A címben említett két jogintézmény jogdogmatikailag távol áll egymástól, hiszen a választottbíróság határozatokat hoz, mégpedig végrehajtható, tehát kikényszeríthető határozatokat, ítéleteket, a mediáció (közvetítés) pedig csupán egy érdekegyeztető gazdasági-jogi tevékenység, szolgáltatás, amelynek alapján végrehajtható határozatok nem jönnek létre.
Jogpolitikailag azonban a két intézménynek közös vonásai vannak: mindkét intézmény jogviták - elsősorban gazdasági természetű jogviták - rendezésére szolgál, mégpedig az állami bíróságok igénybevétele nélküli rendezésére. Jogpolitikailag tehát mindkét intézmény segítséget nyújt a gazdasági kapcsolatok zavarainak a bírósági eljárásnál gyorsabb, egyszerűbb és kevésbé költséges megszűntetéséhez.
A választottbíráskodást Magyarországon az 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt), a mediációt pedig a 2002. évi LV. törvény szabályozza. (A mediációra a magyar törvény a "közvetítői tevékenység" kifejezést használja, minthogy azonban ez a kifejezés más gazdasági szolgáltatást is takar, mint a most már nemzetközileg is kialakult mediáció, érthetőbbnek és egyszerűbbnek látszik az intézmény vizsgálatánál a "mediáció" elnevezés használata.) A Vbt. az UNCITRAL mintatörvényének[1] a szövege alapján jött létre, a törvényt az országgyűlés egyhangúlag szavazta meg.
Mindkét intézmény fogalma, szerepe, a jogrendben elfoglalt helye számos lényeges kérdést vet fel. Ezeket a kérdéseket szeretném ebben a tanulmányban áttekinteni. A leglényegesebb kérdésnek a választottbíráskodással kapcsolatban az tűnik számomra, hogy vajon jogosultak-e magyar vállalatok nemzetközi kereskedelmi szerződéseikben külföldi székhelyű választottbíróság joghatóságát kikötni.
1.1. Mindenekelőtt a választottbíráskodás fogalmát tartom szükségesnek megvizsgálni, és természetesen meghatározni.
1.1.1. A választottbíráskodás fogalmát maga a törvény nem határozza meg. A Vbt. az 5. §-ának (1) bekezdésében csak a választottbírósági szerződés fogalmát határozza meg, nem a választottbíráskodásét. Horváth Éva és Kálmán György monográfiája[2] viszont idézi Schwab-Walter-Baumback[3] meghatározását, amely szerint "a választottbíróságok olyan magánbíróságok, amelyek egy vagy több választottbíróból állnak, akikre - az állami bíróságok helyett - a felek magánjogi akaratnyilatkozattal ráruházták a polgári jogi vita eldöntését". A választottbíráskodás fogalma meghatározásának a vizsgálatánál induljunk ki ebből a meghatározásból. A meghatározás lényegében helyes, hiszen magánbíróságoknak tekinti a választottbíróságokat. Úgy tűnik azonban, hogy a meghatározásban szereplő többi jellemző pontosításra, kiegészítésre szorul.
Kétségtelen, hogy a választottbíróság magánbíróság, tehát privát joghatóság. Az állam szervezetét és az állam valamint polgárai közötti viszonyt az Alkotmány rendelkezései szabályozzák. A bírói szervezetről az
- 489/490 -
Alkotmány X. fejezete szól. Az Alkotmánynak ez a fejezete azonban nem említi a választottbíráskodás intézményét, utalást sem tesz ilyen jellegű intézményre. Persze, nem is tehet, hiszen a választottbíráskodás nem része az állam bírósági szervezetének, a választottbíróság nem állami, hanem privát bíróság.
Gazdálkodó szervezetek, civil szervezetek és magánszemélyek tulajdonképpen mindig felkérhetnek valamely harmadik személyt vagy intézményt arra, hogy - ismeretei, szakmai felkészültsége, tapasztalata, bölcsessége alapján - döntse el a közöttük keletkezett vitát. A magánszférában a felek ugyanis mindent megtehetnek, amit a törvény nem tilt. A magánszféra belső vitáinak az eldöntésébe az állam nem feltétlenül szól bele, csupán a meghozott döntés esetleges végrehajtásának a kikényszerítését tartja fenn magának. Ezért a civilszférán belüli viták rendezéséről, megoldásáról, például a gazdasági életben létrejövő számos egyezségről az állami szerveknek - önkéntes végrehajtás esetén - nincs is közvetlen tudomásuk.
Az államnak akkor kell tudomást szereznie a civilszférán belüli bíráskodásról, ítélkezésről, ha a civilszférán belüli döntéshozó szerv határozatát valamelyik fél nem hajtja önként végre. Minthogy pedig az államnak is érdeke az, hogy a magánszférán belüli viszonyok - elsősorban a gazdasági viszonyok - vitáinak az eldöntése bizalmasabban, szakszerűbben, gyorsabban és ennélfogva olcsóbban (nemcsak a felek, hanem a nemzetgazdaság számára is olcsóbban) történjék meg, az állam - törvényben meghatározott feltételek mellett - a maga részéről is elismeri a magánszférán belül létrehozott, a vitákat eldöntő szervezeteket, segíti őket tevékenységükben, és végrehajtja határozataikat. Mindennek szabályait Magyarországon elsősorban a Vbt. tartalmazza.
Az idézett definíció tehát azért helyes, mert kimondja, hogy a választottbíróság magánbíróság, más szóval privát joghatóság. Joghatóság, hiszen jogot szolgáltat, mégpedig hatósági jelleggel szolgáltat, hiszen az állam a határozatokat éppúgy kikényszeríti, mint minden más hatóságét.
Vegyük sorra azonban azt is, hogy mennyiben szorul pontosításra, kiegészítésre a meghatározás.
1.1.2. Talán nem pontos, talán nem eléggé egyértelmű az idézett meghatározásban, hogy a választottbíróságok "az állami bíróságok helyett" döntik el a jogvitát. Az állami bíróságok helyett dönti el a jogvitát a felek között létrehozott peren kívüli egyezség. A választottbíráskodás lényeges fogalmi eleme az, hogy a felek a választottbíróság kikötésével kizárják az állami bíróságok joghatóságát.
A Vbt. hatálybalépése előtt a felek - elsősorban nemzetközi ügyekben - szükségesnek tartották még a választottbírósági határkör kizárólagosságának a kikötését is. A Vbt. 8. §-a azonban egyértelművé teszi, hogy a választottbírósági kikötés mindig - tehát külön kikötés nélkül is - kizárólagos, minthogy választottbírósági kikötés esetén az állami bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, illetve bármelyik fél kérelmére az eljárást megszűnteti. Az állami bíróságnak a Vbt. 8. §-át alkalmazó eljárása a Pp 130. § (1) bekezdésének a) pontja, illetve 157. §-ának a) pontja szerint a magyar bíróságok joghatóságának a hiányán alapul.
A Vbt. alapján tehát a választottbírósági kikötés egyben az állami bíróságok joghatóságának a kizárását is jelenti. (Ez a kizárás természetesen csak a jogvita érdemi eldöntése tekintetében áll fenn, és nem érinti az ideiglenes intézkedéseket,[4] a biztosítási intézkedéseket,[5] az eljárási segítségnyújtást.[6])
A felek szerződésükben nem térhetnek el attól, hogy a választottbírósági kikötés kizárólagos legyen, hiszen ha a felperes az eljáró állami bírósághoz olyan szerződésen alapuló keresetlevet nyújtana be, amelyben ki van kötve a mindenkori felperes javára a választási jog az állami bíróságok, illetve a választottbíróság joghatósága között, a bíróság a keresetet el fogja utasítani. A Vbt. 8. §-a ugyanis csak akkor teszi lehetővé, hogy az eljáró állami bíróság - választottbíróság kikötés ellenére - a keresetet ne utasítsa el, ha a választottbírósági szerződés "nem jött létre, érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan". Esetleges alternatív joghatósági kikötés tehát a Vbt. alapján nem teszi lehetővé az állami bíróság számára a keresetnek az alternatív joghatósági kikötés alapján történő tárgyalását, hiszen a Vbt. 61. §-a szerint: "e törvény rendelkezéseitől a felek akkor térhetnek el, ha azt e törvény lehetővé teszi".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
