Az önkormányzatoknak napjainkban számos komplex kihívással kell megküzdeniük a víziközmű-szolgáltatások integrációját illetően, figyelembe véve a fenntartható vízgazdálkodás kereteit. Hogyan lehet konvergálni és optimalizálni a különböző vízgazdálkodási rendszerek működését és integrációját lokális szinten, figyelembe véve az adott jogi, infrastrukturális és pénzügyi környezetet? Milyen gazdasági, szabályozási és technológiai paraméterek befolyásolják ezt a komplex folyamatot, különös tekintettel az önkormányzatok hatáskörére és hatásköri korlátjaira? Hogyan lehet a tudományos és technológiai előrelépések által támogatott adatelemzés és döntéstámogatás segítségével optimalizálni az önkormányzati vízközmű-szolgáltatásokat a fenntartható vízgazdálkodás érdekében? Ezek azok a kiemelt kérdések, amelyekre a tudományos kutatásoknak és innovációnak napjainkban válaszokat kell találnia a hatékony vízközművek integrációjával és fenntarthatóságával kapcsolatos önkormányzati döntéshozatal támogatása érdekében.
Tanulmányunk központi kérdéséhez kapcsolódóan megállapítható, hogy 2023-ban sikeresen lezajlott az az integrációs program, amelynek során 14, korábban többségi önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltató csatlakozott az állami szolgáltatók köréhez. Ezt az évet megelőzően a Nemzeti Vízművek Zrt. mindössze hat víziközmű-szolgáltató társaság felett gyakorolta a magyar államot megillető tulajdonosi jogokat. A víziközmű-szolgáltatók száma Magyarországon az utóbbi évtizedben az integráció hatására jelentősen csökkent, hiszen a korábbi víziközmű-szolgáltatók - amelyek között volt központi, önkormányzati szolgáltató és magánvállalat is - száma a 2011-es közel 400-ról 2015 januárjára 42-re csökkent, jelenleg pedig a Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonában álló vagy részvételével működő 18 szervezet működik hazánkban. (Nemzeti Vízművek weboldala, 2024) A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény legutóbb a 2023. évi XVII. törvény által módosult, amely módosítás így lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy ha nem tudnak vagy nem akarnak ellátási kötelezettségüknek eleget tenni, úgy az ellátási felelősséget és az ehhez kapcsolódó vagyont, illetve a szolgáltató társaságban fennálló tulajdonosi részesedést önkéntesen, ingyenesen átadhatják a magyar állam részére. A tavalyi integráció során 844 önkormányzat döntött a csatlakozás mellett, ezzel 644 víziközmű-rendszert adtak át. Mik a tapasztalatai ennek az integrációs folyamatnak és várhatóan milyen irányban változik az önkormányzatok ivóvízellátási kötelezettségével kapcsolatos feladatok költségszintje és hatékonysága, továbbá milyen fejlesztések várhatók mindezektől? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a jelen írásban, amelyhez elöljáróban szükséges ismertetni néhány fontosabb adatot a magyarországi víziközműszolgáltatási rendszerrel és annak integrációjával kapcsolatban.
A hazai víziközmű-ágazat közelmúltbeli történetét két lényegi periódusra lehet bontani, a 2011 előtti és utáni időszakot egy világviszonylatban is egyedülálló ágazati reformcsomag elfogadása választja szét. A pozitívnak értékelhető reformfolyamatokat 2012-től kezdődően ugyanakkor az ágazat-
- 6/7 -
ra nehezedő új pénzügyi terhek árnyékolták be. Kérdés, hogy ebben az állami szabályozás által erősen lehatárolt működési térben beszélhetünk-e fenntartható víziközmű-szolgáltatásokról és méltányos teherviselést tükröző díjrendszerről. (Kis-Ungvári, 2019)
Az EU-s forrásokból finanszírozott, 10 Mrd Ft összköltségű országos közhiteles víziközmű-kataszter (a továbbiakban: kataszter) összeállítását célzó projekt 2015-ben fejeződött be. A kötelező vagyonértékelést elrendelő törvény (a továbbiakban: Vksztv.) és a víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendelet szerint vagyonértékelést a víziközmű tulajdonosának kellett elvégeztetnie. Bár a vagyonértékelés módszertana rendeleten alapul, nem tekinthető egységesnek, így a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet tudni a pontos vagyonértéket. Másrészt a Vksztv. hatálybalépését másfél évvel követően jelent meg a módszertant szabályozó rendelet. A kataszter azonban az előzőekben azonosított kiegészítésekkel megfelelő alap lehet a vagyonértékeléshez. (MaVíz, 2015)
2008 óta az ország összes településén elérhető a vezetékes ivóvíz, a hálózatba bekapcsolt lakások aránya 2019-ben 95 százalék volt. A termelt és a szolgáltatott vízmennyiség, ezen belül a háztartások részére szolgáltatott ivóvíz mennyisége 2000 és 2020 között az emelkedő vízdíjak és a saját kutas ellátásra történő átállás következtében csökkent. A termelt víz esetében ez mintegy 4 százalékos visszaesés. A szennyvízcsatornával ellátott települések száma a 2000. évi 854-ről 2019-re közel 2,5-szeresére, 2110-re emelkedett. A szennyvízelvezető hálózatba bekapcsolt lakások száma 1,6 milliót meghaladóan bővült 2000 óta, mintegy 3,7 millió volt, amely 83 százalékos csatornázottsági szintet jelent országos átlagban. (KSH, 2022)
Magyarországon a lakások közműves ivóvíz-ellátottsága csaknem 100 százalékos. Nemzetközi összehasonlításban a környező országokkal: Horvátországban ez az arány 86 százalék, Romániában körülbelül 74 százalék, azonban keleti szomszédjainknál az északkeleti régióban a lakosság vízhálózatra csatlakozásának aránya alig haladja meg az 50 százalékot. A csatornázottság Magyarországon 83,5 százalék, Romániában 37 százalék, Horvátországban 32 százalék volt 2023-ra vonatkozóan. A lakosság részére a közüzemi vízművek által szolgáltatott egy főre jutó ivóvízmennyiséget az Európai Unió tagállamaival összehasonlítva Magyarország mutatója (2015-ben több mint 34 m[3]/fő) a második alsó ötödbe esik, ami környezetvédelmi szempontból jó, és jelentősen fejlett víztakarékosságot jelez. A mutató értéke az új tagállamokéban (Ciprus kivételével) általában kisebb, mint a régiekében. A 2010. július 28-i Közgyűlésén határozatában az ENSZ a biztonságos, tiszta ivóvízhez és a megfelelő higiéniai feltételekhez, szanitációhoz való jogot mint alapvető emberi jogot felismerte és elismerte, ezzel egyidejűleg felszólította az államokat és a nemzetközi szervezeteket, hogy a szükséges pénzügyi forrást biztosítsák erre a célra, továbbá gondoskodjanak a meglévő kapacitások bővítéséről. (Lásd: ENSZ A/RES/64/292 számú határozata.) 2012-ben a Right2Water - A víz közjó, nem árucikk elnevezésű első sikeres európai polgári kezdeményezés eredményeként az Európai Bizottság is kiadott egy közleményt Minden embernek joga van a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez! A víz közjó, nem árucikk! címen (Európai Bizottság COM 2014, 177). Ezt a bizottsági közleményt követte évekkel később az új ivóvíz irányelv, amelyet az Európai Parlament felülvizsgált és 2020-ban elfogadott. A keretirányelv a biztonságosabb vízellátásról gondoskodik, valamint az ivóvízre vonatkozóan szigorú előírásokat tartalmaz (Európai Bizottság 2020/2184/EU). Ugyanebben az évben végzett kutatás alapján az ENSZ megjelent tanulmányában bemutatott adatok szerint a globális népesség mindössze 74 százaléka jutott biztonságos ivóvíz-szolgáltatáshoz (ez az arány 2015-ben még csak 70 százalék volt), és 1,2 milliárd ember viszont biztonságos ivóvíz-ellátás nélkül élt. (United Nations 2022) A hosszabb távon kitűzött globális célt, hogy 2030-ra az ivóvíz és a higiéniai ellátás lefedettsége tekintetében a kívánt eredmény elérhető legyen, ennek a korábban teljesült fejlődési ütemnek a négyszeresére kellene emelni. Megállapíthatjuk a citált és ismertetett nemzetközi adatokból, hogy Magyarország mind az uniós, mind a nemzetközi fejlődési standardokat tekintve csatlakozott a vízbázisvédelem és a lakosság részére jutó ivóvízbiztonság biztosításának élvonalába az utóbbi évekre visszatekintve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
