A sértett eljárási szerepe évszázadok óta folyamatos változásokon megy keresztül. Ennek okán az egyes eljárási modellek egyik legfőbb elhatárolási ismérveként a sértett szerepköre, illetőleg annak jelentősége jelölhető meg. A vizsgálat irányát ugyanakkor nem lehet kizárólagosan a sértett perbeli pozíciójára korlátozni, mivel jelen eljárási alany részére a kezdeti szokásjogi normák, majd az írott jogszabályok is lehetővé tették a bűncselekményből származó - anyagi, nem anyagi - károk jóvátételének peren kívüli érvényesítését. A sértetti pozíció vizsgálata tehát csak a büntetőeljárás egészének kontextusában teljes, beleértve a bíróságon kívüli eljárási lehetőségeket (pl. jóvátételi eljárások) is.
Utalnék arra, hogy már az ókori Róma "XII táblás törvényei" is utaltak a sértett kárigénye kielégítésének fontosságára: a kompozíció elve alapján - amennyiben az elkövető a sértettnek a bűncselekménnyel okozott kárt valamilyen formában jóvátette, azaz elégtételt adott a sértettnek, illetőleg a sértett családjának, akkor mentesült a szokásos felelősségre vonási formák alól. (Mindez megalapoz egy olyan büntetőpolitikai szemléletet, amely a mai napig is jelen van az európai államok büntető igazságszolgáltatási rendszereiben).
A jogirodalomban leggyakrabban hivatkozott eljárási modellek az akkuzatórius[1], illetőleg inkvizitórius[2] eljárások. Ezen túlmenően azonban csekély számú az olyan jogtörténeti alapú kutatás, amely visszamenőleg elemezte és tipizálta volna az eljárási rendszereket a sértetti szerepkör jellegzetességei alapján. Ennek legfőbb oka talán abban keresendő, hogy a büntetőjog-tudomány képviselői is jellemzően a terhelti oldalra fókuszáltak az elmúlt évszázadok jogirodalmában, az újabb tanulmányok pedig inkább csak a resztoratív (kárhelyreállító) igazságszolgáltatási koncepció XX. századi megjelenésével, illetőleg annak kriminológiai vetületeivel foglalkoznak. Értekezésem kizárólag a tételesjogi szabályok bemutatására, illetőleg kritikájára fókuszál - beleértve a nemzetközi gyakorlatnak való megfelelés kérdéseit is.
A sértetti szerepkör jelentősége szempontjából az egyes eljárási modellek közötti elhatárolási szempontokat az alábbiakban jelölném meg: 1. a sértett akarati autonómiájának tartalma az eljárás megindítása tekintetében 2. a sértett jelenléti jogának biztosítása az eljárás során 3. a sértett egyéb eljárási jogainak (kérdezési, észrevételezési, indítvány-tételi, jogorvoslati jog) terjedelme 4. a sértett által előterjesztett kárigények lehetséges típusai és érvényesítésének lehetőségei 5. a sértett szerepe az ügy érdemi elbírálásában.
A jelenleg hatályban lévő 1998. évi XIX. törvényt (a továbbiakban: Be.) korábban is számos kritika érte, elsősorban a sértett jogainak, illetőleg eljárási lehetőségeinek szűkös meghatározása miatt. Ezzel kapcsolatban Tóth Mihály tankönyvi álláspontját idézném, akinek a még jelenleg hatályos Be.-hez fűzött kommentárja alapján "a sértett [...] lényegében a terhelttel azonos jogokat élvez, eljárásjogi helyzetére azonban jelentősen rányomja a bélyegét, hogy inkább bizonyítási eszköznek (rendszerint tanúnak), mintsem perbeli félnek tekintik [...]."[3]
Dolgozatom témájának aktualitása az új büntetőeljárási törvény (a továbbiakban: új Be.) hatálybalépésével áll kapcsolatban: a szabályozási elvekkel kapcsolatos kormányzati előterjesztés már a törvénytervezet indokolása körében is kiemelt prioritásként kezelte a sértett jogainak minél szélesebb körben történő érvényesítését, beleértve a bíróságon kívüli eljárási lehetőségeket is.[4]
A 2017. évi XC. tv. (továbbiakban: új Be.) első fontos újítása annak kihangsúlyozása, hogy a potenciális sértetti pozícióban nem csak a természetes személyek jöhetnek szóba. Ez a jelenlegi Be. általános szövegezése alapján csak egyértelmű eseti döntések alapján kristályosodott ki a gyakorlatban. A jogi személyek gyakori sértetti pozíciója korábban is számos jogeset alapján kimutatható volt, nem véletlen az, hogy ennek jelentőségére a Kúria is rámutatott egy korábbi döntésében: "A büntető anyagi jog szabályait is figyelembe véve leszögezhető, hogy sértett lehet természetes személy, jogi sze-
- 857/858 -
mély, és lehet az állam is."[5] A témával kapcsolatban korábban számos értekezés született, amelyben a szerzők külön felhívták a figyelmet e téma jelentőségére. Többször is vizsgálati kérdésként merült fel például az, hogy mikor minősül az állam és mikor minősül az állami szerv a bűncselekmény sértettjének? Előbbi akkor, ha azt a közhatalom gyakorlása során éri a sérelem (pl. lázadás esetén), utóbbi akkor, ha a sérelem az államot a magánjogi jogviszonyok alanyaként éri (pl. műemlék megrongálása).[6] Ezen túlmenően számos bűncselekmény esetében tűnik életszerűnek a jogi személyek sértetti pozícióban való elismertsége, amelyre több korábbi eseti döntés is rámutatott: pl. a rágalmazás, illetőleg a becsületsértés jogi személyek, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező személyösszességek sérelmére is elkövethető, mert ezek is a társadalmi megítélés szférájába esnek és a róluk kialakított értékítélet közvetve kihat az abban működő természetes személyekre (BH 1992.4., BH 2004.171.).[7]
Az új Be. szélesebb körben határozza meg ezen eljárási alany jogosultágait: ebben a körben külön utal a bizonyíték előterjesztésének, a perbeszédek közbeni felszólalásnak, a kérdések feltevésének, illetőleg a segítő közreműködése igénybevételének a lehetőségére. Mindemellett, a hozzájárulással alkalmazott megfigyelés esetében a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv az ügyészség engedélyével, a sértett írásbeli hozzájárulásával megfigyelést alkalmazhat a) uzsora-bűncselekmény, kapcsolati erőszak, illetve zaklatás bűncselekménye miatt, vagy b) olyan bűncselekmény miatt, amely fenyegetéssel valósul meg.
A fentiek - elviekben - azt sugallják, hogy a jogalkotó, ha névlegesen is, de fel kívánja értékelni a sértettnek a bizonyítási eljárásban betöltött szerepét. E megoldás nem példa nélküli, hiszen - többek között - Németországban bizonyos deliktumok esetén (pl. távoltartás megsértése, kitartottság, prostituáltak kihasználása) a sértett az ügyész mellett aktívan részt vehet a perben, lényegében párhuzamosan látják el a vád képviseletével kapcsolatos feladatokat.[8]
A magyar szabályozás tehát mindenképpen közelít a nyugati mintához, ugyanakkor kétlem, hogy a sértettek többsége képes lesz adekvát módon élni jelen eljárási jogaival. Sokkal életszerűbbnek és célravezetőbbnek tartanám a vádhatósággal való előzetes írásbeli egyeztetés beiktatásának lehetőségeit, elsősorban a bizonyítási indítványok, illetőleg a kérdezési, valamint észrevételezési jog tárgyaláson történő gyakorlásával kapcsolatban. Ugyanezen jelenségre hívja fel a figyelmet Kiss Anna is a lengyel büntetőeljárások vonatkozásában: "A lengyel eljárásban [...] széles skálán helyezkednek el a sértett jogai. Ennek ellenére eljárási aktivitásuk mégsem megfelelő: törvényben biztosított jogaikkal ugyanis alig-alig élnek. Ennek okai között szerepel, hogy a jogalkalmazók tájékoztatási kötelezettségeiknek nem mindig tesznek eleget. Ezért a lengyel legfőbb ügyész már 1977-ben kidolgozta a sértettek aktivitásával kapcsolatos irányelvét. Megalkotása óta csaknem 30 év eltelt, ennek ellenére még ma is időszerű."[9]
Az új Be. alapvető elvként rögzíti, hogy a sértett bármikor jogosult nyilatkozni arról, hogy a bűncselekmény következtében milyen testi, lelki sérelmet szenvedett, milyen vagyoni hátrány érte, illetve kívánja-e a terhelt bűnösségének megállapítását és megbüntetését. A szabály beiktatását a magam részéről feleslegesnek vélem, hiszen a sértettek részére az eddigi gyakorlat alapján is adott volt az észrevételezés, illetőleg felszólalás lehetősége. Utóbbi jog gyakorlása a tárgyaláshoz kapcsolható: a jelenleg hatályos Be. alapján ugyanis az ügyészi vádbeszédet követően a sértett felszólalhat. "A bíróság a felszólalás biztosítása érdekében az alábbiak szerint járhat el: 1. az ügyészi vádbeszédet követően a jelen levő sértettet felhívja arra, hogy élhet felszólalási jogával, majd az általában egy-egy szavas nyilatkozatát jegyzőkönyvbe foglalja, ezt követően pedig folytatja az eljárást a védőbeszéddel 2. a másik esetben, miután tájékoztatja a sértettet e jogosultságáról, hagyja, hogy a sértett összefüggően előadhassa az ügyről alkotott meglátásait. Erre a jogszabály alapján leginkább a kiemelt jelentőségű ügyben van lehetőség."[10]
Elmondható ugyanakkor az, hogy a sértett tájékoztatáshoz való joga, illetőleg annak érdemi tartalma nincs megfelelően taxálva a jelenlegi törvényben. Az új Be. változtat e szisztémán, az új szabályok alapján a sértett jogosult arra, hogy kérelmére tájékoztassák az őt érintő bűncselekménnyel összefüggésben a terhelt személyi szabadságának elvonásával járó döntésekről.[11] Mindemellett, az eljárás ügyiratait a sértett továbbra is megismerheti, de - indokolt módon - csak az őt érintő bűncselekménnyel összefüggésben és erre irányuló indítványra. E szabályozási elvet szintén alátámasztják egyes európai példák: a francia Be. alapján pl. az ún. vizsgálóbírónak alapvető kötelessége, hogy félévente tájékoztassa a magánfélként is fellépő sértettet a nyomozás állásáról.[12]
A fenti nóvumokat garanciális fontosságúnak tartom - elsősorban a sértettek jogvédelme, illetőleg az esetleges bűnismétlés megakadályozása szempontjából. Ahogy arra számos publikáció rámutatott[13], az ilyen esetekben igénybe vehető távoltartás lehetősége nem minden esetben működik hatékonyan, emiatt feltétlenül meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a sértettek a terheltekkel kapcsolatos valamennyi (érdemi) információról megfelelő szintű tájékoztatást kapjanak.
A Pp. analógiájára az új Be. - indokolt módon - említést tesz az eljárási költségek viselésével kapcsolatos "megengedő" szabályokról is: ennek alapján a természetes személy sértett jogai érvényesítésének megkönnyítésére költség-
- 858/859 -
kedvezményben részesíthető, ha jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt a bűnügyi költséget vagy annak egy részét nem képes viselni. Különösen indokolt esetben a nem természetes személy sértett is költségkedvezményben részesíthető, ha - különösen társasági formájára, profitorientáltságára, tagjainak pénzügyi teljesítőképességére és annak a lehetőségére figyelemmel, hogy utóbbiak biztosítani tudják-e az ehhez szükséges összeget - vagyoni helyzete az e törvény szerinti jogainak gyakorlását kizárja.
A sértett általános kötelezettségei körében az új Be. is kénytelen tekintetbe venni, hogy a sértett sok esetben a bizonyítás alapvető fontosságú személye (nem pedig eszköze!), különösen akkor, ha egyben tanúként vesz részt az eljárásban. Ilyen esetekben indokoltnak tűnik az a szabály, miszerint a sértett a) köteles az eljárási cselekményeken - a szakértői vizsgálatot is ideértve - a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság rendelkezéseinek megfelelően az e törvényben meghatározottak szerint részt venni b) a lakcímét, értesítési címét, tényleges tartózkodási helyét, kézbesítési címét, és - a változást követő három munkanapon belül - ennek megváltozását az eljáró bírósággal, ügyészséggel vagy nyomozó hatósággal közölni.
A sértettnek különösen a szakértői bizonyításban lehet kulcsfontosságú szerepe. Erre tekintettel az új törvény is kiemeli, hogy a szakértő a sértettől is felvilágosítást kérhet. A sértett ezzel együtt - főszabály szerint - köteles a szakértői vizsgálatnak, illetve beavatkozásnak magát alávetni, illetőleg a szakértői vizsgálat elvégzését egyéb módon is elősegíteni. Ez különösen szexuális bűncselekmények esetén lehet nélkülözhetetlen, már csak azért is, mert "egyáltalán nem mindegy, hogy ki végzi az első vizsgálatot. Az egyszerű nőgyógyász vizsgálatát a hatóságok (rendőrség, ügyészség, bíróság) általában nem fogadják el ugyanolyan értékűnek, mint az igazságügyi szakértői névjegyzékben szereplő nőgyógyász által végzett vizsgálatot, amely igazságügyi szakértői vizsgálatnak minősül. Az egyszerű nőgyógyász gyakran valóban nem is végez olyan részletes és célzott vizsgálatot, mivel nem biztos, hogy tudja, mire kell figyelni. A nemi erőszak nem mindig hagy olyan sérüléseket, amelyek az orvos szerint fontosak, míg az igazságügyi szakértő vizsgálata ezekre is kiterjedhet."[14]
A kirendelő külön rendelkezése alapján a sértett továbbá tűrni köteles, hogy a birtokában lévő dolgot a szakértő - akár az állag sérelmével vagy a dolog megsemmisülésével járó - vizsgálatnak vesse alá. Ha a sértett a közreműködési kötelezettségét nem teljesíti, elővezethető és rendbírsággal sújtható, valamint az okozott bűnügyi költség megtérítésére kell kötelezni.
A sértett jogállásának általános szabályai körében fontos megemlíteni, hogy az új Be. egyik fontos dogmatikai újítása egyes eljárási alanyok (pl. sértett) büntetőeljárási cselekvőképessége fogalmának bevezetése, illetőleg annak hatóságok általi vizsgálati kötelezettsége. A törvény a teljes cselekvőképesség, illetőleg a cselekvőképtelenség között tesz különbséget. Az ügyleti (meghatalmazotti) képviselet lehetőségét továbbra sem zárja ki, de csak abban az esetben, ha a sértett a polgári jog szabályai szerint teljes cselekvőképességgel rendelkezik, vagy olyan cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú, akinek a polgári jog szabályai szerinti cselekvőképessége az eljárás tárgyára, illetve az egyes eljárási cselekményekre kiterjedő hatállyal nincs korlátozva, illetőleg a jóvátételhez szükséges hozzájárulás kérdésében, ha a jóvátétel tárgyáról a polgári jog szabályai szerint érvényesen rendelkezhet. Ugyanakkor a sértett törvényes képviselője jár el, ha a sértettnek a) nincs büntetőeljárási cselekvőképessége, b) részére a cselekvőképessége érintése nélkül rendeltek törvényes képviselőt, kivéve, ha személyesen vagy meghatalmazottja útján fellép, vagy c) nem természetes személy.
A különleges bánásmód, mint eljárásjogi kategória bevezetése mögött azon jogalkotói felismerés húzódik meg, amely szerint a sértett - a terhelthez hasonlóan - fokozottan ki van téve az eljárás okozta kellemetlenségeknek, legfőképpen akkor, ha a bűncselekmény tárgyi súlya jelentős (pl. emberölés kísérlete), vagy személyi körülményei (pl. külföldi állampolgársága, egészségi állapota stb.) folytán az átlagosnál nagyobb nehézségeket okoz számára az eljárási cselekményeken való részvétel.
Az új Be. természetesen nem csak a sértettek esetében teszi lehetővé a fenti kategória megállapíthatóságát. Ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni és elemezni azon körülményeket, amelyek fennállása esetén az új törvény lehetővé teszi, hogy az eljáró hatóságok diszkrecionális jogkörükben eljárva különleges bánásmódot élvező személyeknek minősítsék az adott eljárási alanyt. Ilyen körülmény az, ha az adott alany a) a megértésben, a megértetésben b) az e törvényben meghatározott jogok gyakorlásában vagy kötelezettségek teljesítésében vagy c) a büntetőeljárásban való hatékony részvételében akadályozott. A különleges bánásmódot megalapozó körülmény különösen az érintett személy életkora; szellemi, fizikai, egészségi állapota; az eljárás tárgyát képező cselekmény kirívóan erőszakos jellege; a büntetőeljárásban részt vevő más személyhez fűződő viszonya stb. Hozzátenném, hogy ezen új kategória jogintézmény bevezetése egyébiránt tőlünk keletebbre fekvő térségekben is évtizedek óta bevett gyakorlatnak mondható: az orosz törvények ebben a körben ún. "különleges helyzetű sértettekről" rendelkeznek, amely státus elsősorban jelen eljárási szereplő életkorához van kötve (gyermekkorú, illetőleg fiatalkorú).[15]
Az új magyar szabályozás szerint a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a sértettel történő kapcsolatba kerüléstől kezdődően hivatalból, vagy annak indítványára vizsgálja, hogy e jogállás elnyerése megalapozott igényként merülhet-e fel az eljárás teljes tartama, vagy további szakaszai tekintetében. A döntés a törvény alapján egyéni értékelés eredménye. Utóbbi módszerei tekintetében a jogalkotó nem ad eligazítást, mindazonáltal úgy vélem, hogy néhány eseti döntés feltétlenül szükséges lesz majd e pozíció mibenlétének tisztázása, illetőleg minősítési feltételei végett.
Az új rendelkezések alapján külön döntés nélkül is különleges bánásmódot igénylő személynek minősül a) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, b) a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényben meghatározott fogyatékos személy, és
- 859/860 -
az is, aki ilyennek minősülhet, valamint c) a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje (új Be. 82. §). Ezen túlmenően, a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság - a sértett esetében határozati formában - megszüntetheti e státust, ha az azt megalapozó körülmények megváltozása folytán annak korábban fennálló feltételei nem állnak fenn.
A jogalkotó nem maradt "adós" a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedések taxálásával, mindazonáltal - ebben a körben - célszerűbbnek tartottam volna az exemplifikatív jellegű felsorolást. Az új Be. alapján az eljáró hatóság - többek között - fokozott körültekintéssel jár el a kapcsolattartás során, illetőleg az érintett személy magánéletének kímélete érdekében; fokozott védelemben részesíti az érintett személy különleges bánásmódot megalapozó körülményekkel összefüggő személyes adatait, így különösen az egészségügyi adatait; elősegíti, hogy az érintett személy segítő közreműködését vehesse igénybe; az érintett személy részvételét igénylő egyes eljárási cselekményeket haladéktalanul folytatja le, a részvételét igénylő eljárási cselekményt pedig úgy készíti elő, hogy az megismétlés nélkül elvégezhető legyen; biztosítja, hogy az érintett személy az eljárási cselekmény során, valamint az eljárási cselekmény helyszínén a büntetőeljárásban részt vevő más személlyel szükségtelenül ne találkozzon, különösen, ha a különleges bánásmódot e személyhez fűződő viszonya alapozza meg; az eljárási cselekményt az erre szolgáló, vagy arra alkalmassá tett helyiségben végzi el; telekommunikációs eszköz útján biztosíthatja az érintett személy jelenlétét az eljárási cselekményen stb. Ezen túlmenően, a bíróság a különleges bánásmódot igénylő személy jogai gyakorlásának, kötelezettségei teljesítésének elősegítése és kímélete érdekében a tárgyalásról vagy annak meghatározott részéről a nyilvánosságot kizárhatja. (új Be. 85. §). Németországban mára a megalázó kérdésekkel szemben is védik a sértetteket bizonyos jogszabályi rendelkezések, a nyilvánosság kizárása, illetőleg a vádlott távollétének lehetővé tétele szintén törvényi lehetőségként van megfogalmazva.[16]
Az említett státust élvező sértettek esetében külön rendelkezni kellett az esetleges (személyi) védelem szabályairól. Ennek alapján a hatóság a különleges bánásmódot igénylő személyt védelemben részesíti, a) ha a büntetőeljárásban történő részvételével összefüggésben élete, testi épsége, személyes szabadsága veszélyeztetett, illetve b) hogy az e törvény szerinti jogait és kötelezettségeit megfélemlítés és befolyásolás nélkül gyakorolhassa, illetve teljesíthesse. Ebben a körben a hatóság telekommunikációs eszköz használata esetén elrendelheti az érintett személy személyazonosságának megállapítására alkalmas egyedi tulajdonságok technikai eszközzel történő torzítását; az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja a terhelt, illetve a védő jelenléti jogát az eljárási cselekményen; korlátozhatja az érintett személy részvételével zajló eljárási cselekményen jelen lévő személyek kérdésfeltevési jogát azzal, hogy kérdés feltevésének indítványozását teszi lehetővé; hivatalból is elrendelheti az érintett személy személyes adatainak zárt kezelését; kezdeményezheti az érintett személy vonatkozásában személyi védelem elrendelését; az érintett személyt különösen védett tanúvá nyilváníthatja, illetve azt kezdeményezheti; kezdeményezheti az érintett személy Védelmi Programban részvételére irányuló megállapodás megkötését.
A különleges bánásmódot igénylő sértett esetén - főszabály szerint - a nyomozás során a) a sértettet csak a vele azonos nemű személy hallgathatja ki, illetve a sértett jelenlétével zajló más eljárási cselekményen az eljáró nyomozó hatóság részéről a sértettel azonos nemű személynek is jelen kell lennie, valamint b) a nyomozó hatóság biztosítja, hogy a sértett részvételét igénylő eljárási cselekményt minden alkalommal ugyanazon személy végezze (új Be. 89. §). E példa szintén tetten érhető a német szabályozásban, amelynek alapján a sértett fizikai vizsgálatát csak vele azonos nemű szakember végezheti. Korábban ez a szabály csak a nőkre, mára a férfiakra is vonatkozik.[17]
Az eljáró bíróság, ügyészség és nyomozó hatóság hivatalból vagy a különleges bánásmódot igénylő személy indítványára kezdeményezheti, hogy a különleges bánásmódot igénylő személy, illetve rá tekintettel más személy jogszabályban meghatározott személyi védelemben részesüljön. A bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság az indítvány előterjesztésétől számított nyolc napon belül dönt a kezdeményezés tárgyában. A személyi védelem kezdeményezése ellen nincs helye jogorvoslatnak. Az indítvány elutasítása ellen az indítvány előterjesztője élhet jogorvoslattal.
A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság indítványra elrendeli, hogy a sértett születésének helyét és idejét, anyja nevét, állampolgárságát, személyazonosító okmányának számát, lakcímét, értesítési címét, tényleges tartózkodási helyét, kézbesítési címét, illetve elektronikus elérhetőségét zártan kezeljék (a továbbiakban: zárt adatkezelés). Az indítványt a sértett terjesztheti elő, ugyanakkor a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a különleges bánásmódot igénylő személy védelme érdekében a zárt adatkezelést hivatalból is elrendelheti. A zártan kezelt személyes adatot csak az ügyben eljáró bíróság, ügyészség és nyomozó hatóság kezelheti, és azokat az érintett hozzájárulása nélkül csak a) az ügyben eljáró bíróság, ügyészség és nyomozó hatóság részére, b) az áldozatsegítő szolgálat részére az áldozatsegítéssel kapcsolatos feladatok ellátása, és a pártfogó felügyelői szolgálat részére a közvetítői eljárás lefolytatása céljából, az e feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges mértékben lehet továbbítani (új Be. 99. §).
A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részvételét igénylő eljárási cselekmény esetén a) lehetőség szerint kép- és hangfelvételt készít, b) elrendelheti, hogy az eljárási cselekményen igazságügyi pszichológus szakértő is jelen legyen, c) a büntetőeljárással összefüggésben biztosítja az Alaptörvényben, az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett gyermek jogairól szóló egyezményben, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben és más törvényekben megfogalmazott, gyermeket megillető jogok hatékony érvényesülését.
Az új Be. alapján távoltartás a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának, illetve - ha ez a sértett vonat-
- 860/861 -
kozásában állapítható meg - a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelhető el[18] (új Be. 277. §). E kényszerintézkedés alkalmasságával kapcsolatban komoly kételyek merültek fel az elmúlt időszakban: "az áldozatvédelemmel foglalkozó civilszervezetek véleménye szerint a helyzet csak rosszabb lett, hiszen integrálták a rég vágyott távoltartást, azonban annak működése elégtelennek bizonyult. A gyakorlatban mutatkozó hiányosságok közül az egyik legfontosabb, hogy nem valósította meg az azonnali és hatékony segítségnyújtást a bántalmazás sértettjei számára, hiszen elrendeléséhez folyamatban lévő büntetőeljárás és a gyanúsítás közlésének megtörténte szükséges, ami legtöbbször időben távol esik az alapul szolgáló bántalmazástól."[19]
A jelenleg hatályban lévő Be. (1998. évi XIX. törvény) szabályai alapján a fenti értékelés helytállónak tűnik. A kiinduló probléma a Be. feltételrendszerében van, amely előírja, hogy a távoltartás elrendeléséhez szükséges, hogy 1. a büntetőeljárás folyamatban legyen, illetőleg 2. az alapos gyanút közöljék a terhelttel. E kritériumok teljesüléséig azonban hosszabb idő telik el, amely alatt a sértett számára semmiféle jogvédelmi eszköz nem áll rendelkezésre. A vizsgált ügyek "mintegy egynegyedénél azért utasította el a nyomozási bíró a távoltartás elrendelésére irányuló indítványt, mert az, akivel szemben indítványozták, az ülés időpontjában még nem volt terhelti pozícióban, ezért az indítvány időelőttisége miatt megalapozatlannak minősült, s azt el kellett utasítani."[20] A kényszerintézkedés diszfunkcionalitásának elsődleges oka a Be. szövegezéséből is kitűnik, amelynek alapján annak elrendelésére elsősorban nem a sértetti jogvédelem, hanem a bizonyítás sikerének biztosítása érdekében kerül sor.
A büntetőeljárási távoltartás működésének hiányosságaira mutatott rá az Emberi Jogok Európai Bírósága is, amikor Magyarországot elmarasztalta egy távoltartással kapcsolatban született intézkedés miatt. A bírói fórum hangsúlyozta a haladéktalan döntéshozatal szükségességét, és aggályosnak tartotta, hogy a döntések meghozatalára a törvény nem tartalmaz speciális határidőt.[21]
A fenti hiányosságok orvoslása érdekében az Országgyűlés - még korábban - megalkotta a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvényt, amelynek 1. § (1) bekezdése alapján "hozzátartozók közötti erőszaknak minősül a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység vagy mulasztás". A jogszabály lényegében bevezeti az ún. megelőző, illetőleg ideiglenes megelőző távoltartás lehetőségét, amelynek lényege, hogy a kötelezett a távoltartás hatálya alatt köteles magát távol tartani a bántalmazottól, a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól, az ideiglenes megelőző távoltartó határozatban, illetve a megelőző távoltartó határozatban megjelölt más személytől, valamint köteles tartózkodni attól, hogy a bántalmazottal közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen.[22] A megelőző távoltartásról a bántalmazott életvitelszerű tartózkodási helye szerinti helyi bíróság nemperes eljárásban határoz. Az eljárás hivatalból a rendőrség kezdeményezésére, illetve a bántalmazott vagy a bántalmazott közeli hozzátartozójának kérelmére indul. A megelőző távoltartás legfeljebb 30 napra rendelhető el. Míg a megelőző távoltartás közigazgatási eljárás keretében zajlik és a hozzátartozó fogalmának meghatározásához a polgári törvénykönyv rendelkezéseit veszi alapul, addig a büntetőjogi távoltartás büntetőeljárás megindulásához kötött, és nem vizsgálják a hozzátartozói kapcsolatot a sértett és az elkövető között. A távoltartás elrendelhetőségének feltétele különbözik a két eljárásban a bántalmazó által lakott ingatlan használatának jogcíme szerint is. Megelőző távoltartás nem rendelhető el, ha a sértett szívességi lakáshasználó és nincs a bántalmazóval közös kiskorú gyermek a lakásban. A büntetőjogi távoltartást azonban a használat jogcímétől függetlenül is elrendelheti a bíróság.[23]
Az új Be. mindenekelőtt kiemeli, hogy a bíróság az elrendeléséről szóló véglegessé vált határozatot kézbesíti az indítvány előterjesztője, a távoltartással érintett személy, és ha a távoltartás elrendelését a sértett indítványozta, az ügyészség részére. Garanciális fontosságú azon szabály is, amelynek alapján a távoltartás megszűnéséről, illetve megszüntetéséről a távoltartással érintett személyt is tájékoztatni kell. Fontos újításként értékelhető, hogy a távoltartás elrendelését a polgári jog szabályai szerint korlátozottan cselekvőképes kiskorú sértett is indítványozhatja. A tanúvallomás megtagadásának, illetve a szembesítéshez történő hozzájárulás kérdésében a polgári jog szabályai szerint korlátozottan cselekvőképes kiskorú is személyesen jár el, e nyilatkozatának megtétele előtt biztosítani kell számára, hogy törvényes képviselőjével egyeztethessen.
A hazai büntető-jogtudományról elmondható, hogy már a XIX. század óta tudományos polémiák zajlanak a sértett érdekeinek intenzívebb büntetőjogi védelméről, kárigényének szükségképpeni kielégítéséről. Angyal Pál már ekkor a büntetési elméletek egyik típusának tekintette az ún. elégtételi teóriát, amelynek lényegi sajátossága, hogy a büntetés jogalapját és célját az elégtételben keresi.[24] Finkey Ferenc szintén a büntetések közös céljának egyrészt az általános visszatartást, másrészt az államnak és a sértettnek nyújtott elégtételt, harmadrészt pedig a nevelést, az elítéltre való erkölcsi ráhatást emelte ki. Leszögezhető tehát: ezen ún. kártérítési elmélet képviselői az
- 861/862 -
egyes bűntettek kapcsán nemcsak anyagi, hanem eszmei kárt is láttak.[25]
A sértett kárigényének kielégítése azóta is folyamatosan foglalkoztatta a honi szakirodalmat, különösen a közvetítői eljárás megjelenésével (2006). A konstrukció bevezetése indokoltnak tekinthető, de - nézetem szerint - semmi esetre sem elégséges eszköze a kárhelyreállító igazságszolgáltatási koncepció komplex érvényesülésének.
A polgári jogi igények bíróság általi értékelése, illetőleg elbírálása egyébként is hosszas jogfejlődési folyamat eredménye: a kezdetleges hazai bírói gyakorlatban a sértett kárának terhelt általi kiegyenlítése, a sértettnek nyújtott segítség, a megbánás, az utólagos jóvátétel stb. pusztán enyhítő körülmény[26], tehát a büntetőjogi felelősség megállapítása szempontjából nincs jelentősége.
A jelenlegi, illetőleg az új Be. által fenntartott sikeres közvetítői eljáráshoz továbbra is olyan jogkövetkezmények társulnak, amelynek alapján - ha a terhelt a bűncselekménnyel okozott kárt a sértett által elfogadott mértékben és módon jóváteszi, akkor mentesül a Btk.-ban meghatározott felelősségre vonási formák alól, vagy pedig a büntetése korlátlanul enyhíthetővé válik.
Megjegyzendő: a mediáció létjogosultsága erősen vitatott a jogtudományban, számos szerző szerint ugyanis nélkülözi a büntetőjogi jelleget ("elmagánjogiasítja" a büntetőjogot), kockázatmentessé teszi a bűnözést, illetőleg semmilyen formában nem befolyásolja a bűnözési rátát. Más vélemények szerint ugyanakkor e megoldás hasznos, hiszen nagymértékben tehermentesíti a bíróságokat, a sértett rövid időn belül elégtételt kaphat, illetőleg nagymértékben elősegíti a terhelt ún. "reszocializációs" szempontjait is azáltal, hogy - a megállapodás eredményessége esetén - nem lesz "priusza", illetőleg nem teszik ki a hatósági eljárások okozta egyéb kellemetlenségeknek.
A magam részéről úgy vélem, hogy e konstrukciónak teret kell engedni, de csak minimális szinten. A mindenkori jogalkotó feladata a mediációs eljárás határvonalainak kijelölése, amelynek meghatározása során különösen az elkövető által megvalósított bűncselekmény jellegére, tárgyi súlyára, illetőleg az arra irányadó büntetési tételre kell tekintettel lenni. Utóbbi szemlélet lényegi mondanivalója ugyanis végeredményben az, hogy a sértett kárának minél előbb és minél teljesebben meg kell térülnie. Ennek a célnak pedig egyetlen jogintézmény bevezetésével nem lehet eleget tenni. Kérdezem: mi a helyzet azokban az esetekben, amikor ugyan adva van a törvényi lehetőség az ügy közvetítői eljárásra utalására, de 1. az elkövető nem hajlandó megtéríteni a sértett kárát még annak tudatában sem, hogy mentesülhet a büntetőjogi felelősségre vonás alól; 2. a közvetítői tárgyalás eredménytelenül zárul le?[27]
A fentiek okán került sor azon szabály előírására, melynek alapján a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt a büntetőbíróságnak kötelező jelleggel el kell bírálnia. Az eddigi kodifikációs törekvések "tetőpontjának" azonban az új Be. azon megoldása tekinthető, amely konkrétan meghatározza azon igénykategóriákat, amelyek a sértett által megalapozottan előterjeszthetők: ilyennek tekinthető a) a kártérítésre b) a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére, c) a jogsértés abbahagyására, illetve a sérelmes helyzet megszüntetésére, d) a sérelmes helyzetet megelőző, illetve az eredeti állapot helyreállítására, e) az a)-d) pont hatálya alá nem tartozó, dolog kiadására vagy pénz fizetésére irányuló követelés, amely a vád tárgyává tett cselekmény közvetlen következtében keletkezett. E felsorolás kimerítőnek tekinthető: a kártérítés és jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése, vagy a dolog kiadására kötelezés a vagyon elleni bűncselekmények, a jogsértés abbahagyására való kötelezés pl. a magánlaksértés, az eredeti állapot helyreállítására kötelezés pl. rongálás esetében lehet életszerű. A jogalkotó ebben a körben - nézetem szerint - helyesen tette, hogy nevesítette az egyes igényfajtákat azok jellege, karaktere szerint.
Továbbra is irányadó ugyanakkor az a szabály, amelynek alapján a büntetőeljárásban nem érvényesíthetők polgári jogi igényként a bírósági úton nem érvényesíthető követelések. Fontos szabály az is a büntetőbíróságok tehermentesítése szempontjából, hogy a költségvetést károsító bűncselekmények, valamint az állam sérelmére elkövetett más bűncselekmény esetén polgári jogi igényként nem érvényesíthető az az igény, amely érvényesítésére a polgári peres bírósági eljáráson kívüli egyéb eljárás - különösen közigazgatási hatósági, adó-, valamint vámigazgatási eljárás - áll rendelkezésre.
A polgári jogi igények érvényesítése szempontjából továbbra sincs "függőségi helyzet" a büntető, illetőleg polgári eljárások viszonylatában. Ennek megfelelően a polgári jogi igény egyéb törvényes úton való érvényesítését nem zárja ki annak ténye, hogy a sértett magánfélként nem lépett fel a büntetőeljárásban.
A polgári jogi igények kielégítésének fontossága együttműködő terheltek, illetőleg fedett nyomozók által elkövetett jogsértések esetében is felmerülhet. Az új Be. ezen eshetőségekre is "gondol": a) az ún. "büntetőjogi felelősségre vonás elkerülésének kilátásba helyezése" esetén feltételként szabható, hogy az elkövető az állam közvetítésével, részben vagy egészben térítse meg azt a kárt, illetve sérelemdíjat, amelynek megtérítésére a polgári jog szabályai szerint köteles b) fedett nyomozó esetében az állam téríti meg azt a kárt, illetve sérelemdíjat, amelynek megtérítésére a fedett nyomozó a polgári jog szerint köteles.
A sértett eljárási helyzetével kapcsolatos kérdések egyre inkább előtérbe kerültek az utóbbi évtizedekben, minderre azonban a nemzetközi elvárásoknak való "megfelelési kényszer", illetőleg az ezt felismerő jogalkotói döntések következtében került sor. A laikus társadalom többsége ugyanakkor megítélésem szerint a mai napig nem tartja fontosnak a sértetti jogvédelem törvényi eszközrendszerének kellő megalapozását, a büntetőeljárásokra továbbra is kizárólag úgy tekint, mint amely csak a terhelt felelősségre vonására szolgál. E tendencia nem véletlen, hiszen - egy korábbi empirikus kutatás adatai szerint - a megkérdezetteknek csak csekély száma vett részt egyáltalán bírósági eljárásban.[28] A sértetti pozíció "átérzése"
- 862/863 -
tehát a mai napig nem éri el a "kívánatos szintet" a közvélemény részéről.
Az új Be. következtében azonban a sértett jogállásában beálló változások kettős képet mutatnak: a jogalkotó továbbra is elsődlegesnek tekinti a sértetti kárigény bíróságon kívüli, illetőleg bírósági eljárásban történő érvényesíthetőségét. E párhuzamos szisztéma fenntartása - az európai példák alapján - mindenképpen indokolt.[29]
Ennek megfelelően, a közvetítői eljárás igénybevételének lehetősége továbbra is adott, amely komoly előnyökkel járhat mindkét fél részére, az opportunitás elvének érvényre juttatása pedig kifejezetten indokolt olyan cselekmények esetében, amelyek kisebb tárgyi súlyú, individuális természetű deliktumok (pl. zaklatás, becsületsértés stb.). A processzus különösen hozzátartozók közötti jogsértések esetében lehet indokolt a közeljövőben. A polgári jogi igények érvényesíthetősége körében pusztán a bírósági eljárásokra vonatkozó szabályokban van különbség, annyiban, hogy az új kódex - dogmatikailag korrekt módon - taxálja azon jogcímek körét, amelyek alapulvételével ezen bűncselekmény elkövetéséből származó igények előterjeszthetők (pl. jogalap nélküli gazdagodás).
A komolyabb szemléletváltást is tükröző törvényi újítások elsősorban az alábbiakban ragadhatók meg:
a) a sértett szerepe - ha névlegesen is, de nő a közvádas bűncselekmények miatt lefolytatott bizonyítási eljárásban[30],
b) európai mintára bevezetésre kerülnek olyan garanciális fontosságú szabályok, amelyek nagyban elősegítik a sértett eljárási jogvédelmét (pl. telekommunikációs eszközökön keresztüli meghallgatás lehetősége;[31] a sértett tájékoztatási jogának kibővítése stb.),
c) a sértett eljárási cselekvőképességének vizsgálati kötelezettsége - némileg a Pp. fogalmi rendszerének alapulvételével - mindenképpen indokoltnak mondható.
A leginkább kiforratlan jogintézménynek az ún. "különleges (eljárási) bánásmód" tűnik, amelynek - a sértettre vonatkozó - elrendelési feltételei tekintetében természetesen nem lehet kimerítő jellegű törvényi feltétel-rendszert létrehozni. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a 2018-as hatálybalépéstől kezdődően minimum 8-10 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy kialakuljon egy erre irányadó egységes gyakorlat, elsősorban a nyomozó hatóságok részéről.
Angyal Pál: A büntetőjog tankönyve. Budapest, 1909.
Belovics Ervin - Tóth Mihály: Büntető eljárásjog. Második, aktualizált kiadás. Budapest: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, 2015.
Bérces Viktor: A magyar büntetési rendszer reformjával kapcsolatos jogalkotási kérdések. Iustuum, aequum, salutare. 2010/2. szám.
Bérces Viktor: A büntetőügyekben alkalmazott mediáció perspektívái Magyarországon. Bűnügyi Szemle, 2009/2. szám.
Gajduschek György - Fekete Balázs: A magyar lakosság jogismerete az elmúlt fél évszázadban és ma - Összehasonlító elemzés Kulcsár Kálmán 1965-ös empirikus kutatása alapján. Pro Futuro, 2015/1. szám.
Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, 2006.
Gulyás Csabáné: A sértett szerepe a büntetőeljárásban. A közvetítői eljárás. Miskolc, 2013. http://phd.lib.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_14362_section_6641.pdf (letöltve: 2017. 04. 05.)
Kiss Anna: A sértett szerepe a büntetőeljárásban. PhD-értekezés, Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Iskola.
http://midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_5527_section_1156.pdf (letöltve: 2017. 04. 05.)
Kertész Imre - Pusztai László: Quo vadis büntetőeljárás? Jogtudományi Közlöny, 1994 / 2. szám.
Lencse Balázs: A sértett felszólaláshoz való joga és érvényesülésének feltételei. Büntetőjogi Szemle, 2015/3. szám.
Sléder Judit: A büntetőeljárás megindítása. Doktori értekezés. Pécs, 2010. http://ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/sleder-judit/sleder-judit-vedes-ertekezes.pdf (letöltve: 2017. 04. 05.).
Tamási Erzsébet - Bolyki Orsolya: A távoltartás gyakorlati alkalmazásának körülményei. Iustuum, aequum, salutare, 2014/4. szám
Tóth Andrea Noémi: A zaklató távoltartása. Belügyi Szemle, 2014/12. szám.
Virágné Balázs Tímea: A szexuális erőszak nyomozásának speciális szabályai: a sértett orvosi vizsgálata. Magyar Bűnüldöző, 2016/1-2. szám. ■
JEGYZETEK
[1] A Code d'instruction criminelle (CIC - francia bűnvádi perrendtartás) 1811. január 1-jén lép hatályba, igazi hatása az eljárások szerkezeti átalakulásában mutatkozik meg, ugyanis az inkvizitórius forma helyett az ún. akkuzatórius modellt helyezi középpontba. Az akkuzatórius eljárásban már "felek" vannak, akiknek eljárási jogait elismerik az eljáró hatóságok. Ennek megfelelően a per - rendszerint - a sértett kezdeményezésére, ún. magánvádjára indul meg. Kertész Imre - Pusztai László (1992): Quo vadis büntetőeljárás? Jogtudományi Közlöny, Budapest. 172-181. o.
[2] E rendszert az officialitás elve jellemzi, következésképpen az eljáró hatóságok hivatalból járnak el bűncselekmények gyanúja esetén, amely egyben kötelezettségük is. E tevékenységük során a felek indítványainak érdemi jelentősége nincs, sem az eljárás megindítása, sem annak további alakulása szempontjából (tulajdonképpen "felekről" ebben a szisztémában nem is beszélhetünk). Nem érvényesül a funkciómegosztás elve sem, az eljáró hatóság tehát egy személyben valósítja meg a bűnüldözési, védelmi és igazságszolgáltatási funkciót. Sléder Judit (2010): A büntetőeljárás megindítása. Doktori értekezés. Pécs. 37. o. http://ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/sleder-judit/sleder-judit-vedes-ertekezes.pdf (letöltve: 2017. 04. 05.)
[3] Tóth Mihály: A büntetőeljárás résztvevői. In: Belovics Ervin - Tóth Mihály: Büntető eljárásjog. Második, aktualizált kiadás. Budapest: HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó, 2015, 97.
[4] "A büntetőeljárásban a sértettek érdekeinek védelmére a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Az új törvénynek a sértettek védelmét és a sértettek érdekeinek érvényesítését minden lehetséges eszközzel támogatnia kell. Olyan eljárási szabályokat kell kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy az eljáró hatóságok a sértettekkel szemben a lehető legkíméletesebb módon járjanak el." Az új büntetőeljárási törvény szabályozási elvei. A Kormány 2015. február 11. napján megtartott ülésén elfogadott előterjesztés. http://www.kormany.hu/download/ d/12/40000/20150224%20IM%20el%C5%91terjeszt%C3%A9s%20az%20%C3%BAj%20b%C3%BCntet%C5%91elj%C3%A1r%C3%A1si%20t%C3%B6rv%C3%A9ny%20szab%C3%A1lyoz%C3%A1si%20elveir%C5%91l.pdf (letöltve: 2017. 04. 05.).
[5] 3/2004. számú BJE határozat.
[6] Gulyás Csabáné: A sértett szerepe a büntetőeljárásban. A közvetítői eljárás. Miskolc, 2013. 8. http://phd.lib.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_14362_section_6641.pdf (letöltve: 2017. 04. 05.)
[7] Ugyanakkor azon személyösszességek, amelyek nem rendelkeznek azon sajátosságokkal, hogy meghatározott társadalmi kötelezettséget teljesítsenek, nem lehetnek e bűncselekmény passzív alanyai (BH 1992.154.)
[8] Kiss: i. m. 155. o.
[9] Kiss: i. m. 162. o.
[10] Lencse Balázs: A sértett felszólaláshoz való joga és érvényesülésének feltételei. Büntetőjogi Szemle, 2015/3. 92.
[11] a) a letartóztatott terhelt szabadon bocsátásáról vagy szökéséről, b) a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt terhelt feltételesen vagy véglegesen történő szabadon bocsátásáról vagy szökéséről, illetve a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakításáról, c) az elzárásra ítélt terhelt szabadon bocsátásáról vagy szökéséről, illetve az elzárás végrehajtásának félbeszakításáról, d) az előzetes kényszergyógykezelt elbocsátásáról vagy szökéséről, e) a kényszergyógykezelt elbocsátásáról, engedély nélküli eltávozásáról, illetve adaptációs szabadságra bocsátásáról, valamint f) javítóintézeti nevelés esetén a fiatalkorú ideiglenes vagy végleges elbocsátásáról, a javítóintézet engedély nélküli elhagyásáról, illetve a javítóintézeti nevelés félbeszakításáról (új Be. 50. §)
[12] Kiss: i. m. 159. o.
[13] Vö.: Tamási Erzsébet - Bolyki Orsolya: A távoltartás gyakorlati alkalmazásának körülményei. Iustuum, aqquum, salutare, 2014/4.; Tóth Andrea Noémi: A zaklató távoltartása. Belügyi Szemle, 2014/12.
[14] Virágné Balázs Tímea: A szexuális erőszak nyomozásának speciális szabályai: a sértett orvosi vizsgálata. Magyar Bűnüldöző, 2016/1-2. szám, 98. o.
[15] Kiss: i. m. 164. o.
[16] Kiss: i. m. 154. o.
[17] Kiss: i. m. 154. o.
[18] A távoltartás a terhelt szabad kapcsolattartását, és ennek érdekében a terhelt szabad mozgáshoz és a lakóhely, illetve a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. Távoltartás elrendelése esetén a bíróság magatartási szabályként előírja, hogy a terhelt meghatározott személlyel - közvetlenül vagy közvetve - ne lépjen kapcsolatba, illetve ettől a személytől tartsa távol magát (a továbbiakban: távoltartással érintett személy).
[19] Tóth Andrea Noémi: Múlt, jelen, jövő: merre tart a távoltartás? Pro Futuro, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015/1. 85.
[20] Budai Központi Kerületi Bíróságon végzett kutatás a 2013-ban és 2014 szeptemberében jogerősen lezárt 60 ügyben. In: Tóth A.: i. m. 90. o.
[21] Európai Jogok Emberi Jogi Bírósága, Kalucza kontra Magyarország ügy, ügyszám: 57693/10., 64. bekezdés, határozat időpontja: 2012. július 24. http://www.coe.int/t/dghl/standardsetting/convention-violence/caselaw/CASE%20OF%20KALUCZA%20v.%20HUNGARY.pdf In: Tamási Erzsébet - Bolyky Orsolya: A távoltartás gyakorlati alkalmazásának körülményei. Iustuum, aequum, salutare, 2014/4. 52.
[22] 2009. évi LXXII. tv. 5. § (2) bek.
[23] Tamási-Bolyki: i. m. 54. o.
[24] Angyal Pál: A büntetőjog tankönyve. Budapest, 1909. In: Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2006. 59 o.
[25] Görgényi: i. m. 59. o.
[26] BJD. 2430.
[27] Bérces Viktor: A magyar büntetési rendszer reformjával kapcsolatos jogalkotási kérdések. Iustuum, aequum, salutare. 2010/2. 81. o.
[28] A kérdésre a válaszadóknak 1965-ben 44,5%-a, 2013-ban pedig már csak 27,1%-a válaszolt igennel. In: Gajduschek György - Fekete Balázs: A magyar lakosság jogismerete az elmúlt fél évszázadban és ma - Összehasonlító elemzés Kulcsár Kálmán 1965-ös empirikus kutatása alapján. Pro Futuro, 2015/1. szám, 24. o.
[29] Lásd a jóvátétel tekintetében az igazságszolgáltatás keretén belüli (pl. vádemelés elhalasztása), diverziós (pl. közvetítői eljárás), illetőleg az igazságszolgáltatás keretein kívüli (pl. állami fenntartású áldozatsegítő programok) megoldások is ismeretesek. In: Bérces Viktor: A büntetőügyekben alkalmazott mediáció perspektívái Magyarországon. Bűnügyi Szemle, 2009/2. 25.
[30] Megjegyezném, hogy már az - 1896. évi XXXIII. tc. révén beiktatásra kerülő - Corpus Juris Hungarici is a sértetti szerepkör fontossága (szükséges komplementaritása) mellett foglalt állást, hiszen a fővád mellett lehetővé tette a pótmagánvád előterjesztésének lehetőségét is.
[31] Németországban már régebb óta lehetőség van arra, hogy a sértett külön váróteremben legyen a kihallgatásig, illetőleg az is lehetséges, hogy a kihallgatását ún. zártláncú videórendszer segítségével folytassák le. In: Kiss: i. m. 154. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD adjunktus PPKE-JÁK, Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék.
Visszaugrás
