Az utóbbi évtizedben többször előfordult az Alkotmánybíróság gyakorlatában, hogy egy-egy jogszabályi rendelkezés ellen nagyobb számban nyújtanak be az érintettek alkotmányjogi panaszt. Az elmúlt két évben az ilyen ügyek száma jelentősen megnőtt, ezekben az indítványokban leggyakrabban a koronavírus elleni oltások felvételének elmulasztásához kapcsolódó jogkövetkezményeket szabályozó normákat támadták az indítványozók. A tanulmányunk áttekinti, hogy az Alkotmánybíróság milyen eljárási eszközökkel rendelkezett és rendelkezik a tömeges indítványok kezelésére, és hogy a gyakorlatban miként érvényesülnek ezek az eljárási szabályok. A szerzők kísérletet tesznek tömeges indítványozás és az alkotmánybírósági pilot-judgement eljárás fogalmi alapjainak meghatározására, valamint sorra veszik, hogy milyen módon lenne indokolt fejleszteni a szabályozást.
Kulcsszavak: tömeges indítványozás, pilot-eljárás, pilot-judgement, az Alkotmánybíróság eljárása
A tömeges indítványozás jelensége nem újdonság az Alkotmánybíróság gyakorlatában, azonban az elmúlt időszakban ismételten a figyelem középpontjába került. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy több, közérdeklődésre is számot tartó ügyben alkotmányjogi panaszok százai érkeztek az Alkotmánybíróság elé. Ezek a többségükben blankettaindítványok nagyrészt a koronavírus elleni oltások felvételének elmulasztásához kapcsolódó jogkövetkezményeket szabályozó normákat támadták, de volt néhány olyan ügytípus is, amelynek tárgya egy-egy foglalkoztatási jogviszonyhoz kapcsolódó valamely jogosultság megvonása volt. A társadalom széles körét érintő, az önazonossággal is szorosan összefüggő vagy a címzettek anyagi körülményeit nagymértékben befolyásoló jogszabályok, valamint az ezekkel szembeni tiltakozás módjait, például a gyülekezési jogot érintő jelentős korlátozások egymást erősítő körülményekként vezettek oda, hogy a közelmúltban a tömeges indítványozás rendszerszintű kihívássá vált.
Tanulmányunk célja annak bemutatása, hogy az Alkotmánybíróság milyen eljárási eszközökkel rendelkezett és rendelkezik a tömeges indítványok kezelésére, a gyakorlatban miként érvényesülnek ezen eljárási szabályok, és milyen kihívásokat vetnek fel. Kísérletet teszünk a tömeges indítványozás fogalmi alapjainak meghatározására, az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatára irányuló rövid kitekintést követően pedig igyekszünk bemutatni az Alkotmánybíróság eljárására vonatkozó normákat és az azokon alapuló gyakorlatot, valamint rámutatni, hogy milyen módon lenne indokolt fejleszteni a szabályozást.
Az Alkotmánybíróság előtti "tömeges" indítványozással kapcsolatban felmerülő első - és a diskurzus kereteinek meghatározását nehezítő - probléma a fogalom tisztázatlansága. E tekintetben hiába fordulunk a hatályos normatív jogforrásokhoz: az Alkotmánybíróság ügyrendjének[1] a tömeges indítványozásra vonatkozó szabálya, a 30. § (5) bekezdése is relatíve kevés kapaszkodót ad alkalmazási feltételeinek meghatározásához. Ez a rendelkezés a "több érintett által benyújtott, az Alaptörvényben biztosított azonos jog sérelmére és alkotmányos összefüggésre alapított, azonos tárgyú indítványok" ügykezelési szabályait állapítja meg, tehát a "tömeges" kifejezést nem használja az Ügyrend. Érthető a szabályozás rugalmassága - így például az eljárás alkalmazásához szükséges minimális indítványmennyiség meghatározásának mellőzése[2] -, mivel normatívan nehéz rögzíteni azt, hogy mikor éri el az indítványok száma azt a mennyiséget, amelynél ezt a rendelkezést célszerű alkalmazni. A mennyiségi - láthatóan "puha"
- 21/22 -
- követelmény mellett fontos az indítványok közti azonosság is: ebben értelemszerűen nem a szó szerinti egyezőségre, az indítványok blankettajellegére helyezendő hangsúly - noha ez sem példa nélküli[3] -, hanem arra, hogy azonos jogforrást támadnak az indítványok, méghozzá azonos, vagy részben azonos - egymást átfedő - alkotmányjogi okfejtéssel, azonos alapjog sérelmét jelölve meg.
Éppen a tömegesség követelményéből következik, hogy a hazai jogban az Alkotmánybíróság eljárástípusai közül elsősorban - és szinte kizárólagosan - az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszra alkalmazható a tömeges indítványozás kezelésére szolgáló speciális eljárásrend. Ennek oka egyfelől az, hogy az Alkotmánybíróság előtt támadható jogi aktusok közül a potenciális indítványozók nagyobb számának jogi helyzetére a normák, és nem az egyedi bírósági döntések gyakorolnak egy időben, generális módon hatást. Noha nem kizárt, de még az alkotmányjogi panasz Abtv. 26. § (1) bekezdésén és 27. §-án nyugvó formáihoz is megkövetelt érintettség tág értelmezése esetén is atipikus az, hogy egy rendes bírósági ítélet jogviszonyok sokaságát változtassa meg. Tehát a tömeges indítványozás szükségszerűen a normakontroll jellegű hatáskörökhöz kapcsolódik. Az alkotmányjogi panasz három típusa közül normakontrollra az Abtv. 26. § (1) és (2) bekezdésein nyugvók irányulnak, azonban az előbbi keretében bíróság által alkalmazott jogszabály alkotmányossága kérdőjelezhető meg, tehát ennek indítványozását bírósági eljárásnak kell megelőznie, ami pedig - a fentebb foglaltak szerint - az érintettek, így a potenciális indítványozók tömegességét de facto kizárja. Következésképpen a tömeges indítványozás "terepe" az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz lett, mivel benyújtásának és befogadásának nem feltétele egy előzetes rendes bírósági eljárás lezárulta.
Kivételes esetben előfordulhat, hogy az alkotmányjogi panaszon kívül más jellegű ügyben érkezik nagyszámú indítvány az Alkotmánybíróságra ugyanabban a tárgykörben. Erre az alkotmányjogi panasz jelenlegi rendszerének bevezetése óta nem volt példa, de a korábbi szabályozási rezsimben többször is előfordult, elsősorban az actio popularis absztrakt normakontroll keretében. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez utóbbi esetekben az indítványozók nagy része egyébként érintett is volt, és éppen ezért fordultak az Alkotmánybírósághoz.[4]
Arra is volt továbbá példa, hogy bírók fordultak nagyszámban normakontroll iránti kezdeményezéssel az Alkotmánybírósághoz egy adott ügykörben. A 2/2009. (I. 23.) AB határozat alapjául szolgáló ügyekben a közel 170 konkrét normakontrollra irányuló alkotmányjogi panasz[5] mellett mintegy 850 esetben az eljáró bíróságok függesztették fel az eljárásukat, és indítványozták az Alkotmánybíróságon, hogy állapítsa meg a perben alkalmazni rendelt jogszabály alkotmányellenességét, valamint mondjon ki alkalmazási tilalmat. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat és a bírói kezdeményezéseket egyesítette, és egy határozatban hozott döntést.[6]
Ebben az esetben tehát mind az alkotmányjogi panaszok, mind a bírói kezdeményezések esetében konkrét bírósági ügyek álltak az indítványok mögött, amelyekre az Alkotmánybíróság határozata közvetlenül visszahatott. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság eljárási értelemben meglehetősen akkurátusan járt el: valamennyi indítványt egyenként egyesítette az alapügyhöz, erről az indítványozókat, illetve az érintett bíróságokat tájékoztatta, és a határozat mellékleteiben felsorolta az alapügyek bírósági ügyszámát. Az akkori ügyrendi szabályok azonban nem tartalmaztak ilyen esetekre rendelkezéseket, és az eljárás alaposan igénybe vette az Alkotmánybíróság ügyviteli erőforrásait.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
