https://doi.org/10.59851/jk.80.09.2
A környezetvédelemnek a polgári életben bekövetkező, vagyis az ipari, az urbanizációs és más tevékenységek folytán történő változását sem könnyű kézben tartani, háború idején pedig a katonai tevékenység korlátok közé szorítása első pillantásra szinte megvalósíthatatlannak látszik. A haderőnek nemcsak békeidőben, hanem háborúban is figyelemmel kell lennie az emberi környezet megváltoztatásával, esetleg elpusztításával járó következményekre, mert a hadviselés sokszor a környezet maradandó, széleskörű és súlyos károsodásával jár. A védelmet nemzetközi egyezmények és a hazai jogszabályok biztosítják. A védelem ultima ratio-ja a büntetőjog. A nemzetközi büntetőjogi jogfejlődés iránya az ökocídium tényállásának formálódásában teljesedik ki. Az ökocídium fogalma egyezményi szinten először a háborús bűncselekményekhez kapcsolódva jelent meg, majd a környezetpusztításnak ezt a mértékét a civil szférában is kezdték alkalmazni. A tanulmány fő kérdése, hogy a magyar büntetőjogi szabályozás ebben a tekintetben közelít-e az európai és a nemzetközi standardokhoz.
Tárgyszavak: non-derogation elve, környezetkárosítás, Natura 2000, ökocídium, háborús környezetvédelmi bűncselekmények
Controlling environmental changes due to industrial, urbanisation, and other activities in civilian life is challenging, and constraints on military activity during wartime can seem almost unfeasible at first glance. Military forces must be aware of the consequences of altering or destroying the human environment, which can often result in permanent, widespread, and severe damage to the environment, not just in peacetime, but also in wartime. Protection is afforded by international conventions and domestic legislation, with criminal law serving as the ultimate safeguard. The development of international criminal law has culminated in the emergence of the concept of ecocide. Initially appearing at the Convention level in relation to war crimes, the scope of environmental destruction has since extended into the civilian sphere. The central question of this study is whether Hungarian criminal law aligns with European and international standards in this regard.
Keywords: non-derogation principle, environmental damage, Natura 2000, ecocide, war crimes against the environment
"A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél: Benne az istennek képe leírva vagyon."
(Vörösmarty Mihály, 1842)
Környezetünk védelme korunk talán egyik legfontosabb feladata, mert az élővilág károsodása, a természet szennyezése, a globális felmelegedés - és még sorolhatnánk az életet fenyegető körülményeket - olyan változásokat és katasztrófákat okozhatnak, amelyekhez képest a bibliai özönvíz túlélhető forgatókönyvnek tűnik. A környezet súlyos és széleskörű, hosszútávú vagy visszafordíthatatlan károsodása sajnos ma már nem ritka. Az ilyen mértékű pusztítás egyaránt előfordulhat háborúban és békében, valamint katonai és civil tevékenység eredményeképpen. Jelen tanulmány gondolatmenete azért a haderő háborús tevékenységéből indul ki, mert először a fegyveres konfliktusok irányították rá a figyelmet az ilyen súlyos, széleskörű és maradandó környezeti ártalmakra.
A témakörrel foglalkozó egyik neves kutató, Rachel Killean megállapítása szerint természeti világunk pusztításának nagy részét békeidőben végzik, gyakran teljesen legálisnak ítélt tevékenységek keretében. A katonai tevékenység azonban "látványosabb", és a környezetet is intenzívebben veszélyezteti, hiszen 1950 és 2000 között a nagyobb fegyveres konfliktusok több mint 80%-a olyan helyeken zajlott, amelyek a világ növényfajainak nagyjából a felét, valamint számos ritka állatfajt tartanak fenn.[1]
- 383/384 -
Bármilyen furcsa is tehát első pillantásra, a környezetvédelemre oda kell figyelni még akkor is, amikor katonai akciókat hajtanak végre, vagy háborúkat folytatnak, amelyek nyilvánvaló célja a pusztítás. Hiába szereznek meg ugyanis a győztesek egy területet, ha az emberi lakhatásra vagy mezőgazdasági termelésre alkalmatlanná válik a vegyi vagy nukleáris szennyezés miatt. Tudomásul kell vennünk, hogy bolygónk egyre kisebb lesz abban a tekintetben, hogy az egyik felén bekövetkező környezeti változás az egész planéta sorsára kihatással lehet. Általánosan elfogadott nézet, és az élet is arra tanít bennünket, hogy egyetlen háború sem vívható meg anélkül, hogy ne ártana a természetnek, sőt ne rombolná le; ennélfogva hosszú időn át elkerülhetetlen következménynek tekintették a háborúknak ezt a hatását, melynek megakadályozására nem született átfogó, nemzetközi rezsim.[2]
A huszadik század második felében a tömegpusztító fegyverek, a vegyi és a biológiai hadviselés mind Afrikában, mind pedig Ázsiában súlyos környezeti károkat okozott. Az egyik közismert példa a vietnami háborúban az amerikai haderők által Operation Ranch Hand néven indított hadművelet. Ennek részeként 1962 és 1971 között az Egyesült Államok több mint 72 millió liter vegyszert permetezett Vietnámra, hogy eltüntesse a növényzetet, amely fedezetet nyújtott a vietkong csapatoknak az "ellenséges területen". Az amerikai hadsereg különféle lombtalanítókkal szándékosan megcélozta a megművelt területeket is, elpusztítva a termést, megzavarva a rizstermelést és -elosztást. A mérgezett permetből mintegy 45 millió liter az Agent Orange volt, amely a dioxin egy mérgező vegyületét tartalmazta. Vietnámban ez olyan katasztrófát okozott, amelynek pusztító gazdasági, egészségügyi és ökológiai hatása még ma is érezhető. Az érintett áldozatok száma egy- és kétmillió között lehetett, továbbá mintegy 50 ezer torzszülött gyermeket regisztráltak.[3]
A vietnami háború szörnyű pusztításaira a nemzetközi jog viszonylag gyorsan reagált. "Jogkövetkezményei" közül két fontos egyezmény elfogadását emelem ki, amelyek alapvetően befolyásolták a háború okozta károk megállapítását és értékelését, valamint az ökocídium tényállásának formálódását. Az első a környezetmódosítási technikák katonai vagy bármilyen más ellenséges használatának tilalmáról szóló 1976. évi New York-i Egyezmény (ENMOD) elfogadása volt, amely megtiltja olyan környezetmódosító technikák ellenséges alkalmazását, amelyek "széles körben elterjedt, hosszan tartó vagy súlyos következményekkel járnak". Az egyezményt a Szovjetunió 1974. évi kezdeményezése nyomán a 70-es évek közepén a genfi Leszerelési Bizottság dolgozta ki, és 1977. május 18-án nyitották meg aláírásra. A környezeti hadviselés tilalmát kimondó egyezmény részesei arra vállaltak kötelezettséget, hogy tartózkodni fognak az "olyan környezetmódosító eljárások katonai vagy bármely más ellenséges szándékú alkalmazásától, amelyeknek mint pusztító, kárt vagy sérelmet okozó eszközöknek bármely más részes államra széleskörű, hosszan tartó vagy súlyos hatásuk van". Az egyezmény azt is meghatározta, hogy a részes államok környezetmódosítónak tekintik az olyan eljárást, amely "a természeti folyamatokba való tudatos beavatkozás révén megváltoztatja a Föld vagy a világűr dinamikáját, összetételét vagy szerkezetét, beleértve a Föld élővilágát, szilárd kérgét, vízkörét és légkörét". Az egyezmény korlátlan érvényű, s 20 ország megerősítő okmányának az ENSZ-nél történt letétbe helyezése után, 1978 októberében lépett hatályba.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
