vonatkozik, arra, ahogyan ezt a bíróságok általános és folytonos értelmezésben megállapították, következésképpen az alkotmányossági normakontroll nem vonatkozhat egyes bíróságok egyedi, elszigetelten jelentkező jogértelmezésére. Következésképpen a bírósági normaértelmezés fölötti alkotmányossági ellenőrzésnek alapvetően akkor van helye, ha az adott értelmezés folytonos, időben elhúzódó, a bíróságok által immáron elfogadott, a joggyakorlatot alakító hibás, az alkotmányos rendelkezésekkel ellenkező értelmezés."[27]
Ez egyben azt is jelzi, és az Alkotmánybíróság meg is fogalmazza, hogy ellentétes jogértelmezések előfordulhatnak ugyan a bíróságok részéről a joggyakorlatban, de ezek feloldására a legfelső semmítő- és ítélőszék jogosult, jogegységi határozatok elfogadásával, melyek tartalma kötelező a bíróságokra nézve. Ha azonban akár a bírósági jogértelmezés, akár a jogegységi határozatban foglalt normaértelmezés kapcsán alkotmányossági kifogás merül fel, ezeket kizárólag az Alkotmánybíróság vizsgálhatja, és állapíthatja meg az értelmezések alkotmányellenességét.[28] Az Alkotmánybíróság egy idei határozatában,[29] utólagos normakontroll keretében vizsgálta a legfelső semmítő- és ítélőszék jogegységi határozatának[30] az alkotmányosságát. Az elmúlt évek során a parlament több törvényt fogadott el a doktori címmel járó juttatásokról, azok jogi természetéről, ami a juttatások összegét is jelentősen befolyásolta. Az Alkotmánybíróság a legfelső bíróság jogegységi határozatát vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a legfelsőbírósági határozat sérti a hatalommegosztás elvét, hiszen rendelkezésével a legelső bírói szerv törvényhozási jogköröket vont magához, másrészt alkotmányossági normakontrollt is gyakorolt, ami az Alkotmánybíróság kizárólagos hatásköre. A határozat alapjául szolgáló ítéletben a legfelső semmítő- és ítélőszék a doktori címhez kapcsolódó juttatásokról döntött, és döntése a parlament által elfogadott szabályozással ellentétes tartalmú volt. Az Alkotmánybíróság helyt adott az ítélőtábla megkeresésének, és megállapította a jogegységi határozatban foglalt értelmezés alkotmányellenességét.
Az Alkotmánybíróság egy másik határozatában[31] - a képviselőház elnökének a megkeresésére - a parlament és a legfelső semmítő- és ítélőszék között ke-
- 84/85 -
letkezett alkotmányos természetű konfliktust oldotta fel.[32] Ebben az esetben az alkotmányossági ellenőrzés nem kifejezetten törvényi normaszövegre, hanem egy alapvető közhatóság, nevezetesen a bírói hatalmat képviselő legfelső semmítő- és ítélőszék magatartásának alkotmányosságára vonatkozott. Anélkül, hogy a tényállást, a felek érvélését a maguk részletességében ismertetném, csak az ügy megértéséhez legszükségesebb elemeket említem.
A korrupcióellenes küzdelemről szóló 2000. évi 78. törvény 29. cikkének (1) bekezdése előírta, hogy a korrupciós bűncselekményeket első fokon tárgyaló bíróságok szakosodott tanácsokat hozhatnak létre, hogy olyan bírák tárgyalják ezeket az ügyeket, akiknek van valamilyen képzettségük ilyen ügyek vonatkozásában.
A 2003. évi 161. törvény módosította az előző rendelkezést abban az értelemben, hogy minden bírói szerv számára, beleértve a legfelső semmítő- és ítélőszéket is, kötelezővé tette a szakosodott bírói tanácsok létrehozását korrupciós ügyek tárgyalása esetén. Ez azért is különösen releváns a legmagasabb rangú bírói szervet illetően, mert a közméltóságot betöltő tisztségviselők (miniszterek, parlamenti képviselők), valamint magas rangú kinevezett köztisztviselők (országos intézményvezetők) esetében első fokon a legfelső semmítő- és ítélőszék büntető kollégiumának hármas tanácsa tárgyalja a korrupciós ügyeket. A legfelső semmítő- és ítélőszék elnöke és alelnökei nem tettek eleget ennek a törvényi előírásnak, azzal az utólagos érveléssel, hogy a testület büntető kollégiumának minden tagja szakosodottnak tekinthető ilyen típusú ügyekben. A legfelső semmítő- és ítélőszék vezetésének az ítélkezési év elején kellett volna kijelölnie ezeket a szakosodott tanácsokat, de több éven keresztül elmulasztotta ezt. Az Alkotmánybíróság határozatában többek között a következőket fogalmazta meg: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy 2003. április 21. és 2019. január 22. között a Legfelső Semmítő- és ítélőszék figyelmen kívül hagyta az Alkotmánynak a parlament szerepére vonatkozó 61. cikke (1) bekezdését,[33] a bírói hatóságokra, azok hatáskörére és törvényes működésére vonatkozó 126. cikk (1), (2) és (4) bekezdéseit,[34] és ezáltal az 1. cikk (4) bekezdését a hatalommegosztásról, valamint a törvények tiszteletben tartásának alkotmányi kötelezettségét, amit az 1 cikk (5) bekezdése ír elő, és ez utóbbi kapcsán a jogállamiság követelményét is, különös tekintettel az alkotmányos lojalitásra, mely a jogállamiságnak szerves alkotóelemét képezi. A Legfelsőbb Semmítő- és ítélőszék elutasította a törvény alkalmazását, ellenszegülve a törvényhozói akaratnak. Következésképpen a Legfelső Semmítő- és ítélőszék olyan hatáskört vindikált magának, amely túllépi a törvény értelmezésének és alkalmazásának kizárólagos, az Alkotmány által a bíróságok számára előírt hatáskörét."
A közhatóságok közötti alkotmányos természetű jogi konfliktusok megoldása - mint elnevezése is jelzi - olyan hatásköre az Alkotmánybíróságnak, melynek gyakorlása során nem elegendő a konfliktus létének megállapítása, hanem az Alkotmánybíróságnak meg is kell oldania a konfliktust, adott esetben a meghozott határozatból adódó következmények, joghatások leírásával, megnevezésével.
A határozat elrendelte, hogy a nem szakosodott tanácsok által tárgyalt korrupciós ügyeket, ha azokat az alkotmánybírósági határozat közléséig jogerősen nem zárták le, újra kell tárgyalni első fokon. Ez a megoldás összhangban van azzal az alkotmányos rendelkezéssel, mely szerint az alkotmánybírósági határozatok csak a jövőre nézve érvényesek. Ez esetekben nem merül fel a visszamenő hatály kérdése, mivel még folyamatban lévő, bírósági eljárás alatt álló ügyekről beszélünk, másrészt a jogorvoslat és a méltányos igazságszolgáltatás elve megköveteli, hogy az érintettek ügyeit törvényi előírások szerint létrehozott tanácsokban tárgyalják.
Értelemszerűen egy ilyen határozat feszültséget teremt az Alkotmánybíróság és a legfelső semmítő-és ítélőszék viszonyában; különösen, ha figyelembe vesszük, hogy hasonló "elmarasztaló" határozatokat kénytelen volt hozni az Alkotmánybíróság egyéb ügyekben is, amikor az alkotmányos lojalitás, illetve magatartás hiányzott a legmagasabb rangú bírói testület részéről.
Itt említem azt az alkotmánybírósági határozatot,[35] mely megállapította, hogy a legfelső bíróság nem tanúsított alkotmányos magatartást, mikor az ötfős tanácsokba csak négy bírót jelölt ki sorshúzással, az ötödik mindig az elnök vagy valamelyik alelnök lett, holott a törvény azt írta elő teljes pontosággal és egyértelműséggel, hogy mind az öt bírót sorshúzással kell kijelölni.
- 85/86 -
Az ilyen módon kialakult feszültséget fokozta, hogy a legfelső semmítő- és ítélőszék, valamint több alsóbb szintű bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban kérdéseket intézett az Európai Unió Bíróságához, melyben kifogásolták az Alkotmánybíróság hatáskörét, határozatainak általános, mindenkire nézve kötelező jellegét, külső, hatósági beavatkozásnak minősítve az Alkotmánybíróság határozatait az igazságszolgáltatás eljárásaiba.[36] Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban vannak ezek, a romániai bíróságok előterjesztései nyomán "felhalmozódott" ügyek.
Ugyanakkor, értelemszerűen, az Alkotmánybíróság választ fogalmazott meg a különböző kifogásokra. Ebből idézek néhány gondolatot: "A bíróságok nem igazolhatják a törvényektől való függetlenséget; a törvényeket alkalmazniuk kell. A bíróságok az értelmezés során nem tehetnek hozzá a törvényekhez, illetve nem módosíthatják azokat, akkor sem, ha azok az ítélkező tanácsok létrehozásáról szólnak. Az, amit a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék kér a vizsgált esetben, nem más, mint hogy a bírói függetlenség elvének nevében lehessen megsérteni a hatalmi ágak közötti kompetenciák alkotmányos elosztását. Az Alkotmánybíróságnak az alkotmányos természetű jogi konfliktusok megoldására vonatkozó hatáskörének éppen az az értelme, hogy szankcionálja az Alkotmány által meghatározott hatáskörök megsértését. Az Alkotmánybíróság a 2018. évi 685., valamint a 2019. évi 417. határozatában nem adott instrukciókat a nemzeti bíróságoknak, nem vonta kétségbe függetlenségüket, és nem avatkozott be bíráskodási, ítélkezési tevékenységükbe, hanem megállapította az alkotmányos természetű jogi konfliktus létezését, melyet a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék okozott az Alkotmányban rögzített hatáskörelosztás megsértésével, mindazon természetes következményekkel, melyek az alkalmazandó nemzeti törvényekből következnek abban az esetben, amikor is megállapításra került a bírói, ítélkező tanácsok létrehozásának törvénytelensége."[37]
A konfliktusnak erre a szintre történő emelése, illetve az ebből adódó lehetséges értékelések, elemzések és következtetések túllépik e tanulmány már amúgy is széles kereteit.
Ahogyan mondani szokás: ez már egy másik történet.
Azt azonban mindenképpen jelzi mindez, hogy a bírói határozatok alkotmányos ellenőrzésének a törvényi, alkotmányi és elvi akadályokon túl a romániai jogász-, illetve bírói társadalomban mélyen gyökerező, előítéletektől sem független, vagy éppen rossz beidegződésekkel összefüggő, jogszociológiai elemzést igénylő, szerteágazó és sokrétű okai vannak. ■
JEGYZETEK
[1] Hans Kelsen: La garantie jurisdictionnelle de la Constitution, Revue de Droit Public, 1928. (A szerző saját fordítása.)
[2] Louis Favoreu: Les Cours Constitutionnelles, Paris, Presses Universitaires de Frances 1992 (2. kiadás), 1-105, magyar fordításban: Az alkotmánybíróságok, in Alkotmánybíráskodás, alkotmányértelmezés, szerk. Paczolay Péter, Budapest, ELTE, 1995, 69.
[3] A 2009. 1523. organikus törvény révén, mely új értelmezést adott a francia alkotmány 61. és 62. cikkeinek. A kérdésről lásd Richard Ghevonian: Doi ani de chestiuni prioritară de constituţionalitate în Franţa. Primul bilanţ, in Excepţia de neconstituţionalitate în România şi Franţa, szerk. Elena Simina Tănăsescu, Bucureşti, Editura Universul Juridic, 2013, 220-228.
[4] Hans Kelsen: Tiszta jogtan, Budapest, 1988, 35.
[5] Dominique Rousseau: La justice constitutionnelle en Europe, Montchrestien, Paris, 1998, 20.
[6] Alkotmány 1. cikk (5) bekezdés.
[7] Alkotmány 146. cikk (1) bekezdés.
[8] Ioan Muraru - Nasty Marian Vlădoiu: Contencios constituţional, proceduri şi teorie, Bucureşti Editura, Hamangiu, 2019, 5.
[9] Alkotmánybíróság (Ab.) 2018. évi 91. határozata, Hivatalos Közlöny (H.K.) 2018/348.
[10] Ab. 2013. évi 447. határozat, H.K. 2013/674.
[11] Ab. 2008. évi 404. határozat, H.K. 2008/347.
[12] Ab. 2000. évi 70. határozat, H.K. 2000/334.
[13] Alkotmány 1. cikk (4) bekezdés.
[14] Ioan Chelaru - Cristioan Ionescu: Constituţia României comentată şi adnotată cu dezbateri parlamentare şi jurisprudenţa Curţii Constituţionale, Titlul V. Curtea Constituţională, Bucureşti, Universul Juridic, 2015, 80-82.
[15] Ez esetben nem használtam a magyar terminológia szerint helyesebb "határozat" kifejezést, mert a román alkotmánybíróság is fogad el határozatokat, de azokat csak a konkrétan nevesített egyéb hatáskörök gyakorlása során.
[16] A román alkotmány 146. cikk (d) pontja szerint (mely az utólagos normakontrollt szabályozza-előírja) az Alkotmánybíróság "határoz a törvények és rendeletek alkotmányossági kifogásairól, amelyeket a bírói hatóságok vagy kereskedelmi választottbíróságok előtt vetettek fel; az alkotmányossági kifogást a Nép Ügyvédje közvetlen módon is felvetheti".
[17] Tóth J. Zoltán: Módosult hangsúlyok a magyar alkotmány- (alapjogi) bíráskodásban, in Sapere aude. Ünnepi kötet Szilágyi Péter hetvenedik születésnapja tiszteletére, szerk. Zsidai Ágnes - Nagypál Szabolcs, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2017, 80.
[18] Uo.
- 86/87 -
[19] A perújítás eseteit a román polgári eljárási törvénykönyv (Pejtk) 509-es cikke szabályozza; ezek között a 11) pontban azon esetet, "ha az ügyben emelt alkotmányossági kifogást Románia Alkotmánybírósága jóváhagyta". A kérdésről részletesen lásd Székely János: Román polgári eljárásjog, Kolozsvár, Forum Iuris Könyvkiadó, 2018, 247-268.
[20] Például Sári János: Alapjogok 3., Budapest, Osiris Kiadó, 2004 (átdolgozott, kiadás).
[21] A magyar alkotmányjogi szakirodalomban Bragyova András éppen ezt vitatja és érvekkel igazolja, állítva, hogy "valójában az alkotmányjogi vagy alapjogi panasz tárgya szükségképpen egy alapjogi jogi pozíció alkotmányosságát meghatározó jogi norma. A bírósági vagy hatósági határozat a normakontroll eljárás, előfeltétele és az alkotmányos panasz sikere esetén alkotmánybírói megsemmisítésének lehetősége fontos eljárási kérdés - de mindez nem dönti meg az alkotmányjogi panasz különleges normakontroll mibenlétét. És most lássuk az érveket. Először az alkotmányjogi panasz fogalmi elemeit választom szét, majd az alkotmányos (vagy alap-) jogok mibenlétét elemzem, a következő lépésben kimutatom, hogy az alkotmányos jogok megsértése csakis alkotmányellenes tartalmú jogi normával lehetséges. Ez azért van így, mert alkotmányos államban az állam joghoz-kötöttsége kizárja, hogy az állam bármely szerve alkotmányos jogot sértsen nem alkotmányellenes tartalmú jog alkalmazásával. Ez a jogalkalmazás és az »alkalmazott jog« fogalmán múlik: alapjog csak alkotmányellenes jog alkalmazásával sérthető meg." Bragyova András: Az alkotmányjogi panasz fogalma, in Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére, szerk. Dezső Márta - Kukorelli István, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2008, 70.
[22] Paczolay Péter: A hatalommegosztás elve az alkotmánybíráskodásban, in Az Alkotmányelmélet fejlődése és az európai kihívás. Budapest, Szent István Társulat Könyvkiadó, 2003, 95.
[23] A kérdésről részletesen lásd Tudorel Toader - Marieta Safta: Dialogul judecătorilor constituţionali, Bucureşti, Editura Universul Juridic, 2015, 287-335.
[24] Alkotmány 126. cikk (3) bekezdése: "A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék hatáskörének megfelelően biztosítja, hogy a többi bírói hatóság a törvényt egységesen értelmezze és alkalmazza."
[25] Alkotmány 147. cikk (4) bekezdés: "Az Alkotmánybíróság határozatait közzéteszik Románia Hivatalos Közlönyében. A közzététel dátumától a határozatok általánosan kötelezőek, és csak a jövőre vonatkozólag bírnak erővel."
[26] Ab. 2016. évi 276. határozat, H.K. 2016/572. Mindezt már korábbi határozataiban is megállapította, például: Ab. 2015. évi 841. határozat, H.K. 2016/110; Ab. 2010. évi 1560. határozat, H.K. 2011/139.
[27] Ab. 2015. évi 336. határozat, H.K. 2015/342.
[28] Ab. 2013. évi 448. határozat, H.K. 2014/5; Ab. 2012. évi 223. és 224. határozat, H.K. 2012/256.
[29] Ab. 2020. évi 51. határozat, H.K. 2020/204.
[30] A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék 2016. évi 21. jogegységi határozata, melyet a törvény érdekében történt felfolyamodás keretében hozott.
[31] Ab. 2019. évi 417. határozat, H.K. 2019/825. A tanulmány ezen részében közölt idézetek ebből az alkotmánybírósági határozatból valók, erre külön végjegyzetben már nem utalok.
[32] Ezt a hatáskörét az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 146. cikk e) pontja írja elő.
[33] Eszerint a "Parlament [...] az ország egyetlen törvényhozó hatósága".
[34] Mely szerint: "(1) Az igazságszolgáltatás a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken és a törvény által megállapított bírói hatóságokon keresztül valósul meg. (2) A bírói hatóságok illetékességét és az ítélkezési eljárást csak törvény írhatja elő. (4) A Lefelsőbb Semmítő- és Ítélőszék összetételét és működésének szabályait organikus törvény állapítja meg."
[35] Ab. 2018. évi 685. határozat, H.K. 2018/1021.
[36] Például az Ab. 2019. évi 417. határozata kapcsán a C-811/19. és a C-840. számú, valamint a 2018. évi 685. határozattal kapcsolatosan a C-357/19. és a C-547/19. számú ügyek az EUB-nál.
[37] Az Alkotmánybíróság álláspontja az előzetes döntéshozatali eljárásban, az EUB számára feltett kérdésekkel kapcsolatban és amit a kapcsolattartó kormányzati ügynök rendelkezésére bocsátott.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, Románia Alkotmánybírósága.
Visszaugrás
